Szerző: Tajthi Andrea

  • Button több szerepet vállalna idén a Williamsnél

    Button több szerepet vállalna idén a Williamsnél

    Jenson Button reméli, hogy idén több időt tölthet majd a Williamsnél – ha már ő a csapat tanácsadója -, miután a COVID szabályok 2021-ben korlátozták ebben.

    A korábbi világbajnok tavaly vezető tanácsadói szerepet vállalt a grove-i székhelyű alakulatnál, miközben a csapat az új tulajdonos, a Dorilton Capital vezetésével fejlődni kezdett.

    Mivel azonban az F1-es személyzetet a COVID protokollok miatt „buborékba” zárták, Button nem tudott annyit vegyülni a csapattal, amennyit szeretett volna. A helyzetét némileg bonyolította, hogy a Sky F1 közvetítőcsapatának is tagja, amely külön „buborékban” működik.

    Mivel azonban 2022-re enyhülhetnek a korlátozások, Button abban bízik, hogy növelheti szerepét a Williamsnél.

    „Egy kis időt töltöttem a gyárban, és nyilván a versenyeken is, amelyeken ott voltam” – mondta Button.

    „Sok időt töltöttem Dave Robsonnal, az ottani főmérnökkel és Jost Capitóval, valamint a marketingcsapattal is.”

    „De nem töltöttem sok időt a versenyzőkkel 2021-ben, alapvetően azért, mert nem tudtam bemenni a mérnöki szobába a buborékok miatt, nem tudtam bemenni a garázsba.”

    „Nem volt a legkönnyebb év, valóban. Csak most engedtek be a csapat egyfajta vendéglátóegységébe, és ez az a hely, ahol ténylegesen időt tölthetek a mérnökökkel és Josttal.”

    „Azt hiszem, ez jó volt, de határozottan korlátozott is, ami mindkét fél számára sajnálatos. De az új évben sokkal többet leszek velük.”

    A Williams jó úton jár

    Button úgy véli, hogy a Williams a megfelelő infrastruktúrát és személyzetet hozza létre, amire szükségük van a sikerhez.

    „Ez egy nagyszerű csapat” – tette hozzá Button. „Jó csapatuk van. És sokkal több időt fogok velük tölteni, a versenyzőkkel, a fiatal pilóták programjával.”

    „A szimulátor szobában is fogok egy kis időt tölteni a srácokkal. Nem vezetek, bárcsak vezetnék! De hogy lássam, hogyan versenyeznek, ha úgy tetszik, és hogyan dolgoznak a csapattal.”

    „Igazából ez volt az erősségem a versenyzésben is, a csapatmunka. És ezen a téren mindenképpen sok tapasztalatot hozok magammal.”

    George Russell, aki 2021-ben a harmadik évét töltötte a Williamsnél, idén azonban a Mercedeshez igazol. Szerinte Button tapasztalata jót tesz a csapatnak.

    „Amióta a COVID-szabályok enyhültek, mindig ott van a garázsban, a vendéglátóegységekben, beszélget a srácokkal, a mérnökökkel, velem, Josttal, és szerintem ez igazán nagyszerű, hogy ötleteket hallhatunk tőle, és hogy visszajelzést ad és hozzájárul a dolgokhoz a saját tapasztalataival.”

    „Nyilvánvalóan hatalmas tapasztalattal rendelkezik. Mindig különleges, ha egy olyan ember, mint Jenson, a csapatod tagja.”

  • Csak incselkedik a Mercedes, vagy valóban megmutatta új autóját?

    Csak incselkedik a Mercedes, vagy valóban megmutatta új autóját?

    Január 1-jén, újév alkalmából a Mercedes F1-es csapata meglepte a rajongókat és a teljes F1-es közösséget azzal, hogy posztolt egy képet az új – vagy legalábbis annak kinéző – autójáról.

    Minden évben vannak ilyen elhintett részletek a csapatoktól, de ez most extrán érdekes. Egyrészt azért, mert nem csak egy részletről van szó, hanem az egész autóról, másrészt azért, mert a 2022-ben bevezetésre kerülő új szabályoknak köszönhetően várhatóan jelentősen megváltozik az autók külleme.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

    Első pillantásra azt gondoltam, hogy biztosan kamu, csak „photoshoppal rádobálták” az autóra azokat az elemeket, melyeket azon a fiktív prototípuson láthattunk, melyet a Forma-1 már tavaly, Silverstone-ban bemutatott, mintegy szemléltetve, hogy a szabálymódosítások többé-kevésbé milyen megjelenésű autókat fognak eredményezni.

