Szerző: Tajthi Andrea

  • „Lelökhetem az ellenfelemet a pályáról? Ha igen, milyen gyakran?”

    „Lelökhetem az ellenfelemet a pályáról? Ha igen, milyen gyakran?”

    A Forma-1-es pilóták reagáltak azon felvetésre, miszerint most már „világos”, hogy az FIA hogyan fog büntetéseket kiszabni a túlságosan agresszív versenytaktikákért. Szerintük ugyanis még mindig nem egyértelmű, hogy mit lehet, és mit nem.

    Ez volt a téma a Katarban tartott hosszas, verseny előtti eligazításon, miután Max Verstappen megúszta a büntetést annak ellenére, hogy egy héttel korábban Brazíliában szélesen fordult és leterelte Lewis Hamiltont a pályáról.

    Az F1 versenyigazgatója, Michael Masi szerint a megbeszélésen „világossá” vált, hogy mit várnak el a versenyzőktől.

    „Azt hiszem, világossá tettük a versenyzők számára, hogy mit várunk el tőlük” – mondta. „Néhányan egyetértenek, néhányan nem, de ez mindig így van.”

    „Adtunk nekik egy alapvető útmutatót, de tisztában kell lenniük azzal, hogy a stewardok minden egyes esetet külön kezelnek, figyelembe véve a konkrét körülményeket.”

    Hamilton azonban nem ért egyet azzal, hogy a megbeszélés „egyértelművé” tette volna a kérdést a versenyzők számára.

    „Nem, ez nem egyértelmű” – mondta a Mercedes versenyzője.

    „Max kivételével minden versenyző csak tisztázást kért, de nem volt egyértelmű.”
    „Ha ugyanaz megtörténik, mint Brazíliában, akkor forgatókönyv szerint mindannyiunk esetében ugyanannak kell történnie.”

    Több versenyző is egyetért Hamilton véleményével, 2022-es csapattársa, George Russell kijelentette, hogy Verstappen interlagosi megmozdulása „túl sok volt”.

    „Ha ez a nagydíj utolsó köre lett volna, egészen biztos vagyok benne, hogy büntetést kapott volna” – mondta Russell.

    Fernando Alonso hozzátette: „Túl sok a szürke zóna.”

    „Az egyik alkalommal előnyödre válik, a következő alkalommal pedig hátrányodra.”

    Honfitársa, Carlos Sainz azt mondta: „A tél folyamán tényleg tisztáznunk kell majd, hogy mi az elfogadható a támadás és a védekezés során.”

    „Lelökhetem az ellenfelemet a pályáról? Ha igen, milyen gyakran? Csak egyszer? Többször is? Kapunk figyelmeztetést?”

    „Válaszokat akartunk, de a probléma része az is, hogy nem mindig ugyanazok a versenybírák vannak” – mondta a Ferrari versenyzője.

    Ami a bajnokságot vezető Verstappen véleményét illeti, csalódottságának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az ügy a zárt versenyzői eligazításról kiszivárgott a sajtóhoz.
    „Úgy értem, megbeszéljük az ilyen dolgokat, de nem kell, hogy a sajtóba kerüljenek” – mondta a holland.

    „Szóval nem szeretem ezt, vagy nem igazán akarom kommentálni. Inkább az illetékesekkel beszélek, és csak velük vitatom meg ezeket a dolgokat a jövőben.”

  • A Mercedes nem ismeri Hamilton katari gyorsaságának okát

    A Mercedes nem ismeri Hamilton katari gyorsaságának okát

    A Mercedesnél nem nagyon tudják megmagyarázni, hogy Lewis Hamilton miért és hogyan volt ennyire domináns a Katari Nagydíjon.

    A hétszeres világbajnok az első két edzés után némileg küszködött a Losail International Circuiten, de amikor a szükséges volt, erőre kapott, és a domináns pole pozícióját még dominánsabb futamgyőzelemre váltotta.

