Szerző: Tajthi Andrea

  • Surer szerint idén nem lesz több ilyen erős hétvégéje a Ferrarinak

    Surer szerint idén nem lesz több ilyen erős hétvégéje a Ferrarinak

    Nem valószínű, hogy a Ferrari 2021-ben tud majd újabb pole pozíciót szerezni és képes lesz harcban lenni futamgyőzelmért.

    Ezt a nézetet vallja a korábbi F1-es pilóta, Marc Surer, aki Charles Leclerc és Carlos Sainz monacói gyorsaságát a „nagyszerű felfüggesztésnek” tulajdonítja.

    „Az összes autó közül a Ferrari mindenkinél jobban viselkedett a rázóköveken. Ez legalább jó jel számukra” – mondta Surer a sport.de-nek.

    „Ha az autó megpattan, nem tudsz kigyorsítani, de amikor egy autó nyugodt, közvetlenül azután, hogy átjutott a rázóköveken, újra teljes erőbedobással tudsz haladni.”

    „Azt hiszem, ez hatalmas előny volt Monacóban, és Bakuban is hasznukra lesz.”

    Surer úgy gondolja, hogy a Ferrari idén más hasonló pályán is megtartja ezt az előnyét, de a további pole pozíciók és esetleges futamgyőzelmek valószínűségét alacsonyra becsüli.

    „Az, hogy képesek voltak legyőzni a két topcsapatot, szerintem csak tipikus monacói eset volt” – mondta.

    „Nem tudom elképzelni, hogy a többi pályán is így lenne ez, de szerintem a harmadik hely, amit megcéloztak, abszolút reális.”

    „Meg kell majd küzdeniük ezért a McLarennel, de alapvetően úgy gondolom, hogy erre megfelelnek a képességeik.”

    Surer elmondta, hogy az Alfa Romeo is profitált a kanyarsebesség növeléséből Monacóban, „mert nekik Ferrari-hátsó részük van”.

  • Schumacher barátjának tartja Vettelt

    Schumacher barátjának tartja Vettelt

    A Haas versenyzője, Mick Schumacher elárulta, hogy idei, debütáló évében milyen tanácsokat adott neki barátja, Sebastian Vettel.

    Schumachernek eddig többnyire sikerült felülmúlnia csapattársát, Nikita Mazepint. Az orosznak csak a múlt hétvégi Monacói Nagydíjon sikerült előrébb végeznie.

    Ahogyan édesapja, Michael támpontot jelentett a fiatal Vettel számára, úgy tűnik, ő most Mick Schumachernek viszonozza ezt.

    „Rengeteg tanácsot kaptam tőle” – mondta Schumacher. „A legtöbbjük titkos, hiszen egy versenysportból származnak.”

    „Nagyon tisztelem őt, és azt hiszem, ezt barátságnak is nevezhetjük, ami nagyon jó nekem. Annyi tapasztalata van, és annyi minden van, amit tanulhatok tőle.”

    „A legfontosabb tanácsa tényleg az, hogy soha ne felejtsem el, miért vagyok itt, miért szeretjük a sportot, és azt hiszem, ha ezt egyszer elfelejted, akkor rossz helyen vagy.”

    „Élvezem az életemet, a legjobb dolgot csinálom a világon, szóval szerintem nagyszerű, hogy van valaki, mint ő, aki tanácsokat ad nekem.”

    A Monacói Nagydíj hétvégéje volt Schumacher eddigi legeseménydúsabb versenyhétvégéje, de nem pozitív értelemben. Mivel kétszer is megtörte autóját az edzéseken, majd a versenyen Mazepin mögött végzett.

  • Chandhokot nem engedték be egy étterembe, elmondta miért…

    Chandhokot nem engedték be egy étterembe, elmondta miért…

    A Forma-1 tavaly indította el a #WeRaceAsOne kezdeményezést a rasszizmus és az egyenlőtlenségek elleni küzdelem érdekében. Karun Chandhok szerint azonban időbe telik, amíg a sportág valóban diverzzé válik.

