Szerző: Tajthi Andrea

  • Szégyelljék magukat a rajongók? Összeomlik, amit Schumacher felépített

    Szégyelljék magukat a rajongók? Összeomlik, amit Schumacher felépített

    Norbert Haug tragédiának és szégyenletesnek nevezte, hogy Németországban jócskán hanyatlik a Michael Schumacher által felépített F1-es kultúra.

    Schumacher még mindig Lewis Hamiltonnal osztozik a Forma-1 egyik legjelentősebb rekordján: mindkettőjüknek hét világbajnoki címük van. Míg Hamilton ezeket az elmúlt években gyűjtötte, addig Schumacher a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején volt domináns, és volt elképesztően népszerű, elsősorban hazájában. Ezáltal a Forma-1 rajongóinak jelentős részét tették ki a németek.

    Ma már nincs F1-es Német Nagydíj, nincs jelentős németországi székhelyű csapat és nincs eredmények versenyző sem a jelenlegi mezőnyben. A németek pedig lassan, de biztosan „kiszeretnek” a Forma-1-ből.

    „Németországban a Forma-1 visszafejlődött egy olyan tragédiába, amiért minden motorsportrajongó csak szégyellheti magát” – mondta az RND-nek az ex-Mercedes-főnök Haug.

    „1994 és 2016 között német világbajnokok voltak, mintha a futószalagon jöttek volna. Hét bajnoki címet szerzett Michael Schumacher, négyet zsinórban Sebastian Vettel, és végül az utolsót Nico Rosberg 2016-bann az Ezüst Nyíllal.”

    „A Mercedes 1998 és 2009 között négy versenyzői világbajnoki címet nyert a partnercsapatokkal, a McLarennel és a Brawn GP-vel, Mika Häkkinennel, Lewis Hamiltonnal és Jenson Buttonnal. A Mercedes gyári csapata 2014 és 2021 között zsinórban nyolcszor lett konstruktőri világbajnok, Hamiltonnal hat, Rosberggel pedig egy világbajnoki címet szereztek.”

    „A 90-es évek végén és a 2000-es években egy tucat éven át évente két Forma-1-es futam volt Németországban, teltházas lelátók előtt, egyenként több mint 100 ezer néző előtt, és a [német] RTL-en a mai hárommillió helyett 12 millióan nézték” – folytatta az eszmefuttatást Haug.

    „2010-ben még hét német Forma-1-es pilóta volt egy szezonban, ma már csak Nico Hülkenberg van egy másodosztályú csapatban, Mick Schumacher pedig egy reménybeli tartalékversenyző – de legalább a megfelelő csapatban.”

    „Már régóta nem volt Német Nagydíj.”

    Schumacher barátja titokban képeket készített és 1 millió fontért próbálta eladni őket

    Sokak szerint idővel az Audi F1-be érkezése lehet a kulcs ahhoz, hogy a sport ismét tündököljön Németországban

    „Az Audinak, amely 2026-ban érkezik a Forma-1-be, a Mercedesnek, az ADAC-nak, az AvD-nek, a német szponzoroknak és minden úgynevezett érintettnek erőteljesen együtt kellene működniük, fiatal tehetségekkel kellene foglalkozniuk, és együtt kellene dolgozniuk azon, hogy az autónemzet Németország ne váljon végleg az autóutógyűlölők prédájává, akik figyelmen kívül hagyják, hogy az ország jólétét nagyrészt az autónak és annak exportsikereinek köszönhetően teremtették meg, és minden támadási kísérlet ellenére továbbra is megteremtik.”

    „Mick számára ez véleményem szerint valóban igazi szerencse, és a Mercedes nagyon jól tenné, ha egy német pilótát szerződtetne a Forma-1-es csapatához” – mondta Haug.

    „Semmi sem lehetetlen, ha Mick koncentráltan, szorgalmasan és tanulni vágyóan közelít a rábízott feladatokhoz, és én pontosan ezt feltételezem.”

    „A lehető legjobban fogja megragadni ezt a tanulási és képzési lehetőséget, és kihozni belőle, amit csak tud. Ha minden úgy alakul, ahogyan azt az érintettek elképzelik, akkor Mick számára minden lehetséges. De előbb: fejet leszegni, keveset beszélni, keményebben dolgozni és sokat tanulni”.

