Szerző: Tajthi Andrea

  • Verstappen szerint nem Hamilton lesz a fő ellenfele idén

    Verstappen szerint nem Hamilton lesz a fő ellenfele idén

    Max Verstappen nincs meggyőződve arról, hogy 2022-ben megismétlődik 2021, és közte, valamint Lewis Hamilton között dől majd el a bajnoki cím sorsa. Szerinte nem, vagy legalábbis nem csak a Mercedes brit versenyzője lesz, akit a végső elismerésért le kell majd győznie.

    A regnáló világbajnok úgy látja, hogy a Ferrari esélyes lehet rá, hogy győzelmeket szerezzen és akár címekért is harcba szállhat.

    Verstappen és Hamilton tavaly pariban voltak, a 22 futamból 19-et egyikük nyert meg.

    Az új szezonnal azonban jelentősen módosított szabályok is érkeztek, amelyek célja, hogy kisebb legyen a különbség a csapatok teljesítménye között. Mivel az összes autó vadonatúj, felmerült a lehetősége annak, hogy más csapatok is utolérhetik a Mercedest és a Red Bullt. Főleg azért, mert utóbbi két csapat tavaly a bajnoki címért folyó csata miatt kevésbé tudott az idei, új autóra koncentrálni, mint a többiek.

    A szezon előtti tesztek alapján a Ferrari tűnik a legesélyesebbnek arra, hogy nagyot lépjen előre.

    Arra a kérdésre, hogy idén is Hamilton lesz-e az, akit meg kell vernie a bajnoki címért, a holland a német Sky-nak így nyilatkozott: „Nem hiszem. A Ferrari idén is erősnek tűnik, legalábbis most a teszteken.”

    „Nehéz megítélni a többieket. Néhány csapat még mindig kap majd néhány fejlesztést az első verseny előtt.”

    Arról, hogy hármas harc lesz-e, a  Mercedes, a Ferrari és a Red Bull között, a 24 éves pilóta az előbbihez hasonlóan válaszolt.

    „Nehéz megmondani. Eddig a Ferrari erősnek tűnik. A Mercedes továbbra is ott lesz.”

    Meddig marad Verstappen a Red Bullnál?

    Verstappent a nemrég aláírt szerződéshosszabbításról is faggatták, amely 2028-ig köti őt a Red Bullhoz, és a hírek szerint a fizetése hasonló lett Hamilton mercedeses béréhez.

    „A végén könnyű döntés volt” – mondta Verstappen, aki nyolcadik szezonját kezdi meg a Forma-1-ben.

    „Hosszú ideje jól érzem magam a csapatnál. Ez fontos ahhoz, hogy jó eredményeket szállítsunk. Fontos, hogy jól érezzem magam, ami itt adott. Ez már régóta stimmel. A Red Bull olyan, mint egy második család.”

    Verstappentől azt is megkérdezték, hogy szerinte a Red Bulltól fog-e majd visszavonulni is, vagy el tudja képzelni magát a jövőben más csapatnál is?

    „A szerződésem lejártakor 31 éves leszek. Addigra mér sok évet töltöttem az F1-ben. Meglátjuk, hogy utána folytatom-e vagy sem”.

  • Vettel öccse F1-es kommentátornak áll

    Vettel öccse F1-es kommentátornak áll

    A németek F1-es kommentátorait új személy erősíti majd hétvégén. Nem is akárki, hanem a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel 23 éve öccse, Fabian.

    Tőle sem idegen a versenyzés, hiszen indult már Audi TT Cupban, Lamborghini Super Trofeoban, hosszútávú versenyeken, tavaly pedig egy Porschét hajtott ADAC GT4-ben.

    „Örömmel tudatom veletek, hogy holnap, szombaton 15:00-tól élőben láthattok a SkySport Formel 1-en, amikor a bahreini F1-es teszteket kommentálom majd!” – írta Fabian Vettel Instagramon.

    „Sascha Roosszal együtt közelről fogjukm szemügyre venni a pályán történteket.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Fabian Vettel (@fabian_vettel) által megosztott bejegyzés

  • Tükröm, tükröm, mondd meg nékem! Szabályos-e a Merci tükre?

