Szerző: Tajthi Andrea

  • Vettel örökölte meg Räikkönen trénerét

    Vettel örökölte meg Räikkönen trénerét

    Mark Arnallal ezentúl Sebastian Vettel dolgozik.

    Kimi Räikkönen korábbi edzője és fizioterapeutája a finn visszavonulása után most egy másik Forma-1-es bajnokkal kezdett el dolgozni.

    A brit fizioterapeuta közel 20 éven át dolgozott a 2007-es világbajnok Räikkönennel, a mclarenes korszaka óta, korábban pedig egy másik finn bajnokkal, Mika Häkkinennel dolgozott együtt.

    A 42 éves Räikkönen ugyan a tavalyi szezon végeztével végleg visszavonult, a 49 éves Arnall azonban továbbra is az F1-es paddock vendége marad. Pályafutását az Aston Martinnál, Räikkönen jóbarátja, Sebastian Vettel oldalán folytatja, kiegészítve a finn tréner, Antti Kostas munkáját.

    „Új szezon, új csapatruházat” – közölte Arnall Instagramon. „Nagyon izgatott vagyok, hogy idén Sebastian Vettel és Antti Kontsas mellett dolgozhatunk. A szezont megosztjuk, Antti és én a futamok felét fogjuk teljesíteni.”

    „Sok éve ismerem Sebet, négy évig csapattársak voltunk a Ferrarinál” – mondta Arnall, utalva arra az időszakra, mikor Vettel és Räikkönen a Ferrarinál egy csapatban versenyeztek.

    „Mindig is kölcsönös tisztelet és nagyszerű barátság volt közöttünk. Nagyon boldog vagyok, hogy most együtt dolgozhatunk.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mark Arnall (@markarnall_traveltraining) által megosztott bejegyzés

  • Képgaléria: Így mutatnak a pályán az idei F1-es autók

    Képgaléria: Így mutatnak a pályán az idei F1-es autók

    Tegnap indult meg a 2022-es F1-es, szezon előtti tesztsorozat. Ma már a második napnak kezdett neki a mezőny Barcelonában. Ezen apropóból összegyűjtöttünk nektek pár képet, hogy megnézhessétek, hogyan is néznek ki a versenygépek a valóságban, a versenypályán.

    A Ferrari nagy reményekkel vág neki az idei szezonnak, talán az elsők között kezdték el fejleszteni 2022-es autójukat. Idővel elválik, megérte-e. Érdekes domborulatok láthatók az olaszok autóján.

    A Williamset néhány szögből alig lehet felismerni, sőt igazság szerint sokkal jobban nézett ki mikor a zöld flow-vis festék szétkenődött rajta (a galéria alatt ezt is mutatjuk).

    A Red Bull meglepte tegnap a közönséget, ugyanis meglehetősen karcsú oldalú autóval gördült pályára.

    Az AlphaTauri fotóján jól kivehető milyen dizájnváltáson estek át az autók első- és hátsó szárnyai.

    A Mercedes visszatért a szürkés-ezüstös árnyalathoz és igazán látványos lett rajta a PETRONAS türkize.

    Az Alfa Romeo hivatalosan még nem mutatta be idei autóját, így álcafestéssel vesz részt a teszten, hogy ne legyenek kivehetők az autó vonásai.

    Az Aston Martin fotóján a felfrissített szín mellett jól szemügyre vehetők például a Pirelli új, 18 colos gumijai is.

    A Haas mindeközben most azzal kerül címlapokra, hogy az orosz-ukrán konfliktus (most már háború) miatt sokan aggályosnak tartják, hogy az autó színezésén megjelenik az orosz zászló színkombinációja.

    A McLaren bár ránézésre nem produkált új autójával semmi drasztikusat, egyelőre jónak tűnik, hiszen az első napon Lando Norris bizonyult a leggyorsabbnak. Persze ebből hosszútávú következtetéseket még nem lehet levonni.

    Az Alpine esetében is a festés a leglátványosabb „eltérés” a többiekhez képest, hiszen új szponzoruk, a BWT miatt, némi rózsaszín is került az autóra. Az Alpine-ról videót találtok, a galéria alatt.

