Szerző: Tajthi Andrea

  • Kelvin van der Linde nyerte a vasárnapi DTM versenyt

    Kelvin van der Linde nyerte a vasárnapi DTM versenyt

    Kelvin van der Linde diadalmaskodott a DTM második monzai versenyén.

    A futam elején a szombati győztes Liam Lawson az első sor külső széléről jobban el tudott rajtolni, de az 1-es kanyar után azonban elveszítette előnyét, így a pole pozíciót megszerző van der Linde került vezető pozícióba.

    Muller megelőzte Lawson red bullos Ferrariját az első sikánban, majd fej-fej mellett haladtak.

    A második sikánba érve Lawson a belső íven haladt, de Muller nem adta fel, átfutott a rázóköveken, és a Lawson mellett érkezett ki a kanyarból. Mindez azonban van der Linde-t hozta a helyzetbe, a Rowe Racing versenyzője egy merész manőverrel mindkettejüket megelőzte a Lesmo kanyarban, és átvette a második helyet.

    Innentől kezdve Lawson 55 kg-os súlybüntetése – a BoP-változások és a szombati győzelem kombinációjaként – érezhetővé vált, és a dobogó utolsó helyét is elvesztette Mullerrel szemben, még mielőtt a T3 Motorsport versenyzője, Esteban Muth kezdte támadni. Lawson nem akarta feladni a pozíciót, és a második sikánnál védekezett us, de a páros közötti apró ütközés miatt megpördült.

    Eközben a másodiktól a negyedik helyig tartó küzdelem lehetővé tette Kelvin van der Linde számára, hogy növelje előnyét az élen, az Audi versenyzője a 7. kör végére már öt másodperc előnnyel bírt.

    Végül 3,3 másodperces előnnyel ért célba, így 25. születésnapján megszerezte első DTM-győzelmét.

    A második helyen a tavalyi második helyezett Muller végzett a Team Rosberg Audijával, miután megelőzte Sheldon van der Linde BMW-jét.

    Lucas Auer döntése, hogy az 5. kör végén, a boxutca megnyitásakor azonnal megejtett egy boxkiállást, szintén kifizetődött, a Winward Mercedes pilótája a hetedik helyről indulva megszerezte a dobogó harmadik fokát.

    A van der Linde fivérek közül a fiatalabbik a 9. körben egy viszonylag késői boxkiállás miatt pozíciót vesztett Müllerrel és Auerrel szemben, de később még meg tudta előzni a kétszeres DTM-bajnok Marco Wittmann Walkenhorst BMW-jét, és így megszerezve a negyedik helyet.

    Miután a 12. rajtkockába kvalifikálta magát, a Red Bull-os Alex Albon az AF Corse Ferrarival előrébb tudott lépni, és mindössze 0,5 másodperccel lemaradva Philip Ellistől, a hetedik helyen ért célba.

    Lawson a 3. körben Muth-tal történt összetalálkozását követően az utolsó helyen tudott visszatérni a mezőnybe és csak a 14. helyet tudta megszerezni.

    Végeredmény:

    Versenyző Autó Lemaradás
    1 Kelvin van der Linde Audi R8 LMS Evo
    2 Nico Müller Audi R8 LMS Evo 3.355
    3 Lucas Auer Mercedes-AMG GT3 Evo 11.192
    4 Sheldon Van Der Linde BMW M6 GT3 14.084
    5 Marco Wittmann BMW M6 GT3 14.725
    6 Philip Ellis Mercedes-AMG GT3 Evo 19.727
    7 Alex Albon Ferrari 488 GT3 Evo 2020 20.306
    8 Mike Rockenfeller Audi R8 LMS Evo 25.884
    9 Esteban Muth Lamborghini Huracán GT3 Evo 27.374
    10 Maximilian Götz Mercedes-AMG GT3 Evo 28.147
    11 Vincent Abril Mercedes-AMG GT3 Evo 29.088
    12 Daniel Juncadella Mercedes-AMG GT3 Evo 29.927
    13 Maximilian Buhk Mercedes-AMG GT3 Evo 30.612
    14 Liam Lawson Ferrari 488 GT3 Evo 2020 32.766
    15 Dev Gore Audi R8 LMS Evo 38.606
    16 Sophia Flörsch Audi R8 LMS Evo 39.301
    17 Esmee Hawkey Lamborghini Huracán GT3 Evo 41.214
    Timo Glock BMW M6 GT3 9 kör
    Arjun Maini Mercedes-AMG GT3 Evo 13 kör
  • Mortara nyerte a Formula E vasárnapi mexikói versenyét

    Mortara nyerte a Formula E vasárnapi mexikói versenyét

    Edoardo Mortara nyerte a Formula E mexikói hétvégéjének vasárnapján.

