Szerző: Tajthi Andrea

  • Hamilton „bombát” talált, Gasly kolbászt rendelt

    Hamilton „bombát” talált, Gasly kolbászt rendelt

    Jócskán késik a Belga Nagydíj rajtja az időjárási viszonyok miatt. Ez idő alatt, még mielőtt kiszálltak az autóikból a versenyzők, mókás rádióüzenetek is születtek.

    Lewis Hamilton, Daniel Ricciardo és Pierre Gasly is megmosolyogtathatta a közönséget megjegyzéseivel.

    Az első halasztások idején, mikor még a versenyzők az autóban ültek, Hamilton egyszer elvonult a mosdóba, majd visszaült autójába. Miután visszatért a rajtrácsra, a csapatrádión keresztül azzal viccelődött, hogy a mosdót, ahová elugrott, nem sokkal előtte használták, és nem éppen ideális állapotban hagyták ott.

    „Örülök, hogy elmentem a mosdóba. Amelyikben voltam, ott valaki egy őrült bombát dobott be. A legrosszabb dolog, amit valaha láttam. Egy életen át kísérteni fog…” – mondta a hétszeres világbajnok.

    Ricciardo a csapatrádión keresztül azzal viccelődött, hogy a verseny mérföldkő Forma-1-es karrierjében.

    „Nem tudom, tudjátok-e rólam, hogy ez a 200. nagydíjam. Elég nagy dolog” – mondta Ricciardo, akit egyébként már korábban megünnepelt a csapat.

    Pierre Gasly eközben úgy tűnt, hogy megéhezett.

    „Ha tudnátok szerezni nekem egy pár kolbászt, nyárson… A verseny így is két órán át fog tartani?”

    A mérnöke aztán megkérdezte: „A vacsorádra gondolsz?”

    Erre Gasly így válaszolt: „Arra gondolok, hogy szükségünk lesz némi fényre.”

  • Norris rajtbüntetést kapott, a 14. helyről indul majd

    Norris rajtbüntetést kapott, a 14. helyről indul majd

    Lando Norris öt rajthelyes büntetést kapott a Belga Nagydíjra, így csak a 14. helyről indulhat ma.

    A Q3 kezdetén, a heves esőben Norris elvesztette uralmát autója felett a Raidillionban, és a domb tetején a gumifalnak ütközött.

    Balesete után kórházba szállították kivizsgálásra, de szerencséjére horzsolásokkal megúszta, így nincs akadálya annak, hogy ma rajthoz álljon.

    A baleset következtében a McLarenben azonban jelentős károkat szenvedett, és a csapat kénytelen volt kicserélni a sebességváltót, ez pedig automatikusan öthelyes rajtbüntetéssel jár.

    Mivel a brit versenyző nem futott időt a Q3-ban, a 10. helyre kvalifikálta magát. És mivel Valtteri Bottas is öt rajthelyes büntetését kapott – amiért a Magyar Nagydíjok az 1-es kanyarban Norris autójába hajtott – Norris a 14. rajthelyet foglalhatja majd el.

    Norris büntetése okán Charles Leclerc a kilencedik, Nicholas Latifi a tizedik, Carlos Sainz pedig a 11. helyre lép elő. Bottas a büntetése után a 12. helyről indulhat, megelőzve Fernando Alonsót.

  • Különleges módon gratulált George Russellnek az Extreme E!

    Különleges módon gratulált George Russellnek az Extreme E!

    George Russell a Belga Nagydíj szombati időmérő edzésén szenzációs teljesítményt nyújtott, és elképesztő magasságokba emelte, az amúgy gyengének titulált Williams csapatot.

    Miután a Magyar Nagydíjon Russell és csapattársa, Nicholas Latifi is megszerezték első williamses pontjaikat, a brit versenyző emelte a tétet és Spában a második helyre kvalifikált. Legyőzve ezzel a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont is, akinek lehet, hogy jövőre ő lesz a csapattársa a Mercedesnél.

    Mindenki megdöbbent, de aligha van olyan Forma-1 rajongó a világon, aki ne örülne a fiatal versenyző sikerének.

