Szerző: Tajthi Andrea

  • Újév az F1 történelmében: Ickx-től Clarkon át, Baumgartnerig

    Újév az F1 történelmében: Ickx-től Clarkon át, Baumgartnerig

    Január elseje, újév napja leginkább a bulizásról, ünneplésről szokott szólni, legkevésbé sem autósportról. Pedig az év legelső napja több alkalommal is jelentős volt a Forma-1 története szempontjából.

    Több F1-es versenyző is született ezen a napon, köztük az eddigi egyetlen magyar, Baumgartner Zsolt, és bizony volt idő, mikor a szezonnyitó versenyt is újév napján rendezték.

    De most haladjunk időrendben, milyen, és kikhez köthető események történtek ezen a napon!

    1945. január 1-jén született a belga Jackie Ickx. Bár mivel hat alkalommal tudott nyerni Le Mans-ban, inkább a hosszú távú versenyzőként ismert, de 1967 és 1979 között az F1-ben is versenyzett. Ez idő alatt nyolc futamot nyert, 1969-ben és 1970-ben pedig második lett a bajnokságban. Versenyzői karrierjét 1985-ben fejezte be, azt követően, hogy Spában Stefan Belloffal karambolozott, melynek következtében Bellof meghalt.

    Jackie Ickx és Max Verstappen
    Jackie Ickx és Max Verstappen a 2022-es Belga Nagydíjon  |  Fotó: Mark Thompson/Getty Images / Red Bull Content Pool

    1951. január 1-jén született Hans-Joachim Stuck német versenyző, aki 1974 és 1979 között 74 nagydíjon indult. A Forma-1-ben ugyan nem tudott futamot nyerni, más bajnokságokban azonban remekelt. Többek között volt, Supercup bajnok (1986, 1987), nyert Le Mans-ban (1986, 1987) és volt DTM bajnok (1990) is. 2012 óta ő a német motorsport szövetség elnöke.

    hans-joachim stuck, racingline.hu
    Hans-Joachim Stuck a Red Bull Ringen  |  Fotó: Kaiser Erika

    1965. január 1-jén Forma-1-e szezonnyitó volt Dél-Afrikában. Jim Clark a pole-ból indulva nyert a Lotus Climax-szal és övé lett a versenyben futott leggyorsabb kör is. Egyúttal ekkor debütált a sportban a Goodyear gumigártó, noha csak két csapat vállalta be őket a Dunloppal szemben: a Brabham és a Honda. Ekkor debütált az F1-ben Jackie Stewart is, aki első versenyén a hatodik helyen ért célba.

    Érdekesség, hogy a szezonnyitó után rögtön hosszú szünet volt a versenynaptárban, ugyanis a következő nagydíjat május 30-án rendezték, Monacóban. E köztes időkben azonban gyakran indultak a versenyzők egyéb bajnokságokban.

    1968-ban is január 1-jén indult az F1-es szezon, ismét a Dél-Afrikai Nagydíjjal, ám ezúttal nem East-Londonban, hanem Kyalamiban. Ismét Jim Clark nyert, és ezzel ez ez lett az utolsó versenye is. A következő verseny ismét májusban volt, azonban a két F1-es futam közt Clark életét vesztette egy nürburgringi versenyen.

    Embed from Getty Images

    1981. január 1-jén született Baumgartner Zsolt, Magyarország egyetlen Forma-1-es versenyzője. Összesen 20 nagydíjat teljesített, először a 2003-as Magyar Nagydíjon, miután a szabadedzésen a Jordan versenyzője, Ralph Firman balesetet szenvedett. Az ő helyére ülhetett be Baumgartner, bár motorhiba nélkül végül nem tudta befejezni a versenyt. A következő, Olasz Nagydíjon repetázhatott, melyen a 11. helyen ért célba. 2004-ben aztán egész szezonra szóló szerződést kapott a Minarditól, mely év során egyszer még a pontszerzés is sikerült a sereghajtó csapattal.

    Bár 2005-ben már nem folytatódhatott F1-es karrierje, a Minardi csapatfőnökével, Paul Stoddarttal megmaradt a jó kapcsolata, 2007-ben Baumgartner lett a Minardi teszt- és tartalékversenyzője a Champ Car bajnokságban.

    A jó kapcsolat azonban az amerikai kiruccanás után sem szakadt meg. Miután az F1 létrehozta az F1 Experiences nevű szolgáltatását, Stoddart is részt vett benne,vezényelte a kétüléses Minardikkal történő élményautóztatást. Az autókat pedig egykori versenyzői, Patrick Friesacher és Baumgartner Zsolt vezették.

    Paul Stoddart interjú – 1. rész: Kétüléses V10-esek és küszködő kiscsapatok

    Paul Stoddart interjú – 2. rész: Négyéves Max Verstappen és ütős vélemény a Halóról

  • Nem a méret a lényeg? Ők idén a legnagyobb és legsúlyosabb F1-es versenyzők!

