Szerző: Tajthi Andrea

  • Autóbemutatók 2022: Itt az első dátum

    Autóbemutatók 2022: Itt az első dátum

    Korábban gyakran előfordult, hogy egy Forma-1-es csapat már decemberben bejelentette, hogy mikor fogja bemutatni a következő szezonra épített autóját.

    Most ez nem így történt, ami nem is meglepő. Számítani lehet rá, hogy a 2022-ben életbe lépő új szabályoknak köszönhetően oly mértékben kell másmilyen autót építeni a korábbiaknál, hogy várható, hogy később fognak elkészülni a csapatok a szokásosnál.

    Sőt, valójában az sem kizárt, hogy lesz olyan csapat, aki az első tesztnapra sem készül el.

    Az első tesztsorozat február 23-25-én lesz, Barcelonában, a második sorozat pedig március 10-12-én, Bahreinben. A szezon március 20-án indul majd, a Bahreini Nagydíjjal.

    Az első autóbemutató dátumunk azonban megérkezett!

    Az Aston Martin február 10-én, Gaydonban,

    az Aston Martin Lagonda főhadiszállásán mutatja majd be 2022-es versenygépét, amely az AMR22 kódnevet kapja majd.

  • A sprint előtti szabadedzés hülyeség, a pontokon pedig módosítani kell

    A sprint előtti szabadedzés hülyeség, a pontokon pedig módosítani kell

    Az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi „teljesen haszontalannak” nevezte a szombati szabadedzéseket a sprintversenyes hétvégéken, és azt mondta, hogy a tavalyi Belga Nagydíj bohózata bizonyítja, hogy a pontrendszeren is változtatni kell.

    Az F1 a tavalyi szezonjában három versenyhétvégén próbálták ki a sprintkvalifikációs formátumot: Silverstone-ban, Monzában és Interlagosban a kvalifikáció pénteken volt, majd szombaton egy 100 km-es sprintversenyt tartottak, amely a vasárnapi nagydíj rajtrácsát határozta meg.

    A formátum vegyes véleményeket szült, sokan pozitívumokat találtak az extra akciókban, bár a kvalifikáció és a sprint közötti második edzés értelmét megkérdőjelezték.

    Rossinak a pontozási rendszerrel is problémái vannak, mivel a sprintversenyen csak az első három helyezett kap pontot, míg a Belga Nagydíj kétkörös „versenyén” fele pontokkal jutalmazta az első 10 helyezettet.

    Ezzel kapcsolatban 2021 végén Rossi így nyilatkozott: „Szerintem a sprintversenyek egy lépés a jó irányba, mert egy kicsit megváltoztatták a műsort(…) de szerintem a pontozási rendszer nem ideális.”

    „Szeretnék ezen változtatni. Szeretném, ha több pontot kapnának a legjobb 10 közé jutók. Még mindig – nem vagyok megdöbbenve, de – abnormálisnak tartom, hogy Spában nem versenyzel, és a 10. helyig pontokat kapsz, míg egy sprintversenyen, akár 20 kört is teszel, és alig kapsz pontot.”

    „Számomra ez nem működőképes. Többet versenyzel (egy sprintversenyen), mint Spában, mégis kevesebb pontot kapsz. Ezen változtatni kell.”

    „Fordított rajtrács(os rajt)? Több pont a sprintversenyért, hogy a harmadik helyezett után is mindenki harcoljon? Nem tudom, de ez érdekes lenne.”

    Azzal kapcsolatban, hogy milyen egyéb változtatásokat lehetne eszközölni a sprintversenyeken, Rossi hozzátette: „A szabadedzés a sprintverseny reggelén felesleges, senki sem akarja. Teljesen haszontalan.”

  • A Haas nem számított ennyire siralmas 2021-es szezonra

    A Haas nem számított ennyire siralmas 2021-es szezonra

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner elismerte, hogy ő és csapata nem számítottak arra, hogy a 2021-es kampányuk ennyire rosszul fog alakulni. Előre szóltak, hogy szezon közben nem fejlesztenek majd a 2021-es autón – helyette a 2022-es új szabályokra készülnek – és valószínűleg utolsók lesznek, de nem gondolták, hogy ennyire siralmas lesz a helyzetük.

