Szerző: Tajthi Andrea

  • Pérez hozta a kötelezőt, Bottas pedig Hamilton sarkában lohol

    Pérez hozta a kötelezőt, Bottas pedig Hamilton sarkában lohol

    Véget is ért a Forma-1 idei szezon előtti tesztje. Mindössze három nap állt a versenyzők és csapatok rendelkezésére, hogy pályán tesztelhessék magukat és autóikat a jövőheti szezonkezdés előtt.

    Miután a mai, utolsó napon délelőtt Charles Leclerc volt a leggyorsabb, a délutáni gárda meg tudta javítani idejét.

    Ahogy a délutáni műszak elkezdődött Bahreinben Esteban Ocon már pályára is hajtott.

    A délelőtti eredmények egy ideig nem kerültek veszélybe, fél óra elteltével „még csak” Alex Albonnak sikerült egy 6. időt futnia.

    Már indul is a délutáni műszak, Ocon már pályán is.

    Lando Norrisnak fontos lett volna, hogy sok kört teljesítsen, mivel műszaki problkémák miatt csapattársa nem sokat tudott körözni délelőtt. Azonban a McLaren küzdelmei folytatódtak. Norris sem sokkal többet tudott pályán tartózkodni.

    Alonso csak jóval a többiek után merészkedett ki először a pályára és az 5. helyen kezdett.

    Sainz igyekezett versenyre kelni csapattársa délelőtti top idejével. 12 ezredre megközelítette azt, nem sikerült elé kerülnie.

    Délután négykor (magyar idő szerint) Pérez, Albon és Bottas már túllépték a 100 kört. Közben továbbra sem überelte még senki Leclerc délelőtti legjobb idejét.

    1 órával a vége előtt Pérez, Hamilton, Leclerc volt a sorrend az élen. A mexikói 1:30.616-tal vezetett, mindössze négy századdal Hamilton előtt.

    Később Norris újra a pályára léphetett, miközben Bottas a harmadik helyre ugrott.

    A délután, és egyben az utolsó nap legjobbja végül Pérez lett. Mögötte Hamilton és Bottas zárt.

    A leintés után ismét volt még akció. Az FIA tesztelte a VSC, Safety Car és red flag rendszereket, a versenyzők pedig rajtot gyakorolhattak, „versenyt” szimulálhattak. Ez olyannyira jól sikerült, hogy előzgetésbe kezdtek és kis híján ütközés is lett belőle.

    Ezzel a lelkesedéssel azonban jobb, ha egy hetet még várnak.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Köridő Diff. Körök
    1 Sergio Perez Red Bull 1:30.305 133
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:30.664 0.359 65
    3 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:30.827 0.522 131
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:31.024 0.719 67
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:31.036 0.731 76
    6 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:31.261 0.956 79
    7 Kevin Magnussen Haas 1:31.381 1.076 95
    8 George Russell Mercedes 1:31.442 1.137 83
    9 Fernando Alonso Aston Martin 1:31.450 1.145 80
    10 Felipe Drugovich Aston Martin 1:32.075 1.770 77
    11 Lando Norris McLaren 1:32.160 1.855 37
    12 Pierre Gasly Alpine 1:32.762 2.457 56
    13 Alex Albon Williams 1:32.793 2.488 136
    14 Esteban Ocon Alpine 1:33.257 2.952 76
    15 Nico Hulkenberg Haas 1:33.329 3.024 77
    16 Oscar Piastri McLaren 1:33.655 3.350 44
    17 Nyck de Vries AlphaTauri 1:38.244 7.939 87
  • Leclerc utolérhetetlen volt délelőtt, míg a McLaren továbbra is küszködik

    Leclerc utolérhetetlen volt délelőtt, míg a McLaren továbbra is küszködik

    Elérkeztünk a Forma-1 szezon előtti tesztjének utolsó napjához. Amint a lámpa zöldre váltott, már gurultak is pályára a versenyzők. 