    F1 2022
    Fotó: Formula 1

    De aztán előkeresve azokat a silverstone-i képeket, világossá vált, hogy a Mercedes képe nem teljesen ugyanolyan, tehát akár valós is lehet. Leginkább az oldalsó légbeömlők mérete és formája szúr szemet, mint különbség.

    Bár az meg nagyon hasonlónak mutatkozik, mint a korábban az F1 által bemutatott fiktív képeken, mikor még a COVID előtt arról volt szó, hogy az új szabályok 2021-ben kerülnek majd bevezetésre. Ettől persze még mindig lehet valós a Mercedes fotója.

    Fotó: Formula 1
    Máris taktikáznak?

    De ugyan miért mutatta volna meg ennyire a 2022-es harci szekerét a Mercedes, mikor még az egész mezőny annyira tervez, épít és készül, hogy még egyetlen csapat sem jelentette be a bemutatójuk dátumát…

    Persze lehet ez egyfajta pszichológiai hadviselés is, ami lássuk be, nem áll távol a Mercedestől. Könnyen lehet, hogy azt kívánják sugallani ellenfeleiknek, hogy „mi készen vagyunk, és olyan magabiztosak vagyunk, hogy bátran meg is mutatjuk”.

    Egy kis játék a fotó görbéivel.

    Akár valós autó látható a Mercedes fotóján, akár nem, az igencsak esélyes, hogy a bajnok csapat ezzel is a Red Bullt kívánja bosszantani, azt sugallva, hogy ők a tavalyi csata ellenére is jól állnak, míg az energiatalosok feltehetően jobban kapkodásban vannak, mint a riválisok többsége. Nem beszélve arról, hogy most először, a motorjukon is mondhatni egyedül, önállóan dolgoznak.

    Kérdés, hogy ezt elhiszi-e valaki. Mivel a Mercedes az utolsó pillanatig a bajnoki címért harcolt 2021-ben, egyáltalán nem valószínű, hogy ők készülnek el elsőként a 2022-es autóval. Sokkal inkább az sejthető, hogy idő tekintetében talán a Ferrari és a Haas állhatnak a legjobban. De ez mind persze csak tippelgetés…

    Itt azonban nincs vége a történetnek! A Mercedes újévi posztja után mostanra újabb képek szivárogtak ki, melyek valós fotók, és több szögből is láttatja az új autót. Íme:

  • Még csak év eleje van, de máris szorítja az idő a csapatokat

    Még csak év eleje van, de máris szorítja az idő a csapatokat

    Nikolas Tombazis, az FIA technikai főnöke úgy látja, még nincs megállapodás arról, hogy a motorok teljesítményét a befagyasztás alatt hogyan fogják kezelni.

    Zöld utat kapott a motorfejlesztés befagyasztása a 2022-es szezon kezdetétől, ami azt jelenti, hogy a csapatoknak már nem sok idejük van a motorjaik fejlesztésére, mielőtt a specifikációkat rögzítik.

    Az erőforrások új generációja 2026-tól érkezik majd.

    Természetesen egy ilyen döntéssel az a probléma, hogy ha a négy motorgyártó (Mercedes, Red Bull, Ferrari és Renault) közül bármelyik jelentősen lemaradna, akkor a hátránya a következő négy szezonra is megmaradna. Ezért jelenleg is folynak a tárgyalások arról, hogy a Forma-1 mit lépjen annak érdekében, hogy bármelyik lemaradt gyártó visszakerülhessen a versenybe.

    Tombazis egyelőre nem tud ilyen információkkal szolgálni

    „Még nem jutottunk megállapodásra a gyártók között arról, hogyan reagáljunk, ha valamelyik motor messze lemarad a többitől” – nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak.