    Az amerikai csapat a szezont stabilan a mezőny végén töltötte, és egyetlen pont nélkül a tabella utolsó helyén végeztek.

    „Tudtuk, hogy egy bizonyos ponton le fogunk maradni” – mondta a csapatfőnök a GPFansnak. „De nem számítottunk arra, hogy ennyire rosszul alakulnak a dolgok, legalábbis mi nem számoltunk ezzel.”

    „Ami tavaly történt a járvány kezdetével, egy olyan autóval, ami nem volt jó, majd a fejlesztések leállításával is, tudtam, hogy rossz lesz.”

    A Haas 2016-ban szállt be a Forma-1-be, és azóta ez volt az első alkalom, hogy minden egyes versenyhétvégére úgy mentek el, hogy szinte biztosak voltak benne, hogy a mezőny végén fognak végezni. Korábban inkább a középmezőnyhöz tartoztak, szombatonként rendszeresen bejutottak a Q2-be, sőt időnként a Q3-ba is, a versenyeken pedig azért előfordult a pontszerzés is.

    A visszalépés ellenére azonban Steiner szerint a csapat ugyanolyan keményen dolgozott, mint mindig, de elismeri, hogy fájdalmas volt számukra kezelni az eredménytelenséget.

    „Amikor vasárnap rajtolsz, az rossz érzés, mert egyáltalán nem voltunk versenyképesek” – tette hozzá.

    „Ennek ellenére mindig megpróbálod a legjobbat kihozni belőle, és soha nem adod fel, de ami tény, az tény, a vasárnap este nehéz.”

    Mivel minden más csapatnál jobban koncentráltak a 2022-es autójukra, az amerikai alakulat minden bizonnyal előrelépést tesz a következő szezonban, de hogy ez nagy lépés lehet-e, az kérdéses, tekintve, hogy a riválisokhoz képest kevesebb anyagi- és emberi erőforrásuk áll rendelkezésre.

    Mick Schumacher szerint ennek ellenére az eddigi jelek „nagyon pozitívak”, és a német maga is nagyon optimista.

  • Hamilton maradása Masi kirúgásától függhet?

    Hamilton maradása Masi kirúgásától függhet?

    A Mercedes még mindig dühös az FIA-ra az Abu Dhabi Nagydíj utolsó körében történt dráma miatt. Bár a csapat megnyerte 2021-ben a konstruktőri bajnoki címet, versenyzőjük, Lewis Hamilton alulmaradt Max Verstappennel szemben.

    A Mercedes állítólag az után ejtette a fellebbezését a vitatott, bajnoki címről döntő verseny eredményével kapcsolatban, miután „megegyeztek egy ellenszolgáltatásban”.

    A BBC Sport állítása szerint a Mercedes többórás megbeszélések után úgy döntött, hogy a fellebbezést ejtik, és egy olyan megállapodás született, amely szerint Michael Masi (versenyigazgató) és Nikolas Tombazis (az FIA együléses bajnokságainak technikai ügyeiért felelős szakembere) is elbocsátásra kerül a 2022-es szezon előtt.

    A Mercedes állítólag tagadta, hogy ilyen megállapodás született volna, és ehelyett azt szeretnék, ha az FIA „megfelelő intézkedéseket” hozna.

    Az FIA még mindig vizsgálja az Abu Dhabi Nagydíjon történteket, Masira pedig egyre nagyobb nyomás nehezedik. Állítólag több „magas rangú személyiség” is kételkedik abban, hogy Masi továbbra is az FIA versenyigazgatója maradhat.

    Toto Wolff azóta többször is világossá tette, hogy azt szeretné, ha a jövőben a szabályok és előírások betartása érdekében lépéseket tennének.