    Nem a méret a lényeg? Ők idén a legnagyobb és legsúlyosabb F1-es versenyzők!

    Az újévi fogadalmak közül a leggyakoribbak közé tartozik a „lefogyok”, és az „egészségesebben fogok élni”. Nos, a Forma-1 versenyzők biztosan nem ezt fogadják meg, mert náluk ez már adott.

    A Forma-1-es versenyző magassága és súlya kulcskérdés a mérnökök számára, mivel hatással lehet az autó teljesítményére.

    Hagyományosan az alacsonyabb versenyzőket részesítik előnyben, mivel így nagyobb marad a szabadság az autó tervezése kapcsán.

    A 2023-as mezőnyben 27 centiméter választja majd el a legmagasabb és a legalacsonyabb versenyzőt.

    Azt valószínűleg mindenki azonnal kitalálja, hogy ki a legalacsonyabb: Yuki Tsunoda, a maga 159 cenitméterével. A második legalacsonyabb az újonc Nyck de Vries, de még ő is nyolc centivel magasabb a japánnál. Mivel ők ketten ráadásul csapattársak lesznek, egyértelmű, hogy a „legkisebb” versenyzőpárossal az AlphaTauri rendelkezik. Átlagmagasságuk mindössze 163 cm.

    De melyik versenyző a legmagasabb? Ezen a „címen” Alexander Albon és Estevan Ocon osztoznak, mindketten 186 cm magasak. Egy cm lemaradással követi őket George Russell, és újabb egyel Nico Hülkenberg.

    A legnagyobb átlagmagasságú csapat a Williams lesz idén: Albon és Logan Sargeant átlaga 183,5 cm.

    Versenyző Csapat Magasság (cm)
    Alexander Albon Williams 186
    Esteban Ocon Alpine 186
    George Russell Mercedes 185
    Nico Hülkenberg Haas 184
    Lance Stroll Aston Martin 182
    Max Verstappen Red Bull 181
    Logan Sargeant Williams 181
    Charles Leclerc Ferrari 180
    Carlos Sainz Ferrari 178
    Oscar Piastri McLaren 178
    Pierre Gasly Alpine 177
    Guanyu Zhou Alfa Romeo 176
    Lewis Hamilton Mercedes 174
    Kevin Magnussen Haas 174
    Sergio Perez Red Bull 173
    Valtteri Bottas Alfa Romeo 173
    Fernando Alonso Aston Martin 171
    Lando Norris McLaren 170
    Nyck de Vries AlphaTauri 167
    Yuki Tsunoda AlphaTauri 159

     

    Ami a súlyt illeti…

    Nico Hülkenberg 78 kilogrammjával a mezőny legnehezebb versenyzője, persze ebben a magassága is közrejátszik. Ugyanakkor a legmagasabb Albon és Ocon nyurgábbak nála, így kevesebbet nyomnak. Sőt Ocon a legkönnyebbek között van: 186 centije mellett mindössze 66 kilót nyom.

    Yuki Tsunoda ismét a lista alján található. Nem csak a legalacsonyabb de a legkönnyebb versenyzője is egyben, így ebből a szempontból ő lehet a mérnökök kedvence.

    A McLarennél is kedvező a helyzet abból a szempontból, hogy Lando Norris és Oscar Piastri azonos súlyúak, még ha utóbbi 8 centivel magasabb is.

    Érdekesség még, hogy bár Russell jóval magasabb a csapattárs Lewis Hamiltonnál, mégis könnyebb nála. Látszik tehát, hogy mennyi múlik adott esetben a genetikán, csontozaton is.

    Persze tudni kell, hogy minden versenyző komoly edzéstervet és étrendet követ, és mindannyian kiváló fizikummal rendelkeznek. Nem is csoda, hisz ez elengedhetetlen a mai Forma-1-ben. Ezt a fajta életmódot és edzésmennyiséget pedig, ahogy öccse Ralf kiemelte, Michael Schumacher „hozta divatba” az F1-ben. Korábban nem fektettek ekkora energiát a versenyzők abba, hogy a versenyhétvégéken kívül is sportoljanak, és/vagy megfelelően étkezzenek. Arról nem beszélve, hogy egy időben a legtöbb versenyző még dohányzott is.

