Szerző: Tajthi Andrea

  • A Netflix sorozat sokat segített az amerikai jegyeladásokon

    A Netflix sorozat sokat segített az amerikai jegyeladásokon

    A COTA (Circuit of The Americas) főnöke, Bobby Epstein elmondása szerint rekord jegyeladás várható, köszönhetően annak, hogy a Netflix „Drive to Survive” című sorozata meghozta az amerikaiak kedvét az F1-hez.

    Epstein szerint a COTA megépítése önmagában is nagyban hozzájárult, hogy Amerikában újra megismerjék az F1-et, a Netflix sorozat azonban még egy lökést adott most a jegyeladásoknak.

    „Az eddigi legnagyobb létszámunk várható, az ülőhelyek már júliusban elfogytak.” – állítja Epstein. „Azon gondolkodunk, hova tudnánk még tribünt építeni, hogy több rajongót tudjunk fogadni.”

    „Sok oka van ennek, például nagy segítség, hogy zenei szórakozást is nyújtunk, de az is tény, hogy a COTA-val itt masszív bázist építettünk.”

    „Jó sztorit alkottunk, hagyománnyá tettük az itt való versenyzést.”

    „Ezen túlmenően a Netflix sorozat volt a legnagyobb löket az amerikai rajongók számára a jegyvásárlások tekintetében. Minden új nézőkre vonatkozó felmérésünk szerint nagy hatása volt ennek, és nagy előny ez az F1-nek.”

    „Zseniális ötlet volt ezt elkészíteni. A Netflix sorozat olyan embereket is elért, akiket másként mi talán sosem értünk volna el.”

    Az Egyesült Államok Nagydíjára november 3-án.

  • A nemzetközi szavazás szerint is Verstappen az év legjobbja eddig

    A nemzetközi szavazás szerint is Verstappen az év legjobbja eddig

    Az F1 hivatalos weboldala is megszavaztatta a közönséggel, hogy jelen állás szerint idén kit tartanak a mezőny legjobb versenyzőjének.
    Náluk 1-től 10-ig lehetett osztályozni a versenyzőket.

    A győztes 9,07-es átlaggal Max Verstappen lett, ami minden bizonnyal kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhető, valamint annak, hogy idén eddig ő az egyetlen, aki el tudptt happlni győzelmet – ráadásul kettőt – a Mercedesek elől.

    A top háromba a nemzetközi rajongói szavazás alapján Még Lewis Hamilton és Carlos Sainz fért be, miközben Sebastian Vettel nincs a top 10-ben.

    A nemzetközi sorrendet alább mutatjuk, ami egyébként majdnem ugyanazt a sorrendet hozta, mint ami a Racingline.hu szavazóinak sorrendje lett. Ennek megteikntéséhez klikkelj ide!

    1 Max Verstappen 9.07
    2 Lewis Hamilton 8.23
    3 Carlos Sainz 7.79
    4 Kimi Raikkonen 7.52
    5 Lando Norris 7.49
    6 Charles Leclerc 7.40
    7 Alex Albon 6.85
    8 Daniil Kvyat 6.73
    9 Valtteri Bottas 6.63
    10 George Russell 6.54

  • Robin Räikkönen Kimi mása, Rianna pedig nem fél semmitől

    Robin Räikkönen Kimi mása, Rianna pedig nem fél semmitől

    Minttu Räikkönen a finn Apu magazinnak mesélt arról, hogy a négy éves Robin szinte másolata édesapjának, és nézi az F1-es versenyeket akkor a tévéből is, ha épp nincsenek ott személyesen Kimi futamait.

    Minttu azt is elmondta, hogy Robin már jól ismeri az Alfa Romeo dolgait, és tudja azt is, hogy melyik sisak az apukájáé, és melyik a csapattársé.

    „Elképesztően érdeklődésre készteti őt az, hogy az apukája versenyez.” – mondta Minttu.