    Tükröm, tükröm, mondd meg nékem! Szabályos-e a Merci tükre?

    A Ferrari kiszúrt egy esetleges problémát a Mercedes W13-asával kapcsolatban, amit meg akarnak oldani. De nem az oldaldobozról van szó.

    Amikor Bahreinben a pályán feltűnt az autó, a pletykák egy a barcelpnaihoz képest másfajta konstrukcióról, igaznak bizonyultak, és a Forma-1 ügyvezető igazgatója, Ross Brawn úgy jellemezte, hogy  ez „a szabályok nagyon szélsőséges értelmezése, és elkerülhetetlenül sok vitát okoz majd”.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner már meg is kritizálta, ám a Ferrari főnöke Mattia Binotto a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff mellett ülve a bahreini sajtótájékoztatón a riportereknek így nyilatkozott: „A tükrökön néhányan meglepődtek. Én ezt eléggé meglepőnek találom. Ez nem olyasmi, amire számítottunk.”

    „Azt hiszem, ennek szellemében szükség van néhány dologra. Úgy gondolom, hogy a jövőre nézve (ezeket) meg kell oldani.”

    „Már a múltban is mindig azzal érveltünk, hogy a tükröknek ne legyen aero céljuk. Csak azért kellene ott lenniük, hogy hátranézhessünk.”

    „Azt hiszem, ahogyan (a Mercedes) kezelte vagy tervezte az autóját, minden bizonnyal jelentős aero célt szolgálnak a tükrök, és azt hiszem, ez olyasmi, amit meg kell állítanunk a jövőben, ez nem kétséges, mert fennáll a veszélye annak, hogy a jövőben minden csapat olyan tükröket kezd tervezni, amelyek úgy néznek ki, mint az űrhajók.”

    „Nem hiszem, hogy ez az, amit mi F1-esek keresünk.”

    Binotto nem csatlakozott azonban Hornerhez a Mercedes oldalának kifogásolásával, mondván, nem vitatja a szabályszerűségét.

  • Extrém megoldásokat választott az Alfa Romeo

    Extrém megoldásokat választott az Alfa Romeo

    Az Alfa Romeo 2022-es autójának egyes elemei „extrémek”, ismerte el Jan Monchaux technikai vezető.

    A Sauber által vezetett, svájci székhelyű csapat volt az egyetlen alakulat, amely kezdetben csak álcafestéssel lépett pályára, hogy elrejtse autójának részleteit.

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull vezetője úgy gondolja, hogy a McLaren esetleges kivételével az Alfa Romeo lehet az egyetlen a boxutcában, amely megfelel az eredeti, 795 kg-os autó+versenyző súlyhatárnak.

    Állítólag ezért a hivatalos minimum súlyt 3 kg-mal meg is emelik a bahreini szezonkezdésre.

    Monchaux azonban elmagyarázta, hogy az Alfa Romeo szinte kizárólag a súlykorlát miatt döntött úgy, hogy a 2022-es autóval különböző területeken „extrém” megoldásokat alkalmaz.

    Az első, barcelonai teszt azonban nem sikerült zökkenőmentesen: Valtteri Bottas, Guanyu Zhou és a tesztpilóta Robert Kubica összesen mindössze 176 kört tudott megtenni.

    „Nincs kristálygömböm, de általában véve elég jók vagyunk a megbízhatóság tekintetében” – mondta Monchaux.

    „Van néhány megoldandó problémánk, de elég biztos vagyok benne, hogy megoldjuk őket” – idézi őt a Formule 1 című holland kiadvány.

    „Ami a mechanikai problémákat illeti, inkább most legyenek, mint a szezon közben” – tette hozzá.

  • Tsunodáról is készült doku-sorozat!

    Tsunodáról is készült doku-sorozat!

    Ma már beszámoltunk róla, hogy dokumentumfilm készül Lewis Hamiltonról, pénteken pedig debütál a Drive to Survive negyedik évada.
    Kevesen tudják azonban, hogy a Scuderia AlphaTauri japán versenyzőjéről is készült egy doku-sorozat.
    A 6 epizódos produkció a DAZN kínálatában szerepel, „THE BIRTH OF AN F1 DRIVER”, vagyis „Egy F1-es versenyző születése” címmel.

