Szerző: Tajthi Andrea

  • Brawn sem tudja, hány sprintfutam lenne az ideális egy szezonban

    Brawn sem tudja, hány sprintfutam lenne az ideális egy szezonban

    A sprintversenyek száma a Forma-1-es versenynaptárban jövőre duplázódik, vagyis hat hétvégén rendeznek majd sprintet is. A Forma-1 leköszönő motorsport-igazgatója, Ross Brawn elismeri, hogy még mindig nem tudja, mi lenne az ideális darabszám.

    Az F1 Brawn égisze alatt vezetett be megannyi változtatást a sportban. Többek között a költségvetési sapkát és a sprintversenyeket.

    Az elmúlt két szezonban három sprintfutamot írtak elő egy évadra. A 2023-as, 24 fordulós F1-es versenynaptárban azonban már hat lesz belőle.

    Brawn az F1 hivatalos weboldalának nyilatkozva elmondta, nem tudja biztosan, hány sprintverseny az ideális egy F1-es szezon során.

    „A sprint egy olyan kezdeményezés volt, amely úgy tűnik, bevált” – mondta Brawn. „Jövőre hat sprintre bővítünk.”

    „Nem tudom, mi lesz az optimális szám, aminél hosszú távon megállapodunk. Néhányan azt állítják, hogy minden versenyen kellene tartanunk. Meglátjuk, hogy így alakul-e a dolog. A sprint mindenképpen feldobta az egész hétvégét, és teljes három napot biztosít számunkra.”

    F1 2022 imola sprint, rajt, Emilia-Romagna
    Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A sprintfutamokat néhány rajongó és versenyző azonban kritizálta. Az immáron kétszeres világbajnok Max Verstappen azzal érvelt, hogy a kockázat és a jutalom egyensúlya miatt a versenyzők egyértelműen óvatosan vezetnek a sprintversenyeken. A vitatott formátumot azóta a motorkerékpáros világbajnokság, a Moto GP is átvette, amely a következő szezonban a kvalifikációt követő sprintfutamokat minden fordulóján megrendezi.

    Brawn úgy véli, hogy a Forma-1-nek fel kellene ismernie a sportág erős területeit, és ügyelnie kellene arra, hogy ne kockáztasson ezek túlzott változtatásával.

    „A sportszabályzathoz nyitottan álltunk hozzá, hogyan kellene fejlesztenünk a versenyhétvégék formátumát” – mondta. „Már most is sok jó dolog van az F1-ben.”

    „Történetesen úgy gondolom, hogy a jelenlegi kvalifikációs formátum elég jó. A háromszakaszos kvalifikáció végig leköti az embereket. Izgalmas, és időnként feldob néhány változót.”

    „Van egy olyan csapatunk is, akik most arra koncentrálnak, hogy megpróbálják a lehető legérdekesebbé tenni a pályákat, hogy ne legyenek olyan pályák, ahol nem tudunk rendesen versenyezni. Minden meglévő pályát értékeltünk, és minden új pálya esetében van beleszólásunk, hogyan biztosítsuk a nagyszerű versenyzést.”

    Brawn végleg kiszáll: Már csak a kanapémról nézem majd az F1-et

  • Gondoltad volna, hogy Räikkönen mutatja meg, hogy „kell” profin szelfizni?

    Gondoltad volna, hogy Räikkönen mutatja meg, hogy „kell” profin szelfizni?

    Kimi Räikkönen kapcsán sok minden eszébe jut az embernek, de a telefonnyomkodás és a szelfizés biztosan nem.

    A már visszavonult F1-es világbajnok, most mégis azt reklámozza, hogy szelfizz te is úgy, ahogy ő. Nem valószínű mondjuk, hogy ő valóban így tesz, sőt abban sem vagyunk biztosak, hogy valaha akár egyszer is készített szelfit önszántából.

    Most mégis megtette, méghozzá azért, mert ő és felesége Minttu a Samsung finn márkanagykövetei. Mint ilyenekkel, nemrégiben egy reklámfilmet forgattak, hogy népszerűsítsék a Galaxy Z Flip4-et, a Samsung „félbehajtható” telefonját, melyet elsősorban azzal promóznak, hogy könnyebb vele fotót készíteni magadról/magatokról, mert nem szükséges hozzá kézben tartani. Hogy miként, az Räikkönenék videójából is kiderül.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Minttu Räikkönen (@mintturaikkonen) által megosztott bejegyzés

    A készülék hazánkban 300 000 forint feletti árkategóriát képvisel, a Mobilaréna tesztjén pedig „tetszett” plecsnit kapott.

