Szerző: Tajthi Andrea

  • 6+1 exkluzív, F1-es ajándékötlet karácsonyra!

    6+1 exkluzív, F1-es ajándékötlet karácsonyra!

    Még korainak tűnhet a karácsonyi ajándékokkal foglalkozni, azonban listánk exkluzívjai külföldi termékek, így számoltunk azzal, hogy ha valakinek meghozzuk a kedvét, annak még karácsony előtt megérkezhessen, amit szeretne.

    6+1 olyan márkát/manufaktúrát mutatunk be nektek, mely olyan Forma-1-es relikviákat, ajándékokat készítenek, melyek nem szokványosak, melyek nem találhatók meg bármelyik F1-es shopban. Ezek közül 6 brit cég, egy pedig német.
    Ennek tükrében rögtön linkelünk is nektek ITT tájékoztatót arról, hogy miként lehet mostanság az Egyesült Királyságból rendelni, illetve mikor és mennyi vámot kell fizetni.

    Amit még fontos megjegyezni, hogy az alábbi lista saját gyűjtés, nem szponzorált, majdnem mindegyik helyről rendeltünk is már, sima vásárlóként.

    Nézzük hát az ajándékötleteket!

    HEEL TREAD
    Mondhatni tipikus és közhelyes zoknit ajándékozni karácsonyra, de ha egy F1 rajongót ilyen zoknival lepsz meg, bizonyára nem fog megsértődni! Főleg, mert mostanában kifejezetten divat lett színes, mintás zoknit hordani. A HEEL TREAD olyan zoknikat készít, melyek mintáját autók, versenyautók (F1-esek, rali autók, stb) inspirálták, és bár némelyiken felirat sincs, olyan ügyesen játszanak a színekkel és formákkal, hogy simán felismerhető, miről is van szó. Autós témán túl egyébként motoros és repülős tematikájú zoknikat is találtok. www.heeltread.com

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    HEEL TREAD (@heeltread) által megosztott bejegyzés

    Racing Chocs
    Ki ne szeretné az édességet? Oké, biztosan akad azért ilyen ember is, de megkockáztatjuk, hogy ha Forma-1 rajongóról van szó, akkor ezeknek a csokiknak biztosan nem tud ellenállni! A Racing Chocs egy brit családi vállalkozás, akik F1 témájú csokikat, bonbonokat készítenek, leginkább sisak formájúakat, melyeket olyanra is dekorálnak, mint amilyenek a versenyzők sisakjai. Aki kedvet kapott, annak érdemes sietnie, mert a legfrissebb bejegyzésük szerint már csak a mai napon (nov. 5.) lehet rendelni, utána már decemberig nem. (De el is raktározhatjátok az ajándék ötletet későbbre, születésnapra, Valentin-napra, stb.) www.racingchocs.com

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Matthew Poat (@racingchocs) által megosztott bejegyzés

    Retro GP
    A Retro GP már nem aktív versenyzők és csapatok inspirálta termékeket kínál, leginkább pólókat. Van itt többek között Jordan, Minardi, Arrows, Ligier, vagy épp Brawn GP is. Ezen kívül ők a hivatalos Hesketh Racing relikviákat forgalmazó cég is. A Hesketh termékek skálája igen széles. A pólókon és ingeken kívül van sör, sörös pohár, bögre, sapka, plüss maci, lámpa, és karóra is. www.retrogp.com

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Retro GP (@retrogp) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Retro GP (@retrogp) által megosztott bejegyzés

    Box Box Box
    A Box Box Box kínálatában is akad pár ruhanemű, azonban náluk a legegyedibb termék az ún. tea towel, ami amolyan konyharuha-féle, de akár kisebb terítőként, vagy egyszerű dekorációkánt is tud funkcionálni. Érdekessége pedig az, hogy F1-es versenynaptár díszíti. Egyelőre a 2021-es látható a kínálatukban, de feltételezhetően lesz 2022-es is.
    Ami viszont már biztosan kapható, az a 2022-es asztali naptárjuk, mely szokatlan, egyedi kivitelezésű, és kiváló Cahier fotók díszítik. www.boxboxbox.co

