Szerző: Tajthi Andrea

  • A Sauber kész segíteni Räikkönent, ha újra versenyezni akarna

    A Sauber kész segíteni Räikkönent, ha újra versenyezni akarna

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frédéric Vasseur kijelentette, hogy a Sauber-csoport támogatásáról biztosítja Kimi Räikkönent arra az esetre, ha más projektekben részt venne, miután visszavonult az F1-ből.

    A finn 19 Forma-1-ben eltöltött év után, 2021 végeztével az Alfa Romeo csapattól vonult vissza.

    Bár Räikkönen úgy távozott, hogy nem volt kész terve arra, mit fog csinálni ez után (azon kívül, hogy több időt tölt a családjával), Vasseur világossá tette, hogy ő és a konszern is segíteni fog neki, amiben csak tud.

    „Megmondtam neki, hogy tudok segíteni, ha valami mást szeretne csinálni, és még a (Sauber) Csoport is nagyon szívesen támogatná, ha más projekteket találna” – mondta Vasseur a GPFansnak adott szezon utáni interjújában.

    „Most már szinte mindenhol ott vannak – Le Mans-ban és a Formula E-ben.”

    „Ő pedig világosan fogalmazott azzal, hogy azt mondta: ‘Nem, inkább rövid távon szeretném ezt lezárni, aztán talán hat, nyolc hónap múlva szeretnék valami mást csinálni’.”

    „Azt hiszem, elég nehéz, amikor az ember ennyi szezont teljesít egymás után az F1-ben, hogy megálljon, és azt mondja: ‘Oké, jövőre a WTCC-t (ami már egy ideje WTCR – a szerk.) csinálom’, vagy nem tudom, mit.”

    Egy másik interjúban Raikkönen a GPFansnak, hogy most lehetősége lesz arra, hogy jobban koncentráljon a motokrossz csapatára.

    Arra a kérdésre, hogy szerinte a Jégember valaha is visszatér-e az F1-es paddockba, Vasseur így válaszolt: „Nem tudom. Megérdemli, hogy pihenjen.”

    „Őszintén szólva, szerintem nagyon jó volt a hozzáállása. Mindig nagyon nyitott volt velünk. Számomra ez a legfontosabb, mert nyíltan beszéltünk erről.”

  • Komoly problémát jelenthet az új autók nagyobb súlya

    Komoly problémát jelenthet az új autók nagyobb súlya

    Az Alfa Romeo technikai igazgatója, Jan Monchaux szerint az F1-es autók súlya nagyon komoly tényezővé vált a csapatok és a pilóták számára a 2022-es szezon előtt, a sportág új korszakának kezdetén.

    Az átdolgozott technikai szabályok szerint az F1-es autók minimális súlya 795 kg-ra emelkedik, ami közel 50 kg-os növekedést jelent a 2021-es szezonhoz képest (752 kg). Alig több mint egy évtizeddel ezelőtt, 2008-ban az autók súlya még csak 595 kg volt, azaz mintegy 200 kg-mal voltak könnyebbek az akkori autók.

    A súlygyarapodásnak több oka is van, például a 2014-ben debütált, jóval nehezebb turbó-hibrid erőforrások, valamint az elmúlt évek különböző biztonsági fejlesztései, mint például a Halo bevezetése.

    A RacingNews365.comnak adott interjújában Monchaux „rendkívül nagy kihívásnak” nevezte a 2022-es specifikációjú autókra való átállást, hiszen még több biztonsági alapú változtatás, nagyobb kerekek és egy sor más új előírásnak kell megfelelniük.

    „Megnöveltük a biztonságot, ami elég komoly súlytöbblettel jár az autón, de a szabályzatokkal kapcsolatos összes kiegészítéssel, a nagyobb gumikkal, a nagyobb felnikkel, a nagyobb féktárcsákkal együtt a súly egyértelműen nagyon-nagyon komoly téma minden csapat számára” – magyarázta.

    A versenyzők életét is megbonyolítja

    Monchaux hozzátette, hogy a legutóbbi szabálymódosítás és a súlynövekedés valószínűleg nagyobb kihívást jelent majd a versenyzők számára a pályán.

