Szerző: Tajthi Andrea

  • Villeneuve szerint Sainz az idei bajnokesélyes

    Villeneuve szerint Sainz az idei bajnokesélyes

    Az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve megtippelte, hogy szerinte ki nyeri az idei Forma-1-es bajnoki címet.

    A Ferrari Charles Leclerc pole pozíciójával indította az F1 teljesen új szabályrendszerének korszakát – csapattársa, Carlos Sainz pedig a Red Bull-os Max Verstappen mögött harmadik lett.

    „Azt mondanám, hogy Sainz” – mondta Villeneuve a La Gazzetta dello Sportnak, amikor a 2022-es bajnoki címre vonatkozó tippjéről kérdezték.

    „Tavaly bebizonyította, hogy nagyon nyugodt, teljes, még ha nincs is olyan gyorsasága, mint Leclercnek. De ennek talán az a magyarázata, hogy egy győztes Ferrari nélkül a kezei között, Charles hajlamos volt túlzásba esni.”

    „Most, egy gyors autóval, meggyőződésem, hogy sokkal nyugodtabban fog vezetni. Ki tudja, nem alakul-e ki most kettejük között a csata.”

    A francia-kanadai egyértelműen úgy gondolja, hogy a 27 éves Sainz lehet az, aki győztesként kerül ki a csapaton belüli csatából.

    „Jó nekik, hogy ilyen problémáik vannak” – mondta az 50 éves pilóta. „Mindketten azért vannak ott, hogy nyerjenek. Mindkettőnek vannak erősségei és gyengeségei.”

    „A különbség az, hogy az egyiknek hosszú évekre szóló szerződése van, és védett, míg a másiknak nincs. Szóval Sainz számára fontosabb, hogy nyerjen.”

    Villeneuve ugyanakkor elismerte, hogy a Ferrari versenyzőinek egyenlősége hátrányt is jelenthet az olasz csapat számára.

    „Az, hogy két olyan versenyződ van, aki képes nyerni, segítség, amikor az autód nem elég gyors” – mondta. „De amikor készen állsz arra, hogy megnyerd a bajnokságot, akkor jobb egy olyan helyzet, mint amilyen a Red Bull vagy a Mercedes versenyzői között van.”

    A Williams egykori versenyzőjét arról is megkérdezték, hogy a Mercedes 2022-es korai problémái meggyőzhetik-e Lewis Hamiltont, hogy az idei szezon után befejezze a versenyzést.

    „Nem ismerem őt elég jól ahhoz, hogy megértsem, mi jár a fejében” – mondta Villeneuve. „Ő biztosan a nyolcadik bajnoki címet akarja – az egyik utolsó rekordot.”

    „Lewis Amerikában is építeni akarja az imázsát, és ez csak győzelemmel lehetséges.”

    Villeneuve 2022 eddigi legnagyobb csalódásaként az Alpine-t nevezte meg.

    „Megpróbáltak egy olyan autót készíteni, ami gyors, még ha törékeny is. Ehelyett egy olyan autót készítettek, ami törékeny és lassú is.”

    Végezetül Villeneuve az F1 előzés iránti megszállottságát is kritizálta, ami az idei, radikálisan megváltozott technikai szabályok egyik fő mozgatórugója volt.

    „Nem értem ezt a vágyat, hogy több előzés, több előzés, több előzés” – mondta.

    „Az elmúlt 10 évben több előzést láttunk, mint az azt megelőző 50 évben. Az F1-nek meg kellene értenie, hogy a rajongók nem kérnek végtelen mennyiségű előzést. Csak csatákat akarnak látni.”

    „Néha azt gondoljuk, hogy egy verseny azért volt jó, mert három fantasztikus előzés volt a győzelemért vagy a bajnoki címért. Nem 100 előzés az egyenesben a DRS miatt.”

    „Mit ad ez nekünk? Semmit” – zárta Villeneuve.

