A Red Bull tegnapi autóbemutatóján nyilvánosságra hozta új névadó szponzorának kilététér. Az Oracle állítólag 500 millió dolláros szerződést kötött az energiaitalos csapattal.
Azonban nem csak náluk áll pénz a házhoz, hanem a McLaren fiatal pilótája, Lando Norris is szép summával gazdagodik.
A hírek szerint azzal, hogy tegnap bejelentették, hogy a 22 éves pilóta 2025-ig szerződést hosszabbított a McLarennel, a hírek szerint a harmadik helyre ugrott fel a Forma-1-es kereseti rangsorban.
A pletykák szerint évi 23,5 millió dolláros szerződésről van szó, állítja a news.com.au. Így a fizetési listán elvileg közvetlenül két világbajnok, Lewis Hamilton és Max Verstappen mögött foglal helyet.
Norris bár tisztában van vele, hogy a pénz sok dologhoz nagy segítség lehet, azzal is tisztában van, hogy a pénz nem minden, sőt. Többre tartja a mentális egészségét.
„A boldogságom mindenek felett áll. Ez a legfontosabb dolog” – idézte Norrist a grandpx.news.
A McLaren a jelek szerint annyira ragaszkodik Norrishoz, hogy hajlandó ilyen magas összeget is fizetni neki annak érdekében, hogy biztosan ne akarjon máshová szerződni.
A Lotus bejelentette új üzletágát, amely nagyon különleges autókkal fog foglalkozni. Az ágazat neve Lotus Advanced Performance (LAP), és célja, hogy szuperexkluzív dolgokat alkosson.
A szárny egyenesen a Lotus Designtól származik és „egy izgalmas jövőbeli projektre” utal.
Mit foglal magában a LAP?
„Halo” projektek: Ultra-exkluzív és egyedi járművek, amelyek izgalmas új irányokba bővítik a Lotus termékportfólióját.
Korlátozott példányszámú kiadások: A Lotus autók exkluzív, magas felszereltségű és rendkívül kívánatos változatai, amelyek lehetővé teszik az ügyfelek számára, hogy kitűnjenek a tömegből.
Élmények: A 100 millió fontot érő új hetheli sportkocsi- és hiperautó-gyártósoron tett túráktól a „pénzért nem lehet megvenni” lehetőségekig szerte a világon, olyan tevékenységek, amelyek lehetővé teszik az ügyfelek, rajongók és partnerek számára, hogy megismerjék a Lotus márkát.
Lotus Driving Academy: Szakértői oktatás egy Lotus volánja mögött a világ különböző pontjain, többek között a Norfolkban található ikonikus Hethel tesztpályán.
Motorsport: Az Emira GT4 versenyautóval kezdve a Lotus Advanced Performance támogatja és szállítja a könnyűszerkezetes versenyautókat az ügyfeleknek világszerte.
Opciók: Exkluzív extrák a Lotushoz
Kiegészítők: A Lotus Advanced Performance termékek és a márka ‘For The Drivers’ termékeinek széles választéka.
Az új részleg főnöke Simon Lane. Lane korábban az Aston Martin Q szolgáltatását vezette, így tud egy-két dolgot az egyedi és élményszerű termékekről és szolgáltatásokról.
„A legizgalmasabb és legexkluzívabb Lotus autókat fogjuk építeni, felölelve az izgalmas, villamosított jövőnket, miközben tisztelgünk illusztris múltunk előtt is” – mondta Lane.
Hywel Thomas, a Mercedes AMG High Performance Powertrains ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a csapat az erőforrás „kevésbé érzékeny” területeire történő elhelyezésével igyekezett teret engedni az aerodinamikai találékonyságnak.
Az F1 műszaki szabályainak radikális változása miatt a csapatoknak jelentős változásokat kell eszközölniük az idei autókon. És bár az idei autók már több mint egy éve készülnek, még mindig számos probléma tudja felütni a fejét.
A korlátozó aerodinamikai szabályok miatt a tervezési folyamat során a csapatoknak megköti a kezét az erőforrásaik mérete és alakja is. A karosszériát gyakran a lehető legközelebb igazítják az erőforráshoz.
„Minden évben megnézzük az erőforrást és azt, hogy helyezkedik el a kasznin belül, azért, hogy a legjobb köridőt érhessük el” – magyarázta Thomas a Mercedes YouTube-videójában.
„Az, hogy 2022-ben egy teljesen új kasznink lesz, ez azt jelenti, hogy lehetőségünk van mindent újra átvizsgálni.”
„Vannak olyan területek az autón, amelyek nagyon érzékenyek lesznek a köridőre, és lesznek más területek, amelyek kevésbé érzékenyek.”