    A doku-sorozat bemutatja Tsunoda első F1-es évét, de azt is, hogyan jutott el odáig, és a versenyző karakterét is több aspektusból körbejárja. Emellett a szülőkkel folytatott beszélgetések, valamint többek között Satoru Nakajima, és Takuma Sato egykori F1-es pilóták interjúi is szerepelnek benne.

    Az epizódok témája a következő:
    1. rész: Nevelés
    2. rész: Változás, a győztes nyitófordulóhoz képest
      Vezetés nyomás alatt
    3. rész:.Új generációs F1-es versenyző
    4. rész:  Az F1-es keresztség
      Az új coronavírus különböző hatásai az F1-re
    5. rész: Családi kötelékek
    6. rész:.Az első japán, aki a dobogó legfelső fokára érhet

    https://www.youtube.com/watch?v=yn2xPAQtz0c

  • Apple TV-sek figyelem: Jön a Hamilton-doku!

    Apple TV-sek figyelem: Jön a Hamilton-doku!

    Az előfizetéses streaming óriás, az Apple TV+ bejelentette, hogy szerződést kötött a hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamiltonról szóló új dokumentumfilm bemutatására.

    Az egyelőre név nélküli projektet Matt Kay brit filmes rendezi majd, a producerei pedig maga Hamilton és menedzsere, Penni Thow, a One Community és a Box to Box Films – a Netflix F1-es sorozatának, a Drive To Survive-nak, valamint a kritikusok által elismert Senna és Maradona című filmeknek a producerei.

    A dokumentumfilm teljes hozzáférést kapott Hamiltonhoz és a csapatához, és „vendéginterjúk egész sorát”, valamint a pályán és azon kívül készült felvételeket ígér.

    Az HBO korábbi vezérigazgatója, Richard Plepper lesz a főgyártásvezető Scott Budnickkal (akinek többek között a Másnaposok című film is a nevéhez fűződik) együtt.

    Az Apple TV+ a Hamilton-dokumentumfilmet a nem fikciós/nem szkriptelt tartalmak egyre bővülő listájához adja hozzá, amelyhez tartozik a They Call Me Magic – az NBA-sztár Earvin „Magic” Johnson élettörténete is.

    Izgalmas úton járt

    Az Apple TV+ közleménye szerint: „Hamilton szakmailag, társadalmilag és kulturálisan is feltérképezetlen utat járt be, és globális szinten átalakította a sportot.”

    „A munkásosztálybeli családból származó Lewis olyan sportágban ért el sikereket, ahol az esélyek ellene szóltak, de a tehetsége tündökölt, így több mint egy évtizeden át uralta a sportágat.”

    „Hamilton jelenleg az egyetlen fekete versenyző, aki a Forma-1-es sorozatban versenyez. Magáévá tette azt, ami őt mássá tette, és a karrierje csúcsára való felemelkedése arra késztette, hogy a platformját arra használja, hogy pozitív változást érjen el a jövő generációi számára.”

    Korábban is szerepelt már a vásznon

    Hamiltont – aki korábban a Verdák animációs sorozatban szerepelt hangjával, és a Zoolander 2. című filmben a sok sztár egyike volt, aki cameo szerepelt – kapcsolatba hozták, mint konzultánst és lehetséges szereplőt a Brad Pitt főszereplésével készülő Apple Original Films F1-es filmprojektben is.

    A hírek szerint Pitt egy veterán autóversenyzőt fog alakítani, aki visszatér a visszavonulása után, hogy mentoráljon egy fiatal versenyzőt, miközben a saját utolsó esélyét is megragadja a pályán való dicsőség megszerzésére.

  • Tsunoda olyat tesz, amilyet nem sok F1-es versenyző tett eddig

    Tsunoda olyat tesz, amilyet nem sok F1-es versenyző tett eddig

    Yuki Tsunoda nem bízza a véletlenre a sorsát és a megélhetését, több lábon áll a fiatal japán.

    Többnyire a Forma-1-es versenyzők mindegyikére, igaz, hogy nagyon fiatalon elkezdenek versenyezni, és ha van tehetség – akikből F1-es lett, azoknál nyilván volt -, hamar feláldozásra került sok minden a versenyzés oltárán.

