Szerző: Tajthi Andrea

  • Mikor, hol, miért? Mutatjuk, mit kell tudnod az F1-es tesztnapok előtt!

    Mikor, hol, miért? Mutatjuk, mit kell tudnod az F1-es tesztnapok előtt!

    Mint mindig, idén is az új autók (vagy legalábbis azok festésének) bemutatója volt az első F1-es esemény a szezonban. Az hivatalos előszezoni teszten pedig várhatóan már mindenki a valós, új autóját viszi pályára. Ekkor kezdhetjük el sejteni, hogy ki mennyit tudott valójában a tél folyamán fejlődni.

    Míg régebben a csapatok annyit tesztelhettek, amennyit csak akartak, az elmúlt években egyre csökkent a megengedett tesztnapok száma.

    A 2023-as szezon előtt mindössze egy, háromnapos teszt áll a csapatok rendelkezésésre. Ez holnap kezdődik: február 23-25-én kerül rá sor Bahreinben. Mindhárom tesztnap helyi idő szerint 10.00-től 19.30-ig tart majd (magyar idő szerint 8:00-tól 17.30-ig).

    Mint mindig, egyszerre minden csapat csal egy autóval lehet a pályán, a napok pedig egy délelőtti és egy délutáni etapra vannak osztva: magyar idő szerint 8:00-tól 12:15-ig és 13:15-től 17:30-ig.

    Mennyire mérvadóak a látott köridők a teszten?

    Bár alapvetően mindenki igyekszik gyors köröket futni, nem biztos, hogy azok a valós teljesítményt tükrözik. Sok csapat ilyenkor még igyekszik titkolni, hogy mire képesek, hogy ezzel is nehezítsék a riválisok helyzetét. Illetve az is befolyásoló tényező többek között, hogy ki mennyi üzemanyaggal a tankban köröz, illetve rövid etapokat teljesít (időmérőt szimulál), vagy akár több tíz kört is megtesz egyhuzamban, mintha versenyt teljesítene.

    Hogyan követheted az eseményeket Magyarországról?

    • szöveges kommentár (angol nyelven) és live timing az F1.com-on
    • élőkép az F1 TV-n (angol nyelven)
    • Szöveges, magyar nyelvű összefoglalók a www.racingline.hu-n
    • A főbb történésekről (magyar nyelven) értesülhettek majd a Racinglne.hu Discord és Twitter profilján. Discordon külön csatornát is létrehoztunk a tesztekhez, csatlakozzatok, beszélgessetek! 😉

    A tervezett tesztbeosztás, avagy ki mikor ül autóba?

    (A változtatás jogát a csapatok fenntartják.)

    Csapat csütörtök Péntek Szombat
    délelőtt délután délelőtt délután délelőtt délután
    Williams Alex Albon Logan Sargeant Logan Sargeant Logan Sargeant Alex Albon Alex Albon
    AlphaTauri Yuki Tsunoda Nyck de Vries Yuki Tsunoda Nyck de Vries Nyck de Vries Yuki Tsunoda
    Haas Nico Hülkenberg Kevin Magnussen Kevin Magnussen Nico Hülkenberg Nico Hülkenberg Kevin Magnussen
    Mercedes George Russel Lewis Hamilton Lewis Hamilton George Russel George Russel Lewis Hamilton
    Red Bull Max Verstappen Max Verstappen Sergio Pérez Max Verstappen Sergio Pérez Sergio Pérez
    Ferrari Carlos Sainz Charles Leclerc Carlos Sainz Charles Leclerc Carlos Sainz Charles Leclerc
    Alfa Romeo Guanyu Zhou Valtteri Bottas Guanyu Zhou Guanyu Zhou Valtteri Bottas Valtteri Bottas
    Aston Martin Felipe Drugovich Fernando Alonso ? ? ? ?
    Alpine Pierre Gasly Esteban Ocon Esteban Ocon Pierre Gasly Pierre Gasly Esteban Ocon
    McLaren Oscar Piastri Lando Norris Lando Norris Oscar Piastri Oscar Piastri Lando Norris
  • Leclerc cáfolta, hogy köze lenne Vasseur ferrarais szerződtetéséhez

