Szerző: Tajthi Andrea

  • Steiner: Minden csapat eléri a költségvetési plafont

    Steiner: Minden csapat eléri a költségvetési plafont

    A Haas 2023-ban eléri a Forma-1 költségvetési határát, árulta el a csapatfőnök, Günther Steiner.

    Az idén összesítésben nyolcadik helyen végzett amerikai csapat azzal zárta a szezont, hogy bejelentette, hogy az eddig a Ferrari által támogatott Mick Schumachert 2023-ban Nico Hülkenberg váltja.

    Mindeközben a csapat új névadó szponzort is köszönt, a Moneygram által.

    „Jövőre elérjük a költségvetési korlátot, és bízom benne, hogy technikailag és csapatként is meg tudjuk tenni a következő lépést” – mondta Steiner a motorsport-total.com-nak.

    „Mert most már megtehetjük azt, amit más csapatok is megtehetnek. És nem hiszem, hogy csak mi, de mindenki más is el fogja érni a költségvetési sapkát jövőre” – tette hozzá.

    Nos, addig nincs gond, ha egy csapat (vagy mindenki) eléri a költségvetési korlát határát. Baj akkor lehet, ha túl is lépik azt. 2022-ben a Red Bull járt pórul emiatt. Egész évben téma volt, hogy vajon túlköltekezett-e a csapat. Végül kiderült, hogy igen, ezért pénzbüntetést kellett fizetniük.

    Megvan, mi lesz a Red Bull büntetése a költségsapka túllépéséért

  • Női szempár tűnt fel a Formula E Gen 3-as autójában

    Női szempár tűnt fel a Formula E Gen 3-as autójában

    A 2022–23-as szezon lesz a Formula E elektromos bajnokság kilencedik szezonja, egyben az első az új, Gen3-as autókkal.

    A bajnokság a napokban Valenciában tesztelt, első ízben küldték pályára az új autókat.
    Bár a mezőnynek nem lesz tagja a következő szezonban, az autót egy hölgy versenyző, Vicky Piria is kipróbálhatta. Ezzel ő az első nő, aki vezette az új generációs FE autót.

    „Megtapasztaltam, amit a Formula E „az autóversenyzés jövőjének” nevez. Egy együléses, vadászgépek által inspirált kialakítású autó, két motorral, amelyek 600 kW teljesítményt szabadítanak fel! Képes a verseny során termelt energia 40%-át regenerálni és újrahasznosítani. Őrület volt!” – írta Piria Instagramon.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Vittoria “Vicky” Piria (@vickypiria) által megosztott bejegyzés


    Az olasz versenyzőnő megjárta már a GP3-at és a W Seriest, sőt egy versenyhétvége erejéig 2012-ben a magyar szervezésű Lotus Ladies Cupban is versenyzett.

    Jelenleg autókat tesztel, autós tévéműsorokban szerepel. Vajon a mostani teszt majd elindítja a Formula E felé?

    Új logót és versenynaptárat villantott a Formula E

  • Már meg is nevezték az F1 Academy csapatait!

    Már meg is nevezték az F1 Academy csapatait!

    A múlt hónapban bejelentették az F1 Academy létrejöttét, amely – egyebek mellett – elsősorban egy kizárólag női versenyzőket tömörítő bajnokságot jelent. Célja a fiatal női versenyzők fejlesztése és felkészítése a legmagasabb szintű versenyzésre.

    A vadonatúj bajnokság ma már meg is erősítette első szezonban, és egészen 2025-ig induló öt csapat nevét.

    A megerősített csapatok a következők:

    • ART Grand Prix (francia)
    • Campos Racing (spanyol)
    • Carlin (brit)
    • MP Motorsport (holland)
    • PREMA Racing (olasz)

    Az öt csapat mindegyike lenyűgöző pedigrével rendelkezik több junior kategóriában.