    Versenyző Csapat Súly (kg)
    Nico Hülkenberg Haas 78
    Alexander Albon Williams 73
    Lewis Hamilton Mercedes 73
    Max Verstappen Red Bull 72
    Logan Sargeant Williams 71
    Pierre Gasly Alpine 70
    George Russell Mercedes 70
    Lance Stroll Aston Martin 70
    Charles Leclerc Ferrari 69
    Valtteri Bottas Alfa Romeo 69
    Fernando Alonso Aston Martin 68
    Kevin Magnussen Haas 68
    Lando Norris McLaren 68
    Oscar Piastri McLaren 68
    Nyck de Vries AlphaTauri 67
    Carlos Sainz Ferrari 66
    Esteban Ocon Alpine 66
    Sergio Perez Red Bull 63
    Guanyu Zhou Alfa Romeo 63
    Yuki Tsunoda AlphaTauri 54

     

    Schumacher megölte a bulit, Räikkönen „ultramega tehetség”

  • Alonso esete mutatja, hogy az F1 világa még mindig brutális

    Alonso esete mutatja, hogy az F1 világa még mindig brutális

    Mark Gallagher, az F1 műsorvezetője szerint Fernando Alonso Aston Martinhoz való átigazolása azt mutatja, hogy a versenyzői szerződések „brutális világa” nem tűnt el.

    Alonso a nyáron megdöbbentette az Alpine csapatot és a közönséget azzal, hogy a nyári szünet kezdetén váratlanul bejelentette, hogy 2023-ra átigazol az Aston Martinhoz, a visszavonuló Sebastian Vettel helyére.

    Alonso várhatóan az Alpine-nál folytatta volna, ám az Alpine némileg húzta az időt azzal, hogy Alonsónak új szerződési ajánlatot adjon. Ehhez hasonló hibába estek Oscar Piastri kapcsán is.

    Mivel Alonso végül magához ragadta az irányítást és döntött, Gallagher úgy véli, hogy az Alpine kissé naiv módon bánt a kétszeres világbajnokkal.

    Gallagher egyébként nem csupán tapasztalt műsorvezető és F1-es szerző, de korábban a Jordannél és a Cosworth-nál dolgozott.

    „Talán naivitás” – gondolkodott Gallagher a GP Racing podcastba. „Azt hiszem, az ember belefeledkezhet abba, hogy elhiszi, amit mindenki igaznak mond. Ha egy versenyző folyamatosan ott ül a sajtótájékoztatókon, és azt mondja, hogy ‘imádok ennél a csapatnál vezetni’, akkor elkezdheted azt hinni, hogy a versenyző valóban elkötelezett, függetlenül attól, hogy mit mond a szerződés.”

    Gallagher Michael Schumacher 1991-es helyzetéhez hasonlította a Alonsoét, amikor a német a Jordannél debütált az F1-ben, majd már a következő futamra hirtelen a Benettonhoz igazolt.

    „Úgy értem, a valóság az, hogy amikor Michael ’91-ben Spában a Jordannél versenyzett, nagyszerű hétvégénk volt” – mondta Gallagher.

    „Jól érezte magát, szerettük, hogy itt volt velünk. Pusztán emberi szempontból azt gondolta volna az ember, hogy együtt folytatjuk. A valóság az, hogy más erők játszanak közre. És a Vettel visszavonulásának bejelentése esetével mindenképpen nagy mozgásra lehetett számítani.”

    Embed from Getty Images

    „Alonso, szembesülve azzal, hogy nincs hosszú távú elkötelezettsége, de most már elég régóta van a csapatnál ahhoz, hogy rájöjjön, nagyon valószínűtlen, hogy bármi érdemlegeset elérjen ott. Tehát van egy ablak a lehetőségre. Tudja, hogy Lawrence Stroll szereti, ha egy nagy név van a csapatnál, és ez jó az Aston Martin PR-jának, jó a márkának. Ez azt jelenti, hogy akár nyernek, akár veszítenek, akár döntetlent érnek el, rengeteg figyelmet kapnak.”

    „Szóval, tudod, Alonso remekül játszott. Nem szabad elfelejteni, hogy nem más áll mögötte, mint Flavio Briatore, a Schumacher/Benetton évek egyik építésze. Szóval van egy csomó… van egyfajta külön világa a versenyzőknek, a szerződéseknek és a menedzsereknek, akik egészen más szemszögből nézik a dolgokat, ez tisztán az üzletről szól.”

    Gallagher rámutatott, hogy a versenyzők számára fontos, hogy az üzleti és karrierérdekeiket különválasszák az egyes csapatokkal való versenyzés során kialakult személyes kapcsolatoktól.

    „A versenyzők karrierjének hosszú távú biztosításáról van szó, az ebből származó bevételek maximalizálásáról, mert nem tudhatod, meddig tart a karriered” – mondta.

    „És ezért, ha még 10, 15, 20 milliót tudsz beletenni – az később nagyot fog változtatni az életeden. És a gyerekeid számára is fontos.”

    „Most olyan versenyzőkről beszélünk, akik olyan pénzt keresnek, amely nemcsak az ő életüket biztosítja, hanem az utánuk következő generációkét is, ha elég szerencsések ahhoz, hogy gyerekeik legyenek. Tehát a valóság az, hogy az üzleti oldalon sok minden van, aminek semmi köze a csapatokban lévő emberi kapcsolatok finomságaihoz.”