    Hamilton kényelmes, 0,455 másodperces előnnyel zsebelte be 102. pole pozícióját, és pályafutása 102. győzelmét biztosította be azzal, hogy 25 másodperccel riválisa, Max Verstappen előtt ért célba.

    A Mercedes mérnökigazgatüja, Andrew Shovlin elárulta, hogy a csapat szimulációs adataiból semmi sem utalt arra, hogy Hamilton ilyen domináns lesz Katarban.

    „Azt gondoltuk, hogy jók leszünk itt, de ez volt az a pálya a három közül, ami miatt talán a leginkább aggódtunk” – idézte Shovlin-t a The Race.

    „Szombat reggel óta azonban úgy tűnt, hogy Lewis mindent kézben tart.”

    „Nagyon nehéz megjósolni, hogy a különbség egy tized vagy két tized lesz, ami még mindig elég szép különbség.”

    „Soha nem gondoltuk volna, hogy ekkora lesz (Hamilton előnye), de az utolsó futamon minden összejött. Az 1-es kanyar jó volt, és azt mondta, onnantól kezdve csak úgy történtek a dolgok.”

    „Elvégezhetjük az összes szimulációnkat, de semmi sem magyarázza meg, hogy miért volt ennyivel Max előtt” – tette hozzá.

    „Alapvetően ez csak azon múlik, hogy tényleg mélyre ássa magát, és megteszi, amit kell.”

    Magabiztosak az utolsó két futam előtt

    Shovlin bizalma mind a pilóta, mind az autó iránt töretlen marad a szezon utolsó két futamára is, ahol a Mercedes kétségbeesetten próbálja majd megtartani mindkét világbajnoki címet.

    „Szoros lesz, de olyan autónk van, amely képes elvégezni a feladatot, és ez nagy bátorítást ad nekünk” – mondta Shovlin.

    „Valószínűleg mindkét futamot meg kell nyernünk, de jó okunk van azt hinni, hogy az itt mutatott jó formánkat át tudjuk vinni a következő kettőre.”

    „Innen már csak egy nagy hajrá van a célig, de már nagyon várjuk a küzdelmet, és alig várjuk, hogy Szaúd-Arábiában újra pályára léphessünk.”

  • A címlapon jólfésült Ricciardo elmondta, milyennek látta európai riválisait

    A címlapon jólfésült Ricciardo elmondta, milyennek látta európai riválisait

    Daniel Ricciardo címlapra került. A McLaren versenyzője a T Australia – The New York Times Style Magazine címlapján pózol.

    A 32 éves versenyző, akit a McLaren Technology Centre-nél fotózták, neves márkák ruháit öltötte magára, úgy, mint Bottega Veneta, vagy épp Gucci.

    A fotózás persze interjúhoz készült, melyben a perthi születésű autóversenyző elmondta, még mindig meg kell néha csípnie magát, hogy elhiggye, hogy az F1-ben versenyezhet.

    Beszélt a szerény kezdetekről, és arról, hogy a családja hogyan kaparta össze a pénzt arra, hogy Európába küldhesse, hogy a középiskolát elvégezve megvalósíthassa álmát. Elmondta, hogy soha nem fogja elfelejteni szülei segítségét. Elárulta, hogy ez a vágy motiválja őt, hogy kiaknázhassa a benne rejlő lehetőségeket és büszkévé tegye szüleit.

    „Voltak más gyerekek is Európában, akik ugyanabban a helyzetben voltak, mint én, de láttam, hogy fejben azt hitték, már megcsinálták. Eléggé képben voltam ahhoz, hogy ezt átlássam” – mondta Ricciardo.

    Arra is reflektált, hogy az F1-es versenyzés mennyire változékony tud lenni a hullámvölgyek miatt.