  • Az FIA elnöke örül, hogy nyilvánosságra került a jelentés

    Az FIA elnöke örül, hogy nyilvánosságra került a jelentés

    Az FIA szombaton tette közzé a 2021-es szezon  Abu Dhabi Nagydíjának vitatott történéseiről szóló jelentést, amely a versenyirányításban történt „emberi hibának” tulajdonítja a történteke. Masi hibájának.

    Az FIA februárban jelentette be, hogy Masi elvesztette versenyigazgatói állását, de a szervezeten belül új feladatot kap. Masi jövőjével kapcsolatban azóta nem adtak további tájékoztatást.

    Az FIA elnöke, Ben Sulayem az Abu Dhabi jelentés közzététele óta először szólalt meg, és elmondta, hogy a Masi leváltására tett lépés célja, hogy „levegyék róla a nyomást és a stresszt”, és hogy a tárgyalások folyamatban vannak az új szerepkörről.

    Ben Sulayem „elégedettnek és megkönnyebbültnek” érezte magát, hogy az Abu Dhabiról szóló jelentés mostanra nyilvánosságra került, ami némi lezárást kínál tavalyi F1-es szezonra.

    Elmondta, hogy a versenyirányítást nem lehet úgy működtetni, mint korábban, és elismerte, hogy a versenyigazgatói szerepkör korábban áldozatokat követelt.

    „Az igazgató nem lehet egy igazgató” – mondta Ben Sulayem. „Ez az oka annak, hogy visszahoztunk néhány munkatársat, mint például Herbie-t (Blash), hogy támogassák a versenyigazgatót.”

    „Ráadásul rotációt is kell alkalmaznunk. Ha 23 versenyről beszélünk, akkor ott van az emberi fáradtság is, utazásokról beszélünk. Ez is egy megoldás.”

    Ben Sulayem azt is elárulta, hogy egy új virtuális versenyirányító terem létrehozásának ötlete, amely nagyobb támogatást nyújtana a helyszíni versenyirányításnak, egy F1-es csapatnál tett látogatásából származik.

    „Az ötlet januárban jött, amikor ellátogattam néhány Forma-1-es csapathoz, és elmentem az egyik bemutatóra” – mondta Ben Sulayem.

    „Azt kérdeztem, ‘mi ez, úgy néz ki, mint egy színház!’, mire ők azt mondták, hogy ez valójában versenyirányítás, de virtuális. Azt mondtam, ‘miért nincs nekünk is ilyenünk?’. Azt kérdeztem, hogy ‘van-e nekünk?’, mire ők azt mondták, hogy nincs.”

    „Szóval most beruháztunk erre, és tegnap óta valóban működik. Nem ígértünk és nem teljesítettünk. Most is teljesítünk.

    „Szóval lesz ott egy másik versenyirányítás. Lesznek ott tisztviselők is. A jogi osztályról is ott lesznek, és támogatni fognak. A virtuális versenyirányítás nem fogja vezetni a versenyt. A versenyt az adott országból fogják irányítani.”

  • Minden cég Verstappent akarja

    Minden cég Verstappent akarja

    Max Verstappen a 2021-es bajnoki diadal nemzetközi hasznát is aratja most, állítja a holland menedzsere.

    Bár a mercedeses Lewis Hamilton felett aratott győzelem rendkívül ellentmondásos volt, Raymond Vermeulen elárulta, mégis komoly érdeklődést váltott ki a potenciális, jövedelmező szponzorok részéről.

    „Határozottan beindult a dolog” – mondta a De Telegraaf című lapnak. „Úgy vélem, mostanra elértük a nemzetközi áttörést.”

    „A Nielsen adatügynökséggel mindent elemeztetünk magunknak.”

    „Így a megérzéseinket tényekkel tudjuk alátámasztani, és megfelelően lemérhetjük, hogy Max hogyan teljesít nemzetközi szinten.”

    Elmondása szerint a 24 éves Verstappen szponzori vonzereje mostanra csillagászati, minden egyes nap cégek érdeklődnek iránta.

