Szerző: Tajthi Andrea

  • Norris: Ha úgy adódik, senki nem lesz többé Mr Nice Guy

    Norris: Ha úgy adódik, senki nem lesz többé Mr Nice Guy

    Lando Norris elmondta, hogy ha jövőre az élmezőnyben versenyezhet, akkor a komoly oldalát is jócskán megmutatja majd.

    Elmondása szerint nagyon hisz abban, hogy képes lesz építeni a számára jól alakuló 2021-es szezonra, amikor jövőre jelentős szabályváltozások lépnek majd életbe.

    Életmódváltáson is át fog esni, amikor az új évben Monacóba költözik, és célja, hogy a Forma-1 új korszaka felé haladva megőrizze felfelé ívelő pályáját.

    „Úgy érzem, hogy tudom ezt folytatni, és a tél folyamán ismét javíthatok egy kicsit, hogy a következő évben ott folytassam, ahol az idei évet befejeztem, ami jobb, mint ahonnan indultam” – mondta Norris a BBC Sportnak.

    Mivel 2022 „annyira más lesz, mert teljesen más autónk lesz”, úgy érzi, hogy a sorrend átrendeződése azt is jelentheti, hogy azokkal a versenyzőkkel csatázhat, akikkel jelenleg a legközelebb állnak egymáshoz – ami bevallása szerint megváltoztathatja a kettejük közötti dinamikát, különösen, ha az élen harcolnak.

    A verseny felülírhatja a barátságot

    Ha ez a helyzet, Norris szerint valószínűleg a belső, versenyző énje veszi majd át az irányítást, és a barátságos természete háttérbe szorulhat majd, ha a futamgyőzelmekre és a világbajnoki címre hajthat majd.

    „Még mindig ott tartunk, George (Russell) és én, valamint Alex (Albon) és Charles (Leclerc) kapcsán, hogy soka  jófejkedés, jól kijövünk egymással és beszélgetünk, de a dolgok mindig megváltoznak, amikor egymás ellen versenyezünk.”

    „Még mindig egy baráti fázisban vagyunk, mert soha nem versenyeztünk egymással. De ha hirtelen belevágunk a jövő évbe, és a bajnokság közepén én, Max (Verstappen) és Lewis (Hamilton) leszünk, nem hiszem, hogy lesz annyi Mr Kedves Fickó. Ez már csak így működik.”

    Jól esik neki a dicséret

    A 22 éves versenyző az idei szezonban már a tapasztaltabb pilóták dicséretét is kivívta: Hamilton a csapatrádión „olyan nagyszerű versenyzőnek” nevezte őt, amikor Ausztriában csatáztak, Fernando Alonso pedig „rocksztárnak” titulálta, amikor sisakot cseréltek.

    Norris elmondta, hogy jól esik neki és segíti az önbizalmát, hogy a jelenleg a rajtrácson lévő legmegbecsültebb nevek tisztelik őt.

    „Nagyon klassz volt egy kicsit jobban megismerni őket” – mondta a McLaren versenyzője. „Néha-néha beszélek Lewisszal a pilótaparádés körökön, meg ilyesmi” – mondta.

    „Az határozottan növeli az önbizalmadat, amikor tőlük hallasz dolgokat, mert ők már átéltek minden olyan helyzetet, amit én még tanulok, vagy amin én is keresztülmentem ebben a szezonban.”

    „Már hétéves koromban is néztem őket a tévében, úgyhogy kifizetődő és jó érzés ilyen emberektől ilyet hallani, olyan emberektől, akikre sok éven át felnéztem.”

  • A Rich Energy bejelentette, amit szokott: Semmit!

    A Rich Energy bejelentette, amit szokott: Semmit!

    Emlékeztek még a Rich Energy-re? Hát persze, hogy emlékeztek! Ők az energiaital cég, mely önmagáról azt állítja, hogy minőségibb a terméke és jobb a marketingje, mint a Red Bullnak. Korábban a Haas csapat névadó szponzora volt, míg nem túl sok kétes ügybe keveredtek. Volt itt védjegybitorlás és okirathamisítás is… Mindeközben a Rich Energy főnöke, William Storey azóta is folyamatosan fröcsög Twitteren, és rendre „megfenyegeti” a közönséget, hogy a Rich Energy márpedig vissza fog térni a Forma-1-be.