    Ennek apropóján gratulált neki az Extreme E bajnokság is, mely ezen a hétvégén Grönlandon versenyez, méghozzá a Russell-gleccsernél! Így aztán egy Twitter és Instagram posztban kiegészítették tegnap a gleccser nevét. 🙂

    Az egykor hatalmas Russell-gleccser visszahúzódó félben van, így az Extreme E célja, hogy felhívja a figyelmet arra, milyen gyorsan olvad a jég a sarkvidéken.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Extreme E (@extremeelive) által megosztott bejegyzés

     

  • Wolff: Már eldőlt, ki lesz jövőre Hamilton csapattársa

    Wolff: Már eldőlt, ki lesz jövőre Hamilton csapattársa

    Toto Wolff a Belga Nagydíj kvalifikációját követően elárulta, hogy már megszületett a döntés arról, hogy ki lesz Lewis Hamilton csapattársa 2022-ben. A brackley-i alakulat csapatfőnöke azonban egyelőre nem szeretné elárulni a versenyző nevét.

    Mikor Wolffot arról kérdezték, hogy eldöntötték-e már, hogy Valtteri Bottas marad-e Hamilton csapattára, vagy más (George Russell) csapattársa lesz Hamiltonnak, így felelt: „Igen”.

    Az azonban még nem derült ki, hogy ki az.

    Wolff mindenesetre le van nyűgözve attól, amit Russell szombat délután mutatott, hiszen a gyenge Williamsszel jobban kvalifikált, mint Hamilton, és a második rajthelyet szerezte meg vasárnapra.

    „Egy kicsit csalódott vagyok, mert a pole-ba kellett volna kerülnie” – viccelődött Wolff. „De nem, azt hiszem, mind tudjuk, hogy mi rejlik George-ban.”

    Nem teljesen világos, hogy maguk a versenyzők tudják-e már, hogy mi a döntés, de feltételezhetően igen.

    „Mindig is nagyon őszinte voltam” – mondta Wolff.

    A bejelentés még eltarthat egy darabig, mivel a Mercedes először egy másik csapatnál akarja elhelyezni a mercedeses helyről lemaradt versenyzőt, mielőtt elárulnák, ki is az.

  • Finn győzelem született a W Series spái versenyén!

    Finn győzelem született a W Series spái versenyén!

    A mindenféle szempontból döbbenetesre sikerült F1-es kvalifikáció után kezdődött Spában a W Series versenye. Tegnap a lányok kvalifikációja sem volt híján azonban a drámának, miután Beitske Visser és további versenyzők, ugyanakkor, ugyanott vesztették el az irányítást autójuk fölött.

    A szombati versenyen Visser nem vett részt.

    A pole-ból a regnáló bajnok, Jamie Chadwick indult, mellőle riválisa, Alice Powell. A második sort Wood és Kimiläinen foglalták el.

    A mezőny biztonsági autó mögött kezdte meg a körözést. Több kört is teljesítettek így, hogy felmérjék a pálya állapotát.

    17 perc volt már csak hátra, amikor a biztonsági autó távozott a pályáról és a mezőny versenytempóra kapcsolhatott. Wood, Kimiläinen és Marta Garcia kezdett csatázni a harmadik negyedik és ötödik helyen. Végül a finn versenyzőnőnek sikerült átvenni a harmadik pozíciót. Mögötte Wood és Garcia kezdett adott-kapokba, cserélgették egymás között a pozíciókat.

    9 perccel a vége előtt Chadwick előnye már több mint 3 másodperc volt Powellel szemben.
    Utóbbit ráadásul Kimiläinen elkezdte támadni, és miután a csatájuk következtében a brit elhagyta a pályát meg is tudta előzni a finnt.
    Ezt követően Garcia érkezett meg Powell nyakára.

    Úgy tűnik hogy a finn Kimiläinennek kedvére való a hűvös és vizes pálya, ugyanis egyre közelebb került Chadwickhez.
    Kevesebb mint 4 perc volt már csak hátra, mikor sikerült is az előzés és Kimilänen átvette a vezetést.

    Az utolsó percben Marta Garcia és előzni tudott és dobogós pozícióba került.

    Az utolsó körökben már nem történt változás így Kimiläinen, Chadwick és Garcia állhattak dobogóra. A futamgyőztes több, mint nyolc másodperces előnnyel zárt a második helyezett előtt.

    Idén eddig még csak Chadwick és Powell tudtak versenyt nyerni. Így Kimiläinen az első aki megtudta törni uralmukat.

  • Verstappen szerezte meg a pole-t, Russell a szenzációs második helyen!