    A harmadik helyről induló Mortara az első sorból induló Pascal Wehrleint (TAG Heuer Porsche) kifékezte az első kanyar külső ívén, és azonnal feljött a második helyre, a pole pozícióból induló Oliver Rowland (Nissan e.dams) mögé.

    Az Attack Mode-ok használatakor azonban a svájci versenyző átvette a vezetést.

    Ezt követően kellő előnyt tudott kiautózni, kényelmesen vezetett az élen, majd alig 20 perc elteltével felhasználta a saját második Attack Mode-ját, de előnye veszélybe került, amikor Wehrlein kihasználta Rowland hibáját – a Nissan e.dams autója a falnak csapódott – és feljött a második helyre.

    Wehrlein nem vesztegette az időt, hogy felzárkózzon a versenyben vezető versenyzőhöz. A Porsche versenyzőjének tempója jobbnak tűnt, azonban később hibázott, így Mortara riválisának egy lélegzetvételnyi előnyhöz jutott.

    Miután Wehrlein támadása alábbhagyott, Mortara 2,3 másodperces előnnyel nyert végül, és ezzel a hétvégén kétszer is dobogóra tudott állni, ami egyedül neki sikerül.

    Wehrlein végzett a második helyen, de később megbüntették a FanBoost nem megfelelő használata miatt, így a Porsche pilótája a negyedik helyre esett vissza. Ezzel az újonc Nick Cassidy szerezte meg a második helyet. Az Envision Virgin Racing versenyzője a nyolcadik helyről indulva, kockázatos stratégiával megszerezte első dobogós helyezését a bajnokságban.

    Rowland végül harmadik lett, Dennis és Lynn pedig végül az ötödik és hatodik helyen végzett, mindketten Vergne késői megpördüléséből profitáltak, ami végül a franciát a nyolcadik helyre taszította a hetedik helyen autózó Maximilian Günther (BMW i Andretti Motorsport) mögé.

    A Jaguar Racing versenyzője, Mitch Evans és René Rast (Audi Sport ABT Schaeffler) végeztek még pontszerző helyen. Rast az Envision Virgin Racing versenyzőjét, Robin Frijns-t az utolsó körben előzte meg, miután a rajtrács utolsó pozíciójából indult. A német menet közben az E-Prix leggyorsabb körét is megfutotta.

    Rast csapattársa – a szombati győztes Lucas Di Grassi – vasárnap nem tudott a 18. helynél jobb eredményt elérni, mivel áthajtásos büntetést kapott, amiért olyan ütközést okozott, amely miatt Nyck De Vries (Mercedes EQ) kiesett.

    A címvédő António Félix da Costa és DS TECHEETAH-ja a falnak csapódott a hetes kanyarban, a verseny záró szakaszban.

    A 2020/21-es Formula E szezon július 10-11-én New Yorkban, dupla futammal folytatódik.

  • Brawn nem szeretné, ha egy sprintfutamon dőlne el a bajnoki cím sorsa

    Brawn nem szeretné, ha egy sprintfutamon dőlne el a bajnoki cím sorsa

    A Forma-1 vezérigazgatója, Ross Brawn azt mondja, nem szeretné, ha Lewis Hamilton és Max Verstappen bajnoki csatáját egy sprintverseny döntené majd el.

    A szombati sprintversenyek lehetőségét idén három versenyhétvégén fogják kipróbálni, legelőször július 17-én, Silverstone-ban, majd Monza lesz a második teszthelyszín. Novemberben Interlagos rendezhetné meg a szezon harmadik sprintfutamos hétvégéjét, de a brazíliai magas koronavírus-fertőzési arány miatt ez a versenyhétvége még akár el is maradhat.

    A sprintfutam első három helyezettje pontokat is kap majd (három pontot az első, kettőt a második és egyet a harmadik helyezett), és a célba érkezés eredménye határozza meg a vasárnapi főverseny rajsorrendjét. Így aztán a sprintversenyek alaposan beleszólhatnak majd a vasárnapi versenyek, valamint a pontversenyek alakulásába is. Még akár az is megeshet így, hogy nem egy vasárnapon, hanem egy szombati napon biztosítja majd be valaki a világbajnoki címet.

