Szerző: Tajthi Andrea

  • Így reagáltak az F1-esek a foci Eb döntőjére

    Így reagáltak az F1-esek a foci Eb döntőjére

    Vasárnap került sor a Labdarúgó-Európa-bajnokság döntőjére, melyet Olaszország és Anglia játszott, a Wembley Stadionban.

    Bár alig 2 perc elteltével az angolok már be is lőttek egy gólt, mérkőzés a rendes játékidőben 1-1-es eredményt hozott. Végül tizenegyesek döntöttek, így lett Európa-bajnok a Squadra Azzurra, vagyis az olasz válogatott.

    A Forma-1-es mezőnyben egymásnak feszültek a brit (Russell, Norris, Hamilton) és olasz versenyzők (Giovinazzi). Leginkább George Russell és Antonio Giovinazzi cukkolta egymást a közösségi oldalakon. Végül aztán az Alfa Romeo versenyzője örülhetett.

    Giovinazzi Twitteren azt írta: „Milyen kivételesen szép dolog olasznak lenni.”

    Ugyan a mezőnyben több olasz versenyző nincs, a Räikkönen család is az olaszoknak szurkolt.

    Forrás: instagram.com/mintturaikkonen/

    „Büszke vagyok a fiúkra és büszke vagyok arra, hogy angolok vagyunk. Annyi mindent adtak az országnak, aminek örülhettünk az elmúlt hónapban! Emelt fővel járjatok!” – írta Russell.

    Lewis Hamilton kevéssé szokott foglalkozni a focival, de ezúttal ő is leült megnézni a meccset a tévében. Instagram sztoriban azt írta a meccs után: „Átkozottul büszke vagyok rátok, srácok”.

    Lando Norris pedig a helyszínen nézte a meccset, ahonnan szomorúan posztolt.

    „Gratulálok a győzelemhez, Olaszország. Büszkévé tettetek minket, Angolok.” – írta Norris Twitteren, Instagramon pedig fotójához annyit írt: „Mondhatni szomorú (vagyok), de szeretlek Anglia”.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

    Még a meccs előtt egyébként az angolok megtrollkodták az olaszokat, méghozzá Goodwoodban. A Festival of Speeden ugyebár a Ferrari és a Mercedes is (többekkel együtt) képviseltette magát. A Mercedes (mely Angliában székel) két alkalmazottja titokban az angol válogatott logóját matricázta fel 2 példányban a Ferrari kamionjára. 😀 Ekkor még nem tudták, hogy nem ők lesznek, akik végül örülhetnek majd…

     

  • Surer: Vettel nem veszítette el tehetségét

    Surer: Vettel nem veszítette el tehetségét

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Marc Surer szerint egyértelmű, hogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel „nem veszítette el a tehetségét”.

    Miután az Aston Martin nyújtotta új környezetben nehezen indult az élet Vettel számára, a néme mostanra megszokta az AMR21 működését, és az elmúlt hetekben – különösen Monaco és Baku utcáin – egyre jobban fejlődött.

    Az egykori Arrows- és Brabham-pilóta Surer szerint Vettel teljesítményszintje az egyes pályák sajátosságaitól függően változik.

    „Azt vettem észre, hogy egyes pályákon jó, más pályákon viszont nem” – mondta Surer a Formel1.de YouTube-csatornáján megjelent interjúban.

    „Az utolsó győzelmét a Ferrarival Szingapúrban aratta. Egy utcai pályán. Most megint két utcai pályán (Monacóban és Bakuban) volt gyors. A városi pályák nyilvánvalóan fekszenek neki. Jól teljesít ott.”

    „A teljesen normális pályákon egy kicsit hiányzik valami. Észrevettem ezt az ingadozást. Ezt korábban nem tudtam megfigyelni nála.”

    „Bevágni az autót a kanyarokba (az utcai pályákon), annak kevesebb köze van az aerodinamikához és a mechanikai tapadáshoz.”

    „Amikor a gyors pályákról van szó, az aerodinamika a döntő tényező abban, hogy milyen gyorsan megy az autó a kanyarokban. Ebből adódhat a különbség.”

