Szerző: Tajthi Andrea

  • Könyvet írt Kevin Magnussen

    Könyvet írt Kevin Magnussen

    Könyvet írt Kevin Magnussen, saját életéről, F1-es tapasztalatairól.

    A Mindent vagy semmit című könyvében Magnussen őszinte betekintést nyújt a motorsportok királykategóriájába, ahol az ambíciók, az elvárások és a pénz uralkodik – ahogy az ellenfelek és a csapattársak közötti egó és versengés is.

    A Mindent vagy semmit – Éveim a Forma-1-ben Kevin Magnussen története barátokról és ellenségekről, életének kockáztatásáról, nagyszerű eredményekről és súlyos csalódásokról, arról, hogyan követte gyermekkori álmát a Forma-1-ben, amelyről kiderült, hogy a valóságban egészen más, mint képzelte.

    A könyvben Magnussen először meséli el a teljes történetét.

    Kevin Magnussen Dánia egyik legjelentősebb autóversenyzője. Már kétéves korában gokartozott, és különböző sorozatokban nyert bajnokságokat és futamokat, mielőtt 2014 és 2020 között a McLaren, a Renault, majd a Haas színeiben Forma-1-es versenyző volt.
    A Mindent vagy semmit című könyvet Ulrik Jönssonnal, a dán TV 2 sportkommentátorával és az ország egyik vezető motorsport-újságírójával közösen írta.

    Egyelőre úgy tudni, hogy csak dán nyelven érhető el.
  • Verstappen beteg volt Austinban, de már jól van

    Verstappen beteg volt Austinban, de már jól van

    A világbajnokságot vezető Max Verstappen teljesen felépült és egészséges a hétvégi Mexikói Nagydíj előtt.

    Azt már eddig is tudni lehetett, hogy csapattársa, Sergio Pérez betegséggel küszködött az austini versenyen, de Dr. Helmut Marko elárulta, hogy Verstappen sem volt jól.

    „Mindkettejük teljesítménye lenyűgöző volt” – mondta Marko.

    „Max légzőgyakorlatokkal és vízivással hozta magát újra formába. Közben a szemei teljesen elsötétültek.”

    Marko most a német Sport1-nek elmondta, hogy a 24 éves holland az eltelt másfél hét alatt teljesen felépült.

    „Egy normális megfázásos vírus volt, amit még a koronavírusos időkben is el lehet kapni” – mondta a 78 éves osztrák.

    „Csak a verseny elején nem érezte magát igazán fittnek. Aztán sokat ivott a pilótafülkében, amitől jobban lett”.

    Néhányakban riadalmat keltett Marko korábbi kijelentése, miszerint Verstappen „szemei teljesen elsötétültek” a verseny alatt, ami biztonsági kérdéseket vetett fel.

    Marko azonban hangsúlyozta: „Soha semmilyen veszély nem fenyegette őt. Épp ellenkezőleg, az a sebesség, amit a versenyen mutatott, egyedülálló volt. Nem csak ez, hanem az az áttekintés, amit a nagydíj minden szakaszában mutatott, elképesztő volt.”

    „Például még a verseny közben is képes volt rámutatni arra, hogy most lenne a megfelelő pillanat Pérez taktikai bevetésére. Ez tulajdonképpen a mérnökök dolga a garázsban” – mosolygott.

    Általánosságban Marko bizakodó a Red Bull formáját illetően, nemcsak a hétvégi mexikói, hanem azt következően Brazíliában is. De továbbra is óvatos.

    „A Mercedes gyorsabban fel tudja gyorsítani az autóját, mint mi, ha a beállításokról van szó. A mi autónk bonyolultabb, ezért ez gyakran tovább tart” – mondta Marko.

    „De ha Max megnyeri a következő két futamot, akkor nagy lépést teszünk a bajnoki cím felé.”

  • Verstappen két ujja már a bajnoki trófeán lehet

    Verstappen két ujja már a bajnoki trófeán lehet

    Max Verstappen úgy érezheti, hogy már két ujja a világbajnoki trófeán van, véli Damon Hill.

    A holland 12 pontra növelte előnyét a pontversenyben Lewis Hamiltonnal szemben, miután legutóbb az Egyesült Államok Nagydíján a maga mögött tudta tartani mercedeses riválisát.