    Leclerc cáfolta, hogy köze lenne Vasseur ferrarais szerződtetéséhez

    Charles Leclerc cáfolta azokat a pletykákat, amelyek szerint új főnökének ferraris szerződtetését ő szorgalmazta volna

    A pletykák szerint a 25 éves versenyző nagyon örül annak, hogy Frederic Vasseur váltotta Mattia Binottót a csapatfőnöki székben, mivel ő volt első Forma-1-es főnöke még a Saubernél, és jó kapcsolatot ápol vele.

    „Lenyűgöző, hogy milyen gyorsan megszokta [az új környezetet]” – mondta Leclerc az Auto Motor und Sportnak Vasseurről.

    „Nem könnyű feladat ez, mert a Ferrari más, mint a többi csapat.”

    Egyesek úgy vélik, hogy Leclerc csapattársa, Carlos Sainz némileg idegesebb Vasseur érkezése miatt, tekintve, hogy Leclerc és menedzsere, Nicholas Todt milyen közel áll az 54 éves franciához.

    Ő azonban magabiztosnak mutatja magát.

    „Egyáltalán nem zavar” – mondta azonban a spanyol. „Mindig is jó viszonyban voltam a főnökeimmel a Forma-1-ben.”

    „Biztos vagyok benne, hogy ha Frederic látja, mire vagyok képes, a sebességemet és a tehetségemet, akkor tisztelni fog. Jól kijövünk majd egymással.”

    „A Charles-lal való jó kapcsolata csak segíteni fogja a csapatot.”

    A jó kapcsolat segíthet Leclerc közelgő szerződési tárgyalásain is, miközben a hírek szerint a Mercedes és a Red Bull is élénk érdeklődést mutat iránta 2025-re és azon túlra vonatkozóan.

    „Nem akarom ezt a témát ma terítékre hozni” – mondta Leclerc a Quotidiano Nazionale-nak.

    „A sportra és az eredményekre kell koncentrálnunk.”

    Az olasz sajtóban azonban sokan elég nagynak látják az esélyét annak, hogy Leclerc éppen a Mercedeshez távozzon.

    „Nem sietünk sehova” – mondta Leclerc. „Tudom, hogy aggódnak, hogy a Mercedeshez mehetek, de őszintén szólva nincsenek tárgyalások.”

    „Jól érzem magam a Ferrarinál, érzem az emberek lelkesedését. Izgatottan várom, hogy megkoronázzuk az álmomat; az enyémet és mindenkiét, hogy nyerjünk [bajnoki címet].”

    Binotto a héten feltűnt a Ferrari maranellói gyáránál

  • A Ford állítja, hogy az F1-es projekt nem megy majd a NASCAR rovására

    A Ford állítja, hogy az F1-es projekt nem megy majd a NASCAR rovására

    A Ford kijelentette, hogy a Forma-1-ben való megjelenésük semmilyen módon nem befolyásolja a NASCAR-ban való részvételüket.

    Hosszú ideje tartó találgatások után a Red Bull az RB19 New York-i bemutatóján bejelentette partnerségét a Forddal, miszerint az amerikai gyártó 2026-tól kezdve segíti majd a csapatot az erőforrás-gyártásban.

    A lépés egyben a Ford F1-be való visszatérését is jelenti.

    A Ford szerint NASCAR-rajongóiknak nem kell aggódniuk amiatt, hogy az új vállalás elvonja majd a figyelmüket az amerikai sorozatban való szereplésről. Mark Rushbrook, a Ford Performance Motorsport globális igazgatója a pénteken elmondta, hogy a NASCAR támogatása nem fog csökkenni.

    „Úgy közelítjük meg a dolgot, hogy a Forma-1 számunkra a meglévő programjainkat egészíti ki” – idézi Rushbrookot az NBC Sports. „Ez nem helyettesíti és nem szorítja ki a jelenlegi terveinket.”