  • Hamilton izgalmasnak találta lecsekkolni a többiek autóját

    Hamilton izgalmasnak találta lecsekkolni a többiek autóját

    Lewis Hamilton ugyanolyan izgatott, mint bármikor korábban, azzal kapcsolatban, hogy egy újabb Forma-1-es szezon kezdődik. Annak ellenére is, hogy a hétszeres világbajnok brit tavaly nagyon hajtott a nyolcadik címére, amit végül vitatott körülmények között nem tudott megszerezni.

    A pletykák az év elején azt sugallták, hogy Hamilton talán kihátrál a következő szezonból csalódottságában, de elmondása szerint ilyesmiről szó sem volt, sőt izgatottan várja az új szezont és a Forma-1 új korszakát.
    Az első tesztsorozat első napja volt ma, mikor mindenki első ízben láthatta a riválisok idei, új szabályok szerint épített versenygépét. Hamilton sétált is egyet a boxutcában és szemügyre vette az ellenfelek autóit. A regnáló bajnok Max Verstappen autójánál pedig különösen sokat időzött.

    „Ez az egyik legizgalmasabb és legérdekesebb szezon, amibe valaha is belevágtunk, érdekes látni, hogy ki honnan indul, és hol állunk majd az első versenyen” – mondta Hamilton a nézelődése kapcsán.

    A hétszeres bajnokot ezután arról faggatták, hogy szerinte a Mercedesnek nehezére eshet-e alkalmazkodni az új szabályokhoz. Ő azonban kiállt a csapata mellett.

    „Miért gondolnék ilyet? Nyolcszor nyertünk zsinórban. Természetesen mindig van kockázat. De nem követünk el hibákat, nagyon intelligens embereink vannak a gyárban, 100 százalékig bízom bennük.”

  • Norris végzett az élen az új éra első tesztnapján

    Norris végzett az élen az új éra első tesztnapján

    Lando Norris futotta a leggyorsabb kört szerdán Barcelonában, a Forma-1-es szezon előtti tesztek legelső napján.

    Charles Leclerc állt az élen a délelőtt, mielőtt délután a Ferrariba csapattársa, Carlos Sainz ült be.

    Norris volt azonban az, aki a nap leggyorsabb körét megfutotta. Már korábban az élen állt, míg nem a leintés előtt nem sokkal tovább javított idején.

    A Mercedes negyedik és ötödik helyen zárt, Russell – Hamilton sorrendben.

    Max Verstappen egyike volt azoknak, akik napközben nem adták át a helyet csapattársuknak, és egész nap körözhetett. 147 kört teljesített, bár csak a nyolcadik helyen zárt a Red Bullal.

    A Haas számára nehéz nap volt a mao, hiszen Nikita Mazepin és Mick Schumacher is problémákkal küzdött. Mazepin egy hűtőszivárgás miatt csak 20 kört tudott megtenni, míg Schumacher hamar sérült padlólemezzel tért vissza a garázsba.

    Robert Kubica is küszködött délelőttöt az álcafestéses Alfa Romeóval, és mindössze kilenc kört tett meg.

    A mai nap végeredménye:

    # Versenyző Csapat Köridő Körök száma
    1 L. Norris McLaren 1:19.568 103
    2 C. Leclerc Ferrari 1:20.165 80
    3 C. Sainz Ferrari 1:20.416 73
    4 G. Russell Mercedes 1:20.784 77
    5 L. Hamilton Mercedes 1:20.929 50
    6 S. Vettel Aston Martin 1:21.276 52
    7 Y. Tsunoda AlphaTauri 1:21.638 121
    8 F. Alonso Alpine 1.21.746 127
    9 M. Verstappen Red Bull 1:22.246 147
    10 V. Bottas Alfa Romeo 1:22.572 23
    11 A. Albon Williams 1:22.760 66
    12 M. Schumacher Haas 1:22.962 23
    13 L. Stroll Aston Martin 1:23.327 67
    14 N. Latifi Williams 1:23.379 66
    15 E. Ocon Alpine 1:24.456 19
    16 N. Mazepin Haas 1:24.505 20
    17 R. Kubica Alfa Romeo 1:25.909 9
  • Az orosz-ukrán konfliktus miatt Mazepin távozását követelik