„Az erőforrással azt próbáljuk elérni, hogy minél távolabb maradjunk az érzékeny területektől. Hogy a lehető legnagyobb rugalmasságot adjuk az autó tervezőinek, és az erőforrás alkatrészeit olyan területekre csoportosítjuk, amelyek kevésbé érzékenyek.”
„Ez azt jelenti, hogy kéz a kézben dolgozunk a futómű részleggel és az összes mérnökkel, hogy az erőforrást pontosan oda helyezzük el, ahová kell. Hogy a leggyorsabb összcsomagot tudjuk elkészíteni.”
Bár mindenki az autók megjelenésében, az aerodinamikában látja a legnagyobb változást idén, azért a motort és érintik újdonságok.
„Van néhány változás az erőforrás oldalán is, és ezek elég fontosak” – magyarázta Thomas.
„Van egy E10-es üzemanyagunk, ami azt jelenti, hogy az üzemanyagnak 10 százalék etanolt kell tartalmaznia, az etanol fenntartható változatát, és szintén ’22 elején befagyasztják a belsőégésű motorokat a teljesítmény tekintetében.”
„A szezon későbbi szakaszában az elektromos rendszereket is befagyasztják a teljesítmény szempontjából.”
„Szóval az idei év kihívása az volt, hogy mindezt összerakjuk, készen álljunk az első versenyre.”
Sebastian Vettelből a jövőben akár még raliversenyző is lehet, ha netán megunná a Forma-1-et.
Az Aston Martin pilótája, Vettel a második helyen végzett a múlt hétvégi Race of Championson, miután a svédországi Pite Havsbadban havon és jégen kikapott a WRC-legenda Sebastian Loebtől.
A hétvége során Vettel rallycross és elektromos rallycross autókat is vezetett, melyekhez nem volt hozzászokva. Ahogy a havas terep is a raliversenyzőknek kedvezett inkább.
A négyszeres Forma-1-es világbajnok megnyilvánulása pedig az M-Sport csapat érdeklődését keltette fel, mely csapat színeiben a 48 éves Loeb idén már megnyerte a januári Monte Carlo Rally-t is.
„Pssszt, Aston Martin F1, az e-mail címünk a info@m-sport.co.uk. Megüzennétek Sebnek, hogy írjon ránk?” – írta a csapat Twitteren.
Kíváncsian várjuk, hogy Vettel miként reagál majd a megkeresésre. 😀
A McLaren Racing és Lando Norris együttműködése 2025-ig folytatódik. A csapat ma jelentette be a friss megállapodást.
A McLaren tavaly májusban egy többéves megállapodást írt alá a brit versenyzővel, de a felek most egy új, négyéves szerződést kötöttek, amely 2022-től 2025-ig szól.
A McLaren és Norris együttműködése még 2017-ben kezdődött, amikor a pilóta 17 évesen a csapat fiatal versenyzői programjába igazolt, és a szezon közepén már tesztelt a Forma-1-es autóval. Norris később tartalékversenyzői szerepkörbe lépett, majd 2018-ban egyre inkább beépült a Forma-1-es csapatba, és végül 2019-re versenyzőként debütált az F1-ben.
Norris tavaly élte eddigi legerősebb szezonját teljesítette a Forma-1-ben. Oroszországban megszerezte első pole pozícióját, és négy dobogós helyezéssel a bajnokság hatodik helyén végzett.
„A csapatok az emberekről szólnak, én pedig szeretem az embereket, és otthon érzem magam a McLarennél” – mondta Norris.
„Ebben a csapatban nőttem fel, és része vagyok ennek az utazásnak, amelyen mindannyian részt veszünk.”
„A tavalyi szezon egy újabb nagy lépés volt, mind a karrieremben, mind a csapat teljesítményében, és látom és érzem a sok munkát, befektetést és elkötelezettséget az iránt, hogy a csapat olyan helyzetben legyen, hogy a jövőben győzelmekért és bajnoki címekért szállhasson harcba.”
„Mindez hatalmas önbizalmat ad a jövőre nézve, így természetes döntés volt, hogy a következő néhány évre meghosszabbítjuk a kapcsolatunkat.”
A csapat is elégedett Norrisszal
„A Landóval való kapcsolatunk meghosszabbításának lehetősége nemcsak elkötelezettségünket tükrözi, hanem a tehetségébe vetett hitünket és bizalmunkat is” – nyilatkozott Andreas Seidl csapatfőnök.
„Ez egyben a bizalom és az elkötelezettség erős jele is Lando részéről irántunk, mint csapat iránt, és a világbajnoki címért folytatott utunk iránt.”
„Lando lenyűgöző fejlődést mutatott Forma-1-es versenyzőként az elmúlt négy évben, és meghatározó része volt a csapat lendületének és teljesítményének.”