    Räikkönen kis híján hupikék törpként állt dobogóra!

  • Ez a helyszín érkezhet az F1-es naptárból kieső Kína helyére!

    Ez a helyszín érkezhet az F1-es naptárból kieső Kína helyére!

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali a héten elismerte, hogy nem bővítené a versenynaptárat a példátlan 24 futamosnál nagyobbra.

    A 2023-as versenynaptárat 24 futammal jelentették be, mostanra azonban kiderült, hogy Kína mégis kimarad – ismét – a naptárból, az ország továbbra is nagyon szigorú koronavírus-elleni stratégiája okán.

    Helyére jó eséllyel pályázik Portugália, Portimao.

    Joao Carlos Costa, egy neves portugál motorsport-kommentátor azonban úgy véli, hogy a bejelentés „küszöbön áll”.

    „Az apró részleteket még a december 9-re tervezett bolognai FIA Világtanács előtt meg kell oldani” – mondta Costa.

    „Micsoda karácsonyi ajándék lenne a portugál rajongóknak!”

    Portugália a koronavírusnak köszönheti, hogy az elmúlt években a Forma-1-es naptár részévé válhatott.

    Korábban az ország 1996-ban, Estorilban rendezett utoljára versenyt. Míg nem 2020-ban a koronavírus teljesen átrendezte a Forma-1-et és annak versenynaptáját is. Portimao korábban sosem rendezett F1-es versenyt, és 2020-ban sem volt tervben, nem szerepelt az előzetes versenynaptásban. Azonban a járvány miatt kieső helyszíneket pótolni kellett, és ez a helyszín volt az első „beugró”.

    2021-ben szerepelt a naptárban, majd idén ismét nem. Ahogy nem szerepel elvileg a 2023-asban sem, azonban Kína kiesésével lehet, hogy ismét visszatérhet.

    Räikkönent „számonkérte” a kisfia a portimaói hibája után

  • Räikkönen feldobta a thai gokartos gyerekek napját

    Räikkönen feldobta a thai gokartos gyerekek napját

    Kimi Räikkönen közismerten nem szereti a felhajtást, és F1-es pályafutása során is azt kedvelte legkevésbé, hogy túl sok ember volt körülötte. A gyerekekkel azonban más a helyzet.

    Bár alapvetően nem kedveli az idegenek társaságát, a gyerekekkel mindig kivételt tett ezen a téren a finn világbajnok. Pályafutása során is többször előfordult, hogy gyerekekkel találkozott, akár egy iskolában, akár gokartpályán, vagy bárhoz, és egészen másként viselkedett velük, mint a felnőttekkel. Meg is tudjuk ezt érteni.

    Mióta pedig édesapa lett, vélhetően még inkább szereti, ha gyerekek kedvére tehet.

    A minap Thaiföldön járt, az ő nevével fémjelzett Singha Kart Cup 2022 by Kimi Räikkönen gokartkupán, mely egyébként Thaiföld legnagyobb ifjúsági gokartverseny-sorozata.
    A képek tanulsága szerint Räikkönen rajtoltatta el a versenyzőket, akik végül közös csoportképet is készítettek az egykori F1-es versenyzővel. A győztes pedig egy mini Räikkönen-sisakot is kapott.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés

    43 random tény a 43 éves Kimi Räikkönenről

  • A 16 éves Russell egy e-maillel alapozta meg F1-es karrierjét

    A 16 éves Russell egy e-maillel alapozta meg F1-es karrierjét

    George Russell brit F4-es bajnokként, 2014 végén a saját kezébe vette a sorsát, hiszen nem volt mit veszítenie. Dobott egy e-mailt a Mercedes csapatfőnökének.

    Russell ma már futamgyőztesnek mondhatja magát, miután a szezon elején a Mercedeshez igazolt. Annak ellenére, hogy a csapat korábban megszokott teljesítményéhez képest gyengébben szerepelt, Russell jól szerepelt azzal, hogy konstans teljesítményt nyújtott és mindent kihozott az autóból.

    Novemberben pedig megnyerte első F1-es versenyét is Brazíliában.

    A fiatal brit a High Performance podcastnek nyilatkozva elárulta, hogyan került először kapcsolatba Toto Wolffal, és hogyan kezdődött a csapattal való kapcsolata.

    „16 évesen azt hittem, hogy a világ keres majd meg engem, de rájöttem, hogy nem keresnek. Neked kell keresned őket. Kopogtatnod kell az ajtajukon” – mesélte Russell.