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Adam l Motorsports Merch (@boxboxboxco) által megosztott bejegyzés


    House of Alyssa Smith 
    Alyssa Smith egy fiatal brit vállalkozó, aki ezüstékszerek készítésével foglalkozik, ezen belül van egy komoly motorsportos kollekciója is! Korábban interjút is készítettünk Alyssával, ezt ITT olvashatjátok. Találhattok itt medálokat, komplett nyakláncokat, fülbevalókat, karkötő charmokat, méghozzá autósportos témában. Versenypálya sziluettek, sisakok, rajtszámok, autó, kockás zászló, stb. www.houseofalyssasmith.com

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    House of Alyssa Smith ? (@alyssajewellery) által megosztott bejegyzés

     

    GRAHAM HILL Cosmetics
    És itt a ráadás! Ezt gondolhatnánk a leginkább britnek, de a cég valójában német. A Hans Conzen Kosmetik GmbH egy márkájáról van szó, melynek neve: GRAHAM HILL Cosmetics.
    Mint ismert, Graham Hill, kétszeres F1-es világbajnok, tipikus – semmiképp sem pejoratív értelemben – angol volt, akinek megnyerő jelleme és rendkívül igényes megjelenése volt. Haja, barkója és bajsza igazán karakteressé tette. Ő inspirálta ezt a kimondottan férfiaknak, modern gentlemaneknek szánt kozmetikai márkát, mely szakállápoló, hajápoló termékeket kínál. A letisztult, elegáns flakonokba töltött termékek érdekessége, hogy megjelenik rajta a Graham és Damon Hill sisakjáról ismerős evezőlapátok mintája.
    A termékek fantázianeveit pedig F1-es versenypályák kanyarjainak nevei adják. www.grahamhill-cosmetics.com

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Graham Hill (@grahamhill.cosmetics) által megosztott bejegyzés

  • Rossi Ferrarival tesztelt, jövőre autóversenyző lesz!

    Rossi Ferrarival tesztelt, jövőre autóversenyző lesz!

    Valentino Rossinak még két MotoGP-hétvégéje van hátra, mielőtt véget ér 26 éves pályafutása a motoros világbajnokságban.

    Rossi azonban a Valenciai Nagydíj után nem fogja teljesen szögre akasztani a sisakját. A 42 éves olasz két kerékről négy kerékre vált, és 2022-től autóversenyzői karrierbe kezd.

    Rossi szerdán Misanóban tesztelte a Kessel Racing Ferrari 488 GT3-asát, amelyet a múltban már többször is vezetett egy-egy versenyen.

    „Igen, tegnap Misanóban teszteltem a Ferrarit. Mert januárban Abu Dhabiban újra versenyezni fogunk, tehát Luca, ‘Uccio’ és én” – erősítette meg Rossi a hírt, csütörtökön.

    Maga Rossi, féltestvére Luca Marini és a régi társ és mentor Alessio „Uccio” Salucci 2022. január 8-án ismét rajthoz áll a Perzsa-öböl 12 órás versenyén. A három olasz 2019 decemberében már indult ezen a versenyen egy Kessel Ferrari volánjánál, akkor Abu Dhabiban. Illetve 2021 januárjában, amikor a koronavírus miatt Abu Dhabi helyett Bahreinben rendezték a versenyt, a trió szintén ott volt a rajtrácson.

    „Általában csak a szórakozás kedvéért indulunk ezeken a versenyeken” – mondja Rossi. De: „Jövőre autóversenyző leszek. Emiatt a hozzáállás és a munka, amit beleteszek, mostantól nyilvánvalóan más lesz.”

    Hogy 2022-ben melyik bajnokságban indul, azt Rossi csak Abu Dhabi után akarja eldönteni. De már most elárulta, hogy ez egy GT autós.

    „Ez a verseny (Abu Dhabiban) alapvetően még mindig egy szórakoztató verseny számunkra. Ezt követően kell eldöntenünk, hogy melyik versenysorozat és milyen program lesz jövőre. Jövőre GT autóval fogok versenyezni. Csak még nem tudom, hogy melyik bajnokságban” – mondta Rossi.

