Szerző: Tajthi Andrea

  • Vettel a nap versenyzője, és mutatjuk, kik elől happolta el ezt a „címet”

    Vettel a nap versenyzője, és mutatjuk, kik elől happolta el ezt a „címet”

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    Monacóban ezt Sebastian Vettel érdemelte ki a közönség szerint, aki egyértelműen idei eddigi legjobb versenyét futotta. Ezzel megszerezte idei első pontjait, melyek egyúttal az első aston martinos pontjai is lettek.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Sebastian Vettel – 23.6%
    Sergio Pérez – 17.3%
    Lando Norris – 14%
    Carlos Sainz – 12.1%
    Max Verstappen – 9%

    A nap versenyzője szavazás nyertesei 2021-ben:

    Bahreini Nagydíj Sergio Pérez
    Emilia Romagna Nagydíj Lando Norris
    Portugál Nagydíj Sergo Pérez
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Sebastian Vettel
  • Verstappen először a pontverseny élén! Mutatjuk, hol tartanak a többiek!

    Verstappen először a pontverseny élén! Mutatjuk, hol tartanak a többiek!

    Monacói győzelmével Max Verstappen átvette a vezetést a pontversenyben. Bár a holland versenyző már több éve az élmezőny tagjának számít, idén pedig abszolút ő az egyik esélyes a bajnoki címre, mégis most történt meg először, hogy ténylegesen ő áll a ponttáblázat élén. Jelenleg 4 pont az előnye Lewis Hamiltonnal szemben.

    Ezzel, és Pérez negyedik helyével a Red Bull is átvette az első helyet a Mercedestől.

    A harmadik helyen korábban Valtteri Bottas állt, akinek kivételesen jobban alakult a hétvégéje, mint a hétszeres bajnok csapattársáé. Egészen a verseny egy adott pontjáig. Bottas a második helyen állt, majd kerékcseréje során a csapat nem tudta leszedni a jobb első Pirellit az autójáról, így feladni kényszerült a versenyt. Pedig Hamilton jóformán az egész versenyt a hetedik helyen töltötte, így a finn versenyzőnek jó esélye lett volna rá, hogy faragjon lemaradásából Hamiltonhoz képest. A betli miatt azonban még pozíciót is veszített Bottas a pontversenyben.

    A harmadik helyet a monacóban a harmadik helyen célba érő Lando Norris vette vissza.

    Két új pontszerzőt is köszönthetünk: Sebastian Vettel megszerezte idei első pontjait, ezzel pedig a 16. helyről a 11. pozícióba ugrott előre a táblázatban. Szintén első pontját szerezte meg Antonio Givinazzi is.

    Nulla pontos továbbra is Kimi Räikkönen, Nicholas Latifi, George Russell, Mick Schumacher, és Nikita Mazepin.

    A pontversenyek állása a Monacói Nagydíj után:

    Versenyző Csapat Pontok
    Ebből leggyorsabb körért
    1 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 105 1
    2 Lewis Hamilton MERCEDES 101 2
    3 Lando Norris MCLAREN MERCEDES 56
    4 Valtteri Bottas MERCEDES 47 2
    5 Sergio Perez RED BULL RACING HONDA 44
    6 Charles Leclerc FERRARI 40
    7 Carlos Sainz FERRARI 38
    8 Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 24
    9 Pierre Gasly ALPHATAURI HONDA 16
    10 Esteban Ocon ALPINE RENAULT 12
    11 Sebastian Vettel ASTON MARTIN MERCEDES 10
    12 Lance Stroll ASTON MARTIN MERCEDES 9
    13 Fernando Alonso ALPINE RENAULT 5
    14 Yuki Tsunoda ALPHATAURI HONDA 2
    15 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 1
    16 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 0
    17 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0
    18 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 0
    19 Mick Schumacher HAAS FERRARI 0
    20 Nikita Mazepin HAAS FERRARI 0

     

    Csapat Pontok
    1 RED BULL RACING HONDA 149
    2 MERCEDES 148
    3 MCLAREN MERCEDES 80
    4 FERRARI 78
    5 ASTON MARTIN MERCEDES 19
    6 ALPHATAURI HONDA 18
    7 ALPINE RENAULT 17
    8 ALFA ROMEO RACING FERRARI 1
    9 WILLIAMS MERCEDES 0
    10 HAAS FERRARI 0
  • Verstappen nyert Monacóban, Leclerc drámája után!

