Szerző: Tajthi Andrea

  • Wolff agya védekező üzemmódba kapcsolt

    Wolff agya védekező üzemmódba kapcsolt

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elismerte, hogy az idei kemény F1-es szezon során minden egyes Mercedes-vereséget „személyes bukásként” élt meg, és hogy az agya védekező üzemmódba kapcsolt.

    George Russell győzelme a São Paulo-i Nagydíjon biztosította, hogy az Ezüstnyilak legalább egy győzelmet szerezzenek a szezonban. 2011-ben fordult elő utoljára, hogy győzelem nélkül zárta a szezont a Mercedes, és ennek megismétlődését idén éppen sikerült elkerülni.

    Wolff mindig is azt vallotta, hogy egy vereségből nagyobb tanulási potenciál származik, mint egy győzelemből, és a legutóbbi tapasztalatok sem változtattak ezen meggyőződésén. Ennek ellenére azért megviselte a 2022-es év.

    „Mindezen évek alatt mindig is óvakodtam attól az érzéstől, amikor veszítek” – mondta Wolff a ‘Beyond the Grid’ podcastban.

    „A győzelem [érzése] csak egyik napról a másikra tartott. Visszatérve Európába, az érzés elmúlt, és már a következő futamra gondoltál.”

    „De amikor veszítettem, azt annyira személyes bukásként éltem meg, hogy több napig is kitartott.”

    „És vicces, hogy az agyad hogyan véd meg, miközben kezeled az elvárásokat.”

    „Fél másodperces hátrányban vagy, a következő futamban pedig két és fél másodpercesben, és az agyad azt mondja: ‘Ez tulajdonképpen egységes’. De nem az.”

    „Mindig újra kell értékelned magad az alapvonalon, és ez tavaly vagy tavalyelőtt volt. Ezt várjuk el magunktól.”

    „Szóval minden alkalommal, amikor túlságosan elkényelmesedek egy helyzetben, minden alkalommal, amikor nem izgulok egy verseny előtt, akkor valójában aggódom, hogy még mindig teljesen benne vagyok-e ebben.”

    Wolff: Minden csapatra hatással lesz a kriptovaluták problémája

  • Verstappen helyett más fizet, de még az újoncoknak is milliókat kell fizetniük

    Verstappen helyett más fizet, de még az újoncoknak is milliókat kell fizetniük

    A 2022-es F1-es szezonban mutatott dominanciája miatt Max Verstappennek jelentős szuperlicenc díjat kellett kifizetnie az FIA-nak.

    15 futamgyőzelme, és végül bajnoki címének megszerzése során a holland 454 pontot gyűjtött. Így 146 ponttal előzte meg második helyezett Charles Leclerc-t, aki viszont csak három ponttal szerzett többet a harmadik Sergio Péreztől.

    Bár minden versenyző fő célja, hogy világbajnok legyen, ami elismeréssel és eőnyökkel jár, azért ára is van. Szó szerint. A Forma-1-ben ugyanis a versenyzőnek szuperlicensszel kell rendelkeznie, amelyért az előző évi teljesítményük alapján kell díjat fizetniük.

    Verstappennek a 454 pontja után így 963 800 eurót kell befizetnie, ami nagyjából 385 millió forintnak felel meg. Neki azonban csapata, a Red Bull átvállalta ezen költségeit: a csapat saját, több, mint kétmilliárd forintnak megfelelő nevezési díján túl, Vertstappen licenszdíját is kifizetik.

    A szuperlicenc fizetési struktúrája szerint adott egy alapösszeg, majd minden megszerzett pont után növekszik a befizetendő összeg. 2022-ben az alapdíj 10 400 euró volt, amihez pontonként további 2100 euró adódott hozzá. Így jön ki Verstappen 963 800 eurós befizetni valója.

    Mindeközben a visszatérő Nico Hülkenbergnek csak a 10 400 eurós (~ négymillió forint) alapdíjat kell befizetnie, mivel 2022-ben nem voltak pontjai. Ugyanez a helyzet az újonc Oscar Piastri és Logan Sargeant esetében is, akik a McLarenhez, illetve a Williamshez csatlakoznak jövőre.

    Bár újoncnak minősíthető majd Nyck de Vries is, de mivel idén egyetlen teljesített versenyén szerzett két pontot, neki 14 600 eurót (közel hatmillió forint) kell befizetnie.

    Kinek mennyit kell fizetnie a 2023-as szuperlicenszért?