    Például Chandhok bőrszíne miatt nemrégiben megtagadták, hogy belépjen egy étterembe.

    A korábbi versenyzőből lett televíziós szakértő, az indiai szerint a Forma-1-nek is nagyobb figyelmet kell fordítania a rasszizmus elleni tevékenységekre, bár már eddig is „lenyűgöző” lépéseket tettek a probléma kezelése érdekében.

    Chandhok 2010 és 2011 között versenyzett a Forma-1-ben a HRT és a Team Lotus (később Caterham) csapatával. Ma már elismert kommentátor, és a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton mellett egyike azon kevés nem fehér figurának, akiket a paddockban látni lehet.

    Chandhok a PTI-nek (Press Trust of India) az Egyesült Királyságból nyilatkozott, miután egy étteremben szerzett tapasztalatairól írt a közösségi médiában. Elmondása szerint nem fog a múlton rágódni, hanem arra összpontosít, hogy hozzájáruljon a sportág sokszínűbbé tételéhez, beleértve azt is, hogy több indiai legyen jelen a sportban.

    Azt nem árulta el, hogy melyik országban történt az eset.

    „Nem igazán szeretnék a múltról (az incidensről) beszélni – a lényeg, hogy a jövőről beszéljünk. Meg kell értenünk és meg kell tanulnunk, hogy miért nem tudott több nem fehér bőrű ember bekapcsolódni a sportba, és a Forma-1-en, valamint Lewis a Hamilton Bizottságán keresztül nagyon fontos kutatásokat végeznek ennek megértése érdekében” – mondta Chandhok.

    „A Forma-1 jelenleg valóban felkarolta a sportágon belül a sokszínűség fokozásának ügyét.”

    „Történelmileg ez egy olyan sport, ahol az érintettek több mint 90%-a fehér, ezért a kevés kisebbségi etnikai háttérrel rendelkező emberek egyikeként nagyon ösztönzőnek tartom, hogy az F1, mint sportág és a csapatok, mint résztvevők lépéseket tesznek az egyensúly megváltoztatása érdekében” – mondta Chandhok, az eddigi két indiai Forma-1-es pilóta egyike.

    A Forma-1 azután kezdett el nagyobb hajlandóságot mutatni a rasszizmus elleni küzdelem kapcsán, hogy Hamilton jelezte, szerinte a sportág nem tesz eleget az ügy érdekében.

    Hamilton, aki az egyetlen fekete versenyző a rajtrácson, a rasszizmus ellenes ügyek élharcosa lett a sportágában. Azt is fájlalta, hogy néhány versenyzőtársa nem támogatja az olyan gesztusokat, mint például a féltérdre ereszkedés.

    „Bár a versenyzők természetesen a legnépszeerűbbek, és Lewis nagyon hangosan beszélt a témáról, a valóság az, hogy a versenyzők csak egy kis létszámot jelentenek a mérnökökhöz, a szerelőkhöz, a kereskedelmi és marketinges emberekhez, a televíziós szakértőkhöz és újságírókhoz, a marsallokhoz és a hivatalos személyekhez, stb. képest, akik a sportágat alkotják” – mondta Chandhok.

    „Személy szerint természetesen szeretném, ha több indiai kapna lehetőséget a sportban, hogy ezek közül bármelyik szerepkörben dolgozzanak.”

    Időbe telik, amíg a sport igazán sokszínűvé válik

    „Reálisnak kell lennünk, és fel kell ismernünk, hogy ez egy hosszú távú, generációs program. Nem térdelhetünk, és nem adhatunk munkát az embereknek csak jelképesen, vagy csak úgy, mintha csak ki akarnánk pipálni egy teendőt.”