    „Azt hiszem, ami ezen a nyáron történt, az az, hogy ez a brutális világ nem tűnt el.”

    „Azt hiszem, az elmúlt években kissé enyhültek az elvárások a versenyzői piac körül, mert viszonylag stabil volt, és a mozgások elég jól megtervezettek voltak.”

    „Rengeteg hosszú távú versenyzői szerződést kötöttek, ha Charles Leclercre és Max Verstappenre gondolunk. Szóval alapvetően nagy stabilitás volt. Ez a nyár élesen emlékeztetett minket arra, hogy ez még mindig egy kíméletlen környezet.”

    Alonso egyik legnagyobb erőssége a gyors alkalmazkodás

  • Egy új F1-es csapat csak felborítaná a jelenlegiek stabilitását?

    Egy új F1-es csapat csak felborítaná a jelenlegiek stabilitását?

    Günther Steiner, a Haas főnöke nem látja hasznát annak, hogy egy tizenegyedik csapat érkezésével megbolygassák a stabil Forma-1-et.

    2016 volt a legutóbbi szezon, amikor 11 csapat szerepelt a Forma-1 rajtrácsán, azóta 10 csapat és 20 versenyző szerepel a sportban.

    Mivel mind a 10 jelenlegi csapat egészen szilárd pénzügyi alapokon áll most, és a költségvetési sapka jelentősen segít ebben a tekintetben, a jelenlegiek többsége nem pártolja, hogy új csapat érkezzen a sportba, felhígítva ezzel a mezőnyt és a bevételeket.

    Egy potenciális csapat azonban van, amely mindent megtesz, hogy bekerülhessen az F1-be. Michael Andretti „Andretti Global” nevű projektje pedig engedélyt kért arra, hogy 2024-től beléphessen a Forma-1-be, ami a versenyzők nagy részének ellenállásába ütközött.

    Steiner – aki a Forma-1 jelenlegi legfiatalabb csapatának, a Haasnak a csapatfőnöke – pedig nem hiszi, hogy a Forma-1-nek vállalnia kell a bővítés kockázatát, még akkor sem, ha a Concorde-egyezményben van erre lehetőség.

    A döntés nem a csapatok kezében van

    „Ahogy a FOM [Formula One Management] mindig mondja, először is mindenki azt hiszi, hogy mi vagyunk azok, a többi csapat, akik eldöntik, mi történik” – mondta Steiner a Beyond the Grid podcastben. „Mi nem dönthetünk. Lehet véleményünk, de mi nem dönthetünk, a döntés a FOM dolga.”

    „Szerintem az F1 tudja, és Stefano [Domenicali, a Forma-1 vezérigazgatója] is tudja, hogy a sport jelenleg nagyon jó pozícióban van. Egy 11. csapat beiktatása több bevételt hozna? Nagyobbá teszi a Forma-1-et? Nem hiszem.”

    „Jobb, ha 10 nagyon stabil csapatunk van, mintha vállalnánk a kockázatot, hogy nincs nyereség, és még valakivel osztoznunk is kell a pénzen.”

    „Jelenleg nagyon stabil a helyzet, így nyilvánvalóan, ha jön egy 11. csapat, és mondjuk 10%-kal több bevételt hoz, akkor miért ne? De ha jön egy 11. csapat, és csak egy 11-ed részt vesz el a mostani bevételből, akkor mindenki más bevétele felhígul. Miért tennénk ezt?”

    „Mert szerintem a 20 autóval eléggé tele van a rajtrács, és ahogy mondtam, nagyon stabilak, nemcsak most, hanem a jövőre nézve is, mert vagy olyan emberek tulajdonában vannak, akik tudják, mit csinálnak, és tudnak csapatot vezetni, vagy olyan vállalatok tulajdonában, amelyekről tudjuk, hogy képesek folytatni.”

    „És most jön az Audi, ők úgy döntöttek, hogy megvesznek egy csapatot, nem pedig sajátot állítanak ki, mert most nem könnyű feladat a nulláról felállítani egy Forma-1-es csapatot.”

    Több csapat, több tehetség

    Miközben a Forma-1 olyan szakaszba ért, amikor a sorozat vitathatatlanul népszerűbb, mint valaha. Ezen kívül erősek a versenyzők, és rég nem volt ilyen erős versenyzői állomány világszerte, akik a Forma-1-ben tudnának teljesíteni. Ezt bizonyította a korábbi Formula 2-es és Formula E-bajnok Nyck de Vries is, amikor 2022-ben Monzában beugróként debütált a Williams-színeiben és kiválóan szerepelt. Bár 2023-ra biztosította a helyét az AlphaTaurival, erre 3 évet kellett várnia F2-es bajnoki címe után, mert bár mindenki látta, milyen tehetséges, egyszerűen nem volt szabad hely a Forma-1-ben. De sok más tehetséges versenyző is így járt.

