Szerző: Szalagyi Áron

  • Carey tagadja a 25 futamos versenynaptár ötletet

    Carey tagadja a 25 futamos versenynaptár ötletet

    Chasey Carey tagadta azon állításokat, hogy céljuk lenne 25 futamot tartani egy szezonban.

    A 21 futamos, 2018-as tervezet már elkészült, de később – például Amerikában – szóba jöhet még pár verseny, ami rekordhosszúságú évadot jelentene.

    25 nagydíj egy évben, lehetséges.”- nyilatkozta Dr. Helmut Marko az osztrák Servus TV-nek.

    Ebben az esetben viszont biztosan két utazó csapattal oldanánk meg az évet. Nekünk nem a versenyszám számít, hanem az, hogy a pilótákon legyen a hangsúly, ne pedig a mérnökökön és a motorok teljesítményén. Ennek véget kellene vetnünk.”- tette hozzá Marko.

    Azt akarjuk látni, ahogy Verstappen, Hamilton és Vettel egymás ellen harcol, ahelyett, hogy megmondanánk nekik, hogy mivel kell éppen spórolniuk, milyen kímélő motor programot kell használniuk.

    A Forma-1 új ügyvezetője, Carey is úgy látja, hogy vannak fontosabb megvitatandó dolgok ,mint a 25 futamos naptár. „Mi ezt sosem javasoltuk.”- magyarázta. „Pusztán más futamrendezési lehetőségekről beszéltünk, mint például egy új verseny New Yorkban, vagy Miamiban, de egy 25 vagy 23 futamos szezon egyelőre szóba sem került. Most az a célunk, hogy a meglévő 21 futamot minél jobban csináljuk meg minden szempontból. Legyen 21  szuper versenyünk.” – zárta gondolatait Carey.

     

  • Hamilton 5 rajthelyes büntetést kapott

    Hamilton 5 rajthelyes büntetést kapott

    A brit pilóta a pénteki két szabadedzést az élen zárta, azonban egy nem tervezett váltócsere miatt, 5 rajthelyes büntetést kapott.

    Mivel egy sebességváltónak 6 futamot kell kibírnia, s a hibás egység még nem teljesített ennyit, cseréjével automatikusan járt a büntetés.

    A Mercedes csapat már kedd óta sejtette hogy gondok lehetnek Hamilton váltójával és jelezték az FIA felé, hogy cserélni szeretnék a hibás komponenst. Ezt a kérést Jo Bauer az FIA ellenőre továbbította is a stewardoknak.

    Lewis Hamilton egyébként nagyon elégedett volt az autója viselkedésével mind a kettő tréningen. Vasárnap a legjobb esetben is csak a hatodik helyről kezdheti meg a versenyt.

  • Magnussen vezetési stílusa jobban passzol a fékekhez

    Magnussen vezetési stílusa jobban passzol a fékekhez

    A Haas csapat vezetője, Günther Steiner szerint, Magnussen sokkal jobban képes kezelni a csapat fékeit mint Romain Grojean.

    A francia már a csapat tavalyi újonc évében aggodalmát fejezte ki a gárda megbízhatatlan fékei miatt és úgy tűnik ez a probléma idén is fennáll, annak ellenére, hogy a fékbeszállítók a Brembo és a Carbon Industrie is számos vizsgálatot végzett a probléma megoldásához.

    Grojean Azerbajdzsánban egy meglehetősen tompa versenyt zárt a 13. helyen és amikor megkérdezték, mi a véleménye a futamáról csak annyit mondott: „másfél éve tartanak ugyanazok a gondjaink”.

    Csapattársa Magnussen viszont a csapat idei legjobb helyezését szállította a 7. hellyel. Günther Steiner el is mondta, hogy úgy látszik a dán versenyző jobban tudja kezelni a problémás autót mint Grojean.