A McLaren pénteken mutatja be 2022-es autóját, az MCL36-ot.
Az Alfa Romeo Racing elhessegette a 2022-es autójának késésétől való félelmeket.
A Sauber által vezetett csapat bejelentette, hogy február 27-én, néhány nappal az első barcelonai teszt vége után, mutatja be a C42-est, mely értelemszerűen már az új szabályoknak megfelelően épül.
A rajongók és a sajtó bizonytalanságát követően azonban a svájci székhelyű csapat utólag tisztázta, hogy a 2022-es autó valójában az első teszt első napján (feburár 23) debütál majd.
„Egy tesztre szánt festést fogunk használni, mielőtt 27-én, vasárnap lelepleznénk a versenyfestést” – idézte az Alfa Romeo szóvivőjét az Ilta Sanomat című finn lap.
A finn média különösen nagy figyelmet fordít az Alfa Romeo mostani lépéseire, hiszen a Forma-1-ben jelenleg Valtteri Bottas az egyetlen finn, aki 2022-től a csapatnál fog versenyezni.
„Elmondhatom, hogy sokkal többet nevettem és mosolyogtam, mióta aláírtam az Alfához” – mondta Bottas.
Lewis Hamilton gyakorlatilag megerősítette, hogy 2022-ben is versenyezni fog, és hosszú szünet után újra életjelet adott magáról a közösségi médiában.
A Bild című német lap beszámolója szerint „Hamilton már egy ideje fizikailag is készül az új szezonra. Folyamatosan kapcsolatban áll a csapattal.”
Valójában a „Hamilton visszavonul” pletykák vélhetően egyfajta pszichológiai hadviselés volt. A brit kőkeményen készül, hogy idén visszavághasson.
A Red Bull részéről Dr. Helmut Marko elismerte, hogy Hamilton és Max Verstappen tavalyi csatája szokatlanul intenzív volt a felek számára. Ha pedig a következő szezonokban is ilyen szoros lesz a csata, az nem tartható sokáig, és lerövidítheti Verstappen karrierjét.
„Mindannyian a határon voltunk” – mondta Marko az Autorevue-nak.
„Hála Istennek, néhányan csak Abu Dhabi után kapták el a koronavírust. Az jó időzítés volt. Max azt mondta nekünk, hogy nem bírja már ezt az intenzitást” – ismerte el Marko.
„Még egy darabig vezetni akar, de ha minden évben így megy, akkor ez már korlátozott (idő)” – mondta a 78 éves osztrák.
A négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel nem először vett részt Race of Championson, egyszer meg is nyerte azt, de első alkalommal fordult elő, hogy úgy vett részt az eseményen, hogy az nem aszfalton zajlott, hanem terepen, ráadásul havas, jeges talajon.
Mindezek tükrében nagyon szép eredménnyel zárt a vasárnapi egyéni versenyen, hiszen a döntőig jutott, és bár végül alul maradt, ilyen terepen a kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loeb ellen kikapni egyáltalán nem szégyen.
Ezen kívül Vettel utasként is megfigyelte, hogyan vezetnek a ralisok, nagyon bejött neki a műfaj és jelezte, hogy elgondolkodik rajta, hogy a jövőben majd elindulna-e tereprali-versenyeken. Elmondása szerint egyelőre nem túl jártas a szakágban, de most érdeklődni kezdett.
„Mindig is élveztem nézni, hogy mit csinálnak. Ez egy másik szakág, szóval így is jól érzed magad az autóban, csak éppen sok a különbség” – idézi Vettelt a The Race.
„Nagyon hasonlóan a Forma-1-hez vagy bármelyik kategóriához, rengeteg munka van a színfalak mögött, az itinerek elkészítése és az összes lehetséges információ megszerzése kapcsán; ugyanez a helyzet velünk is, amikor a versenyre készülünk, és ott van az azt követő elemzés is.”
„A sport fejlődik, és többről van szó, mint csak a vezetésről, ami szintén kihívást jelent. Szóval biztos, hogy nem könnyű csak úgy beleugrani és nagyon jónak lenni benne.”
„Szükségem van időre és tapasztalatra, de ha valaki hajlandó adni nekem lehetőséget és egy esélyt, és sok ideje van, akkor szívesen kipróbálom.”
„Azt hiszem, ez olyasmi, ami versenyzőként nagyon kielégítő, hogy játszhatok az autóval és több mozgásterem van.”
„Általában, amikor az autó kitör, azonnal korrigálsz, és vesztettél egy kis időt. Itt viszont szerintem sokkal több szürke zóna van. Oldalra kerülsz, talán egy kicsit rossz az időzítés, de korrigálhatod.”
„Természetesen be kell kerülnöd abba az igazán kis időintervallumba, hogy tökéletes legyél. És láttad a különbséget! De ez határozottan olyasmi, amit élvezek.”