    A 2022-es szezonban erősen áttervezett Forma-1-es gépek mutatkoznak be, de mivel egyelőre csak szimulációs adatokra támaszkodhatunk, csak jóslatok hangozhatnak el arról, hogy sebesség szempontjából mennyiben fognak hasonlítani a 2021-es autókhoz, vagy mennyiben nem.

    Az új autók mellett egy új E10-es üzemanyagot is bevezetnek, amely az eddigi 5,75% etanol helyett 10% etanolra támaszkodik, valamint új, 18 colos abroncsokat is kapnak, amelyek a 13 colosakat váltják fel.

    Tombazis jósolgatás helyett inkább azt szeretné látni, hogy mindezek a tényezők hogyan befolyásolják az új Forma-1-es gépek sebességét.

    „Óvatos vagyok, mert még mindig nem tudjuk, hogy a 18 colos abroncsok, a motorok E10-es átalakítása és a vezethetőség milyen hatással lesz az eltérő aerodinamikai jellemzők miatt” – mondta.

    A Forma-1 célja a 2022-es autókkal az, hogy csökkentsék a csapatok közötti távolságokat, és megkönnyítsék a versenyzők számára egymás követését, így több előzést generálva, és a versenyzői képességekre helyezve a hangsúlyt.”

    „Ha az autókat nehezebb lenne vezetni, az jót tenne a Forma-1-nek” – jelentette ki.

    A 2022-es autók tervezési szabadságát azért korlátozták, hogy csökkentsék a csapatok esélyét arra, hogy semmissé tegyék az FIA céljait. A múltban ugyanis gyakori volt, hogy egy-egy csapat talált egy kiskaput, és kitört a mezőnyből.

    Most, hogy az FIA talán minden eddiginél jobban kézben tartja ezt az innovációt, Tombazis szerint az időzítés lesz a legfontosabb, amikor arról kell dönteni, hogy a csapatok mely ötleteit fogadják el és melyeket nem.

    „Nem mindegy, hogy valaki decemberben vagy jövő márciusban áll elő vele” – mondta.

    „Most még lenne időnk változtatni valamin. Márciusban már nehezebb lenne. Minél hosszabb az átfutási idő, annál szigorúbban fogjuk kezelni a dolgot.”

  • Marko szerint nem Vettel volt a Red Bull legjobb versenyzője

    Marko szerint nem Vettel volt a Red Bull legjobb versenyzője

    Max Verstappen 2021-ben megszerezte első világbajnoki címét, 24 évesen. Ezzel ő lett az első holland Forma-1-es világbajnok.

    2013 óta először (és összesen másodjára) adott a Forma-1-nek világbajnokot a Red Bull. Az energiatalos csapat korábbi világbajnoka Sebastian Vettel, aki négyszer lett bajnok a Red Bull által, és azóta sem sikerült ez neki más csapattal.

    2005-ös debütálása óta a Red Bull Racingnél máig 12 versenyző fordult meg:
      1. David Coulthard
      2. Christian Klien
      3. Vitantonio Liuzzi
      4. Robert Doornbos
      5. Mark Webber
      6. Sebastian Vettel
      7. Daniel Ricciardo
      8. Daniil Kvyat
      9. Max Verstappen
      10. Pierre Gasly
      11. Alexander Albon
      12. Sergio Pérez

    Közülük a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko nem a négyszeres világbajnok Vettelt nevezte meg legjobbnak. Szerinte Verstappen az, aki a Red Bull történetének legjobbja.

    „Igen, kétségkívül az” – felelt Marko a ServusTV műsorában arra a kérdésre, hogy Verstappen-e a legjobb versenyző, akivel valaha együtt dolgozott.

    Zsigeri tehetsége és akarta emeli ki a fiatal hollandot a többi versenyző közül.

    „Ami őt a leginkább kiemeli: Nincs szüksége bemelegítésre” – tette hozzá Marko. „Ha valahol esik az eső, a többiek öt-nyolc kört tesznek meg. Aztán Max kimegy, és az első körben a leggyorsabb időt futja. Vagy Dzsiddában: senki sem ismerte a pályát. A többiek megint vezettek, Max kiment, és bumm! Háromszor (3 leggyorsabb szektort futott – a szerk.). Ez az egyik lenyűgöző tulajdonsága.”