    „Toto nem fogja megnézni a brit Formula 4-et, és azt mondani, hogy ‘itt van egy srác, George Russell, aki pár ponttal megnyerte a bajnokságot, le kell szerződtetnünk őt’.”

    „De ha elébe állnék, beszélgetnék vele, és megmutatnám neki, mire vagyok képes, talán lenne egy lehetőség.”

    „Szóval emlékszem, hogy akkoriban Abu Dhabiban voltam, ahol teszteltem a Formula 3-ban, és sikerült megszereznem az e-mail címét, és azt gondoltam: ‘Nincs vesztenivalóm’. A legrosszabb esetben nem válaszol, és ebben az esetben semmit sem veszítettem volna. A legjobb esetben viszont válaszol, szóval szó szerint csak küldtem neki egy e-mailt.”
    „Nem akartam túl erősen nyitni. Csak annyit mondtam, hogy ‘George Russell vagyok. Jó lenne találkozni önnel, és beszélgetni a potenciális jövőről’.”

    Wolff minden bizonnyal olvasta Russell e-mailjét, és mára már biztosak lehetünk benne, hogy nem bánta meg, hogy időt szánt rá.

    Ha Russell korábban jött volna, Hamilton nehezebben viselte volna

  • Leigazolta az Andretti a W Series bajnokát

    Leigazolta az Andretti a W Series bajnokát

    Ma hivatalosan is bejelentették, hogy az Andretti Autosport leszerződtette a háromszoros W Series bajnok Jamie Chadwicket, aki a 2023-as INDY NXT by Firestone szezonra csatlakozik hozzájuk.

    Chadwick az Andretti Autosport 28-as számú Dallarájával áll majd rajthoz. Ezzel 13 év óta ő lesz az első nő, aki teljes szezont teljesít az INDY NXT (korábban Indy Lights) bajnokságban.

    A DHL, a világ vezető expressz- és logisztikai vállalata lesz Chadwickék elsődleges szponzora.

    A brit autóversenyző 2019-ben csatlakozott a W Series nevű női bajnoksághoz, melynek mindhárom eddigi szezonjában bajnok lett. Mindeközben a Williams Racing Forma-1-es tartalékversenyzője is lett. Jamie 2023-ban is a Williams Racing versenyzői akadémiájának tagja marad.

    Jamie Chadwick
    Fotó: Penske Entertainment: Matt Fraver

    „Jamie sikeres karrierje önmagáért beszél, de az INDY NXT sorozat lehetőséget ad Jamie-nek, hogy egy új típusú versenyzésben folytassa fejlődését” – mondta Michael Andretti, az Andretti Autosport vezérigazgatója és elnöke.

    „Óriási izgalommal tölt el, hogy a 2023-as INDY NXT szezonban csatlakozhatok az Andretti Autosporthoz és a DHL-hez” nyilatkozta Chadwick. „Mindig is az volt a célom, hogy kihívást állítsak magam elé, és versenyzőként tovább fejlődjek, és ez nem szimplán egy nagy lépést jelent, hanem egy nagy lépést a célom felé is, hogy az együléses versenyzés legmagasabb kategóriáiban versenyezhessek. Az Andretti Autosport tekintélye a sportban páratlan, és remélem, hogy még több sikert hozhatok egy ilyen tekintélyes csapatnak. Alig várom, hogy elkezdhessem a munkát.”

    Jamie Chadwick és az autósport: „Hobbinak indult”

  • Albon rengeteg pénzt gyűjtött, barátnője nagyon büszke rá!

    Albon rengeteg pénzt gyűjtött, barátnője nagyon büszke rá!

    Alex Albon és barátnője, Lily nemrégiben egy árvaházba látogattak. Mindezt megfejelték azzal, hogy a brit-thai versenyző 47 millió forintnak megfelelő összeget gyűjtött össze számukra.

    „Az év elején meglátogattam a Wat Sakraeo árvaházat. Volt egy ötletünk, hogy tervezzünk egy sisakot a Szingapúri Nagydíjra, és árverezzük el, hogy pénzt gyűjtsünk az alapvető munkálatokra, amelyeket el kell ott végezni” – írta Albon Instagramon. „Egy nagyon kedves adományozónak köszönhetően, aki a sisakot megvásárolta, és az év során számos más adománynak köszönhetően sikerült összegyűjtenünk közel 100 000 fontot.”

