Szerző: Tajthi Andrea

  • Ma 20 éves Prost legendás beszólása: „lemajmozta” a versenyzőket

    Ma 20 éves Prost legendás beszólása: „lemajmozta” a versenyzőket

    Kilenc évvel azután, hogy visszavonult a versenyzéstől, és egy évvel azután, hogy saját, nevét viselő csapata megszűnt, 2002-ben ezen a napon Alain Prost kritikával illette a modern F1-es versenyzőket.

    A francia nem válogatta meg a szavait, idomított majmoknak nevezte a mezőny tagjait.

    A The Sun akkor így idézte őt:

    „A versenyzők manapság idomított majmok. Egyszerűen követik a mérnökök utasításait, és hagyják, hogy a számítógépek végezzék el a munkát. Számomra ez már nem igazi versenyzés. És ami még rosszabb, ezek a versenyzők annyira részei az egész rendszernek, hogy hallgatniuk kell, hogy ne ártsanak a csapat vagy a szponzorok imázsának. Nem akarok ódivatúnak tűnni, de az elmúlt tíz évben a versenyzők egyre inkább robotokká váltak.”

    [poll id=”267″]

    Az Alpine főnök nem bánja Prost távozását

     

  • Vettel elismeri, hogy olykor lenyűgöző volt Webbert nézni

    Vettel elismeri, hogy olykor lenyűgöző volt Webbert nézni

    Emlékeztek még, milyen ellentétek feszültek Sebastian Vettel és Mark Webber között, mikor csapattársak voltak a Red Bullnál? Időközben az akkoriban még tejfölösszájú Vettel mostanra érett felnőtt, sőt családapa lett, aki az idei szezon végén szögre akasztotta a versenyzői sisakot. Sőt még Webberről is elismerően nyilatkozik.

    Vettel a 2009-es szezonra csatlakozott a Red Bullhoz, a már korábban is ott versenyző Webber mellé, miután David Coulthard visszavonult. Így Vettel lett a híres Red Bull Junior Team első olyan neveltje, akit a Toro Rossótól előléptettek az energiaitalosok fő csapatába.

    A duó 2013 végéig versenyzett együtt, majd Webber a Porsche programjához távozott a WEC-ba, miután a Vettellel való kapcsolata nem volt túl fényes.

    Valójában már Vettel Red Bullhoz való előléptetése előtt megvolt a negatív alaphangulat kettőjük között. A legendássá vált 2007-es, esős Japán Nagydíjjal indult.
    Nagy siker előtt állt a Red Bull, hiszen Webber a második helyen haladt Hamilton mögött, őt pedig az újonc, szinte csodagyereknek kikiáltott Vettel haladt a Toro Rossóval. A mezőny a safety car mögött haladt, mikor egy ponton Hamilton lassított. Erre a rossz látási viszonyok között Webber még tudott reagálni, Vettel azonban már nem, és azzal a lendülettel belerongyolt az Webber autójába. Mindketten kiesetek, Webber pedig kiakadt, és azt hangoztatta, hogy ilyen fiatal kölyöknek még nincs helye az F1-ben.

    Ezen állításra Vettel később rácáfolt, de a kapcsolatuk nem javult, sőt

    A legemlékezetesebb esetük a 2013-as Maláj Nagydíjon történt, amikor a híresé vált „Multi-21-es” incidens történt. Ez egy csapatutasítás volt, a 21 valójában 2 és 1, mely a versenyzák rajtszámára utalt (1: Vettel, 2: Webber). A Multi 21-es rádióüzenet pedig azt jelentette, hogy a kettes versenyzőnek, vagyis Webbernek kell elöl lenni. Vagyis Vettelnek üzentek, hogy engedje el csapattársát, ő azonban ezt nem tette meg. Az eset akkoriban nagy port kavart, Webber pedig ismét dühös lett.

    Vettelt az F1 Beyond the Grid podcastben, amikor arról kérdezték, ki volt a leggyorsabb pilóta, akivel 16 éves pályafutása során versenyzett.