    „Aztán megnézzük, hogy ez beleillik-e a mi képünkbe, és hogy nem ártunk-e ennek a Red Bullal” – árulta el Vermeulen.

    Verstappen legjelentősebb személyes szponzorai közé jelenleg a Jumbo, a Carnext és a Viaplay tartozik.

  • Ferrari siker: Leclerc szerezte meg az év első pole-ját!

    Ferrari siker: Leclerc szerezte meg az év első pole-ját!

    A 2022-es szezon első kvalifikációjára került sor szombat délután. Az első időmérő edzés volt ez az új technikai szabályok szerint épített autókkal. Így egyben az első olyan alkalom, amikor valós, vagy legalábbis valósabb képet kaphattunk az erősorrendről.

    Q1

    Alexander Albon volt az első aki pályára hajtott a villanyfényes bahreini pályán. Az első mért kört Yuki Tsunoda, 1:33.581 lett a legelső támpont. De nem kellett sokáig várni, hogy a két Red Bull az eredményjelző élére álljon.

    7 és fél perccel a vége előtt a két Ferrari állt az élen, a két Mercedes pedig ekkor lépett először pályára. Hamilton és Russell első próbálkozásra csak az 5. és 10. helyre volt elég, miközben Bottas – aki tavaly még a Mercedes versenyzője volt – az Alfa Romeóval a 4. helyen állt.

    Időközben Pérez körét elvették pályaelhagyásért. Az új versenyigazgatók egyike, a Bahreinben e szerepet betöltő Niels Wittich korábban kihangsúlyozta a versenyzőknek, hogy a pálya határait minden esetben a fehér vonal jelzi, kivétel nincs.

    A két Williams volt csak, akik megpróbálkoztak egyszer a közepes keverékű Pirellikkel, de végül mindenki a lágyakkal próbálkozott.

    Lemaradt a továbbjutásról Tsunoda, Hülkenberg, Ricciardo, Stroll és Latifi.

    A Vettelt helyettesítő Hülkenberg, akinek pár napja még fogalma sem volt róla, hogy részt fog venni a szezonnyitón, így is megverte aston martinos csapattársát, Strollt.

    Csak úgy, ahogy a visszatérő Albon is legyőzte csapattársát, Latifit, hiszen előbbi továbbjutott a a Q2-be.

    Ricciardo pedig a koronavírus fertőzés miatti több tesztnapról való lemaradását nyögi.

    Q2

    A Haas máris bizonyította, hogy tavalyhoz képest mindenképpen javultak, hiszen mindkét autójuk (Magnussen és Schumacher) továbbjutott a Q2-be.

    Az első gyorskörök után Verstappen, Leclerc, Pérez, Magnussen, Hamilton sorrend alakult elöl. Leclerc elé később csapattársa, Sainz furakodott be.

    Végül kiesett Ocon, Schumacher, Norris, Albon, és az újonc Zhou.

    Nagy szó azonban, hogy a tavaly még sereghajtó Haas csapattal a 7. helyen továbbjutott a váratlanul visszatérő Magnussen, akit családja is elkísért a szezonnyitóra.

    Kevin Magnussen
    Kevin Magnussen  |  Fotó: Andy Hone / LAT Images / Haas F1 Team

    Az első helyen Verstappen jutott tovább, mögötte Sainz, Leclerc és Pérez végzett a Q2-ben.

    Q3

    Miután megszűnt az a szabály, hogy az időmérő edzés top 10 versenyzőjének azokon a gumikon kell elrajtolniuk a vasárnapi versenyen, mellyel a Q3-as végső idejüket futják, immáron teljesen szabad volt a gumiválasztás az időmérő harmadik etapjában.

    Russell és Hamilton elsőként hajtott pályára, de hamarosan Verstappen, Sainz, Leclerc sorrend alakult az élen. Egészen addig, míg a két Ferrari át nem vette a vezetést, a fent említett sorrendben.

    A második próbálkozások egyben az utolsó mért köröket is jelentették, mintegy 2 perccel a leintés előtt.