    „Szeretnénk elkerülni, hogy a bajnoki cím egy szombati napon dőljön el” – mondta Brawn.

    „Egy versenyző a sprintverseny megnyerésével szombaton esetleg meg is szerezheti a bajnoki címet, ez új dimenziót adna (a versenyhétvégének), de ezt igyekszünk elkerülni.”

    Ezért a harmadik sprintfutamot olyan hétvégére tennék, ami némileg távolabb van a szezonzárótól.

    „Olyan versenyt szeretnénk választani, amely ideális esetben néhány futammal a szezon vége előtt van, és egy olyan pályát, ahol a rövid formátumban is, előzési lehetőségekkel és gumikopással is lehet számolni, de nem az utolsó futamon akarjuk ezt.”

    Ugyan eddig még egyetlen sprintfutamon sem vagyunk túl, így nem tudjuk, hogyan alakítja majd a versenyhétvégét és milyen visszhangot szül a versenyzők, csapatok és rajongók körében, mégis, 2022-re már kétszer ennyi, tehát hat sprintfutamos hétvégével számolnak.

  • A gumik versenyeztek a Francia Nagydíjon: Verstappen nyert

    A gumik versenyeztek a Francia Nagydíjon: Verstappen nyert

    A Francia Nagydíjon Max Verstappen foglalhatta el az első rajtkockát. Mellőle Lewis Hamilton, mögüle pedig Bottas és Pérez indulhatott.
    A top 10 közepes keverékű Pirelliken állt fel a rajtrácsra.
    Yuki Tsunoda utolsóként, a boxutcából várta a rajtot.

    Verstappen sikerült az első kanyarban elsőnek elfordulni, utána azonban elfékezte magát és átadta az első helyet Hamiltonnak. Ugyan a bóját kívülről kerülve tért vissza a pályára, de mivel nem előzte vissza Hamiltont és közel sem jutott ezzel előnyhöz, nem járt érte büntetés.

    Sokan küzdöttek a tapadással, a Mercedes versenyzői a gumik melegedésére és szemcsésedésére panaszkodtak.

    A 11. körben Alonsót néhány kanyar alatt Ricciardo és Norris is megelőzte, nem sokkal később pedig Vettel is maga mögé tudta a spanyolt. Az Alpine versenyzője is a gumik szemcsésedése miatt lassult vissza.

    Leclerc volt az első, aki kiment a boxba kerékcserére, a 15. körben. A közepes keverékeket keményekre cserélték. A csere után a 19. helyre tért vissza a monacói.

    Az élbolyból először Bottas cserélt kereket, a 18 körben. A finn a kemény keverékeken a 4. helyre tért vissza, Pérez mögé.

    A 19. körben érkezett Verstappen, aki Bottas elé tudott visszajönni. Egy körrel később érkezett cserére Hamilton. 2,2 másodperces kerékcseréje után szoros meccsbe tért vissza Verstappennel, melyből a holland jött ki győztesen. A kiállásokkal így Verstappen visszaelőzte Hamiltont, míg az első helyen Pérez haladt, aki még nem volt kerékcserén.

    Pérez a 24. kör végén állt ki kereket cserélni.

    Az élen a sorrend így ismét Verstappen, Hamilton, Bottas, Pérez volt, míg az őket követő Vettel, Stroll és Ocon még nem cserélték le a Pirelliket.

    Gasly és Norris látványos csatát vívtak a 10. és 11. helyen, majd a brit megelőzte Leclercet és Sainzot is.

    Ocon a 29. körig bírta azokon a gumikon, melyeken rajtolt, a két Aston Martin azonban még mindig bírta az 5. és 6. helyen.

    Hamilton egyre közelebb került Verstappenhez, de ez hamar kinyírta a holland gumijait. A 33. körben Verstappen újabb kerékcserére állt ki és ismét közepes keverékeket kapott. A 4. helyre tért vissza, azonban mindeközben Hamilton is panaszkodott már a gumikra.

    A 35. körben a 3. helyen álló Pérez elengedte csapattársát, Verstappent, aki meg is köszönte ezt.

    Stroll a 34., Vettel pedig a 39. körben cserélt kereket.