    A Rich Energy nem régiben bejelentette, hogy december 1-jén, szerdán elindítja a Rich Energy F1 Fanzone-t, jelentsen ez bármit is. Csalódást most sem okoztak, pontosan annyi történt, mint az eddigi ígérgetések során: semmi.

    A Rich Energy, elmondása szerint, már régóta tárgyal a motorsport csúcsára való visszatérésről, ahogy ők maguk nevezik: a második fejezetről, miután 2019 nyarán egy katasztrofális, ugyanakkor kissé komikusra sikerült eseménysorozat miatt ők, és a sportág egyetlen amerikai csapata idő előtt megszakították a kapcsolatot.

    De úgy tűnik, hogy a Twitteren tett „bejelentéseikből”, és a késleltetett bejelentésekből sem derül ki soha semmi.

    A Rich Energy vezérigazgatója, William Store, a 2021-es szezon előtt kijelentette, hogy a brit italmárka 2021-ben visszatér a Forma-1-be. Nos, ebből a szezonból már csak két verseny van hátra, a Rich Energynek azonban – nem meglepő módon – se híre, se hamva.

    Storey pedig most a 2022-es visszatérést hirdeti.

    Ahogy az lenni szokott, ezeket a „bejelentéseket” a Forma-1-es rajongótábor szkeptikusan, már-már nevetve fogadja, tekintettel nem csak arra, hogy összességében nem egyértelműek és nem tartalmaznak részleteket, hanem arra is, hogy a korábbiak mindegyike vaklármának bizonyult.

    November eleje környékén bejelentették, hogy december 1-jén, szerdán elindítják a „Rich Energy F1 Fanzone”-t. Ezzel próbálják „a rajongókat a csapat középpontjába helyezni, és a sportot elérhetőbbé tenni”.

    Mostanra már december 2-a van, annak is vége lassan, de nem történt semmi. Nahát!

    Azt már mindenki tudja, hogy a Rich Energy-t nem célszerű komolyan venni, mindenesetre rendkívül szórakoztató a kommunikációjuk!

  • Verstappen a saját vécéjében szállásolná el Norrist

    Verstappen a saját vécéjében szállásolná el Norrist

    Max Verstappen tréfásan meghívta Forma-1-es kollégáját, Lando Norrist, hogy aludjon az ő vécéjében, miután a McLaren versenyzője is Monacóba költözik. A költözésről Norris Instagramon számolt be.

    Izgalmas hírét követően a 22 éves versenyző rengeteg jó kívánságot kapott üzenetek és kommentek formájában, Verstappen azonban egészen másképp reagált.

    Miközben a holland élőben közvetített a Twitch-en, a holland egyik játékostársa azt közölte: „Lando Monacóba költözik”.

    Erre Verstappen így válaszolt: „Tudom!”

    A játékostárs ezután hozzátette: „Most tweetelt az új lakhelyéről.”

    Erre a Red Bull versenyzője furcsa ajánlatot tett: „Aludhat a vécémben”.

    Verstappen maga is rendelkezik ingatlannal Monacóban, és gyakran tartózkodik ott, ahogy bajnoki riválisa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton is.

    KVÍZ: Verstappen vs Hamilton, avagy közeledik a szezon vége!

  • Bottas túltolta: „Néhányszor azt hittem, hogy meg fogok halni”

    Bottas túltolta: „Néhányszor azt hittem, hogy meg fogok halni”

    Valtteri Bottas egy podcastban beszélt arról, milyen mélyre került néhány évvel ezelőtt, még az előtt, hogy a Mercedeshez került volna.

    Egyre gyakoribb téma szerte a világon, hogy nem elég csupán a testünket fitten és egészségesen tartani. Legalább annyira fontos a mentális egészségünk, mint a fizikai állapotunk. Ez a téma pedig a Forma-1-es versenyzőket sem kerüli el. A megfelelési kényszer, a szorongás, esetleg depresszió az élsportolókat sem kíméli.