    Elkezdődött az utolsó tesztnap, már gurulnak is pályára versenyzők. Pár perc telt csak el azonban az első piros zászlós megszakításig. Semmi komoly nem történt, csupán Sergio Pérez intézett némi törmeléket a pályára, amit el kellett távolítani.

    Az újraindítás után 1:33.690-nel Nico Hülkenberg kezdett az élen. Majd nem sokkal később 1:33.685-tel George Russell átvette a vezetést.

    Oscar Piastri produkált egy megforgást, de a nagy bukótérnek köszönhetően az autónak nem esett baja, csak a gumijai bánták az esetet.

    Hülkenberg rövid időre visszavette a vezetést, majd 1:33.167-es idővel Pérez fosztotta meg tőle.

    Még az első óra vége előtt George Russell állt az élre lágy gumikon, majd visszatért a boxba. A szerelők a W14-es autó elején dolgoznak. A csapat tegnap arról számolt be, hogy problémáik vannak az első tengellyel, így valószínűleg most is azon dolgoztak.

    Magyar idő szerint fél 10-kor kágy gumikon, 1:31.164-es köridővel Charles Leclerc vette át a vezetést, majd tovább javított.

    Az F1.com technikai szakértője, Sam Collins közelebbről is megfigyelte az autókat, és arról számolt be, hogy jelenleg az Alfa Romeo delfinezik a leginkább. Tegnap ez a Ferrarira volt igaz.

    A McLaren az egész teszt során küszködött. Délelőtt arról számoltak be, hogy „a csapat jelenleg ideiglenes megerősítési munkálatokat végez az első szárnyon, hogy a mai programot teljesíteni tudjuk. Ez egy nagyon apró probléma, amelyet a jövő hétvégi nagydíjra véglegesen kijavítunk.”

    11 óra előtt nem sokkal előkerült ismét a piros zászló: Valtteri Bottas alatt megadta magát az Alfa Romeo. A visszajátszás alapján a váltóval akadhattak bajok, az Alfának már a tavalyi évben is voltak ilyen problémái.

    A javítások miatt Piastri teljesítette a legkevesebb kört délelőtt, így az őt váltó Lando Norrisnak sok dolga lesz délután – ha a technika is úgy akarja.

    Délelőtti végeredmény:

    # Versenyző Csapat Köridő Diff. Körök
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:31.024 67
    2 George Russell Mercedes 1:31.442 0.418 83
    3 Felipe Drugovich Aston Martin 1:32.075 1.051 77
    4 Sergio Perez Red Bull 1:32.459 1.435 69
    5 Pierre Gasly Alpine 1:32.762 1.738 56
    6 Alexander Albon Williams 1:32.793 1.769 53
    7 Nico Hulkenberg Haas 1:33.329 2.305 77
    8 Oscar Piastri McLaren 1:33.655 2.631 44
    9 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:36.854 5.830 72
    10 Nyck de Vries AlphaTauri 1:38.244 7.220 87

     

    Öröm a Ferrarinál: jó az SF23 megbízhatósága

  • Zhou állt az élre, a Mercedest hiába javították, megadta magát a pályán

    Zhou állt az élre, a Mercedest hiába javították, megadta magát a pályán

    Miután a második tesztnap délelőttjén Carlos Sainz és a Ferrari volt a leggyorsabb, délután letaszították a trónról az olaszokat. Úgy tűnt, hogy Max Verstappen végez ma a tabella élén, de nagyjából félórával a vége előtt ez megváltozott. 

    Guanyu Zhou és Verstappen indul a pályára elsőként délután. Első mért körével a 3. helyen nyitott Verstappen, majd hamar a második, majd az első helyre javította idejét.

    Piastri bizonyult a délután elején a legaktívabbnak, fél 3-kor (magyar idő szerint) már 22 körön volt túl.

    Kis szünet után Verstappen újra pályára hajtott. Bár az első szektora lila volt közepes gumikon, végül visszavett a tempóból és nem javított az idején, miután hibázott.

    Leclerc autója elkezdett szikrázni, a Ferrari valószínűleg állított a hasmagasságon.