    Verstappen nyert Monacóban, Leclerc drámája után!

    Drámaian indult a Monacói Nagydíj, illetve még sem sem indult, mikor már kijutott a drámából.

    A pole-t szombaton Charles Leclerc szerezte meg, ám a kvalifikáció legvégén összetörte Ferrariját. Szerencséjére a csapat szerint nem kellett váltót cserélni az autóban, így nem kapott rajtbüntetést sem, megtarthatta a pole pozíciót.
    Azonban ma, már a rajtrácsra kivezető körön gondja akadt a monacói versenyzőnek, így visszatért a boxba. Azonban ennyi idő alatt nem lehetett váltót cserélni, így Leclerc el sem tudott rajtolni hazai versenyén.

    Az első rajthely tehát üresen maradt, míg az első sorból egyedül Verstappen indult – a második rajtkockából; míg a második sort Bottas és Sainz foglalta el. Majd Norris és Gasly, valamint Hamilton és Vettel következett.

    Verstappen nagyon rákészült az indulásra, már a rajtrácsra is némileg ferdén állt fel, hogy jobb szögben tudjon indulni. A rajt után a holland maradt is az élen, őt Bottas és Sainz követte. A mezőny kellően óvatos volt, senki nem okozott balesetet, mindenkinek sikerült elrajtolnia.

    A rajt után Ocon megelőzte Giovinazzit a 10. helyért, illetve Alonso is javított néhány pozíciót és a 14. helyen haladt tovább. Nem sokkal később pedig az utolsó helyről rajtoló Schumacher előzte meg csapattársát, Mazepint, a hajtűben

    Monacóban túl sok lehetőség nincs a pályaelhagyásra, Mazepinnek mégis sikerült ezt annyiszor megtennie, már 14 kör alatt, hogy fekete-fehér zászlós figyelmeztetést kapjon. A 19. körben ugyanilyen figyelmeztetést kapott Norris is.

    A 30. körben Hamilton kezdte meg a boxkiállások sorát. Majd követte őt Bottas, a finn Mercedeséről azonban nem tudták leszedni a jobb első kereket. Olyannyira, hogy másik légkulcssal sem sikerült, így Bottas versenye itt véget is ért.

    Az első kerékcserék után Verstappen, Sainz, Norris, Pérez volt a top 4 sorrendje, őket Vettel, Gasly és Hamilton követte. A hétszeres világbajnok dühös is volt, mert azt remélte, hogy a korai boxkiállással nyerni tud pár pozíciót, de nem így történt. Sőt riválisának, Verstappennek csapattársa, aki korábban Hamilton mögött volt, még elé is került a britnek.

    A 42. körben Schumacher is fekete-fehér zászlós figyelmeztetést kapott.

    Szomorú helyzet alakult ki a McLarennél a 52. körben, mikor a 3. helyen haladó Norris lekörözte csapattársát, Ricciardót, aki csak a 12. helyen haladt.

    Az 56. körben Sainz jelezte rádión, hogy ideje egy kicsit közelebb kerülnie Verstappen Red Bulljához, majd valóban látható volt a köridejein, hogy egyel komolyabb tempóra kapcsolt. Később azonban ismét lemaradt tőle.

    Eközben Hamilton is elkezdett közelebb lopózni az előtte a 6. helyen haladó Gasly-hez, de meg sem tudta próbálni megelőzni.

    A 68. körben Hamilton egy második kerékcserét is megejtett, s így is maradt a 7. helyen.

    A 77. körben Tsunoda is fekete-fehér zászlós figyelmeztetést kapott.

    A 78 körös Monacói Nagydíjat végül Max Verstappen nyerte Carlos Sainz és Lando Norris előtt.