    „Lehet, hogy a WEC. De ez lehet az Európai Le Mans sorozat vagy az Intercontinental GT Challenge is. Még el kell döntenünk, hogy melyik autóval, és azt is meg kell még tudnunk, hogy milyen gyors tudok lenni” – mondta a kilencszeres motoros világbajnok.

    A szerdai misanói teszt elsősorban arra szolgált, hogy Rossi, Marini és Salucci hónapok kihagyása után újra megismerkedjen a Ferrari 488 GT3-mal.

    „Sajnos az időjárás nem volt fantasztikus, de így is sokat tudtunk tesztelni, és jól éreztem magam” – mondta Rossi.

    „Jó nap volt, még akkor is, ha a pálya reggel még vizes volt” – tette hozzá Marini.

    „Őszintén szólva, ‘Vale’ nagyon gyors volt. Más teszteken közelebb voltam hozzá, de tegnap nagyon erős volt. A nem éppen tökéletes körülmények között, amikor még mindig volt néhány nedves folt a pályán, a slickekkel igazán odatette magát. Ekkor egy másodpercet vert rám.”

    Míg Rossi Marini szerint „tényleg a határon autózott”, addig Marini maga: „egy kicsit lazábbra vettem a figurát, mert nem akartam kárt tenni az autóban”.

    A Kessel Ferrariban immár bizonyított olasz trió harmadik pilótájáról Marini így nyilatkozott: „A nedves pályán ‘Uccio’ is nagyon gyors volt. De amikor a pálya felszáradt, nem sok ideje volt arra, hogy javítson a köridején.”

    „A végén egy másodperccel voltam lassabb, mint ‘Vale’, ‘Uccio’ pedig másfél-két másodperccel volt lassabb nálam” – számolt be Marini.

  • Lando Norris a legnépszerűbb a nők körében!

    Lando Norris a legnépszerűbb a nők körében!

    A legfrissebb, globális, rajongói felmérés szerint a McLarent a legnépszerűbb csapat jelenleg a Forma-1-ben. Zak Brown vezérigazgató ezt a versenyzőinek tulajdonítja, hiszen Lando Norris és Daniel Ricciardo is az első négyben van a pilóták népszerűségét illetően.
    Norrist az F1 női közönsége is jócskán támogatta, a brit volt az abszolút kedvenc a nők körében.

    „Ez nagyon király” – mondta Norris, akit a Forma-1 hivatalos honlapja arra kért, hogy kommentálja a felmérés eredményeit.

    „Bizonyos értelemben a rajongók miatt létezik a Forma-1. Úgy érzem, hogy elég sokat teszek a rajongókért, és jó tudni, hogy sokan támogatnak, szurkolnak nekem, és egyszerűen ott vannak mellettem. Ez fantasztikus.”

    „Jó tudni, hogy hatással vagyok rájuk, vagy megpróbálhatok segíteni nekik, időnként jó dolgokat mondani. Általában nem vagyok túl jó abban, hogy jó dolgokat mondjak, de…”

    „Az a tény, hogy ennyi emberre van lehetőségem hatni, elég nagyszerű” – mondta Norris.

    „Szerintem, különösen, a nőknél. Olyan kevés nő van a motorsportban és az autóversenyzésben, szóval jó, ha tudok – remélhetőleg – hatni erre, és esélyt adni nekik, hogy elhiggyék, hogy itt lehetnek a Forma-1-ben – talán nem csak versenyzőként, hanem mérnökként vagy szerelőként vagy bármi másként -, hiszen rengeteg hely van számukra, ahol ezt megtehetik.”

    „Ha hatással lehetek rájuk, az nagyszerű. De azt hiszem, minél több a rajongó, annál jobb ez. Jó dolog ezt látni” – tette hozzá a fiatal versenyző.

  • Benne volt a pakliban tavaly, hogy Rosberg helyettesíti Hamiltont

    Benne volt a pakliban tavaly, hogy Rosberg helyettesíti Hamiltont

    Nico Rosberg azt állítja, felajánlotta volna, hogy tavaly Bahreinben beugrik Lewis Hamilton helyére, ha fizikailag készen állt volna.