    Az orosz-ukrán konfliktus miatt Mazepin távozását követelik

    A 2022-es Orosz Nagydíjra a tervek szerint szeptember 25-én kerül sor Szocsiban. Elvileg…

    Mindeközben F1-rajongók százai követelik a 2022-es Orosz Nagydíj törlését az Oroszország és Ukrajna között kiéleződött feszültségek miatt. Sőt, egyesek azt is követelik, hogy Nikita Mazepin veszítse el F1-es helyét.

    Hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök két szakadár ukrajnai régiót önálló területként ismert el, és csapatokat vezényelt oda, ami a nemzetközi közösség széles körű elítélését váltotta ki.

    Az Egyesült Államok újabb szankcióhullámot jelentett be, és figyelmeztetett, hogy Oroszország a közeljövőben teljes körű inváziót indíthat Ukrajna ellen.

    Oroszország ENSZ-nagykövete, Vaszilij Nebenzia viszont arra figyelmeztette az Egyesült Államokat és NATO-szövetségeseit, hogy „gondolják meg kétszer”, nehogy súlyosbítsák a helyzetet.

    A legutóbbi eszkalációt követően számos F1-rajongó a Twitteren követelte a 2022-es Orosz Nagydíj törlését. Egyesek azonban megvédték Oroszországot, míg mások azzal érveltek, hogy ha az Orosz Nagydíjat törlik, akkor sok más versenyt is ki kellene venni a naptárból.

    Egyes közösségi média felhasználók szerint a Haasnak meg kellene tiltani, hogy az orosz zászló színeit használja a 2022-es autójukon, sőt sokak szerint Mazepinnek sem kellene a Forma-1-ben versenyeznie, a nemzetisége miatt.

    Egy másik rajongó „felszólította” Mazepint, hogy „ítélje el” Oroszország ukrajnai akcióit.

    A 2022-es Orosz Nagydíjat, amely a tizenegyedik F1-es futam lesz az országban, szeptember 25-én kerülne megrendezésre, Szocsiban.

    Az orosz-ukrán helyzet alakulását a Forma-1 is figyelemmel kíséri.

  • „Láthatatlan” álcafestéssel tesztel az Alfa Romeo

    „Láthatatlan” álcafestéssel tesztel az Alfa Romeo

    Az Alfa Romeo F1-es csapata az egyetlen, mely még nem mutatta be hivatalosan a 2022-es versenygépét, a C42-t.

    A dátumot szombatra, az első – épp ma kezdődő – szezon előtti tesztnapok utánra tűzték ki. Emiatt mindenki arra gondolt, hogy talán késésben vannak az autó fejlesztésével, és nem fognak elkészülni a tesztekre. Azonban ez nincs így.

    Az Alfa Romeo jelen van a ma kezdődött, barcelonai teszten, azonban autójuk egyelőre álcafestést kapott, hogy minél kevésbé lehessen kivenni az autó vonalait.

    A tartalékversenyző Robert Kubica, akit gyakran dicsérnek a technikai visszajelzéseiért, kezdte meg csapata tesztprogramját, a lengyel pilótának még a sisakja is álcefestést kapott, így ő maga is egészen beleolvad az autóba.

    Kubicát ma délután követi a hinwili alakulat újonnan, a Mercedestől igazolt versenyzője, Valtteri Bottas váltja majd.

  • Radikális oldaldobozt villantott a Red Bull

    Radikális oldaldobozt villantott a Red Bull

    A Forma-1-es tesztek a mai napon elkezdődtek, és a Red Bull már a kezdetekkor felhívta magára a figyelmet az új autójával és az oldalsó részek körüli drasztikus dizájnnalred .

    Idén jelentősen módosultak a technikai szabályok, így minden csapat valóban új autót épített. Mindenki kíváncsian figyeli hát a riválisokat, hogy ki miként oldotta meg a feladatot, miként értelmezték a szabályokat.