    Robin egyébként épp most, az F1-es nyári szünet során kóstolt bele először a gokartozásba.

    Édesanyja arról is beszámolt, hogy Robin gesztusai is egyre inkább megegyeznek az apjáéval.

    „Robin nagyon hasonlít Kimire. Paula nagymama (Kimi édesanyja) gyakran mondja, hogy Robin teljesen olyan, mint az apja.”

    Mikor pedig Kimi is otthon van, előkerülnek a járgányok.

    „Svájcban van egy elektromos motorja, és mindig menni akar vele. Ez ilyenkor egy Robin-Kimi dolog, és nem megyek velük.”

    Minttu szerint a kétéves Rianna is igazi kis vadóc, aki nem fél semmitől.

    „Fejjel megy mindennek. Rianna az én karakteremet is örökölte, Robinban nem látom magam annyira. Ő Kimi másolata. Riannában egyértelműen látható, milyen voltam én kicsinek, igazi önfejű.”

    Minttu mindemellett remek apának tarja férjét, aki ha hazaér, teljesen félreteszi a Forma-1-et és csak a családjával foglalkozik.

    „Szerető apa, igazán csodálatos.” – mondja Minttu. „Amikor Kimi otthon van, akkor jelen van és a családjával van.”

    „Kimi a tettek embere, sok időt tölt a gyerekekkel és megtesz bármit, amit kérnek tőle.”

  • A COTA a naptárban marad, amíg csak létezik

    A COTA a naptárban marad, amíg csak létezik

    Mióta a Liberty Media vette át az irányítást a Forma-1 fölött, rendre hangsúlyozzák, hogy nyitni szeretnének az amerikai piac felé. Ennek érdekében egy második USA-beli futamon is dolgozni kezdtek: Miamiba szeretnének utcai versenyt, bár ennek elintézése nem megy olyan könnyen, mint gondolták.

    Egyelőre azonban „csak” a Circuit of the Americas (COTA) van a versenynaptárban, és ez várhatóan benne is marad, egészen addig, míg a pálya létezik.

    „Szerintem lesz F1-es futam a COTA-n, amíg csak létezik a pálya, ez az előnye egy épített, állandó létesítménynek.” – mondta Bobby Epstein, a COTA főnöke, az ESPN-nek. „Szerintem a rövidebb időre szóló megállapodások mindkét félnek jobbak, nem akar az ember beleragadni olyasmibe, amiről nem tudod, hogy merre tart. Sosem lehetünk biztosak abban, hogy az esemény, vagy a sport hogyan alakul a következő években.”

    „Szerintem, joggal mondhatjuk, hogy az F1 most nem létezne az Egyesült Államokban, ha mi nem építettünk volna itt otthont számára, a COTA-val.”

    „Az az érzésünk Miami kapcsán, hogy az F1 rizikót vállalna ezzel az eseménnyel. Ha utcai versenyt akarnak, akkor azt megfelelően kell csinálni, olyan helyen, ahol ez összecseng az emberek érdeklődésével. Mint egy belvárosi, vagy ilyesmi verseny például Las Vegasban, vagy New Yorkban, ahogy arról annak idején beszéltek is.

  • A finn sajtó szerint kész Bottas szerződése 2020-ra!

    A finn sajtó szerint kész Bottas szerződése 2020-ra!

    A mindig jól értesült Turun Sanomat információi szerint Valtteri Bottas 2020-ban is a Mercedes versenyzője marad, ezt pedig még a Belga Nagydíj előtt be is fogják jelenteni.

    Tavaly júliusban 1 év + 1 év opcióról szóló szerződést írt alá a Mercedes Bottasszal, mot pedig érvénybe is léptetik az opciót, noha helyére Esteban Ocon, és némileg George Russell is pályázott.