    A 2020-as szezon vége felé a Mercedesnek szüksége volt egy pilótára, miután Hamilton koronavírus-tesztje pozitív lett, nem sokkal a Sakhir Nagydíj előtt.

    A hétszeres világbajnok helyére végül a williamses George Russell ülhetett be, aki jól teljesített, és vezette is a futamot, mielőtt egy rossz boxkiállás és egy defekt véget vetett a győzelmi reményeinek.

    Ha azonban Rosberg még mindig képes lett volna F1-es autót vezetni, a dolgok másképp alakulhattak volna, a német ugyanis azt mondta, hogy felajánlotta volna, hogy visszatér korábbi csapatához a hétvégére.

    „Határozottan megfontoltam volna, hogy felemeljem a telefont” – mondta Rosberg Jenson Button YouTube-csatornáján.

    „De fizikailag nem lettem volna képes rá. Kizárt dolog. Két körnél többet nem tudnék megtenni azzal az autóval. A karjaim kőkeményre szilárdulnának, az ujjaim… Két kör után már nem tudnám tartani a kormányt, ebben biztos vagyok.”

    „Arról nem is beszélve, hogy fékezéskor a nyakam a lábam közé esne, mert nem tudnám a fejemet fent tartani! Tudod, a G-erők, meg ilyen dolgok, a kihívás és a fejlődés, amire szüksége van az összes specifikus izmodnak, a karizmaidnak… Ez nagyon a határon van.”

    „Szóval fizikailag nincs esélyem, gondolkodtam rajta.”

    Nem bánta meg visszavonulását

    Rosberg visszavonulása a sportág történetének egyik legmegdöbbentőbb visszavonulása volt: 2016-ban, közvetlenül az első világbajnoki címének megszerzése után döntött úgy, hogy befejezi a pályafutását.

    Akkor sokan úgy érezték, hogy ez egy hirtelen jött döntés volt, amit később megbán majd, de bár szeretne újra F1-es autót vezetni, azt mondja, nem vágyik rá, hogy ezt főállásban tegye.

    „Ha azt mondanák, hogy holnap Bahreinben egy tesztnapon kipróbálhatom Valtteri autóját, akkor azt mondanám, hogy ‘hű, ez annyira király, hogy szívesen megtenném’.”

    „De ha azt mondják, hogy van még egy esélyem, hogy egy szezonon belül visszatérjek, akkor nem. Nagyon köszönöm mindenkinek, nagyon boldog vagyok a második életemmel. Ez mind megtörtént és beteljesedett.”

    A német nemrég azt is elárulta, hogy már akkor tudta, hogy visszavonul, amikor a 2016-os szezon utolsó versenyén áthaladt a célvonalon.

  • Nem volt nagy durranás Ricciardo Ellen Show-s szereplése

    Nem volt nagy durranás Ricciardo Ellen Show-s szereplése

    A McLaren ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo vendég volt az amerikai The Ellen DeGeneres Show-ban.

    A pár perces beszélgetés F1 rajongóknak nem igazán volt érdekes, tipikusan annak az amerikai közönségnek szól, akik nem ismerik a Forma-1-et. Mindemellett kicsit reklámszagú is volt Netflix oldalról, mivel Ellen többször is elmondta, hogy bár nem tud semmit erről a sportról, a Drive To Survive-ot fantasztikus sorozatnak tartja és már várja a következő évadot.

    A „legizgalmasabb” az volt, mikor a 32 éves Ricciardo arról mesélt, hogy rendkívül sokat izzadnak a versenyzők egy futam alatt és több kilót fogynak…

    „Nincs időd arra gondolni, hogy ‘szomjas vagyok’, vagy ilyesmi… És mi van, ha pisilned kell? Mi van, ha iszol, mielőtt beszállsz a kocsiba?” – kérdezte Ellen.

    „Sokszor kérdezik tőlünk, hogy ‘pisiltél már valaha a kocsiban?’.”

    „Én még soha nem csináltam. Ha menni kell, akkor csak fájdalmasan kitartasz a végsőkig, de minden hupli, minden kis rázókő, amin átmész, fáj.”