    „Erre nagyon nehéz válaszolni, mivel az F1 sajátos, mert csak a csapattársad kapcsán látod, mi történik a volán mögött” – magyarázta Vettel.

    „A többi versenyző…most már rengeteg információt és adatot kapunk, és van némi rálátásunk, de nem igazán tudhatjuk, hogy mennyire jó az autójuk, hogyan alkalmazkodnak esetleg, vagy mennyire keményen dolgoznak.”

    „Nem akarok úgy hangzani, mintha magamnak adnék hitelt, hiszen erős voltam [a bajnok szezonjaiban], de aznap, amikor Mark jól csinálta a dolgait, hihetetlen volt őt látni.”

    „Egy olyan hétvégét emelnék ki, mint a 2009-es nürburgringi [Webber első F1-es győzelme], és egyszerűen kifogytam az ötletekből [Webber ellen].”

    „A verseny után csak annyit mondtam: ‘Nem tudom, hogy csináltad, de le a kalappal’.”

    „Annyira gyors volt, sokkal gyorsabb, mint én, és aztán [a következő ottani versenyre] megpróbáltam a Nürburgringen javulni, de talán a pálya nem kedvel engem, vagy én küzdök a pályával.”

    „De ez nem számított annyira, azt hiszem, neki inkább az számított, hogy tényleg ott legyen az ő boldog állapotában.”

    „Ha ott volt, és az autó azt csinálta, amit akart és elvárt, azt lenyűgöző volt látni.”

    Webber elmondta melyik széria lenne ideális Vettel számára

  • A Red Bull már készül a Newey utáni időkre

    A Red Bull már készül a Newey utáni időkre

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elismeri, hogy a csapat már megbeszéléseket folytattak, hogy felkészüljenek arra az esetre, ha majd Adrian Newey úgy dönt, hogy visszavonul.

    Newey 2006-ban csatlakozott a csapathoz, a Williams és a McLaren világbajnok autóinak tervezésében szerzett tapasztalataival együtt.

    Túl sokat nem is kellett várni Newey újabb sikerére: 2010 és 2013 között Sebastian Vettellel egymás után szerezte meg a versenyzői és a konstruktőri bajnoki címeket. Majd Max Verstappen 2021-es egyéni bajnoki címe után 2022-ben ismét mindkét bajnoki cím a Red Bullé lett.

    Newey 2023 végén tölti be a 65. életévét, és bár különböző projektjei arra utalnak, hogy még nem a visszavonuláson tűnődik, Horner elárulta, hogy a csapat már most megpróbál felkészülni arra, ha majd eljön ez a nap.

    „Ez egy olyan dolog, amit nyilvánvalóan már egy ideje vizsgálunk és megvitattunk” – idézi Hornert a racingnews365.com az Speedcafe alapján.

    „Adrian műszaki vezérigazgatói szerepe természetesen fejlődött, a fejlett technológiák [részleggel] és az RB17 [hiperautóval], amelyet az év elején jelentettünk be.”

    „Különböző projektek között osztja meg az idejét, és ez arra késztette a többi srácot, hogy előrébb lépjenek.”

    „Ott van Pierre Wache, mint műszaki igazgató és a technikai csapat. Ők fantasztikus munkát végeztek, és nyilvánvalóan Adrian is beleszól ebbe, és szorosan együttműködik ezzel a csoporttal.”

    „Tudásának enciklopédiája van, de nagyszerű látni, hogy milyen erősek és komolyak vagyunk technikailag, és hogy milyen eredményt értek el.”

    A Red Bull és Newey következő kihívása az lesz, hogy 2023-ban is megőrizzék a bajnoki sikerek lendületét.

    A Red Bull tervezője a Mátrixban él és látja a láthatatlant

  • Az Andretti név jót tenne az F1-nek, csak a csapatok smucigok

    Az Andretti név jót tenne az F1-nek, csak a csapatok smucigok

    Régóta téma már, hogy az Andretti család visszatérne a Forma-1-be, méghozzá saját csapattal. Egy potenciális tizenegyedik csapat ötletének azonban sok jelenlegi csapat nem örül, mivel így a pénzdíjak többfelé oszlanának szét.