    Verstappen nem tudta átvenni a vezetést, nem úgy Leclerc, aki megszerezte a szezon első pole pozícióját!

    Verstappen második lett, míg a másik Ferrarival Sainz a harmadik. Őket Pérez, Hamilton, Bottas, Magnussen, Alonso, Russell, és Gasly követi.

    Az időmérő végeredménye:

    Q3 Versenyző Köridő Differencia
    1 Charles Leclerc 1:30.558
    2 Max Verstappen 1:30.681 0.123
    3 Carlos Sainz Jr. 1:30.687 0.129
    4 Sergio Perez 1:30.921 0.363
    5 Lewis Hamilton 1:31.238 0.680
    6 Valtteri Bottas 1:31.560 1.002
    7 Kevin Magnussen 1:31.808 1.250
    8 Fernando Alonso 1:32.195 1.637
    9 George Russell 1:32.216 1.658
    10 Pierre Gasly 1:32.338 1.780
    Q2
    11 Esteban Ocon 1:31.782 1.224
    12 Mick Schumacher 1:31.998 1.440
    13 Lando Norris 1:32.008 1.450
    14 Alex Albon 1:32.664 2.106
    15 Guanyu Zhou 1:33.543 2.985
    Q1
    16 Yuki Tsunoda 1:32.750 2.192
    17 Nico Hulkenberg 1:32.777 2.219
    18 Daniel Ricciardo 1:32.945 2.387
    19 Lance Stroll 1:33.032 2.474
    20 Nicholas Latifi 1:33.634 3.076
  • Hülkenberg meglepődött az idei autón

    Hülkenberg meglepődött az idei autón

    Nico Hülkenberg „boldog”, de „meglepődött” az új Aston Martin autó kapcsán, a Bahreini Nagydíj szabadedzés után.

    Csütörtökön Sebastian Vettel koronavírus tesztje pozitív lett, a helyére érkezett helyettesíteni Hülkenberg. A német először kóstolt bele a teljesen új, a 2022-es szabályok miatt a korábbiaktól merőben eltérő szabályok szerint épített AMR22-es vezetésébe.

    Annak ellenére, hogy a szimulátoron segédkezett az autó fejlesztésében, Hülkenberg mégsem számított arra, amit a pályán, a valóságban tapasztalt.

    „Tegnap beszéltem Sebastiannal, és ő elmondta a visszajelzéseit és a meglátásait, szóval mindig jó, ha az ember felkészül, mielőtt beugrik az autóba” – árulta el.

    „Azonban meglepett, hogy mennyire más volt, különösen a gumiérzet, és a fékezés.”

    Hülkenberg azonban egészen gyorsan tanult, hiszen a pénteki napon mindössze egy tizedmásodperccel maradt el csapattársától, Lance Strolltól.

    „Azt hiszem, a mai nap ígéretes volt számomra: minden arról szólt, hogy fel tudtam gyorsulni az autóval” – nyilatkozta Nico.

    „Mindig van további lehetőségünk, és továbbra is azon dolgozunk, hogy fejlődjünk. Ez a hétvége jó kihívás lesz, és minden egyes kört élvezni fogok az autóban.”

    Hogy mennyire lesznek versenyképesek, az még kérdéses, hiszen Stroll és Hülkenberg csak a 16. és 17. helyen végzett a második szabadedzésen.

    „Azt hiszem, igazi izgalom van a paddockban ezen a hétvégén, hiszen ez az első verseny az új szabályokkal” – mondta Stroll.

    „Nagyon nehéz megmondani, hogy ki hol áll, de csak a holnapi kvalifikáción fogjuk ezt igazán megtudni. Számunkra a mai nap arról szólt, hogy tovább tanuljunk az autóról.”
    „Azt is szeretném elmondani, hogy Nico jó munkát végzett ma a késői behívása ellenére, nem könnyű visszaugrani a versenybe a kihagyott idő után.”

