Szerző: Tajthi Andrea

  • Mindenki részt vesz a Brit Nagydíj szabadedzésein

    Mindenki részt vesz a Brit Nagydíj szabadedzésein

    Mégsem áll fenn a veszélye annak, hogy akár három csapat is kihagyhatja az edzéseket a Brit Nagydíj előtt.

    A vasárnapi ausztriai futam után a Forma-1 Silverstone-ba utazik, ahol először próbálják majd ki „sprint kvalifikációs” hétvégi formátumot.

    Az Aston Martin, az Alpine és a McLaren azonban a hírek szerint mindannyian figyelmeztettek, hogy a péntekre előrehozott parc fermé miatt a kuplungjaik nem bírnának  ki egy egész, sprintversenyes versenyhétvégét.

    Az Aston Martin főnöke, Otmar Szafnauer szerint azonban az FIA engedett.

    „Még a hétvége előtt be kell mutatnunk az FIA-nak a megmunkált karbon tárcsákkal ellátott cserekuplungot” – idézi őt az Auto Motor und Sport.

    „Amikor az első kuplungot kivesszük az autóból, megnézzük, hogy szerkezetileg megegyezik-e a pótalkatrésszel. Úgy fogják kezelni a helyzetet, mint az autó sérülését egy baleset után” – árulta el Szafnauer.

  • Zanardi még mindig nem tud beszélni

    Zanardi még mindig nem tud beszélni

    Alex Zanardi továbbra is orvosi kezelés alatt áll a súlyos fej- és arcsérülések miatt, amelyeket tavaly júniusban szenvedett el, miután összeütközött egy teherautóval.

    Zanardi felesége, Daniela  a BMW-nek adott interjújában elmondta, hogy férje egy rehabilitációs programon vesz részt, amely multimodális és farmakológiai stimulációt is tartalmaz.

    „Szeretném elmondani mindazoknak az embereknek, akik Alexre gondolnak és imádkoznak érte, hogy küzd – ahogy mindig is tette” – árulta el.

    „Az a szeretet, amit az elmúlt évben a barátoktól, rajongóktól, ismerősöktől, sportolóktól és a motorsportban érintettektől kaptunk, egyszerűen megható és elsöprő volt, és óriási támogatást jelentett számunkra mindezek feldolgozásában.”

    „Azonban nagyon különleges köszönet illeti az egészségügyi személyzetet is.”

    Daniela kifejtette, hogy férje helyzete továbbra is nehéz, és hogy voltak visszaesések az eddigi út során, és Zanardi a baleset óta még mindig nem beszélt.

    „Ez egy nagyon összetett folyamat volt, amely több idegsebészeti beavatkozást igényelt, és számos visszaesés jellemezte” – tette hozzá.

    „Alex stabil állapotban van, ami azt jelenti, hogy képes az agyát és a testét is érintő edzésprogramoknak alávetni magát.”

    „Tud velünk kommunikálni, de beszélni még mindig nem tud.”

    „A hosszú ideig tartó kómában töltött idő után a hangszálaknak vissza kell nyerniük a rugalmasságukat. Ez csak gyakorlással és terápiával lehetséges.”

    „Még mindig sok ereje van a karjaiban és a kezeiben, és intenzíven edz az eszközökkel”.

    A hosszú felépülési idő ellenére Daniela elmondta, hogy nem tudja biztosan, mennyi időbe telik, amíg férje hazatérhet.

    „Ez minden bizonnyal egy újabb hatalmas kihívás” – mondta. „Ez egy nagyon hosszú út, és jelenleg nem lehet megjósolni, hogy mikor térhet haza.”

    „Minden energiánkat Alex felépülésére fordítjuk. Ezért úgy döntöttünk, hogy ezt az interjút egyedülálló lehetőségként használjuk fel arra, hogy tájékoztassuk a nyilvánosságot a felépülésének állapotáról, és válaszoljunk néhány gyakran feltett kérdésre.”

  • Mazepin viszonozta Steiner ajándékát, egy ajtóval!

    Mazepin viszonozta Steiner ajándékát, egy ajtóval!

    Nikita Mazepin visszavágott Günther Steinernek, miután a Haas csapatfőnökétől egy „Maze-spint” kapott ajándékba.

    Mazepin most viszonozta főnöke ajándékát.