    Andrettiék azonban kitartóan küzdenek azért, hogy 2024-ben bár ne csak amerikai bajnokságokban és a Formula E-ben legyenek jelen, hanem a Forma-1-es rajtrácson is.
    A Forma-1 egykori vezérigazgatója, Bernie Ecclestone Andrettiék oldalán áll, úgy érzi, hogy ez a név az F1-hez tartozik.

    „Az Andretti név nagyon jót tenne a sportágnak, amely most egyre jobban terjed Amerikában” – idézi Ecclestone-t a Blick. „Sok csapat egyszerűen attól fél, hogy egy tizenegyedik csapattal kellene osztoznia a milliárdos tortán. De a szabályok szerint csak a tíz legjobb csapat gyűjthet tovább. Akkor hol van a probléma? Két évvel a belépésük utánig úgysem változna semmi!”

    A csapatok a sporttól több szempont szerint lehet jogosult pénzdíjra. Az egyik kategória szerin minden olyan csapat kap pénzt, amely az elmúlt három szezon során legalább kétszer a konstruktőri bajnokság legjobb 10 helyezettje között volt. Új csapat híján és 10 csapatos mezőny lévén ebbe a kategóriába mindenki beleesik. Ha az Andretti tizenegyedikként érkezne, két évig minimum nem lenne erre az összegre jogosult, mivel nem mondhatná el magáról, hogy az elmúlt 3 évben kétszer top 10-es volt.

    Meglepő nevekkel állt elő Andretti – őket szeretné F1-es versenyzőknek

  • Ma már 9 éve, hogy síbalesete miatt nem láthatjuk Michael Schumachert

    Ma már 9 éve, hogy síbalesete miatt nem láthatjuk Michael Schumachert

    Már kilenc éve, hogy Michael Schumacher síbalesetet szenvedett, miközben családjával a franciaországi Méribelben járt.

    A hétszeres világbajnok akkor egy éve volt visszavonult versenyző.

    Schumacher tapasztalt síelő volt, de 2013. december 29-én elesett és beverte a fejét egy sziklába, melynek következtében súlyos fejsérülést szenvedett, annak ellenére, hogy sisakot viselt. Miután a Grenoble-i kórházba szállították, megműtötték, és mesterséges kómába helyezték, hogy csökkentsék az agyában lévő duzzanatot. 2014 nyarán bejelentették, hogy Schumacher már nincs kómában, és a svájci Lausanne-i egyetemi kórházba szállították. Ugyanezen év szeptemberében Schumacher visszatért családi otthonába, hogy ott folytatódjon Schumi rehabilitációja.

    Ezt követően azonban a Schumacher család úgy döntött, hogy a hétszeres bajnok egészségi állapotának részleteit titokban tartják, azóta hivatalos, biztos információ nem ismert róla.

    Jean Todt, az FIA korábbi elnöke, aki még korábban hosszú éveken át dolgozott Schumacher mellett a Ferrarinál, azon kevesek közé tartozik, akik rendszeresen meglátogathatják őt. Todt többször elmondta, hogy olykor együtt nézi a versenyeket Schumival, de nem tudni, hogy a versenyzőlegenda van-e olyan állapotban, hogy tisztában legyen vele, mi történik a tévéképernyőn.

    Így azt sem tudni, hogy tudatában van-e annak, hogy időközben fia, Mick – aki a síbalesete idején még csak 14 éves volt – már megjárta a Forma-1-et, 25 éves lánya pedig sikeres westernlovas lett.

    Schumacher felesége, Corinna, valamint Mick és Gina a 2021-ben megjelent Netflixen látható Schumacher című dokumentumfilmben beszélnek először nyilvánosan a síbalesetről, de Michael aktuális állapotáról ekkor sem.

    Michael Schumacher,Corinna
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Természetesen minden nap hiányzik Michael” – mondta Corinna. „De nem csak nekem hiányzik: a gyerekeknek, a családnak, az apjának, mindenkinek körülötte.”