    „Nehezebbek lesznek (az autók), ami nem feltétlenül jó, és azt hiszem, még ha minden csapat nagyon kreatív is lesz, akkor is nehezen fogjuk visszanyerni azt a tekintélyt, amivel korábban rendelkeztünk bizonyos aero karakterisztikák tekintetében.”

    „A (lengés)csillapítás tekintetében is komoly változások vannak, már nincs hidraulikus felfüggesztés. Minden, a vezetéssel kapcsolatos dolog romlani fog. A gumik és a felnik sokkal nehezebbek lesznek, a rugózatlan tömeg is bonyolultabbá teszi a vezetést.”

    „Feltételezem, hogy trükkösebb lesz a vezetés, különösen nagyon szeles körülmények között, vagy bizonyos extrém körülmények között.”

    Így alakult a Forma-1-es autók súlya az elmúlt, közel 30 alatt:

    Év Súly
    1995-2008 595 kg
    2009 605 kg
    2010 620 kg
    2011-2012 640 kg
    2013 642 kg
    2014 690 kg
    2015-2016 702 kg
    2017 728 kg
    2018 734 kg
    2019 743 kg
    2020 746 kg
    2021 752 kg
    2022 795 kg

    Forrás: racingnews365.com

  • Kisimítják a ráncokat az Amerikai Nagydíj helyszínén

    Kisimítják a ráncokat az Amerikai Nagydíj helyszínén

    A Circuit of the Americas pályán jelenleg nagyszabású felújítási munkálatok folynak, hogy megszüntessék az F1 és a MotoGP tavalyi szezonját megkeserítő huplikat.

    Különösen a MotoGP versenyzői háborodtak fel, amikor tavaly szeptemberben az Amerikai Nagydíj helyszínén, Austinban jártak, és bojkottal fenyegetőztek, ha az idei áprilisi visszatérésük előtt nem történnek változások.

    Az F1 októberi érkezése előtt már kozmetikázták a helyzetet, és csiszolással kiegyenlítették a két leginkább érintett területet a pályán, bár a kritikák továbbra sem szűntek meg.

    A Ferrari sportigazgatója, Laurent Mekies megjegyezte, hogy az F1 előző, 2019-es odalátogatásához képest rosszabbak lettek a huplik.

    A kritikák hatására a COTA alapos elemzést végzett, aminek eredményeképpen nem csak a pálya újraaszfaltozására került sor, hanem kijavítják az aszfalt alatti talajt is.

    A COTA közleménye megerősítette: „A Circuit of the Americas tanácsadókkal együttműködve felülvizsgálta az aszfaltterveket, és diagnosztizálta a pálya azon részeit, amelyek újrafelületezésre szorultak.”

    „Talajradart, lézer-térképező berendezéseket és szoftvereket használtak a pálya feltérképezéséhez és a különböző szükséges javítások azonosításához.”

    „Ezután a Circuit of the Americas azon dolgozott, hogy a 2-10. kanyar és a 12-16. kanyar között újraaszfaltozzák a pályát, és egy betétet építettek be a 2-es és 10-es kanyar területének megerősítésére.”

    „Emellett a Circuit of the Americas külső tanácsadókkal is együtt dolgozott annak érdekében, hogy az új aszfalt, és különösen az alap, egységes és összehangolt legyen, ideális pályát teremtve a jövőbeli versenyekhez és eseményekhez.”

  • Albon első williamses munkanapján majdnem kukázni kényszerült

    Albon első williamses munkanapján majdnem kukázni kényszerült

    Alex Albon egy év parkolópályára kerülés után 2022-ben visszatér a F1-es mezőnybe, méghozzá a Williams csapat színeiben.

    Idei első, williamses munkanapján azonban történt egy kis malőr.

    „Nagyon izgalmas volt találkozni azokkal, akikkel együtt fogok dolgozni, és akik az autómat építik majd” – mondta Albon.

    „Ez egy nagyon nemzetközi csapat, és sok olyan név van, amit még nem igazán tudok fejben tartani, de ez majd változni fog!”

    Bár a Williamsre hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint a mezőny egyik kiscsapatársa, Albon meglepődött azon, hogy milyen profizmus és „nagyság” van a csapatnál.