    A nagy kérdés az volt, hogy Hamilton erősen kopó gumijai kibírják-e az 53 körös verseny végéig, vagy neki is kell majd cserélnie. Mindeközben a 41. körben Bottas 3,2 másodpercre volt Hamiltontól, Verstappen pedig további 3,7-re, és a holland egyre közelebb került a Mercedesekhez.

    A 43. körben Verstappen már DRS távolságon belül volt Bottashoz képest, végül a 44. körben meg is előzte.

    Bottas erősen panaszkodott a rádión, hogy ő szólt előre, hogy két kiállással kellene teljesíteni a versenyt, így azonban teljesen szétmentek a gumijai.

    A 48. körben Bottast már Pérez támadta, egy körrel később pedig megelőzte. Az előzést azonban a versenybírák vizsgálni kezdték.

    Az 52. körben Verstappennek simán sikerült megelőznie Hamiltont. A versenyt így végül a holland nyerte, mögötte Hamiltont és Pérezt intették le.

    A versenyen mindenki célba ért, senki nem esett ki.

    Végeredmény:

    Verstappen Csapat Lemaradás
    1 Max Verstappen Red Bull
    2 Lewis Hamilton Mercedes 2.904
    3 Sergio Perez Red Bull 8.811
    4 Valtteri Bottas Mercedes 14.618
    5 Lando Norris McLaren 1:04.032
    6 Daniel Ricciardo McLaren 1:15.857
    7 Pierre Gasly AlphaTauri 1:16.596
    8 Fernando Alonso Alpine 1:17.695
    9 Sebastian Vettel Aston Martin 1:19.666
    10 Lance Stroll Aston Martin 1:31.946
    11 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:39.337
    12 George Russell Williams 1 kör
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1 kör
    14 Esteban Ocon Alpine 1 kör
    15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1 kör
    16 Charles Leclerc Ferrari 1 kör
    17 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1 kör
    18 Nicholas Latifi Williams 1 kör
    19 Mick Schumacher Haas 1 kör
    20 Nikita Mazepin Haas 1 kör
  • Brown szerint O’Ward olyan, mint a fiatal Montoya volt

    Brown szerint O’Ward olyan, mint a fiatal Montoya volt

    Zak Brown utalt arra, hogy az IndyCar bajnokságban vezető és a McLarennel kapcsolatban álló Patricio O’Ward kapcsán Forma-1-es jövőt fontolgat. A fiatal mexikói pilótát Juan Pablo Montoyához hasonlította.

    A mexikói versenyző 2019-ben Red Bull támogatott volt, de a sikerek elmaradtak. Idén a második teljes IndyCar-szezonját teljesíti a McLaren SP Arrow-val.

    Alig maradt le a 2020-as bajnokság harmadik helyéről, majd idén májusban, Texasban, megszerezte az első győzelmét az IndyCarban.

    Később detroiti győzelmével ő lett az első az idei szezonban, aki kétszer is nyerni tudott.

    A texasi győzelem biztosította O’Ward számára a McLaren F1-es tesztlehetőséget, Abu-Dhabiban, egy Brownnal kötött fogadás révén, noha utóbbi szerint O’Wardnak még az IndyCarra kell koncentrálnia, mielőtt az F1-ről kezdenének beszélgetni.

    „Az év végén kapja meg a tesztjét” – mondta Brown.

    „Fiatal még, 22 éves, szóval meglátjuk, hova vezet a karrierje.”

    „Jelenleg az IndyCarra koncentráljon még, csak egy ponttal vezet a bajnokságban, és az IndyCar szezon rendre az utolsó futamig tart, ahol körülbelül három, négy vagy öt versenyző is nyerhet még, szóval azt akarom, hogy fókuszált maradjon.”

    „De nagyon le vagyok nyűgözve tőle, és meglátjuk, hogyan teljesít majd az Abu Dhabi teszten, és onnan indulunk majd tovább.”

    Brown idén több IndyCar-versenyen is megfordult – többek között látta, ahogy O’Ward megszerezte a pole-t a szezonnyitón Barberben – és az Indy 500-on is, ahol Juan Pablo Montoya egy két futamra szóló megállapodás részeként csatlakozott a csapathoz.

    Maga O’Ward az év elején a The Race-nek elmondta, hogy az autó az egyik legnehezebben vezethető a sorozatban, de amikor jól megy, akkor erős. O’Ward pedig nagy dicséretet kapott az alkalmazkodóképességéért, mivel az autó időnként alulkormányzottságot, valamint a legtöbb versenyen túlkormányzottságot is produkál.