    Egyetért ezzel a General Motors is

    „Azt mondanám, hogy a mi szempontunkból még a folyamat elején vagyunk” – mondta Jim Campbell a Chevrolet teljesítményért és motorsportért felelős amerikai alelnöke. „Éppen a múlt héten nyújtottuk be a szándéknyilatkozatunkat az FIA-nak, így még számos lépés van hátra, mielőtt a sorozatban való részvételünket fontolgatnánk.”

    „Tehát a mi oldalunkról még van mit tennünk, de ez kiegészítené a dolgot; a teljesítményt és a versenyzést arra használjuk, hogy valóban tanuljunk a pályán és fejlesszük a munkatársakat.”

    „Nyilvánvalóan az üzleti oldalon is megvan az előnye, mert amikor futamokat nyersz, akkor feljavítod a márka megítélését.”

    Horner: Még Mateschitz is támogatta a Forddal való együttműködést

  • Ma lenne 74 éves Niki Lauda, akinek idén is van csillaga a Mercedesen

    Ma lenne 74 éves Niki Lauda, akinek idén is van csillaga a Mercedesen

    A háromszoros világbajnok Niki Lauda ma ünnepelné 74. születésnapját.

    Alapvetően tehetős osztrák családban született, de szülei akarata ellenére kölcsönhöz folyamodott, hogy versenyezni tudjon.

    Versenyzőként aztán hamar felhívta magára a figyelmet, és miután az 1970-es évek elején a Frank Williams és March versenyzője volt az F2-ben, feljutott az F1-be. 1974-ben már a Ferrari versenyzője volt, 1975-ben pedig már világbajnoki címet ünnepelhetett.

    1976-ban úgy tűnt, hogy ismét bajnoki címet szerez, de a Nürburgringen szörnyű balesetet szenvedett, amelynek következtében súlyos égési sérüléseket szenvedett.

    Csodával határos módon felépült – bár sérüléseinek nyomát élete végéig viselte az arcán -, ráadárul még ugyanabban a szezonban vissza is tért. A bajnoki címet csak hajszál híján veszítette el James Hunt ellen, miután a szezonzáró Japán Nagydíjon Lauda veszélyesnek ítélte az időjárási körülményeket és önként feladta a versenyt. Hunt harmadik lett a versenyen, így egyetlen pont előnnyel világbajnok lett.

    Lauda és Hunt 1976-os évéről mozifilm is készült Rush (Hajsza a győzelemért) címmel. Niki Laudát Daniel Brühl alakította, méghozzá kiválóan.

    1977-ben Lauda újabb bajnoki címet nyert, mielőtt visszavonult volna.

    1982-ben visszatért, és 1984-ben újabb bajnoki címet nyert, mielőtt az 1985-ös szezon végén végleg visszavonult.

    Saját légitársaságot is alapított, és ő maga is rendelkezett pilótaengedéllyel.

    Repülős vállalkozását egy tragédia is beárnyékolta. A Lauda Air 004-es járata a thaiföldi Bangkokból az ausztriai Bécsbe tartó, menetrend szerinti nemzetközi utasszállító járat volt. 1991. május 26-án a Boeing 767-300ER lezuhant, miután az 1-es számú hajtómű tolóerő irányváltója a levegőben utasítás nélkül működésbe lépett. Ennek következtében a repülőgép irányítatlanul zuhant és még a levegőben szétesett. A fedélzeten tartózkodó 213 utas és a személyzet tíz tagja életét vesztette. A baleset kivizsgálásában Niki Lauda személyesen vett részt.

    Légitársasága vezetésének ideje alatt kinevezték tanácsadónak a Ferrarinál.

    1999-ben, miután eladta a Lauda Air részvényeit a többségi tulajdonos Austrian Airlinesnak.

    2001 és 2002 között a Jaguar Forma-1-es versenycsapatát irányította.

    2003 végén új légitársaságot indított, Nikit. A Lauda Airhez hasonlóan a Niki 2011-ben egyesült a fő partnerével, az Air Berlinnel.