    Stroll esete is hasonló

    Csapattársa, Lance Stroll a szezon első futamain általában jobb volt Vettelnél, és bár Vettel azóta javított, és 30 világbajnoki pontot szerzett Stroll 14 pontjával szemben, Surer úgy véli, hogy a viszonylagos tempóbeli közelségük részben a két pilóta alatti autónak köszönhető.

    marc surer, sky, racingline.hu
    Marc Surer  |  Fotó: Vámosi Péter

    Vettel maga is elismerte, hogy „nehéz kitűnni” a Forma-1 sűrű középmezőnyében, de Surer továbbra is meg van győződve arról, hogy a régi Vettel még mindig felszínre kerülhet, ha az Aston Martin javít a sebességén.

    „Amikor Vettel hátul autózik, általában Stroll sincs messze tőle” – mondta Surer.

    „Ebből a szempontból ez nem csak Vettel vezetési stílusán múlik, hanem szerintem elsősorban az autón.

    „Még mindig képes gyorsan vezetni, ha megkapja a lehetőséget rám és megvan hozzá az alapanyag. De nyilvánvalóan őrülten nehéz az Aston Martin számára, hogy az autót a megfelelő intervallumba hozza a gumik kapcsán.”

    „Néha sikerül nekik, néha pedig teljesen melléfognak. Az ilyen ingadozások egyébként megmagyarázhatatlanok.”

  • Verstappen: Láttad a doktor úr kockás hasát?

    Verstappen: Láttad a doktor úr kockás hasát?

    Az új Talking Bull podcastban Max Verstappen és Sergio Perez beszélgetéséből  egyértelműen kiderül, hogy a két csapattárs nem csak egymást ismeri meg egyre jobban, de mindketten egyre jobban megismerik a Red Bull tanácsadójának, Helmut Markónak a szeszélyeit is.

    Viccelődtek Marko ausztriai dobogós pillanatáról, valamint arról, hogy nem szeret fogadni.

    A poénok akkor kezdődnek, amikor a két pilóta a Talking Bull podcast legújabb epizódjában a csapat 2021-es, leendő dobogós helyezéseiről beszélt. Rögtön Helmut Marko ausztriai dobogós pillanata jutott eszükbe, amikor Max Verstappen az osztrák fejére locsolta a pezsgőt.

    „Azt hittem, Helmut már szívrohamot kapott itt a dobogón” – mondta Verstappen. „Teljesen kifulladt, mert megpróbáltuk pezsgővel lelocsolni, de persze a maszk rajta volt. Aztán az egész pólója vizes lett, így mindenki láthatta a doktor úr kidolgozott hasizmait. Láttad a hatos pakkot (hat kocka a hasán)? Nagyon erős.”

    Verstappent ezután megkérdezik, hogy kötött-e valaha fogadást Markóval. Verstappen azt mondta nem, de hozzátette, hogy többször is megpróbálta.

    „Sokszor voltunk már közel (ahhoz, hogy fogadást kössünk). Az utóbbi néhány focimeccs kapcsán is persze, de a végén mindig visszahátrált” – mondta a holland.

    „Éppen mielőtt fogadást kötnénk, azt gondolja: ‘Nem, nem bízom a srácban.’ Csak akkor fogad, amikor igazán magabiztosnak érzi magát. Én sem igazán szeretek fogadni, de ki tudja, talán majd a jövőben”.

  • Alonso: Bárkit, csak ne George-ot!

    Alonso: Bárkit, csak ne George-ot!

    Fernando Alonso szerint Forma-1-es dobogós helyezések és győzelmek várnak George Russellre a jövőben.

    A kétszeres bajnok bevallotta, hogy „egy kicsit szomorú” volt, amiért múlt vasárnap Ausztriában megelőzte a Williams pilótáját, és megfosztotta őt első williamses pontjától.

    A spanyol az elmúlt időszakban sokat dicsérte a 23 éves Russellt, különösen, hogy egyre erősödnek a találgatások, miszerint a brit pilóta az első számú esélyes Valtteri Bottas 2022-es Mercedes-ülésére.