    Verstappen szerezte meg a pole-t, Russell a szenzációs második helyen!

    A harmadik szabadedzés óta nem igazán változott a hőmérséklet Spában, az F1-es időmérő edzésre sem. 14 fokos levegő és 16,8 fokos aszfalthőmérséklet várta a mezőnyt. Mindemellett az eső is szakadt, emiatt azonnal csúszott is a kvalifikáció kezdete, noha nem sokat.

    Esőgumikon kezdte meg a körözést a mezőny, amivel hamar szárítani kezdték a pályát. A két Williams azonban azonnal intermediate, vagyis köztes esőgumikon kezdte meg a Q1-et.

    Az élre is állt Russell 2:02.068-as idővel. Ezt követően egyre többen váltottak át a zöld oldalfalú gumikra.
    Később Norris és Verstappen is megelőzte Russellt, majd utóbbi javított és visszavette a vezetést. Ám ugyanígy tett Norris és Verstappen is.

    Három és fél perccel a Q1 vége előtt Norris állt az élen 1:58.776-os idővel.

    Norris, Verstappen, Hamilton, Russell, és Bottas voltak a leggyorsabbak az első szakaszban, míg Giovinazzi, Tsunoda, Schumacher, Räikkönen és Mazepin nem jutottak tovább.

    Latifi 1:59.362-es idővel indította a Q2-t. Hamarosan ismét Norris és Verstappen álltak az élre, míg a Mercedesek küszködtek. Fél perccel a vége előtt Hamilton és Bottas is kieső helyen álltak.

    Végül azonban Hamilton a második helyre jött fel, a leggyorsabb Norris mögé, míg Bottas a harmadik lett.

    Akik nem jutottak tovább: Leclerc, Latifi, Sainz, Alonso és Stroll.

    A Q3-ra ismét esni kezdett az eső, a látási viszonyok is romlottak. Előbb az intermediate gumikkal terveztek nekivágni a csapatok az utolsó szakasznak, de kezdéskor kapkodva esőgumikra váltottak.

    Norris hajtott először pályára, miközben Vettel rádión jelezte, hogy piros zászlóval meg kellene szakítani az időmérőt, mert túl sok a víz a pályán. Norris is megerősítette, hogy közel sem ideálisak a körülmények, ennek ellenére nekivágott egy gyorskörnek.

    Rosszul tette, nagyot bukott a Raidillionban. Szerencséjére nem állt bele azonnal a gumifalban, azt az autó hátuljával ütötte meg, mire az autója elforgott onnan. Ennek ellenére az autója alaposan összetört. Az eset után Vettel odahajtott az összetört McLaren mellé és felmutatta hüvelykujját Norrisnak, mintegy megkérdezvén, jól van-e, és csak az után haladt tovább, miután Norris viszonozta a jelzést.

    Mindemellett a négyszeres világbajnok Vettel dühösen reklamált a rádión, amiért nem hallgattak rá, és nem szakították meg a kvalifikációt.

    Hosszú szünet után, 16:45-kor indították útjára a Q3-at, mindenki intermediate Pirelliken vágott neki.

    Az első mért kört Hamilton futotta meg, 2:01.552-es idővel nyitott. Verstappen első próbálkozásra a második helyre futott be, de közel egy másodperc volt a lemaradása Hamiltonhoz képest.
    Pérez jobban nyitott, ő csak fél másodperccel maradt el a hétszeres világbajnoktól.

    Végül Verstappen szerezte meg a pole-t, míg a második helyet nem kis meglepetésre Russell szerezte meg, így Hamilton csak a harmadik lett!

    Az időmérő végeredménye:

    Q3 Versenyző Csapat Köridő
    1 Max Verstappen RED BULL RACING 1:59.765
    2 George Russell WILLIAMS 2:00.086
    3 Lewis Hamilton MERCEDES 2:00.099
    4 Daniel Ricciardo MCLAREN 2:00.864
    5 Sebastian Vettel ASTON MARTIN 2:00.935
    6 Pierre Gasly ALPHATAURI 2:01.164
    7 Sergio Perez RED BULL RACING 2:02.112
    8 Valtteri Bottas MERCEDES 2:02.502
    9 Esteban Ocon ALPINE 2:03.513
    10 Lando Norris MCLAREN
    Q2
    11 Charles Leclerc FERRARI 1:57.721
    12 Nicholas Latifi WILLIAMS 1:58.056
    13 Carlos Sainz FERRARI 1:58.137
    14 Fernando Alonso ALPINE 1:58.205
    15 Lance Stroll ASTON MARTIN 1:58.231
    Q1
    16 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING 2:02.306
    17 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 2:02.413
    18 Mick Schumacher HAAS 2:03.973
    19 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING 2:04.452
    20 Nikita Mazepin HAAS 2:04.939
  • Visser Zandvoortban újra versenyezni fog, tegnapi balesete után