    A téma fontosságáról leggyakrabban Lando Norris szokott beszélni, most azonban Bottas is felfedte élete sötét oldalát, melynek része volt túlzás, az életuntság és közömbösség is. A mentális problémák már a fizikai egészségét is súlyosan veszélyeztették.

    „Éppen a repülőjáratokról beszélgettünk, vagy valami ilyesmiről, amikor az exem (Emília Pikkarainen) azt mondta nekem, hogy ‘remélem, jó utad lesz’. Valami olyasmit mondtam, hogy ‘ha lezuhan, akkor mi lesz?’ Akkor én csak eltűnök innen. Ilyen a gondolatok kezdtek el jönni. A halál gondolata semmilyen módon nem mozgatott meg.”

    A 32 éves Bottas egy finn podcastban beszélt őszintén mentális betegségéről, amely 2014-15-ben a végletekig fajult. Ekkor még a Williamsnél versenyzett.

    „2014-ben a szezon elején elég csúnyán túl voltam terhelve, ami kizárólag a saját makacsságomnak volt köszönhető. Abban az időben a versenyzők súlya nagyon komoly probléma volt a Forma-1-ben. Szerencsére most már tényleg sokkal egészségesebb a helyzet” – mondta Bottas.

    „Minimálisra kellett szorítanom a súlyomat, és az irányítás egy kicsit kicsúszott a kezemből.”

    Bottas azt mondja, hogy az edzés megszállottja volt. A finn pulzusmérővel futotta le az edzésprogramját, majd hazaérve még egy hasonló futásra indult az edzőjével.

    Csapattársa a Williamsnél Felipe Massa volt, aki lévén, hogy alacsonyabb nála, majdnem tíz kilóval könnyebb is volt. Ez motiválta Bottast, hogy minden nap fogyjon, akár beteges mértékben is.

    „A tudattalan és esztelen edzés, a minimalista étrenddel kombinálva problémákat okozott. Egyrészt fizikait: nagyon hamar kezdtem elfáradni. Aztán alvásproblémáim voltak. Minden reggel 4-kor ébredtem, és nem tudtam aludni.”

    Miután Bottas fizikailag kimerült, fokozatosan kezdtek elfogyni a mentális erőforrásai is.

    „Egyszer a volt barátnőm azt mondta: ‘Nem kéne elmenned egy klinikára vagy ilyesmi?’ Nem voltam önmagam.”

    „Semmi sem volt jó érzés” – mondja Bottas.

    Bianchi halála is rontott a helyzeten

    Bottas akkor került igazán mélypontra, amikor egykori csapattársa, Jules Bianchi, 2014-ben Suzukában balesetet szenvedett, és meghalt. (A francia Bianchi és Bottas együtt versenyzett az ART színeiben a 2009-es F3 Euro Series-ben.)

    „Lelkileg nagyon megviselt.” – mondta.

    Azt is elmondta, hogy csak utólag jött rá, hogy milyen sok minden forog kockán számára, több szinten is. Bár mindig is versenyzett és képes volt jó teljesítményt nyújtani, sokáig tartott, amíg felépült.

    „Két évbe telt, mire felépültem. Ritmuszavarom volt, és néhányszor azt hittem, hogy meg fogok halni. A pulzusom leesett, és térdre kellett ereszkednem.”

    Bottas 2016-ban edzőt váltott, és a felépülése gyermekkori barátja, Antti Vierula irányítása alatt kezdődött.

    „Az emberi természet olyan, hogy csak akkor tanuljuk meg értékelni az egészségünket, amikor betegek vagyunk” – mondta ki Bottas a nagy igazságot.

  • Az első szaúdi versenyzőnő F1-es nagykövet lett

    Az első szaúdi versenyzőnő F1-es nagykövet lett

    Szaúd-Arábia első női autóversenyzőjét, Reema Juffalit nevezték ki Forma-1-es nagykövetnek a hétvégi, Jeddah-ban megrendezésre kerülő első Szaúd-Arábiai Nagydíjra, számolt be róla a grandprix247.com.