    A Netflix ‘Drive to Survive’ című sorozatának egyik 2019-es jelenetében, amikor Kevin Magnussen és Romain Grosjean a csapatnál versenyeztek, Steiner azt vette észre, hogy a dán pilóta frusztráltságában betörte az ajtaját.

    Miközben megpróbálta felkutatni Magnussent, hogy szembesítse, hallható, amint Steiner azt kiabálja, hogy „he does not f**ksmash my door” (ami kb annyit tesz, hogy „k******ttul nem törheti be az ajtómat”).

    Miután az incidens kultikussá vált az interneten, most Mazepin megajándékozta Steiner egy új ajtóval, „fok smash door” (k******tt ajtó) felirattal.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Nikita Mazepin (@nikita_mazepin) által megosztott bejegyzés

  • Vettel méhhotelt épített gyerekekkel és virágmagokat oszt a paddockban!

    Vettel méhhotelt épített gyerekekkel és virágmagokat oszt a paddockban!

    A Stájer Nagydíj és az Osztrák Nagydíj ugyanazon a helyszínen kerül megrendezésre, egymást követő heteken. Mégis sok versenyző hazarepült a két futam között pár napra.

    Nem úgy Sebastian Vettel.

    A német versenyző nagyon környezettudatos, így nyilván ez is oka volt annak, hogy nem utazott „fölöslegesen”, hiszen az gazdaságtalan lenne és „indokolatlanul” szennyezné a környezetet.

    A négyszeres világbajnok a köztes időben, a hét elején egy helyi általános iskola diákjaival épített méhhoteleket.

    A BioBienenApfel nagyköveteként, amely projekt célja, hogy felhívja a figyelmet a méhek biztonságos élőhelyeinek fenntartására, Vettel versenyt hirdetett a legjobb méhhotel megtervezésére.

    „Sebastian ötlete volt, hogy a stájer általános iskolákkal közösen indítson egy kreatív, gyakorlatias versenyt, hogy a gyerekeket közelebb hozza a faj védelmének témájához” – olvasható Vettel honlapján.

    Miután kiválasztotta a szerencsés győztest, Vettel a helyi iskolásokkal együtt segített megépíteni azt, és ennek eredményeképpen csütörtökön egy kicsit késve is érkezett a pályára.

    Vettel segített elkészíteni a versenyautó témájú méhhotelt, de itt nem állt meg.

    Nagyon fontosnak tartja, hogy ne hagyjuk, hogy a méhek száma csökkenjen, ezért virágmagokat is osztogatott a paddockban is, melyek ha kikelnek, hasznosak lesznek a méhek számára.

    Mi is kaptunk, mindenképp elültetjük majd, és ha kikelt, meg is fogjuk mutatni nektek Vettel virágait. 🙂

    További helyszíni információkért kövessetek minket Instagramon is, és nézegessétek Insta sztori posztjainkat is! 😉

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • Így oldja meg a Mercedes azt, hogy fejleszt is, meg nem is

    Így oldja meg a Mercedes azt, hogy fejleszt is, meg nem is

    A Mercedes stratégiai igazgatója, James Vowles magyarázatot adott arra, hogy a csapat hogyan tudja fejleszteni a W12-est, hogy idén a Red Bull ellen küzdhessen a bajnoki címért.

    A Mercedes F1-es dominanciáját a Red Bull és Max Verstappen fenyegeti.

    Lewis Hamilton rögtön a futam befejezése után fejlesztéseket kért, bár a csapatfőnök Toto Wolff ragaszkodott ahhoz, hogy az idei autó fejlesztését már leállították.

    A helyzetet tovább bonyolította James Allison technikai igazgató, aki azt sugallta, hogy a következő futamokra apró fejlesztésekkel érkeznek majd.

    Most Vowles pontosan elmagyarázta, hogyan javíthat a csapat az autón, fejlesztésekkel és anélkül is.

    „Ebben a csomagban számos lehetőség van arra, hogy javítsunk rajta” – mondta Vowles. „Még mindig van további teljesítmény, amit hozzátehetünk, és az aerodinamikai fejlesztések csak az autó teljesítményének egyik aspektusa.”

    „Vannak más elemei is ennek az autónak, amelyeken növelhetjük a teljesítményt, és ezt folyamatosan tesszük is.”

    „Továbbá mindig lehet optimalizálni és javítani a meglévő csomagot. Általában nem lehet mindent kihozni belőle már az első pillanattól kezdve. Minden egyes alkalommal, amikor pályán vagy, és egyre több információt és adatot kapsz, egy kicsit többet tanulsz arról, hogyan használod az autót, hogyan használod a gumikat, és hogyan optimalizálhatod a csomagot egyben.”