    Az elmúlt szezonban az ART Grand Prix Victor Martinst a Formula 3-as bajnoki cím megnyeréséig repítette. A PREMA Racing F3-as csapatbajnok lett. Az MP Motorsport Felipe Drugovichcsal (aki azóta az Aston Martin tartalékpilótájaként az F1-be került) a Formula 2-ben a versenyzői és a csapatbajnokságot is megnyerte. A Carlin pedig Logan Sargeanttel (aki jövőre debütál az F1-ben) a második helyen végzett az F2-es csapatbajnokságban. A Campos Racing pedig a spanyol F4-es bajnokságban uralkodott 2022-ben.

    Az első szezon hét, egyenként három futamból álló, összesen 21 versenyt magában foglaló eseményből áll majd. Továbbá rendeznek tizenöt nap hivatalos tesztet, és valószínűleg egy Forma-1-es versenyhétvégét is tartalmazni fog.

    A 2023-as versenynaptár és az öt csapat versenyzői felállását később hozzák majd nyilvánosságra.

    Az F1 Academy-t azért hozták létre, hogy maximalizálják a fiatal női versenyzők lehetőségeit és potenciálját, hogy elérhessenek a motorsport legmagasabb szintjére. A jelenleg gokartozásban vagy más junior kategóriákban versenyző fiatal tehetségek számára biztosítja az F3-ban való versenyzéshez szükséges alapvető tapasztalatok megszerzését, hogy felléphessenek a Forma-1 felé vezető létrára.

    „Izgalmas, hogy bejelenthetjük azt az öt csapatot, amely jövőre az F1 Academy-ben fog versenyezni és akik ezt a fantasztikus lehetőséget biztosítják a fiatal és tehetséges nők számára, hogy megkezdhessék útjukat a versenymotorsportban” –  mondta Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója. „Fontosnak tartjuk, hogy mindenkinek lehetősége legyen arra, hogy kövesse ambícióit, és megkapja a fejlődéshez és a kiemelkedő teljesítményhez szükséges támogatást és útmutatást. Az F1 Academy egy fontos része annak a tervünknek, hogy növeljük a sokszínűséget és a képviseletet a motorsportban, és már nagyon várjuk az első szezont 2023-ban.”

    „Nagy örömömre szolgál, hogy nyilvánosságra hozhatom azt az öt csapatot, amely a következő hároméves ciklusra belép az F1 Academybe, 2023-tól kezdődően” – mondta Bruno Michel, az F1 Academyvezérigazgatója. „Nagyon jól ismerjük őket, és mindegyikükkel évek óta együttműködünk. Jól ismertek a fiatal versenyzők nevelésében és fejlesztésében szerzett tapasztalataikról és szakértelmükről. Teljes mértékben bízom abban, hogy az F1 Academy-ben résztvevők (csapatok) megadják a kulcsokat a technikai fejlődéshez, és segítenek nekik a fizikai és mentális felkészülésben az előttük álló úthoz.”

    Többen már most temetik az új női bajnokságot, az F1 Academy-t

  • Az orosz Nikita Mazepin jövőre újra pályára lép

    Az orosz Nikita Mazepin jövőre újra pályára lép

    A hírek szerint Nikita Mazepin arra készül, hogy februárban visszatér a pályaautózáshoz.

    Az orosz, akit a Haas az ukrajnai konfliktus és Putyin-közeli édesapja valamint szponzora miatt tett ki a csapatból, novemberben kategóriagyőzelmet aratott az orosz Silk Way Rally-n.

    Az Endurance-Info szerint a 23 éves versenyző februárban visszatér az aszfaltra és az Asian Le Mans Series bajnokságban versenyez majd. Mazepin a hírek szerint az új 99 Racinghez csatlakozik a februári két endurance versenyen: az első Dubajban, a második Abu Dhabiban lesz.

    Mazepin egyelőre nem erősítette meg a hírt.

    „Azt tervezem, hogy Oroszországon kívül egy új szakágban fogok versenyezni” – mondta korábban a Championatnak.

    „Remélem, hogy januárban lehet majd erről konkrétabban beszélni”.

    Azt azinban cáfolta, hogy a következő vállalása a Dakar-rali lenne.

    „Túl nehéz” – mondta. „Rengeteg probléma van ott, és egyszerűen nincs értelme mindet felsorolni”.