    „Ez segíteni fog a korábbi sportcsarnok teljes felújításában, sőt, még ki is egészíti azt. Ezt a sportcsarnokot természetesen sportolásra, például focira, kosárlabdára és tollaslabdára, vagy épp gyűlésekre, színdarabokra és zenei előadásokra is használni fogják. Egy hely a közösség számára.”

    „Találkozhattam az összes gyerekkel, akik a sisakomat tervezték, valamint a többi, 2500 gyerekkel… Ez egy nagyon különleges hely, és el sem tudom magyarázni, hogy ezek a gyerekek mennyire csodálatosak. Annyira kedvesek és pozitívak, hogy az életedet új megvilágításba helyezi, és rádöbbentesz, mennyire hálás vagy.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Alex Albon (@alex_albon) által megosztott bejegyzés

    Albon barátnője, a profi golfos Lily Muni He is jelen volt a látogatáskor, és nagyon büszke párjára mindazért, amit az árvaház gyerekeiért tett.

    „A múlt héten az a megtiszteltetés ért, hogy Alexszel együtt meglátogathattam a Wat Srakaeo árvaházat” – írta Lily. „Már hallottam arról a hihetetlen munkáról, amit Volker és csapata a @icemancharity-nél végez, ahol 2500+ gyermek és tinédzser számára biztosítanak nappali ellátást és oktatást. Személyesen látva mindezt, és találkozva mindenkivel, még jobban lenyűgözött, hogy mennyire figyelemre méltó ez a hely. Ez sokkal több, mint egy árvaház. Találkozhattam a legédesebb és legkedvesebb gyerekekkel, akiknek nehéz körülményeik ellenére a legnagyobb mosoly ült az arcukon. Kétségtelen, hogy mindannyian a lehető legjobb kezekben vannak, segítve őket abban, hogy gyermekkoruk, otthonuk legyen és lehetőségük egy szebb jövőre.”

    „Nagyon büszke vagyok @alex_albon-ra, hogy az elmúlt évben elég pénzt gyűjtött össze ahhoz, hogy egy vadonatúj sportcsarnokot építsen a gyerekeknek. Biztos vagyok benne, hogy te vagy a legjobb személy, akire felnézhetnek, és sokak számára inspirációt jelentesz, ahogyan nekem is. Alig várom, hogy innentől kezdve segíthessek, ahogy csak tudok a @icemancharity-nek, és ti is segíthettek!”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lily (@lilymhe) által megosztott bejegyzés

  • Hivatalos: Binotto távozik, új csapatfőnököt kap a Ferrari!

    Hivatalos: Binotto távozik, új csapatfőnököt kap a Ferrari!

    A Ferrari meglehetősen erősen kezdte a 2022-es szezont, és pár fordulóig úgy tűnt, hogy ők dominálhatnak idén. Hosszú idő óta először.

    Azonban ezt követően sorra jöttek a hibák és a félresikerült stratégiák. A Ferrari sorra bukta a pontokat, míg a Red Bull megerősödött és végül fölényes győzelmet aratott.

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto amúgy sem volt épp közönségkedvenc, de a sorozatos baklövések után igazi népharag zúdult rá. Távozását sürgették még a Ferrari-rajongók is, sőt talán ők leginkább. Nos, az ő „vágyuk” most teljesült.

    Hivatalosan is bejelentették azt, amit már pletykáltak korábban: Binotto december 31-vel távozik a Ferraritól.

    „Szeretnék köszönetet mondani Mattiának a Ferrarinál eltöltött 28 év alatt nyújtott nagyszerű hozzájárulásáért, és különösen azért, hogy a tavalyi év során visszavezette a csapatot a versenyképességhez” – nyilatkozta Benedetto Vigna, a Ferrari vezérigazgatója, a márka közleményében.

    „Ennek eredményeként erős helyzetben vagyunk, hogy álljunk az új kihívások elébe, mindenekelőtt a csodálatos rajongóink számára világszerte, hogy megnyerjük a motorsport végső díját. Mindenki itt a Scuderiánál és a tágabb Ferrari közösségben is sok sikert kíván Mattia számára a jövőre nézve.”

    Mattia Binotto így nyilatkozott: „Az ezzel járó sajnálattal együtt, úgy döntöttem, hogy befejezem az együttműködésemet a Ferrarival. Egy olyan cégtől távozom, amelyet szeretek, amelynek 28 éve vagyok a tagja, azzal a nyugalommal, amely abból a meggyőződésből fakad, hogy mindent megtettem a kitűzött célok eléréséért. Egy egységes és növekvő csapatot hagyok hátra. Egy erős csapatot, amely biztos vagyok benne, hogy készen áll a legmagasabb célok elérésére, és amelynek minden jót kívánok a jövőre nézve.”