    Bár szenvedélyesen szereti a profi versenyzést, Dan bevallotta: „Vannak napok, amikor tényleg nem szeretem a sportot, amit választottam”.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Entente Agency (@ententeagency) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Entente Agency (@ententeagency) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Entente Agency (@ententeagency) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    T Australia (@tmagazineau) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    T Australia (@tmagazineau) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    T Australia (@tmagazineau) által megosztott bejegyzés

  • A két utolsó futamra visszatér Hamilton „rakéta” motorja

    A két utolsó futamra visszatér Hamilton „rakéta” motorja

    Lewis Hamilton úgynevezett „rakéta motorja” visszatér a bajnokság utolsó előtti fordulóján, a jövőhét végén.

    A hétszeres világbajnok dominált Katarban, a red bullos Max Verstappen pedig elismerte, hogy nem csak a futam előtti rajtbüntetése hátráltatta, hanem Hamilton egyszerűen gyorsabb volt.

    A holland Verstappen előnye most mindössze 8 pont a tabellán.

    „Meg kell nyernünk még egy futamot” – mondta a csapat első számú tisztviselője, Dr. Helmut Marko a verseny után.

    „Itt és Brazíliában sem tudtunk megfelelni az elvárásainknak, ezért jobb munkát kell végeznünk Dzsiddában.”

    A Red Bull és a Mercedes pályán kívül is keményen csatázik, leginkább egymás autójának szabályosságát vitatják.

    „Persze nehéz pontosan tudni” – mondta Verstappen, amikor arról kérdezték, hogy legális-e a Mercedes.

    „Úgy értem, vannak felvételek róla, szóval ezek a dolgok rávilágíthatnak, de reméljük, hogy jó csatát fogunk vívni a végéig.”

    Utalt ezzel a Mercedes hátsó szárnyelemének rugalmasságával kapcsolatos aggodalomra.

    „A Mercedes itt lelassult, és ez annak volt köszönhető, hogy olyan hátsó szárnyat használtak, amely már nem tudott rugalmasan hajlani. A végsebességük a normális tartományon belül volt” – mondta Marko.

    „Feltételezem, hogy többé nem fogják használni, mivel az FIA-nak most már megvannak az eszközei az ellenőrzéshez.” – tette hozzá Marko.

    Marko korábban „rakétának” nevezte a Hamilton autójába Brazíliában beszerelt friss motort is. Katarban azonban nem használták – állítólag azért, hogy megspórolják azt a szaúd-arábiai és az abu dhabi utolsó versenyekre.

    „A rakéta most tér vissza” – erősítette meg Wolff vasárnap. „Az utolsó két futamra tartogattuk.”

    „Ha mindketten túl lesznek Szaúd-Arábián, remélhetőleg a mi autónkkal az élen, akkor az utolsó futam arról fog szólni, hogy ki nyer ott” – mondta Wolff. „Akkor ő (Hamilton) fogja megnyerni a bajnokságot.”

    Marko a változatosság kedvéért egyetért osztrák kollégájával.

    „Szaúd-Arábiában nyernünk kell, egy olyan pályán, ami teljesen ellenünk szól” – mondta.

    „Most előrébb vagyunk, de természetesen még nem érzem magam kényelmesen. Az utolsó két futamból egyet meg kell nyernünk – ez ilyen egyszerű.”

    „Hamilton motorjának már nem lesz annyi ereje, mint Brazíliában” – jósolta. „Nem adjuk fel.

    „Sok pontot vesztettünk Bakuban, Silverstone-ban és Budapesten, szóval normális esetben már a miénk lenne a bajnokság. Szóval most visszavágunk.”

     

  • Alonso ágyba vitte… a trófeáját

    Alonso ágyba vitte… a trófeáját

    Fernando Alonso a vasárnapi Katari Nagydíjon dobogós helyen végzett, harmadik lett az Alpine-nal. A spanyol versenyzőnek több, mint hét évet kellett erre várnia legutóbbi F1-es top 3-as eredménye óta. Előtte megutóbb a 2014-es Magyar Nagydíjon szerzett F1-es trófeát.