    A 23 éves versenyző továbbra sem zárja ki egy esetleges Forma-1-es visszatérés lehetőségét.

    „Az volt a tervem, hogy idén jobban teljesítek, mint Mick (Schumacher)” – mondta Mazepin. „De igazán nem szeretem ezeket a beszélgetéseket, amikor feltételezett dolgokról kell beszélni.”

    „De ha megnézzük a barcelonai tesztelés utolsó napját, az utolsó napomat a Forma-1-ben, gyorsabb voltam nála. Vajon ez az egész szezonban működött volna?”

    „Remélem, hogy a jövőben mindent a helyére tudok tenni” – tette hozzá.

    Mazepin közölte Vettelékkel, hogyan válnak majd depresszióssá

  • Hivatalossá vált a 2023-as F1-es nevezési lista, némi változással

    Hivatalossá vált a 2023-as F1-es nevezési lista, némi változással

    Az FIA közzétette a Forma-1 jövő évi szezon teljes nevezési listáját. A lista megerősíti mind a 20 versenyzőt, akik részt vesznek majd a szezonban, valamint a 10 csapat hivatalos adatait.

    Ez magában foglalja a csapatok hivatalos nevének változását is, ami egyes esetekben a névadó szponzorváltozására utal.

    A Haas például a jövőben hivatalosan MoneyGram Haas F1 Team néven lesz ismert.

    A motorok terén a Red Bull és a Scuderia AlphaTauri hivatalosan Honda RBPT erőforrásokat használ majd. A Honda 2021 végén kivonult a Forma-1-ből, így az energiaitalosok saját erőforrással, Red Bull Power Trains néven versenyeztek idén. A japán gyártó azonban továbbra is részt vett az erőegységek karbantartásában. Ennek köszönhetően az év második felében újra megjelent a márkanév az autókon. Hivatalosan az erőforrások RBPT néven futottak. 2023-tól azonban hivatalosan Honda RBPT néven lesznek ismertek.

    A 2023-as nevezési lista:

    # Versenyző Cégnév Csapatnév Kaszni neve Motorgyártó
    1 Max Verstappen Red Bull Limited Oracle Red Bull Racing Red Bull Racing Honda RBPT
    11 Sergio Perez Red Bull Limited Oracle Red Bull Racing Red Bull Racing Honda RBPT
    16 Charles Leclerc Ferrari Spa Scuderia Ferrari Ferrari Ferrari
    55 Carlos Sainz Ferrari Spa Scuderia Ferrari Ferrari Ferrari
    63 George Russell Mercedes-Benz Grand Prix Limited Mercedes-AMG Petronas Formula 1 Team Mercedes Mercedes
    44 Lewis Hamilton Mercedes-Benz Grand Prix Limited Mercedes-AMG Petronas Formula 1 Team Mercedes Mercedes
    31 Esteban Ocon Alpine Racing Limited BWT Alpine F1 Team Alpine Renault
    10 Pierre Gasly Alpine Racing Limited BWT Alpine F1 Team Alpine Renault
    81 Oscar Piastri McLaren Racing Limited McLaren Formula 1 Team McLaren Mercedes
    4 Lando Norris McLaren Racing Limited McLaren Formula 1 Team McLaren Mercedes
    77 Valtteri Bottas Sauber Motorsport AG Alfa Romeo F1 Team Orlen Alfa Romeo Ferrari
    24 Guanyu Zhou Sauber Motorsport AG Alfa Romeo F1 Team Orlen Alfa Romeo Ferrari
    18 Lance Stroll AMR GP Limited Aston Martin Aramco Cognizant Formula 1 Team Aston Martin Aramco Mercedes
    14 Fernando Alonso AMR GP Limited Aston Martin Aramco Cognizant Formula 1 Team Aston Martin Aramco Mercedes
    20 Kevin Magnussen Haas Formula LLC MoneyGram Haas F1 Team Haas Ferrari
    27 Nico Hulkenberg Haas Formula LLC MoneyGram Haas F1 Team Haas Ferrari
    21 Nyck de Vries Scuderia AlphaTauri Scuderia AlphaTauri AlphaTauri Honda RBPT
    22 Yuki Tsunoda Scuderia AlphaTauri Scuderia AlphaTauri AlphaTauri Honda RBPT
    23 Alex Albon Williams Grand Prix Engineering Limited Williams Racing Williams Mercedes
    2 Logan Sargeant Williams Grand Prix Engineering Limited Williams Racing Williams Mercedes