    Oscar Piastrinak például egy évet kellett a pálya szélén töltenie annak ellenére, hogy egymás után nyerte meg a Formula Renault Eurocup, a Formula 3 és a Formula 2 bajnoki címeit, mielőtt 2023-ra szabaddá vált egy McLaren-ülés számára.

    Felipe Drugovich eközben remek F2-es szezont futott, kényelmesen megszerezte a 2022-es bajnoki címet, és a második helyezett Theo Pourchaire is lenyűgöző teljesítményt nyújtott, de egyikük számára sincs most hely az F1-es rajtrácson.

    Ebben a tekintetben pedig segítség is lehetne egy 11. csapat a mezőnyben, hiszen ezzel plusz két tehetséges versenyzőt is kaphatna a sport.

    Az Andretti név jót tenne az F1-nek, csak a csapatok smucigok

  • A McLaren első számú embere örül az FIA politikai tilalmának

    A McLaren első számú embere örül az FIA politikai tilalmának

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szerint az FIA helyesen teszi, ha megpróbálja megtalálni az egyensúlyt a versenyeken politikai gesztusokat tevő versenyzőkkel szemben, mivel szerinte az elmúlt években többször is kicsúszott a kezükből az iránítás a tiltakozások és a nyilatkozatok kapcsán.

    Az F1 irányító testülete, az FIA ebben a hónapban egy új cikkellyel egészítette ki sportkódexét, amely megtiltja a versenyzőknek „a politikai, vallási vagy személyes kijelentések általános megtételét és megjelenítését”, kivéve, ha erre előzetesen engedélyt kapnak.

    Lewis Hamilton és Sebastian Vettel az elmúlt években az F1 két legszókimondóbb versenyzője volt számos társadalmi kérdésben.

    A 2020-as év kezdete óta Hamilton gyakran visel olyan pólókat a futamokra készülve, amelyeken szlogenek vagy politikai üzenetek szerepelnek. A leglátványosabb a 2020-as Toszkánai Nagydíjon volt, amikor egy olyan pólót viselt, amelyen a „Tartóztassátok le a rendőröket, akik megölték Breonna Taylort” felirat szerepelt. Hamilton döntését, miszerint a verseny után ugyanezt a pólót viselte a dobogón, arra késztette az FIA-t, hogy felülvizsgálja a verseny utáni ruházkodással kapcsolatos eljárásokat.

    Vettel – aki mostanra már visszavonult az F1-ből – Hamiltonnal együtt különböző eseményeken az LMBTQ+ közösségnek szóló támogató üzeneteket vitt, valamint környezetvédelmi ügyekre hívta fel a figyelmet.

    [poll id=”270″]

    „Ez trükkös, nem igaz?” –  felelte Brown az ESPN-nek, amikor megkérdezték, mit gondol az FIA szigorításáról. „Mert néhány téma nagyon jó, néhány ellentmondásos, néhány pedig polarizál.”

    „Azt hiszem, általánosságban olyan sportág akarunk lenni, amely jót tesz. Csak meg kell találnunk az egyensúlyt, és nem szabad, hogy minden verseny rajtja egy új politikai napirend legyen valaki számára. Nem hiszem, hogy ez egészséges, mert elvonhatja a figyelmet attól, amire mindenki ráhangolódott, vagyis attól, hogy nagydíjat akar nézni.”

    Brown örül, hogy a versenyzőknek és a csapatoknak még mindig van egy lehetőségük, ha gesztust vagy nyilatkozatot szeretnének tenni olyan témákkal kapcsolatban, amelyek iránt szenvedélyesen érdeklődnek.

    „Örülök, hogy nyitva áll az ajtó a versenyzők és a csapatok előtt, hogy beszéljenek az FIA-val, ha van egy kérdés, amit meg akarnak vitatni. Ez nem egy ‘nem teheted meg’ volt. Hanem ‘nem teheted meg az engedélyünk nélkül’. Tehát legalább az ajtó nyitva áll.”

    „Mindenkinek meg van engedve a szólásszabadság. De időnként elszabadult a pokol a sok üzengetés miatt… ez elvonja a figyelmet a sportról. Ezek a versenyzők a saját idejükben is megtehetik ezeket a dolgokat, szóval szerintem a Forma-1-nek és az FIA-nak jogában áll azt mondani, hogy itt van a viselkedési kódex, amit elvárunk, hogy kövessetek egy nagydíjhétvége alatt. Úgymond hétfőtől péntekig azt csinálsz, amit csak akarsz, de nyilvánvalóan egy nagydíjhétvégén a versenyzőket figyeli a legtöbb kamera.”

