Magyar idő szerint este 9-kor kezdődött az Egyesült Államok Nagydíja.
Az élről Max Verstappen indult, megelőzve riválisát, Lewis Hamiltont. Mögülük Sergio Pérez és Charles Leclerc várta a rajtot.
Sainz és Tsunoda rajtolt lágy keverékű Pirelliken, míg a többiek a közepes gumikon indultak.
Hamilton jobban kapta el a rajtot, az első kanyarba ő érkezett meg szerencsés íven, míg Verstappen lesodródott a pályáról, és a második helyre esett vissza.
A mezőny végén a két kanadai, Stroll és Latifi forgatták ki egymást, de mindketten versenyben maradtak.
A két McLaren pedig látványos módon kapta közre Carlos Sainzot, Ricciardónak sikerült is megelőznie.
Ocon már a negyedik körben meglátogatta a boxutcát, első szárnyat cseréltek az Alpine-on, miután azt megütötte egy Alfa Romeo jobb hátsó kereke. A francia egyúttal kapott egy kemény keverékű gumiszettet is.
A 11. körben Verstappen is kereket cserélt, miután már panaszkodni kezdett a gumikra. Ezzel az 5. helyre csúszott vissza, Ricciardo mögé, azonban szinte azonnal sikerült is megelőznie az ausztrált.
Majd Norris, Ricciardo és Sainz is érkezett cserére. Mind kemény keverékű gumikat kaptak, kivéve a soron következő Pérez, akinek ráadásul lassúra is sikerült a kerékcseréje.
A 13. körben Hamilton is érkezett kerékcserére, ezzel elbukta az első helyet, Verstappen 6 másodperc előnybe került az új gumijain. Az élen a sorrend így ismét Verstappen-Hamilton-Pérez-Leclerc lett.
A 15. körben Pierre Gasly állt ki technikai okokból; a francia versenyző a hátsó felfüggesztés hibájáról számolt be rádión.
Alonso és Räikkönen összetalálkoztak, el is hagytak pár elemet az autókról. A finnt leterelte Alonso a pályáról, de a spanyol úgy érezte, hogy riválisa ezzel előnyt szerzett, és vissza kellene adnia neki a pozíciót. Az FIA azonban az Alpine-nal közölte, hogy ez nem olyan pozíció visszaadós jelenet volt, mire később Alonso a pályát elhagyva előzte meg Giovinazzit. Ezért a spanyol volt az, akinek vissza kellett adnia a pozíciót az olasznak. Alonso ez után újra próbálkozott, mire Giovinazzi ismét leterelődött a pályáról, és ezúttal neki kellett visszaadni a pozíciót Alonsónak.
A 26. körre eközben Hamilton alig 3 másodpercre csökkentette lemaradását Verstappennel szemben.
A 28. körben egy rövid időre virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe, míg összeszedtek némi törmeléket a pályáról.
Ezt követően Verstappen megejtette második kerékcseréjét is, amivel a 3. helyre esett vissza, de csapattársa, Pérez maga elé engedte.
A 38. körben cserélt Hamilton is, és ahogy az elsőnél is, Verstappen ezzel visszavette a vezetést. Előnye közel 9 másodperc lett
A 42. körben Ocon is feladni kényszerült a versenyt.
Az 56 körös verseny vége felé Hamilton hátránya már kevesebb, mint 2 másodperc olt.
Az 51. körben Alonso is feladni kényszerült a versenyt, betolták a boxba.
Räikkönen a 10., pontszerző helyen haladt, mikor kitört az Alfa Romeo fara, és kicsúszott. Vissza tudott térni, az utolsó pontot ezzel Vettel örökölte meg tőle.
A végére nagyon szorossá vált a verseny Verstappen és Hamilton között, az utolsó körre Hamilton már DRS-t is nyithatott, de a holland remek kört teljesített és meg tudta tartani az első helyet és megnyerte az Egyesült Államok Nagydíját.
Vele Hamilton és Pérez állhattak még dobogóra.
| 1 |
Max Verstappen |
Red Bull |
56 kör – 1:34:36.552 |
2 |
| 2 |
Lewis Hamilton |
Mercedes |
+ 1.333 |
2 |
| 3 |
Sergio Pérez |
Red Bull |
+ 42.223 |
2 |
| 4 |
Charles Leclerc |
Ferrari |
+ 52.246 |
2 |
| 5 |
Daniel Ricciardo |
McLaren |
+ 76.854 |
2 |
| 6 |
Valtteri Bottas |
Mercedes |
+ 80.128 |
2 |
| 7 |
Carlos Sainz |
Ferrari |
+ 83.545 |
2 |
| 8 |
Lando Norris |
McLaren |
+ 84.395 |
2 |
| 9 |
Yuki Tsunoda |
AlphaTauri |
+ 1 kör |
2 |
| 10 |
Sebastian Vettel |
Aston Martin |
+ 1 kör |
2 |
| 11 |
Antonio Giovinazzi |
Alfa Romeo |
+ 1 kör |
2 |
| 12 |
Lance Stroll |
Aston Martin |
+ 1 kör |
2 |
| 13 |
Kimi Räikkönen |
Alfa Romeo |
+ 1 kör |
2 |
| 14 |
George Russell |
Williams |
+ 1 kör |
2 |
| 15 |
Nicholas Latifi |
Williams |
+ 1 kör |
2 |
| 16 |
Mick Schumacher |
Haas |
+ 2 kör |
2 |
| 17 |
Nikita Mazepin |
Haas |
+ 2 kör |
3 |
|
Fernando Alonso |
Alpine |
DNF |
4 |
|
Esteban Ocon |
Alpine |
DNF |
3 |
|
Pierre Gasly |
AlphaTauri |
DNF |
2 |