    Az AlphaTauri még 3 óra előtt elérte a 100 kört a mai napon, majd nem sokkal később így tett Logan Sargeant is, miután ő nem délután ült autóba, hanem már délelőtt is ő vezette a Williamset.

    Ezt követően, miután Verstappen már kellően bizonyította gyorsaságát, flow-viz painttel kenték össze autóját, hogy némi aerodinamikai információhoz jusson a csapat.

    Mindeközben a Mercedes garázsában kemény munka folyt, George Russell pedig emiatt kényszerpihenőt tartott.

    Hülkenberg később feljött a második helyre, nyolc tizeddel Verstappen mögé.

    Majd Alonso is átlépte a százas határt. Ekkor a délutáni műszakos Russell még mindössze 20 körön volt túl, mivel autója még mindig a szerelők keze között volt.

    A nap már lemenőben volt, mikor fél 4 után Russell folytatni tudta a körözés. Ám nem túl sokáig, mivel a Mercedes meghibásodott. A brit leparkolta azt, és piros zászlóval megszakították a tesztet.

    Embed from Getty Images

    Az újraindítás után előbb Alonso, majd de Vries javított a második helyre. Russell autója pedig visszaérkezett a boxba.

    Félórával a vége előtt váratlanul Zhou állt az élre, bár lágy keverékű Pirelliken.

    Eközben Sam Collins az F1 technikai szakértője arról számolt be, hogy az Alpine-nak a hátsó tengellyel van problémája. Valahányszor megpróbáltak boxkiállást gyakorolni, minden alkalommal küszködtek azzal, hogy a hátsó kerekeket levegyék. Megnézték a hátsó emelőt és a légkulcsokat, majd a hátsó tengelyre terelődött a figyelmük.

    A nap legvégén Zhou autója megállt a bokszutca végén és Sargeant Williamsével is problémák adódtak.

    Végeredmény:

    (Hamarosan…)

    Miért szarvazzák fel az F1-es autókat a teszten? Bemutatjuk az aero rake-et

  • Miért szarvazzák fel az F1-es autókat a teszten? Bemutatjuk az aero rake-et

    Miért szarvazzák fel az F1-es autókat a teszten? Bemutatjuk az aero rake-et

    Bizonyára észrevettétek már, hogy tesztek esetén gyakran kerülnek a Forma-1-es autók oldalára jókora rácsok. Ezek nem lepkefogók, és nem is arra szolgálnak, hogy szappanos vizet rálocsolva méretes szappanbuborékokat gyártsanak az autók (pedig megnézném :D).

    De akkor mik is ezek?

    Az úgynevezett aero rake széles, állványzatszerű fémszerkezet, amely érzékelőkkel van tele. Ezek az autó karosszériájáról leáramló levegőt mérik, gyakorlatilag minden irányból.

    Ezeket az adatokat aztán arra használják, hogy a csapatok megnézhessék, hogy a pályán gyűjtött valós adatok egyeznek-e a szélcsatornában vagy a számítógépes szimulációkból származó adatokkal. A mérések révén a mérnökök jól láthatják, hogyan áramlik a levegő a karosszéria és az aerodinamikai elemek fölé.

    Többféle méretű és formájú aero rake-ek léteznek, melyeket olykor olyan helyekre szerelnek fel, ahol nem is látjuk őket, például a padlólemezre. A nagyobb méretű, több érzékelővel felszerelt rake gyakran az első kerekek mögött tűnnek fel, hogy a kanyarodáskor keletkező légáramlatokat mérje.

    Mivel a mai Forma-1-ben sokkal kevesebb a tesztelési lehetőség, sokkal nagyobb jelentőségük van az aero rake és a flow-viz paint által gyűjtött adatoknak.

    Színkavalkád: Miért lett más színű egy csomó F1-es autó a teszten?