    „Kevinnek nem voltak problémái a fékekkel kapcsolatban.”- mondta Steiner. „A vezetési stílusa sokkal puhább, könnyedebben irányítja az autót. A második szabadedzésen nem volt valami elégedett, a futamon is fellépett pár probléma, ami miatta féktávokon csak óvatosan guríthatta be a gépet. Romain stílusából adódóan a fékeknek tökéletesnek vagy tökéleteshez közelinek kell lenniük, de jelenleg ezt nem tudjuk biztosítani.”

    A csapatfőnök hozzátette, hogy a két VF-17 a különböző vezetési stílusok ellenére sincs messze egymástól. „Az autók beállítások, aerodinamika és felfüggesztés terén szinte azonosak, de a vezetési stílusuk, ahogy például belemennek egy kanyarba az teljesen más.”

    A Haas jelenleg a 7. helyet foglalja el a gyártók versenyében három ponttal megelőzve a Renault-t.

  • Maxime Martin nyerte a thrillerbe illő második versenyt a Norisringen

    Maxime Martin nyerte a thrillerbe illő második versenyt a Norisringen

    Előzésekben és izgalmakban bővelkedett a vasárnapi DTM verseny. Maxime Martin a BMW pilótája idei első győzelmének örülhetett a szezonban. 

    Lucas Auer lett a második, a dobogó harmadik fokáért pedig egészen a célvonalig ádáz csata dúlt, végül mindössze 27 ezred választotta el a három pilótát. Célfotó segítségével megállapítható volt, hogy Edoardo Mortara 2 ezreddel előzte meg a bajnoki éllovas Mattias Ekströmöt és további 25 ezreddel érkezett az ötödik helyen a hazai kedvenc, Marco Wittmann.

    A vasárnapi futamot a 33. körben egy óriási baleset miatt piros zászlóval félbe kellett szakítani. Gary Paffett éppen Jamie Green-nel harcolt, amikor az első kanyarnál összeértek, majd a brit autója irányíthatatlanuk csúszott az előttük haladó bolyba, eltalálva Mike Rockenfellert. A két versenyzőt a nürnbergi Klinikum Süd kórházba szállították kivizsgálásra. Paffett zúzódásokkal megúszta a balesetet míg Rockenfeller bal lábközépcsontján kisebb törést mutattak ki.

    Körülbelül 30 perces várakozás után folytatódhatott a verseny, amiből még 25 perc volt hátra. „Két kiesés után, háromszor is dobogón végezni zsinórban csodálatos érzés. Sikerült kihoznom az autómban levő potenciált és ezzel megszereznem idei első győzelmemet.” – nyilatkozta Maxime Martin a versenyt követően.

    A futam hajrájában egy igazán izgalmas csata alakult ki a győzelemért Lucas Auer ellen. „Nem gondoltam volna, hogy Lucas az újraindítás után megelőzhet. Szerencsére sikerült visszavernem a támadásait.”

    Auer nagyon elégedett volt a második hellyel, főleg miután az utóbbi három futamon még csak pontot sem szerzett. „Rögtön a verseny elején sikerült javítanom pár pozíciót.”- mondta az osztrák pilóta. „Sajnos a futam alatt elkezdett görcsölni a bal lábam, gondolom a sok fékezéstől, amit ez a pálya megkövetel. Boldog vagyok, hogy ezzel együtt is harcolhattam a győzelemér és elégedetten hagyhatom el a Norisringet.”

    Edoardo Mortara első dobogóját ünnepelhette mióta a Mercedes-AMG pilótája lett. „A futam utolsó néhány méterére még nagyon sokáig emlékezni fogok.”- nyilatkozta a 30 éves Mortara. „Hárman egyszerre beesni a célba hihetetlen érzés, az hogy én voltam az első csak még jobbá teszi. A 16. helyről rajtolva ez nem is rossz.”

    Az évad 8. futama után a bajnoki küzdelem kezd fokozódni. Mattias Ekström továbbra is vezet 89 ponttal, de mögötte mindössze 2 ponttal lemaradva érkezik Lucas Auer.  A vasárnapi futamgyőztes Martin összesen 46 pontot gyűjtött a Norisringen és feljött az összetett harmadik helyére. A 4. helyen Jamie Green áll 75 ponttal az ötödik
    pedig René Rast 72 egységgel.