  • Az Andretti „világuralomra” tör: Az F1-en kívül a WEC-et is célba vették

    Az Andretti „világuralomra” tör: Az F1-en kívül a WEC-et is célba vették

    A Wayne Taylor Racing és az Andretti Autosport azonnali célja, hogy a következő szezonban egy második Acura ARX-06-ossal is részt vegyen az IMSA sorozatban. Hosszabb távon a csapat Le Mans-t és a WEC bajnokságokat és célba venné.

    „A célunk az, hogy a világ minden jelentős versenyén ott legyünk, és Le Mans az egyik nagy verseny, így a későbbiekben mindenképpen ott akarunk lenni” – mondta Michael Andretti.

    Hozzátette, hogy „a következő néhány évben” szeretné bővíteni európai tevékenységét egy WEC-programmal és Le Mans-nal.

    „Le Mans az egyetlen olyan sportautóverseny a világon, amelyet még nem nyertünk meg összességében” – mondta Wayne Taylor. „Így ez az egyik fő fókuszpontunk itt. Ez az a hely, ahol ott szeretnénk lenni.”

    Még nem tudni, hogy a WEC-es és a Le Mans-i kalandot a Cadillac is vállalná-e, amely idén az LMDh szabályok alatt tér vissza Le Mans-ba, a Chip Ganassi Racinggel közösen, két autóval.

    Andretti elmondta, hogy nem gondolja, hogy a Taylorral való partnerség gyengítené a jelenlegi IndyCar és Formula E-s erőfeszítéseit, mondván, hogy nem ugyanazok az emberek dolgoznak a különböző szériákban.

  • Prost: Nélkülem Senna motiválatlan volt

    Prost: Nélkülem Senna motiválatlan volt

    Alain Prost úgy véli, hogy egykori legnagyobb riválisának, Ayrton Sennának ő maga biztosította a motivációt. Így miután a francia visszavonult, Senna elvesztette motivációját.

    Prost az 1993-as szezon végén vonult vissza a Forma-1-ből, és világbajnokként hagyta ott a sportágat. A francia versenyzőt szinte mindig párban emlegetik Sennával, hiszen ők ketten az F1 történetében talán a legnagyobb riválisok, ellenfelek, sőt már-már ellenségek voltak.

    Utoljára az 1993-as Ausztrál Nagydíjon álltak egyszerre a dobogón, majd Prost visszavonulása után Senna 1994-re átvette a helyét a Williamsnél. Bár ne tette volna, hiszen a lépés tragédiába torkollott, mivel Senna alig néhány hónappal később életét vesztette, az 1994-es San Marinó-i Nagydíjon.

    A páros 1989-ben Suzukában a bajnokság döntőjében, csapattársként ütközött össze, a két McLaren összeakadt a sikánban, ami az F1 egyik leghíresebb pillanata lett. Prost volt a végső haszonélvező, ami miatt Senna egy évvel később bosszút állt, amikor az első körben, az első kanyarban összeütközött Prosttal (aki ekkor már a Ferrarinál versenyzett).

    Bár a két rivális kapcsolata mondhatni mérgező volt, Prost karrierjének végével ez állítólag enyhülni kezdtet. Senna az utolsó imolai hétvégéjén a pilótafülkéből rádión keresztül üzent Prostnak: „Egy különleges üdvözlet az én drága… a mi drága barátunknak, Alainnek, Franciaországban. Mindannyiunknak hiányzol, Alain.”

    „Nagyon sokat kommunikáltunk Ayrtonnal a visszavonulásom utáni napokban” – mondta Prost a L’Equipe-nek.

    „Éreztem, hogy nincs jól. Gyakran hívott engem. Néha hetente kétszer is.”

    „Soha nem hívott fel, amikor még versenyeztem. Nélkülem elvesztette a fejét. Valószínűleg én voltam a motivációjának forrása. Nehéz megérteni…”

    A nagy rivális 1994 májusában koporsóvivő volt Senna brazíliai temetésén. A két rivális soha nem jutott el odáig, hogy a közös élményeiket a versenyzés hevének kialvása után barátsággá tudják alakítani, pedig akár sikerülhetett is volna.