    Ezúttal jó eredményt könyvelhet el Sebastian Vettel is, aki az 5. helyen ért célba, és ezzel megszerezte idei első – s első aston martinos – pontjait.

    Verstappen legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton csak a 7. helyen ért célba, miközben övé lett a versenyben futott leggyorsabb kör, köszönhetően második kerékcseréjének.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Diff.
    1 Max Verstappen Red Bull
    2 Carlos Sainz Jr. Ferrari 8.968
    3 Lando Norris McLaren 19.427
    4 Sergio Perez Red Bull 20.490
    5 Sebastian Vettel Aston Martin 52.591
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 53.896
    7 Lewis Hamilton Mercedes 1:08.231
    8 Lance Stroll Aston Martin 1 kör
    9 Esteban Ocon Alpine 1 kör
    10 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1 kör
    11 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1 kör
    12 Daniel Ricciardo McLaren 1 kör
    13 Fernando Alonso Alpine 1 kör
    14 George Russell Williams 1 kör
    15 Nicholas Latifi Williams 1 kör
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1 kör
    17 Nikita Mazepin Haas 3 kör
    18 Mick Schumacher Haas 3 kör
    Valtteri Bottas Mercedes kiesett
    Charles Leclerc Ferrari nem állt rajthoz

     

  • Megváltozott Valtteri Bottas hozzáállása?

    Megváltozott Valtteri Bottas hozzáállása?

    Ha választania kellene a saját és a csapata érdekei között, Valtteri Bottas azt mondja, az előbbit választaná.

    A finn versenyzőt sokan támadják, amiért engedelmeskedik csapatának, és asszisztál Lewis Hamilton sikereihez. Az utóbbi időben azonban egyre kevésbé fűlik ehhez a foga.

    A korábbi F1-es pilóta, David Coulthard úgy érzi, valami megváltozott Hamilton csapattársának hozzáállása kapcsán az elmúlt napokban.

    „Kíváncsi vagyok, nem-e megtudta, hogy talán nem hosszabbítják meg a szerződését” – mondta a skót az On The Marbles nevű podcastban.

    Legutóbb, Barcelonában Bottas bevallotta, hogy nem volt túl készséges, hogy Hamiltont maga elé engedje, amikor a csapatutasítást kiadták.

    „A saját versenyemmel foglalkoztam” – mondta a finn utólag. „Nem azért vagyok itt, hogy elengedjem az embereket, azért vagyok itt, hogy versenyezzek, szóval ez így működik.”

    Most Monacóban, Bottas ismét Hamilton elé került, az időmérő edzésen. Vajon ezúttal mihez fog kezdeni azzal a helyzettel, hogy a csapattársa mögötte van?

    „Attól függ, hogy mit kérnek tőlem” – válaszolta a finn.

    „Versenyzőként mindig a saját teljesítményedet, a saját versenyedet kell előtérbe helyezned.”

    „Az olyan helyzetekben, mint Barcelona, Lewis és én nem ugyanazon a stratégián voltunk, nem a győzelemért küzdöttem, szóval más volt a helyzet. Ettől eltekintve, általánosságban mindig a saját versenyemet helyezem előtérbe” – mondta Bottas.

    „Ez egy csapatsport, de az egyénről is szól, és a saját és a csapat érdekei közül az sajátomat választom.”

    „Azért vagyok az F1-ben, hogy megvalósítsam az álmomat – hogy világbajnok legyek. Mindent beleadok ezért, aztán majd meglátjuk, mi lesz”.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • Leclerc a pole-ban, de összetörte a Ferrarit; Hamilton küszködik!

    Leclerc a pole-ban, de összetörte a Ferrarit; Hamilton küszködik!

    A mai szabadedzésen történt baleset következtében Mick Schumacher nem tudott részt venni az időmérő edzésen, mert az autóját nem tudták ennyi idő alatt helyrehozni.

    A Q1-ben ismét villogtak a Ferrarik, Sainz hamar az élre állt, bár nem sokkal később előbb Norris, majd Verstappen, majd Bottas vette át a vezetést.

    Nem jutott tovább Tsunoda, Alonso, Latifi és Mazepin.