    Olyan, mint Montoya?

    Ez a képesség, valamint az agresszív stílusa az, ami miatt Montoyához hasonlítják, aki azonnal sztár lett, amikor a Chip Ganassi Racinggel a CART-ban indult és 1999-ben, újonc évében megnyerte a bajnoki címet.

    „Ez egy fantasztikus vezetés volt” – mondta Brown O’Ward detroiti győzelméről.

    „Nagyon emlékeztet engem a fiatal Juan Pablo Montoyára.”

    „Fantasztikus vezetés volt. Ő hatalmas tehetség. Szerintem nagyon természetes tehetség. Úgy tudja dönteni az autót, ahogy Montoyától láttam az oválokon, ami úgy tűnik, nem ijeszti meg.”

  • Tost sejti, hogy mi okozhatja a gumiproblémákat!

    Tost sejti, hogy mi okozhatja a gumiproblémákat!

    Lance Stroll és Max Verstappen Azerbajdzsáni Nagydíjon történt balesete után a fő kérdés az volt, hogy mi lehetett az oka annak, hogy a gumik megadták magukat. Egyesek a Pirellire mutogattak, míg a Pirelli a csapatok alacsony guminyomását okolta. A paddockban olyan hangok is terjedtek, amelyek szerint a gumimelegítők okolhatók, amelyek a gumik hőmérsékletét szabályozzák.

    Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke szerint könnyen lehet, hogy a gumimelegítők is szerepet játszottak Stroll és Verstappen gumitörésében.

    „Három évvel ezelőtt jeleztem, hogy be kellene tiltani őket. Sok más csapat azonban ellenezte ezt, mert mindenki úgy gondolta, hogy egy különleges trükk révén előnyre tehetnek szert” – magyarázta Tost az Auto Motor und Sportnak.

    „A problémák tulajdonképpen saját maguktól keletkeztek. Több dolog is szól a gumimelegítők ellen. Először is a technológia, másodszor pedig a tartósság.”

    A gumimelegítők folyamatosan be vannak kapcsolva, hogy a gumik ne hűljenek ki.

    „Látni kellene, hogy hány gumimelegítő van éjszakára bedugva. Harmadszor pedig a költségek. Aláírtam egy szerződést 2022-re a gumimelegítőkre vonatkozóan, és ez 375 000 euróra jött ki” – mondta Tost.

    Ha a gumiproblémák valóban a gumimelegítőkre vezethetők vissza, akkor Tost szerint az FIA-nak bőven van oka eltörölni őket.

  • Leclerc nyerte a második sprintfutamot!

    Leclerc nyerte a második sprintfutamot!

    Arthur Leclerc, Charles Leclerc öccse dominált ma délután a Paul Ricardon, és megszerezte első F3-as győzelmét.

    Miután Leclerc előzésekkel tarkított első futamon volt túl, a második sprintversenyen ő vezette a mezőnyt, majd a Prema Racing versenyzőjeként első győzelmét  is megszerezte a fordított rajtrácsos kezdésnek köszönhetően.

    A pénteki kvalifikáció után úgy tűnt, hogy Leclerc győzelmi reményei szertefoszlottak a hétvégén, az első sprintversenyen azonban remek teljesítményt nyújtott, és a 30. helyről a 12. helyre ugrott fel, ami a fordított rajtrácsos indulás okán a második versenyre pole-t jelentett számára.

    A Prema kettős győzelmet aratott, mivel a második helyen Dennis Hauger ért célba. Noha egy ideig úgy tűnt, hogy a Prema teljesen kibérli a dobogót, végül Olli Caldwell nem tudta megtartani a harmadik helyet, azt az MP Motorsport versenyzője, Victor Martins szerezte meg az utolsó előtti körben, miután a 11. helyről rajtolt.

    Jak Crawford a második rajthelyet foglalta el Leclerc mellett azonban lefulladt a rajtnál.

    Leclerc megtartotta a vezetést, míg csapattársai mögötte a második helyért küzdöttek.

    Az ötödik rajtkockából induló, Crawford lefulladása okán a negyedik helyen haladó Ayumu Iwasa nem sokáig tudta megtartani pozícióját, Jack Doohan és Martins mögé, a hatodik helyre esett vissza. Utóbbi a 11. helyről indulva hat helyet javított!