    „Egy olyan meritokratikus folyamatot kell létrehozni, amely kiváltképp a különböző hátterű gyerekeket célozza meg, hogy megtanítsuk nekik, hogy a Forma-1 és az autóversenyzés menő és érdekes, és így inspirálva érezzék magukat arra, hogy egy nap ebben a szakmában dolgozzanak.”

  • Hamilton úgy véli, ő nem lesz olyan, mint Räikkönen

    Hamilton úgy véli, ő nem lesz olyan, mint Räikkönen

    Lewis Hamilton úgy véli, nem fog Kimi Raikkönen nyomdokaiba lépni és 41 éves koráig versenyezni. Úgy fogalmazott, hogy Forma-1-es karrierje élete „legnagyobb utazása”.

    A 36 éves versenyzőt a jövőbeli terveiről faggatták, miután legutóbb csak egyéves szerződést kötött a Mercedesszel, az idei évre. Miközben a hétszeres világbajnok a rekordot jelentő nyolcadik bajnoki címére hajt.

    A brit jelenleg a harmadik legidősebb F1-es pilóta a mezőnyben, a 39 éves Fernando Alonso és a 41 éves Kimi Räikkönen mögött. Utóbbi kettő összesen 3 bajnoki címmel rendelkezik.

    A Monacói Nagydíjon aratott győzelmével Max Verstappen megelőzte Hamiltont az egyéni pontversenyben.

    A regnáló világbajnokot az AS arról kérdezte, hogy esetleg példát vesz-e Räikkönenről, abban a tekintetben, hogy meddig lesz jelen a sportban.

    „Nem hiszem” – jelentette ki Hamilton.

    „Nem hiszem, hogy örökké versenyezni fogok, még akkor sem, ha ez volt életem legnagyobb dobása.”

    „Sok minden van, amit még egy darabig szeretnék csinálni, de nem mindent.”

    „Öt évem lenne még hátra, és nem hiszem, hogy akkor is folytatni fogom a versenyzést, még akkor sem, ha az ember soha ne mondja, hogy soha.”

    Hamilton nemrégiben kifejezte érdeklődését arra vonatkozóan, hogy megkezdje a 2022-es szerződéstárgyalásokat a Mercedesszel, és reméli, hogy az F1 augusztusi nyári szünetéig sikerül is lezárni a tárgyalásokat, miután elismerte, hogy a hosszas huzavona legutóbb „tönkretette” a teli szünetet.

    Hamilton következő szerződése hosszabb lesz, nem csak egy évre szól majd

    „Igen, annak (egy évnél hosszabbnak) kell lennie” – mondta a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff. „Nem akarunk minden egyes évben olyan stresszes helyzetbe kerülni, amikor abszolút sínen vagyunk, hogy versenyeket nyerünk, és közben tárgyalnunk kell. Szeretném, ha ez nem történne meg minden évben.”

    „Csak el kell töltenünk egy-két napot együtt, le kell tennünk magunk elé (a szerződéstervezetet) és el kell döntenünk, melyek a problémás elemek. Aztán bezárjuk az ajtót, és addig nem megyünk ki, amíg ez nem rendeződik. Számunkra ez működik a legjobban, és a múltban is ez vált be leginkább.”

    Hamilton januárban lesz 37 éves, Wolff azonban a bajnokságban való hosszú karrierjét az NFL sztárjához, Tom Bradyhez hasonlította, aki idén, 43 évesen nyerte meg hetedik Super Bowlját.

    Arra a kérdésre, hogy Hamilton a 40-es éveiben is versenyezhet-e, Wolff így válaszolt:

    „Igen, abszolút. Nincs kétségem efelől. Annyira fegyelmezett, hogy bizonyos értelemben ez inspiráló.”

    „Ha Lewis továbbra is vigyáz magára mentálisan és fizikailag, tovább fejlődik kognitívan, akkor még sokáig folytathatja.”

    „Nézd meg Tom Brady-t, és egy olyan sportolóról beszélünk, aki pályán van. Itt van egy autóversenyző, aki minden érzékszervét kihasználja.”