    „Igen, ami a nagy aerodinamikai fejlesztéseket illeti, ezek számunkra – de nem csak számunkra, hanem az összes csapat számára idén – csökkenni fognak, azt gyanítom.”

    „Ez azonban nem jelenti azt, hogy az autó teljesítménye statikus lesz, és ott marad, ahol van, és azt sem jelenti, hogy csak azért, mert ezen az egy versenyen lemaradásunk volt a Red Bullhoz képest, az az egész szezonban megmarad.”

    Vowles azonban jelezte azt is, hogy a Red Bull Ring gyengébb helyszín a csapat számára, és hogy a csapat mindent megtesz azért, hogy megszerezze a sorozatban nyolcadik konstruktőri címét.

    „Ausztriának van néhány eleme – először is, nagyobb magasságban van, ez némileg megváltoztatja a dolgokat. Másodszor, évről évre nem feltétlenül ez volt a legerősebb pálya számunkra” – mondta

    „Ezeket figyelembe kell venni, amikor megnézzük az előttünk álló hosszú szezont és a különböző pályák jellegzetességeit.”

    2022 komoly kihívást jelent

    Vowles a 2022-re tervezett radikális változtatásokkal kapcsolatban így nyilatkozott: „Azt hiszem, joggal mondhatjuk, hogy a jövő évi szabályok, különösen a költségplafon miatt, minden egyes csapat számára kihívást jelentenek majd.”

    Emiatt kompromisszumot kell kötniük az idei autó továbbfejlesztése a jövő évi autó fejlesztésével kapcsolatban.

    „Minden egyes ezredmásodperccel, amit erre az autóra fordítasz, valószínűleg ugyanennyit, vagy még többet veszítesz a jövő évi autó kapcsán. Ezt a kompromisszumot minden csapat számára nehéz lesz meghozni.”

    „De a következőt tudjuk ígérni: Azért vagyunk itt, hogy az idei bajnokságért ugyanúgy harcoljunk, mint a jövő éviért, és amíg ennek vége nem lesz, addig teljes szívvel harcolni fogunk a szezon végéig.”

  • Verstappen képes gumimelegítő paplanként is funkcionálni

    Verstappen képes gumimelegítő paplanként is funkcionálni

    Helmut Marko jelenleg el van ragadtatva Max Verstappen teljesítményétől. Ő volt az, aki 2016-ban a Red Bullba merte ültetni az akkor még csak 18 éves Verstappent. Bár Markót rengeteg kritika érte, döntése helyesnek bizonyult. A Stájer Nagydíj után Marko ezért büszkén állt fel a dobogóra a hollanddal, hogy együtt ünnepelhesse a győzelmet.

    A Red Bull honlapján Marko az alpesi síző Marcel Hirscherrel beszélgetett. Utóbbi egyébként motorsport-fanatikus, és félig holland is, bár a sporteseményeken mindig osztrák színekben indult.

    Marko elmondta Hirschernek Verstappen sikereinek titkát.

    „Minden csapat meg tudja határozni a gumik hőmérsékletét a garázsban lévő gumimelegítőkkel, de Max a vezetési stílusával is képes erre. Ha a versenymérnöke megkéri, hogy öt fokkal hűtse le a hátsó gumiját, akkor meg tudja csinálni.”

    A Red Bull Racing tanácsadója magabiztosan várja a második futamot Ausztriában.

    „A Stájer Nagydíjon aratott győzelmünk viszonylag könnyűnek tűnt, és az is volt. Max Verstappennek Spielbergben soha nem kellett a határait feszegetnie, és izzadságmentesen tudott kiszállni az autóból. Olyan autónk van, amely minden pályán képes a győzelemre.”

    A Red Bull Racing sikerei, mindenkit örömmel töltenek el a csapatnál, de Marko tudja azt is, hogy mi kell hozzá.

    „Max teljesítménye sok pénzbe kerül, de megéri.”

    Hogy a holland fizetésére, vagy a saját motorfejlesztésébe való extra befektetésre gondol-e, azt azonban nem tudni.

  • Verstappennél nem pálya a süket duma

    Verstappennél nem pálya a süket duma

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner arról beszélt, hogyan fejlődött Max Verstappen versenyzőként, mióta mindössze 18 évesen csatlakozott a csapathoz.

