Szerző: Tajthi Andrea

  • Leclerc szerint hamarosan jönnek a Ferrari győzelmek

    Leclerc szerint hamarosan jönnek a Ferrari győzelmek

    Charles Leclerc úgy véli, hogy hamarosan futamgyőzelmeket is ünnepelhet majd a Ferrarival.

    A 23 éves versenyző a monacói és azerbajdzsáni hétvégén is pole-t tudott szerezni, bár a versenyek már nem sikerültek ilyen diadalmasan. Leginkább Monacóban nem, ahol végül rajthoz sem tudott állni. Bakuban a 4. helyen végzett.

    „Nem akartam sok kockázatot vállalni” – mondta a vasárnapi bakui futam után – „Még ha az utolsó két körben is vállaltam belőlük.”

    „De ahogy mondtam, nem szabad elfelejtenünk, hogy a McLarennel harcolunk, és itt sok pont volt a tét.”

    Leclerc csapattársa, Carlos Sainz kevésbé volt filozofikus a bakui nyolcadik helyezése után.

    „Meg kell vizsgálnunk és meg kell értenünk, hogy miért nem volt olyan jó a tempónk, mint a kvalifikáción” – mondta a spanyol.

    „Problémáim voltak a gumik felmelegítésével, sokat blokkoltam az első gumikat, akár lágyak, akár kemények voltak. Ez olyasmi, amin javítanunk kell.”

    Leclerc azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a Ferrari 2021-ben – különösen a rendkívül versenyképtelen 2020-as szezon tükrében – egyértelműen előrelépett.

    „Szeretem a dolgokat egészében nézni” – mondta – „És ebben az értelemben haladunk. Nem csüggedhetünk, ha egy-egy futamunk nehezebb, mint egy másik.”

    „Ha a tempót nézzük, a verseny közepén a kemény gumikkal nem voltunk nagyon messze a Mercedestől és a Red Bulltól, szóval sok a pozitív dolog.”

    „Mindezek tükrében nem lehetünk elégedettek ezzel a negyedik hellyel, mert azért vagyunk itt, hogy nyerjünk. De mindent beleadunk, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan jönnek majd a győzelmek is” – mondta Leclerc.

  • Sainz hamarosan Verstappennel szeretne majd csatázni

    Sainz hamarosan Verstappennel szeretne majd csatázni

    Carlos Sainz idén igazolt a Ferrarihoz, de egészen hamar megszokta az új környezetet és alkalmazkodni tudott új autójához. Olyannyira, hogy Monacóban már dobogóra is állt. Sokana azt is bevallották, hogy Sainz eddigi ferraris szereplése pozitív csalódást okozott számukra.

    A spanyol versenyző pedig tovább menetelne előre.

    „Tudom, hogy még nyerhetek néhány másodperc töredéket” – mondta Sainz a NOS-nak. „Mélyen meg kell ismernem az autót, és ezt csak úgy tudom megtenni, ha minél több kilométert teszek meg vele. Mélyen elrejtve az autóban ott van az a két tized, amit versenyzőként sokáig kell keresni. Egy ilyen folyamat hónapokig is eltarthat, de ki fog alakulni.”

    Sainz arra számít, hogy jövőre a nagy csapatokkal versenyezhet majd. Szeretné, ha a jövőben ő is harcolni tudna majd például Max Verstappennel, aki jelenleg komolyan esélyes a bajnoki címre.

    „A Ferrarinak nehéz éveken van túl, de visszakapaszkodik a csúcsra. Ehhez idő kell, és Charlesnak és nekem az a dolgunk, hogy segítsünk ebben, és megragadjuk a lehetőségeket, mint például Monacóban. Ez egy átmeneti év. 2022-ben gyakrabban akarok Max mellett lenni, a támogatói szerep már nem elég.”

  • Hamilton nem elég hiteles, pedig Vettel visszavonulna?

    Hamilton nem elég hiteles, pedig Vettel visszavonulna?

    Kai Ebel bár a német RTL riportere, bizonyára nem kell bemutatni a magyar F1-es közönségnek sem. Hiszen mindenki látott már képeket, amint a riporter extrém, színes, mókás öltözékekben járkál az F1-es paddockban.

    Ebel most Lewis Hamiltonnak szólt be, aki szintén igencsak feltűnően szokott öltözni, olykor sokakat szinte már megbotránkoztatva.