  • A Red Bull nem megy bele a Mercedes játékába

    A Red Bull nem megy bele a Mercedes játékába

    A Max Verstappen azt állítja, csapata nem fogja a Mercedes vagy Lewis Hamilton „játékát” játszani, a 2021-es bajnoki címért folyó harcban.

    Miután Hamilton elvesztette bajnoki előnyét, Monacóból úgy távozott, hogy kijelentette, a red bullos Verstappen Bakuban is megtarthatja az előnyét.

    De Max édesapja, Jos Verstappen szerint továbbra is a Mercedes áll az élen.

    „Normális körülmények között még mindig a Mercedesnél van az előny” – idézi őt a De Telegraaf.

    „Mindig azt mondják, hogy a Red Bull a favorit – mindig ezt a játékot játsszák. De mi ezt jobban tudjuk.”

    „A monacói nagyszerű hétvége volt, de továbbra is keményen kell dolgoznunk. Ez nem olyan, mintha ezzel vége is lenne. Nem szabad lazítanunk” – mondta az idősebb Verstappen.

    Az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve szerint Monaco egyszerűen csak egy „rossz” hétvége volt a hétszeres világbajnok Hamilton számára.

    „Lewis feltűnően rossz formában volt a riválisaihoz képest” – mondta a kanadai az RTBF-nek. „A Mercedes nem működött a pályán, Lewis pedig nem tudott megbirkózni a problémákkal.”

    „De már korábban is előfordult, hogy egy szezonban néhány hétvégén ezt csinálja, és Monaco valószínűleg egy ilyen eset.”

    A Red Bull korábbi versenyzője, Robert Doornbos egyetért Jos Verstappennel abban, hogy Hamilton „pszichológiai játékot” űz azzal, hogy a Red Bullt nevezi meg favoritnak.

    „Baku valójában egy egészen másfajta pálya, mint Monaco” – mondta Doornbos a Ziggo Sportnak. „Különösen a nagyon hosszú egyenes miatt.”

    „Lehet, hogy Hamilton csak pszichológiai játékot próbál játszani, mert nem látom azt, hogy a Mercedes most csak úgy eltűnne.”

    Akár a Red Bull, akár a Mercedes lesz előnyben Azerbajdzsánban, Max Verstappen azt mondja, hogy 2021-ben készen áll a hosszú játszmára.

    „Mostantól kezdve nagyon fontos, hogy minden hétvégén sok pontot szerezzünk, és elkerüljük a hibákat, vagy legalábbis a nagyobb hibákat” – mondta a La Gazzetta dello Sportnak.

    Jobban kezeli a helyzeteket

    „Személy szerint számomra a legnagyobb változás, amióta a Forma-1-be érkeztem, hogy már megelégszem a második vagy harmadik hellyel, ha tudom, hogy nem tudok nyerni.”

    „Bár az ösztöneid azt súgják, hogy mindig próbálkozz, ennek egyetlen eredménye a túlzott kockázatvállalás. Személy szerint ez a legnagyobb változásom, mióta a Forma-1-be kerültem” – vélekedik Max.

    „Nagyon sokat tanultam mind a hibáimból, mind a sikereimből, és most már sokkal jobban tudom kezelni a különböző helyzeteket. Elég erős vagyok ahhoz, hogy tudjam, mit kell tennem a győzelemhez.”

    „Emellett Lewisnak az elmúlt években sosem kellett igazán harcolnia a bajnoki címért. De ez rendben van, akármit is mondanak az emberek” – mondta Verstappen.

    „Tudom, hogy gyors vagyok, és várom a lehetőséget, hogy megszerezzem a címet. Csapatként nyomás alatt kell tartanunk a Mercedest, ha azt akarjuk, hogy hibázzanak. A Red Bullnál tudjuk, hogy nyerhetünk.”