    A legtöbb versenyző maximum csak a középiskolát fejezte be, felsőoktatásban nem vettek részt, sőt előfordul, hogy le sem érettségiztek.

    Yuki Tsunoda a kevés kivételhez tartozik. Kiderült ugyanis, hogy 2019-ben, még F3-as versenyzőként beiratkozott a japán Nippon Sporttudományi Egyetemre, és sportmenedzsmentet kezdett tanulni.

    Feltételezhetően levelezőn, és/vagy egyéni tanrenddel oldotta ezt meg, de így sem kis falat ez aktív versenyzői karrier mellett.

    A Twitteren nagyon téma lett az egyetemista Tsunoda. Egyrészt azért, mert ránézésre általános iskolásnak nézi az ember az amúgy 21 éves versenyzőt, másrészt, mert meglehetősen ritka, hogy egy F1-es versenyző egyetemre jár, vagy járt.

    „Az, hogy Yuki Tsunoda egyszerre F1-es versenyző és egyetemi hallgató, a legázsiaibb dolog, amit ma hallottam” – írta valaki Twitteren.

    Bár az nem derült ki, hogy milyen hosszú a képzés, vagyis befejezte-e már. Az viszont biztos, hogy versenyzői karrierjének végeztével is tud majd mihez kezdeni magával a jelenleg az AlphaTaurinál versenyző pilóta.

    Ugyan ritka, de nem egyedi azonban Tsunoda esete.

    Jonathan Palmer az F1 történetének egyik legjobban képzett (most már ex-)versenyzője, ő ugyanis orvosnak tanult.

    Továbbá Lewis Hamilton a Cambridge College of Arts and Sciences hallgatója volt.

     

  • Flavio Briatore visszatérhet a Forma-1-be?

    Flavio Briatore visszatérhet a Forma-1-be?

    Újabb hírek láttak napvilágot, melyek szerint a Renault és a Benetton korábbi csapatfőnöke, Flavio Briatore tanácsadói szerepkörben visszatérhet  a Forma-1-be.

    Az olasz, aki 2009 óta nincs a Forma-1-ben, a 2008-as crash-gate okán, miután bűnösnek találták a 2008-as Szingapúri Nagydíj manipulálásában, amikor is – a csapat technikai főnökével, Pat Symonds-szal együtt – utasította a csapat akkori pilótáját, Nelson Piquet Jr-t, hogy szándékosan törje össze az autóját annak érdekében, hogy a biztonsági autót a pályára küldjék, és így segítsen csapattársának, Fernando Alonsónak megnyerni a versenyt.

    A spanyol meg is nyerte a versenyt, de miután Piquet-t a következő évben kirúgták a csapattól, felfedte a történteket, és az FIA vizsgálatot indított, amelynek eredményeképpen Briatorét és Symondsot is eltiltották az FIA által szabályozott versenyektől. Briatorét örökre, Symondsot pedig 5 évre, de később, 2010-ben, 2012 év végi hatállyal feloldották az eltiltásukat.

    Briatore azóta nem vállalt szerepet az F1-ben, kivéve, hogy Alonso menedzsere és bizalmasa volt, míg Symonds 2014 és 2016 között újra felbukkant a Williamsnél, mint technikai igazgató, majd a Forma-1-ben Ross Brawn mellett dolgozott, és kulcsszerepet játszott az idei technikai szabályok kidolgozásában.

    A De Telegraaf szerint Briatore tanácsadói szerepkörben térhet vissza az F1-be.

    „Flavio Briatore a Forma-1 régóta szolgáló nagyköveteként továbbra is támogatni fog minket a meglévő és potenciális promóterekkel és partnerekkel való kapcsolatépítésben, valamint a kereskedelmi és szórakoztatóipari partnerségek kialakításában, hogy tovább fejleszthessük ezt a hihetetlen sportágat” – idézett egy F1-es szóvivőt a holland lap.

    Briatore tavaly októberben posztolt a közösségi médiában egy videót az F1 vezérigazgatójával, Stefano Domenicalival folytatott megbeszélésről, a következő kommentárral: „A Forma-1 vadonatúj fejezete kezdődik: elhozzuk nektek az izgalmakat, a szórakozást, a mókát és az energiát, amit ez a fantasztikus sport megérdemel!”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Flavio Briatore (@briatoreflavio) által megosztott bejegyzés

  • A Haas kihagyhatja a csütörtöki tesztnapot?