    Az interjú során Ellen arról is megkérdezte Danielt, hogy a versenyzőknek mennyire kell fittnek lenniük a versenyeken.

    „Ez intenzív. És igazad van, sokan kérdezik, hogy ‘hát miért is kell neked fittnek lenned?’.”

    „A versenyek 90 percig tartanak, van egy úgynevezett G-erő, és mivel olyan gyorsan kanyarodunk, négy vagy öt G is hat a testünkre, és ez az erő alapvetően arra törekszik, hogy kirántson minket az autóból” – magyarázta Ricciardo.

    „Szóval nagy szükségünk van a törzsünk erejére, a nyakunk erejére, már csak ahhoz is, hogy alapvetően csak tartsuk magunkat. És akár 3,5 kilót is veszíthetünk egy versenyen.”

  • Wolff cáfolja, hogy a Mercedes lecseréli a főszponzort

    Wolff cáfolja, hogy a Mercedes lecseréli a főszponzort

    Toto Wolff cáfolta azokat a híreket, melyek szerint a Mercedes főszponzor-váltás előtt állhat.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Petronas, a malajziai olajvállalat, amely 2010 óta partnere a csapatnak, és a Szaúdi-Aramco kerülhet a helyére.

    Az Aramco már most is a Forma-1 egyik fő szponzora, és a források szerint azzal, hogy Dzsidda szerepel a 2021-es versenynaptárban, és Katar is a sportág hosszú távú stratégiájának része, Szaúd-Arábia és az F1 egyértelműen közeledik egymáshoz.

    A Petronas azonban lesöpörte az asztalról ezeket a pletykákat.

    „A Petronas és a Mercedes 2010 óta partnerek, egy hosszú távú együttműködési kapcsolatban, amely mindkét fél számára előnyös” – mondta egy szóvivő.

    „Tavaly egy újabb többéves ciklusra meghosszabbítottuk a partnerségünket, és büszkék vagyunk arra, hogy továbbra is együtt dolgozunk, hogy élvonalbeli teljesítményt nyújtsunk.”

    A Mercedes-főnök Wolff a Speed Weeknek nyilatkozott, amikor az Aramco-hírekről kérdezték: „Egyáltalán nincs ebben semmi.”

    „A főszponzorunkkal, a Petronasszal való partnerségünk hosszú távú. Még sok közös év áll előttünk.”

  • Vettel szerint erkölcstelen egyes versenyhelyszínekre elmenni

    Vettel szerint erkölcstelen egyes versenyhelyszínekre elmenni

    Sebastian Vettel megkérdőjelezte egyes Forma-1-es versenyhelyszínek erkölcsi tisztaságát.

    Nem tartja helyesnek, hogy a sport olyan országokba látogat – és fogad el onnan pénzt -, melyekben komolyan sérülnek az emberi jogok.

    A sportág az elmúlt években fokozottan fellépett a társadalmi igazságosság és befogadás előmozdítása érdekében, és létrehozta hozzá a „We Race As One” (Egyként versenyzünk) üzenetet.

    Valóban, minden egyes futam előtt láthatjuk, hogy a versenyzők – ki így, ki úgy – kiállnak a faji- és egyéb diszkrimináció ellen. A négyszeres világbajnok Vettel is rendszeresen támogatja az ilyen kampányokat. Ezen kívül a klímavédelem témájában is sokszor felszólal.

    Vettel egyértelműen kötelességének és céljának érzi, hogy felszólaljon és kiálljon azért, amit helyesnek érez, most pedig némi nyugtalanságot érez a Forma-1 néhány helyszínével kapcsolatban, mivel néhány országnak megkérdőjelezhető a hozzáállása az emberi jogokhoz.

    „Rengeteg olyan ország van, ahová elmegyünk, és sok olyan pénzt kapunk onnan, ami talán nem túl tiszta” – mondta Vettel a New York Timesnak adott interjújában.

    „Nyilvánvalóan nehéz dolog bekerülni (a versenynaptárba). Egyes országok jobb helyzetben vannak ebből a szempontból, mint mások.”