    Az 56 éves Ebel a hétszeres és regnáló világbajnok Hamiltont hasonlította össze 2021-es riválisával, Max Verstappennel, utóbbit pedig „hitelesebbnek és elérhetőbbnek” titulálta. Hamilton ezzel szemben szerinte „zárkózott”.

    „Akkor köszön, amikor kedve tartja. Ha nem, akkor egyszerűen átsétál rajtad” – mondta Ebel a német Sport1-nek.

    Azt is szóvá tette, hogy Hamilton egy ultra-sikeres csapatnál versenyez, és hogy nyilvánvaló, hogy Valtteri Bottas mindig is csak a második számú pilóta volt a csapatnál.

    A Mercedes Ebel szerint „az elmúlt években meghamisította a csapaton belüli párharcot, azt nyílt versenyként tüntetve fel”.

    Elmondása szerint mindig is tudta, hogy ez „színjáték”, még akkor is, ha elismeri, hogy a Mercedes és a Red Bull közötti idei csata az „valódi”.

    Ebel a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelről is nyilatkozott.

    „Az Aston Martinban most sokkal nyugodtabbnak tűnik – mintha a visszavonulás irányába tartana” – mondta.

    Ami Mick Schumachert illeti, Ebel szerint még nem tudni, hogy mennyi potenciál rejlik benne, „de úgy vélem, hogy ugyanolyan analitikus, mint az apja”.

    „Minden részlet fontos számára” – tette hozzá.

  • Bakui dráma: Verstappen az élről esett ki, Hamilton hibázott, Pérez nyert!

    Bakui dráma: Verstappen az élről esett ki, Hamilton hibázott, Pérez nyert!

    Az Azerbajdzsáni Nagydíjon Charles Leclerc indulhatott a pole-ból, mellőle pedig Lewis Hamilton. A második sorból Max Verstappen és Pierre Gasly várta a rajtot. Őket Sainz, Pérez, Tsunoda, Alonso Norris és Bottas követte. Norris egy büntetés következtében került a 9. rajtkorckába.

    A rajtot követően az élen nem történt változás, ám Pérez nagyon merész manőverrel, de sikerrel jött fel a negyedik helyre, csapattársa mögé.
    Mindeközben a hátsó traktusban Giovinazzi 5 helyet javított a rajt után, és Stroll is szépen menetelt előre, a mezőny végéről hamarosan már a 13. helyen volt.

    A harmadik körben aztán Hamilton átvette a vezetést Leclerctől.

    Egy körrel később az első kieső is megszületett, Esteban Ocon személyében. Azonban nem baleset okozta, hanem eltűnt a motorerő az Alpine-ból, így a francia versenyző beparkolt a boxba.

    A top 3 nem szakad el egymástól, olyannyira, hogy Leclercet megelőzte Verstappen is. Hamarosan pedig így tett Pérez is. Közben Hamilton a rádión az autó egyensúlyára panaszkodott.

    Az első kerékcserékre a 8. körben került sor, Norris és Alonso által. Mindketten kemény keverékű Pirelliket kaptak.

    A 9. körben Sainz a 8-as kanyarban elfékezte és kiszalad a pályáról. Tolatva tért vissza a pályára, és kis híján így összeakadt Giovinazzival.

    A Mercedes egyszerre, rögtön egymás után hozta ki kerékcserére a két versenyzőjét, ám Hamilton kiállását viszonylag lassan, 4,6 mp alatt teljesítette a csapat. Az élre így Pérez és Vettel került, ám ők nem voltak még ekkor kerékcserén.

    A 14. körben érkezett cserére a mexikói, de az ő kiállása is hosszabb volt, mint 4 mp. Így nem tudott Verstappene elé visszatérni. Második helyen folytatta (a még kiállás nélküli Vettelt az élen nem számolva), csapattársa mögött, nyomában Hamiltonnal.

    Vettel a 19. körben állt ki kerékcserére, és a hetedik helyre tért vissza. Az élen a sorrend ekkor Verstappen, Pérez, Hamilton, Stroll volt. Utóbbi volt az egyetlen a mezőnyben, aki még nem volt boxkiálláson.

    A 31. körben megérkezett a biztonsági autó is, mivel Stroll csúnyán összetörte az Aston Martinját. Addig vártak a kanadai kerékcseréjével, míg defektet kapott.
    A safety car fázis alatt a mezőny hátsó traktusából többen is megejtettek egy kerékcserét. Ez Mick Schumachernek sikerült a legszerencsétlenebbül: rosszul rögzítették a bal első kereket, de még épp nem ért a boxkijárathoz a német, mikor szóltak neki rádión. Megállt, és visszatolták, rögzítették, és így folytatni tudta a versenyt.