    A szezonzárón történtek után Hamilton még részt vett csapata évzáró ünnepségén és saját lovaggá ütésén, ezen kívül azonban semmit nem tudni róla azóta. Nem nyilatkozik senkinek, nem elérhető a közösségi felületeken sem, és még az új FIA elnök megkeresésére sem reagált.

    Sőt az a pletyka is felröppent, hogy a 37 éves, hétszeres világbajnok versenyző talán a visszavonulást fontolgatja. Annak ellenére, hogy van aktív szerződése.

    Egy év pihenő is szóba jöhet

    A Sky Sports munkatársa, Craig Slater a hét elején arról számolt be, hogy fennáll a lehetősége annak, hogy Hamilton egy évet kihagy.

    „Hogy ott lesz-e a rajtrácson a szezon első versenyén, az egyelőre még nem világos” – mondta a Sky Sports Newsnak.

    „Amit ma jelenthetek, az az, hogy (…) Toto Wolff úgy nyilatkozott, hogy a decemberi események után a sportággal kapcsolatban, úgy gondolják, hogy az FIA-ra hárul a feladat, hogy teljesítse a karácsony előtt tett ígéretét, miszerint kivizsgálja az utolsó körben történteket.”

    „Valami kézzelfoghatót akarnak látni ebből a vizsgálatból, és inkább előbb, mint utóbb.”

    „Ezt így fogalmazták meg nekem: ‘Minél tovább húzódik ez az ügy, minél tovább nem kapunk eredményt a vizsgálatból, és minél tovább nem kapunk valamilyen megállapítást az FIA-tól, annál rosszabb lesz a Lewis Hamilton helyzete’.”

    „Ezt egy magas rangú, a helyzethez közel álló forrásból tudom, ami szerintem jelentős.”

    „Szóval, bár elvárnánk, hogy Lewis visszatérjen, és megpróbálja megnyerni a nyolcadik világbajnoki címét, a dolgok jelenlegi állása szerint a csapaton belül nem egyértelmű, hogy ezt fogja-e tenni.”

    „Minden lehetőség szóba jöhet, akár egy év szabadság is Lewis számára, ha úgy érzi, nem áll készen arra, hogy 2022-ben visszatérjen.”

  • Ecclestone szerint több Kimi Räikkönen kéne az F1-be

    Ecclestone szerint több Kimi Räikkönen kéne az F1-be

    Bernie Ecclestone úgy érzi, hogy Kimi Raikkönen volt az utolsó olyan versenyző a Forma-1-ben, aki nem úgy viselkedett, mint egy robot.

    A 2007-es világbajnok az F1-ben eltöltött hosszú évek során többek között arról volt híres, hogy nem köntörfalazott, amikor a sajtóval vagy a saját csapatával beszélt.

    Egy olyan időszakban, amikor a versenyzők egyre több médiaképzést kapnak, az Alfa Romeo most visszavonult finnje mindig is kitűnt azzal, hogy nem rejtette véka alá, hogy finoman szólva sem lelkesedik a média és a PR-feladatokért.

    Ecclestone, a sport egykori főnöke imádta a finn őszinte, egyenes természetét.

    „Kimi, mint ember, egy szuper srác” – mondta Ecclestone a német Sport1-nek.

    „Sofőrként, ő egy versenyző. Olyan, amilyet akarsz: csak versenyez és nem vesz tudomást az emberekről. Sőt, megmondja nekik a véleményét.”

    A 91 éves brit véleménye szerint manapság nincsenek olyan versenyzők, mint a Jégember, ami szerinte problémát jelent a sportág számára.

    „Ma már tényleg nincsenek Kimik, nem hiszem. Ez a probléma” – folytatta.

    „Mindannyian nagyon-nagyon robotokká váltak, akik hallgatnak és azt csinálják, amit mondanak nekik, ahelyett, hogy azt tennék, amit helyesnek tartanak.”

  • Idén más néven nevez a Ferrari, mint tavaly tette

    Idén más néven nevez a Ferrari, mint tavaly tette

    Az olasz csapat 2022-ben visszatér a Scuderia Ferrari névre, miután megváltak egyik fő szponzoruktól.