    Clément Novalak nem sokkal később a hatodik helyre kapaszkodott fel, míg az első futam győztese, Alex Smolyar a 12. helytől a nyolcadik helyre jött fel.

    Martins később megelőzte Doohant a negyedik helyért. A Prema ekkor még reménykedett az 1-2-3. helyezésben.

    Hátrébb is volt néhány akció, amikor Kaylen Frederick és Jonny Edgar összeakadtak, majd Rafael Villagomez és Ido Cohen is ütközött. Utóbbi 10 másodperces büntetést is kapott, végül idő előtt be is fejezte a versenyt.

    Smolyar és Calan Williams is megelőzte Iwasát a hetedik és nyolcadik helyért az utolsó körökben, így a Hitech versenyzője a 9. helyre esett vissza. Vesti megszerezte a 10. helyet, megakadályozva ezzel David Schumacher pontszerzését.

    A monacóinak a 20 körös verseny alatt nem akadt gondja és több mint 4 másodperces előnnyel nyert Hauger előtt.

    „Nagyon boldog vagyok, nagyszerű verseny volt, és igazán különleges, hogy mind az F1, mind a családom és a barátaim előtt győzni tudtam. Igazán különleges győzelem volt, különösen azért, mert ez a hely olyan közel van az otthonomhoz” – mondta a győztes Leclerc. „Egyáltalán nem számítottam erre ma reggel, amikor a 30. helyről rajtoltam, de megcsináltuk, és nagyon boldog vagyok a mai nap miatt.”

  • A Ferrari nem fejleszti tovább 2021-es autóját

    A Ferrari nem fejleszti tovább 2021-es autóját

    A Ferrarinál már minden szem 2022-re szegeződik. A Scuderia megerősítette, hogy nem fejlesztik tovább a 2021-es autójukat, az SF21-et.

    Az SF21 előrelépést jelentett az olasz csapatnál, miután 2020-ban komoly mélypontot éltek meg.  Idén azonban a McLarennel a konstruktőri harmadik helyért harcolnak.

    2021-es csatájukat azonban mostantól további fejlesztések nélkül kell majd vívniuk, mert a Ferrari a lehető legtöbb időt és erőforrást szeretné az új, 2022-es autójának szentelni.

    „Autófejlesztési szempontból már meghoztuk a döntéseinket” – mondta a Ferrari sporigazgatója, Laurent Mekies a Formula1.comnak.

    „Minden a 2022-es évről szól már, nem jön már igazi frissítés, ami javítana a meglévő gyengeségeken (az SF21-en).”

    „Azonban mindig lehet dolgozni a problémákon, azzal, hogy egyszerűen jobban megértjük őket, és ha jobban megértjük őket, akár azért, mert jobban korreláljuk őket, akár egyszerűen csak a megértése által annak, hogy mik az okai, hogy egy kicsit gyengébben teljesítünk adott körülmények között, akkor ez megnyitja az ajtót a megoldások előtt, amelyeket máris alkalmazhatunk.”

    A Francia Nagydíjon azonban Mekies keményebb hétvégére számít, miután látta, hogy csapata egymás után szerezte meg a pole pozíciót Monacóban és Bakuban.

    „Nem számítunk könnyű hétvégére” – tette hozzá Mekies a Sky Italiának.

    „Bakuba utazva azt mondtuk, hogy a most érkező versenyek kevésbé kedveznek az autónk karakterisztikájának.”

    „Ez azt jelenti, hogy most sokszor láthattuk, hogy a lassú kanyarokban elég erősek vagyunk.”

    „Kicsit kevésbé erősek a közepes és nagy sebességű kanyarokban.”

    „Ez egy olyan pálya, ahol alapvetően csak közepes és nagy sebességű kanyarok vannak, csak két helyen van 100 km/h alatti pontja a pályának.”

    „Kemény küzdelem lesz a középmezőnyben, de pontosan azért vagyunk itt, hogy megpróbáljuk megérteni, tettünk-e lépéseket előre vagy sem.”

  • Verstappen a pole-ban Franciaországban!

    Verstappen a pole-ban Franciaországban!

    Az időmérő edzéssel folytatódott a Francia Nagydíj programja.

    A Q1 még épp csak elkezdődött, mikor Yuki Tsunoda csúszott meg és végül a gumifalba érkezett. Az időmérőt piros zászlóval leállították.