    Ezzel az előnnyel, valamint azzal, hogy a következő két versenyhelyszín a múltban a Red Bullnak kedvezett, sokan úgy érzik, hogy a 24 éves versenyző az esélyesebb a végső győzelemre.

    Bár Hill szerint még sok munka vár Verstappenre, de úgy véli, közel áll a bajnoki címhez, és ezt ő is tudja.

    „Szerintem Max úgy fogja érezni, hogy két ujja már a trófeán van” – mondta Hill az F1 Nation podcastben.

    „Ez még nem egykezes vagy kétkezes fogás, de határozottan két ujj már ott van, és szerintem ezt ő is tudja, és szerintem egy kicsit jobban felszabadul majd a nyomás alól a következő néhány futamra.”

    A tabella élén rengetegszer cseréltek helyet az idei szezonban, Hamilton két fordulóval ezelőtt még két ponttal riválisa előtt volt.

    Az elmúlt években először fordul elő a sportágban, hogy ilyen szoros a csata a bajnoki címért, hiszen Hamilton az utóbbi években egészen kényelmesen tudott nyerni.

    Valójában Hill nem emlékszik olyanra, hogy Nigel Mansell és Nelson Piquet 1980-as évekbeli csatája óta lett volna ilyen szoros harc a bajnoki címért, .

    „Próbálom törni a fejem, hogy mikor láttam korábban, hogy egy bajnokságban ennyiszer változik meg a vezetés (a pontverseny élén)” – mondta.

    „Ez egy igazi váltás, és arra gondolok, hogy talán Piquet és Mansell vagy valami ilyesmi lehetett ilyen korábban. Már nem emlékszem.”

  • Häkkinen hegesztőnek tanult, a szülei kedvéért

    Häkkinen hegesztőnek tanult, a szülei kedvéért

    A most 53 éves, kétszeres világbajnok Mika Häkkinen 1998-ban ezen a napon vált Forma-1-es bajnokká. Egy hamarosan publikálásra kerülő Unibet videóban pedig sok érdekes dolgot mesélt az egykori versenyző Arto Nyberg újságírónak.

    Többek között őseiről is mesélt, és arról, hogy valószínűleg mivel foglalkozna, ha nem lett volna belőle versenyző.

    „Azt tudom, hogy anyai ágon földművesek, apai ágon pedig gyári munkások (az felmenői)” – árulja el Häkkinen a dokumentumfilmben.

    Iskolás éveit, mint egy magától értetődő, kihívás nélküli időszakot jellemzi. A sport mellett különösen érdekelte a történelem is..

    Mint sokaknak, Mika Häkkinennek is kihívást jelentett az iskola és az autós hobbi összeegyeztetése. A dokumentumfilmben utal arra is, hogy a tanárok nem mindig értették meg annyira a hobbiját, hogy támogassák.

    „Ha a szüleim elvihették volna a tanáromat a versenyekre… Az nagy dolog lett volna” – mondta.

    Az is kiderül a videóból, hogy Mika apja, Harri és anyja, Aila ragaszkodott ahhoz, hogy fiuk diplomát szerezzen. Őt egyre jobban vonzották a versenypályák, de a fiatal Häkkinen a szülei kedvéért tovább tanult.

    Hegesztőtanfolyamot kezdett egy szakiskolában.

    „Hagytam, hogy a tekintetem körbejárja az osztálytermet, és azon tűnődtem, mi lesz ezekből a srácokból. Én mindvégig tudtam, hogy autóversenyző akarok lenni.”

    Ez pedig sokba került a családnak. A leendő F1-es világbajnok versenyzői karrierje nem meglepő módon gokartozással kezdődött.

    „Drága mulatság volt” – bólogat Mika Nybergnek, és elmondja, hogy apjának, Harrinak több munkahelyen is dolgoznia kellett, hogy finanszírozni tudja fia hobbiját.

    „Mindig pénzt tettünk egy befőttesüvegbe, hogy félretegyük a gokartozásra. Persze a nővérem egy kicsit hátrányba került emiatt, mert minden pénz a sportra ment.”

    Emellett „több száz levelet” küldtek különböző cégeknek, hogy szponzorokat találjanak.

    Végül kifizetődött minden, hiszen Mika Pauli Häkkinen 1998 november 1-jén a legendás Suzukai pályán megszerezte pályafutása első F1-es világbajnoki címét.