    „Mindenhol körbejártam. Néhányan a Williamsre úgy tekintenek, mint egy kis csapatra, de még mindig hatalmas!” – magyarázta.

    „Még mindig rengeteg ember van itt, a marketingtől kezdve az aero (részlegen át), a gépműhelytől a könyvelésig, ez egy nagy csapat.”

    „Sok új arcot láttam, és nem vagyok benne biztos, hogy mindenki nevére emlékezni fogok, de jó volt mindenkivel találkozni.”

    Albon úgy gondolja, hogy eltarthat egy ideig, amíg megszokja az egység távoli, oxfordshire-i elhelyezkedését, de a légkör lenyűgözte.

    „Először is, a vidék közepén van! Szóval ehhez még hozzá kell szoknom” – viccelődött a Red Bull korábbi versenyzője.

    „Ez egy nagyon szép hely, minden többé-kevésbé egy fedél alá van felépítve, minden elég közel van egymáshoz, és ennek következtében úgy érzem, hogy itt mindenki ismeri egymást, ami nagyon jó érzés.”

    „Mindenki nagyon barátságos, és jól éreztem magam.”

    A nap azonban nem ment teljesen zökkenőmentesen, Albonnak ugyanis történt egy kis incidense a kulcsaival.

    „Már az első napon elvesztettem a kocsikulcsomat, de megtaláltuk, ami nagyszerű” – vallotta be.

    „Azt hittem, hogy a tálcán hagytam őket, ezért már a szemetesbe akartam nézni, de szerencsére a szimulátorteremben a kanapé mellett voltak, így megspóroltunk egy utat a szemetesbe!”

    A kis malőrtől függetlenül persze Albon nagyon örül, hogy visszatérhet a mezőnybe.

  • Bottas: Az alkohol néha segít, néha nem

    Bottas: Az alkohol néha segít, néha nem

    Valtteri Bottas a finn Supla podcastjában újabb személyes dolgokról beszélt. Ezúttal az alkohollal való viszonyáról beszélt és arról, hogy tud-e, szokott-e aggodalmaskodni egy versenyző, vezetés közben, és mit tart a lehiggadás legjobb formájának.

    „Ha a versenyhétvégén vagy, vezetés közben azt veszed észre, hogy elkezdesz aggódni, például a kvalifikációs kör alatt: mi van, ha elrontom ezt a kört? Aztán rájössz, hogy most túl nagy a nyomás. Erre nem szabad gondolni” – mondta Bottas.”Optimális helyzetben nem félsz, és nem gondolsz arra, hogy hibázhatsz.”

    „Tudod, hogyan kell tökéletes kört teljesíteni. Aztán csak azt mondod magadnak, hogy érezd jól magad, és hajtsd végre a tervet.”

    „Ha viszont azon gondolkodsz, hogy vajon nem fogom-e elfékezni és nem fogok-e hibázni, nem lesz-e valami megjegyzés, vagy ha a csapattal való együttműködésben van egy bizonyos feszültség, és nem tudod nyugodtan végezni a munkádat, vagy otthon ideges vagy, akkor túl nagy a nyomás a tudatalattidban.”

    Pályafutása során Bottas is megtapasztalt különböző érzelmi állapotokat, amelyek befolyásolták vezetését.

    „A legrosszabb véglet az, amikor azt gondolod, hogy ‘ne szúrd el, ne szúrd el’.”

    Az egyik legjobb érzésként a 2019-es Spanyol Nagydíj kvalifikációját idézte fel, ahol 0,634 másodperccel szerezte meg a pole pozíciót Lewis Hamilton előtt.

    „A kör felénél azt gondoltam: ‘Ez nagyon könnyű lesz’.”

    De hogyan lehet megszüntetni a stresszt is semmibe venni a ránk nehezedő nyomást?

    „A legjobb módja, ha kimozdulunk a természetbe” – javasolja Bottas.

    De lévén, hogy finn, jelentős szerepe van az életében a szaunázásnak is.