    A saját autóját azonban minden csapat szereti rejtegetni, amikor nincs pályán, így több csapat is jóformán csak az autója festését mutatta be az autóbemutatók kapcsán, nem feltétlenül a versenygépek valós aerodinamikáját.

    A Red Bull a mai első tesztnapon egy teljesen új kinézetű autóval rukkolt elő a hónap elején bemutatott, meglehetősen szokványos bemutatóautóhoz képest.

    Ami leginkább felkeltette az emberek figyelmét az az autó oldala, mivel egy nagyon nagy „vágás” látható az oldaldoboz alatt.

    Hogy a megoldás zseniális-e, vagy nagy mellélövés, egyelőre nem tudni, sőt esélyes, hogy még a tesztek végeztével sem lesz ez egyértelmű. A szezon első versenyén, Bahreinben azonban majd mindenre fény derül.

  • A Drive to Survive sok fiatal lánnyal szerettette meg az F1-et!

    A Drive to Survive sok fiatal lánnyal szerettette meg az F1-et!

    A TalkSPORT-nak adott interjúban Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azt mondta, hogy az F1-es Netflix-sorozat sok fiatal lánnyal kedveltette meg a sportot. A Drive to Survive új szezonjáról beszélve megemlítette, hogy sok fiatal lány a „jóképű pilóták” miatt kezdett érdeklődni a Forma-1 iránt.

    A Drive to Survive 4. évadával, amelyet a Netflix március 11-én tesz közzé, vélhetően tovább nő majd az érdeklődés a Forma-1 iránt. A produkció indulása óta ugyanis drámaian megnőtt a népszerűsége.

    Christian Horner a Laura Woods-szal folytatott beszélgetésben mondta el véleményét a sorozatról.

    „Nyilvánvalóan nézem. És a legutóbbi szezon most jön ki” – mondta Horner a talkSPORT reggeli műsorában. „Most kaptam egy előzetest az első négy epizódból. És ez a legutóbbi évad egyszerűen őrületes a rivalizálás és a színfalak mögötti dolgok miatt.”

    „Az F1 egy fiatal generációt vonz. Rengeteg fiatal lányt hoz be, mert ezek a nagyszerű fiatal pilóták nagyon jóképűek” – mondta Horner.

    „Többet akarnak tudni a karakterekről. Főleg Amerikában, ahol a versenyzés teljesen őrületes lett, így ez több szponzort és bevételt eredményez, a pályák mind teltházasak, Silverstone-ban pedig a kereslet miatt további 20 000 ülőhelyet próbálnak kialakítani.” – mondta.

    Itt jegyeznénk meg, hogy a Hungaroring is bővíti a férőhelyek számát a nagy érdeklődés miatt.

    Amikor pontosabban megkérdezték tőle, hogyan értette a „nagyszerű kinézetű” versenyzőkről szóló mondatot, és hogy nem inkább arról van-e szó, hogy az olyan versenyzők, mint Verstappen vagy Hamilton inspirálják a fiatal pilótákat, Horner így felelt: „Abszolút. És egyre több lányt látunk a sportágban, nem csak a vezetés, hanem a mérnöki, menedzsment irányban és így tovább” – mondta.

    „Nagyszerű látni az érdeklődést, amit generál.”

    A Drive to Survive új szezonja azért lesz érdekes, mert Hamilton és Verstappen rivalizálása kerül előtérbe. Mivel azonban Verstappen visszautasította a Netflixszel való közös munkát, így kérdéses, hogy meg tudja-e mutatni az álláspontját, és ha igen, hogyan.

    Ha már Horner ezt állítja, most a hölgy olvasóinkat kérdezzük:

    [poll id=”225″]

  • Albon csodálja Verstappen gondtalan hozzáállását

    Albon csodálja Verstappen gondtalan hozzáállását

    Max Verstappen a tavalyi bajnoki címért folyó harc során végig kitartott amellett, hogy nincs rajta nyomás, és akkor sem fog szétesni, ha kikapna Lewis Hamiltontól. Alex Albon szerint ez igaz is, és őt lenyűgözte a holland nyugalma.