    2012 szeptemberében kinevezték a Mercedes-AMG Petronas Motorsport nem ügyvezető elnökévé. Laudának jelentős szerepe volt abban is, hogy Lewis Hamilton a McLarentől átigazolt a Mercedeshez.

    2016 elején átvette az Amira Air charter légitársaságot, és átnevezte a céget LaudaMotion-re.

    Az Air Berlin 2017-es fizetésképtelensége következtében a LaudaMotion vette át a Niki márkát és vagyonát, miután a Lufthansa és az IAG sikertelen ajánlatot tett.

    A Lauda Motion 2020 októberében szűnt meg, már az után, hogy Niki Lauda 2019 május 20-án, több hónapos betegeskedés után elhunyt.

    Halála óta a Mercedes csapat autóin mindig szerepel egy darab piros Mercedes-csillag, Lauda emlékére.

    Lauda, aki túlélte a túlélhetetlent – Könyvajánló

  • Sokkoló fotók: Így néz most ki Grosjean szétégett autója, a horrorbaleset után

    Sokkoló fotók: Így néz most ki Grosjean szétégett autója, a horrorbaleset után

    A 2020-as Bahreini Nagydíjról leginkább mindenkinek Romain Grosjean balesete ugrik be sajnos. A francia versenyző autója a szalagkorlátnak rohant, kettétört és lángra lobbant. Egy kis ideig mindenki a legrosszabbra gondolt, de csodával határos módon a versenyző ki tudott menekülni az autóból; noha lettek égési sérülései.

    Haas F1-es autójának elszenesedett maradványait most először állítják ki a madridi F1-kiállításon, miután a roncsot három évig nem „mutogatták”.

    Grosjean, aki most az IndyCarban versenyez az Egyesült Államokban, így nyilatkozott: „Az én szemszögemből nézve ez egy nagy baleset volt, de nem érzékeltem olyan hevesnek a becsapódást, mint amilyennek kívülről látszott.”

    „Csak másnap jöttem rá, amikor megkértem valakit, hogy mutassa meg, hogyan nézett ki [az eset].”

    „A feleségem valójában apámmal és a gyerekeimmel nézte azt a versenyt. Egész életükben emlékezni fognak arra a pillanatra.”

    „Ők csak nézők voltak, akik várták, hogy halljanak valamit… várták, hogy lássanak valamit Bahreinből.”

    Azt is elmesélte, hogyan sikerült kimásznia a korlát alá szorult autóból

    „Össze kellett törnöm a fejtámaszt, a sisakommal ütögettem, aztán végül sikerült, így sikerült felállnom az ülésben.”

    „Rájöttem, hogy a bal lábam beszorult, ezért olyan erősen húztam a bal lábamat, ahogy csak tudtam. A cipőm az autóban maradt, de a lábam kiszabadult, így tudtam kiszállni az autóból.”

    „120 kiló üzemanyag volt [az autóban], plusz az akkumulátor. Mindkettő lángolt. Dr. Ian Roberts, és Alan van der Merwe az orvosi autóból valamint egy tűzoltó próbált rést nyitni a tűzön, hogy segítsen kijutni.”

    „Azt hiszem, ez legalább abban segített, hogy meglássam, merre kell mennem, és hol van a kijárat.”

    Szó szerint tűzbe kellett tennie a kezét

    Nico Rosberg podcastjében Grosjean hozzátette: „Sokkal hosszabbnak éreztem, mint 28 másodperc. Láttam, hogy a sisak plexim teljesen narancssárgára vált, láttam a lángokat az autó bal oldalán.”

    „Sok mindenre gondoltam, többek között Niki Laudára is, és arra gondoltam, hogy nem végezhetem így, nem most. Nem fejezhettem be így az F1-es történetemet.”

    „Aztán a gyerekeim miatt azt mondtam magamnak, hogy ki kell szállnom. Belenyúltam a tűzbe, így tisztán éreztem, hogy ég a kasznin.”

    „Kijutottam, aztán éreztem, hogy valaki húzza a ruhámat, így tudtam, hogy kint vagyok.”