    Az FIA szabályzása néhány héttel azután történt, hogy a FIFA megtiltotta a futballistáknak, hogy a világbajnokságon a „OneLove” szivárványos karszalagot viseljék.

    „Nem vagyok biztos benne, hogy valami kiváltotta ezt, nem tudom, hogy a világbajnokság és az ottani nagy téma miatt történt-e” – mondta Brown.

    „A politika természeténél fogva ez bonyolult. Valószínűleg makroszinten ezt próbálják elkerülni, hogy a Forma-1 ne váljon a különböző témák politikai melegágyává. De néhány ilyen témában átkoznak, ha megteszed, és átkoznak, ha nem teszed.”

    „Azt hiszem, ezt próbáljuk elkerülni, ne változtassuk a Forma-1-et politikai sporttá. Csak menjünk versenyezni, és tiszteljük azt, ahol versenyzünk.”

    „Ebben a világban nem létezik egyféle politikai párt vagy politikai program, szóval szerintem minden csapat, versenyző úgy tudja képviselni az értékeit, hogy az ne legyen ellentmondásos.”

    „Ez egyre forróbb téma ezekben a sportágakban. Az NFL-ben a térdre ereszkedés volt a kezdet. Katarban ott vannak a karszalagok. Azt hiszem, ezek a dolgok elkezdhetnek eltérni a sporttól, és itt kell megtalálnunk a helyes egyensúlyt.” – mondta.

  • Schumacher megölte a bulit, Räikkönen „ultramega tehetség”

    Schumacher megölte a bulit, Räikkönen „ultramega tehetség”

    Michael Schumacher véget vetett az F1-es partikultúrának, állítja öccse, Ralf Schumacher. Vagyis a ma Forma-1-es versenyzőinek fegyelmezettebbnek kell lenniük – véli. Egyben azt is megkérdőjelezi, hogy Max Verstappen meddig akar még versenyezni.

    Verstappen kétszeres F1-es világbajnok, akinek stílusát a legendás Schumacheréhez hasonlítják sokan. De a mai korban megkövetelt kondíció és elkötelezettség miatt Verstappen a vártnál hamarabb távozhat a sportból – elmélkedik Ralf.

    „Egy dolog biztos: Max közel van a zenithez, és a kora miatt még sokáig tarthatja” – mondta a Sport1-nek.

    „Lewisnak többet kell tennie azért, hogy a határon legyen, többet kell küzdenie érte.”

    „Maxszel kapcsolatban azonban egy másik kérdést teszek fel magamnak: Meddig akar még a Forma-1-ben szerepelni?”

    „Már többször utalt rá, hogy nem akar még tíz évig vezetni.”

    „Bízom benne, hogy egy bizonyos ponton azt mondja: ‘Viszlát, ennyi volt. Elmegyek!’”

    „Az állandó utazás lehet az egyik ok. Bár az én időmben kevesebb versenyünk volt, ez a pályafutásom végére már túl sok volt nekem.”

    „Egy dolgot nem szabad elfelejteni: Az egész élete [egy versenyzőnek] a Forma-1-től függ. Akkor kezdődik, amikor felkelsz, és akkor ér véget, amikor elalszol.”

    „Nincs sok családi élet. Aztán ott van az extrém edzés is.”

    „A bátyám új szintre emelte a fittségi szintet. A bulik ebbe nem férnek bele.”

    „Ezért lehetett Kimi Räikkönen egy ultramega tehetség, mert a néha laza életmódja ellenére is megnyerte a bajnoki címet. De csak egyszer. De ez elég volt neki. Ha Kimi fegyelmezettebb lett volna, sokkal többet ért volna el.”

    „Max és Lewis még mindig a legteljesebb pilóták a mezőnyben. Azonban, ahogy mondtam: Lewisnak keményen meg kellett küzdenie George Russellel a csapaton belül. Míg Maxnek Sergio Pérezzel csak rövid ideig, a szezon elején.”

    A neves mérnök szerint bizonyos szempontból Räikkönen a legjobb

  • A Greta Thunberg által lebuktatott Tate, Hamiltont és az F1-et is becsmérelte

    A Greta Thunberg által lebuktatott Tate, Hamiltont és az F1-et is becsmérelte

    Andrew Tate korábbi profi kick-boxolót, influenszert (és testvérét) szervezett bűnözéssel és nemi erőszakkal vádolták, ezért keresték a hatóságok. Közvetve ugyan, de Greta Thunberg klímaaktivista érte el, hogy kiderüljön tartózkodási helye. Végül letartóztatta a román rendőrség. 

    Nemrégiben Tate Twitteren azzal hencegett, hogy 33 autója van, és az ezek által kibocsátott károsanyagot szívesen elküldené Thunbergnek, ha az ad neki elérhetőséget.
    A 19 éves Thunberg erre válaszul egy – természetesen nem valós – email címet közölt Tate-tel: smalldickenergy@getalife.com. Ez magyar fordításban kb így nézne ki: kisp.csenergia@legyenéleted.com.