    Tavaly a csapat hivatalosan a Scuderia Ferrari Mission Winnow néven szerepelt a Forma-1-ben, azonban a 2022-es szezon előtt elhagyták a Mission Winnow márkajelzést.

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto ettől függetlenül szeretné fenntartani a pozitív kapcsolatot a Philip Morris (PMI) dohányipari vállalattal.

    A Scuderia 2018-ban került vizsgálat alá, amikor bejelentették a PMI Mission Winnow nevű kezdeményezését. Sokan gyorsan rámutattak, hogy ez a dohányreklám egy ügyes formája, amely azonban 2005 óta tilos a Forma-1-ben.

    A Mission Winnow logója az érkezése óta ritkán látható az autón, mivel az Európai Unió szabályozása tiltja, hogy bármilyen dohánytermékkel kapcsolatos szponzoráció megjelenjen a sporteseményeken. Így a Ferrari kénytelen volt elhagyni a logót 2021-ben az összes európai futamra.

    A Ferrari ugyanakkor bejelentette, hogy újra felfrissíti kapcsolatát a spanyol Santander bankkal, amelynek neve először jelenik meg az autójukon azóta, hogy 2017 végén visszavonták a csapat támogatását.

    Binotto megerősítette, hogy a Ferrari egyszerűen visszatért a Scuderia Ferrari névre, 2022-re nem lesz névadó szponzoruk.

    „Ők voltak a névadó szponzorunk. Ha megnézzük, hogyan jegyeztük be a csapatunkat a következő bajnokságra, már nem Scuderia Ferrari Mission Winnow-nak hívják, hanem csak Scuderia Ferrarinak” – magyarázta az olasz.

    Ennek ellenére az 52 éves csapatfőnök úgy véli, hogy az ajtó még mindig nyitva áll egyfajta partnerség előtt a két fél között.

    „Jelenleg is vannak lehetőségeink az asztalon, és még mindig tárgyalunk velük.”

    „Remélhetőleg továbbra is erős partnerek maradnak, de ez (a megbeszélés) még néhány napot és néhány hetet igénybe vesz” – tette hozzá.

  • Hülkenberg szerint az idei autók „rohadt gyorsak” lesznek

    Hülkenberg szerint az idei autók „rohadt gyorsak” lesznek

    Nico Hülkenberg meg van győződve arról, hogy az F1 idén induló új korszaka, az új szabályokkal „rohadt gyors” autókat eredményez majd 2022-ben. Pedig sokan arra számítanak, hogy az új autók valamivel mindenképp lassabbak lesznek elődeiknél.

    Hülkenberg 2019 óta nem versenyzett „főállásban” az F1-ben, miután a Renault-tól távoznia kellett, 2020-ban két versenyen helyettesített a Racing Point színeiben, tavaly pedig tartalékosként szolgált az Aston Martinnál. Ez utóbbi szerepkörben, a szimulátoros munkák áltak a német pilóta ízelítőt kapott abból, hogy mire számíthat az idei szezonban a 2022-es autóktól.

    Az eddigi feltételezések szerint az autók kezdetben néhány másodperccel lassabbak lesznek, de Hülkenberg szerint a tempójuk meglepőnek bizonyulhat, és „a versenyzők képességei és tehetsége… ismét nagyobb jelentőséget kap”.

    A LinkedInen megjelent „Hulk Report” című rovatában Hülkenberg azt mondta: „Az volt a céljuk (az F1-nek), hogy (az autó) egy kicsit lassabb legyen, nagyobb kihívást jelentsen vezetni, hogy inkább a versenyzőkre koncentráljunk, akik képesek különbséget jelenteni, és ne az autó teljesítménye és az aerodinamika domináljon.”

    „Az első tapasztalataim alapján azonban az új autók rohadt gyorsak, és nem feltétlenül lassabbak, mint az előző generáció. A vezetési élmény sem változott olyan sokat, legalábbis a szimulátorban.”