    „Amikor megláttam, hogy George az, kicsit szomorú voltam, hogy a pontért folytatott harcnak vele kell megtörténnie” – vallotta be Alonso.

    „Azt mondtam magamban, hogy ‘bármelyik versenyzőt, csak ne George-ot’, de neki meg lesz az esélye a dobogóra kerülni és győzelmekért harcolni a jövőben, ha a Mercedeshez megy” – tette hozzá.

    Russell nyilvánvalóan csalódott volt a pont hiánya miatt, de azt is elismerte, hogy az Alonsóval való küzdelemnek megvolt a maga előnye.

    „A junior kategóriákra emlékeztetett, amikor hétről hétre így küzdöttem egy csomó versenyzővel. A lényeg, hogy tapasztalatot szereztem, szóval nem vagyok csalódott” – mondta.

    „Mindig azt az eredményt kapod, amit megérdemelsz” – tette hozzá.

  • Van der Zande: Töröljék a büntetéseket és hagyják őket versenyezni!

    Van der Zande: Töröljék a büntetéseket és hagyják őket versenyezni!

    Nem kevesebb, mint hét időbüntetést osztottak ki az Osztrák Nagydíjon. Lando Norris, Yuki Tsunoda, Kimi Räikkönen, Lance Stroll, Nicholas Latifi, Nikita Mazepin és Sergio Pérez is öt- vagy tíz másodperces büntetést kapott, utóbbi ráadásul duplán.

    Renger van der Zande jelenleg az amerikai IMSA-bajnokságban versenyez, ahol a korábbi Forma-1-es pilóta, Kevin Magnussen csapattársa. A holland megnyerte a detroiti futamot, és jelenleg az ötödik helyen áll a bajnokságban.

    Renger van der Zande
    Renger van der Zande  |  Fotó: Courtesy of IMSA

    A Motorsport.com-on Van der Zande elárulta, hogy nem rajong a Forma-1-ben látott sok időbüntetésért.

    „Amerikában nagyon kevés büntetést osztanak ki. Ez időnként vad versenyeket eredményez ugyan, de én nem szeretem ezeket a büntetéseket” – mondta. „Ha tényleg olyat csinálsz, amit nem lehet, akkor büntetést kell adni, de itt úgy tűnik, hogy semmit sem úszol meg. Ez egy kicsit túlszabályozottá teszi az egészet.”

    „Ez egy kicsit elveszi az élvezetet a próbálkozástól. Egyszerűen hagyni kell, hogy ez megtörténjen.”

    Példaként Lando Norris büntetését hozza fel.

    „Egy kicsit szélesen fordult, de ha jobban megnézed a felvételeket, Perez egy kicsit hátrébb volt, így korábban is fékezhetett volna.”

    Van der Zande jobban örülne, ha eltűnnének az öt-tíz másodperces időbüntetések.

    „Ezeket eltörölhetik, véleményem szerint. Legyen verseny. Szeretnénk, ha egy kicsit büntetlenül szárnyalhatnának.”

  • Haug a Mercedesről: A múltban kinevettek, de végül mindig igazam volt

    Haug a Mercedesről: A múltban kinevettek, de végül mindig igazam volt

    Hét évnyi dominancia után a Mercedes idén alulmaradni látszik a Red Bull mögött. Legalábbis egyelőre.

    Norbert Haug több mint húsz évig dolgozott a Mercedesnél motorsportért felelős alelnökként, és személyesen felelt azért, hogy a gyártó 1994-ben visszatérjen a Forma-1-be. A McLaren 1998-ban megnyerte a konstruktőri bajnoki címet az F1-ben, amit 2009-ben a Brawn GP-vel ismételtek meg. Haug 2012-ben távozott a Mercedestől.

    A Sport1.de-n Haug Verstappen és a Red Bull jelenlegi formájáról beszélt.

    „Úgy tűnik, mintha az egész csomag javult volna. Egy pilóta, aki többnyire hibátlan és gyors, egy erősebb motor és egy továbbfejlesztett kaszni óriási hatékonysággal és sok leszorítóerővel. Mindezek együttesen hozzák majd a döntő tizedeket és talán még többet is, amíg a Red Bull olyan keményen hajt, mint amennyire kell, és amit az okos csapatok mindig megtesznek, amikor fölényben vannak.”