    Az első gyorskörök után ismét élre álltak a Ferrarik, Sainz-Leclerc sorrendben. Hamarosan azonban Verstappen vette át az első helyet. Mindeközben a két Mercedes az 5. és 6. helyen állt.

    Lance Strollnak volt egy enyhe incidense a szalagkorláttal, de szerencséjére épp csak súrolta azt, és tovább tudott menni.

    Q2 utolsó pillanataiban Leclerc vette át a vezetést, míg kiesett Ocon, Ricciardo, Stroll, Räikkönen és Russell.

    A Mercedesek közül Bottas a harmadik helyig javított, míg Hamilton 7. lett az időmérő második szakaszában.

    A Q3-ban Verstappené lett az első mért kör 1:10.567-tal. Az első mért körök után a holland mögött Bottas, Giovinazzi, Gasly volt a sorrend.
    Másodjára azonban Leclerc átvette a vezetést, Sainz pedig a harmadik helyre lépett előre, míg Hamilton csak az 5. helyen állt.

    Pérez gyorskörén enyhén súrolta a szalagkorlátot, csak úgy, mint Hamilton, aki nem tudott javítani. Míg nem a Q3 legvégén Leclerc hazai pályán összetörte a Ferrarit, így véget is ért az időmérő edzés.

    A pole ennek ellenére Leclercé lett, mellőle Verstappen indulhat majd, a második sort pedig Bottas és Sainz foglalja majd el.

    A kvalifikáció végeredménye:

    Q3 Versenyző Chassis Köridő Diff.
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:10.346
    2 Max Verstappen Red Bull 1:10.576 0.230
    3 Valtteri Bottas Mercedes 1:10.601 0.255
    4 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:10.611 0.265
    5 Lando Norris McLaren 1:10.620 0.274
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 1:10.900 0.554
    7 Lewis Hamilton Mercedes 1:11.095 0.749
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:11.419 1.073
    9 Sergio Perez Red Bull 1:11.573 1.227
    10 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:11.779 1.433
    Q2
    11 Esteban Ocon Alpine 1:11.486 1.140
    12 Daniel Ricciardo McLaren 1:11.598 1.252
    13 Lance Stroll Aston Martin 1:11.600 1.254
    14 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:11.642 1.296
    15 George Russell Williams 1:11.830 1.484
    Q1
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:12.096 1.750
    17 Fernando Alonso Alpine 1:12.205 1.859
    18 Nicholas Latifi Williams 1:12.366 2.020
    19 Nikita Mazepin Haas 1:12.958 2.612
    20 Mick Schumacher
  • Pérez otthonánál meglőtték a versenyző biztonsági őrét

    Pérez otthonánál meglőtték a versenyző biztonsági őrét

    Sajtóértesüléseik szerint Sergio Pérez biztonsági személyzetének egyik tagját megőtték Mexikóban.

    A guadalajarai Ladron de Guevarában található Pérez háza, melyet ki akartak rabolni azonvan a rablási kísérletet végül meghiúsították.

    A helyi média arról számolt be, hogy a család egyik biztonsági embere meglőtték, súlyosan megsérült, de pontos állapotáról egyelőre nincs információ.

  • Verstappen az élen, Schumacher csúnyán összetörte autóját!

    Verstappen az élen, Schumacher csúnyán összetörte autóját!

    Egy nap pihenő után tért vissza a pályára a Forma-1-es mezőny Monacóban, hiszen a hercegségben az első két szabadedzést csütörtökön tartják, pénteken pedig szünnap van, legalábbis a vezetést illetően.

    Az első két szabadedzést Pérez, illetve Leclerc nyerték.

    Ma, szombaton, reggel a Formula 2-es mezőny sprintfutamán még vizes volt az aszfalt, ám délre, mire az F1-es harmadik szabadedzés kezdődött, felszáradt az aszfalt. Ennek ellenére egészen hideg volt, 18 fokosos levegő- és 27 fokos aszfalthőmérséklet fogadta a versenyzőket.

    A Ferrarik hamar az élre álltak, azonban a két Mercedes, valamint Verstappen viszonylag sokáig várt az első kör megfutásával.