    „Mindketten hihetetlen emberi és pszichológiai történetet éltünk át” – mondta Prost.

    „Meg kell maradni a szép emlékeket.”

    A Senna-film után érkezik a Prost-sorozat!

  • Wolff gyerekkorát egy tragédia és egy megalázó helyzet határozta meg

    Wolff gyerekkorát egy tragédia és egy megalázó helyzet határozta meg

    Toto Wolff ritkán beszél magánéletéről és családjáról, most azonban arról beszélt, miként élte meg 15 évesen, hogy elveszítette az édesapját.

    Az emberek többynyire kemény, határozott, magabiztos embernek tartják a Mercedes csapatfőnökét, de most mesélt sebezhető oldaláról is.

    A most 51 éves Wolff, egykor maga is versenyző volt. Később a Mercedes vezérigazgatója lett, és a csapat 33 százalékát birtokolja. Bécsben született, édesanyja lengyel aneszteziológus, édesapja román vállalkozó. A Bécsi Francia Gimnáziumban tanult.

    Wolff bár mostanra sikeres üzletember, tinédzserkorában családja nem volt jómódú. Ráadásul más probléma is akadt: apjánál agydaganatot diagnosztizáltak.

    „Azt hiszem, a kulcsmomentum az volt, amikor 15 éves koromban tragikus módon elvesztettem apámat agydaganat miatt” – mondta Wolff a The Timesnak. „Tíz évig volt halálos beteg, tehát gyakorlatilag az egész gyerekkorom alatt. És az anyagi nehézségek is ehhez kapcsolódtak. Ez volt rám, mint emberre a legnagyobb hatással.”

    „A szüleim a nagyapám segítségével francia magániskolába adtak Bécsben, ami előnyös volt a karrierem szempontjából, mivel segített a nyelvtudásomban. De a hátrány az volt, hogy egy jómódú környezetben jártam iskolába, anélkül, hogy annak része lettem volna.”

    „A mindennapi élet arról szólt, hogy édesanyám keményen dolgozott orvosként, hogy megengedhesse magának, hogy az iskolában maradhassak. Lehet, hogy nem volt jó anyuka, de életben tartott minket; ő tartott minket életben.”

    „De ez azt jelentette, hogy bizonyos dolgok történtek velem és a nővéremmel. Emlékszem, hogy 14 éves koromban kivettek minket az osztályból, mert nem fizettük a tandíjat, ezért hazaküldtek minket. Hogyan magyarázod meg, hogy miért kellett elmenned ebédszünet után? Elég megalázó élmény volt.”

    Wolff az utóbbi időben néhány versenyen háttérbe szorult, miután elismerte, hogy a 2022-es versenyekre való utazás fáradalmai megviselte a családi életét. Több időt szeretne a szeretteire szánni.

    „Nagyszerű pillanataim vannak az F1-ben. Szeretem a csapatot, szeretem a kihívásokat. De amit igazán szeretek, az a családom” – tette hozzá.

    „Három gyermekem van, akik 21, 18 és öt évesek. A család együttléte az, ami a legnagyobb örömet okozza nekem. A feleségem személyében pedig megtaláltam a tökéletes társat.”

    Wolff ismét beszólt Hornernek: A fickó megszállott

  • Egy csapat komolyan elgondolkodott Schumacher 2023-as leigazolásán

    Egy csapat komolyan elgondolkodott Schumacher 2023-as leigazolásán

    Kiderült, hogy van egy csapat a Forma-1-es mezőnyben, mely számításba vette Mick Schumacher esetleges szerződtetését 2023-ra.

    Franz Tost elismerte, hogy felmerült benne az ötlet, hogy Mick Schumachert az AlphaTaurihoz szerződtesse a 2023-as szezonra. Majd azt is elárulta, hogy mi az oka annak, hogy végül nem így tett. Helyette a holland Nyck de Vries kap lehetőséget.