    A finneket gyakran hozzák összefüggésbe az ivással, az alkoholfogyasztással. E sztereotípián Kimi Räikkönen sem enyhített, főleg fiatalabb korában nem – mióta gyermekei vannak, már visszafogottabban dorblézol (vagy legalábbis jobban titokban tudja tartani).
    Most azonban Bottas kapcsán került elő a téma.

    „Néha él vele az ember. De nem feltétlenül azzal a szándékkal, hogy megszabadítsa az embert a nyomástól. De néha úgy érzem, hogy egy bizonyos fajta reset, egyfajta lehiggadást hoz a versenyhétvégék előtt. Néha kipróbáltam: olykor segített, máskor nem.”

  • Van, aki 5 milliót követel a sprintfutamokra, így lehet, hogy inkább eltörlik?

    Van, aki 5 milliót követel a sprintfutamokra, így lehet, hogy inkább eltörlik?

    A Forma-1 azt tervezi, hogy idén hat sprintversenyes hétvégétt rendeznek, egyelőre azonban ez még nem száz százalék. Nem minden csapat ért ugyanis egyet az elgondolással, és olyannyira homokszem került a gépezetbe, hogy a legfrissebb hírek szerint az egyik csapat csak akkor hajlandó igennel szavazni a hat sprintre, ha azokra kap 5 millió dollárt.

    A hat sprintes hétvége a duplája lenne a tavalyi háromnak, de a csapatoknak még nem sikerült megállapodniuk a darabszámról, mivel még mindig a pénzügyi oldalról tárgyalnak az illetékesekkel.

    Tavaly, amikor a sportág az első három sprintversenyt megrendezte, a csapatok egy kis mozgásteret kaptak a költségvetés felső határát illetően: sprintversenyenként 150 000 dollárt engedélyeztek, amihez 100 000 dollárt adtak hozzá versenyenként, ha az autó balesetben megsérül.

    A Motorsport.com szerint a Forma-1 főnökei az első öt versenyre csapatonként 500 000 dolláros átalányt kínálnak, és minden további versenyre további 150 000 dollárt. Ez hat sprintversennyel számolva 3 150 000 dollárt jelent.

    Ez nem tetszett a nagyobb csapatok egy részének, akik még nem szavaztak igennel a sprintversenyekre, és mint ilyenek, hatalmukban áll megakadályozni a döntést. Állítólag minimum egy csapat a fenti matek helyett 5 millió dollárt szeretne inkább a sprintversenyekre.

    Az F1 szabályai szerint az aktuális szezonban végrehajtott bármilyen változtatáshoz a 30-ból 28 szavazat szükséges (10 szavazat az F1, 10 az FIA, 10 pedig a csapatok részéről =30).

    Brown kiakadt egyeseken

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szerint a csapatok közül nem lesz nyolc, aki beleegyezik a fent említett tervekbe, amennyiben nem teljesítik a követeléseiket.

    Brown megismételte csalódottságát egyes csapatoknak a költségplafon emelésére tett kísérletei miatt is. Miután korábban arról beszélt, hogy a csapatok „túszként tartják fogva a sportágat”, az amerikai elárulta, hogy az egyik csapat akár „5 millió dolláros” emelést is szeretne a sprintfutamokra.

    „Mindannyiunk előtt ugyanaz a kihívás áll” – mondta.

    „Ha történetesen több incidens történik, az egy olyan probléma, amivel bármelyikünknek meg kellhet küzdenie. És számomra ez a sport része.”

    „A kihívásokkal való foglalkozás nem azt jelenti, hogy csak az a megoldás, hogy előveszem a csekkfüzetemet.”

    „Az egyik csapat konkrétan 5 millió dolláros költségvetési sapkaemelést akart, ami egyszerűen nevetséges volt, és semmilyen racionális tény nem állt mögötte.”

    „Aztán, amikor megkérdőjelezed ezeket a tényeket, azt mondják, hogy ‘de a biztonság kedvéért előre kell látnod a dolgokat’. Szóval csak ülsz ott és azt mondod: ‘Ez egyszerűen képtelenség.’

    Idén talán el kéne ezt törölni

    A McLaren vezérigazgatója szerint ezért talán az lenne a legjobb, ha a Forma-1 a 2022-es sprintversenyek eltörlése mellett döntene. Helyette ugyanezt 2023-ra vonatkozóan kellene tárgyalni, mert akkor a 8 helyett 6 csapat beleegyezése is elég.