  • Häkkinen elmondta, minek köszönheti Verstappen, hogy az élre tudott állni

    Häkkinen elmondta, minek köszönheti Verstappen, hogy az élre tudott állni

    Max Verstappen monacói győzelmével először állt az élre hollandként az egyéni pontversenyben. Mindeközben Lewis Hamiltont küszködött a 7. helyen a versenyen.

    A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen örült Verstappennek Monacóban.

    „Nagyszerű, hogy Max most vezeti a bajnokságot” – írta Häkkinen az Unibet rovatában. „Annak ellenére, hogy nagyon gyors autóval kezdte a szezont, úgy tűnt, hogy a Red Bull visszaadta az előnyt a Mercedesnek. Vasárnap azonban bebizonyosodott, hogy a következetesség nagyon fontos ebben a szakmában.”

    „Max második győzelme, három második helyezéssel együtt. Minden futamon formában van, és ez kell ahhoz, hogy bajnokságot nyerj. Furcsa belegondolni, hogy még soha nem vezetett bajnokságot (az együléses bajnokságokban töltött ideje alatt). A gokartozás és az F1 között csak egy F3-as szezont teljesített. Szóval nagyon is el tudom képzelni, hogy élvezi most ezt a monacói élményt.”

    Häkkinen egyszer, 1998-ban nyerte meg a Monacói Nagydíjat.

    „Ez egy különleges emlék. Nagyon precíznek kell lenned, fókuszáltnak kell maradnod, és nem veszítheted el a koncentrációdat. Szóval ennek eredményeképpen ez egy nagyszerű hely a győzelemre”.

    Abban az évben Häkkinen első világbajnoki címét is megnyerte.

  • A Mercedes a Red Bull elleni óvásra készül Bakuban

    A Mercedes a Red Bull elleni óvásra készül Bakuban

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke jelezte, hogy a következő, bakui Forma-1-es futamon óvásra számíthat a Red Bull.

    A múlt héten Monacóban utalt arra, hogy az FIA a hátsó szárny rugalmassági vizsgálatának megerősítésével kapcsolatos halasztása az azerbajdzsáni gyors utcai futam utánig egyértelmű előnyhöz juttathatja a bajnoki címre hajtó Red Bullt.

    „Ha a Red Bull szárnyával kapcsolatos kétértelműség előnyhöz juttatja őket Bakuban, akkor a versenybírákhoz fordulunk” – mondta vasárnap Wolff.

    „Ha ez nem elég, akkor az FIA nemzetközi fellebbviteli bíróságához fordulunk. Úgy gondolom tehát, hogy az FIA-nak még Baku előtt tisztáznia kellene ezt a kérdést, és ha ez nem történik meg, akkor nagy zűrzavar következhet.”

    Wolff mindeközben nevet a Red Bull-csapatfőnök, Christian Horner megszólalásán, miszerint a Mercedes 2021-es autójának első szárnya nagy sebességnél láthatóan meghajlik.

    „Elemeztük az első szárnyunkat, és majdnem ugyanolyan, mint az övék” – mondta Wolff.

  • Indy 500: Tejet választott a mezőny, bár van, aki inkább kakaót!

    Indy 500: Tejet választott a mezőny, bár van, aki inkább kakaót!

    Az Indy 500, a világ egyik legnagyobb motorsporteseménye, mely többek között a hagyományokról is szól. Az egyik legkiemelkedőbb hagyomány az, hogy a győztes versenyző mindig egy üveg tejjel ünnepel.

    A versenyzők többnyire isznak egy-két kortyot, majd a maradékot magukra locsolják.

    A verseny előtt pedig minden egyes résztvevő előre leadja a „rendelését”, hogy győzelem esetén milyen tejet szeretne inni. A tejről pedig az American Dairy Association Indiana felelős.

    A választott tej lehet teljes tej (legalább 3,50% zsírtartalmú), 2%-os tej, vagy zsírmentes tej.

    Mit választottak a versenyzők a 2021-ben?