    A DTM következő hétvégéjét Moszkvában rendezik, július 21-23 között.

  • Palmer reméli, hogy a nyári szünet előtti futamokon szerencsésebb lesz

    Palmer reméli, hogy a nyári szünet előtti futamokon szerencsésebb lesz

    A Renault pilótája reméli, hogy a szerencséje megváltozik és végre megszerzi idei első pontjait.

    A brit legjobb eredménye két 11. hely, Monacóból és Kanadából, míg csapattársa Nico Hülkenberg már 18 pontot gyűjtött ebben az évben. Palmer vesszőfutása tovább folytatódott Azerbajdzsánban is, ahol a második szabadedzésen előbb összetörte az autót, majd a harmadik szabadedzést is fel kellett függesztenie üzemanyag -szivárgás miatt, ezért az időmérőt is kénytelen volt kihagyni. Végül a versenyen sem jutott messzire, miután újabb műszaki probléma miatt ki kellett állnia. Mindenképpen szerencsésebb hétvégében reménykedik az Osztrák Nagydíjon a Renault pilóta. „Biztosak vagyunk benne, hogy Ausztriában jobbak leszünk, a célunk mindig ugyanaz, vagyis szerezni pár pontot.”- mondta Palmer.

    „Ez egy olyan pálya, amin mindig is szerettem vezetni, 2014-ben a GP2-ben versenyezhettem itt, majd 2015-ben egy szabadedzésen is mehettem már Forma-1-es géppel. Tavaly itt teljesítettem az egyik legerősebb futamomat, erre szeretnék építeni és törekedni fogok a minél jobb eredmény elérésére.  Több szerencsére lesz szükségünk hogy a nyári szünet előtti néhány futamon eredményesek legyünk.”

    Csapattársa Nico Hülkenberg hozzátette, hogy a kilenc kanyart tartalmazó Red Bull Ring közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik: „Ez egy rövid aszfaltcsík, nincs benne sok kanyar. Fontos, hogy ne keltsen téves benyomást benned, mivel ez nem egy egyszerű pálya a szintemelkedések miatt, valamint van benne pár trükkös forduló. Papíron könnyűnek látszik, de nehéz rajta egy jó kört összehozni. Vannak padlógázos szakaszok, de emellett középtempós kanyarok is, ezért fontos megtalálni az ideális egyensúlyt.”

     

  • Leclerc változtatna a szabályon, mely elvette győzelmét

    Leclerc változtatna a szabályon, mely elvette győzelmét

    A Ferrari által támogatott pilóta, Charles Leclerc reményét fejezte ki a tekintetben, hogy a jövőben módosításra kerül majd az a szabály, ami miatt megfosztották a győzelemtől a Forma-2 vasárnapi sprintfutamán.

    A Prema Racing pilótáját a szombati főverseny megnyerése után, a másnapi fordított rajtrácsos sprintversenyen is az első helyen intették le Azerbajdzsánban, később mégsem örülhetett a győzelemnek, mivel a versenybírák szerint nem lassított le eléggé a sárga zászlós szakaszon. Ezért Leclerc idejéhez hozzáadtak egy 10 másodperces időbüntetést, melynek köszönhetően az Arden International pilótája Norman Natoé lett a futamgyőzelem, a monacói a második helyre szorult. Ugyanebben az esetben találták vétkesnek a DAMS versenyzőjét, a brit Oliver Rowlandet is a szombati futamon.

    Mindkét pilóta legjobb saját szektort ért el, miután áthaladtak a sárga zászlózás alatt álló pályaszakaszon, mégis úgy érezték, kellően lelassítottak. A pilóták elfogadták a büntetést.

    „A szabályok nem egészen tisztességesek és ezt a versenybírák is tudhatják.”- nyilatkozta az Autosportnak Leclerc. „De megértem a döntésüket, hiszen Olivert is hasonló dolog miatt büntették a főversenyen, szóval teljesen normális hogy én is büntetést kaptam”

    „Beszéltem az illetékesekkel és továbbra is úgy gondolom, hogy ez egy inkorrekt szabály, amin a jövőben változtatnunk kell.”