    Visser Zandvoortban újra versenyezni fog, tegnapi balesete után

    Pénteken a W Series spái időmérő edzését egy súlyos baleset szakította meg, amelyben hat pilóta is érintett volt, köztük volt Beitske Visser is. A holland versenyzőt kórházba szállították, de szerencséjére nem szenvedett törést.

    „Normális esetben ott teljes gázzal megy az ember” – mondta ma Visser. „De éppen akkor kezdett el esni az eső. Próbáltam lassítani, de elvesztettem az uralmat az autó hátulja felett, és nekiütköztem Abbie-be (Eaton).”

    Ezt követően még három autó is belekeveredett a balesetbe, amelyek közül kettő Vissernek is nekiütközött. A holland pilóta először a gumifalnak csapódott, majd átrepült fölöttük, végül az autó az oldalán landolt.

    „Csak arra tudtam gondolni, hogy ki kell szállnom az autóból, amilyen gyorsan csak lehet. De utána azonnal le kellett ülnöm”.

    A balesetről készült felvételeket pénteken nem mutatták meg a közvetítésekben.

    „Ez általában nem jó jel” – ismeri el Visser, aki elmondja, hogy a családját nagyon megrázta a baleset. „Negyven percig is eltartott, mire kapcsolatba tudtak lépni velem. Sok videót láttak a neten a balesetről, de szerencsére olyat is, amelyen magam másztam ki az autóból.”

    Visser azóta maga is újra megnézte a felvételeket.

    „Sokkot kaptam. Az autóban nincs ideje az embernek megijedni, visszanézve még ijesztőbb volt. Fel sem fogtam, hogy mekkora volt a baleset. De önbizalmat is ad, mert viszonylag jól jöttem ki belőle. Ez is egyértelműen azt bizonyítja, hogy az autók manapság hihetetlenül biztonságosak.”

    Visser bár ma már ismét a pályán tartózkodik, a versenyen nem áll rajthoz. Jövő héten azonban jön W Series következő futama, Zandvoortban, ami ráadásul a holland versenyzőnő hazai versenye lesz.

    „Mindenképpen ott leszek. Jó, ha egy baleset után gyorsan vissza lehet ülni az autóba. Zandvoortban 2012-ben volt egy nagy balesetem, és másnap már újra autóba ültem. Egyszerűen tökéletes dolog, hogy jövő héten újra vezethetek.”

  • Minden érintett W Series versenyzőt kiengedtek a kórházból

    Minden érintett W Series versenyzőt kiengedtek a kórházból

    Tegnap délután durva baleset történt Spában, a W Series időmérő edzésén. A lányok a Raidillion-ba érve egymás után dobták el autóikat. Egymástól teljesen függetlenül ugyanazon a ponton csúsztak ki mind, és ütköztek végül egymásnak. Nem kevesebb, mint hat autó csúszott le a pályáról és ütközött egymásnak. A holland Beitske Visser volt az, aki a legnagyobbat bukott.

    Négyszer csapódott autója vagy a falnak vagy egy másik autónak. Az ütközéstől átrepült a kerékvetőn, és végül fejjel lefelé csúszott át a pályán. Saját erejéből ki tudott mászni a majdnem fejjel lefelé megállt autóból, bicegett pár lépést, majd lerogyott a földre. Ezt követően kórházba szállították kivizsgálásra, Ayla Agrennel együtt. Utóbbit tegnap hamar ki is engedték a kórházból, míg Visser bent maradt további kivizsgálásokra.

    Tegnap este Visser Instagram posztban jelentette, hogy jól van, nem szenvedett komolyabb sérüléseket.

    „Köszönöm mindenkinek az üzeneteket, ez nagyon ijesztő volt, de azt hiszem, egy angyal ült a vállamon, és bár nagyon fáj, szerencsére nincs törésem” – írta.