    Az olasz csapat nagy szerepet játszott a 2023-as szezonra vonatkozó versenyzői átigazolásokban, mivel Pierre Gaslyt csak azt követően voltak hajlandóak elengedni az Alpine-hoz, hogy találtak a helyére valaki mást.

    Miután a holland de Vries egy versenyre beugorhatott a Williamshez tavaly, és meggyőzően teljesített, az AlphaTauri lecsapott rá 2023-ra. Így a német bár képben volt, alul maradt.

    „Számomra már akkor is téma volt [Schumacher, még de Vries előtt]” – mondta Tost, a német RTL-nek.

    A csapatfőnök megerősítette, hogy „valójában szerette volna, ha Mick ül az autóban”, majd hozzátette, hogy „meg van győződve arról, hogy Mick tehetséges, és hogy megvan benne az is, ami egy sikeres Forma-1-es [karrierhez] szükséges”.

    Amikor világossá vált, hogy Schumachernek távoznia kell a Haastól, a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko Schumacher Ferrari-kapcsolataira hivatkozva hessegette el a témát.

    Tost azonban megerősítette Marko értékelését, és az RTL-nek adott interjújában hozzátette, hogy „politikai okok” miatt nem tettek lépést Schumacherért.

    „De én személy szerint nagyon sokra tartom őt” – ismerte el Tost.

    Schumacher végül a Mercedeshez szerződött tartalékversenyzőnek. Nem titkolt célja, hogy később újra a Forma-1-es mezőny tagja legyen.

    Steiner: Schumacher jó helyen lesz a Mercedesnél

  • Vettel elismerte: Megterhelőbb volt a Ferrarinál lenni, mint várta

    Vettel elismerte: Megterhelőbb volt a Ferrarinál lenni, mint várta

    Sebastian Vettel elismerte, hogy a Ferrarinál eltöltött ötéves időszaka érzelmileg jobban megviselte, mint azt előzetesen várta.

    Miután négy világbajnoki címet begyűjtött a Red Bull színeiben, Vettel a Ferrarihoz igazolt. Mindezt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az olasz alakulatot hosszú idő után újra bajnoki címhez segítse. 2015 és 2020 között volt a csapat versenyzője, de a várt siker elmaradt.

    A Ferrarinál töltött időszak nehézségeiről a Beyond The Grid podcastben beszélt.

    „Ez is egy áldozat volt” – mondta. „Úgy értem, azt hiszem, soha nem éreztem akkora extra nyomást, mint a Ferrari versenyzőjeként.”

    „Ha valamit, akkor azt az extra nyomást éreztem, az önmagammal szemben támasztott elvárást, hogy sikeres akarok lenni ezen a helyen, és szeretném, ha ez a dolog működne.”

    Vettel a 2018-as szezonját hibák tarkították és épp a hazai futamán, Németországban ki is esett, ráadásul az élről. Ez idáig volt esélye Vettelnek a bajnoki címre, ám ez egy nagy visszhangot kiváltó hiba volt, és ettől fogva Hamilton javára billent a mérleg, és végül meg is nyerte a bajnokságot, 88 ponttal megelőzve Vettelt.

    Ettől kezdve csak egyre romlott a helyzet a Ferrarinál, míg nem a német belefásult annyira, hogy letett arról, hogy sikerre viheti a Ferrarit.

    2021-re már átigazolt az Aston Martinhoz

    Vajon egy nap raliversenyen tűnik majd fel Vettel?

    „Rengeteg oka van annak, hogy miért nem sikerült, miért nem működött, de végül azt hiszem, még így is nagyon boldog vagyok, és megbékéltem azzal, amit elértünk” – mondta Vettel.

    „Nagyon jól éreztem magam. Azt hiszem, nagyon erős érzelmi kötődésem van Olaszországhoz, az olasz emberekhez és a Ferrarihoz, mint márkához.”

    „Kiváltság volt a Ferrarinál versenyezni, és nagyszerű pillanatokat éltünk át együtt. Szóval rengeteg az emlék, amit örökre meg fogok őrizni, és rengeteg barátot szereztem.”

    „A számokat és a statisztikákat tekintve kudarcot vallottam, mert a célom az volt, hogy megnyerjem a világbajnokságot [a Ferrarival], és ez nem sikerült.”