    Verstappen eddigi Forma-1-es pályafutása során is megmutatta tehetségét, de most már olyan autója is van, amely képes világbajnokságot nyerni, és eddig úgy tűnik, hogy ki is használja ezt a lehetőséget.

    A holland jelenleg 18 ponttal vezet Lewis Hamilton előtt a pontversenyben, és idén már négy futamot nyert.

    Horner pedig úgy véli, Verstappen teljesítménye messze meghaladja korát.

    „Ő ismét dinamikát hozott a csapatba” – magyarázta Horner a Beyond the Grid podcastben.

    „Különösen most, azzal a tapasztalattal, amivel 23 évesen rendelkezik, hogy fenomenális szinten teljesít, és ez már az elmúlt két-három szezonban is így volt.”

    „Úgy gondolom, hogy megérdemel egy jó autót, amit végre képesek vagyunk biztosítani neki, hogy a Mercedes ellen versenyezhessen, és azt hiszem, ezt nagyon élvezi.”

    Verstappen a múlt hétvégi Stájer Nagydíjon pályafutása során először szerzett egymás után két győzelmet.

    Arra a kérdésre, hogy mekkorát fejlődött Verstappen a Red Bullnál töltött idő alatt, Horner így válaszolt: „Hatalmasat, ne feledjük, hogy mindössze 17 éves volt, amikor hozzánk igazolt.”

    „A 17 és a 23 év közötti különbség nagy százalék egy fiatal életében.”

    „Úgy gondolom, hogy az érettséggel és a tapasztalattal, amivel most rendelkezik, már két lábbal áll a földön, ő nem egy süketelő versenyző, csak ez érdekli, ez az, amit csinálni akar.”

     

  • A „Lucky” címet kapja az Ecclestone-ról készülő doku-sororat

    A „Lucky” címet kapja az Ecclestone-ról készülő doku-sororat

    A „Lucky”, azaz „szerencsés” címet kapja az a nyolcrészes dokumentumfilm, amely azt mutatja majd be, hogy Bernie Ecclestone miként futtatta fel a Forma-1-et.

    A dokumentumfilmet Manish Pandy írja és rendezi, aki a BAFTA-díjas „Senna” című film producere is volt. A korábbi F1-vezérigazgató kizárólagos jogokat adott Pandy cégének, a Jiva Mayának, és azt mondja, hogy a „Lucky” elmeséli majd annak az időszaknak a történetét, amikor a sportág kereskedelmileg is nagyon sikeressé vált.

    „Ez az első alkalom, hogy bárkire is rábíztam, hogy elmesélje az én történetemet és a Forma-1 történetét, és Manish az egyetlen olyan mesélő és rendező, aki szerintem képes ezeket a filmvászonra vinni” – mondta Ecclestone. „Ő nem csak nagyszerű történetmesélő, nagyszerű rajongó is. Amióta csak járni tud, nézi a Forma-1-et, ismeretei a világról és annak mozgatórugóiról mindent felölelő, szenvedélye pedig felülmúlhatatlan”

    Az F1 jelenlegi tulajdonosa, a Liberty Media is részt vett a munkában, lehetővé téve Pandy számára, hogy nagy mennyiségű archív felvételeket használjon fel. Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója biztos benne, hogy a rajongókat érdekelni fogja Ecclestone története.

    „A Forma-1 egy igazán globális sport, amelynek több mint 70 éves történelmét Bernie teremtette meg, akinek óriási szerepe van abban, hogy a sportág azzá vált, ami” – mondta Domenicali. „Félmilliárd globális rajongóval és 23 országban megrendezett futamokkal a Forma-1 körüli érdeklődés és izgalom óriási, és izgatottan várják majd a sorozatot is, amely a nézőket a sport egyik legérdekesebb karakterének életébe kalauzolja el” – tette hozzá.

    Az Ecclestone-nal folytatott forgatások nagy része az elmúlt 18 hónapban a gstaadi otthonában zajlott.