    Max Verstappen, Red Bull
    Fotó: Red Bull Content Pool/Mark Thompson/Getty Images

    Az osztrák azt is elárulta, hogy egy kicsit büszke arra is, hogy minden kritika ellenére 2015-ben, mindössze 17 évesen hozta be Verstappent a Forma-1-be.

    „Ez akkoriban […] bizonyos kockázatot jelentett a kora miatt. De tudtam, hogy az AlphaTaurival (akkor még Toro Rosso – a szerk.) egy szuper csapatunk van” – emlékszik vissza Marko.

    Verstappen 17 évesen, 5 hónaposan és 15 naposan debütált, ezzel a mai napig ő a legfiatalabb pilóta, aki valaha Forma-1-es versenyen indult.

    „Természetesen örülök, hogy így alakult” – vallja be Marko.

    „Tudtam, hogy jól felkészülten fog belevágni.”

    Nem is olyan sokkal később azonban a következő felháborodást az okozta, mikor Verstappent a Toro Rossóból átültették a Red Bullba. Az idő azonban Markót igazolta.

    Marko szerint pedig a holland pályájának felívelése még közel sem ért a végéhez.

    „Kíváncsi vagyok, mi következik…” – mondta Marko.

  • Megvan, mi mehetett félre a Honda és a McLaren között

    Megvan, mi mehetett félre a Honda és a McLaren között

    A Honda, mielőtt a Red Bull Racinggel és a Toro Rossóval/AlphaTaurival partnerségbe lépett volna, a McLaren motorszállítója volt. Nem túl jó eredménnyel. Ezt leginkább a wokingi csapat akkori spanyol versenyzője, Fernando Alonso sérelmezte. Bizonyára mindenki emlékszik a klasszikussás és mémmé vált „GP2 engine!” felkiáltására.

    Miután a McLarennel szétváltak útjaik és az energiatalosokkal kezdtek dolgozni, aztán egyre jobban alakult a Honda megítélése az F1-ben. Olyannyira, hogy bár már rég bejelentették, hogy 2022-től nem kívánnak részt venni a sportban, 2021-ben az egyéni bajnoki cím megszerzéséhez segítették Max Verstappent és a Red Bull is végig versenyben volt a konstruktőri címért.

    A Honda úgy véli, hogy a McLarennel való legutóbbi Forma-1-es motorpartnerségük kudarcának egyik oka az volt, hogy túl nagy tiszteletet éreztek egymás iránt ahhoz, hogy megfelelően kommunikáljanak.

    „A mclarenes napokban sokat tanultunk tőlük, de úgy gondoljuk, hogy túlságosan is tiszteltük egymást” – mondta japán gyártó F1-es főnöke, Masashi Yamamoto .

    „Ezért volt talán egy kicsit rövid a kommunikációnk, és kár, hogy így nem alakult jól a projekt.”

    Furcsa ilyet hallani, de teljesen lehetséges, hogy tényleg ez történt. A Red Bull vélhetően karakánabbul állt ki meglátásai mellett, ami hatékonyabb kommunikációt és előrelépést eredményezett.

  • Alonso: Hamilton elszigetelődött és furcsa ruhákat hord

    Alonso: Hamilton elszigetelődött és furcsa ruhákat hord

    Lewis Hamilton és Fernando Alonso nem éppen puszipajtások. 2007-ben, Hamilton F1-es debütálásakor egy csapatba kerültek a McLarennél, és hamar kiderült, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában. Azóta persze lecsillapodtak a kedélyek köztük, és kölcsönösen elismerik egymást, de hogy nem haverok, az biztos.

    Alonso a 2021-es, Alpine-nál töltött visszatérő szezonja után a Finetworknek adott interjújában kitért a 2007-es szezonra, és hozzátette azt is, hogy Hamilton mostanra teljesen más lett, és nem vegyül a versenyzőtársakkal.

    Fernando Alonso, Alpine
    Fernando Alonso  |  Fotó: Alpine F1 Team

    „Akkoriban (2007) nem volt olyan rossz. Akkor még újonc volt, az évek során egyre rosszabb lett” – viccelődött Alonso.

    „Most úgy látom, hogy egy kicsit elveszett. Mindig vannak rossz fiúk és jó fiúk, ez a sport része” – magyarázta a spanyol.