    Az újraindítás után Verstappen gyorsan ellógott, mögötte maradt a Pérez, Hamilton, Gasly Vettel sorrend. Nem sokkal később Vettel meg is előzte Gasly-t és feljött a 4. helyre.

    Eközben Bottas inkább hátrafelé haladt, és a 14. helyre csúszott, már a két Alfa Romeo is megelőzte.

    A 46. körben aztán Vertsappen az élről esett ki, miután ő is bal hátsó defektet kapott. Ismét érkezett a safety car, az élen a sorrend pedig Pérez, Hamilton, Vettel, Gasly-re módosult.

    Később azonban piros zászlóval megszakították a versenyt, három körrel a vége előtt.

    Hosszú percekkel később, magyar idő szerint 16:10-kor (14:00-kor kezdődött a verseny) újabb felvezető kör, és álló rajt következett. 2 köre volt a mezőnynek a versenyre.

    Hamilton lerajtolta Pérezt, de nem tudott elfordulni és a 16. helyre esett vissza. Gasly és Leclerc nagy csatát vívott a harmadik helyért, a nyakukon pedig ott volt Norris, míg az élen Pérez haladt, mögötte Vettellel.

    A versenyt végül Pérez megnyerte, Vettel egy kiváló második helyet szerzett, a dobogó harmadik helyét pedig Gasly szerezte meg!

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Diff.
    1 Sergio Perez
    Red Bull
    2 Sebastian Vettel Aston Martin -1.385
    3 Pierre Gasly AlphaTauri -2.762
    4 Charles Leclerc Ferrari -3.828
    5 Lando Norris McLaren -4.754
    6 Fernando Alonso Alpine -6.382
    7 Yuki Tsunoda AlphaTauri -6.624
    8 Carlos Sainz Ferrari -7.709
    9 Daniel Ricciardo McLaren -8.874
    10 Kimi Raikkonen Alfa Romeo -9.576
    11 A.Giovinazzi Alfa Romeo -10.254
    12 Valtteri Bottas Mercedes -11.264
    13 Mick Schumacher Haas -14.241
    14 Nikita Mazepin Haas -14.315
    15 Lewis Hamilton Mercedes -17.668
    16 Nicholas Latifi Williams -42.379
    17 George Russell
    Williams
    18 Max Verstappen
    Red Bull
    Lance Stroll
    Aston Martin
    Esteban Ocon Alpine
  • Tervben volt, de nem lesz fordított irányú a második osztrák futam!

    Tervben volt, de nem lesz fordított irányú a második osztrák futam!

    Miközben a Forma-1-re még mindig hatással van a koronavírus járvány, miután pedig a Kanadai Nagydíj törlésre került, a Red Bull felajánlotta, hogy a tulajdonában lévő osztrák pályán rendezne egy második futamot is. Csak úgy, mint tavaly.

    Hogy azonban a két futam között legyen némi különbség, a Red Bull F1-es tanácsadója, Dr. Helmut Marko megkérdezte a Liberty Mediát, hogy a második futamon lehetne-e „sprint kvalifikációt” rendezni – de már korábban eldőlt, hogy melyik három versenyen lesz ez kipróbálva.

    A B-terv egy fordított irányú futam volt. Az Auto Motor und Sport szerint 5 és 8 millió euró közötti összegbe került volna az 1-es és 3-as kanyarok emiatt szükséges biztonsági módosítása.

    „Az FIA-val közösen készítettünk egy tervet, hogyan lehetne a versenyt a másik irányba megrendezni” – mondta Marko.

    „Volt két trükkös pont. A 3-as kanyarban egy hegygerincen át a semmibe fékezel bele.”

    „Az első kanyarban pedig külön védelem nélkül a nézők közé repülhetett volna egy autó. Az autók nagy sebességgel hajtottak volna lefelé, a kanyar felé” – magyarázta.

    További probléma, hogy az első és a második futam között szükséges pályamódosításokat nem lehetett volna ilyen rövid idő alatt végrehajtani.

  • Sainz összetörte a Ferrarit, Leclercé a pole Bakuban!

    Sainz összetörte a Ferrarit, Leclercé a pole Bakuban!