  • Seidl: Az F1 és az FIA fantasztikus munkát végzett a népszerűségért

    Seidl: Az F1 és az FIA fantasztikus munkát végzett a népszerűségért

    Andreas Seidl, a Sauber-csoport vezérigazgatója méltatta a Forma-1 vezetősége és az FIA  közös munkáját, mellyel az elmúlt években megmodernizálták az F1-et.

    A Liberty Media 2017-ben vette át a sportág kereskedelmi jogait, és azóta dolgozik azon, hogy bővítse a rajongói bázist. Egyrészt az Egyesült Államokban törekedtek a sport népszerűsítésére, valamint a fiatal korosztálynál.

    „A sportág népszerűsége megugrott, ami fantasztikus hír” – mondta Seidl.

    „A Liberty Media és az FIA nagyszerű munkát végzett az F1 modernizálásában, mind szabályozási szempontból, mind a rajongók általi fogyasztás szempontjából.”

    „Az FIA új technikai és pénzügyi szabályai pozitív változást értek el, a sportág pedig sokkal nyitottabb és elérhetőbb lett a rajongók számára, ami összhangban van csapatunk rajongó-központú megközelítésével.”

    „Minden, amit teszünk, arra irányul, hogy közelebb hozzuk a rajongóinkat a csapathoz. Nagyra értékeljük a nyitottságot, az igazi szellemiségünk megmutatását és a ‘hazai csapatunk’ előtérbe helyezését.”

    „Úgy gondolom, nagyszerű látni egy olyan sportágat, amelyet egészséges csapatok népesítenek be, zsúfolt helyszínekkel és világméretű érdeklődéssel.”

    „Mindannyian fontos szerepet játszunk abban, hogy sportágunk izgalmas legyen és a jövőben is releváns maradjon.”

    A Netflix+Tiktok kombó taccsra vágta az F1-es rajongótábort?

  • Ezeken az F1-es versenyhétvégéken állnak majd rajthoz a csajok!

    Ezeken az F1-es versenyhétvégéken állnak majd rajthoz a csajok!

    Az F1 Academy, az új, a Forma-1 által nők számára létrehozott bajnokság nyilvánosságra hozta 2023-as versenynaptárát. A bajnokság első szezonja hét fordulóból áll majd, összesen 21 futammal.

    A naptárat úgy alakították ki, hogy a Forma-1-es versenyhétvégék részét képezzék és különböző típusú versenypályák szerepeljenek benne a versenyzőnők technikai képességeinek fejlesztése érdekében.

    A 2023-as F1 Academy versenynaptár:

    1. Április 28-29. Spielberg, Ausztria
    2. Május 05-07. Valencia, Spanyolország
    3. Május 19-21. Barcelona, Spanyolország
    4. Június 23-25. Zandvoort, Hollandia
    5. Július 07-09. Monza, Olaszország
    6. Július 29-30. Le Castellet, Franciaország
    7. Október 20-22. Austin, USA

    A versenyhétvége formátuma:

    Minden versenyhétvége két, egyenként 40 perces szabadedzésből, majd két, egyenként 15 perces kvalifikációval kezdődik. Ahogyan azt korábban bejelentették, minden versenyen három futam lesz: Az 1. és 3. futam 30 perces lesz, a 2. futam pedig 20 perces.

    Az első kvalifikáció határozza meg az 1. futam rajtrácsát, a 2. kvalifikáció pedig a 3. futam rajtrácsát.

    Az 1. kvalifikáció első nyolc helyezettje fordított sorrendben indul a 2. futamon, a 9. helyen végző és annál gyengébb eredményt elérő versenyzők pedig a kvalifikációs helyezérüknek megfelelő helyről indulnak majd.

    Az 1. és 3. futamra vonatkozó, kvalifikációs pole pozíciókért a versenyzők két pontot kapnak.

    Minden futam során egy pontot kap az a versenyző, aki a leggyorsabb köridőt teljesíti, feltéve, hogy a futam végső értékelésének első 10 helyezettje között volt.