    Versenyző 2022-ben gyűjtött pontok
    2023-as szuperlicensz díj (euróban)
    Max Verstappen 454 963 800
    Charles Leclerc 308 657 200
    Sergio Perez 305 650 900
    George Russell 275 587 900
    Carlos Sainz 246 527 000
    Lewis Hamilton 240 514 400
    Lando Norris 121 264 500
    Esteban Ocon 92 203 600
    Fernando Alonso 81 180 500
    Valtteri Bottas 49 113 300
    Daniel Ricciardo 37 88 100
    Sebastian Vettel 37 88 100
    Kevin Magnussen 25 62 900
    Pierre Gasly 23 58 700
    Lance Stroll 19 50 300
    Mick Schumacher 12 35 600
    Yuki Tsunoda 12 35 600
    Zhou Guanyu 6 23 000
    Alex Albon 4 18 800
    Nicholas Latifi 2 14 600
    Nyck de Vries 2 14 600
    Nico Hulkenberg 0 10 400
    Oscar Piastri 0 10 400
    Logan Sargeant 0 10 400

     

    Jókora összeggel könnyítette meg Verstappen életét a Red Bull

  • Kelly Piquet saját apját látja Verstappenben

    Kelly Piquet saját apját látja Verstappenben

    Kelly Piquet, Max Verstappen barátnője a holland Vogue januári címlapján szerepel. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a neves divatmagazint emiatt többen kritizálni is kezdték.

    A magazinnak nyilatkozva Kelly, a háromszoros világbajnok Nelson Piquet 34 éves modell lánya a kétszeres világbajnok Verstappennel való kapcsolatáról is mesélt.

    „Nagyon szerény marad, mindkét lábával szilárdan áll a földön” – mondta a 25 éves Verstappenről. „Amit nagyon szeretek benne, hogy tudja mit akar, és nem fél ezt kimondani. Magabiztos, és nem érdekli a hírnév vagy az anyagiak. Sok közös van bennünk, mindketten életimádók vagyunk. Egyre inkább rájövök, hogy mennyire hasonlít az apámra.”

    A bajnoki címek gyűjtögetésében minden bizonnyal hasonlít Max Nelsonra, sőt benne van a pakliban, hogy Max rá is tromfol majd.

    Viszont a szavait jobb, ha jobban megválogatja majd, mind leendő apósa teszi, ugyanis a 70 éves Piquet az elmúlt időszakban többször is bajba került megszólalásai miatt. Előbb rasszista megjegyzéseivel dühített fel sokakat, majd az új brazil elnök halálát kívánta.

    Piquet hatalmas bajban, amiért da Silva halálát kívánta

  • A Mercedes idén másnapos volt; jövőre kiheverik?

    A Mercedes idén másnapos volt; jövőre kiheverik?

    A Mercedesnek 2022-ben nem sikerült a címvédés. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner ezt a 2021-es szezon végi összecsapásuk utóhatásának tudta be.

    A 2020-as szezon nagyon sima volt a Mercedes számára, de Max Verstappen győzelme a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon már előre vetítette, hogy mi következik.

    Verstappen a 2021-es szezon során végig harcban volt a Mercedes hétszeres világbajnokával, Lewis Hamiltonnal. Ez a csata egészen a szezon utolsó köréig tartott, ahol Verstappen volt az, akit végül elsőként intettek le, és ezzel megnyerte első világbajnoki címét.

    A Mercedes bánatára azonban a Red Bull 2022-ben ott folytatta, ahol abbahagyta, az új szabályok ellenére is. Erre pedig a Mercedes nem tudott időben ragálni, csak a szezon végére kapták össze magukat, míg a Red Bull fő riválisa a Ferrari lett.

    A Mercedes mindössze egyetlen futamot nyert idén, George Russell jóvoltából Brazíliában. A Red Bull kényelmesen megnyerte a konstruktőri bajnoki címet, a Mercedes pedig kénytelen volt beérni a harmadik hellyel. Russell a végső értékelésben a 4. helyen, Hamilton pedig a 6. helyen végzett. Eközben Verstappen sorozatban második bajnoki címét szerezte  meg.

    Horner szerint az a meggyengült Mercedes, amelyet 2022-ben láthattunk, az előző szezon miatt másnapos csapat volt.

    „Soha nem hittem volna” – felelte Horner a GPFansnek arra a kérdésre, hogy a szezon kezdete előtt hitte volna-e, hogy így alakul a 2022-es szezon.

    „Úgy gondolom, hogy különösen a tavalyi év után, ami annyi energiát felemésztett, látható volt, hogy a Mercedes kissé másnapos idén.”

    „Hihetetlenül büszke vagyok az egész csapatra, hogy ismét magasra tette a lécet, és harcosan, a szabályokhoz alkalmazkodva és stratégiailag kiválóan tért vissza.”