    „Bernie nem csak arra reagált, hogy ő minden idők egyik legnagyobb sportimpresszáriója, hanem az életéről is beszélt” – mondta Pandey. „A 90 év alatt beutazta a világot, és mindenkivel találkozott, aki számít, mégis hihetetlenül szimpatikus és mérhetetlenül vicces maradt. Öröm, hogy most először mesélhetjük el teljes egészében rendkívüli történetét”

  • Pérez rendelkezik azzal, amivel Gasly és Albon nem

    Pérez rendelkezik azzal, amivel Gasly és Albon nem

    Eltartott egy darabig, de úgy tűnik, a Red Bull Racing végre megtalálta Sergio Pérez személyében azt a versenyzőt, aki Max Verstappen mellé állhat a konstruktőri bajnoki címért folytatott harcban.

    Alexander Albon és Pierre Gasly után most Pérezen a sor, hogy bizonyítson Verstappen mellett, és úgy tűnik, eddig neki ez jobban megy, mint korábban bárkinek. De vajon mi az, amivel ő rendelkezik, Albon és Gasly viszont nem?

    A Beyond The Grid podcastben Christian Horner beszélt erről.

    „Ő plusz tapasztalatot ad nekünk. Tíz évnyi tapasztalata van, és olyan képessége van a gumik kezeléséhez egy versenyen, ami páratlan. Egyszerűen más dinamikát visz a felállásba. Pierre és Alex is rendkívül tehetséges versenyzők, de az időzítés nem volt megfelelő számukra. A nyomás és a nagy elvárások miatt nagyon nehéz volt ez számukra” – mondta Horner.

    Ugyanakkor Albon és Gasly is a Red Bull juniorprogramjának tagja volt, míg Perez teljesen „külsősként” érkezett.

    „Szerintem merész lépés volt, hogy idén Checóval nem a programból választottunk. Mark Webber óta először fordult elő, hogy nem Red Bull junior pilótát szerződtettünk. De ahogyan beilleszkedett, úgy teljesít. Különösen a tavalyi bahreini győzelem után nagyon nehéz lett volna számára, ha nem maradt volna helye Forma-1-ben.”

    „Úgy gondolom, hogy dinamikát visz a Mercedesszel vívott harcunkba. Ez kezd kifizetődni, ezt láthattátok a Francia Nagydíjon és Azerbajdzsánban is, amikor megszerezte első győzelmét (a Red Bullal). Lewis valószínűleg megnyerte volna ezt a futamot, ha nincs Checo, szóval abszolút hozza a teljesítményt.”

  • A Mercedes nem tud mit kezdeni a jelenlegi helyzettel

    A Mercedes nem tud mit kezdeni a jelenlegi helyzettel

    A Mercedes nem birkózik meg azzal a „szokatlan helyzettel”, hogy már nem uralja teljesen a Forma-1-et. Ezt állítja Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója.

    „Ez egy szokatlan helyzet számukra” – mondta.

    „Ezért panaszkodnak mindenre – hátsó szárnyra, boxkiállásokra, mindenre és mindenre.”

    „Ha csak a versenyzésre koncentrálunk, és betartjuk a szabályokat, akkor semmi sem állíthat meg minket” – tette hozzá a 78 éves osztrák.

    Marko kifejtette, hogy mi lehet a gond a Mercedesnél.

    „Hiányzik az az 50 lóerős előny, ami hét évig megvolt nekik. Most ugyanannyi erőnk van, mint nekik.”

    „A leggyorsabb autó az egyenesben valójában a McLaren a Mercedes-motorral” – tette hozzá. „Nekünk pedig egyszerűen van egy ugyanolyan jó motorunk.”

    „Ez az új helyzet a Mercedes számára.”

    „Tanultunk a múlt hibáiból” – mondta Marko a De Telegraafnak.

    „A Mercedes tavaly tett egy ilyen lépést a motorral, de a Honda idén reagált.”

    A Mercedes reakciója Marko szerint az volt, hogy ujjal mutogattak a Red Bull hátsó szárnyának feltételezett szabálytalanságára, a Pirelli gumik használatára és a villámgyors boxkiállásokra.

    „És amikor a Mercedes nem saját maga panaszkodik, akkor az Aston Martinra bízza a dolgot” – mondta Marko.

    Jan Lammers szerint is savanyú a szőlő a Mercedesnek.

    „Amikor a Mercedes dominált, sokkal kevesebb panaszkodást lehetett hallani a Red Bulltól, mint most fordítva” – mondta a NOS-nak. „Minden aprósággal előállnak, hogy megpróbálják őket lejáratni.”

    „Én úgy látom, hogy a Mercedes kezd rájönni, hogy a problémájuk strukturális, és hogy a nyolcadik világbajnoki címet nagyon nehéz lesz megszerezni.”