    Végül még tegnap este Vissert is kiengedték a kórházból. Ma már ő is újra a pályán tartózkodik.

    A mai verseny 16:30-kor kezdődik majd és magyar nyelvű közvetítés lesz hozzá a Sport 2-n.

  • Verstappen nyerte a harmadik szabadedzést, vizes körülmények között

    Verstappen nyerte a harmadik szabadedzést, vizes körülmények között

    Az első F3-as sprintverseny ugyan késve indult az esőzés miatt ma délelőtt, az az F1-es Belga Nagydíj harmadik szabadedzés időben kezdetét vette.

    Az eső már nem esett azonban a pálya még kellően vizes volt ahhoz, hogy kék jelölésű, esős időre alkalmas gumikon kezdjék meg az első pályára hajtók a körözést. Így a két Haas: Mick Schumacher és Nikita Mazepin.

    Azonban rögtön az utána érkezők már a zöld oldalfalú intermediate gumikon érkeztek a pályára.

    Elég bizonytalanok voltak még a versenyzők, sokat csúszkáltak. Első ízben Russell állt az élre 2:01.385-ös idővel.

    Hamilton azt jelentette rádión, hogy a bal fék nem működik túlságosan jól, nem sokkal később pedig Räikkönen is arra panaszkodott, hogy „nincs fékje”.
    Nehéz volt azokat megfelelően bemelegíteni is, mivel a levegő hőmérséklete mindössze 13 fok volt és az aszfalt hőmérséklete sem érte el a 16 fokot.

    A kezdés után 19 perccel Verstappen állt az élre 1:56.924-es idővel.

    Räikkönen fékjét szerelni kezdték panasza után, és nem is tudott ez után már pályára hajtani.

    10 perccel a vége előtt Gasly forgott meg a pálya egy már száraz szakaszán.

    Lando Norris volt az első, aki 3 perccel a vége előtt száraz pályára való, lágy gumikeverékekre váltott. A boxutca kijáratánál rögtön kitört a McLaren fara, de a brit versenyző megtudta fogni és tovább tudott haladni.
    A slick Pirelli azonban még merész választásnak bizonyult, a kör végén visszatért a boxba.

    Verstappen 19. körben megfutott idején senki nem tudott javítani, így ő maradt az élen, Pérez, Hamilton és Norris előtt.

    Versenyző Csapat Köridő Lemaradás
    1 Max Verstappen Red Bull 1:56.924
    2 Sergio Perez Red Bull 1:57.871 0.947
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:57.996 1.072
    4 Lando Norris McLaren 1:58.509 1.585
    5 Esteban Ocon Alpine 1:58.913 1.989
    6 Lance Stroll Aston Martin 1:59.205 2.281
    7 Pierre Gasly AlphaTauri 1:59.324 2.400
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:59.436 2.512
    9 George Russell Williams 1:59.492 2.568
    10 Fernando Alonso Alpine 1:59.613 2.689
    11 Valtteri Bottas Mercedes 1:59.808 2.884
    12 Nicholas Latifi Williams 1:59.981 3.057
    13 Daniel Ricciardo McLaren 2:00.456 3.532
    14 Carlos Sainz Jr. Ferrari 2:00.749 3.825
    15 Mick Schumacher Haas 2:01.269 4.345
    16 Charles Leclerc Ferrari 2:01.370 4.446
    17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 2:01.510 4.586
    18 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 2:01.512 4.588
    19 Nikita Mazepin Haas 2:01.792 4.868
    20 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 2:04.382 7.458

     

     

     

  • Colombo első győzelmét aratta a késve indult versenyen

    Colombo első győzelmét aratta a késve indult versenyen

    A Formula 3-as mezőny is visszatért, Spában folytatódik a szezon.

    A szombati, első sprintversenyen nedves pálya, és eső fogadta a mezőnyt, és azonnal késéssel indult a program. Azt kellett ugyanis megvárni, hogy a mentőhelikopter engedélyt kaphasson a felszállásra. Hiszen a versenypályán csak akkor lehet tartózkodni, ha a mentőhelikopter számára alkalmasak a körülmények a felszállásra.

    A tervezett 10:05-ös rajt helyett 10:30-kor indult a felvezető kör – több is -, biztonsági autós felvezetéssel. Ebből Ugran maradt ki, aki a boxutcából készült rajtolni, így ő nem tudta bemelegíteni gumijait a többiekkel és nem tudta felmérni a vizes pálya állapotát.