    A Haas kihagyhatja a csütörtöki tesztnapot?

    A Haas csapatnak nincs szerencséje a főszponzorokkal. Miután nem rég még a Rich Energy okozott nekik galibát, ami miatt szezon közben meg kellett válniuk tőlük, idén, még szezon előtt az orosz Uralkalinak mondtak búcsút, s vele együtt versenyzőjüknek, Nikita Mazepinnek. Ezúttal az orosz-ukrán háborús helyzet volt a kiváltó ok.

    Problémáikat pedig fokozhatja, hogy a pletykák szerint kihagyni kényszerülhetnek a március 10-12-i, második és egyben utolsó tesztsorozat első napját.

    Úgy tudni, a csapatok felszerelésének hétfőn kellett volna megérkeznie Bahreinbe, azonban az Auto Motor und Sport című német lap arról számolt be, hogy az amerikai csapat rakománya kedden még mindig az Egyesült Királyságban volt. Az autóikat és az alkatrészeket szállító repülőgép műszaki problémák miatt Isztambulban rekedt, és ennek következtében Günther Steiner csapatfőnök úgy véli, lehet, hogy ki kell hagyniuk a nyitónapot.

    Amennyiben az amerikai csapat kénytelen lenne kihagyni a csütörtöki napot, az AMuS felvetette, hogy vis maiorra hivatkozva külön engedélyt kaphatnának arra, hogy a tesztelés befejezését követő vasárnap külön tesztet tartsanak.

  • Hill nem biztos benne, hogy indokolt volt Masi elküldése

    Hill nem biztos benne, hogy indokolt volt Masi elküldése

    Az 1996-os világbajnok Damon Hill elgondolkodott azon, hogy a Forma-1-nek tényleg indokolt volt-e megválnia Michael Masi versenyigazgatól.

    Masi a Forma-1 történetének egyik leghevesebb és legszorosabb világbajnoki csatájának kellős közepén találta magát tavaly decemberben. Egy vitatott döntése pedig megkönnyítette Max Verstappen számára a bajnoki cím megszerzését, ami miatt Masi rengeteg támadást kapott.

    Masit ezt követően az új, 2022-es szezon előtt menesztették a versenyigazgatói posztról, és helyére nem egy, hanem két versenyigazgató került Eduardo Freitas és Niels Wittich személyében – akik felváltva töltik majd be ezt a szerepet -, és Charlie Whiting korábbi jobbkeze, Herbie Blash segíti majd őket. Ezen kívül egyfajta videóbírós segítséget is kapnak majd a versenyigazgatók.

    A változások után Hill elgondolkodik azon, hogy vajon Masinak tényleg indokolt vole-e a távozása, most, hogy végre bevezetésre kerültek a kiegészítő támogatások.

    „Vajon szükségszerűen áldozták fel őt?” – tette fel a kérdést Hill az F1 Nation podcastben.

    „Sajnálom a fickót, és a versenyzők is ezt mondták. Kijöttek és azt mondták, hogy jó munkát végzett nehéz körülmények között.”

    „Én személy szerint úgy gondolom, hogy a helyzet és a struktúra, amiben működnie kellett, az volt a probléma.”

    „Nem azt mondom, hogy helyes volt, ami (Abu Dhabiban) történt, de a szezon során világosan láthattuk, hogy zűrzavar uralkodott a döntéshozatalban és a csapatfőnökök egy része nyomást gyakorolt rá.”

    „Ott volt az a nyomás is, hogy ezeket a beszélgetéseket közvetítették.”

    „Ha mindezt helyrehozzák, akkor nem vagyok benne biztos, hogy meg kellett volna szabadulniuk Michaeltől.”
    Ettől függetlenül Hill megérti az FIA döntését.

    „Azt is mondhatjuk, hogy a világbajnoki cím ügyében játszott szerepe miatt ellentmondásos lett volna megtartani őt.”

    „De őszintén szólva nem volt boldog befejezése a tavalyi évnek, sokféle szempontból.”