    „Mindenkinek hiányzik Michael, de Michael itt van. [Ez] más, de ő itt van, és ez erőt ad nekünk, úgy gondolom.”

    Arról is beszélt, hogy Schumacher továbbra is otthon kapja a kezelést, mely elképesztően költséges.

    A filmben Mick is elmondta, mennyire szomorú, hogy nem oszthatja meg élményeit és nem beszélheti meg autóversenyzői karrierjét édesapjával.

    „A baleset óta ezek az élmények, ezek a pillanatok, amelyeket szerintem sokan átélnek a szüleikkel, már nincsenek jelen, vagy csak kisebb mértékben, és ez szerintem egy kicsit igazságtalan” – magyarázta Mick.

    „Azt hiszem, apa és én, most másképp értenénk meg egymást, egyszerűen azért, mert hasonló nyelvet beszélünk, a motorsport nyelvét, és sokkal több mindenről tudnánk beszélgetni.”

    „A legtöbbször ott jár a fejemben, hogy ez mennyire király lenne. Mindent megadnék ezért.”

    Idei hír azonban, hogy állítólag az egész család Mallorcára költözött, továbbá Michael több egykori F1-es autóját is elárverezték.

    Különleges emléket idézett fel Schumacher felesége

  • Ecclestone idén nem küldött karácsonyi lapot, mert nem akart bajba kerülni

    Ecclestone idén nem küldött karácsonyi lapot, mert nem akart bajba kerülni

    A Forma-1 korábbi vezetőjének, Bernie Ecclestone-nak régi szokása már, hogy év végén karácsonyi képeslapot tesz közzé. Ez rendszerint egy mókás rajz, karikatúra, amely az elmúlt F1-es szezonra reflektál, legtöbbször szarkasztikus humorral. 

    Idén azonban nem készült rajzolt üdvözlőlap. A 92 éves Ecclestone idén csak szöveget írt, mintegy tisztelegve a Red Bull néhai alapítója, Didi Mateschitz előtt, aki idén hunyt el.

    Így ezúttal a BusinessF1 magazin decemberi, Mazeschitz-címlapú száma mellé a következő rövid levelet mellékelte:

    „Biztos vagyok benne, hogy ami a fejemben van az idei karácsonyi üdvözlőlap kapcsán, az nagyobb bajba sodorna engem, mint korábban. Szóval arra gondoltam, hogy ismerjétek meg a személyt, aki igazán jó volt a Forma-1 számára, mindenféle módon [Mateschitz].

    Kellemes és produktív 2023-at!

    A legjobbakat

    Bernie”

    Karácsonyi pulcsitól a táncikáláson át a cicáig: Ezeket posztolták a versenyzők

     

  • Kelly Piquet Kvyat után most már szívesen szülne Verstappennek is

    Kelly Piquet Kvyat után most már szívesen szülne Verstappennek is

    Max Verstappen meglehetősen közel áll édesapjához, az ex-versenyző Jos Verstappenhez. Karrierje tekintetében is sokat köszönhet neki. Ugyanakkor az is nyílt titok, hogy Jos szigorúsága és törekvései olykor nem voltak épp idilliek, és nem bánt kesztyűs kézzel fiával.

    Max elárulta, hogy bár minden tisztelete édesapjáé, ő azért más szellemben tervezi nevelni leendő gyermekeit. A kétszeres világbajnok Max Verstappen és barátnője, Kelly Piquet a közelmúltban adott interjúkban elárulták, hogy „mindenképpen szeretnének közös gyerekeket”.

    Verstappen még csak 25 éves, Piquet pedig 34, és mostanra már téma köztük a saját család tervezése.

    Piquet-nek már van egy lánya egynak korábbi Red Bull versenyzőtől. A kis Penelopé az orosz Daniil Kvyat az édesapja.

    „Személy szerint én szeretnék több gyereket” – mondta Piquet a Vogue-nak adott interjújában.

    „A legfőbb célom, hogy megvalósítsak egy jótékonysági projektet a gyermekek számára. Amikor New Yorkban tanultam, az első nyáron önkénteskedtem Tanzániában.”