    Arra a kérdésre, hogy milyen a jelenlegi kapcsolata Hamiltonnal, ha van egyáltalán bármilyen, Alonso így felelt: „Nem igazán, neki nincs semmilyen kapcsolata senkivel.”

    „Az elmúlt években elszigetelte magát. A divat világában van, furcsa ruhákat hord” – viccelődött a 40 éves pilóta.

  • Vettel már korábban elengedte volna a lekörözötteket a szezonzárón

    Vettel már korábban elengedte volna a lekörözötteket a szezonzárón

    Sebastian Vettel azt mondja, tudta, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnak már nincs esélye a 2021-es bajnoki címre, miután Max Verstappen sokkal frissebb gumikon megelőzte őt.

    Az Aston Martin F1-es pilótája, a négyszeres világbajnok Vettel elmondta, hogy az Abu Dhabi Nagydíj vége „furcsa” érzést eredményezett számára, és elárulta, hogy ő javasolta a lekörözött autók elengedését.

    A verseny végén Nicholas Latifi balesete okán pályára lépett a biztonsági autó. Ekkor Hamilton az első, Verstappen pedig a második helyen állt, azonban volt köztük 5 lekörözött/lekörözendő versenyző. A versenyigazgató Michael Masi először úgy döntött, hogy a lekörözöttek nem előzhetik meg a biztonsági autót, hogy aztán felzárkózzanak a sor végén, ahogy az lenni szokott. Ez a forgatókönyv alaposan megnehezítette volna Verstappen dolgát, hiszen egyetlen köre lett volna megelőzni Hamiltont úgy, hogy 5 lekörözendő versenyzőn is át kellett volna verekednie magát. Végül Masi mégis elengedte az említett lekörözendőket, így az utolsó körnek úgy vághatott neki a mezőny a safety car távozása után, hogy Verstappen közvetlenül Hamilton sarkában volt. Ráadásul jóvak frissebb gumikon, így az újraindításkor viszonylag könnyen előzte meg riválisát.

    Vettel már az elején jelzett rádión

    Vettel elmondása szerint ő gyorsan javasolta a rádión, hogy Masi engedje meg, hogy minden lekörözött autó visszavehesse valós pozícióját.

    „Az egész dolog elég furcsa benyomást keltett. A safety car mögötti mezőnyt sokkal korábban kellett volna rendezni. Az első kör után tettem javaslatot a rádión” – mondta a 34 éves pilóta.

    Amint a négyszeres világbajnok látta a holland szurkolók reakcióját, már tudta, ki lesz a bajnok.

    „Csak azt láttam, hogy az utolsó körben a holland szurkolók felugrottak. Akkor már tudtam: Max van elöl. Lewisnak pedig esélye sem volt a gumikkal.”

    Bár a bajnokság eldöntésének módjáról megoszlanak a vélemények, abban általános az egyetértés, hogy mind Hamilton, mind Verstappen méltó volt a 2021-es bajnoki címre.

    Vettel egyetért

    „Nos, mindketten megérdemelték a bajnoki címet. Kár Hamiltonért, mert nagyon erős volt a szezon második felében. De most csak gratulálok mindkét versenyzőnek.”

    Vettel Bakuban és a Magyar Nagydíjon dobogós helyet szerzett, de utóbbit elvették tőle. Elmondta, hogy szeretett volna több pontot szerezni első aston martinos szezonjában.

    „Több bajnoki pontot szerettem volna szerezni, és mindenekelőtt nem veszítettem volna el a budapesti második helyemet. Azt mondják, hogy 0,3 liter üzemanyag veszett el a tankban.”

    Vettel az elmúlt szezonban a 12. helyen végzett az egyéni pontversenyben, míg Aston Martin a hetedik helyen zárt a konstruktőri bajnokságban.

  • Hollywood sem tudna jobbat: Rendkívül népszerű volt idén a Forma-1

    Hollywood sem tudna jobbat: Rendkívül népszerű volt idén a Forma-1

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke úgy véli, egy „hollywoodi forgatókönyvíró” sem tudott volna olyan látványos, izgalmas történetet kitalálni, mint amilyen a 2021-es Forma-1-es szezon volt.