    „Ez volt az első alkalom, hogy nem volt domináns autójuk [a Mercedesnek], így az, hogy tavaly és idén is meg tudtuk őket verni, hihetetlen teljesítmény.”

    A Mercedes feltehetően nem akarja lemásolni a Red Bull RB18-as és a Ferrari F1-75-ösén látottakat a W14-es megalkotásához, de minden bizonnyal levonták a megfelelő tanulságokat.

    Horner: Rajtam kívül mindenki vén trotty!

  • Hamilton érzékeli, hogy egyre nagyobb a hype

    Hamilton érzékeli, hogy egyre nagyobb a hype

    Lewis Hamilton úgy véli, hogy a Forma-1 körül most „hatalmas a pezsgés”, mivel egyre több rajongó érdeklődik a sportág iránt.

    Amennyiben sikerül pótolni az eltörölt Kínai Nagydíjat, a 2023-as szezonban rekordszámú, 24 futamot rendeznek majd, öt kontinensen és 21 országban. Az érdeklődés hatalmas az F1 iránt, mind a versenyt rendezni kívánó országok, mind a rajongók részéről. A legtöbb jövő évi versenyre már el szinte el is fogyott az összes jegy.

    Ez az érdeklődés üteme azonban az Egyesült Államokban nő a leggyorsabban, köszönhetően az amerikai tulajdonosok közbenjárásának és a Netflixen futó Drive to Survive sorozatnak.

    2023-ban három futamot is rendeznek majd az Egyesült Államokban, hiszen Austinhoz és Miamihoz a Las Vegas-i Nagydíj is csatlakozik.

    „Azt hiszem, csak úgy általánosságban, világszerte óriási a Forma-1 kapcsán a felhajtás” – mondta Hamilton a Sky Sports F1-nek.

    „Rengeteg különböző helyen járok, és nagyon jó volt látni, hogy egyre több ember fogadja be a sportot. Egyre többen vannak akik izgatottak és szenvedélyesek a sport iránt, amiben mi mindannyian felnőttünk.”

    „Los Angelesben a repülőtéren voltam, és egy fiatal nő odajött hozzám. Én teljesen be voltam burkolózva, és azt kérdezte: ‘Te vagy Lewis?’.”

    „Így folytatta: ‘Új rajongója vagyok a sportnak. Megyek Austinba, alig várom, most vettem meg a jegyeket, a férjemmel megyek.’ Szóval nyilvánvalóan sok ember lelkesedik most a sport iránt.”

    Ez Hamilton véleménye a lassabb F1-es csapatokról

  • Vettel olyan zavarban volt, hogy puskáznia kellett, de imádták érte

    Vettel olyan zavarban volt, hogy puskáznia kellett, de imádták érte

    Sebastian Vettel négy világbajnoki címet szerzett a Forma-1-ben a Red Bullal. Később versenyzett a Ferrarinál, majd a 2022-es szezon végeztével az Aston Martintól vonult vissza

    Vettel a különféle díjátadókon többnyire díjazottként szokott szerepelni. A minap azonban ő adhatta át az „Év csapata” díjat kedvenc klubjának, az Eintracht Frankfurtnak. Beszédébe többször belebakizott, de így is ovációt kapott.

    „Sajnálom” – mondta Vettel „Az év sportolója” gálán Baden-Badenben. Nem sokkal később a kapott taps közepette humorosan így folytatta: „Most megint elakadtam. Ez nem létezik. De ki lehet vágni. Általában nem vagyok ennyire ideges, de ez egy különleges pillanat.”

    Egy rövid elmélkedés után folytatódott a ceremónia, de Vettel ismét nem jutott el mondandója végére. Ismét nem találta a szavakat, és a zsebében kotorászott a mobiltelefonja után, amelyen a szövege volt.

    Embed from Getty Images

    Ezúttal a műsorvezető Rudi Cerne hidalta át az önkéntelen szünetet.

    „Nagyon sokat vállaltál. Nagyon bátor” – dicsérte Vettelt.

    Az Eintracht elnöke, Peter Fischer, aki a Bundesligában szereplő futballklub nevében vette át a díjat, ezt követően szintén tiszteletét fejezte ki Vettel iránt.

    „Az egész dicshimnusz az Eintracht dalaira épült. Ez azt jelenti, hogy erőfeszítéseket is tett, és nem csak ide jött, hogy megigyon egy sört és mondjon valamit. Ez egy nagyon-nagyon jó mozi.”