    18 perccel a kezdés után Verstappen a második helyre tudott megérkezni, a két Ferrari közé, de Sainz hamar visszavette tőle ezt a pozíciót.

    Hamilton első próbálkozásra az 5. helyen nyitott, majd javított a negyedik pozícióra, miközben a vezetést Vertsappen vette át. Nem sokáig maradt ez így azonban, Sainz vette át a vezetést.

    Félóra elteltével, tehát féltávnál Sainz, Verstappen, Leclerc, Hamilton volt a sorrend az élen.

    17 és fél perccel a vége előtt Latifi törte össze a Williamsét, így piros zászlóval megszakították a gyakorlást.

    5 perc múlva folytatódott az edzés, mindenki próbált még javítani idején. Verstappen hamarosan át is vette a vezetést. Ekkorra Hamilton már a 7. helyre csúszott vissza.

    2 perccel a vége előtt Mick Schumacher törte össze csúnyán autóját és piros zászlóval ismét megszakították a szabadedzést.

    https://twitter.com/WelsZA/status/1396059027570896923

    A Haas meglehetősen megsérült, nem biztos, hogy Schumacher részt tud majd venni az időmérő edzésen.

    A harmadik szabadedzést már nem indították újra, végül Verstappen nyerte Sainz, Leclerc és Bottas előtt.

    A harmadik szabadedzés végeredménye:

    # Versenyző Csapat Köridő Diff. Körök
    1 Max Verstappen Red Bull 1:11.294 19
    2 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:11.341 0.047 28
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:11.552 0.258 27
    4 Valtteri Bottas Mercedes 1:11.765 0.471 21
    5 Sergio Perez Red Bull 1:11.817 0.523 18
    6 Lando Norris McLaren 1:11.988 0.694 20
    7 Lewis Hamilton Mercedes 1:12.020 0.726 20
    8 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:12.298 1.004 25
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:12.357 1.063 28
    10 Sebastian Vettel Aston Martin 1:12.537 1.243 24
    11 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:12.539 1.245 21
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:12.700 1.406 22
    13 Daniel Ricciardo McLaren 1:12.959 1.665 25
    14 Mick Schumacher Haas 1:13.139 1.845 21
    15 Fernando Alonso Alpine 1:13.329 2.035 19
    16 Nikita Mazepin Haas 1:13.390 2.096 20
    17 George Russell Williams 1:13.447 2.153 29
    18 Nicholas Latifi Williams 1:13.475 2.181 22
    19 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:13.522 2.228 30
    20 Esteban Ocon Alpine 1:13.614 2.320 18

     

  • Elhagyhatta a kórházat az egykori versenyző!

    Elhagyhatta a kórházat az egykori versenyző!

    A korábbi Forma-1-es versenyző és jelenlegi argentin szenátor Carlos Reutemann elhagyhatta a rosariói Sanatorio Parque kórházat, miután ott az elmúlt két hétben belső vérzéssel kezelték.

    A hónap elején Reutemannt szülővárosában, Santa Fében egy helyi kórház intenzív osztályára szállították, miután emésztőrendszeri vérzése lett.

    Négy nappal később az orvosok úgy döntöttek, hogy helikopterrel átszállítják egy másik intézménybe, a 170 kilométerre fekvő Rosario városába.

    Több beavatkozást követően Reutemann állapota a múlt héten fokozatosan javult, ami azt jelentette, hogy vasárnap elhagyhatta az intenzív osztályt.

    Reutemann még hat napig a kórházban maradt, miközben folyamatosan figyelemmel kísérték állapota alakulását, míg végül pénteken, 17 nappal az eredeti felvételét követően hazaengedték.

    A Sanatorio Parque kórház péntek reggeli közleményében azt írta, hogy Reutemannt „hazaengedték, hogy Santa Fe városában folytassa felépülését”.

  • Ismét kifutón vonultak a versenyzők! Mutatjuk, hogy kik!

    Ismét kifutón vonultak a versenyzők! Mutatjuk, hogy kik!

    Tavaly a koronavírus miatt elmaradt a Monacói Nagydíj, s ezzel együtt az Amber Lounge Fashion Show is.