    „Azt hiszem, bizonyos értelemben rossz, hogy bizonyos helyekre elmegyünk, mert ha lenne morál, akkor egyszerűen nemet mondanánk ezekre.”

    „Nyilvánvaló, pénzügyileg látom, hogy a Forma-1-nek, mint üzletágnak hatalmas motivációja van arra, hogy odamenjen.”

    „De hol maradnak a szerelők, a mérnökök, a pilóták?” – teszi fel a kérdést Vettel.

    „Mi van a csapat által alkalmazott emberekkel, akik egy olyan munkát végeznek, amelyet önként vállalnak, de nem az ő választásuk vagy döntésük, hogy hol gyakorolják ezt a munkát? Azt hiszem, ez egy nehéz kérdés.”

    „Tágabb értelemben vett szervezetként azt hiszem, hogy ez azzal a felelősséggel kapcsolatos, hogy összességében növekednie kellene a tudatosságunknak és felelősséggel tartozunk a tetteinkért.”

    „Legyen szó akár egy Forma-1-es esemény megrendezéséről, akár egy vállalat vezetéséről, akár egy termék eladásáról.”

    „Úgy gondolom, hogy jobban szembe kell néznünk tetteink következményeivel, és vállalnunk kell ezt a felelősséget.”

  • Alonso örülne, ha Jerez is versenyt rendezne jövőre

    Alonso örülne, ha Jerez is versenyt rendezne jövőre

    A dél-spanyolországi Jerez az első a sorban, mint lehetséges helyettesítő helyszín a 2022-es Forma-1-es versenynaptárban.

    Az F1 nemrégiben jelentette be a következő szezonra szóló, eddig példátlanul hosszú, 23 futamból álló versenynaptárat, de néhány helyszín kapcsán még vannak kérdőjelek.

    A politikai helyzet Melbourne-ben például jelenleg különösen instabil, és Montreal és Suzuka kapcsán is folyamatosak a kétségek.

    Emellett Imola, Barcelona, Szingapúr és Austin még nem írta alá a szerződését 2022-re, míg az új miami pálya nyomvonala az FIA homologizációjának függvénye.

    „Tartalékként az első helyen állunk” – jelentette be Juan Marin regionális idegenforgalmi miniszter, utalva a jerezi pályára.

    „Abban a pillanatban, amikor egy világbajnoki verseny elmarad, mi is benevezhetünk” – mondta.

    Szerinte ez mindössze 3-5 millió euróba kerülne a régiónak.

    Egy második spanyolországi futam lehetősége nagyon felvillanyozza a spanyol F1-es pilótát, a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót.

    „Láttam a hírekben” – mondta az Alpine versenyzője. „Remélem, hogy két versenyt rendezhetünk Spanyolországban.”

    „Volt már ilyen korábban Valenciával és Barcelonával, és ez nagyon jó lenne az országunknak és a rajongóknak, akik elutazhatnának, hogy két versenyt is élőben láthassanak.”

    „Remélhetőleg ez megtörténik” – tette hozzá Alonso.

  • Prost-Senna-szerű csatával zárulhat az idei F1-es szezon?

    Prost-Senna-szerű csatával zárulhat az idei F1-es szezon?

    A Forma-1-ben a Prost-Senna páros csatáit megidéző összecsapás zárhatja a 2021-es, kiélezett világbajnoki harcot. Erre figyelmeztet a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff, akinek versenyzője, a már hétszeres világbajnok Lewis Hamilton öt futammal a szezon vége előtt 12 ponttal van lemaradva a red bullos Max Verstappen mögött.

    „Ha az utolsó futamon, Abu Dhabiban bekövetkezne az a forgatókönyv, hogy címért még mindig versenyeznének egymással, bárki is lenne az élen, az abszolút megpróbálná ugyanazt csinálni, mint a Senna-Prost években” – mondta Wolff a Daily Mailnek.

    A rendkívül ellentmondásos, címről döntő ütközésekre utal, amelyekhez hasonlót aztán 1997-ben Michael Schumacher és Jacques Villeneuve megismételt.