    Végül aztán, bár nem egyszerű körülmények között, de Verstappennek sikerült megnyernie a bajnokságot.

    „Ami a legjobban meglepett, az Max azon képessége, hogy nem aggódik semmi miatt” – mondta Albon a Motorsport.com-nak. „Mentálisan hihetetlenül erős.”

    „Csak az autót vezeti, és nem gondolkodik azon, hogy mi történhet, és annak milyen következményei lehetnek. Ez inspirál engem.”

    „Ha Lewis mögött végez, akkor ‘oké, mindegy’, ha az élen áll, vagy megnyeri a futamot, akkor ‘oké, mindegy’, és ha a média folyamatosan egy adott incidensről faggatja, akkor ‘oké, mindegy.’ Ezt csodálom.”

    „Nem könnyű ilyen extrém reflektorfényben lenni, ami szerintem minden idők legintenzívebb és legnézettebb címvédését jelentette”.

    Albon az idei szezonban ismét pályára lép Verstappennel egy mezőnyben, a thai-brit versenyző a Williamshez szerződve tér vissza a rajtrácsra.

    Bár örül, hogy újra versenyezhet, Albon ragaszkodik ahhoz, hogy 2021, amelyet a Red Bull tartalék- és tesztpilótájaként töltött a pálya szélén, semmiképpen sem volt elvesztegetett év.

    „Annak ellenére, hogy az elmúlt évben nem vezettem, sokat tanultam” – mondta.

    „Úgy érzem, hogy sokkal jobban láthattam, hogyan is működik valójában a Forma-1. Amikor te magad vezetsz, akkor csak arra koncentrálsz, és nem látsz sok más dolgot.”

    „De ha ezt az egy szempontot kiveszed, akkor sokkal jobban látod, hogyan dolgoznak együtt a srácok az aerodinamikai részlegen, a motorrészlegen, a felfüggesztés és a szimulátor kapcsán.”

    „Úgy érzem, sokat tanulhattam ezen a területen, és természetesen Maxot és Checót is jól megfigyeltem.”

    „Elsősorban azt figyeltem meg, hogyan közelítik meg a versenyhétvégéket, hogyan építik fel maguk köré a csapatot, és azt is, hogyan kommunikálnak a mérnökökkel.”

  • Horner szerint „durva” döntés volt Masi eltávolítása

    Horner szerint „durva” döntés volt Masi eltávolítása

    A Red Bull főnöke, Christian Horner azt állítja, hogy az FIA döntése, miszerint Michael Masit eltávolították a versenyigazgatói posztjáról, „kemény” és „nem volt helyes”.

    Az FIA a múlt héten megerősítette, hogy Masi lemond, miután hónapokon kapta a kritikákat az Abu Dhabi Nagydíjon hozott ellentmondásos döntése miatt.

    „Ez egy nehéz verseny. Ez az FIA dolga.” – mondta Horner a TalkSportnak. „Szerintem ez kemény. Úgy gondolom, hogy tavaly nagyon nehéz helyzetben volt. Úgy éreztük, hogy sok döntés ellenünk szólt tavaly.”

    „Ha megnézzük, hogy milyen erőforrásokkal rendelkezik, összehasonlítva azzal, amivel a csapatok rendelkeznek, akkor ez egy hatalmas, hatalmas különbség.”

    „Szerintem jó hallani, hogy olyan dolgokat hoznak be, ami a VAR-rel (videóbíró) egyenértékű, és visszahozzák az egyik legtapasztaltabb fickót, Herbie Blash-t.”

    „Csak azt gondolom, hogy túl nagy volt a nyomás Michael eltávolítása kapcsán, és ez nem helyes. Ez volt a személyes érzésem.”

    A Mercedes cáfolta azokat a híreket, miszerint nyomást gyakoroltak volna az FIA-ra Masi eltávolítása érdekében, Lewis Hamilton pedig állítja harag nélkül vág neki az új szezonnak.

    „Nem neheztelek senkire” – mondta Hamilton. „Nem hiszem, hogy ezt valaha is jó dolog lenne magunkkal cipelni, szóval haladok előre.”