    „Bagamoyóban voltam, egy Dar es-Salaamtól négy órányira fekvő faluban, ahol három és négyéves gyerekeket tanítottam angolul. Kemény volt, de életem egyik legboldogabb időszaka.”

    Verstappen is elárulta a világnak, hogy apa szeretne lenni. Elmondta, hogy nem bánja, ha bármelyik leendő gyermeke autóversenyző szeretne lenni. De hozzátette, hogy másképp fogja megközelíteni a témát, mint ahogyan az ő édesapja tette. Úgy véli, mikorra gyemekei esetleg belekezdenének a gokartozásba, addigra neki már végeznie kell a Forma-1-gyel, hogy minden figyelmét a gyermekeire fordíthassa.

    „Mindenképpen szeretnék gyerekeket, és ha versenyezni akarnak, az rendben van” – mondta Verstappen a Limburgernek.

    „Azt hiszem, én másképp csinálnám, mint ahogy apám és én csináltuk. Jelenleg nem látom ezt. De könnyen beszélek most, mert nincsenek gyerekeim. Talán egészen másképp fogok gondolkodni, amikor eljön az idő. De a szenvedély, ami benne volt, nagyon messzire ment.”

    „Mindent megtett értem. Motorok tuningolása, gokartok előkészítése. Én nem látom magam előtt, hogy ezt csinálnám. Mindenesetre nem fogom erőltetni a gyerekeimet, hogy versenyezzenek. Nekik maguknak kell akarniuk.”

    „És ha mindent megteszel a fiadért vagy a lányodért, akkor szerintem te magad már nem vezethetsz a Forma-1-ben. Már négyéves korban el kell kezdened lerakni az alapokat. És én magam is ott akarok lenni.”

    Egy versenyzőnő is felszólalt Kelly Piquet Vogue címlapja ellen

  • Háborús vadászbombázó motorja rejlik a világ legveszélyesebb autójában

    Háborús vadászbombázó motorja rejlik a világ legveszélyesebb autójában

    Az ausztrál Alexandra Mary Hirschi autós vloggerként, Supercar Blondie néven vált világhírűvé. Facebookon 49 millió követője ban, Youtube-on pedig egy komplett magyarországnyi, 10 millió feliratkozója van, és minden videóját százezrek nézik meg.

    A 37 éves Blondie a minap egy igazán extrém, veszélyes autót csodált meg testközelből.

    A Brutus névre keresztelt monstrumot a világ legveszélyesebb autójaként tartják számon a maga 47 literes, 12 hengeres BMW-motorjával, mely eredetileg repülőgépekbe készült.

    Az erőforrás 750 lóerő leadására képes 1700-as fordulatszámon és egy American LaFrance (ALF) kaszniba került. Ez egy 12 hengeres BMW VI, 60°-os V motor, olyan típusokon használták, mint a második világháborús Dornier Whale DO-17, a Focke-Wulf A-29, a Heinkel HE-111 és HE-70.

    Az ALF váz 1907-1908-ban eredetileg 14 literes motorhoz készült. Ugyanebből az autóból való a Brutus első és hátsó tengelye, a sebességváltója és a kuplungja is.

    Az autó 200 km/h-ra képes, de eddig állítólag mindössze egy ember volt, aki mert is ennyivel menni vele. Tekintve, hogy a brutális és forró motor mögött ül a sofőr, egyáltalán nem veszélytelen száguldani vele.

    A videó végén még egy kolbászt is megsütnek a motor lángnyelveinek segítségével. 😀

    Egy csinos szőke vitte el egy körre Hamiltont

  • Karácsonykor született a sikeres F1-es tervező

    Karácsonykor született a sikeres F1-es tervező

    Nem fér hozzá kétség, hogy Adrian Newey a Forma-1 történetének egyik legjobb aerodinamikusa.

    A szakember 1958-ban december 26-án, karácsonykor született, így hát ma ünnepli 64. születésnapját!