    A néhai Jules Bianchi keresztfia elmondta, hogy a leggyorsabb körét akkor érte el, amikor keresztül haladt azon a sárga zászlós zónán, amit a Rapax pilótája, Nick de Vries balesete miatt kellett elrendelni a sprintfutamon.

    A bajnoki éllovas a fordított rajtrácsos rajt miatt a 8. helyről kezdte meg felzárkózását; miután megelőzte Artem Markelovot, Szergej Szirotkint, valamint Ralp Boschungot hamar az élre állt. Az előzések ellenére sem használódtak el az abroncsai és miután szabad pálya volt előtte, sikerült tovább javítania a részidőkön.

    „A futam elején végig forgalomban autóztam, és ez volt az első köröm amikor tiszta pályám volt.”- mondta Leclerc. „Az egyenesekben a DRS segítségével könnyen tudtam előzni és miután nem kellett a mezőnyben haladnom, az első szektorban sikerült javítanom minden kanyarban, de a sárga zászlós szakaszra érve lelassítottam, azt hiszem 7 tizeddel.”

    „A többi szektorban elért javulás elég volt a gyorsabb körhöz, de a sárga zászló alá eső kanyarban lassítottam.”

    Ez a büntetés megfosztotta Leclercet az abszolút tökéletes hétvégétől, mivel mindkét futamot megnyerte volna, ám megfutotta mindkét futam leggyorsabb körét. Összetettben viszont tovább növelte az előnyét Rowland ellen, aki kénytelen volt feladni a vasárnapi futamot váltó probléma miatt.

    „Azt hiszem egész jó kis show-t csináltunk és ez a legfontosabb. Végül is szerencsém volt, miután Oliver nem tudta befejezni a futamot. Kiváló versenyeink voltak, nagyon gyorsak voltak és igaz, végül vasárnap másodikok lettünk, de ez sem katasztrófa. Roppant elégedett vagyok azzal, amit a pályán mutattunk és ez a lényeg.”

  • Ron Dennis megegyezett részvényei eladásáról

    Ron Dennis megegyezett részvényei eladásáról

    Ron Dennis megegyezett a vezetőséggel, hogy eladja a McLaren Technológiai Csoportban és a McLaren Automotive-ban levő érdekeltségeit.

    Dennis, aki idén töltötte be 70. életévét, 51 évig volt aktív tagja a Forma-1-nek, ebből 37 éven át irányította a brit csapatot. Ez alatt az idő alatt 158 futamgyőzelemnek örülhettek Wokingban, valamint számos, később a sportágat meghatározó pilótát adott a sportnak, mint például: Niki Lauda, Ayrton Senna, Mika Hakkinen vagy épp Lewis Hamilton.

    Ron Dennis a következőket mondta a CBE-nek:

    „Örülök, hogy sikerült megegyeznem a vezetőséggel, úgy érzem ez egy méltó búcsú a McLarentől és eljött az ideje hogy az élet más területeire összpontosíthassak. Mindig azt mondtam hogy ez a 37 évem a csapat történetének csak egy hosszabb fejezete és remélem, a jövőben a csapat visszatalál a győztesek útjára. Természetesen nem intek búcsút mindennek. Folytatom a munkámat az ország védelmi minisztériumának innovációs tanácsadói testületében, illetve továbbra is kezelem a családom jótékonysági alapjait, amivel elősegíthetem a fiatalok mentorálását és azt, hogy sikeressé válhassanak az élet minden területén. Ezt tettem Lewis Hamiltonnal is, akit 12 éves korában vettem a szárnyaim alá, később a csapatom világbajnoka lett. Ez volt az inspirációm, hogy létrehozzam ezt az alapot. Végezetül szeretnék minden dolgozónak sok sikert kívánni a jövőre nézve, ebben a csapatnak megvannak az alapok ahhoz, hogy ismételten sikeressé váljon.”

  • Áttekintés: Mik Alonso lehetőségei 2018-ra?