    Az Azerbajdzsáni Nagydíj időmérő edzése szinte rögtön az elején meg lett szakítva. Lance Stroll már a Q1 elején odacsapta az Aston Martin jobb elejét a falhoz. Emiatt piros zászlóval megszakították a kvalifikációt. Ekkor még csak egyedül Leclercnek volt mért köre.

    Az újraindítás után Latifi – és értelemszerűen Stroll – kivételével mindenki rögtön a pályára hajtott. Az első gyorskörökkel Verstappen és Pérez álltak az élre.
    Ez után azonban újabb piros zászlós megszakítás következett, mert Giovinazzi összetörte az Alfa Romeóját.

    Az újabb újraindítás után mindenki igyekezett gyorskört futni, akinek ez még nem sikerült, így aztán a helyezkedések is elkezdődtek, annak érdekében, hogy a gyorskör zavartalan lehessen. Gasly és Hamilton némileg össze is különböztek a pályán.
    Ez után azonban a hétszeres világbajnok így is az élre állt.

    A 36 percesre sikerült Q1 végén végül kieset a két balesetezőn, Strollon és Giovinazzin kívül kiesett még Mazepin, Schumacher, és Latifi.

    A Q2 első mért körei után Pérez állt az élre. Második próbálkozásra azonban Verstappen vette át a vezetést.

    Az időmérő középső szakaszát másfél perccel a vége előtt piros zászlóval intették le, mert Ricciardo állt a falba. Így többen nem tudták már befejezni utolsó mért körüket.
    Akik így nem jutottak tovább: Russell, Räikkönen, Ricciardo, Ocon, Vettel.

    Az első Q3-as próbálkozások után Leclerc-Hamilton sorrend alakult ki az élen. Leclerc köréhez az is hozzájárult, hogy utolérte a pályán a Mercedeseket, akiknek kihasználta a szélárnyékát.

    Az időmérő legvégén Tsunoda és Sainz is összetörte autóját, így nem tudtak már javítani a köridejükön, akik még pályán voltak.
    Ezzel a pole-t Monaco után Bakuban is Leclerc szerezte meg. Mellőle Hamilton indulhat majd, a második rajtsort pedig Verstappen és Gasly foglalhatja majd el.

    Az időmérő végeredménye:

    Q3 Versenyző Chassis Köridő Diff.
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:41.218
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:41.450 0.232
    3 Max Verstappen Red Bull 1:41.563 0.345
    4 Pierre Gasly AlphaTauri 1:41.565 0.347
    5 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:41.576 0.358
    6 Lando Norris McLaren 1:41.747 0.529
    7 Sergio Perez Red Bull 1:41.917 0.699
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:42.211 0.993
    9 Fernando Alonso Alpine 1:42.327 1.109
    10 Valtteri Bottas Mercedes 1:42.659 1.441
    Q2
    11 Sebastian Vettel Aston Martin 1:42.224 1.006
    12 Esteban Ocon Alpine 1:42.273 1.055
    13 Daniel Ricciardo McLaren 1:42.558 1.340
    14 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:42.587 1.369
    15 George Russell Williams 1:42.758 1.540
    Q3
    16 Nicholas Latifi Williams 1:43.128 1.910
    17 Mick Schumacher Haas 1:44.158 2.940
    18 Nikita Mazepin Haas 1:44.238 3.020
    19 Lance Stroll Aston Martin
    20 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo
  • A cél, hogy F1-esek induljanak az Indy 500-on

    A cél, hogy F1-esek induljanak az Indy 500-on

    Ross Brawn elárulta, hogy a Forma-1 nyitott az IndyCarral való együttműködésre, annak érdekében, hogy több F1-es versenyző is indulhasson az Indy 500-on.

    2003 óta először fordult elő, hogy az Indy 500 időpontja nem ütközött F1-es versenyhétvégével. A mérföldkőnek számító esemény általában a szintén ikonikus Monacói Nagydíjjal ütközik, így megakadályozva, hogy aktív F1-es versenyzők az 500 mérföldes versenyen is részt vehessenek.

    Az F1 motorsportért felelős ügyvezető igazgatója, Ross Brawn a Racer.com-nak elmondta, hogy a sportág nyitott arra, hogy a jövőben átütemezzék a monacói hétvégét, különösen, ha a lépés a motorsport egészének hasznára válna.

    „Természetesen mi (FOM=Formula One Management) az egész motorsportot felkaroljuk, mert egyik volt kollégám, Sean Bratches azt szokta mondani, hogy amikor jön a dagály, minden hajó felemelkedik, és mi nagyon erősen hiszünk ebben” – mondta Brawn.