    Visszaemlékezett azonban első gokartversenyére is.

    A körök egyre fogytak, Mika pedig azt hitte, hogy végre célba ért, és bement a boxba.

    „Kihajtottam a boxba, ránéztem apámra, aki azt mondta: „Mit keresel itt?” Mindenki bámult – emlékszik vissza Mika a dokumentumfilmben.

    „Ekkor jöttem rá, hogy na basszameg, még van egy kör hátra. Visszamentem a pályára, de természetesen így én voltam az utolsó.”

    Mika beszámolt arról is, mikor szüleivel és nővérével egy régi panelház 5. emeletén lakott. Egy szobán osztozott idősebb nővérével. Ez akkor változott meg, amikor tinédzser lett.

    „Aztán apám a gardróbba költöztett. Egy kis két négyzetméteres fülke volt” – mondja nevetve Häkkinen.

    „De, nagyszerű volt. Ilyen volt az élet, és gyerekként is így láttan. Ha biztonságban és jól érzed magad otthon, akkor nem számít, hogy ez egy nagy hely-e. Amíg jól tudsz enni és aludni, addig csak ennyi kell.”

  • Gyerekek alkottak Formula E autót, szemétből!

    Gyerekek alkottak Formula E autót, szemétből!

    Egyre fontosabb, hogy az autósport is megtalálja magának azt az irányt, mellyel kevésbé szennyezi a környezetet, vagy akár még tehet is a környezet minőségének javításáért. Minden motorsport szakág felismerte már, hogy a sportot zöldebbé kell tenni.

    Az Envision Virgin Racing pedig most összefogott a Kids Against Plastic nevű szervezettel, hogy az iskolai szemétből saját Formula E autó másolatot készítsenek.

    A brit Lazerian tervezőstúdiónak 700 órájába, valamint 100 kg egyszer használatos műanyagba került, hogy életre keltse az 1:1 méretarányú másolatot.

    Ez az egész az Envision Virgin „Race Against Climate Change” (Verseny az éghajlatváltozás ellen) és a Recover E kezdeményezés része, amelynek célja, hogy felhívja a gyerekek figyelmét az egyszer használatos műanyagokra az Egyesült Királyságban. Évente 380 millió tonna műanyagot állítanak elő, amelynek akár 50%-a egyszer használatos, és szinte azonnal szemétként végzi.

    Az ENSZ glasgow-i éghajlatváltozási csúcstalálkozója (COP26) előtt a csapat egyesítette erőit Amy és Ella Meekkel, a Kids Against Plastic alapítóival. A nővérek a Garrowhill Általános Iskola helyi diákjainak segítségével gyűjtötték a műanyag szemetet, és másokat is arra ösztönöztek, hogy váljanak „Plastic Clever”-ré, vagyis olyan emberekké, akik tudatosak a műanyag felhasználás kapcsán és okosan hasznosítják azt.

    „Nagyon találó, hogy a Recover E autót az iskolásoktól kezdve a vásárlókon át a világ vezetőiig mindenféle közönség láthatja majd, mert a változás érdekében mindenkinek csatlakoznia kell a műanyaggal kapcsolatos szokásaikkal szakító és a változásért lobbizó emberek mozgalmához.” – mondták a Meek nővérek.

    „Csodálatos volt egy olyan szervezettel együttműködni, mint az Envision Virgin Racing, amelynek értékei és céljai megegyeznek a miénkkel, és amely segíthet abban, hogy kampányunkat a világ színpadára emeljük.”

    Az autót ma, november 1-jén mutatják be a glasgow-i Silverburn bevásárlóközpontban.
    Nem ez az első alkalom, hogy az Envision Virgin arra ösztönzi a gyerekeket, hogy többet tudjanak meg az éghajlatváltozásról.

    Tavaly a 11 éves Kitty Thwaite nyerte meg azt a versenyt, amelynek keretében az általa tervezett, a felmelegedő bolygón élő, veszélyeztetett állatokat ábrázoló feliratot egy valódi Formula E autóra rajzolták rá.