     

    Hatalmas: Egymillió dollárral többet fizet a Red Bull, mint korábban a Mercedes

  • A Francia Nagydíj ténylegesen „meghalt”

    A Francia Nagydíj ténylegesen „meghalt”

    Lehetett volna opció arra, hogy legalább kétévente az F1-es versenynaptárban maradjanak, de már ez sem fog összejönni.

    A Forma-1 és a Circuit Paul Ricard pálya szervezői nem tudtak megegyezni a 2023-as és az azt követő évekre.

    Az a lehetőség azonban, hogy a Le Castellet-i helyszín 2024-ben visszatérjen a versenynaptárba egy másik európai helyszínnel való évi rotációs megállapodás keretében, továbbra is nyitva maradt. Elvileg.

    A L’Equipe sportnapilap szerint azonban erre már nem kerül sor.

    A Francia Nagydíj szervezése egy közérdekű csoport – Franciaországban Groupement d’Interet Public, azaz GIP néven ismert – égisze alatt történt.

    A hivatalos honlapon a GIP-et úgy írták le, hogy a „köz- és magánpartnerek egyesítik erőforrásaikat a közérdekű feladatok végrehajtása érdekében”, beleértve a helyi régiókat és a kereskedelmi kamarákat is.

    A L’Equipe szerint azonban a francia GIP „ezen a héten hivatalosan feloszlik”.

    A lap rámutatott, hogy a 2018-2022-es szerződés – amelyet „Bernie Ecclestone kezdeményezett közvetlenül azelőtt, hogy eladta a sorozatot az amerikaiaknak” – meghosszabbítása mindig is „valószínűtlen volt”.

    „Ez a történet vége” – erősítette meg a Francia Nagydíj első számú tisztségviselője, Eric Boullier, aki korábban a Lotus, majd a McLaren csapatfőnöke volt az F1-ben.

    „Öt évig a régió lehetővé tette, hogy ez az esemény visszatérjen a naptárba, és hazánk ismét a legmagasabb szinten szerepelhessen.”

    „Kár, hogy véget ér, annak ellenére, hogy a legutóbbi esemény tökéletesen sikerült” – tette hozzá.

    A GIP megszűnése most 20 állandó alkalmazott elbocsátását vonja maga után. Így „többé nincs olyan promóter, aki biztosítaná a Francia Nagydíj létezését”.

    Ocon szerint visszatérhet a Francia Nagydíj, nem is akárhol

  • Az Academy után amerikai központot is tervez az F1

    Az Academy után amerikai központot is tervez az F1

    MA Forma-1 jelentősen terjeszkedik Amerikában, mióta a sport amerikai tulajdonosokat kapott. Ennek egyik eleme volt a most már rendszeres Drive to Survive sorozat a Netflixen. Majd az, hogy az amerikai versenyek száma is gyarapszik. Idén kettő, jövőre már három versenyt rendeznek majd az Amerikai Egyesült Államokban: 2023-ban Austin és Miami mellé Las Vegas is érkezik.

    Az F1 most azt tervezi, hogy kibővíti az F1 Academy programját egy Las Vegas köré épülő amerikai bajnoksággal.

    Az F1 Academy nevű, kizárólag nőknek szervezett, Formula 4-es szintű bajnokság jövőre el is indul. E megnevezés alatt az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali elismerte, hogy tervben vannak más projektek is. Megerősítette, hogy ezek egyike egy amerikai székhelyű akadémia lenne, amely nem csak nőkből állna, mivel a sportág Amerikában szeretne növekedni.