    Haug szerint azonban a bajnoki címért folytatott küzdelem még nem ért véget.

    „A múltban gyakran kinevettek, amikor azt mondtam, hogy a Mercedest soha nem szabad leírni, de végül mindig igaz volt. Néha kicsit tovább tart, de ez a meglátás mindig beigazolódott.”

    „Nagyot tévednék, ha azt gondolnám, hogy a Mercedes most már a következő szezont veszi célba” – mondta.

    Hamilton sem akarja még leírni idei nyolcadik bajnoki címének esélyét, és további fejlesztéseket kér. Haug úgy véli, ez a cím ugyanolyan fontos a brit számára, mint az első hét.

    „Talán még fontosabb is, ha ez egyáltalán lehetséges.”

    Haug mégis úgy véli, Verstappennek vannak jobb esélyei a világbajnoki címre az idei szezonban.

    „Valószínűleg jelenleg neki van a valamivel jobb technikai felszerelése. Vezetés szempontjából szerintem ő és Lewis nagyjából egy szinten vannak, bár Maxnak még be kell bizonyítania, hogy képes folyamatosan nyerni, még egy alapvetően nem jobb autóval is.”

  • Brawn szerint Verstappen egy gép, Norris pedig túlteljesít

    Brawn szerint Verstappen egy gép, Norris pedig túlteljesít

    Az Osztrák Nagydíj győztese, Max Verstappen és a harmadik helyezett Lando Norris voltak a vasárnapi futam kiemelkedő versenyzői Ross Brawn, a Forma-1 vezérigazgatója szerint.
    Verstappen csapata zsinórban ötödik győzelmét szerezte meg az idei szezonban.

    Brawn szerint a nap versenyzője Norris lett, aki az egész szezonban kiválóan teljesített eddig.

    Brawn az F1.com-on a futam utáni szokásos beszámolójában így nyilatkozott: „A hétvége egésze alapján Lando számomra a nap versenyzője. Szenzációs kvalifikációs teljesítményt nyújtott, és ezt egy nagyszerű futammal folytatta.”

    „Max ismét egy gép volt, de úgy gondolom, hogy Lando jóval az erején felül teljesített – és ez az, ami miatt ő a nap versenyzője nálam.”

    „Nagyra értékelték már akkor is, amikor megérkezett a Forma-1-be és most következetesen beváltja ezeket az elvárásokat. A McLaren pilótája folyamatosan fejlődött idén, és úgy tűnik, hogy nagy lépést tett előre. Ő egy elképesztő tehetség.”

    Brawn nagyon örül, hogy ennyi fiatal tehetség van most a mezőnyben.

    „Áldottak vagyunk a jelenlegi versenyzőkkel. Megvan a referencia, ami Lewis, de aztán ott van Max, Lando, George, Carlos, Charles”.

    Kiemelte George Russellt, aki a kvalifikáción ismét kiválóan teljesített és a 8. rajtkockát szerezte meg. A brit azonban lemaradt első williamses pontjairól, miután Fernando Alonso végül elhappolta előle a 10. helyet.

    „Kétségtelen, hogy George csalódott lesz” – folytatta Brawn. „Elmulasztotta első pontját a Williamsszel, de amikor lenyugszik, pozitívumokat kell majd kihoznia ebből a hétvégéből, amelyen nagyon-nagyon erős volt.”

    „A másik Williams küszködött, de George-dzsal a volán mögött az az autó egyre közelebb kerül a tiszteletreméltó eredményekhez. Csodálatos munkát végzett a kvalifikáción, és nagyszerű munkát végzett a versenyen is. Hatalmas hatással volt rám” – mondta Brawn.

  • Mazepin: Megtettem egy rahedli kört és elégettem pár kalóriát

    Mazepin: Megtettem egy rahedli kört és elégettem pár kalóriát

    A Haas versenyzője, Nikita Mazepin a 19. helyen végzett az Osztrák Nagydíjon. Az utolsó helyről indulva egy pozíciót javított, miután Esteban Ocon az első körben kiesett.