  • Két versenyző autójában máris váltóelemet cseréltek

    Két versenyző autójában máris váltóelemet cseréltek

    Annak ellenére, hogy ez a bajnokság első versenyhétvégéje, Sergio Pérez és Esteban Ocon máris új sebességváltó-alkatrészt kap. Egyelőre azonban ez nem jár büntetéssel.

    Az FIA elárulta, hogy mindkét pilóta kicserélte a váltó egy-egy elemét, és az új alkatrészeket már használták a Bahreini Nagydíj pénteki szabadedzésein.

    Pérez a hetedik helyen zárta az FP2-t, egy másodperccel lemaradva csapattársától, Max Verstappentől, míg Ocon a 12. lett.

    Egyik versenyző sem kap büntetést, mivel a pilóták a szezon során négyszer büntetlenül cserélhetik ki a sebességváltó egy-egy elemét.

    Az idei szezonban a Forma-1 átfogó technikai szabályváltoztatásainak részeként a sebességváltó szabályait is átalakították, a váltót – a motorhoz hasonlóan – elemekre bontották.

    Három sebváltóház és kazetta a limit, ami azt jelenti, hogy egy versenyzőnek három „sebességváltója” van a szezonban. Amint egy versenyzőnek szüksége van egy negyedikre, öt rajthelyes büntetést kap a következő versenyen, és ugyanez a büntetés jár minden további váltóelem beszeretéséért.

    A sebességváltó kazettán belüli alkatrészekre más korlát vonatkozik, ebből négy használható büntetlenül. Amint egy versenyzőnek ötödik alkalommal kell kicserélnie bármelyik alkatrészt, öt rajthelyes rajtbüntetést kap.

  • Bottas örül a szabályok pontosításának

    Bottas örül a szabályok pontosításának

    Valtteri Bottas az ellentmondásos 2021-es szezonzáró után támogatja a Forma-1 szabálymódosításait, vagyis pontosításait.

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali azzal indította az új szezont, hogy szigorúan cáfolta azokat a folyamatos állításokat, amelyek szerint Max Verstappen Lewis Hamilton feletti sikere „manipulált” lett volna.

    „Ha azt gondolnám, hogy így volt, nem lennék itt” – mondta az olasz. „A Forma-1 nevében garantálom, hogy ez nem így van.”

    A paddockban sokan fellélegeztek a héten, amikor bejelentették, hogy a „bármelyik” szót felváltotta az „összes” szó a lekörözött autók ügyében biztonsági autós fázis alatt.

    „A reformok jók és mindenki számára világosak” – mondta Bottas az Ilta Sanomat című finn lapnak.

    „Most már biztosnak kell lennünk abban, hogy ragaszkodunk is a szabályokhoz úgy, ahogy azok vannak. Csak kár, hogy egyáltalán meg kellett ezt tenniük.”

    „Egyszerűen tény, hogy Abu Dhabiban nem egészen történt minden a szabályok szerint, és a verseny vége igazságtalan volt. Élünk és tanulunk.”

  • Zöld utat kapott a Kanadai Nagydíj

    Zöld utat kapott a Kanadai Nagydíj

    A 2022-es Kanadai Nagydíj idén már tényleg megrendezésre kerül. Legalábbis jelenleg ez a terv.

    2021-ben és 2020-ban a járvány miatt elmaradt a montreali verseny. Idén azonban megerősítették a 2022-es kanadai versenyhétvégét.

    „Megerősíthetem önöknek” – mondta a Kanadai Nagydíj promótere, Francois Dumontier a Le Journal de Montrealnak szerdán. „A 2022-es Grand Prix du Canada a tervezett időpontban kerül megrendezésre.”

    „A pálya felépítésének a következő napokban kell megkezdődnie, és mind az F1, mind a szurkolók nagyon várják már, hogy újra megrendezhessük ezt az eseményt.”

    Dumontier elmondta, hogy felhatalmazásból beszél, miután a helyi közegészségügyi hatóságok „zöld utat adtak”.

    „A nemrég bejelentett intézkedésekkel a futam megrendezésre kerülhet”.