    A 29 éves versenyzőnő, aki idén a brit Formula 3-as bajnokságban indult, az elsők között fog körözni a Vörös-tenger partján található pályán.

    Részt vesz egy olyan pályabejáráson is, mely során egy 1979-es Williams Formula-1-es autót vezet majd, amelyet a Saudia nemzeti légitársaság szponzorált.

    „Nagyon várom már, hogy részt vehessek a versenyhétvége eseményeiben, és remélem, hogy a történetem és az utam inspirációt nyújthat mindenkinek, aki azon gondolkodik, hogy kövesse-e az álmait” – mondta egy nyilatkozatában Juffalit .

    Szaúd-Arábia 2018-ban feloldotta a női vezetésre vonatkozó tilalmat, és Juffali lett az első szaúdi jogosítvánnyal rendelkező nő, aki ráadásul még abban az évben részt vehetett egy bajnokságban is.

    A vasárnapi Forma-1-es futam lesz a harmadik, a Közel-Keleten rendezett négy F1-es versenyből, ahol akár a bajnoki cím sorsa is eldőlhet.

  • Capito: Russell jövőre valós ellenfele lehet Hamiltonnak

    Capito: Russell jövőre valós ellenfele lehet Hamiltonnak

    Jost Capito, a Williams csapatfőnöke szerint az év végén tőlük távozó George Russell jövőre valós ellenfele lehet Lewis Hamiltonnak a Mercedesnél.

    Valtteri Bottas elhagyja a csillagos márkát, helyére pedig a 23 éves, régóta a Mercedes-pártfogolt Russell ülhet, ő lesz Hamilton csapattársa.

    Ami azonban a Mercedesnek pozitív, az a Williams számára veszteség.

    „Természetesen szomorú vagyok, hogy távozik” – mondta Capito, a német Sport1-nek. „Másrészt viszont örülök neki, mert egy abszolút topcsapat tagja lesz. Sokat tanult a Williamstnél, és mindenképpen megérdemli.”

    „Nyilvánvalóan szerettük volna megtartani, de Alex Albon személyében találtunk egy jó utódot” – tette hozzá. „Nagyon jól illik a csapatba, éhes (az eredményekre), és ő a megfelelő ember arra, hogy a Williamsszel megtegye a következő lépést.”

    Arra a kérdésre, hogy Russell készen áll-e arra, hogy jövőre valóban kihívója legyen Hamiltonnak, Capito így válaszolt: „Igen, így van.”

    „Sok versenyzővel dolgoztam már együtt, de George igazán nagyszerű, azáltal is, ahogyan össze tud állítani maga mögött egy csapatot. Már 23 évesen hihetetlenül sokat fejlődött.”

    „Az igazán fontos dolog az, hogy mennyire bírja a nyomást. Minél nagyobb a nyomás, annál erősebb lesz.”

    Az egyik értelmezés szerint azonban Russellnek szüksége lehet egy évre, hogy beilleszkedjen a Mercedesnél, mielőtt 2023-ban valóban a rendszeres győzelmekért és a bajnoki címért harcolhat majd.

    „Nem” – ragaszkodik hozzá Capito.

    „George mentálisan és technikailag is elég erős ahhoz, hogy már most nyomást gyakoroljon Lewisra. És ő is ezt akarja, ezért is versenyez.”

  • A csapata nem örült Giovinazzi nyilvános véleményének

    A csapata nem örült Giovinazzi nyilvános véleményének

    Antonio Giovinazzi a közösségi médián keresztül osztotta meg, miként reagál arra,  hogy 2022-ben elveszíti a helyét az Alfa Romeónái. A csapatfőnök Frederic Vasseur pedig elismerte, hogy a megjegyzések nem tetszettek neki.

    A Brazil Nagydíj után jelentették be, hogy Giovinazzi távozik a csapattól, helyét 2022-ben a kínai újonc Guanyu Zhou veszi át. A hírt követően Giovinazzi egy tweetet tett közzé, amelyben azt sugallta, hogy a döntés a pénz miatt született.