    Áttekintés: Mik Alonso lehetőségei 2018-ra?

    Az idei Forma-1-es világbajnokság amellett hogy izgalmas, számos kérdést is felvet, mint például azt, hogy milyen irányt vehet a kétszeres spanyol világbajnok karrierje.

    „Már a verseny előtt említetted, hogy ez egy pozitív hétvége a számodra. Megmondanád, hogy miért?”

    „Még annál is jobb volt.”

    „Pozitív a jövőjével kapcsolatban?”

    „Igen.”

    Alonsoval kapcsolatban már többféle pletyka és elképzelés szárnya kelt, legutóbb az Azerbajdzsáni Nagydíjon fogalmazott úgy a McLaren pilótája hogy, 2018-ban már egy győztes konstrukciót fog vezetni.

    A GPUpdate.net sorra vette a lehetséges  forgatókönyveket:

    Maradás a Mclarennél

    Fernando Alonso 2015-ben csatlakozott a McLaren csapathoz, mely ismét együttműködésre lépett a Hondával mint motorpartnerrel, remélve hogy ismételten egy olyan sikeres periódust élhet meg a csapattal mint a 80-as évek végén Ayrton Senna és Alain Prost. „Óriási megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy projekthez csatlakozhatok. Tudom, némi időbe fog telni, hogy az élen csatázhassunk a győzelemért és elérhessük céljainkat, de ez nem probléma.” Azonban három éves szenvedésre senki sem fogadott volna. A japán gyártó és a brit csapat között a kapcsolat megromlott és jelenleg a wokingi gárda története leggyengébb szezonját teljesíti. Az esetleges fellendülést a Mercedes motorokra való visszatérés jelentheti, és ez lehet a kulcs Alonso megtartásában. Az új vezetőség igyekezett a kétszeres világbajnok számára kedvező feltételeket teremteni, azonban közel sem biztos hogy a német erőforrások a csapat minden gondját megoldanák. A britek egyértelmű ultimátumot adtak a japánoknak a jövőre vonatkozóan. Minden fejlesztés döntő fontosságú lehet a csapat és a pilóta lépéseinek alakulásában.

    Ismét a Ferrari

    2008-ban kevés esélyt adtak volna arra, hogy Alonso visszatér a Mclarenhez, mégis megtörtént.
    Ezek után nem szabad kizárni az olaszokhoz történő visszatérést sem. A Renault-val két bajnoki címet szerző spanyol a vörösöknél eltöltött évei alatt teljesen elvesztette a hitét és belefáradt abba, hogy egyik évben sem kapott igazán ütőképes autót a csapattól. Csak saját kvalitásának köszönhető hogy 2010-ben és 2012-ben is harcban tudott lenni a címért és csak az utolsó futamon bukta el azt. 2011-ben, 2013-ban, valamint az utolsó Scudeiránál töltött évében pedig esélye sem volt a végső sikerért harcolni. Pár futamgyőzelmet leszámítva nem jött össze az olasz kaland. Az ideiglenes 2015-ös javulás sem hozta lázba Alonsot, aki kitartott a Mclarenhez történő távozása mellett. Az újabb Ferrarihoz való szerződés mellett szólna, hogy a csapat felső vezetése – többek között Luca Di Montezemolo, akivel Alonso rossz kapcsolatot ápolt- már távozott. A jelenlegi vezérkar minden lehetőségre nyitott a jövőben. Sebastian Vettel szerződése idén év végén jár le a csapatnál és a hosszabbítás egyelőre nincs terítéken sem a német, sem Kimi Raikkönen esetében.