    „Szerintem előre kellene mennünk, és most 2023-ról kéne döntenünk, egyáltalán nem emelve a költségvetési sapkát, ha keményen akarunk fogalmazni.”

    „Aztán talán vagy kompromisszumot kötünk, és egy kicsit megemeljük (az összeget), hogy 2022-ben kezdhessük, vagy kihagyjuk 2022-t (a sprintversenyeket 2022-ben).”

    „És akkor szerintem néhány csapatnak meg kellene magyaráznia a szurkolóknak, hogy miért is nincsenek sprintversenyek.”

    A 2023-as szezonra csak hat csapatnak kellene beleegyeznie a változtatásokba, szemben az idei nyolc csapattal.

  • Még van esély Grosjean mercedeses tesztjére

    Még van esély Grosjean mercedeses tesztjére

    Romain Grosjean mercedeses búcsú-tesztje tavaly elmaradt, de a francia versenyző még nem tett le róla.

    Grosjean a 2020-as Bahreini Nagydíjon már tudta, hogy az az utolsó F1-es szezonja, mivel a Haas megválik tőle 2021-re, azonban ő arra számított, hogy a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon kell majd búcsúzkodnia. A sors azonban átírta a terveit. Bahreini balesetébe bele is halhatott volna, szerencsére azonban megúszta pár kisebbnek mondható sérüléssel.

    Abban az évben azonban már nem tudott visszaülni versenyautóba, így nem tudta befejezni utolsó F1-es szezonját.

    Az azóta már IndyCarban versenyző franciának az eset után a bajnok Mercedes csapat ajánlott F1-es tesztlehetőséget, hogy így búcsúztathassa el F1-es karrierjét, és ne a balesete legyen az utolsó Forma-1-es emléke. Az üléspróba rég meg is történt.

    A mercedeses körözést eredetileg a tavalyi Francia Nagydíj idejére tervezték, azonban a világjárvány miatti utazási korlátozások, valamint Grosjean és a Mercedes időbeosztása miatt a teszt nem valósult meg.

    A hét elején az IndyCar sajtótájékoztatóján Grosjean azonban elmondta, hogy továbbra is megvan a szándék arra, hogy a tesztet pótolják.

    „Abu Dhabi után küldtem egy üzenetet Totónak (Wolffnak, a Mercedes csapatfőnökének)…”- idézi Grosjeant a Motorsport.com, utalva a drámai F1-es szezonzáróra.

    „Nos, hagytam pár hetet, eltelt néhány hét, utána küldtem egy üzenetet Totónak, és ő válaszolt is. Úgy kezdte, hogy ‘Köszönöm’, aztán az utolsó mondat így hangzott: ‘Még idén be kell ülnöd abba az autóba’.”

    Grosjean 2022-ben teljes IndyCar-szezont fog versenyezni. Ő és családja az Egyesült Államokba költözött, ami azt jelenti, hogy még nehezebb lesz időt találni egy F1-es tesztelésre, különösen, hogy rekordot jelentő 23 F1-es futamot rendeznek majd az év során.

    „Ez még mindig benne van a pakliban. Tavaly volt néhány dolog, ami nem könnyítette meg a dolgomat” – tette hozzá Grosjean.

    „Idén nem tudok elmenni a Francia Nagydíjra, mert ugyanazon a hétvégén Iowában versenyzünk.”

    „De mindenképpen, a Mercedes is nagyon szeretné megcsinálni, én is nagyon szeretném, még akkor is, ha a nyakam meg akar majd halni, mert ott elvesztettem az izmom egy részét. Megkérdezheted Patót (O’Ward), hogy milyen volt (egy F1-es autót vezetnie).”

    „De igen, még mindig meg akarjuk csinálni a tesztet, és ha ez megtörténik, az nagyszerű lesz. De… a fő hangsúly most azon van, hogy megpróbáljunk futamokat nyerni az Andrettivel.”

  • Fogós kérdés: Ki lenne ideális versenyigazgató?

    Fogós kérdés: Ki lenne ideális versenyigazgató?

