Dr. Giovanni Gordini jelen volt, amikor Ayrton Senna 1994. május 1-jén, a San Marinó-i Nagydíjon balesetet szenvedett Imolában, a Williamsszel, és meghalt.
A bolognai sürgősségi szolgálat orvosaként aznap ő is a néhai Sid Watkins professzor által vezetett orvosi csapatban teljesített szolgálatot. Mindent megtettek Senna megmentéséért, de hiába, a háromszoros F1-es világbajnokot helyi idő szerint 18:37-kor halottnak nyilvánították.
A most 67 éves Dr. Gordini most először beszélt a brazil versenyző életének utolsó pillanatairól, és 27 évvel a tragédia után, a Gazzettának adott interjúban idézte fel a tragédiát.
A szöveg további része a nyugalom megzavarására alkalmas tartalommal bír.
„Emlékszem a vérre, a helikopteres szállításra, a csendre és barátja, Berger könnyeire” – emlékezett vissza Dr. Gordini.
„A pályán voltam a JJ Lehto és Pedro Lamy között történt balesetnél, a rajtnál, amikor az autó törmelékei és a gumiabroncsok a lelátóra repültek. Néhány perccel később Mauro Sacchetti (a helyszín orvosi szolgálat koordinátora azon a hétvégén) hangját hallottam, a rádión, három egyértelmű szóval: Senna, Tamburello, baleset.”
„Azonnal aggódni kezdtem, mivel az a kanyar rossz emlékeket idézett 1989-ből, Gerhard Berger kapcsán, aki beszorult az égő Ferrarijába, és a tűzoltók időben történő beavatkozásának köszönhetően menekült meg. Így hát fogtam az orvosi robogómat, és elindultam Tamburello felé.”
„Néhány perccel Sid Watkins F1-es orvos után érkeztem. Senna még önállóan lélegzett, de már kómába esett: rengeteg vért vesztett a jobb szeme feletti sebből, valamint a nyakánál törést szenvedett, a Williamséről letört felfüggesztés miatt.”
„Az újraélesztés már megkezdődött, de nem adott életjelet. Mindannyian azonnal megértettük a helyzet súlyosságát, és úgy döntöttünk, hogy a helikopterrel a Maggiore kórházba visszük.”
„Sennát rögzítettük, és légcsőmetszéssel intubáltuk. A helikopterben még mindig lélegzett, mesterséges lélegeztető segítségével. A szívverése lelassult, de sikerült újraindítani.”
„Közben riasztottuk Dr. Maria Teresa Fiandrit, az intenzív osztály akkori főorvosát, aki összetoborozta a teljes orvosi csapatot, amelynek én is tagja voltam, hogy készen álljon az érkezésünkre.”
„Sennát azonnal a sürgősségi osztályára vittük, és miután levettük róla ruhája felső részét, ellenőriztük a vérét, és CT-vizsgálatot végeztünk. Tízen voltunk, akik segédkeztünk ebben.”
„Már az első képekből megértettük, hogy mennyire kritikus a helyzet, a megerősítést később az elektroenkefalográfia (EEG) által kaptuk meg: az agya nem reagált az elektromos ingerekre.”
„A vérzés túl intenzív és nagy kiterjedésű volt, mind a jobb homloklebeny sérülése, mind a koponyaalapi törés miatt. Mivel kevés vér áramlott oda, Senna agya leállt, és átment abba az állapotba, amit mi elektromos csendnek nevezünk.”
„Annak ellenére, hogy nagy mennyiségű vért vesztett a pályán, csak az arca volt feldagadva. Ez természetes dolog ilyen trauma esetén és az eszméletlen betegeknek adott nagyon agresszív életmentőterápiák miatt. A teste változatlan maradt.”
„Fáradhatatlanul folytattuk a munkát az újraélesztési módszerekkel, a rendelkezésünkre álló gépekkel, mindazt, amit közvetlenül a baleset helyszínén nem tudtunk elvégezni: a lehető legjobb módon gondoskodtunk az ércsatlakozásokról, infúziókkal, a légcsőmetszést is biztosabbra módosítottuk, és gyógyszert is kapott.”
„Biztosíthatom önöket, hogy mindent megpróbáltunk, de nem volt mit tenni. Senna agyhalálával, és miután a szíve is leállt, újabb nehéz feladat elé kerültünk: be kellett jelentenünk a halál beálltát a kórházban jelenlévő sok embernek.
„Kétségtelenül az volt rám a legnagyobb hatással, amikor Berger belépett a szobába. Lenyűgözött, hogy mindenáron be akart jönni haldokló barátjához. Ő, aki 1989 áprilisában már volt ugyanabban a kórházi szobában. Ritka és jelentőségteljes gesztus volt.”
„Keveset tudtam beszélni vele, keveset beszélve, némán és szomorúan állt. Nem akart beszélni, már tudta, mi fog történni. Arra is emlékszem, hogy (Senna) személyes fizioterapeutája, Josef Leberer, a menedzsere, Julian Jakobi és Watkins is bejöttek a szobába.”
„Sokáig beszélgettünk Siddel Ayrton halála után, ő is elcsüggedt a történtek miatt, de emlékszem, hogy nem sírt. Elmondta, hogy már a baleset pillanatától kezdve tudta, hogy lehetetlen megmenteni őt.”
„Ő egy másik helikopterrel érkezett Bolognába Franco Servadeivel, a koponya-gerincvelői műtétekre szakosodott idegsebésszel együtt, aki velünk volt Imolában, de nem tudott beavatkozni, mivel lehetetlen volt megmenteni a brazilt.”
„Még mindig vannak tiszta emlékeim. Már az Imolából való megérkezésünkkor tele volt a kórház előcsarnoka olyan emberekkel, akik a televízióban látták a balesetet: akkoriban ez volt az egyetlen módja annak, hogy értesüljenek a hírekről. Sok újságíró, aki megérkezett, a kórház bejárata melletti nagyteremben kapott helyet.”
„Fiandrinak sikerült megtalálnia a megfelelő szavakat egy ilyen nehéz pillanatban, és a jelenlévők korlátozott érzelmessége ellenére is észrevehető volt a nagy szomorúság az arcokon. Néhányan közülük még több órán át ott maradtak.”
„Szombaton megpróbáltuk megmenteni Ratzenbergert, vasárnap pedig Sennát, de abszolút nem volt mit tenni. Egy dolgot azonban szeretnék elmondani: az az átkozott 1994-es hétvége, amikor Rubens Barrichello is súlyosan megsérült (pénteken), megmutatta a világnak, hogyan kell működnie a vészhelyzeti rendszernek ilyen esetekben.”
„Ayrtont szerették, és ezt látni is lehetett. Azóta a baleset óta az F1 megváltozott, különösen a biztonság szempontjából” – mondta Gordini doktor.