  • Szaúd-Arábia visszavonta az F1-re vonatkozó dress code-ot

    Szaúd-Arábia visszavonta az F1-re vonatkozó dress code-ot

    A szaúd-arábiai hatóságok gyorsan megváltoztatták a véleményüket a női öltözködési szabályzattal kapcsolatban, amelyet a Forma-1-es csapatok között terjesztettek el az első dzsiddai utcai futam előtt.

    A szaúdi verseny tisztviselőinek nemrégiben küldött e-mail szerint a nőknek óvatosnak kell lenniük, hogy mennyi bőrfelületet mutatnak az arab királyságban, amikor a közelgő decemberi versenyre látogatnak. Gyakorlatilag csak hosszú ujjú ruhákat, vagy térd alá érő szoknya szerepelt az opciók között, mélyen dekoltált ruhák pedig szóba sem jöhettek. De a férfiak esetében is kikötötték, hogy nem vehetnek fel ujjatlan pólót, rövid nadrágot, vagy épp szaggatott farmert.

    A Times of London szerint azonban a szaúdi sportminisztérium most azt állítja, hogy nem lesznek ilyen korlátozások a nőkre, illetve a férfiakra vonatkozóan.

    A csapatoknak szóló új közlemény szerint az öltözködési szabályok inkább a kedves fogadtatás biztosítását célozták meg-., nem pedig azt, hogy a személyzet mit viselhet, beleértve a szűk ruházatot és a túlzott sminket…

    „A sportminisztérium hangsúlyozta, hogy a pályán (vagy) Dzsiddában semmilyen nyilvános helyen nem lesz dress code” – áll a közleményben.

    „Ez mindenkire vonatkozik, nemtől függetlenül” – folytatódik a szaúdi szervezők új közleménye, hozzátéve, hogy a látogatóknak ettől függetlenül tiszteletben kell tartaniuk „Szaúd-Arábia kulturális érzékenységét”.

    A La Gazzetta dello Sport úgy véli, hogy a fordulatot az eredeti öltözködési szabályzatot követő negatív visszhang okozta, amelyet egy Formula-2-es csapatvezető szivárogtatott ki.

  • 40 perc alatt fogytak el a drága jegyek a Miami Nagydíjra

    40 perc alatt fogytak el a drága jegyek a Miami Nagydíjra

    A Miami Nagydíj jegyárai meglehetősen magasak lehettek, de ez nem akadályozta meg, hogy mindössze 40 perc alatt elfogyjanak.

    A Forma-1 azon törekvésének részeként, hogy a sportágat népszerűbbé tegye az Egyesült Államokban, a floridai város a következő szezonban először ad otthont versenyhétvégének, és azon túl is a naptárban marad, mivel egy 10 évre szóló szerződést írtak alá.

    Nem sokkal azelőtt, hogy a jövő évi futamra a jegyek árusítása megkezdődött, az Egyesült Államok Nagydíja lezajlott Austinban, és ez azt sugallta, hogy a Miami International Autodrome-ban megrendezésre kerülő esemény is népszerűnek bizonyul majd.

    A hétvége során valamivel kevesebb mint 400 000 rajongó látogatott ki a Circuit of The Americas (COTA) pályára.

    Most úgy tűnik, hogy jövőre Miamiban is hasonló lehet a helyzet, mivel az elővételes jegyek 40 perccel azután el is fogytak, hogy a nagyközönség számára elérhetővé váltak.

    Ez annak ellenére történt, hogy a jegyek rendkívül drágák, a legolcsóbb háromnapos bérletek ára 500 font körül (kb 206 000 forint) volt, a legdrágábbak pedig valamivel kevesebbek, mint 2000 font (kb 820 000 forint).

    Az F1 célja, hogy a sport az Egyesült Államokban nagyobb teret nyerjen, ami jó eséllyel teljesül is, részben a Netflix Drive to Survive című sorozatának köszönhetően.

    A sportág egyik legjelentősebb amerikai képviselője, a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szerint a miami futam végül is hatalmas lökést ad majd az F1 népszerűségének az országban.

    „Kezdenek történni a dolgok. Miami egy újabb turbófeltöltés lesz a sportág számára” – mondta.

    „Ott van Mexikó, Montreal, tehát vannak szomszédos események és egy televíziós szerződés, amely szerintem a nem túl távoli jövőben megújításra kerül.”