    Az F1-ben idén a Red Bull és a Mercedes csatájának lehettünk szemtanúi, hiszen Max Verstappen és Lewis Hamilton fej-fej mellett haladt a pilóták bajnoki címéért, az egész szezon során. Végül a két versenyző pontegyenlőséggel érkezett az utolsó futamra, és a bajnoki cím a szezon utolsó körében dőlt el, egy vitatott újraindítást követően, miután Verstappen megelőzte Hamiltont, és ezzel megszerezte nem csak a futamgyőzelmet, de a bajnoki címet is.

    De nem csak a szezonzáró volt drámai, és nem is csak a pályán zajlottak az izgalmak. Hamilton és Verstappen Silverstone-ban és Monzában is kiütötték egymást, és más komoly csatáik is voltak, például Brazíliában és Szaúd-Arábiában.

    A nézettség szempontjából az F1 erős évet tudhatott maga mögött, és a rajongók nagy számban látogattak ki a versenyek többségére – ahova már engedélyezték, így a koronavírus járvány ezen szakaszában -, beleértve az Egyesült Államok Nagydíját is, ahol három nap alatt 400 000 néző látogatott ki a Circuit of The Americas pályára.

    Domenicali jól kezdett

    Ez volt az F1 első éve Stefano Domenicali irányítása alatt, aki a téli szünetben vette át a sorozat vezérigazgatói és elnöki posztját, Chase Carey-től.

    Horner azzal viccelődött, hogy szerinte Domenicalinak „egy hatalmas karácsonyi kosarat kellene vennie a Red Bullnak az izgalmakért, a versenyzésért és a drámáért, amit idén az irányítása alatt átélhetett”.

    „Azt hiszem, 47 évvel ezelőtt volt utoljára olyan futam, ahol a versenyzők pontegyenlőséget értek el ebben a bajnokságban” – mondta Horner.

    „Szerintem még egy hollywoodi forgatókönyvíró sem tudta volna kitalálni az idei év minden csínját-bínját. A Forma-1 népszerűsége pedig, mint láttuk, az egekbe szökött.”

    „Valószínűleg a világ legnagyobb sporteseményét kapta idén finálénak.”

    „És az új rajongók száma, akiket a sportágban üdvözölhettünk, elképesztő, fenomenális volt.”

    A Ferrari csapatfőnöke is egyetért

    A Ferrari F1-es főnöke, Mattia Binotto is elismerően nyilatkozott arról a munkáról, amelyet Domenicali – korábbi ferraris kollégája – és az F1 tulajdonosa, a Liberty Media végzett a sorozat népszerűsítése érdekében.

    „Nagyon jól csinálja” – mondta Binotto.

    „Úgy gondolom, hogy a Liberty Media is nagyon jól csinálja. Amióta a Liberty Media elkezdte ezt, sokat javítottak a sorozaton és azon, ahogyan a rajongóknak bemutathassuk a sorozatot, nemcsak a közvetítés, hanem a közösségi média és mindezek tekintetében is.”

    „Természetesen fokoztuk a kommunikáció szintjét és azt, a szurkolókkal való kapcsolatteremtés módjait is.”

    „Úgy gondolom, hogy Stefano egyszerűen egy év után nagyon jól teljesít. Nem könnyű neki Chase után tartani a szintet, mert Chase is fantasztikus munkát végzett.”

    „De ismerem Stefanót, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben is nagyon-nagyon jól fog teljesíteni.”

  • A Red Bull és a Mercedes egy szinten lesz jövőre?

    A Red Bull és a Mercedes egy szinten lesz jövőre?

    Helmut Marko úgy ítéli meg, hogy a Red Bull „szinte azonos szinten” fejleszti autóját a Mercedesszel, és úgy véli, a két csapat 2022-ben ismét az élen lesz.

    Az autók átfogó átalakításon mennek keresztül, miután jelentős szabályváltozások lépnek életbe 2022-től.

    A csapatok egész évben dolgoztak a 2022-es autóikon, mivel szeretnék a lehető legjobban indítani majd az új érát. A változások olyannyira jelentősek lesznek, hogy a Haas idén már egyáltalán nem fejlesztette a 2021-es autóját, inkább már a következő szezonra készültek.