    „A Drive to Survive nagy sikert aratott, rajongókat vonzott a Forma-1-be. Nem kétséges, hogy ezek a rajongók a motorsport más formáit is megnézik majd, mert hirtelen rátaláltak erre az új világra. És mi is így vagyunk ezzel, azt szeretnénk, ha az Indy 500 hatalmas siker lenne, hogy amikor Amerikába megyünk, azok a rajongók is átjárjanak.”

    „Nagyszerű, hogy most nem ütközött a (monacói) hétvégégével, így volt lehetőségem megnézni, hiszen most az egyszer nem épp Monacóból utaztam haza! A motorsport minden formáját felkaroljuk. Nagyszerű, hogy most egy Forma-1-es csapat, a McLaren, is részt vesz ott is. A Forma-1-es pilóták mindig is versenyeztek ott; ez általában egy F1-est követő karriert jelent, de talán ha nem ütközik a kettő, akkor nem is kell, hogy az legyen.”

    Brawn úgy véli, hogy az, hogy Roger Penske megvásárolta az Indianapolis Motor Speedwayt, az Indy 500-as versenyt és magát az IndyCart, valószínűleg megkönnyíti majd a tárgyalásokat.

    „Teljesen nyitottak vagyunk. Azt hiszem, az itteni vezetőségünk, beleértve engem is, teljesen nyitott minden ilyen jellegű lehetőségre. Mindenekelőtt a sport látványosságát kell fokozni. Nem akarjuk, hogy ez az egész valamiféle hamis eseménnyé váljon, de nagyon nyitottak vagyunk az ilyen jellegű kezdeményezésekre.”

    „És persze az Indy-t ezen az oldalon most egy régi barátunk irányítja, Roger Penske személyében. Roger mindig is érdeklődött a Forma-1 iránt, és időnként részt is vett a Forma-1-ben, szóval nagyon is valós lehetőségek vannak a jövőbeli együttműködésre.”

  • Giovinazzi tudja, hogy sokan pályáznak a helyére

    Giovinazzi tudja, hogy sokan pályáznak a helyére

    Antonio Giovinazzi úgy érzi, hogy képes kezelni a nyomást, annak érdekében, hogy megőrizze a helyét az Alfa Romeónál, miközben több potenciális utódja is van.

    Két szürke Forma-1-es szezon után a 27 éves olasz most kezd felzárkózni világbajnok csapattársához, a rangidős Kimi Räikkönenhez.

    Ugyanakkor, miközben Giovinazzi a Ferrari pilótaakadémiájának egyik tagja, az olasz csapat következő juniorjai: Callum Ilott és Robert Shwartzman is ott toporog az F1 kapujában.

    Ferrarisként a főcsapaton kívül az Alfa Romeóhoz és a Haashoz van lehetőség bekerülni. Azonban a levegőben lóg az is, hogy Mick Schumacher 2022-re esetleg átülhetne a sereghajtó Haasból az Alfába.

    Azt azonban még nem tudni, hogy a hinwili székhelyű Sauber és az Alfa Romeo – a Ferrarihoz kötődő autógyártó – együttműködése 2021 után egyáltalán folytatódik-e.

    Ez pedig hatással lehet a Sauber Ferrarival kötött versenyzői megállapodásokra is.

    „Először az Alfa Romeónak kell feltenni ezt a kérdést” – mondta Frederic Vasseur csapatfőnök.

    „De tárgyalásokat folytatunk a jövőről, és remélem, hogy együtt folytathatjuk tovább.”

    Mindeközben a Vasseur által támogatott 17 éves francia Theo Pourchaire-t – aki a pole pozícióból nyerte meg az F2-es futamot Monacóban – szintén külső esélyesnek kell tekinteni Giovinazzi 2022-es ülésére.

    Giovinazzi elismeri, hogy nyomás alatt van.

    „Csak 20 versenyző van a Forma-1-ben” – mondta. „De én mindig is nyomás alatt vezettem.”

    „A Forma-3-ban volt egy indonéz szponzorom, és tudtam, hogy eredményeket kell szállítanom ahhoz, hogy előrébb jussak” – mondta az olasz az Auto Motor und Sportnak.

    „És ez itt is így van. Jónak kell lennem, és akkor maradhatok.”

    Giovinazzi tehát elismeri, hogy a következő néhány hónap alapján dőlhet el a jövője.

    Más terven azonban egyelőre nem gondolkodik.