    Colombo indulhatott  – volna – az első helyről, mellőle pedig Crawford. Mögöttük Stanek és Hoggard, valamint David Schumcher és Vesti helyezkedtek el.

    Pár felvezető kör utám azonban a safety car visszavezette a mezőnyt a boxutcába, ott sorakoztak fel.

    11 órakor végül a verseny hivatalosan elkezdődött, de csak a biztonsági autó mögött körözött a mezőny. A versenyzők pedig ráción azt jelezték, hogy körről körre kiszámíthatatlan a pálya állapota.

    3 kör elteltével a safety car elhagyta a pályát és „szabadon engedte” a mezőnyt.

    Hoggard és Schumacher hamarosan Stanek nyakára érkezett, míg az élen Colombo 3 másodperces előnyre tett szert. Eközben Collet, Martins és Sargeant haladt gyakorlatilag egymás mellett a 8-9-10. helyen. Végül Collet jött ki győztesen a hármas versenyből.

    Ido Cohen egy ütközés után a boxba hajtott és feladni kényszerült a versenyt.

    Collet később Novalak mellett is elment és feljött a hetedik helyre, majd üldözőbe vette Vestit.

    A 7. körben Rafael Villagomez kötött ki a falban, a Les Combes-ban, ahol emiatt egy rövid ideig lengetni kellett a sárga zászlót.

    Mindeközben bár a pálya még jócskán vizes volt, az eső elállni látszott, és a csapatok azt jelentették, hogy nem várható újabb esőzés.

    Vesti és Colett látványos versenybe kezdett egymással, utóbbi kis híján bele is ment a dán autójába, de szerencsére végül nem történt baj.

    A 9. körben Martins megelőzte Novalakot a 8. helyért, ezzel akkor a leggyorsabb kört is megfutotta.

    Egy körrel később Schumacher kezdett támadó pozícióba kerülni, hogy megszerette Hoggardtól a negyedik helyet. Nem sokáig örülhetett azonban ennek a közelségnek, mert az ő sarkában pedig megjelent Vesti.
    Egyre szorosabb lett a trió csatája. Végül Hoggard hibázott, mire mindenki vérszemet kapott és már két négyes csoportosulás haladt szinte fej-fej mellett. Szinte csodával határos, hogy senki nem paszírozódott fel a falra. Cserébe nagyon izgalmas jeleneteknek lehettünk szemtanúi. Schumacher azonban rosszul járt ezzel, a 11. helyre csúszott vissza.

    Végül Colombo első F3-as győzelmét aratta, Crawford és Stanek előtt.

    Caio Collet végül 5 másodperces büntetést kapott, mert a pályát elhagyva előzött.

    Versenyző Csapat Lemaradás
    1 Lorenzo Colombo Campos Racing
    2 Jak Crawford HitechGP 13.400
    3 Roman Staněk HitechGP 15.400
    4 Frederik Vesti ART Grand Prix 19.000
    5 Victor Martins MP Motorsport 21.100
    6 Johnathan Hoggard Jenzer Motorsport 23.600
    7 Clement Novalak Trident 24.400
    8 Logan Sargeant Charouz Racing System 24.500
    9 Caio Collet MP Motorsport 25.200
    10 Alexander Smolyar ART Grand Prix 25.400
    11 David Schumacher Trident 25.900
    12 Jack Doohan Trident 26.900
    13 Arthur Leclerc Prema Powerteam 28.300
    14 Dennis Hauger Prema Powerteam 30.000
    15 Ayumu Iwasa HitechGP 31.400
    16 Olli Caldwell Prema Powerteam 44.300
    17 Amaury Cordeel Campos Racing 46.400
    18 Hunter Yeany Charouz Racing System 50.700
    19 Matteo Nannini HWA AG 53.400
    20 Oliver Rasmussen HWA AG 57.000
    21 Jonny Edgar Carlin 57.600
    22 Juan Manuel Correa ART Grand Prix 58.400
    23 Tijmen van MP Motorsport 59.100
    24 Calan Williams Jenzer Motorsport 1:00.600
    25 László Tóth Campos Racing 1:04.800
    26 Zdenek Chovanec Charouz Racing System 1:08.400
    27 Rafael Villagómez HWA AG 2:12.600
    Filip Ugran Jenzer Motorsport
    Ido Cohen Carlin