    A klímaaktivista ezzel arra utalt, hogy Tate túlkompenzáló, szánalmas figura, aki azt hiszi, hogy attól lesz férfias, ha keménykedik.

    Erre Tate egy Twitter-videóval válaszolt, ez lett a veszte. A felvételen ugyanis az is látszik, valaki behoz egy pizzát a képbe, aminek a dobozán a Jerry’s Pizza felirat látható, ami egy román pizzalánc. Ennek köszönhetően sikerült beazonosítani Tate tartózkodási helyét.

    Nemrég azonban előkerült egy olyan felvétel is Tate-ről, melyen ő és testvére Lewis Hamiltont becsmérlik, rendkívül primitív stílusban.

    A testvérpár az év elején részt vett egy futamon és a videón a VIP-részlegben a hétszeres világbajnokról beszélgettek. Már ha lehet azt beszélgetésnek nevezni.

    Andrew Tate azzal kezdte, hogy lekicsinyelte a brit tehetségét, és azt állította, hogy ha ő beülne egy F1-es autóba, ő is fel tudná venni vele a versenyt. Bár mondatai alapján valójában az F1-es versenyzőket – úgy általában – becsmérelte.

    „Ez nem lenyűgöző dolog, én is meg tudom csinálni” – mondta. „Beülni egy autóba, elindulni, menni, balra, jobbra. Bassza meg, most rögtön indulok! Engem ebben a szarban nem tudsz legyőzni, add ide, add ide az autót! Nem adják nekem a kocsit, mert tudják, hogy nyerni fogok. Ezért nem adják nekem a kocsit.”

    Testvére, Tristan a háttérben telefonált, majd közelebb ment a kamerához, és közbeszólt: „De ha Lewis Hamilton kiszállna az autójából, és nekem kellene megküzdenem vele az autójáért… F***t, ő csak ilyen magas!”

    Miközben Tristan ezeket a szavakat mondta, Andrew eljátszotta, hogy a kezével felkap valakit a nyakánál fogva, majd eljátszotta azt is, hogy kétszer megüti. Ezután Hamiltont „p***inak” nevezte, mígnem Tristan azt állította, hogy „eltörné a gerincét” és „labdává morzsolná”.

    Miután valaki közölte velük, hogy Hamilton vegán, a testvérek tovább folytatták és a brit korábbi barátnőjét. Nicole Scherzinger énekesnőt is belekeverték. Tristan durva megjegyzéseket tett a szexuális életükre, és Hamiltont „törpének” nevezte, míg Andrew egy szexuális aktust mímelt.

    Mindkét testvér azon négy ember között volt, akiket csütörtökön tartóztatott le a rendőrség Romániában, egy emberkereskedelem, nemi erőszak és szervezett bűnözői csoport létrehozásának gyanújával indított nyomozás kapcsán.

    Hamilton felfedte, miért van még az F1-ben

  • Megvan a 2022-es év Forma-1-es szava!

    Megvan a 2022-es év Forma-1-es szava!

    Persze ez nem világméretű és nem vérkomoly dolog. 

    Titeket, Racingline.hu olvasókat kértünk meg arra, hogy a kínált 10 opcióból válasszátok ki azt a szót/kifejezést, amelyik szerintetek a legjobban jellemzi az idei F1-es szezont. Vagy a legjobban megjegyezted.

    A szavazás során egy ideig a „delfinezés” kifejezés vezetett, azonban cikkünk írásakor, mikor lezártuk a szavazást, már más volt az állás.

    A győztes a Plan E kifejezés lett, mely gyakorlatilag jellemzi a Ferrari idei groteszk esetét, mi szerint egészen magasról pillatok alatt zuhantak a mélybe…

    A versenyközvetítések jellegzetessége lett a szezon során, hogy a Ferrari jócskán eltért, az eredeti, A tervüktől, és sorban haladtak tovább az ABC-ben. A legjellegzetesebb eset az volt, mikor Ausztrában Sainzcal közölték, hogy az E terv következik, és nem sokkal később a spanyol Ferrarijának motorja gyakorlatilag felrobbant. Az eset után megannyi mém készült, miszerint az E terv (Plan E) kifejezésben az E betű az explosion (robbanás) szóra, vagy az engine failure (erőforrás meghibásodás) kifejezésre utalt.

    Kíváncsian várjuk, hogy jövőre sikerül-e nekik stabilan kitartani a bajnoki címért folyó küzdelemben!

    A szavazás végeredménye:

    1. Plan E (33%)
    2. Liked by Pierre Gasly (23%)
    3. delfinezés (18%)
    4. stratégia (8%)
    5. We are coming back to you (7%)
    6. Mr. 98% (4%)
    7. SteinerShip (3%)
    8. Las Vegas (2%)
    9. költségvetési sapka (1%)
    10. ground effect (1%)

    Ha valaki, akkor Vasseur rendbe teheti a Ferrarit, véli Grosjean

  • Hármas csata várható az F1-ben 2023-ban?