    A Forma-1-ben Harvey Postlethwaite brit mérnök mellett kezdett dolgozni a Fittipaldi F1-nél, majd egy rövid, ám sikeres időszakot töltött el az IndyCar és a CART bajnokságokban tervezőként.

    Visszatérve az F1-be kiváló versenyautókat tervezett. 12 egyéni, és 11 konstruktőri világbajnoki cím fűződik a nevéhez (Williams, McLaren, Red Bull).

    A 2005-ben újonc, Jaguárból lett Red Bull csapatot sereghajtóból futamgyőztessé, majd világbajnokká fejlesztette.

    Nem csak sikerek övezték azonban F1-es karrierjét. Miután Ayrton Senna az 1994-es San Marinó-i Nagydíjon egy Williamsben halt meg, amelynek tervezésében Newey is részt vett, többek között őt is emberöléssel vádolták, később azonban felmentették a vádak alól. Ettől függetlenül Senna sajnálatos esete máig fájó pont Newey számára.

    Newey manapság is „analóg” ember hírében áll, aki nem feltétlenül rajong a modern, digitális eszközökért. Leginkább kézzel szeret tervezni, papíron ceruzával, vonalzóval.

    Emellett rajong az oldtimerekért és sportatókért, sőt néhány versenyen is indult. 2007-ben részt vett harmadmagával a Le Mans-i 24 órás versenyen is, egy AF Corse Ferrari F430-cal.

    Az F1-es feleség az asztalra csapott: „Mi jogosít fel arra, hogy megítélj?”

  • Vettel és Hamilton 30 év múlva is barátok lesznek

    Vettel és Hamilton 30 év múlva is barátok lesznek

    Lewis Hamilton megható és őszinte módon tisztelgett riválisa, Sebastian Vettel előtt, miután az visszavonult az F1-ből.

    Vettel a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj után vonult vissza, ezzel véget ért Forma-1-es karrierje, mely során négy világbajnoki címet, 53 győzelmet, 57 pole pozíciót és 122 dobogós helyezést szerzett.

    Hamilton és Vettel egyaránt 2007-ben debütáltak az F1-ben: Hamilton a szezon kezdetén, Vettel pedig beugróként a szezon hetedik futamán, Indianapolisban, a kanadában megsérült Robert Kubicát helyettesítve a BMW Saubernél. Majd a Magyar Nagydíjtól kezdve stabil versenyzőülést kapott a Toro Rossotól.

    A pályán zajló rivalizálásuk ellenére a Vettel és Hamilton barátságot alakítottak ki, és támogatták egymást abban, hogy kiálljanak a faji egyenlőtlenségek, az emberi jogi kérdések és a környezetvédelmi problémák ellen.

    „Azt hiszem, mindenkinek hiányozni fog Seb” – mondta Hamilton a C4-nek adott interjújában. „Igazán hálás vagyok és megtiszteltetés számomra, hogy olyan kapcsolatban lehetek vele, mint amilyenben vagyok.”

    „Általánosságban azt gondolom, hogy a legtöbb versenyzővel, úgy érzem, másfajta kapcsolatom van. Ez fokozódik velük; egyesekkel kevésbé, mint másokkal, de az egyik, akiért nagyon, nagyon hálás vagyok, az Seb.”

    „Ő egy olyan ember, aki tényleg kiáll a szavai mellett. Tele van tisztességgel. Általában nagyon kedves és szerény, de tele alázattal. És együttérzéssel is.”

    „Ő az egyetlen olyan versenyző, aki kiáll valamiért. Melyik másik versenyző állt ki igazán, igazán valami másért, mint saját maga? Ez olyasmi, amit igazán csodálni kell egy emberben.”

    „Hiányozni fog a pályán. Azt hiszem, ő valószínűleg azon kevés versenyzők egyike, akikkel mindig is… 20-30 év múlva is barátok leszünk.”

    Vettel visszavonulásával a 37 éves Hamilton és a 41 éves Fernando Alonso már csak az, aki már 2007-ben is az F1-ben versenyzett, és még 2023-ban is a rajtrácson lesz.

    Hamilton: Vettel így vagy úgy, de visszajön