    „Úgy gondolom, hogy helyes, hogy most megteszem ezt a lépést, bármennyire is nehéz volt számomra ez a döntés. Szeretnék köszönetet mondani a Gestione Sportiva minden emberének, akik osztoztak velem ezen az úton, amely nehézségekkel, de nagy elégedettséggel is járt.”

    A Ferrari új csapatfőnökének megtalálása a csapat állítása szerint folyamatban van, és várhatóan jövőre véglegesítik majd.

  • A kávéfüggő Bottas ha valahol nem talál jó kávét, akkor csinál!

    A kávéfüggő Bottas ha valahol nem talál jó kávét, akkor csinál!

    Forma-1 rajongó vagy és nem tudsz létezni kávé nélkül? Akkor Valtteri Bottas a te embered!

    Az F1-es versenyzők nem ehetnek és ihatnak akármit. Szigorú az étrendjük, és táplálkozási szakemberek állítják össze az étrendjüket annak érdekében, hogy a versenyhétvégéken kiválóan szerepelhessenek. Azt gondolnánk, hogy ilyen életmód mellett nem sok olyasmit esznek/ehetnek amiért az „átlagember” rajong. Pedig de.

    Bottas étrendjének szerves részét képezi a kávé, ráadásul nem kevés kávé.

    Kávéimádata már annyira közismert, hogy a világ minden tájáról kap meghívást barista- és kávéversenyek zsűrizésére. Ha pedig vannak a sok-sok utazásnak pozitív oldalai egy F1-es versenyző számára, azok egyike Bottas esetében biztosan az, hogy különleges kávékat kóstolhat, szerte a világon.

    [poll id=”266″]

    „Szerencsére olyan helyszínekre megyünk versenyezni, ahol elég gyakran találsz jó kávét, kis pörkölőket és ilyesmiket” – mondta Bottas a Jalopniknak egy interjúban, az Amerikai Nagydíj hétvégéjén.

    „Például itt Austinban rengeteg jó kávézó van, és én már jó néhányban jártam, és felfedeztem egy kicsit.”

    De az F1 egyre növekvő naptárának nem minden állomásán lehet remek kávét kapni. Így amikor ez a helyzet, Bottas magának főz kávét.

    „Azokon a helyeken, ahol nagyobb kihívást jelent jó kávét kapni, mindig van nálam Aeropress, kézi daráló és néhány kávébab, amit az utazásaimról vagy a pörkölőből szereztem, amellyel Finnországban kapcsolatban állok”.

    Bottas 2020 óta a finnországi Kahiwa Coffee speciális kávépörkölő társ-tulajdonosa. Az egység egy pörkölőüzemet és kávézót üzemeltet a finnországi Lahtiban.

    Igazi F1-es Café: Bottas is karácsonyi ajándékötlettel állt elő!

  • Oroszországban a tévében sincs F1, focit néznek „helyette”

    Oroszországban a tévében sincs F1, focit néznek „helyette”

    Alekszej Popov, orosz F1-es kommentátor nem bízik abban, hogy a Forma-1 egyhamar visszatér az orosz televíziók képernyőjére.

    Nikita Mazepinnel és szponzorával, az Uralkalival a Haas csapat az idei szezon előtt felbontotta a szerződését az ukrajnai konfliktus miatt. A Ferrari pedig a Kaspersky támogatását vesztette el, illetve a Szocsiban megrendezésre kerülő Orosz Nagydíjat is törölték.

    Az orosz rajongók pedig már a televízióban sem láthatnak többé Forma-1-et, mivel a Liberty Media felbontotta a Match TV-vel kötött közvetítési megállapodását.

    Arra a kérdésre, hogy a megállapodást esetleg valamikor visszaállítják-e, a Match TV F1-es kommentátora, Popov így felelt: „Őszintén szólva, nem látok kilátásokat a televíziós közvetítésre.”

    „A Forma-1 mindenkinél keményebb álláspontot képvisel ebben a kérdésben.”

    „Ha megnézzük, itt Oroszországban a legtöbb esetben továbbra is ugyanazt nézhetjük mint eddig, mintha mi sem történt volna.”

    „A (labdarúgó)világbajnokság még mindig zajlik, azt nézzük” – tette hozzá.