    Az autó maradványai abban a formában kerülnek kiállításra, ahogy a baleset után maradtak. Ugyan teljesen elfeketedett a pilótafülke és a halo ép.
    „Akaszni még egyben van. A halo megvan, és a sérülésektől és az égéstől eltekintve még mindig olyan, amilyennek lennie kell… Megmentette az életemet” – idézi Grosjeant az F1 Exhibition Instagram profilja.

    Az égett autó fotóit IDE KATTINTVA nézhetitek meg.

    Grosjean: „az én hibám”, hogy nem volt még Mercedes-teszt

    Grosjean nem zárja ki, hogy az Andrettivel tér vissza az F1-be

  • A nap, amikor Schumacher elismerte, hogy hazudott

    A nap, amikor Schumacher elismerte, hogy hazudott

    2007-ben Ralf Schumacher a hazugság mellett döntött, annak érdekében, hogy legyen egy kis nyugalma.

    2008 február 21-én elismerte, hogy korábban hazudott a riportereknek, amikor azt mondta, hogy 2008-ban is a Forma-1-ben marad. Tette ezt azért, hogy nyugodtan fejezhesse be F1-es pályafutását.

    A német megelégelte, hogy az újságírók a következő évre vonatkozó terveiről kérdezgetik, ezért azt mondta nekik, hogy marad az F1-ben, remélve, hogy így nem kap több erre vonatkozó kérdést.

    „Tényleg tettem ilyen kijelentéseket, de a helyzet számomra így sem változott. Csak azért mondtam, hogy [maradok az F1-ben], mert sokan beszéltek róla, és a Toyotánál nehéz volt a helyzet, így csak nyugodtan akartam befejezni a szezont” – idézi Schumachert a racingnews365.com.

    Schumacher megölte a bulit, Räikkönen „ultramega tehetség”

  • Ricciardo felbukkanhat a zuhanyzóban, és megvan, ki „pótolhatja” őt a Netflixen

    Ricciardo felbukkanhat a zuhanyzóban, és megvan, ki „pótolhatja” őt a Netflixen

    A Netflix Drive to Survive című Forma-1-es sorozata mögött álló producer elárulta, hogy szerinte ki fogja „leváltani” Daniel Ricciardót. Mivel az ausztrál versenyző amolyan „titkos főszereplője” volt a sorozatnak, ám idén nem lesz a mezőny tagja.

    „Daniel nélkül szerintem valószínűleg nem lett volna Drive to Survive” – mondta Paul Martin a The Postnak.

    „Ő volt az első versenyző, akivel beszéltünk erről, az első versenyző, aki meghívott minket az ausztráliai otthonába. Nagyon meghatódtam, amikor távozott.”

    A Box to Box Films társalapítója úgy véli, a 27 éves francia pilóta, Pierre Gasly, aki az idei szezonban az Alpine színeiben áll rajthoz, „betöltheti” a Ricciardo által hagyott űrt.

    „Számomra Gasly mindig is ebben a szerepben volt. A sorozat elképesztő utat járt be Pierre-rel, és érzelmileg eléggé kötődöm hozzá” – magyarázta Martin.

    „Láttuk őt átmenni néhány hihetetlen mélyponton: a szezonban, amikor lefokozták [a Red Bull Racingtől] és amikor Anthoine [Hubert] meghalt. Szóval nagyszerű lesz látni, hogy végre újra lehetőséget kap egy versenyképes autóban.”

    „Versenyzőként és emberként is sokat fejlődött a képernyőn, szóval szerintem ő lesz az, aki igazán kitölti majd azt az űrt, amit Daniel hagyott maga után.”

    A perthi születésű Ricciardo, akit 2023-ra a Red Bull tartalékversenyzőjének neveztek ki, már régóta a rajongók kedvence, idővel nemzetközi sztárrá vált, miután a „Drive to Survive” által mindenki megismerhette személyiségét.

    „Daniel Ricciardo vagyok, és autószerelő” – viccelődött az első epizódban.