    Amennyiben Bottas tényleg marad, az előrevetíti a további helyek alakulását is, mi szerint Ocon valószínűleg a Renault-hoz igazol Nico Hülkenberg helyére, aki pedig jó eséllyel a Haasnál köt majd ki.

  • A 2021-es szabályok nem mehetnek a reklámérték rovására

    A 2021-es szabályok nem mehetnek a reklámérték rovására

    Toto Wolff szerint a 2021-ben életbe lépő szabályokat úgy kell megalkotni, hogy a Forma-1 továbbra is vonzó legyen.

    „Fontos, hogy megfelelőek legyenek a szabályok 2021-től és a Forma-1 vonzó maradjon.” – mondta Wolff a német Sport1-nek. „De a számok magukért beszélnek: A Forma-1 a mi (Mercedes) legnagyobb megjelenési helyünk. A reklám- és PR érték, amit generál, hatalmas és növekvő. Ez egy fontos tényező.”

    Korábban a Haas csapat tulajdonosa, Gene Haas is jelezte, hogy ha túl sok lesz a változás, nem biztos, hogy marad a csapat a sportban, és még a Renault elkötelezettsége is képlékeny…

  • A Honda számára nagyon fontos Verstappen

    A Honda számára nagyon fontos Verstappen

    A Honda motorsport főnöke, Masashi Yamamoto úgy véli, hogy a jó első benyomás fontos volt abban, hogy Max Verstappen ne olyan negatívan nyilatkozzon a sajtóban a motorról, mint tette azt korábban Fernando Alonso a McLarennél.

    Noha kevéssé is volt rá oka, hiszen bár a Honda első évét tölti a Red Bull Racinggel, Verstappennek már sikerült két győzelmet szereznie idén.

    „Mikor Max eljött a Honda sakurai gyárába 2017-ben, úgy láttuk, hogy lenyűgözte őt a létesítmény.” – mondta Yamamoto az Autosportnak.

    „Talán az volt a benyomása, hogy tud mihez kezdeni a Hondával, talán ilyen pozitív érzése volt, és ez hatással volt a viselkedésére is.”

    Mindemellett Yamamoto szerint Verstappen versenyzési stílusa is hozzájárult ahhoz, hogy hosszú évek után a Honda újra nyerni tudott.

    „Ő nagyon fontos számunkra. Nagyon fontos, hogy legyen egy olyan versenyzőnk, mint ő.”

    „Először is nagyon jól vezet. De nagyon jó a mérnökökkel való kommunikációban is. Nagyon jó az adatok elemzésében is.”

    „Pontos visszajelzést ad a kaszniról és a motorról is, szóval ő kiváló.”

  • Ronaldo és Messi, mint Senna és Prost

    Ronaldo és Messi, mint Senna és Prost

    A futball sztár Cristiano Ronaldo úgy gondolja, hogy az ő és Lionel Messi rivalizálása épp olyan, mint amilyen a Forma-1-ben az Ayrton Senna és Alain Prost párosé volt.

    Két rendkívül sikeres focistáról van szó, és megoszlanak a vélemények arról, hogy melyikük a jobb, Ronaldo azonban elismeri, hogy sikeréhez Messi jelenléte is hozzájárul.
    Szerinte ez olyan, mint Senna és Prost esete, akik egymást motiválták, és ez tette őket még jobbá.

    „Nincs kétségem afelől, hogy ő jobb játékossá tesz engem, és én is őt.” – mondta a Juventus sztárja. „Ez nem véletlenszerű. Ez nem csak a fociban van így.”

    „Ez előfordult a kosárlabdában Michael Jordannel is, és a Forma-1-ben Sennával és Prosttal.”

  • A Red Bull a legbátrabb kirúgás és lefokozás terén

    A Red Bull a legbátrabb kirúgás és lefokozás terén

    A Red Bull és Toro Rosso versenyzők a szerződésük és versenyzői ülésük szempontjából szezon közben sem lehetnek nyugodtak. Az energiaitalosok ugyanis sportot űznek belőle, hogy a nyári szünet során cserélnek versenyzőt. Számos alkalommal megesett már, a legutóbbi ilyen „áldozat” pedig Pierre Gasly.