Vettel és Loeb a ROC döntőben | Fotó: Courtesy of Race of Champions
Arról is beszélt, hogy élte meg a hétvégi ROC-on való vezetést
„Ez olyasmi, amihez a vezetési stílusomat tekintve határozottan nem vagyok annyira hozzászokva” – mondta Vettel.
„Normális esetben, amikor az autó oldalra megy, megpróbálom minél hamarabb korrigálni, és visszatenni az egyenesbe, ami itt nem a leggyorsabb megoldás.”
„Nagyon izgalmas, és szerintem ez egy nagyszerű hely a világon” – utalt Vettel a svéd, sarkvidék-közeli helyszínre. „Sok munka volt, az időjárás nem igazán segített ezen a hétvégén, és nem könnyítette meg a helyzetet, de az emberek nagyszerűek voltak.”
„Miután az elmúlt két évben kihagytam a Race of Championst, és a világjárvány is végigjárta a világot, nagyszerű volt visszatérni. És nagyszerű volt a normalitás érzése is, már amennyire ez lehetséges volt.”
„Ez egy nagyon-nagyon nagyszerű visszatérés volt, és nagyon szeretnék visszatérni egy ilyen helyre havon és jégen.”
A ralikirály Sébastien Loeb volt az ellenfele, akitől ki is kapott, de már csak azért is megsüvegelendő Vettel döntős szereplése, mert bár ő is nyert már korábban ROC-ot, az épített, aszfalt pályán történt, míg a hétvégi havas, off-road pálya egyértelműen a ralisoknak kedvezett. Bár a végén Vettelnek jobban meggyűlt a baja a pezsgős üveggel, mint a havas-jeges tereppel.
A német versenyző azonban a vezetésen túl is sok élménnyel gazdagodott, és az sem kizárt, hogy érdeklődni kezdett a ralisport iránt. Nem Oliver Solberg mellé ült be az anyósülésre a Nemzetek Kupája során, de bemutató során az „igazi” Stig mellé is beült egy Audi Quattro S1-be.
A svéd Stig Blomqvist a RoC-on bemutatta azt az Audit, amellyel 1984-ben ralivilágbajnok lett, Vettel pedig utasa volt a demo során.
Arra a kérdésre, hogy ez egy olyan élmény volt-e, amit kipipálhat a bakancslistájáról, Vettel így felelt: „Több annál. Azt hiszem, ez az autó klasszikus, de aztán az, hogy esélyt kaptam arra, hogy a Stiggel mehessek – méghozzá az igazival, nem a kitaláltal* -, nagyon király volt” – idézte Vettelt a The Race.
„Nagyon hálás vagyok, hogy Stig még mindig részt vesz ilyen típusú eseményeken, aztán könyörögtem, hogy beülhessek az autóba, és kihasználtam a lehetőséget, hogy mellette mehessek.”
„Több szempontból is varázslatos volt. Szóval nagyon élveztem.”
Bár ez a bemutató autózás kedvére volt, elhessegette azt a gondolatot, hogy például Monte-Carlóban is beüljön az anyósülésre egy raliautóba.
„Ebben az autóban nem biztos, hogy utas lennék egy olyan ralin, mint akár Monte-Carlo vagy más helyszín, ahol a leghosszabb egyenesek és gyorsabb kanyarok vannak!” – mondta a négyszeres Forma-1-es világbajnok.
A döntő előtt még azzal viccelődött az Aston Martin versenyzője, hogy az mindenképp biztos, hogy Seb fog nyerni; utalt azonos keresztnevükre.
A döntő után az immáron négyszeres ROC győztes Loeb, valamint a második helyen végző Vettel megkapták trófeáikat, valamint egy hatalmas üveg pezsgőt. Loeb hamar kinyitotta az övét, Vettelnek azonban sehogy nem sikerült megszabadítania az üveget a dugótól.
Próbálta rázni, hogy a szénsav kilökje, odaütötte az üveget a Polaris kerekéhez, próbálta csavarva kihúzni a dugót, de nem járt sikerrel. Helyette beletört a dugó az üvegbe. Vettel így pezsgő nélkül maradt, és míg Loeb locsolt, Vettel jobb híján lehajolt két marék hóért és azt dobálta.
Végül Loeb átadta neki saját pezsgőjét, hogy ő is locsolhasson kicsit, illetve később külső segítséggel valahogy Vettel üvegéből is kioperálták a dugót.
He's sprayed the bubbly 122 times in F1… but Seb's never had to uncork the bottle before! 🍾😂
❌ Shake bottle ❌ Twist cork ❌ Bash on tyre ❌ Snap cork ✅ Improvise, throw snow instead