    „Ez egy projekt kezdete” – mondta Domenicali a RACER kérdésére, hogy az F1 Academy  terjeszkedhet-e az Egyesült Államokban. „Tudja például, mi leszünk a promóter Las Vegasban, és úgy gondoljuk, hogy ez biztosan az a hely lehet, ahol szeretnénk bevonni ezt a kategóriát is az Amerikai Egyesült Államokban.”

    „Ez egy olyan program, amit szeretnénk fejleszteni, mert úgy gondolom, hogy ott is megvan a lehetőség arra, hogy kihasználjuk ezt a bázist annak érdekében, hogy népszerűsítsük azt, amit szeretnénk abban az országban.”

    „És ugyanezt akarjuk tenni más régiókban is: ott van a Közel-Kelet, ott van a Távol-Kelet… Szóval igaz, hogy ez egy szélesebb körű megközelítés, amit szeretnénk alkalmazni, mert szerte a világon adott ez az érdeklődés, aminek növekednie kell, és a mi kötelességünk, hogy ebbe befektessünk.” – mondta.

    A RACER információi szerint a cél az, az Amerikában kezdő versenyzők úgy edzőjenek majd, hogy könnyebben bekerülhessenek a Forma-1-be.

  • Katar már a foci „világközpontja”, a következő cél a motorsport

    Katar már a foci „világközpontja”, a következő cél a motorsport

    Katar ad majd otthont egy hatórás hosszútávú futamnak, amely megnyitja a 2024-es szezont az Endurance Világbajnokság (WEC) szezonjában. 

    „A 2024-es szezont itt, Katarban nyitjuk meg. Ez egy hatórás formátum lesz” – mondta Frederic Lequien, a Le Mans Endurance Management vezérigazgatója.

    A verseny pontos időpontját azonban még nem határozták meg.

    A WEC-es megállapodás tovább bővítíi Öböl menti arab állam szerepét a nemzetközi porondon, beleértve a motorsportot, hiszen Katar 2023-tól kezdődően 10 éven át évente rendez majd Forma-1-es futamot.

    Katar azt reméli, hogy a december 18-án záruló labdarúgó-világbajnokság után így még tovább bővítheti a sportturisztikai rendezvények kínálatát.

    „Mi vagyunk a labdarúgás világközpontja. Biztosítani akarjuk az itteni kollégáinkat, hogy az autósportban is mi leszünk az első számúak” – mondta Akbar Al Baker, a Qatar Airways és a Qatar Tourism vezérigazgatója.

    Katar azt tervezi, hogy „modernizálja” a Losail pályát, ahol a hatórás hosszú távú versenyre is sor kerül majd.

    Wolff: A közösségi médiában nem lehet elrejteni a Közel-Kelet problémáit

  • Rosberg a Red Bullhoz, vagy a Ferrarihoz igazolna

    Rosberg a Red Bullhoz, vagy a Ferrarihoz igazolna

    Nico Rosberg, a Forma-1 2016-os világbajnoka elmondta, hogy ha a visszatérés mellett döntene, akkor csatlakozna a Ferrarihoz, de nem a címvédés reményében tenné ezt.

    A németet a Ferrarinál kialakult helyzetről kérdezték, miután Mattia Binotto benyújtotta lemondását a Ferrari csapatfőnöki posztjáról. A csapat ekkor még nem nevezte meg új csapatfőnökét, ám azóta már kiderült, hogy Frederic Vasseur lesz az.

    A visszavonult F1-es versenyző, Rosberg azt fejtegette, hogy nem egyszerű dolog a Ferrari csapatfőnökének lenni.

    „Ez a szerep mindenhol bonyolult, de ott sokkal inkább, mert hihetetlen nyomás nehezedik rád” – mondta.

    A német megkérdőjelezte a Ferrari azon döntését is, hogy Binottót elengedte, hiszen ez diszkontinuitást jelent a vezetőségben.

    „Helyes a váltás? Nem tudom, de azt viszont igen, hogy a Forma-1-ben érték a folyamatosság” – tette hozzá. „A Mercedes és a Red Bull tíz éve nem cserélte le a legtöbb kulcsembert. Ez az, ami a Ferrarinál hiányzik. Csapatfőnöknek lenni az egyik legnehezebb munka a világon.”