    „Nagyon érdekes lesz látni, hogy ezek az autók valóban jobban tudják-e követni az előttük haladó autót.”

    „A szimulátorban a kanyarsebességek rendkívül magasak, így a ‘piszkos levegő’ kockázata még mindig adott, és nehéz elképzelni, hogy ilyen sebességnél könnyű lesz kényelmesen követni egy másik autót.”

    „Mindenesetre remélem, hogy (pozitívan) meg fogunk lepődni. Amint elkezdődik a szezon előtti tesztelés, a versenyzők és a csapatok megtudják, hogyan viselkednek valójában az autók a pályán.”

    Marad a sorrend?

    Hülkenberg nem számít túl sok változásra a csaptok sorrendjét illetően, annak ellenére sem, hogy a mezőnyvégi csapatok reményüket fejezték ki, hogy tiszta lappal kezdhetnek idén és változhat a helyzetük.

    „Én is kíváncsian várom, hogy melyik csapat és melyik versenyző kezd a legjobban” – tette hozzá Hülkenberg.

    „Itt válik majd el az ocsú a búzától, és azok a srácok, akik gyorsan tanulnak, gyorsan és jól alkalmazkodnak az új körülményekhez, kezdetben az élen lesznek.”

    „Később az év során a dolgok változhatnak, mert ez egy hatalmas tanulási folyamat lesz mindenki számára. A fejlesztési versenyben lévő csapatok mozgatják majd a sorrendet egy ilyen hosszú szezonban.”

    „Túl korai lenne még jóslatokba bocsátkozni, bár nagyon meglepődnék, ha az előző évek top csapatai nem lennének az élmezőny közelében.”

  • Russell szerint most az „esélytelenek” is nyerhetnek majd

    Russell szerint most az „esélytelenek” is nyerhetnek majd

    A Mercedes újdonsült versenyzője, George Russell, aki már a Williamsnél is megannyi rajongót szerzett magának, elmondta Lewis Hamiltonnak és Max Verstappennek, hogy a szezon első futamain meglepetések érhetik őket.
    Idén új F1-es szabályok lépnek életbe, amelyek célja, hogy szorosabb legyen a verseny a résztvevők között.

    A Mercedes és a Red Bull várhatóan ismét az élmezőnyben lesz, de közel sem biztos, hogy olyan dominánsak lesznek, mint tavaly voltak. A 23 éves Russell pedig úgy gondolja, hogy néhány „esélytelen” is szerezhet majd győzelmet a szezon elején.

    „Nagyon izgatottan várom az új autókat és azt, hogy ki mit tud majd nyújtani” – mondta Russell.

    „Ez nagyon izgalmas, de azt is várom, hogy részese lehessek egy olyan autó fejlesztésének, amely drasztikusan fejlődik egy szezonon keresztül, dolgozhatok a tervezőkkel, dolgozhatok a szimulátoron, rengeteg munkát fektethetek a fejlődésbe.”

    „Biztos vagyok benne, hogy nem feltétlenül az fog nyerni, aki az első futamon a leggyorsabb, és biztos vagyok benne, hogy lesz néhány érdekes konstrukció, és lehet, hogy lesznek olyan esélytelenek, akik a nyitó teszteken vagy a futamokon érvényesülni tudnak majd.”

    „Az számít majd, hogy ki fejlődik a leggyorsabban, és ki lesz az, aki a következő évekre megteremti ezeket az alapokat.”

    „Ez az az oldal, ami miatt mérnöki szempontból nagyon izgatott vagyok.”

    „Aztán nyilvánvalóan hihetetlenül izgalmas Lewisszal összeállni. Kiváltságos helyzetben vagyok, hogy a valaha volt legjobb mellett lehetek.”

    „Ez egy csodálatos lehetőség arra, hogy ismét fejlődjek versenyzőként, és megnézzem, hogyan teljesítek.”