    „Az F1 az érzelmek, a tehetség, az autók, a kockázat, a sebesség. De amikor a pénz uralkodik, az kegyetlen tud lenni” – írta az olasz.

    Fred Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke elárulta, hogy nem örült Giovinazzi megjegyzésének, ugyanakkor elismeri, hogy nehéz helyzetben van az olasz.

    „Képzelhetik, hogy nem voltam túl boldog” – idézi Vasseurt a RacingNews365.com.

    „Másrészt viszont megértem, hogy ez eléggé érzelmes volt számára. Volt egy megbeszélésünk. Most már tökéletesen tudja, hogy a következő versenyekre kell koncentrálnia.”

    „Ez fontos lesz számára. A motorsport egy kicsi világ. Ha vissza akar térni az F1-be, meg kell mutatnia, hogy megvan benne a motiváció.”

    Ami Giovinazzi pénzzel kapcsolatos megjegyzését illeti, Vasseur elismeri, hogy a szponzorok fontosak az F1-es csapatok számára, de ez mindig is így volt.

    „Ami azt illeti, hogy a motorsportot a szponzorok mozgatják, ez nem újdonság” – mondta Vasseur.

    „Minden egyes csapatnak a rajtrácson, vannak szponzorai, van pénzük, és ezzel nekünk is foglalkoznunk kell. De mindannyiunk célja ugyanaz, ami végeredményképp a teljesítmény, de ez is a munka része.”

    Vasseur azt is elárulta, hogy Zhou szerződtetésének bejelentése óta rengeteg szponzori megkeresést kap a csapat.

  • Ma 1 éve volt Grosjean lángoló balesete!

    Ma 1 éve volt Grosjean lángoló balesete!

    Tavaly ilyenkor minden Romain Grosjeanról szólt. Aligha akart ilyen esemény miatt a címlapokra kerülni, de végül – a körülményekhez képest – szerencsésen megúszta a rémisztő esetet.

    A francia versenyző a Bahreini Nagydíjon helyezkedett a rajt után, de autójának hátulja összeért Daniil Kvyat autójának első kerekével. Ennek következtében Grosjean beleszállt a szalagkorlátba. Az autó eleje be is szorult a szalagkorlát közé, “kint maradt” része pedig valósággal leszakadt, és az egész pillanatok alatt hatalmas lángba borult.

    Embed from Getty Images

    Drámai képek voltak, és egy ideig arra sem sok esély látszott, hogy a versenyző egyáltalán túlélheti az esetet. Szerencsére azonban hamarosan Grosjean feltűnt a lángok között, és el tudta hagyni az épp a pilótafülkénél ketté szakadt, lángoló autót.

    Bár az autóból sikerült kimásznia, kezén és lábán égési sérüléseket szenvedett és kórházba szállították.

    Embed from Getty Images

    A verseny utáni kedden hagyhatta el a kórházat, és bár ő szeretett volna versenyezni a szezonzárón, Abu Dhabiban, nem kapott rá engedélyt. Így, mivel akkor már tudni lehetett, hogy 2021-re nem lesz versenyzői ülése az F1-ben, az a tavalyi Bahreini Nagydíj volt a francia utolsó Forma-1-es szereplése.

    Őt az autók pilótafülkéjére rögzített halo mentette meg attól, hogy a fejét érje a szalagkorlát. Az eset pedig rávilágított, hogy bár ma már nagyon biztonságosnak mondható a sport, mindig történhet olyan, amire korábban nem számított senki.

    “Ha megmenthetek egy életet a jövőben ezzel a tapasztalattal, ahogy Jules (Bianchi) is tette értem (halo), akkor erős örökséget hagyok a motorsportra, ami a legnagyobb büszkeséggel töltene el”mondta Grosjean.

    Később arról szóltak a hírek, hogy Sascha nevű kisfia a baleset után arra kérte Romaint, hogy hagyjon fel a versenyzéssel. Ezt a tanácsot azonban nem fogadta meg, idén az IndyCarban kapott helyet, noha a veszélyesebbnek tartott oválpályákat – így az Indy 500-at is – kihagyta.