    További pontozás:

    Pontok
    helyezés 1. vesrseny 2. verseny 3. verseny
    1 25 10 25
    2 18 8 18
    3 15 6 15
    4 12 5 12
    5 10 4 10
    6 8 3 8
    7 6 2 6
    8 4 1 4
    9 2 2
    10 1 1

     

    Az eddig bejelentett versenyzők:

    Versenyző Csapat
    Léna Bühler ART
    Bianca Bustamante Prema
    Jessica Edgar Carlin
    Nerea Marti Campos
    Carrie Schreiner ART
    Abbi Pulling Carlin
  • Alonso a problémák ellenére is Verstappen nyomában végzett

    Alonso a problémák ellenére is Verstappen nyomában végzett

    Max Verstappen volt a leggyorsabb az F1-es 2023-as szezon előtti tesztek első napján, Bahreinben.

    Verstappen volt délelőtt is a leggyorsabb, és az energiaitalos csapatnál délután is ő folytatta a munkát. Első nekifutásra elégedett lehet a Red Bull, hiszen 157 kört teljesítettek a nap folyamán, egy hátsó jack (boxutcai emelő) meghibásodásától eltekintve hibátlan napot tudhatnak maguk mögött.

    A nap második legjobbjának Fernando Alonso bizonyult, aki mindössze 0,029 másodperccel maradt le Verstappenről, miután délután ő vette át a stafétát a lábadozó Lance Strollt helyettesítő Felipe Druigovichtól. A spanyol napja azonban nem volt olyan zökkenőmentes, mint Verstappené, ugyanis az Aston Martin egy boxkiállás gyakorlása alkalmával megsérült az autó padlólemeze, ezért csúszott is Alonso programja.

    A Ferrarinál Charles Leclerc váltotta délután Carlos Sainzcot. Utóbbi a harmadik, a monacói pedig a negyedik helyen végzett.

    Lando Norris Oscar Piastrit váltotta délután a McLarennél, de az ő gyakorlása is problémásan indult. A brit mindössze öt kört tett meg az első két órában, mivel a McLaren kénytelen volt ideiglenes megoldást találni az MCL60-as első kerékagya és a „kukafedő” körüli problémára. Norris végül az ötödik helyen zárt.

    Esteban Ocon a 17. helyen végzett az Alpine-nal, miután a csapat kénytelen volt vezetése teljes időtartama alatt leragasztani Ocon szárnytükör-tartóit.

    Összesített, napi végeredmény:

    # Versenyző Csapat Köridő Diff. Körök száma
    1 Max Verstappen Red Bull 1:32.837 157
    2 Fernando Alonso Aston Martin 1:32.866 0.029 60
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:33.253 0.416 72
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:33.267 0.430 64
    5 Lando Norris McLaren 1:33.462 0.625 40
    6 Lewis Hamilton Mercedes 1:33.508 0.671 83
    7 Alex Albon Williams 1:33.671 0.834 74
    8 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:33.723 0.886 67
    9 George Russell Mercedes 1:34.174 1.337 69
    10 Logan Sargeant Williams 1:34.324 1.487 75
    11 Nico Hulkenberg Haas 1:34.424 1.587 51
    12 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:34.558 1.721 71
    13 Nyck de Vries AlphaTauri 1:34.559 1.722 85
    14 Felipe Drugovich Aston Martin 1:34.564 1.727 40
    15 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:34.671 1.834 46
    16 Pierre Gasly Alpine 1:34.822 1.985 60
    17 Esteban Ocon Alpine 1:34.871 2.034 53
    18 Oscar Piastri McLaren 1:34.888 2.051 52
    19 Kevin Magnussen Haas 1:35.087 2.250 57

     

    Horpadt orrú Ferrari, megálló Aston Martin – így telt az első nap délelőttje

  • Színkavalkád: Miért lett más színű egy csomó F1-es autó a teszten?

    Színkavalkád: Miért lett más színű egy csomó F1-es autó a teszten?

    A tősgyökeres Forma-1 rajongók talán nem lepődtek meg, mi azonban most gondolunk azokra is, akik még nem követik olyan régóta a sportot.