    Hármas csata várható az F1-ben 2023-ban?

    David Coulthard úgy véli, hogy 2023-ban három csapat is harcban lesz a bajnoki címért, a Mercedes is beszáll a küzdelembe.

    2022 a Red Bullról és a Ferrariról szólt, de a szezon végére a Mercedes lassan visszaküzdötte magát a versenybe.

    Bajnoki cím után idén hirtelen a harmadik helyre csúsztak. Az új szabályok debütálásával a Ferrari és a Red Bull uralta az évet, sőt idővel már csak a Red Bull. A Mercedes csak a szezon végén, Brazíliában tudott nyerni, ekkor azonban rögtön kettős győzelmet arattak.

    Coulthard szerint ezt a lendületet átmentheti a csapat 2023-ra és három csapat csatázhat majd a bajnoki címért. „Határozottan úgy gondolom, hogy a Mercedes jövőre közelebb lesz, igen” – mondta Coulthard a holland Motorsport.comnak.

    „Legalábbis náluk van a felfelé ívelő tendencia. És legyünk nagyon őszinték: elvileg már most is van egy olyan autójuk, amely képes futamokat nyerni. Ennyire egyszerű a dolog. Eddig csak egyet nyertek, a sprintversennyel kiegészítve pedig kettőt, de az autóban van potenciál, és elméletben ez egy győztes autó. Ez tagadhatatlan.”

    „Szerintem jövőre akár háromcsapatos csata is lehet, a Mercedes és a Ferrari is ott lesz. Ez persze nagyszerű lenne számunkra. Ez is azt mutatja, hogy a 2022-ben bevezetett új szabályok alapvetően jól működnek.”

    Coulthard szerint azonban az üldöző csapatoknak továbbra is aggódniuk kell Max Verstappen a Red Bull miatt. Hangsúlyozta azt is, hogy Verstappen mennyivel jobban kezeli az autót, mint csapattársa, Sergio Pérez.

    „Egyáltalán nem csak az autóról van szó” – mondta.

    „Ezt láthatjuk a Max és Checo [Pérez] közötti összehasonlításban is. Nézzük csak meg, hogy Checo mit tett idén, és mit mutatott Max. Elég nagy a különbség, akár tetszik az embereknek Max, akár nem.”

    „A 2021-es bajnoki cím megnyerése szerintem még erősebbé tette Maxot.”

    Egyértelműek a Red Bull céljai 2023-ra

  • Elhunyt egy divatikon, akire Hamilton is felnézett

    Elhunyt egy divatikon, akire Hamilton is felnézett

    December 29 idén is szomorú nap volt.

    9 éve ezen a napon szenvedett síbalesetet Michael Schumacher, és a dátum idén hozott két szomorú hírt. Ahogy arról tegnap beszámoltunk, elhunyt a labdarúgó-legenda Pelé, azonban nem ő volt sajnos az egyetlen nagy név, aki távozott.

    Életét vesztette az angol divattervező Vivienne Westwood is, akit a punk anyjaként is szokás volt emlegetni. A divatikon 81 évesen hunyt el.

    Westwood akkor vált ismertté, mikor Malcolm McLarennel közösen egy SEX nevű butik számára készített ruhákat. McLaren egyben a Sex Pistols managere is volt, így mosódott össze a divat a zenével, és lett meghatrározó a punk.

    Westwood miután „kinőtte” Londont, egész Nagy-Britanniában, majd világszerte is terjeszkedni kezdett, és bővítette kínálatát is. Ezek egy része általa fontosnak tartott politikai, társadalmi ügyeket támogatott, mint például a Nukleáris Leszerelési Kampányt, az éghajlatváltozás elleni küzdelmet és támogatott polgárjogi csoportokat is.

    Westwood egy divatikon volt, aki a zenei kötődéssel és társadalmi felelősségvállalással igazán olyan személyt testesített meg, akire Lewis Hamilton is felnézett.

    A világbajnok F1-es versenyző 2016-ban személyesen is jelen volt egy Westwood divatbemutatón. Akkor így nyilatkozott róla:

    „Vivienne a brit divatvilág fontos alakja volt, és továbbra is hihetetlenül nagy befolyással bír. Mind ő, mind a márkája továbbra is büszke arra, hogy kiemelkedik a tömegből, és hogy nyilatkozatot tesz. Azt hiszem, ez csodálatra méltó” – mondta Hamilton a The New York Timesnak.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Vivienne Westwood (@viviennewestwood) által megosztott bejegyzés

    Leclerc és Sainz overálja modelleken virított a milánói divathéten