    Forma-1-es versenyigazgatóról talán még sosem beszéltek annyit, mint teszik azt mostanában Michael Masiról. Köszönhetően a nagy botrányt kavart, legutóbbi Abu Dhabi Nagydíjnak, melyen Max Verstappen megszerezte első világbajnoki címét. Amit sokan Masinak tulajdonítanak.

    Az ausztrál Masi a 2019-es szezon kezdetén került ebbe a pozícióba, miután a szezonkezdés előtt nem sokkal, a korábbi versenyigazgató, Charlie Whiting váratlanul elhunyt.

    Masi ugyan marketinget tanult, hamar lett motorsportos tapasztalata. A most 42 éves férfi, már tanulmányai idején belecsöppent a benzingőzös világba. Előbb Super Touring csapatoknál önkénteskedett, majd helyettes versenyigazgató lett az ausztrál Supercars bajnokságban és az Ausztrál ralin is. 2018-ban lett helyettes versenyigazgató az F1, F2 és F3-as bajnokságokban, Whiting mellett.

    Embed from Getty Images

    Mikor Masi F1-es versenyigazgató lett, Colin Haywood volt mellette a helyettes, ő azonban 2020 végén távozott a posztról. Azóta nincs megnevezve helyettes versenyigazgató, pedig ilyen „segédje” még a sokat tapasztalt Whitingnak is volt: Masi előtt sokáig Michael „Herbie” Blash személyében.

    Mindezek fényében vajon jogos-e a Masit ért megannyi kritika? És ha igen, milyen mértékben?

    Evidens, hogy az ausztrál még nem rendelkezik e téren annyi tapasztalattal, mint amennyivel Whiting rendelkezett. Hiszen utóbbi 1997-től 2019 eleji haláláig, tehát több, mint 20 éven át dolgozott ebben a pozícióban. És hiba lenne azt gondolni, hogy Whiting döntéseivel mindig mindenki egyetértett. Elég ha csak a 2016-os Mexikói Nagydíjra gondolunk, mikor Sebastian Vettel intézett nyilvános (rádión) káromkodást a versenyigazgató felé.

    Azt várni, hogy egy versenyigazgató döntése mindig mindenkinek kielégítő legyen, teljességgel irreleváns. Vitás helyzetekben mindig van egy sértett fél, ez elkerülhetetlen. Masiból pedig leginkább talán az a határozott és tiszteletet parancsoló stílus hiányzik, amivel Whiting rendelkezett.

    Embed from Getty ImagesMindenesetre a 2021-es, szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj után Masi folyamatosan kapja az ívet döntése miatt, mely hozzásegítette Max Verstappent a bajnoki címhez, Lewis Hamiltonnal szemben. Persze simán lehet, hogy a holland más forgatókönyv szerint is megszerezte volna a futamgyőzelmet és vele a bajnoki címet, de tény, hogy Masiék döntése könnyített Verstappen helyzetén.

    Emiatt a közvélemény – a Verstappen és Red Bull rajongókon kívül – jelentős része Masi „fejét” követeli. De ha a „fejét” nem is, a távozását mindenképp. De Masi lecserélése megoldana bármit is? Egyáltalán kire lehetne lecserélni, aki várhatóan nem válna hamarosan ugyanígy közutálat tárgyává?

    De Martin Brundle még egy fontos kérdésre felhívta a figyelmet ezzel kapcsolatban: Látva a Masi körül kialakult botrányt, van-e egyáltalán bárki, aki be merné vállalni ezt a pozíciót? Ki vállalná be, hogy egy-egy döntése után majd a sértett fél kis híján fenyegetőzni kezd, a rajongók pedig válogatás nélkül szórják rá a szitkokat? Kinek kell ez a nyűg a nyakába? Ki tudna kellően a sarkára állni és hatékonyan megvédeni a saját döntéseit?

    A kérdés azért is nehéz, mert a versenyigazgató távozásakor eddig logikus lépés volt a helyettes versenyigazgatót kinevezni fő emberré. Most azonban ez sem látszik valós lehetőségnek.