    Alig egy perccel a Q1 vége előtt pedig Mick Schumacher törte meg a Haast, így le is intették ezzel az első szakaszt. Ennek köszönhetően többek nem tudták befejezni utolsó mért körüket. Lance Stroll például teljesen mért kör nélkül maradt emiatt.

    A sors iróniája, hogy így Mick Schumacher a 14. helyen bejutott a Q2-be, noha értelem szerűen ott már nem hajtott a pályára.

    A Q1-ben Max Verstappen volt a leggyorsabb, míg kiesett Latifi, Räikkönen, Mazepin, Stroll és Tsunoda.

    A Q2 kezdetekor, Alonso és Ocon (és persze Schumacher) kivételével mindenki rögtön elindult első mért körére.

    A legvégéig úgy tűnt, hogy az időmérő középső szakaszában Hamilton a leggyorsabb, azonban a leintés után befejezett gyorskörével végül Bottas állt az élre. Nem jutott a top 10-be Ocon, Vettel, Giovinazzi, Russell, és Schumacher.

    A Q3-ban Verstappen állt az élre az első gyors körök után. Őt Hamilton, Pérez és Bottas követte.

    A második próbálkozások után is megtartotta első helyét a holland, övé lett a pole. Mögötte Hamilton, Bottas és Pérez végzett.

    Az időmérő végeredménye:

    Q3 Versenyző Csapat Köridő diff
    1 Max Verstappen Red Bull 1:29.990
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:30.248 0.258
    3 Valtteri Bottas Mercedes 1:30.376 0.386
    4 Sergio Perez Red Bull 1:30.445 0.455
    5 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:30.840 0.850
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 1:30.868 0.878
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:30.987 0.997
    8 Lando Norris McLaren 1:31.252 1.262
    9 Fernando Alonso Alpine 1:31.340 1.350
    10 Daniel Ricciardo McLaren 1:31.382 1.392
    Q2
    11 Esteban Ocon Alpine 1:31.736 1.746
    12 Sebastian Vettel Aston Martin 1:31.767 1.777
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:31.813 1.823
    14 George Russell Williams 1:32.065 2.075
    15 Mick Schumacher Haas
    Q1
    16 Nicholas Latifi Williams 1:33.062 3.072
    17 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:33.354 3.364
    18 Nikita Mazepin Haas 1:33.554 3.564
    19 Lance Stroll Aston Martin 2:12.584 42.594
    20 Yuki Tsunoda AlphaTauri

     

  • Steiner: A legfontosabb, hogy magunk mögött tudjuk a koronavírust

    Steiner: A legfontosabb, hogy magunk mögött tudjuk a koronavírust

    A „legfontosabb dolog” jelenleg az, hogy a Forma-1 képes legyen túljutni a jelenlegi, koronavírus okozta válságon. Ez a Haas-csapatfőnök Gunther Steiner véleménye, annak ellenére is, ha egyes pályák örömmel várják, hogy a nézők visszatérjenek a lelátókra.

    A Paul Ricard-on ezen a hétvégén három, 5000 néző befogadására alkalmas zónát engedélyeztek a francia hatóságok.

    A brit újságok pedig arról számolnak be, hogy Silverstone a júliusi versenyhétvégére teltházzal, 140 000 fős tömeggel számol – beleértve a szombati „sprint kvalifikációt” és a vasárnapi futamot is.

    Mindezt annak ellenére, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök bejelentette, hogy az egész országra vonatkozó zárlatokat az eredeti június 21-i határidőn túl is meghosszabbítják.

    A Brit Nagydíj vezetői bíznak abban, hogy a helyszín nagy mérete és az a tény, hogy nem lesz tömegközlekedés biztosítva, felmentést eredményezhet nekik.

    „Számomra az a legfontosabb, hogy túl legyünk ezen a járványon, hogy mindenki újra szabadon mozoghasson – ezt várom” – mondta Steiner.

    „Az biztos, hogy ha el tudjuk juttatni az embereket a versenyeinkre, az nagyszerű, hiszen akkor az emberek láthatják, hogy a normalitás már közel jár. Keményen kell dolgoznunk, hogy eljussunk erre a szintre.”

    „Egy olyan esemény, ahol nézők is lesznek, ez sokkal inspirálóbb mindenki számára, aki részt vesz az F1-ben” – tette hozzá Steiner. „Várom és remélem, hogy hamarosan újra teljes(en teli) versenypályákat láthatunk majd.”