    Alonso nem is titkolta, hogy nagyon vágyott már ilyen eredményre.

    Ezt az is alátámasztotta, hogy a verseny után magával vitte díját az ágyba is.

    [poll id=”214″]

  • Hamilton nyert, Alonso újra dobogón, és defekt-halom!

    Hamilton nyert, Alonso újra dobogón, és defekt-halom!

    A Forma-1 történetének első Katari Nagydíja izgalmasnak bizonyult már az előtt, hogy elrajtolt volna a mezőny. Ismét a versenybírák alakítottak a dolgokon.

    A pole pozíciót Lewis Hamilton foglalhatta el, mögötte azonban változott a sorrend a rajt előtt. A szombati időmérőn a második és harmadik helyet Max Verstappen és Valtteri Bottas szerezték meg. A vasárnapi rajt előtt azonban mindkettőjüket megbüntették, amiért az időmérő legvégén figyelmen kívül hagyták a sárga zászlót. A holland 5, a finn pedig 3 rajthelyes büntetést kapott.

    Hamilton mellől így Pierre Gasly indulhatott az 57 körös versenyen, aki életében először indulhatott az első sorból F1-es versenyen. Mögöttük Alonso és Norris foglaltak helyet.

    Hamilton elsőként jött el a rajtnál, Gasly-t azonban megelőzte Alonso, Verstappen pedig feljött a 4. helyre. Eközben Bottas a 11. helyre esett vissza, de Vettel is 7 helyet bukott a rajt után, a 10. helyről.

    Verstappen hamarosan Gasly-t is megelőzte, miután a francia lesodródott kissé a pályáról. Az 5. körben aztán Alonsót is sikerült maga mögé utasítania, és üldözőbe vehette Hamiltont, akinek 4 másodperc előnye volt előtte.

    A 11. helyről induló Pérez a 14. körben már az 5. helyen haladt. Míg a rajtnál a 11. helyre visszaeső Bottas sokáig volt beragadva Tsunoda mögé, míg nem a 15. körre a 7. helyre lépett előre.

    A 18. körben Verstappen kerékcserén járt a boxban, és vissza tudott térni a második helyre, Alonso elé. A következő körben aztán Hamilton is hasonlóan tett, aki simán meg tudta tartani az első helyet.
    Hamilton előnye ekkor 10 másodperc volt a holland előtt. A hétszeres világbajnok azonban rádión jelezte, hogy szerinte indokolatlanul korán álltak ki kerékcserére.

    Miután Pérez látványos előzést mutatott be Alonso kárára, a sorrend következőképp alakult: Hamilton, Verstappen, Bottas, Pérez, Alonso.

    Fernando Alonso
    Fernando Alonso, úton a dobogó felé |  Fotó: Alpine F1 Team

    A 30. körben már csak Bottas és Mazepin neve mellett nem szerepelt még egy kerékcsere sem. A 34. körben ezért Bottasék meg is fizettek, túl sokáig vártak és bal első defektet kapott a finn. Vissza tudott még menni a boxba kerékcserére, ahol első szárnyat is cseréltek a Mercedesen, de ezzel a 14. helyre csúszott vissza.

    A 42. körben Verstappen második kerékcseréjére is sor került, megtartotta második helyét, de 33 másodperc lemaradásba került Hamiltonhoz képest. Ezt követően azonban a brit is érkezett, értelemszerűen az első helyen maradt, 14 másodperc maradt az előnyéből.

    Az 51. körben Bottast ki is intette a csapat a versenyből, mivel nem volt pontzserző helyen, így büntetlenül cserélhetnek váltót a következő versenyre.

    Ezzel egy időben George Russell is bal első defektet kapott. Ő is be tudott menni a boxba cserére. Majd rögtön utána ugyanígy járt Latifi is, de ő már nem tudott eljutni a boxutcáig, így a versenye véget ért.