    A Red Bull 2005, a Toro Rosso 2006 óta szerepel a Forma-1-ben, azóta pedig számtalanszor megtörtént, hogy szezon közben változtattak a pilótapárosaikon. Talán ki is jelenthető, hogy a Red Bull (ide értve a Toro Rossót is) mer a leggyakrabban kockáztatni ezen a téren.

    A legstabilabb időszaka a Red Bullnak, ezen szempontból a Sebastian Vettel – Mark Webber korszakban volt. Ez idő alatt be is gyűjtöttek négy bajnoki címet.

    Nézzük, hány alkalommal is variáltak szezon közben!

    1. Az első eset mindjárt 2005-ben volt, bár ez némileg rendhagyó is, mivel David Coulthard mellett Christian Kliennek és Vitantonio Liuzzinak is volt szerződése az akkor még újonc csapattal, mi szerint garantáltan rajthoz állhatnak minimum három futamon. Liuzzi végül megkapta a san-marinói, a spanyol, a monacói és az európai futamot, a többin Klien vezetett.
    2. A Red Bull 2006-ban az Olasz Nagydíj után vált meg Klientől, helyére Robert Doornbos érkezett.
    3. 2007-ben a Toro Rosso épp a Magyar Nagydíj előtt váltott. Scott Speednek kellett mennie, így a Hungaroringen már teljes értékű versenyzőként (nem helyettesítés okán) mutatkozhatott be Sebastian Vettel.
    4. 2009-ben Sebastien Bourdais lett áldozat szezon közben. A Toro Rosso Jaime Alguersuarit ültette be a helyére, szintén a Magyar Nagydíjtól kezdve.
    5. A 2016-os esetre bizonyára mindenki emlékszik, már a Spanyol Nagydíjon csere volt. A Toro Rossóból Max Verstappen ülhetett át a Red Bullba, míg Danyiil Kvjat onnan visszakerült a „kiscsapatba”. Max meg is nyerte első red bullos versenyét.
    6. Egy évvel később a Toro Rossónál igazi átjáróház volt, a szezon során négy versenyzőjük is volt, és talán több is lett volna, ha engedték volna a szabályok. Carlos Sainzt átengedték a Renaultnak, így lehetőséget kapott Brendon Hartley. Időközben pár versenyre kirakták Kvjatot, akit Pierre Gasly váltott. Mindezt teljesen össze-vissza sorrendben, mivel Gasly nem is tudott minden versenyen ott lenni, mert még aktív szezonja volt a Super Formulában…
    7. Idén pedig szintén egy Red Bull – Toro Rosso csere következik a Belga Nagydíjon, Gasly és Alexander Albon között.
  • Lauda családja nem tartja meg a Mercedes-tulajdonrészt

    Lauda családja nem tartja meg a Mercedes-tulajdonrészt

    Niki Lauda családja el fogja adni a néhai Forma-1-es legenda részesedését a Mercedes csapatából.

    Lauda és Toto Wolff 2013-ban vásárolták be magukat a csapatba, majd együtt vitték azt sikerre. Az idén májusban elhunyt Laudának 10%-os részesedése volt/van.

    „Nem.” – felelte Wolff a La Gazzetta dello Sportnak arra a kérdésre, hogy Lauda családja megtartja-e a tulajdonrészt. „A nyári szünet után lesz erről döntés.”

    Arról is kérdezték, hogy miként alakul a döntéshozó(k) kiléte a csapatnál a versenyzőik kapcsán, mivel eddig ebben Laudának is szerepe volt.

    „Niki hozta Lewist 2013-ban, ami mesteri munka volt, de ezekben a kérdésekben sok más ember is érintett az irányítótestületből.”