    Később azonban meggondolta magát az oválok kapcsán, jövőre pedig már az Indy 500-at is tervbe vette.

    Bár keze még mindig nem 100%-os – még most novemberben is volt műtétje -, eddig meglehetően kecsegtetők alakul amerikai karrierje.

    Grosjean lett a legjobb újonc első IndyCaros futamán

    Grosjean pole-t szerzett Indianapolisban!

    Grosjean megszerezte első dobogóját az Indy GP-n!

    Grosjean újabb dobogót szerzett, most először nem Indianapolisban

    Hivatalos: Grosjean az Andrettinél folytatja az IndyCarban

  • A fogadás az fogadás: Készül Abiteboul tetkója!

    A fogadás az fogadás: Készül Abiteboul tetkója!

    Daniel Ricciardo két évet töltött a Renault csapatnál, s ez idő alatt kötött egy fogadást csapatfőnökével, Cyril Abiteboullal.

    Megállapodásuk szerint, ha Ricciardo dobogóra áll, akár egyszer is, a Renault csapat színeiben, akkor Abiteboul magára tetováltat valamit. A versenyző mondja meg, hogy mit és hova.

    Az ausztrálnak 2020-ban sikerült dobogóra állnia, ráadásul kétszer, így aztán egyértelműen teljesítette a fogadás rá eső részét.

    Mindenki elkezdte hát várni, hogy mikor tűnik fel Abiteboulon az emlegetett tetoválás. Ez azonban nem történt meg. A 2020-as szezonnak vége lett, Ricciardo a McLarenhez igazolt, a Renault-ból Alpine lett, Abiteboul pedig távozott a Forma-1-ből. Mi pedig kezdtünk letenni róla, hogy Abiteboul valaha is varratni fog, arról meg végképp, hogy azt a közönség is látni fogja.

    Ma azonban Daniel Ricciardo közzétett egy fotót az Instagramon, némileg kárörvendő, sunyi fejjel felügyeli, hogy a tetoválóasztalon hasaló ex-csapatfőnöke meg ne lógjon a tetoválóművész elől.

    „A fogadás, az fogadás. Videó szerdán” – írta Daniel a képhez.

    Hogy mi készül pontosan, azt egyelőre nem tudni, de az említett szerdai videóban minden bizonnyal kiderül majd. Annyi azonban kivehető a képen, hogy a mű feltehetően Abiteboul vádliját díszíti majd.

    Kíváncsian várjuk! 😀

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

  • Vettel már nem akar nyilatkozni emberjogi témákról

    Vettel már nem akar nyilatkozni emberjogi témákról

    Még mielőtt oda utazott volna a mezőny, Sebastian Vettel bírálta a sportot, amiért olyan ország(ok)ban versenyeznek, melyekben komolyan sérülnek az emberi jogok. Gondolt ezzel leginkább Katarra és Szaúd-Arábiára. Azóta azonban csend van ezzel a témával kapcsolatban.

    Bár Lewis Hamilton és Vettel is rendkívül szókimondóan nyilatkozott számos társadalmi, környezetvédelmi és politikai kérdésben, amikor a nem rég, a katari rezsim bírálatára kérték őket, visszafogottabban fogalmaztak.

    „Ez inkább az egész Forma-1-et érintő kérdés, és nem csak engem, mint egyént érint” mondta a négyszeres világbajnok Vettel Katarban.

    Most, hogy az F1 a még ellentmondásosabb Szaúd-Arábia felé veszi az irányt, a 34 éves versenyző nem igazán nyilatkozik a témában.

    Arra a kérdésre, hogy várja-e már a szaúd-arábiai utazást, így válaszolt: „Nem.”

    „Nem tudom. Ez egy új pálya számunkra, szóval majd meglátjuk” –  idézi nem túl bő válaszát az f1-insider.com.

    Mikor pedig még inkább arra akarták kérni, hogy nyilatkozzon Szaúd-Arábia emberi jogi helyzetéről, Vettel így reagálsz: „Következő kérdés.”