    Két körrel a vége előtt virtuális biztonsági autós fázis következett Latifi félreparkolt autója miatt. Közben Verstappen friss gumikért ment ki cserére, hogy ha a VSC-nek vége lesz leintés előtt, még futhasson egy leggyorsabb kört, noha korábban is az ő neve mellett szerepelt a leggyorsabb kör.

    A versenyt végül simán nyerte Hamilton, Verstappen és Alonso előtt. A holland versenyző a leggyorsabb körért járú plusz egy pontot is begyűjtötte.

    Alonso legutóbb a 2014-es Magyar Nagydíjon állt dobogón.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Diff.
    1 Lewis Hamilton Mercedes
    2 Max Verstappen Red Bull Racing 25.743
    3 Fernando Alonso Alpine 59.457
    4 Sergio Perez Red Bull Racing 1:02.306
    5 Esteban Ocon Alpine 1:20.570
    6 Lance Stroll Aston Martin 1:21.274
    7 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:21.911
    8 Charles Leclerc Ferrari 1:23.126
    9 Lando Norris McLaren 1 kör
    10 Sebastian Vettel Aston Martin 1 kör
    11 Pierre Gasly AlphaTauri 1 kör
    12 Daniel Ricciardo McLaren 1 kör
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1 kör
    14 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1 kör
    15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1 kör
    16 Mick Schumacher Haas 1 kör
    17 George Russell Williams 2 kör
    18 Nikita Mazepin Haas 2 kör
    Nicholas Latifi Williams
    Valtteri Bottas Mercedes
  • Nem a „rakéta” motor van Hamilton autójában

    Nem a „rakéta” motor van Hamilton autójában

    Katarban folytatódik a kiélezett, feszült harc a Mercedes és a Red Bull között, ahogy egyre jobban közeledünk a 2021-es szezon végéhez.

    Már csak három Forma-1-es futam van hátra idén, köztük a mai katari, miközben a topcsapatok illegális motorok, versenyzői manőverek és rugalmas szárnyak miatt háborúznak egymással.

    Christian Horner, a Red Bull főnöke szerint a hátsó szárny alsó elemének új terheléses tesztje győzelmet jelent a csapat Mercedes és Lewis Hamilton elleni harcában.

    „Nagyon örülünk, hogy az FIA ilyen komolyan veszi ezt az ügyet” – mondta szombaton.

    Horner szerint az új tesztek már „megtették a hatásukat”, és Hamilton egyenesben mutatott sebességelőnye jelentősen kisebb ezen a hétvégén.

    Az FIA szóvivője azonban tisztázta, hogy a tesztek valójában csak „információgyűjtésről” szólnak, amit „a jövőben” új szabályok alapjául használhatnak majd.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szarkasztikusan így nyilatkozott: „A nagy hátsó szárny ellenére ők (Red Bull) ugyanolyan gyorsak, mint mi ezen a hétvégén. Én pedig örülök, ha ők boldogok.”

    „Meglátjuk, milyen kommentárokat fogunk hallani tőlük Szaúd-Arábiában.”

    Nincs most „rakéta motor”

    A Mercedes előnye várhatóan nagyobb lesz az új dzsiddai pálya hosszú egyenesén – ahol visszatérhet a brazíliai „rakéta” motor.

    Wolff és Hamilton is elárulta, hogy az egy héttel ezelőtt Interlagosban beszerelt, vitatott motor Katar nincs a regnáló bajnok autójában Katarban.

    „Nem, egy másikat használ, ami nálunk van” – mondta Wolff a DAZN-nek.

    Az osztrák azt is felvetette, hogy a Red Bull „rémeket lát”, amikor a látható nyomokról beszél, amelyek arra utalnak, hogy az alsó, hátsó szárnyelem meghajlik nagy sebességnél.

    „Már nem tudok követni mindent, amit rólunk mondanak” – mondta Wolff.

    Az egyik támadási irányvonal a Mercedes irányából azonban Max Verstappen brazíliai védekező manővere, annak ellenére, hogy az FIA pénteken elutasította a stewardok döntésének felülvizsgálatára irányuló indítványt.