    „A netflixesek igazán egy rakás g***, nem igaz?” – mondta a második évadban, majd később hozzátette: „Én vagyok az emberi nagyteljesítmény megtestesítője”.

    Maga az F1 népszerűsége is az egekbe szökött a doku-sorozat 2019-es premierje óta, Martin pedig a sportágat a klasszikus nappali drámákhoz hasonlította.

    „Ez egy szappanopera: a karaktereket megölik, visszatérnek, új szereplők jönnek” – mondta Martin.

    Ezzel mondjuk ki is mondta Martin azt a kulcsszót, ami viszont épp a negatív oldala a sorozatnak, és ami az új rajongókat megtéveszti, félreinformálja, netán „divatszurkolót” csinál belőlük – a szerk.

    Ricciardo F1-es távozását még a Dallas ikonikus zuhanyjelenetéhez is hasonlította, amelyben Bobby Ewing „visszatér a halálból”.

    „Nagy rajongója vagyok a régi ’80-as évekbeli szappanoperáknak, szóval kicsit olyan ez, mint Bobby Ewing esete. Nem lennék meglepve, ha Daniel idén egyszer felbukkanna a zuhanyzóban” – nevetett Martin.

    „Ő egy ilyen karakter… Ha néhány csapat elkezd rosszul szerepelni, és úgy tűnne, hogy nem működnek a versenyzőik, akkor nem lennék meglepve, ha Danielt újra egy versenyzőülésben látnám.”

    A „Drive to Survive” ötödik évadának premierje február 24-én lesz a Netflixen.

    A Netflix+Tiktok kombó taccsra vágta az F1-es rajongótábort?

  • Az Alpine bebizonyítaná, hogy Piastri tévedett

    Az Alpine bebizonyítaná, hogy Piastri tévedett


    Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer egyik fő idei célja, hogy a csapata bebizonyítsa, hogy Oscar Piastri rossz döntést hozott, amikor a McLarent választotta.

    Az ausztrál Piastrit az Alpine a tavalyi nyári szünetben választotta ki a tőlük az Aston Martinhoz távozó Fernando Alonso helyére. A korábbi F2-es bajnok azonban tagadta, hogy szerződést kötött volna az Alpine-nal, ami mindenkit meglélepett, hiszen a versenyző az Alpine junior programjának tagja volt.

    Később kiderült, hogy Piastri, aki az Alpine tartalékversenyzője is volt, ekkor már rendelkezett szerződéssel a McLarennel, és amikor a szerződéskötést elismerő bizottság a wokingi székhelyű alakulat javára döntött, a váltás megerősítést nyert.

    Az Alpine ezt követően Pierre Gasly szerződtetése mellett döntött. Ezzel, Esteban Ocon mellett, francia versenyzőpárost alkottak.

    A csapat tartalékversenyzője Jack Doohan lesz.

    „Először is, kell egy szigorú szerződés, de a második [az], hogy vonzóvá tegyük a csapatot” – mondta Szafnauer az ausztrál Fox Sportsnak azzal kapcsolatban, hogyan kerülheti el a csapat a Piastri-ügy megismétlődését.

    „Szerintem azok vagyunk, ezért is akar Jack a csapatunk tagja lenni.”

    „Egyszerűen csak versenyképesebbé kell válnunk, keményen kell dolgoznunk, teljesítményt kell adnunk az autóhoz, és jól kell teljesítenünk a pályán.”

    „Sok szerencsét kívánok Oscarnak, de azt hiszem, a mi dolgunk bebizonyítani, hogy rosszul döntött.”

  • George Russell szerint ez a szabály teljességgel felesleges

    George Russell szerint ez a szabály teljességgel felesleges

    Még el sem kezdődött a 2023-as Forma-1-es szezon, máris vannak nagy port kavaró történések. Egyrészről az F1 és az FIA nézeteltérései, másrészt az FIA új szabályzása, mely némileg korlátozza a versenyzők szólásszabadságát. Legalábbis ami a politikai és társadalmi kérdésekben való felszólalást illeti.

    Ez utóbbival több versenyző is ellenérzését fejezte ki.