    De mivel további incidensek nem történtek, Mazepin nyugodtan vezetett a mezőny hátsó részében. Kétkiállásos stratégiát alkalmazva az utolsó helyen ért haza, egy körrel lemaradva csapattársa, Mick Schumacher mögött.

    „Alternatív stratégiát választottunk, két kiállással mentünk, ami nem működött” – idézi Mazepint  a RacingNews365.

    „Azt hiszem, a gumik romlása nem volt olyan vészes, mint amire számítottunk, de ez a kék zászlózások miatt volt. Nem tudod tartani a tempódatt, mert többször kell félreállnod. Hosszú délután volt.”

    Mazepin elismerte, hogy szeretett volna inkább egy másik helyszínen versenyezni, nem ugyanott kétszer egymás után, hogy az segítse a tanulását.

    „Igen, azt hiszem, jobban örültem volna, ha a hétvége elején máshova mentünk volna” – mondta.

    „Lehetőleg valami olyan helyre, ahol még sosem jártam. Így legalább megtanulhattam volna egy új pályát, de igen, nos, így azt hiszem, a pozitívum ebből az, hogy megtettem egy rahedli kört és elégettem pár kalóriát.”

  • Alonso hülyén érzi magát, ő másoknak is adott volna büntetést

    Alonso hülyén érzi magát, ő másoknak is adott volna büntetést

    Miközben a többség arra panaszkodik az Osztrák Nagydíj után, hogy indokolatlan büntetéseket osztottak a versenybíták, addig Fernando Alonso szerint nem kapott mindenki, akinek kellett volna.

    Alonsót felbőszítette, hogy az Osztrák Nagydíj 1-es kanyarjában a versenyzők előnyszerzésre használták ki a bukóteret, ami miatt rádión panaszkodott a verseny elején, a biztonsági autós időszak alatt, és a futam után is.

    Alonso a 14. helyről rajtolt, és a 16. helyen állt, amikor az első körben a biztonsági autót pályára küldték. Miután azonban az egyeses kanyarban belülre került Leclerc mellett, akinek Daniel Ricciardo volt a külső oldalán, úgy érezte, hogy a McLaren pilótája a bukótérben való haladással előnyt szerzett.

    „Szóval Ricciardo (az 1-es kanyarból) kihajtva három vagy négy pozíciót nyert, szóval azt hiszem, hamarosan jön a büntetés” – mondta akkor Alonso rádión.

    „Elképesztő volt, amit csinált, elképesztő. Szóval azt hiszem, legalább hat pozíciót kell visszaadnia. És ennek most kell megtörténnie, nem a boxkiállásnál.”

    Miután közölték, hogy Ocon kiesett a versenyből, Alonso visszatért a témához, mondván, hogy „a Ricciardo dolog a legfontosabb, tisztességesen kell versenyezni a Forma-1-ben”.

    Ezt követően felvetette, hogy ha az FIA „elégedett a pályahatárokkal”, akkor máshol is ki lehet használni az ilyen előnyöket.

    Az ilyen pályaelhagyási szabálysértéseket általában nem büntetik a versenyek rajtjánál, de ahogy Alonso később kifejtette, úgy érezte, hogy a versenyzők szándékosan használják ki ezt az engedékenységet, hogy előnyre tegyenek szert.

    Az előző hétvégi Stájer Nagydíjon is úgy érezte, hogy hátrányba került, amikor Pierre Gasly és Leclerc szélesre vette az 1-es kanyart, miközben ő velük csatázott.

    „Két hétvége alatt kétszer versenyeztünk itt, és én voltam az egyetlen, aki a rajtnál előzött autókat, és nagyon későn fékezve gyakran volt belül” – mondta Alonso.

    „Ezúttal Ricciardót és Leclercet előztem meg, és az (1-es kanyar) kijáratánál letértek a pályáról, és előttem kötöttek ki.”

    „Mi több, a 3-as kanyarban az előttük haladó szélárnyékában haladtak. Úgy éreztem, hogy ez ma nagyon igazságtalan volt, és a múlt hétvégén is az volt.”