    Russell megnyerhette volna a Sakhir Nagydíjat, amikor 2020-ban a koronavírusos Hamiltont helyettesítette, ha nem megy félre a boxkiállása. A fiatal versenyző már sokszor megmutatta, hogy megvan benne minden ahhoz, hogy kihívója legyen a mezőny élén állóknak.

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko pedig úgy véli, hogy ez jó hír lehet csapata számára, hiszen Russell bármilyen győzelme pontveszteséget jelent majd Hamilton számára.

    „Először meg kell néznem, hogy Russell mennyire gyors valójában” – mondta Marko a Gazzetta dello Sportnak. „A kvalifikáción gyors volt az elmúlt szezonban. De a versenyeken aligha volt jobb Nicholas Latifinél. Szóval meg kell várnunk, és meg kell néznünk, mennyire lesz gyors a versenyeken.”

    „Ha valóban képes lesz felvenni a versenyt Hamilton sebességével, az előnyünkre válhat.”

  • Hamilton ékszerben utazik és nem használhatja simán a vezetéknevét

    Hamilton ékszerben utazik és nem használhatja simán a vezetéknevét

    Lewis Hamilton saját ékszerkínálat bevezetését tervezi, tudta meg a brit sajtó.

    A 37 éves, hétszeres Forma-1-es világbajnok, már kérelmezte, hogy a nevét védjegyoltalom alatt használhassa egy termékcsaládban. Ez ékszereket, órákat, nemesfémből készült műtárgyakat, valamint kulcstartókat foglal magában.

    Lewis korábban bíróság elé vitte a Hamilton nevű, luxusórákat gyártó céget a vezetéknevét viselő termékek miatt. Ezt persze elbukta, hiszen az óramárka már jóval azelőtt létezett, hogy a versenyző megszületett volna.

    Most pedig úgy tűnik, hogy Lewis saját nevével márkázott ékszereket dobna piacra. Mivel azonban elvesztette az óramárkábal folytatott jogi csatáját, Lewisnak minden ékszeren a teljes nevét kell majd használnia.

    A hétszeres F1-bajnok számára nem idegen már az üzleti világ és a vállalkozások. Készített már közös ruhakollekciót a Tommy Hilfigerrel, sikeres vegán burgerlánca van Neat Burgers néven, és még ki tudja mennyi dologban vesz részt, amiről talán nem is tudunk.

    Lewis korábban azt mondta: „Szeretem azt hinni, hogy elég jól megválogatom az üzleti vállalkozásokat, amikbe belevágok”.

    A Mercedes pilótája, aki pénteken ünnepelte születésnapját, a következő szezonban ismét a nyolcadik világbajnoki címéért száll majd harcba.

  • Kimi Räikkönen még ma is gyakran pisil az udvaron

    Kimi Räikkönen még ma is gyakran pisil az udvaron

    Egy német magazin szokatlan kérdést tett fel Kimi Räikkönen számára, interjúja elején: „Mikor pisiltél utoljára a kertedben?”

    Megrökönyödhetnénk, hogy miért kérdez ilyet, de aki olvasta a finn versenyző életrajzi könyvét, tudhatja, hogy a Räikkönen szegény családból származik, nem volt wc a házukban, így a kertbe/udvarra kellett menniük elvégezni a dolgukat. A Jégembert nem is akasztotta meg a kérdés.

    „Nem tudom a pontos dátumot, de nem is volt olyan régen” – felelt Räikkönen a SportBild újságírójának.

    Majd feltette azt a kérdést is a visszavonuló versenyzőnek, hogy szándékozik-e gyakrabban az udvarára pisilni nyugdíjas éveiben.

    „Persze, ez nálam normális. Gyermekkoromban a szüleim házában nem volt wc. Hol máshol kellett volna pisilnem? Persze, hogy folytatni fogom. Az én szempontomból nincs ezzel probléma. A szükség törvényt bont” – válaszolta Räikkönen.

    Räikkönen arról is beszámolt, hogy civilben nyugodt sofőr, aki mindig betartja a sebességhatárokat..