    A Mercedes idei autójának bemutatóján a csapat versenyzői, George Russell és Lewis Hamilton is véleményezte a szabályt.

    „Nem vagyok túlságosan meggyőződve arról, hogy miért foglaltak így állást. Szerintem ez teljesen felesleges a sportágban és a világban, amit jelenleg élünk” – mondta Russell, aki az F1-es versenyzők szakszervezetének, a GPDA-nak egyik igazgatója is egyben.

    „Szeretném azt hinni, hogy valamiféle félreértésről van szó, de nem vagyok benne túl biztos. Nem fogjuk korlátozni a nézeteinket vagy a gondolatainkat valami ostoba szabályozás miatt.”

    „Mindannyian azért vagyunk itt, hogy szabadon beszélhessünk, és megoszthassuk a nézeteinket.”

    Hamilton így nyilatkozott ezzel kapcsolatban: „Semmi sem fog meggátolni abban, hogy beszéljek olyan dolgokról, amelyekről úgy érzem, hogy fontosak számomra, és olyan kérdésekről, amelyek léteznek.”

    „Úgy érzem, hogy a sportnak még mindig, továbbra is felelőssége van abban, hogy beszéljen a dolgokról, hogy felhívja a figyelmet a fontos témákra, különösen, hogy ilyen különböző helyekre utazunk. Szóval, számomra semmi sem változik.”

    „Butaság lenne azt mondani, hogy büntetőpontokat akarok kapni azért, mert felszólalok, de továbbra is elmondom a véleményemet, és mivel még mindig megvan ez a platform, még mindig sok olyan dolog van, amivel foglalkoznunk kell.” – mondta.

    Lewis arra is rámutatott, hogy az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicalli támogatja a versenyzők véleményét, és azt mondja, hogy a mezőny teljes egyetértésben van ebben a kérdésben.

    Az FIA részletezte a politikai tilalomra vonatkozó szabályt

  • Egy Williams újra szerepet vállalt a Williamsnél

    Egy Williams újra szerepet vállalt a Williamsnél

    Visszatért egy Williams a Williamshez. Claire Williams ugyanis a WAE (Williams Advanced Engineering) Technologies márkanagykövete lett.

    A legendás csapat, amely 1977-ben debütált a sportban, egészen 2020-ig a Williams család tulajdonában volt. Ekkor azonban a pénzügyileg nehéz helyzetben lévő csapatot eladták az amerikai Dorilton Capital befektetési cégnek, amely megtartotta a csapat nevét.

    Claire, aki csapatfőnök-helyettesként dolgozott korábban, nem fog újra bekapcsolódni a Forma-1-es tevékenységekbe, a WAE Technologies révén visszatért a család nevét viselő vállalkozáshoz. A WAE a csapat F1-es technológiáját igyekszik a kereskedelmi piacra vinni, és a szén-dioxid-mentes jövőt szorgalmazza.

    A szervezet jelenleg a Fortescue tulajdonában van, amely a világ egyik legnagyobb vasgyártója, és székhelye Ausztráliában található.

    Új szerepében Claire a WAE Technologies és küldetésének szóvivőjeként fog tevékenykedni.

    „Óriási megtiszteltetés számomra, hogy elvállalhatom ezt az új szerepet a WAE Technologies-nél” – mondta.

    „Amit Craig [Wilson, a WAE Technologies vezérigazgatója] és a csapat viszonylag rövid idő alatt elért, az fenomenális. A versenytechnológiát arra használják, hogy forradalmasítsák az iparágakat világszerte.”

    „A fenntarthatóság mindig is a vállalkozás középpontjában állt, és én személy szerint elkötelezett vagyok amellett, hogy a technológiát mindenki javára maximalizáljuk, hogy egy zöldebb holnapot teremtsünk.”

    „Teljes mértékben osztom a Fortescue és Andrew Forrest globális zöld stratégiájának vízióját, és izgatottan várom, hogy ebben a nagyon fontos időszakban csatlakozhatok.”

    A Williams helyzete nem romlott Latifi szponzorainak elvesztése után