  • Wolff figyelmeztet: A Forma-1 a Bajnokok Ligája

    Wolff figyelmeztet: A Forma-1 a Bajnokok Ligája

    Miután a Forma-1 érdekeltjei közel állnak ahhoz, hogy véglegesítsék a 2025-től használt új erőforrásokat, Toto Wolff figyelmeztető lövést adott le a potenciális új belépők számára, mondván, az F1 az autósportok Champions League-je, vagyis a Bajnokok Ligája.

    Az F1-ben használandó új generációs erőforrás-egységekről már egy ideje folynak a tárgyalások, a legutóbbi Monzában került sor megbeszélésre, az Olasz Nagydíj hétvégéjén.

    Bár még nem véglegesítették teljesen, de az már ismert, hogy az új erőforrásból kikerül az MGU-H elem, amely a legbonyolultabb elemnek számít.

    Ez ösztönzőleg hathat a VW számára, hogy beszálljon a sportba, mivel nagyon szerették volna, ha ez az alkatrész kikerül a jövőbeli erőforrás-architektúrából, hogy a tervezés és a gyártás költségeinek csökkentése mellett a közúti használatra alkalmasabb erőforrásokat kapjanak.

    A Mercedes motorsportfőnöke, Toto Wolff a GPFANS-nek beszélt erről a témáról.

    „Nagyszerű, hogy vannak erős OEM-ek, akik érdeklődést mutatnak a sportunk iránt” – mondta.

    „Nyilvánvalóan egyik nagy autógyár sem akar beszállni, és olyan helyzetbe kerülni, ahol rendkívül versenyképtelenek lesznek” – mutatott rá Wolff egy esetleges újabb Honda-helyzetre.

    „Ezért olyan rendszerekre van szükségünk, amelyek mérséklik ezeket a nagyon nagy kockázatokat.”

    Az osztrák azonban figyelmeztetett, hogy az újoncok ne számítsanak azonnali sikerre a sportban, hiszen a Mercedest leszámítva az összes többi erőforrás-beszállító kezdetben küszködött az új turbó-hibrid technológiával.

    „Másfelől a Forma-1 a Bajnokok Ligája, és senki sem számíthat arra, hogy első alkalommal belép a Bajnokok Ligájába, és rögtön a döntőbe jut, majd a legnagyobb trófeával térhet haza” – figyelmeztetett.

    „Hosszú ideje itt vagyunk, rengeteg pénzt, verejtéket és vért fektettünk be, és elszenvedtünk szörnyű eredményeket is, hogy eljussunk oda, ahol most vagyunk.”

    „Nézd meg a Mercedes történetét az első öt évben, amikor gyári csapat voltunk, a szörnyű Honda-napokat, amikkel szembesültek, a Renault-napokat” – emlékeztetett Wolff.

    „Mindenkinek fel kellett küzdenie magát ahhoz, hogy végül versenyeket és bajnokságokat nyerjen.”

    „Ez egy finom egyensúly, amit meg kell találnunk ahhoz, hogy újonnan érkező versenyzőket vonzzunk erőforrásgyártóként. Mindenkinek fel kell ismernie, hogy nem lehet csak úgy jönni és hódítani; időt kell ennek adni” – hangsúlyozta.

    Wolff a továbbiakban kifejtette, hogy a problémákra pénzt szórni nem a helyes megközelítés. Az idő és a türelem a siker két fő összetevője.

    „A múltban ezt sok OEM félreértette” – állította. „Ha megnézzük a Toyotát, a BMW-t és a Hondát, minden pénz, minden erőforrás lényegtelen, ha nem adunk elég időt a projektnek.”

    „Mindenki, aki csapatként vagy erőforrásgyártóként csatlakozik az F1-hez, félreérti, hogy ehhez mennyi időre van szükség. A sportot az teszi annyira vonzóvá, hogy nem könnyű nyerni.”

    A 49 éves, 2013 óta a Mercedesnél dolgozó Wolff elmondta, hogy nagyon sok részletet kell még véglegesíteni a 2025-ös erőforrásokat illetően.

    „Mindannyian egyetértünk a fenntarthatósági koncepcióval a jövőre nézve, de amit még meg kell határozni, az a részletek – újoncok kontra már jelenlévők és különböző egyéb paraméterek.”

  • Nem volt illegális Schumacher autója!

    Nem volt illegális Schumacher autója!