    Az Amber Lounge olyan luxus, F1-es eseménysorozat, mely Monacóban, Szingapúrban, és Abu Dhabiban szokott megrendezésre kerülni. Alapítója Sonia Irvine, aki Eddie Irvine nővére. Az események pedig a partik mellett az adakozásról is szólnak, rendszeresen tartanak jótékonysági aukciókat is, illetve Monacóban rendre tartanak olyan divatbemutatót is a versenyhétvége péntekjén, melyen Forma-1-es versenyzők, és más F1-es személyiségek is vonulnak a kifutón.

    2019-ben fotós kollégánk is jelen volt az eseményen, képeit ide kattintva nézheted meg.

    2021-ben ismét megrendezésre került az esemény, tegnap, noha kevesebb F1-es arc tűnt fel, mint a korábbi években.

    A Forma-1-es versenyzők közül George Russell, Antonio Giovinazzi és Nicholas Latifi álltak be modellkedni. Hozzájuk F2-es és Formula E versenyzők csatlakoztak Jack Aitken, Norman Nato, André Lotterer, Nyck de Vries, Nick Cassidy és Mitch Evans személyében.

    A nézők között pedig feltűnt Stoffel Vandoorne is, valamint Adrian Newey és felesége, illetve a Williams vezérigazgatója Jos Capito.

    Az Amber Lounge minden alkalmmal más jótékonysági szervezetnek gyűjt. Idén a Caudwell Children szervezetet segítik abban hogy egy olyan világot teremtsen, ahol minden fogyatékkal élő gyermeknek és családjuknak van választási lehetősége, méltósága és megértésre találnak.

    „Az összegyűjtött pénz olyan szolgáltatásokat, felszereléseket, terápiákat és kezeléseket biztosít, amelyekre a fogyatékkal élő gyermekeknek most van szükségük – és segítenek olyan inkluzív társadalmi változásokat elérni, amelyek hosszú távon lehetővé teszik számukra, hogy teljes mértékben kiaknázhassák a bennük rejlő lehetőségeket” – mondta a Caudwell Children alapítója és tiszteletbeli elnöke, John Caudwell.

    Az idei divatbemutatón helyi monacói márkák és olyan nemzetközi márkák mutatkoztak be, amelyek környezetbarát és fenntartható kollekciókat vonultattak fel. Ilyen a Beach & Cashmere Monaco, az Inessa Creations Monaco, a Laura Spreti, az Ymaginaria, és a Pasquini Roma, míg a férfiak a JFC Style Authority ruháit viselték.

    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    AMBER LOUNGE (@amberloungeltd) által megosztott bejegyzés

  • A Ferrari tényleg esélyes lehet egy monacói győzelemre?

    A Ferrari tényleg esélyes lehet egy monacói győzelemre?

    Carlos Sainz „nyilvánvalóan igennel” válaszolt arra a kérdésre, hogy a Ferrari valóban veszélyt jelenthet-e a Mercedesre és a Red Bullra ezen a hétvégén, Monacóban.

    A maranellói csapat, amely még csak most kezdett kilábalni a 2020-as mélyrepülésből, uralta a csütörtöki második edzést.

    Sainz korábbi csapattársa, Lando Norris is esélyesnek tartja a Ferrarit.

    A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko az edzés után a monacói paddockban összefutott Sainzzal – aki egykor a Red Bull neveltje volt – és azt mondta: „Remélem, nem volt sok üzemanyag az autóban!”

    „Majd szombaton kiderül” – felelt Sainz.

    Charles Leclerc, aki csütörtökön az abszolút leggyorsabb volt, azt mondta, arra számít, hogy a kvalifikáción visszaesik majd az első két helyezett mögé.

    A Red Bull főnöke, Christian Horner egyetért: „Tapasztalataink szerint a Ferrari és az Alfa Romeo mindig egy kicsit gyorsabbnak tűnik az első edzésnapon.”

    „Jelenleg jónak tűnik – majdnem túl jónak ahhoz, hogy igaz legyen” – mondta Leclerc az autójáról.