    „Egyszerűen csak jól akarok teljesíteni. Most itt vagyok az Alfa Romeóval, aztán majd meglátjuk, mi lesz jövőre. Természetesen minden versenyzőnek az a célja, hogy világbajnok legyen, de ez nem könnyű.”

    „Egyelőre várunk.”

  • Verstappen szerint Hamilton nem „teljesebb” nála

    Verstappen szerint Hamilton nem „teljesebb” nála

    Max Verstappen „sokkal nyugodtabbnak” érzi magát, Forma-1-es karrierje előrehaladtával, annak ellenére is, hogy most először igazán harcban a bajnoki címért, Lewis Hamiltonnal.

    „Régebben sokat kiabáltam, most sokkal nyugodtabb vagyok” – mosolygott a Red Bull pilótája a Servus TV-nek.

    Sokan dicséik a holland fejlődését pályafutása kezdete óta, bár sokan még mindig úgy gondolják, hogy Hamilton a „teljesebb” pilóta.

    „Nem értek egyet” – mondta Verstappen az olasz Sky-nak. „De ez az én véleményem.”

    „Igen, ő tapasztaltabb. De ez nem jelenti azt, hogy teljesebb is lenne. Ez az én véleményem, és nem kell, hogy bárki más is egyetértsen velem.”

    Szóval az új bajnoki éllovas és monacói győztes, Verstappen kétségtelenül érettebb 2021-ben, mint korábban, de szerinte ez „teljesen normális” olyasvalakinél, aki tinédzserként debütált a Forma-1-ben.

    A másik változás a súlya, Verstappen ugyanis bevallása szerint 10 kilót szedett fel a 2015-ös, debütálása óta.

    „A tavalyi évhez képest ismét nőtt (a súlyom)” – ismerte el. „De általában sosem volt ezzel problémám az autóban. Minden felszerelésemmel együtt 78 kilogrammot nyomok”.

  • A csapat „tilakozott”, mikor Horner lett a csapatfőnök

    A csapat „tilakozott”, mikor Horner lett a csapatfőnök

    Christian Horner 2005-óta, a csapat debütálása óta a Red Bull Racing csapatfőnöke. Ma már ünnepelt vezető, de ez nem így volt 15 évvel ezelőtt, amikor a Red Bull átvette a Jaguar csapatot.

    Négy egyéni és négy csapat bajnoki címet, 66 győzelmet, 188 dobogós helyezést, 64 pole pozíciót és 69 leggyorsabb kört szereztek eddig. A statisztikák önmagukért beszélnek, és a Red Bull Racing az elmúlt tizenöt év egyik legsikeresebb Forma-1-es csapata. Jelenleg mindkét bajnokságot vezetik.

    A 47 éves csapatfőnök tehát hosszú utat járt be, de amikor kinevezték csapatfőnöknek, annak nem mindenki örült.

    „31 éves voltam, amikor először beléptem az ajtón, még gyerek voltam” – mesélte Horner a High Performance Podcastnak. „Három egymást követő évben nyertem bajnokságot a Forma-1 felé vezető ugródeszka osztályban, Formula 3000-nek hívták akkoriban, szóval volt sikerélményem.”

    Amikor Hornert bemutatták a Jaguar korábbi munkatársainak, mint új csapatfőnököt, néhányaknak felszaladt a szemöldöke.

    „Amikor először besétáltam ide, mindenki teljesen meglepődött, hogy egy ilyen fiatal fiút tettek meg főnöknek. Az egész gyárat felhívták, és közölték, hogy a régi csapatfőnököt aznap reggel kirúgták. Aztán azt mondták: ‘Tádáá, ő itt Christian Horner, ő az új csapatfőnök’. Ekkor láttam, hogy sok arc szinte sokkot kapott. Valószínűleg azt gondolták: ‘miféle gyereket hoztak most ide?’” – emlékezett vissza Horner.

    A nap további része sem alakult sokkal jobban a vadonatúj csapatfőnök számára.

    „Bementem az irodámba, ahol a titkárnőm sírva fakadt, amiért az előző főnökét épp most rúgták ki. A karácsonyi üdvözlőlapjai még mindig az asztalon voltak, a kávéscsészéje pedig félig üres volt. Ekkor gondoltam igazán, hogy ‘Oké, hát ez az?’ Akkoriban egy eléggé elégedetlen stábom volt, akik öt órakor hazamentek, azt hiszem, amolyan tiltakozásul” – teszi hozzá nevetve.