    Irány a Mercedes

    Nico Rosberg hirtelen visszavonulása sokkolta a németek vezetőségét, de ez lehetővé tette, hogy újra összeálljon a Hamilton-Alonso páros. Végül a Toto Wolf nem merte a két ilyen erős személyiségű pilótát egymás mellé igazolni, helyette inkább a Williamstől hozták el Valteri Bottast. A finn kontraktusa csak egy évre szól, az ő jövője sem biztosított 2018-ra.
    Bottas jól beilleszkedett a csapatba és jó teljesítményt nyújt ahhoz, hogy a csapat harcban legyen a Ferrarival. A paprikás hangulatú 2007-es év után Lewis Hamilton és Fernando Alonso már rendezte kapcsolatát, valamint a spanyol kijelentette, hogy problémái mindig is a csapat vezetőivel voltak. A Mercedes anyavállalatánál a Daimlernél vannak további aggályok a kétszeres világbajnok szerződtetésével, mivel nem felejtették el az elhíresült kémbotrányban való szerepvállalását, ami komoly pénzügyi következményekkel járt a cég számára.

    A gyári Renault

    A harmadik lehetőség a Renault-nál pocsékul teljesítő Jolyon Palmer helyére szerződni. A franciák komoly infrastrukturális fejlesztéseket hajtottak végre az utóbbi években, ezzel is jelezvén, hogy komoly céljaik vannak a gyári szintű visszatéréssel. Az előrelépés tavalyhoz képest egyértelmű, hiszen sokkal nagyobb a csapat esélye a pontszerzésre, ám a dobogóért való harc és a győzelem még messze van. Ahhoz, hogy a harmadik Alonso-Renault frigy megkötessen a spanyolnak alacsonyabb éves fizetéssel kéne beérnie azzal a tudattal, hogy az enstone-i gárda rövid távon nem tud győztes autót a feneke alá adni. Mivel a McLaren újbóli Mercedes erőforrásra váltása sem garancia a jó konstrukcióra, elképzelhető, hogy a 32-szeres futamgyőztes mindenképpen jobban járna a Renault-val, ahol évről évre képzelik el a fejlődést és első ízben csak 2020-ban szeretnének a világbajnoki címért harcolni. Max Verstappen és Daniel Ricciardo érvényes szerződéssel rendelkeznek a Red Bullnál így ez a csapat elképzelhetetlennek tűnik Alonso számára mivel az osztrákok foggal körömmel ragaszkodnak a jelenlegi pilóta felállásukhoz.

    Forma-1-en kívül

    A McLaren versenyzője nem rejtette véka alá, hogy nagy álma a „Tripla Korona” megszerzése vagyis megnyerni a Forma-1-es Monacói Nagydíjat, az amerikai Indy 500-at és a Le Mans-i 24 órás versenyt. Ez a tripla eddig csak a brit Graham Hillnek sikerült. A legutóbbi indianapolisi versenyen el is indult a kétszeres világbajnok és remek esélyei voltak a győzelemre, ám egy motorhiba miatt kiállni kényszerült. A Le Mans-i 24 óráson való szereplés is napirenden van, de Alonso elismerte, hogy továbbra is a Forma-1-et tekinti az elsőszámú kihívásának és egy harmadik világbajnoki cím mindenek előtt elsőbbséget élvez a karrierjében.

     

  • 1992 óta nem győzött BMW a Norisringen, most Bruno Spengler megtette

    1992 óta nem győzött BMW a Norisringen, most Bruno Spengler megtette

    Bruno Spengler nyerte a DTM Norisringen megrendezett szombati futamát.

    A 61 körös versenyen végig dominálva, elsőként szelte át a célvonalat csapattársa, Maxime Martin előtt. A kanadai és a BMW győzelme történelminek tekinthető, hiszen 25 éve nem győzött a bajor márka ezen a pályán, míg Spengler 4 éve nem állhatott a pódium tetején, akkor Spielbergben tudott győzni. A BMW pilótájának ez volt pályafutása 15 győzelme.  2006-ban még a Mercedest terelgetve tudott nyerni a Norisringen. A harmadik helyet nagy csatában a svéd Mattias Ekström kaparintotta meg az Audival, aki ezzel átvette a vezetést az egyéni bajnokságban.

    „Keményen küzdöttem, és soha nem adtam fel” – mondta Spengler a verseny után. „Természetesen nagyon boldog vagyok egy ilyen nagy siker után. A kocsi nagyszerű volt, mind esőben, mind száraz körülmények között.”