    A Red Bull tanácsadója, Marko továbbra is arra számít, hogy az idei éllovasok márciusban, Bahreinben ismét a mezőny élén állnak majd – hacsak nem talál bele valaki valami radikális, egyedi megoldásba, ugyanúgy, ahogy 2009-ben a Brawn kifejlesztette a dupla diffúzort.

    Max Verstappen a Red Bull szimulátorában tesztelte a csapat 2022-es konstrukcióját, és Marko szerint az újdonsült világbajnok képes lesz alkalmazkodni az új autóhoz, még ha az teljesen más is lesz.

    „Max a szimulátorban vezetett a versenyek között” – mondta Marko a Servus TV-nek. „Képes olyan autót vezetni, ami hátul viszonylag instabil, számára az autónak a lehető leggyorsabbnak kell lennie, nem kell, hogy kényelmes legyen.”

    „Jelenleg úgy gondoljuk, hogy majdnem egy szinten vagyunk a Mercedesszel. A motor is sokat fog változni (a szintetikus üzemanyag bevezetésével). Ez egy drasztikus változás.”

    „Úgy gondoljuk, hogy ismét mindketten elöl leszünk, hacsak valakinek nem sikerül valakinek valamibe nagyon betalálnia, mint például a dupla diffúzorral.”

    A Red Bull valószínűleg úgy vág majd neki a szezonnak, hogy a csapatfőnök, Christian Horner hosszú távú jövője biztosított, mivel a hírek szerint megállapodott egy olyan szerződés aláírásáról, amely legalább a 2026-os szezonig szól.

    Verstappen jelenlegi szerződése 2023-ban jár le, de Marko már megerősítette saját és a csapat szándékát, hogy megpróbálnak tovább hosszabbítani a hollanddal.

  • Wolff és Horner „harca” csak egy álca lenne?

    Wolff és Horner „harca” csak egy álca lenne?

    Damon Hill megkérdőjelezte, hogy Toto Wolff és Christian Horner feszült viszonya valójában olyan jelentős-e, mint amilyennek elő van adva.

    1996 világbajnoka elismeri, hogy a 2021-es szezon során a Mercedes és a Red Bull közötti csata minden érintett számára kemény lehetett, de kíváncsi, hogy a két fél képes lehet-e a jövőben a békülésre.

    „Egyszerűen szomorú, hogy két tábor van” – mondta Hill az F1 Nation podcastban.

    „Mindketten átélik az összes nyomást, és mindketten ugyanazt, vagy hasonló jellegű élményeket élnek át. A győzelmek, a vereségek, a rivalizálás és minden.”

    „De nem tudnak ebben osztozni; érted, mire gondolok? Talán egy nap, amikor a háborúnak vége lesz, együtt tudnak majd teázni.”

    Arra a kérdésre, hogy Wolff és Horner – a Mercedes és a Red Bull csapatfőnökei – kibékülhetnek-e valaha is, az idei keserű szóváltások után, Hill azt találgatta, vajon a rivalizálás tényleg az-e, aminek látszik.

    „Azt hiszem, Christian Katarban világossá tette, hogy nem fog ilyesmire vállalkozni” – mondta Hill.

    „De egyszerűen nem tudom elhinni… Szerintem ez valójában csak egy álca. Szerintem ez csak egy álca, amit magukra öltöttek.”

    A podcastban résztvevő, Natalie Pinkham, a Sky Sports F1-es műsorvezetője, azonban nem ért egyet ezzel az elképzeléssel, és úgy véli, hogy Wolff és Horner kapcsolata hasonlóságot mutat a pilótáik, Lewis Hamilton és Max Verstappen viszonyával.

    „Nem hiszem (hogy így lenne)” – mondta Pinkham. „Szerintem ők nagyon különböző emberek, akik valójában valószínűleg nem igazán élveznének egy közös sörözést.”

    „Egyszerűen csak azt gondolom, hogy különböző emberek. Mindketten nagyszerűek, de nagyon különbözőek, és ugyanez a helyzet Max és Lewis esetében is.”

    „Nem utálják egymást, de soha nem ülnének le, és nem beszélgetnének együtt egy tál tészta mellett. Szerintem nagyon különböző karakterekről beszélünk.”