    „Véleményem szerint ez (a döntés) nagyon veszélyes” – mondta Wolff.

    „Ha a hátralévő versenyek bármelyikén kétértelmű helyzet alakul ki, el lehet képzelni, hogyan polarizálódnak majd a vélemények, mert a szabályok nincsenek egyértelműen megfogalmazva.”

    Wolff szerint Verstappen most is szabálytalan volt

    Eközben Verstappent jelenleg is vizsgálják a bírák, mert figyelmen kívül hagyta a sárga zászlókat a tegnapi kvalifikáció Q3-as szakaszának végén.

    „Most néztem meg a feljegyzéseket, és úgy vélem, Max hármas szabálytalanságot követett el” – mondta Wolff.

    „Most minden a stewardok döntésétől függ, és nem akarok spekulálni.”

    Végül a Red Bull annak ellenére sem adja fel, hogy a pole-ból induló Hamiltonhoz képest jelentősnek mondható hátránya van Katarban.

    „A különbség elég riasztó” – ismerte el Dr. Helmut Marko. „De a Mercedes nem olyan magabiztos teli tankokkal.”

    „Az első kiállásig van esélyünk. Ellenkező esetben Hamilton továbbra is elérhetetlen maradhat számunkra.”

  • Hamilton azért kapott büntetést, mert példát kell mutatnia

    Hamilton azért kapott büntetést, mert példát kell mutatnia

    Jean Todt megvédte azt a döntést, mi szerint Lewis Hamiltont pénzbírsággal sújtották, miután Brazíliában vezetés közben kioldotta a biztonsági övét.

    A Mercedes pilótája a leintést követő levezető körben oldotta ki az övét, hogy jobban látható legyen, amikor a közönségnek a magasba emelte a lobogó brazil zászlót.

    A versenybírák azonban 5000 eurós büntetést szabtak ki rá.

    Sokan bírálták az FIA szigorát ez ügyben, különösen mert úgy vélik, hogy nem jó a toppilótákat meggátolni abban, hogy kulcsfontosságú pillanatokat megünnepeljenek, egy olyan izgalmas csatában, mint az idei bajnokság.

    Todt, az FIA elnöke azonban megvédte a bírák döntését.

    „Az FIA elnökeként helytelen lenne kritizálni az általunk felkért stewardokat” – mondta a Canal Plus francia csatornának.

    „Gyakran mondtam már, hogy nem irigylem a szerepüket,nem szeretnék a helyükben lenni.”

    „De nem szabad elfelejtenünk, hogy Lewis Hamilton és Max Verstappen fiatalok millióinak példaképei. És ez nemcsak azokra vonatkozik, akik a közutakon vezetnek, hanem azokra is, akik versenyeznek.”

    „Ha tehát elnézzük ezt Hamiltonnak, akkor a fiatal pilóták a Formula 4-ben vagy a Formula 3-ban vagy máshol nem fogják megérteni, őket miért büntetik a szabálysértésekért, míg Lewist nem.”

    „A Forma-1-es versenyzőknek példát kellene mutatniuk a fiataloknak” – mondta Todt.

    „Igen, a harc hevében néha olyat tesznek, amit nem kellett volna, de bárki is ő, bármilyen kategóriában is versenyez, egy versenyzőnek, akárcsak egy átlagos autó vezetőjének, be kell tartania minden biztonsági előírást.”

  • Hamilton szerezte meg az első katari pole-t, Gasly defektet kapott

    Hamilton szerezte meg az első katari pole-t, Gasly defektet kapott

    Lewis Hamilton és Max Verstappen foglalhatja majd el az első rajtsort holnap.

    Az első katari Forma-1-es kvalifikáció Q1-es szakaszában hamar elkezdtek pályára hajtani a versenyzők. Nem csoda, hiszen mindenki számára új ez a helyszín, így minden „gyakorlókörre” szükség van.