    Akik figyelemmel kísérték a szezon előtti F1-es teszt első napját (és fogják a következő két napban), azok bizonyára észrevették, hogy több autó is jelentősen színesebb formában lépett pályára, mint ahogy azt megszoktuk. Nincs ok az „aggodalomra”, nem arról van szó, hogy máris változtatott volna a csapat színén a bemutatón prezentálthoz képest.

    Teszteléskor egy speciális festékkel, úgynevezett „flow-viz painttel” (Flow Visualization Paint = áramlást megjelenítő festék) szokták bekenni az autókat, ami a légáramlatok vizsgálatát segíti.

    De mi is a „flow-viz paint”?

    Olyan nagy kontrasztot adó, szinte világító festékről van szó, melyet tesztek során kennek fel az autók egyes részeire, és még mielőtt az megszáradna, az autót kiküldik a versenypályára. A festék a menetszélnek köszönhetően elfolyik az autón, így pedig láthatóvá teszi a légáramlatok irányát, mértékét. Ily módon segíti a mérnököknek, hogy a CFD (Computational Fluid Dynamics = numerikus áramlástan) és/vagy szélcsatorna tesztek eredményeit visszaigazolják.

    Ezt a módszert a McLaren alkalmazta először a Forma-1-ben, 2010-ben.

  • Amikor elrabolták a Forma-1-es világbajnokot Kubában

    Amikor elrabolták a Forma-1-es világbajnokot Kubában

    1958 február 23-án az F1-es bajnok Juan Manuel Fangiót Fidel Castro forradalmárai rabolták el.

    A havannai verseny előtt – bizony, olyan is volt, bár nem volt az F1-es bajnokság része –, amelyet egy évvel korábban megnyert, fegyverrel fenyegetve rabolták el a szállodájából.

    Fangiót nem rázta meg az eset, és sértetlenül megúszta. Az emberrablás célja az volt, hogy nemzetközi szégyent hozzon Fulgencio Batista kubai elnökre, akinek kormányát Castro 1959. január 1-jén megdöntötte.

    A versenyző nem volt hajlandó megnevezni fogvatartóit, és szimpatizált az országban zajló kommunista mozgalommal (ma már ezt nem feltétlenül tehetné meg).

    Fangio így nem tudott részt venni a február 24-i Kubai Nagydíjon, a versenyt azonban beárnyékolta egy tragédia: Armando Garcia Cifuentes az utcai pálya olajjal borított részén elvesztette uralmát autója felett, és a nézők közé hajtott. Hét ember meghalt és több tucatnyian megsérültek.

    Az esetet követően felmerült a gyanú, hogy Castro hívei szabotálták a versenyt azzal, hogy olajat juttattak a pályára. Később azonban úgy vélték, hogy az argentin Roberto Mieres által vezetett autóban eltört az olajvezeték és az okozta a csúszós felületet.

     

  • Superman az alsónadrágját hordja kívül, Bottas meg a bajszát

    Superman az alsónadrágját hordja kívül, Bottas meg a bajszát

    Mostanság Valtteri Bottas mostanság az a versenyző, aki a leggyakrabban áll elő új sisakfestéssel.

    Sisakjainak mintáját rendre a barátnője, Tiffany tervezi, és a Daniel Design kivitelezi.

    A finn versenyző a csütörtökön kezdődő tesztelésre külön dizájnt vitt, ami igencsak vicces és meglepő lett.

    A téli szünetben Bottas azzal „sokkolta” a Forma-1 rajongóit, hogy „ausztrál” fizimiskát öltött, vagyis „manselles” bajszát mullet frizurával egészítette ki. Itt nem állt meg, új stílusát akkor is megmutatja majd a héten, ha épp sisak lesz a fején.

    Ugyanis a sisakjára haj, fül és bajusz lett festve, ilyen formán mintha „átlátszana” mindez a sisakon. 😀

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

    Mikor, hol, miért? Mutatjuk, mit kell tudnod az F1-es tesztnapok előtt!