    A kanadai már a futam elején megalapozta győzelmét. A harmadik helyről rajtolva megelőzte a gyengén rajtoló Martint és René Rast-t , majd miután átvette a vezetést elkezdett elszakadni üldözőitől.

    Ekström is elégedett lehetett a futam alakulásával: „Úgy tűnik jó ötlet volt a DTM-et választani a Rallycross Világbajnokság helyett. A Maxime-al (Martin) folytatott csata nagyon jó volt, szeretek itt versenyezni a DTM-ben. Végül inkább nem kockáztattam, elégedett vagyok a harmadik hellyel.”

    A svéd pilóta ma szerzett 15 pontjával, 77 ponttal áll és vezeti a tabellát Rast előtt, akinek 72 pontja van. Annak ellenére, hogy a második helyről kezdhette meg a versenyt ,nem sikerült pontot szereznie a német versenyzőnek. Miután áthajtott a boxutca végén levő vonalon, kapott egy áthajtásos büntetést ez pedig elvette az esélyét a pontszerzésnek.  Az összetett harmadik helyén Jamie Green áll 71 ponttal, őt követi Lucas Auer (69) és Timo Glock(59).  A Mercedes pilóták közül az olasz Edoardo Morata szerepelt a legjobban szombaton, 8. lett. Lucas Auer és Robert Wickens nem tudták befejezni a versenyt, miután a futam elején balesetbe keveredtek.  Vasárnap a második versennyel folytatódik a DTM programja. Az év 8. futama, 17.25 perckor indul.

  • Nyáron érkezik a Williams film

    Nyáron érkezik a Williams film

    A dokumentumfilmet a BAFTA-díjas Morgan Matthews rendezte, és Lady Virginia Williams, a legendás csapatfőnök 2013-ban elhunyt feleségének „A Different Kind of Life” című könyve alapján készült.

    A film klasszikus versenyfelvételeket, interjúkat tartalmaz, illetve megtalálhatóak benne a kor kulcsfigurái mint például a csapat társalapítója, Sir Patrick Head, vagy a gárda világbajnokai, Sir Jackie Stewart, Nigel Mansell és Nelson Piquet. Ígéretek szerint betekintést nyújtanak őszinte beszámolókon keresztül a zárt ajtók mögött történt eseményekbe, amiket a nézők eddig nem láthattak. A premiert július 11-én kedden tartják a Curzon Artificial Eye szervezésében a Curson Mayfairben a Williams csapat, a főszponzorMartini és a Minnow Films részére. A csapatot Claire Williams vezérigazgató-helyettes fogja képviselni egykori és jelenlegi pilótákkal, továbbá 2 legendás autójukat is magukkal viszik az eseményre. A filmet a nyilvánosság előtt először augusztus 4.-én vetítik majd a Curzon Home Cinema-ban.

    „Remélem a rajongók annyira élvezik majd a filmet, mint amennyire én imádom hogy részese lehetek a motorsportok világának.”- nyilatkozta Sir Frank Williams, aki Patrcik Headdel 1977-ben hozta létre a csapatot. „Örülök hogy a családom és a csapatom mögött álló emberek a valódi hősei ennek az alkotásnak.”

    Claire Williams hozzátette: „Ez a film édesapám két nagy szerelméről szól. Mindenki tudja, hogy apám mennyire elkötelezett az autósportért, de csak kevesen ismerik a szüleim házasságának történetét és azt, hogy hogyan alakult a közös életük a csapat történetének csúcsán és a mélyén. Büszkék vagyunk erre a filmre, ami megmutatja, hogy mire képes az emberi akaraterő, hogy túlemelkedjen a nehézségeken, tragédiákon. Ahogy apám is mondaná, büszkék vagyunk a múltra, de készen állunk a jövőre. Szeretnénk Frank örökségére építeni és új fejezetet kezdeni a csapat történelmében.”

    A Williams csapat 1977 óta 7 egyéni és 9 konstruktőri bajnoki címet nyert eddig és ezzel a harmadik legsikeresebb csapat a Ferrari és a McLaren mögött.

    Williams film
    Fotó: Williams Martini Racing