    „Az 1-es kanyarba Charles és Ricciardo előtt értem be, majd 150 méterrel Ricciardo mögött jöttem ki, és csak én voltam az egyetlen, aki bevette a kanyart, szóval az ember egy kicsit hülyén érzi magát így.”

    Nem Alonso volt az egyetlen, akit ez feldühített. A Williams pilótája, Nicholas Latifi is panaszkodott, amiért Schumacher az 1-es kanyarbant szélesre vette az első körben.

    „Schumacher jócskán letért a pályáról az 1-es kanyarban, és hatalmas előnyre tett szert” – mondta Latifi.

    „Egyszerűen elküldte elment a külső íven, és lement a pályáról. Ezt nem teheti meg.”

  • Horner nem akarja, hogy a Forma-1-es versenyzők olyanok legyenek, mint a focisták

    Horner nem akarja, hogy a Forma-1-es versenyzők olyanok legyenek, mint a focisták

    A Forma-1-nek el kell kerülnie azt a forgatókönyvet, hogy a pilóták szándékosan okozzanak incidenseket, azért, hogy a riválisokat megbüntessék, ahogy azt a fociban, amikor a játékosok szándékosan elesnek – véli Christian Horner, a Red Bull főnöke.

    Sok rajongó és kommentátor elégedetlen volt azzal, hogy Lando Norris és Sergio Pérez is büntetést kapott, amiért a Red Bull Ringen a pozícióért harcoló versenyzőket lekényszerítették a pályáról.

    A szankciókat ellentétesek tartják a „hagyjuk őket versenyezni” filozófiával, Horner aggódik, hogy rossz precedenst teremthetnek.

    Szerinte létfontosságú, hogy az Ausztriában kiosztott büntetések módja ne nyissa meg az ajtót a versenyzők előtt, hogy úgy érezzék, a riválisok legyőzésének legegyszerűbb módja most az, ha kívülről próbál riválisa mellé kerülni, hogy az leszorítsa a pályáról, és büntetést kapjon.

    „Nem akarjuk, hogy ez a futballisták eséseivel egyenértékű legyen” – mondta Horner, aki szerint a három incidens egyike sem volt büntetést érdemlő. „Szerintem ezt el kell kerülnünk.”

    Horner elmondta, hogy régóta elismert tény, hogy a versenyzők, akik egy kanyarban megpróbálják kívülről megkerülni a riválisukat, kiszolgáltatják magukat a belülről érkező autónak.

    „A Checo és Lando közötti incidens, az versenyzés volt” – mondta. „Ha kívülről kerülöd meg, vállalod a kockázatot, különösen akkor, ha nem vagy olyan helyzetben, hogy előzz.”

    „De úgy gondolom, hogy az FIA, miután megítélte azt a büntetést, nem tehette meg, hogy nem ítél büntetést egy nagyon hasonló mozdulatért (Pérez eserében) Charles-szal szemben.”

    „Ezek a srácok gyerekkoruk óta versenyeznek a gokartban, és tudják, hogy ha kívülről kerülsz, akkor kockázatot vállalsz, különösen, ha nem vagy előrébb.”

    „Szóval igen, úgy gondolom, hogy a büntetések egy kicsit szigorúak voltak, és ez egy kicsit ellentmond a ‘hadd versenyezzenek’ mantrának, amit az elmúlt években mindig támogattunk.”

    Horner nem gondolta, hogy Pérez túl türelmetlen lett volna, amikor ilyen módon próbált Norris mellett elhaladni, a mexikói ugyanis tisztában volt azzal, hogy a McLarent később nehéz lesz megelőzni.

    „Szerintem tudta, hogy nagyon nehéz lesz megelőzni Landót, mert olyan gyors volt az egyenesben” – mondta.

    „Aztán Charles-szal összeszedett néhány büntetést. De úgy gondolom, hogy amint sikerült túljutnia Danielen (Ricciardo) és tiszta légáramlatokba került, hihetetlenül jól vezetett. Leszegte a fejét, és a verseny végére 10 másodperces előnyt épített ki Danielhez képest.”