    Norbert Vettel: Elképesztően büszke vagyok a fiamra

  • Button: Alex Albon igazán megmutatta

    Button: Alex Albon igazán megmutatta

    Jenson Button dicsérte Alex Albont a williameses szerepléshez való hozzáállásáért, és azért, ahogyan a csapatot maga köré építette.

    Albon egy év kihagyás után tért vissza a Forma-1-be, miután a Red Bull 2021-re tartalékosnak minősítette le. Végül 2022-ben George Russell helyére került a Williamshez.
    Új csapatánál aztán új erőre kapott, és a lehetőségekhez mérten remek szezont teljesített. És ami egy versenyző számára talán a legfontosabb: legyőzte csapattársát.

    A 2009-es világbajnok Button, aki jelenleg a Williams nagykövete és a csapat korábbi versenyzője, arról beszélt, mennyire lenyűgözte, a thai-brit versenyző idén.

    „Alex szereplése a csapatban, ahogyan megérkezett, tényleg csapatjátékos volt, és a csapat tényleg mögé állt, és nagyon támogatta őt. Tényleg látszik a képessége a sebesség tekintetében, de az is, ahogyan a csapatért dolgozik, és ahogyan csapatot épít maga köré” – idézi Buttont a planetf1.com.

    „A Forma-1 nyilvánvalóan a sebességről szól, de a mentális megközelítés is fontos.”

    „Ha versenyzőként egy szezont eltöltöttél a Forma-1-ben egy topcsapatnál, majd félreállítanak, mert nem voltak elégedettek a teljesítményeddel, akkor nagyon nehéz ebből visszatérni.”

    „Az, hogy egy év kihagyás után visszatért, beült az autóba, és az első pillanattól kezdve versenyképes volt, azt hiszem, jól mutatja, hogy ő hisz magába. De azt is, hogy a körülötte lévő emberek és a Williamsnél uralkodó légkör igazán befogadta őt, és nem helyezett nyomást a vállára, hogy azonnal sikereket érjen el. De ennek köszönhetően azonnal sikerrel járt.”

    „Úgy gondolom, hogy nagyszerű helyen van. Tudod, bízik magában, bízik a csapatban. Látszik rajta, hogy versenyzőként fejlődni akar.”

    „Alex az élen akar harcolni – minden versenyző ezt szeretné -, de nem fog oda jutni, ha nem dolgozik keményen. Viszont ő ezt megtette, amit nagyon-nagyon jó volt látni.”

    Albon rengeteg pénzt gyűjtött, barátnője nagyon büszke rá!

  • Verstappen barátnője az apjának öltözve került címlapra – a közönség dühös!

    Verstappen barátnője az apjának öltözve került címlapra – a közönség dühös!

    „EZ. A. VOGUE” – kezdte Instagram posztját a kétszeres F1-es Max Verstappen barátnője, a háromszoros világbajnok Nelson Piquet lánya, Kelly.

    A 34 éves brazil modell nyitja majd meg ugyanis a holland Vogue 2023-as évét, mivel ő szerepel majd a januári címlapon.

    Nem is akárhogyan! Sisakban! Édesapja egykori versenyoveráljában, egy Shelby Cobrát vezetve.

    „Életem első Vogue címlapfotóját a holland Vogue-gal készíteni, ráadásul szeretett otthonomban, Brazíliában, a két gyökeremet vegyítve, egy abszolút valóra vált álom volt.” – folytatta Kelly.

    A brazil nőt ugyanis nem csak kedvese, Max köti Hollandiához: édesanyja, Sylvia Tamsa is holland.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Vogue Netherlands (@nlvogue) által megosztott bejegyzés

    A Vogue holland kiadásának januári számába Ilona Leenheer készített interjút Kellyvel, aki gyerekkora óta ismeri a Forma-1-es közeget, annak minden csillogásával és drámájával együtt.

    „A legkorábbi emlékeim is versenypályáról valók, amikor ötévesen először jöttem Brazíliába a nyolcéves bátyámmal, Nelsonnal. Ő elkezdett gokartozni, és azonnal a megszállottja lett” – mesélte Kelly. „Kedves emlékek ezek, a gokartpályán töltött délutánok az iskola után, ahogy a naplementéig néztük, ahogy körbe-körbe megy. Én meg hülyéskedtem, játszottam. Van egy nagyon aranyos videó rólam, ahogy egyik kezemben szendviccsel, a másikban innivalóval, fenékig érő hajjal sétálok a boxutcában. Mint a pálya hercegnője.”

    „Mindig is részt vettem a bátyám karrierjében. Átéltem a hullámvölgyeket, láttam, mit tesz a nyomás az emberrel” – folytatta. „Ez a világ nagyon ismerős nekem, tudom, min mennek keresztül ezek a srácok. De voltak azért barátaim az autóversenyzés világán kívül is! A leghosszabb kapcsolatom valakivel a pénzügyi világból volt, szóval tudom, hogy a pályán kívül más is létezik.”