    „Végső soron Lewis és a Mercedes, mint csomag, túl erős volt számunkra, és nem tudtuk legyőzni őket” – magyarázta. „De minél több idő telik el, annál inkább megbékéltem vele.”

    „De [nem bántam meg] semmit, és sok mindent megtanultam, és ha újra kezdhetném sem változtatnék semmin.”

    Vettel mindenben „idegesítően jó”

  • Bottas már az idei év elején tárgyalni szeretne a jövőjéről

    Bottas már az idei év elején tárgyalni szeretne a jövőjéről

    Valtteri Bottas már az év elején tárgyalásokat szeretne kezdeményezni a jövőjével kapcsolatban, miközben a Sauber a hamarosan hozzájuk csatlakozó Audival való együttműködésre készül.

    Az Alfa Romeo szponzori szerződése a svájci alakulatnál 2023 végén lejár, a Sauber pedig bejelentette, hogy 2026-tól az Audi gyári csapatává válik. A változás a csapat minden érintettje számára várakozással teli, különösen a versenyzőik, Bottas és Guanyu Zhou számára, akik még nem tudják, hogy az új vezetés mellett is maradnak-e majd a csapatnál.

    Bottas számára ez különösen kulcskérdés. Korábban a Mercedesnél mindig csak egy-egy évre hosszabbítottak vele, így minden évben rendre abban a stresszes helyzetben találta magát, hogy nem tudta, a következő évben is a mezőny tagja lehet-e még. 2022-re az Alfa Romeóhoz igazolt, és végre nem csak egy évre szóló szerződést írt alá. Tavaly a Magyar Nagydíj idején, mikor sok versenyzőt – akiknek lejáróban volt a szerződése -, arról kérdeztek, hogy miként állnak a tárgyalások 2023-ra vonatkozóan, Bottas elégedett mosollyal közölte, hogy végre, most először ez a kérdés őt nem érinti.

    Hamarosan azonban ismét eljön ez a helyzet.

    „Olyan sokszor voltam már olyan helyzetben, hogy az már zavaróvá vált” – mondta Bottas a Motorsport.comnak.

    „Szóval igen, az biztos, hogy ez lesz a beszédtéma, remélhetőleg már elég korán [az év elején], hogy mi fog történni.”

    „Fontos számomra, hogy 10 évnyi nem túl nagy stabilitás után most megvan ez az állandóság.”

    Mivel Bottas tavaly jelentősen több pontot szerzett, mint csapattársa, és komoly tapasztalattal is rendelkezik már, logikus lehet a csapat számára a finn megtartása a jelenlegi, a 2024-es szezon végén lejáró szerződésén túl is.

    Bottast csak egy énekesnő-influenszer előzi meg, Räikkönen a negyedik

    A vezetőség szintjén is történt változás a csapatnál. Frederic Vasseur távozott, hogy átvegye a Ferrari csapatfőnöki posztját, míg a McLaren korábbi csapatfőnöke, Andreas Seidl vezérigazgatóként csatlakozott a (most még) Alfa Romeóhoz.

    Bottas a fentiek mellett azonban arra is biztatta a csapatát, hogy ne koncentráljanak túlságosan a jövőre, és emlékeztette őket, hogy még három szezon van hátra, mielőtt az Audi megérkezik.

    „Ez egy nagyszerű lehetőség a csapat számára, stabilitást és valami újat hoz” – mondta.

    „De még mindig Alfa Romeo vagyunk. Azt hiszem, valószínűleg jövőre kezdenek majd változni a dolgok. Viszont egyelőre elég stabil a helyzet, és mindenki csak a munkájára koncentrál.”

  • 18 éve Räikkönen ezen a napon közölte, hogy nem lesz lassabb a buliktól

    18 éve Räikkönen ezen a napon közölte, hogy nem lesz lassabb a buliktól

    2005. január 22-én éjjel amilyen jól mulatott Kimi Räikkönen, valószínűleg annyira álmatlan éjszakát okozott csapatfőnökének Ron Dennisnek. Vagy ha nem is akkor, akkor másnap, mikor az újságok a McLaren finn versenyzőjéről cikkeztek.