    Rosberg úgy érzi, hogy Vasseur – akiről nyilatkozatakor még nem lehetett biztosan tudni, hogy ő lesz a Ferrari új csapatfőnöke – hibázna, ha Leclerc-t tekintené első számú pilótaként Carlos Sainz helyett.

    „Ez biztosan nem a szükséges változás kulcsa. Úgy kell tennie, mint 2022-ben tették, hagynia kell őket szabadon versenyezni” – tanácsolta Rosberg.

    Rosberg megnevezte azt is, hogy melyik csapatot választaná, ha úgy döntene, hogy visszatér az F1-be.

    „Ha versenyző lennék, és választhatnék csapatot, amelyben versenyeznék, a biztonság kedvéért a Red Bullhoz mennék.”

    „Vagy a Ferrarihoz, mert F1-es pályafutásom során soha nem volt ilyen lehetőségem. A Ferrarinak pedig mindig is egyedi varázsa lesz, és mert ez a történelmi vörös csapat” – tette hozzá.

    A 37 éves versenyző azonban hozzátette: „Nem mennék oda a bajnoki cím reményében.”

    Rosberg megkérdőjelezi Vettel visszavonulásának időzítését

  • Horner: Rajtam kívül mindenki vén trotty!

    Horner: Rajtam kívül mindenki vén trotty!

    Christian Horner azzal viccelődött, hogy a rivális F1-es csapatfőnökök „vén trottyok”, miközben ő a legfiatalabb főnök a paddockban. A 49 éves Horner 2005-ben vette át a Red Bull irányítását, amikor a néhai tulajdonos, Dietrich Mateschitz kivásárolta a Jaguar Racinget.

    Horner egy évvel régebben van a posztján, mint a testvércsapat AlphaTauri főnöke, Franz Tost. És hét évvel régebben, mint riválisa, a Mercedes csapatfőnök Toto Wolff, aki januárban 51 éves lesz. A többi csapatfőnök mindegyikét 2016-ban vagy később nevezték ki.

    A sportban eltöltött 18 éve után még mindig motiváltnak érzi magát

    „Nagyszerű emberekkel dolgozom együtt. A versenyzésben minden a győzelemről szól. Ez nagyon motivál engem, és az emberek, akikkel együtt dolgozom, a fenomenális versenyzők” – mondta Horner a Pokerstars eseményén a Red Bull Milton Keynes-i főhadiszállásán.

    „A szezon nagyon gyorsan telik, úgy tűnik, mintha nem is olyan régen még a szezon első futamán lettünk volna Bahreinben, és máris itt vagyunk decemberben. Olyan gyorsan telnek az évek.”

    „Figyelemre méltó, hogy most én vagyok a leghosszabb ideje a paddockban. Ez csak azt mutatja, hogy a többiek milyen vén trottyok, hiszen még mindig én vagyok a legfiatalabb.”

    Horner négy egymást követő világbajnoki címig vezette a csapatot, amikor Sebastian Vettellel halmozták a sikereket 2010-2013-ban. Utána a Mercedes profitált leginkább a szabályváltozásokból, és ezt követően nyolc éven át ők domináltak. Még akkor is, amikor Max Verstappen 2021-ben megnyerte az egyéni bajnokságot, a Mercedes vitte haza a konstruktőri címet. A Red Bull idén azonban véget vetett ennek a korszaknak és ezúttal a konstruktőri trófea is az övék lett.

    „Számunkra, mint csapat számára hatalmas eredmény volt visszaszerezni a konstruktőri bajnokságot” – magyarázta Horner. „Ez az, ahol az ellenfeleinkhez mérjük magunkat; a Ferrarihoz, a Mercedeshez, a McLarenhez és így tovább.”

    „A csapat minden egyes tagja megtette azt a plusz métert idén. A pályán kívül és a pályán is kitettek magukért.”

    Az új Red Bull főnök kiveheti az irányítást Horner és Marko kezéből?