    Rögtön az elején Mazepin hívta fel magára a figyelmet, méghozzá azzal, hogy a Haas első szárnya meglehetősen furcsa szögben állt az autón, emiatt a két véglap leért és szikrákat hányt. Noha nem maga a szikra volt furcsa, hiszen ezen a pályán szinte minden autó szór szikrákat itt-ott, hanem maga a szárnyállás. Le is cserélték hamarosan.

    A Mercedesek nem sokáig engedtek teret a többieknek, hamarosan Bottas és Hamilton kerültek az eredményjelző tetejére. Úgy tűnt később, hogy Q1-et Verstappen zárja majd az élen, a legvégén Hamilton visszavette a vezetést.
    Nem jutott tovább Räikkönen, Latifi, Giovinazzi, Schumacher és Mazepin.

    A Q2-ben ismét Hamilton volt a leggyorsabb, Gasly és Alonso előtt. Véget ért azonban a kvalifikáció a Red Bull és Verstappen bánatára Pérez, rajta kívül pedig Stroll, Leclerc, Ricciardo és Russell számára.

    A Q3-ban Hamiltoné volt az első gyorskör 1:21.262-vel. Mögé Verstappen és Bottas futott be az első próbálkozásra.
    A második kísérlet során Hamilton további 4 tizedet javított idején. Verstappen is javított, de második maradt. A többieknek nem volt erre lehetőségük, miután Pierre Gasly autója defektet kapott, miután ráhajtott a rázókőre.

    A pole tehát Hamiltoné lett. Mögötte Verstappen, és Bottas végzett.

    Végeredmény:

    Q1 Versenyző Csapat Köridő Diff.
    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:20.827
    2 Max Verstappen Red Bull 1:21.282 0.455
    3 Valtteri Bottas Mercedes 1:21.478 0.651
    4 Pierre Gasly AlphaTauri 1:21.640 0.813
    5 Fernando Alonso Alpine 1:21.670 0.843
    6 Lando Norris McLaren 1:21.731 0.904
    7 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:21.840 1.013
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:21.881 1.054
    9 Esteban Ocon Alpine 1:22.028 1.201
    Q2
    10 Sebastian Vettel Aston Martin 1:22.785 1.958
    11 Sergio Perez Red Bull 1:22.346 1.519
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:22.460 1.633
    13 Charles Leclerc Ferrari 1:22.463 1.636
    14 Daniel Ricciardo McLaren 1:22.597 1.770
    15 George Russell Williams 1:22.756 1.929
    Q3
    16 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:23.156 2.329
    17 Nicholas Latifi Williams 1:23.213 2.386
    18 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:23.262 2.435
    19 Mick Schumacher Haas 1:23.407 2.580
    20 Nikita Mazepin Haas 1:25.859 5.032
  • Hatalmasat csattant az Audi Makaóban!

    Hatalmasat csattant az Audi Makaóban!

    Az évente megrendezésre kerülő Makaói Nagydíj hétvégéje rendre magában foglal különféle formaautós, GT, és motorversenyeket. Az ezen a hétvégén aratott győzelmek mindig extra értékkel bírnak, azonban Makaó a jókora balesetekről is híres. Elég, ha például Sophia Flörsch 2018-as F3-as esésére gondolunk.

    Most a kínai Ya Qi Zhang bukott jókorát a Sands China Macau GT Cup warm upján. A kínai pilóta Audi R8 LMS GT3-asa a 15 perces bemelegítő edzésén ütközött nagy tempóval a korlátnak. Az edzést persze azonnal piros zászlóval leintették.

    Állítólag a versenyzőt kórházba szállították. Az orvosi közlemény szerint Zhang jobb oldali, többszörös bordatörést, jobb oldali tüdőtágulatot, könnyű tüdőzúzódást és néhány horzsolást szenvedett. Eszméleténél volt, de a vesrenyhétvégét nem tudta/tudja folytatni.