    Elárulta, hogy a futamra még nincs teltház, de még nyitva hagyja az lehetőséget arra „a lehetőségére, hogy még több helyet adjanak hozzá” a pályához.

    Dumontier terveit a Forma-1 is megerősítette, miután a múlt héten részt vett a bahreini teszten, ahol az összes többi versenypromóterrel találkozott.

    „Szerettem volna ott maradni, de sok dolgom volt Montrealban. Mégis közelről láthattam az új autókat, és észrevettem, hogy sokkal kevésbé hasonlítanak egymásra, mint korábban” – árulta el.

    Ugyanakkor talán kissé kevésbé lelkesedik a Forma-1 azon lépéseiért, amelyek a versenyhétvégék hosszának csökkentésére irányulnak, mivel a versenyzőknek mostantól nem kell csütörtökönként megjelenniük a helyszínen.

    „Mi, mármint a promóterek, megvitattuk ezt” – árulta el Dumontier.

    „Néhányan nem értenek egyet ezzel a megközelítéssel, így még nem biztos, hogy feláldozzák a csütörtököt. Mi a magunk részéről szeretnénk fenntartani a csütörtöki nyíltnapos tevékenységünket, amelyet a közönségünk annyira szeret.”

    Végül megerősítette, hogy az F1 valóban arra törekszik, hogy a 2022-es versenynaptárat 23 versenyen tartsa az Orosz Nagydíjtól való megválás ellenére is.

    „Az F1 lelkesedik érte, és azok az országok, amelyek a világjárvány idején helyettesítettek, készek arra, hogy újra megtegyék” – mondta Dumontier.

  • Engedni kéne rajthoz állni a covidos versenyzőket is?

    Engedni kéne rajthoz állni a covidos versenyzőket is?

    Sebastian Vettel azt mondja, „jól érzi magát” annak ellenére, hogy a hétvégi szezonnyitó Bahreini Nagydíjat ki kell hagynia, mert tegnap pozitív lett a koronavírus-tesztje.

    Daniel Ricciardo múlt héten a teszten járt így, de a hétvégi versenyen már részt vehet.

    Benne van a pakliban, hogy Vettelnek még a jövőheti Szaúd-arábiai Nagydíjat is ki kell hagynia.

    „Ez van, ami van” – mondta a 34 éves versenyző az f1-insider.com-nak svájci otthonából. „A körülményekhez képest jól vagyok. Drukkolok a csapatnak és Nicónak (Hülkenberg) a nyitófutamon.”

    Ricciardo és Vettel legutóbbi megpróbáltatásai azonban rávilágítottak egy kellemetlen tényre, mi szerint az új idényt jelentősen megkeserítheti a járvány, még akkor is, ha a betegség a legtöbb egészséges versenyző számára nem jelent komolyabb kockázatot.

    Egyes versenyzők szerint azonban ha a valaki fertőzött, de tünetmentes, akkor engedni kellene vezetni.

    „Igyekszem ugyanolyan fegyelmezett maradni, mint két évvel ezelőtt” – mondta Bahreinben a ferraris Carlos Sainz. „De nem fogok hazudni. Ez kimerítő. Különösen, hogy állandóan maszkot kell viselnem.”

    „Talán ellentmondásos a véleményem, de úgy gondolom, tovább kell lépnünk és tovább kell élnünk. Ahogy mondtam, nehéz számomra fenntartani a fegyelmet.”

    Sergio Perez egyetért azzal, hogy a Forma-1 számára eljött az idő, hogy átgondolja, hogyan kíván tovább versenyezni egy olyan világban, amelyben a covid-19 is jelen van.

    „Annyi mindent megtanultunk már a coviddal kapcsolatban” – mondta a mexikói. „Csak ennyit lehet tenni.”

    „A jövőre nézve ez olyasmi, amit meg kell vitatnunk; hogy megengedjük-e a versenyzőknek, hogy coviddal versenyezzenek, ha a tüneteik enyhék.”