    René Rosin, az olaszországi székhelyű Prema Powerteam csapatfőnöke szerint teljesen legális volt az az autó, amelyet Mick Schumacher vezetett a 2018-as FIA Formula-3-as Európa-bajnokság megnyerése során.

    Schumacher 2017-ben első F3-as szezonját a 12. helyen fejezte be, ezzel a négy Prema-pilóta közül ő szerepelt a legrosszabbul.

    A következő évben is a csapatnál maradt, és a gyengécske szezonkezdet után, a szezon közepe táján megszerezte első győzelmét, a 2018-as szezon második felében pedig már dominált. Végül 57 pontos előnnyel lett bajnok a második helyezett Dan Ticktum előtt.

    Azonban Schumacher bajnoki címe kapcsán, néhányaknak felszaladt a szemöldöke, többek között Ticktumnak, aki a közösségi médiában megkérdőjelezte, hogyan sikerülhetett a németnek drasztikusan javítania a formáján.

    A közösségi médiába tett bejegyzést később törölték, de még a mai napig is vannak, akiknek kétségeik vannak azzal kapcsolatban, hogy Schumacher hogyan nyerte meg a bajnokságot.

    Rosin azonban ragaszkodik ahhoz, hogy Schumacher autója teljesen legális volt, és „nem helyénvalónak” jellemezte Ticktum megjegyzéseit.

    „Azok a megjegyzések nem voltak helyénvalóak” – mondta Rosin.

    „Ha valaki megkérdőjelezte az autó vagy a motor szabályosságát, akkor bármi ellen tiltakozhatott volna. De senki sem tette meg.”

    Elmondta, hogy egyszerűen azért nyerték meg a 2018-as bajnokságot, mert Schumacher a szezon második felében sokkal következetesebb volt és erős eredményeket tudott elérni.

    „Mindig az első helyekért harcolt, de aztán sosem hozta azt az eredményt, amire szüksége lett volna.”

    „Azt mondtuk neki: ‘Mick, csak csináld futamról futamra, ne gondolj a bajnokságra – ha a bajnokságra gondolsz, akkor nehezebb lesz’.”

    „Megnyertük a bajnoki címet, mert Mick és a csapat nagyszerű munkát végzett.”

    Mick Schumacher azóta már F1-es versenyző, idén debütált a Haas csapat színeiben. Jelenleg nulla ponttal 19. a bajnokságban.
  • Villeneuve megszerezte első NASCAR Euro Series győzelmét!

    Villeneuve megszerezte első NASCAR Euro Series győzelmét!

    Jacques Villeneuve, az 1997-es Forma-1-es világbajnok megszerezte első győzelmét a NASCAR Euro Series-ben, miután szombaton Vallelungában győzni tudott.

    Miután több dobogós helyezést ért el, köztük egy második helyet a Róma melletti olasz pályán tavaly, Villeneuve most az Academy Motorsport/Alex Caffi Motorsport csapatával győzelmet szerzett.

    A versenye azonban nem volt dráma nélküli, mivel a repülőrajtnál úgy ítélték meg, hogy a pole-ból induló Alon Day elé került, amiért öt másodperces büntetést kapott.

    Miután az első kanyarban megelőzte Dayt, Villeneuve elhúzott az ellenfelektől, és az utolsó körre 5,2 másodperces előnnyel indult. A leintéskor a különbség 6,3 másodpercre nőtt Vittorio Ghirellivel szemben, aki a célba érkezésig Gianmarco Ercolival csatázott.

    „Végre, már régóta vártam erre” – mondta Villeneuve. „Sokat harcoltunk az élen, és az autó jó volt a versenyen. Az edzéseken nehéz dolgunk volt, de a kvalifikáción az autó igazán elképesztő volt.”

    „Kaptam egy büntetést a rajtnál, nem tudom, miért, mert a szabályok szerint a zöld lámpánál szabad az út, szóval biztos kihagytam valamit a szabálykönyvben, úgyhogy megyek és megnézem. De jó, hogy jól sikerült a rajt, mert nem volt meg a lóerőm Alonnal szemben, ami az 1-es kanyarig nyilvánvaló volt.”

    Villeneuve a hónap elején tesztelte a csapat Next Gen autóját a Charlotte Roval pályán, ahol a 12. leggyorsabb időt érte el.