    Mint mindig, most is a teljes tej a legnépszerűbb választás a versenyzők körében – bár Juan Pablo Montoya inkább a csokoládés tejet/kakaót választana. Míg Ed Carpenter és Simona de Silvestro, ha tehetné, írót kérne.

    Az írós hagyomány az 1936-os Indy 500-ra nyúlik vissza.

    „A háromszoros Indianapolis 500-as győztes, Louis Meyer rendszeresen ivott írót, hogy felfrissüljön a forró napokon, és az 1936-os futam megnyerése után, a Victory Lane-en is ivott egy keveset belőle. Az akkori Milk Foundation egyik vezetője annyira megörült ennek, amikor másnap reggel meglátta a jelenetet az újság sportrovatában egy fényképen, hogy megfogadta, gondoskodik róla, hogy ez a következő években is megismétlődjön. 1947-55 között már nem kínáltak tejet, de 1956-ban újra feltámasztották a gyakorlatot, és azóta is hagyomány” – közölte az Indianapolis Motor Speedway.

    Az író ma már nem választható, ezért a vasárnapi Indy 500 után az Amerikai Tejipari Szövetség Indiana állambeli szervezetének kijelölt „tejes emberei” a fent említett három tejválasztékkal érkezik a helyszínre.

    Végül 21 versenyző választotta a legzsírosabb, 12 versenyző pedig 2%-os tejet. A zsírmentesre senki sem szavazott.

    Az idei Indy 500 nevezőiről ide kattintva olvashatsz, míg a versenyt Magyarországon az Aréna 4-en lehet majd nézni, május 30-án, vasárnap, 18.15-től.

     

  • Rosberg kritikával illette Schumachert, nagybátyja azonban megvédte őt

    Rosberg kritikával illette Schumachert, nagybátyja azonban megvédte őt

    Michael Schumacher állapotáról az őt rendszeresen látogató Jean Todt sem hajlandó beszélni. Beszélt azonban Schumacher fiáról, Mickről, aki debütáló szezonját teljesíti a Forma-1-ben, a Haas csapatnál.

    „Alázatos és udvarias” – mondta Todt Mick Schumacherről. „Még akkor is, ha egyelőre az ambícióit egy versenyképtelen autó korlátozza.”

    2016 világbajnoka, Nico Rosberg viszont kritikusan nyilatkozott a Haas 22 éves pilótájáról, aki két külön baleset után kénytelen volt kihagyni a monacói kvalifikációt.

    „Egy baleset még rendben van, de kettő már túl sok” – mondta a német Sky-nak.

    „Amennyire jól ment eddig a szezonja, annyira visszaesés ez most számára. A többi újonc jobb volt itt” – mondta Rosberg Monacóban.

    Ralf Schumacher azonban megvédte unokaöccsét.

    „Igen, én vagyok Mick nagybátyja, de mindannyian követtünk el hibákat” – mondta. „Ezt meg kell hagyni. Egyikünk sem ült még olyan rossz autóban, mint amilyen Mické” – mondta Ralf.

  • Todt elmondta, milyen gyakran látogatja Schumachert

    Todt elmondta, milyen gyakran látogatja Schumachert

    Jean Todt arról számolt be, hogy „havonta legalább kétszer” meglátogatja a hétszeres világbajnokot, Michael Schumachert.

    Az FIA elnöke, a Ferrari korábbi csapatfőnöke azóta is szoros kapcsolatot ápol a Schumacher családdal, hogy az egykori versenyző 2013 végén egy síbalesetben súlyos fejsérülést szenvedett. Azóta Schumi egészségügyi állapotáról szinte semmit nem tud a közönség.

    „Havonta legalább kétszer találkozom Michaellel” – mondta a 75 éves Todt az olasz Corriere della Sera című lapnak.

    „Nem hagyom őt egyedül. Ő, Corinna, a család… annyi mindent éltünk át együtt. Az a sok  szép dolog, amit átéltünk, a részünk, és ez folytatódik.”