    A holland Vogue a Kelly-posztok alatt aztán kap hideget-meleget

    A közönség egy része örömmel látja a helyi hős Verstappen barátnőjét a címlapon, egy másik részét azonban feldühítették ezzel.

    Többen rasszista jelzővel illették Kelly-t, feltehetően édesapja korábbi megnyilvánulásai miatt.

    Valaki csak annyit kérdezett: „Semmi érdekes nem történik a holland divatvilágban??? A legellentmondásosabb személyt választottátok.”

    „Ez egy vicc?” – kérdezte más.

    Egy másik kommentelő azt írta: „Kelly?? Komolyan, Vogue?? Tehát egyetértetek azzal, hogy teret engedjetek valakinek, aki gyűlöletet szít a színesbőrűek ellen?”

    Megint más azt sérelmezte, hogy miért olyan nő került címlapra, aki nem önmaga okán ismert, hanem férfiak „oldalbordájaként”. Egy női versenyző sokak szerint hitelesebb lett volna a címlapon.

    Piquet a föld alá temetné az új brazil elnököt

  • 30 éve, hogy Senna kipróbálta, milyen lenne ha nem az F1-ben versenyezne

    30 éve, hogy Senna kipróbálta, milyen lenne ha nem az F1-ben versenyezne

    Ma 30 éve, 1992 december 20-án Ayrton Senna az arizonai Phoenixben egy titkos teszten vett részt és vezette a Penske IndyCar autóját.

    A ’92-es évet a Williams uralta, így az ekkor még mclarenes, háromszoros világbajnok brazil így fontolóra vette, hogy egy évet kihagy.

    Honfitársa, Emerson Fittipaldi bátorítására kipróbálta az IndyCart.

    Előbb egy 14, majd egy 10 körös etapot teljesített. és fél másodperccel jobb köridőt teljesített, mint Fittipaldi.

    „Visszajött a boxba, és azt mondta: ‘Köszönöm szépen, megtanultam, amit tudnom kellett. Aztán kiszállt az autóból, és ennyi volt” – idézi Nigel Beresford, a Penske mérnöki részlegének vezetőjét az Auto123.com.

    Senna úgy döntött, hogy az F1-ben marad, és soha többé nem vezetett újra Indycar autót.

    Az új, 550 kilós Senna szobrot nem is akárki tervezte

  • Ha valaki, akkor Vasseur rendbe teheti a Ferrarit, véli Grosjean

    Ha valaki, akkor Vasseur rendbe teheti a Ferrarit, véli Grosjean

    Mattia Binotto Ferraritól való távozását sokan várták. Hogy ez jó lesz-e a Ferrarinak, vagy sem, még kérdéses, mindenesetre az új csapatfőnöknek, Frederic Vasseurnek nem lesz könnyű dolga.

    Mindezek ellenére az egykori F1-es versenyző, Romain Grosjean úgy véli, ha valaki, akkor Vasseur meg tud birkózni a feladattal.

    Grosjean, 2007-ben Vasseur ASM nevű csapatánál és nyerte meg a Formula 3 Euro Seriest, így jól ismeri őt.

    Véleménye szerint a Ferrari „hatalmas kihívás bárki számára”, de úgy véli, hogy egykori főnöke „képes rá”, hogy jól vezesse az olasz csapatot.

    „Ő és Leclerc nagyon jó barátok, és ez segít, hogy jó legyen a környezet, de Sainzot is jól ismeri” – mondta Grosjean a La Gazzetta dello Sportnak.

    „2007-ben az ő csapatában nyertem az F3-at, és sokáig együtt dolgoztunk. Frederic Vasseur született versenyző, úgy érti a versenyzést, mint nem sokan mások. És mindenekelőtt soha nem találkoztam még olyan technikai szakemberrel, aki nála jobban megért minket, versenyzőket. Olyan, mintha ő maga is versenyző lenne.”

    Az olasz Ferrari a francia Jean Todt irányítása mellett aratta legnagyobb sikereit. Todt távozása óta igyekeztek némileg „nemzetibbé” tenni a gárdát, de egymásnak adták a kilincset az olasz csapatfőnökök, senki nem tudta visszajuttatni a Scuderiát a csúcsra. Vasseurrel ismét francia irányítója lesz a vörösöknek. Vajon ezzel a sikerességük is visszatér majd?

    A német szakíró nem jósol nagy jövőt Vasseurnek a Ferrarinál