    „Legalábbis van értelme ezt a vitát lefolytatni” – tette hozzá Perez.

  • Indul a szezon: Formula 3-as kedvenceitekről is szavazhattok!

    Indul a szezon: Formula 3-as kedvenceitekről is szavazhattok!

    Hétvégén minden elindul! F1, F2, és a Formula 3 szezonja is elstartol!

    Csak úgy, mint a Formula 2-be, a Van Amersfoort Racing a Formula 3-ba is beszáll, fedélzetén Rafael Villagómezzel, aki 2021-ben is náluk versenyzett az Euroformula Openben, Franco Colapintóval, valamint Reece Ushijimátval.

    A 2021-es csapatbajnok, a Trident mindkét versenyzője átigazolt a Formula 2-be. Helyükre a Red Bull junior Jonny Edgar érkezik, valamint a 2019-es brit F4 bajnok Zane Maloney, aki a 2021-es Formula Regionális Európa-bajnokság 4. helyezettje lett, és Roman Staněk érkezik.

    A Prema Racing versenyzője, Dennis Hauger a bajnokság megnyerése után 2021-ben elhagyta a Formula 3-at, és a csapattal a Formula 2-ben folytatja. Helyét a Ferrari által támogatott ADAC és olasz F4 bajnok Oliver Bearman veszi át. Mellette a Prema leszerződtette Jak Crawfordot, így lesz Arthur Leclerckel teljes a csapat képe.

    Az ART Grand Prix is előléptetett egy pilótát a magasabb szintre, Frederik Vesti az alakulat Formula 2-es csapatához igazolt. Egyik versenyzőjük Juan-Manuel Correa, csapattársa pedig a Formula Regional regnáló Európa-bajnoka, Grégoire Saucy lesz. Vesti helyét pedig Victor Martins veszi át, aki az MP Motorsporttól érkezik a második szezonjára.

    Az MP Motorsport leszerződtette a 2020-as BRDC Brit Formula 3 bajnokság második helyezettjét, Kush Mainit, aki Tijmen van der Helm helyére érkezett. Maini mellé az orosz Alexander Smolyar érkezik.

    A Charouz Racing System a Campos Racingtől átigazoló Tóth Lászlót alkalmazza. A magyar versenyző Logan Sargeant helyére érkezik. A csapathoz érkezik Francesco Pizzi is, aki a Formula Regionális Európa-bajnokságban 2021-ben a 20. helyen végzett. Új a csapatnál a GB3-as bajnokság második helyezettje, Ayrton Simmons is, aki a 2021-es szezonzárón már versenyzett a csapatnál.

    A Hitech Grand Prix-hez a Red Bull Junior Isack Hadjar érkezik, aki a Formula Regionális Európa-bajnokság ötödik helyezettje, valamint hozzá csatlakozik Kaylen Frederick és az Euroformula Openből érkező Nazim Azman.

    A Campos Racing teljesen új versenyzői felállással áll rajthoz. Pepe Martí, Hunter Yeany, és David Vidales csatlakozott a csapathoz.

    A Jenzer Motorsport trióját Ido Cohen, valamint két finn, William Alatalo és Niko Kari alkotja.

    A Carlin pedig leszerződtette GB3-as bajnokot és Williams junior Zak O’Sullivant, valamint Brad Benavides-t és Enzo Trullit.

    Te kinek fogsz szurkolni? Görgess lejjebb a szavazáshoz!

    A Formula 2 hétvégi menetrendje:

    03.18. péntek
    14.20: időmérő (élő, F1TV, M4Sport)
    03.19 szombat
    11.00 sprintfutam (élő, F1TV)
    23.00 sprinfutam (felv., M4Sport)
    03.20 vasárnap
    11.35 főverseny (élő, F1TV, M4Sport)

    A versenyhétvége teljes menetrendjét megtaláljátok Facebook oldalunk borítóképén!

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Formula 3 (@fiaf3) által megosztott bejegyzés

    [poll id=”229″]