    A lapok szerint a Jágember részegen táncolt egy öltáncosnővel, és egy Mayfair-i klubban sztriptíz show-t is rögtönzött a bámészkodóknak.

    „Tudom, hogy most hova akarnak kilyukadni, de ettől nem leszek lassabb” – mondta az akkor 25 éves versenyző, amikor a szezon előtti tesztek során az esetről kérdezték.

    Embed from Getty Images

    „Ez az én magánéletem, szóval amit az autóban csinálok, az teljesen más, mert az biztos, hogy mindent megteszek a csapatért, amit csak tudok” – tette hozzá. „Ez az élet része. Nem lehet mindig mindent elhinni, ami az újságokban olvasható. Nekem nem ez az első esetem [a bulvárlapokkal], így egy idő után hozzászoksz.”

    A McLaren azonban nem volt elragadtatva, mondván a csapat támogatói nem ilyen imidzset várnak a befektetésükért.

    Kimi Räikkönen ma már 43 éves, férj és családapa. Egykori dorbézolós énjét maga mögött hagyta és a családja került előtérbe.

    43 random tény a 43 éves Kimi Räikkönenről

  • Vajon egy nap raliversenyen tűnik majd fel Vettel?

    Vajon egy nap raliversenyen tűnik majd fel Vettel?

    Sebastian Vettel a 2022-es szezon végeztével visszavonult és elmondása szerint mostantól minden figyelmét a családjára, és a számára fontos témáknak szeretné szentelni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen hátat fordít az autósportnak és nem látjuk többet a volán mögött. 

    Kicsi az esély arra, hogy bármilyen bajnokságban is teljes szezont teljesítene a jövőben, azonban egy-egy alkalommal feltűnhet majd itt-ott. Így lesz ez mindjárt a jövőhét végén is, mikor Svédországba utazik, hogy részt vegyen az idén is a Race of Championson, Mick Schumacher oldalán.

    Ezen az eseményen – többek között – tavaly is részt vett, és Stig Blomqvist azt is megmutatta neki, hogy milyen is egy raliautóval hasítani a havas/jeges úton. A négyszeres F1-es világbajnoknak pedig nagyon tetszett az élmény. De vajon eljöhet az az idő, mikor ő maga is ralizni kezd?

    „Valamiért mindig is szerettem a ralizást” – idézi Vettelt az F1 hivatalos weboldala. „De látom, hogy ez egy nagy kihívás, mert annyira más, mint amit mondjuk a klasszikus pályaversenyzésben csinálunk. Szóval nem is tudom. Majd meglátjuk.”

    Vettel érdeklődését felkeltette a rali

  • Súlyos beteg volt, mégis közúton vesztette életét, egy Mercedest üldözve

    Súlyos beteg volt, mégis közúton vesztette életét, egy Mercedest üldözve

    1959-ben ezen a napon, január 22-én hunyt el a Ferrari világbajnoka, Mike Hawthorn.

    1958 világbajnoka mindössze 29 éves volt, mikor egy közúti balesetben életét vesztette Surrey megyében. Mindegy egy hónappal az után történt, hogy bejelentette visszavonulását.

    A megnyerő külsejű férfi a hölgyek kedvence is volt. Népszerűsége pedig arról is elvonta a figyelmet, hogy súlyos beteg volt: egyik veséjét eltávolították, a másik pedig leállt. Végül mégis egy baleset lett a veszte.

    Állítólag egy Rob Walker által vezetett Mercedes előzte meg őt az úton. Hawthorn azonban irtózott a márkától és a németektől, ezért „meg akarta mutatni neki”, és üldözőbe vette a Mercedest a Jaguárjával. Ám a nedves időben elveszetette uralmát az autó felett, és több mint 100 métert csúszott, még nem nekicsapódott egy teherautónak és felborult.

    Embed from Getty Images

    Walker az eset után arról számolt be, hogy látta, ahogy Hawthorn megelőzi őt az úton, és még integetett is neki a Jaguarból.

    Hat évvel később Hawthorn édesapja tíz mérfölddel odébb, de ugyanazon az úton szenvedett halálos autóbalesetet.