    „Láttuk ezt Schumacherrel és Villeneuve-vel, láttuk Sennával és Prosttal kétszer is” – mondta Wolff.

    „Mi történt Monzában? Verstappen kiütötte Lewist, mert előzni készült, és ő gyorsabb volt. És ez teljesen érthető.”

    „Ha a bajnoki címért versenyzel, és látod, hogy elúszik, mert a másik megelőz, milyen eszközöd van azon kívül, hogy gondoskodsz róla, hogy ne tudjon előzni?”
    Érdekes módon Wolff azt mondta, Hamilton főnökeként nem tesz erőfeszítéseket a helyzet „kontrollálására”.

    „Nem hiszem, hogy irányítani lehet és nem hiszem, hogy irányítani kellene, mert ők a gladiátorok a gépeikben” – mondta.

    „Ez teszi ezt a sportot olyan érdekessé, mert a természetünkbe van kódolva, hogy nem szeretjük a konfrontációt, ugyanakkor az ember kíváncsian várja, hogyan alakul ez a kapcsolat.”

    „Ha összeütköznek, vajon szembe kerülnek egymással? Mit fognak mondani? Egymás szemébe fognak nézni? Mi nem avatkoznánk bele. A kapcsolat az egyének között rendeződik.”

  • Häkkinen tovább mesél: Söfőrrel és őrökkel az iskolába

    Häkkinen tovább mesél: Söfőrrel és őrökkel az iskolába

    Tegnap már beszámoltunk róla, hogy egy szokatlanul hosszú videóinterjú készült Mika Häkkinennel az Unibet jóvoltából, mely hamarosan megtekinthető lesz majd YouTube-on. Most újabb téma látott napvilágot, melyről a kétszeres világbajnok finn mesél a videón.

    Mika Häkkinen évek óta Monacóban él családjával: Második feleségével Marketával, valamint három legkisebb gyermekével, Lynnel, valamint az ikerpárral, Ellával és Daniellel. (Első feleségétől, Erjától született gyermekei, Hugo és Aina már 21 és 16 évesek.)

    Bár a családfő 1998-as és 1999-es világbajnoki címei óta eltelt már jó sok idő, Mika gyermekei állítólag jól ismerik édesapjuk eredményeit.

    „Néha a vacsoraasztalnál azt mondhatják: ‘Apa, híres vagy!’” – meséli Mika.

    „Erre én azt felelelem, hogy ‘az apád vagyok, nem kellene ezt mondanod’. Ez elég érdekes. Nem látom problémának, de vigyáznom kell, nehogy elkezdjenek hencegni.”

    A filmben az újságíró Arto Nyberg felhívja Häkkinen figyelmét arra, hogy Monaco nem éppen hétköznapi hely. És Mika szerint sem az. A gazdag lakosairól és alacsony adóiról ismert hercegség sok szempontból ideális hely a világsztárok számára. Häkkinen számáramár természetes, hogy gyermekei barátainak szülei is többnyire nagyon sikeresek és gazdagok.

    „Igen, ez más. Amikor a gyerekek iskolába mennek, saját sofőrjük lehet, kinyitják nekik az ajtót, és biztonsági őrök is vannak körülöttük. Nem mindenki esetében, de néhányuknak igen” – mondja Häkkinen.

    „Néhányan megkérdezhetik, hogy ‘ez normális dolog?’ Monacóban ez normális.”

    Mika vagyonát több tízmillió euróra becsülik, így Nyberg tovább kérdez a pénzügyi vonalon.

    „Eddig sem beszéltem sokat a pénzről, és most sem fogok sokat beszélni róla.” – mondja Häkkinen.

    Mika arra is rámutat, hogy a baráti körébe sok gazdag üzletember tartozik.

    „Amikor a barátaiddal beszélgetsz, nem kérdezed meg, mennyit keresnek. Ez nem ilyen dolog.”

    Mika Häkkinen leginkább a minőséget értékeli.

    „Számomra magától értetődő, hogy ha vásárolsz valamit, arra mindig úgy tudj gondolni, hogy a vásárlás értéke megmaradjon.”