    Ki lehetne hát az ideális személy? Valaki, aki most még más bajnokságban tölti be ugyanezt a szerepet? Egy ex-versenyző? Egy ex-csapatfőnök? Ezt a fogós kérdést tettük fel nektek Instagramon, melyre kommentben várjuk a véleményeiteket.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • Verstappen már gőzerővel készül a címvédésre

    Verstappen már gőzerővel készül a címvédésre

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elárulta, hogy Max Verstappen megkezdte a felkészülést a 2022-es szezon előtt, miután visszatért a téli szabadságáról. Persze akik követik a holland Instagram profilját, ezt maguk is láthatták, mivel Max illusztrálta is ezt.

    Verstappen a 2021-es világbajnoki címe után egy kis pihenőre ment, de már újra elkezdte az edzéseket, és készül a címvédésre.

    „Max karácsonykor és szilveszterkor elment családi dolgokat intézni, hogy szünetet tartson, és a múlt héten visszatért az edzésekhez, szóval minden rendben van vele” – mondta Horner a RacingNews365.comnak adott interjújában.

    „Aztán januárban újra felpörgött, keményen edzett, és már alig várja az előttünk álló szezont.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés

     Horner hozzátette azt is, hogy Verstappen az elkövetkező napokban visszatér a Red Bull gyárba, és részt vesz minden lényeges feladatban, a hivatalos tesztelés megkezdése előtt.

    „Nyilvánvaló, hogy az évnek ebben az időszakában rengeteg munka van a szimulátorban, szóval sok munka folyik a virtuális világban.”

    „(Aztán lesznek) üléspróbák és minden ilyesmi, amit el kell intézni.”

    Verstappen bajnoki címének persze az egész csapat nagyon örült, de már felocsúdtak belőle, és minden energiájukkal az új technikai szabályokkal tarkított új szezonra koncentrálnak.

    „Megünnepeljük majd, hogy az 1-es rajtszám van az autón, de 2021 már történelem. Minden 2022-ről szól, szóval mindenki a shakedownra, az első tesztre, az első versenyre és az azt követő 2022-re koncentrál.”

  • Mick szerint ma már nem lehet Michael-módon alakítani egy csapatot

    Mick szerint ma már nem lehet Michael-módon alakítani egy csapatot

    Mick Schumacher úgy véli, nehéz bármelyik versenyzőnek változásokat elérni egy csapat felépítésében, apja, Michael stílusában, mivel a mezőny összességében összeszedettebb manapság.

    A hétszeres világbajnok annak reményében igazolt annak idején a Benettontól a Ferrarihoz, hogy az olasz csapatot visszasegítse az élmezőnybe, és ötödik szezonjában megnyerte első ferraris bajnoki címét.

    Michael Schumacher 2001
    Michael Shumacher  |  Fotó: Scuderia Ferrari

    A Haasnál 2021-ben újonc szezonját teljesített Micket arról kérdezték, lehetséges-e, hogy ismét hasonló forgatókönyv alakuljon ki, ahol egy versenyző katalizátorként segíthet előrevinni egy csapatot.

    A fiatal versenyző reméli, hogy az új szabályokkal még közelebb kerülhetnek egymáshoz a csapatok, de tekintettel arra, hogy a csapatok kevésbé vannak távol egymástól, mint édesapja idejében, Mick úgy gondolja, hogy a jelenben nehéz egy versenyzőnek ugyanolyan jelentős változást elérnie egy csapatnál.

    „Remélem, hogy a jövőben ismét könnyebb lesz. A költségplafon remélhetőleg közelebb hozza majd egymáshoz a csapatokat” – mondta Schumacher a Motorsport-Magazinnak.

    „Hiszem, hogy a végén továbbra is egy topcsapat lesz fölényben, de hogy ezt aztán a versenyző mennyire tudja bajnoki címre váltani, az mindig kérdés.”

    „Mindennek stimmelnie kell, és össze kell állnia. És igen, akkor biztosan ki lehet kihozni belőle valamit. Ami a múltban történt és ami ma történik, az persze két különböző dolog.”

    „Nem igazán lehet már összehasonlítani őket. Régebben egészen más volt a megbízhatóság. Manapság az egész mezőny nagyon összeszedett.”