Szerző: Sebők Máté

  • Wolff elszólta magát, gyakorlatilag elárulta, ki lesz Hamilton utódja a Mercedesnél

    Wolff elszólta magát, gyakorlatilag elárulta, ki lesz Hamilton utódja a Mercedesnél

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke lényegében kijelentette, hogy Andrea Kimi Antonelli lesz George Russell jövő évi csapattársa a brackley-i istállónál. Az olasz versenyző érkezését hamarosan hivatalosan is megerősíthetik.

    Február 1-e óta foglalkoztatja a Forma–1-es közvéleményt, hogy ki lesz George Russell jövő évi csapattársa a Mercedesnél. Ezen a napon derült ki ugyanis, hogy Lewis Hamilton jövőre már a Ferrarit fogja erősíteni. Az elmúlt hónapokban több név is felmerült, de a közelmúltban egyre inkább körvonalazódott, hogy ki lesz a befutó. Toto Wolff csapatfőnöknek köszönhetően pedig már gyakorlatilag biztosra is vehető.

    A Red Bull belháborújának kirobbanása után felmerült, hogy Max Verstappen elhagyja eddigi sikereinek helyszínét, és a Mercedeshez igazol. Mindez persze továbbra is benne van a pakliban, de a holland pilóta még a nyári szünet előtt kijelentette, hogy 2025-ben még biztosan marad a helyén, pénteken pedig Wolff erősítette meg, hogy jövőre még biztosan egyesítik erejüket. Az osztrák üzletember azonban később elszólta magát.

    Wolff: Úgy érzem, Verstappen valamikor a Mercedes pilótája lesz

    „Hamarosan bejelentjük, hogy kié lesz a másik ülés – nyilatkozta. – Azt is elmondtam, hogy az autóinkat hajtó két versenyző teljes mértékben, száz százalékig a támogatásunkat élvezi. Éppen ezért 2025-ben két olyan pilótával vágok neki az idénynek, akiknek minden lehetőséget megadunk ahhoz, hogy jól szerepeljenek. Emiatt pedig ebben a fázisban nem akarok a 2026-os felállásról beszélni, mert azt szeretném, hogy George-dzsal és Kimivel működjön a dolog.”

    Ezzel tehát tulajdonképpen beismerte, hogy valóban Andrea Kimi Antonelli lesz Russell jövő évi csapattársa. Persze már korábban is kezdett körvonalazódni, hogy a Mercedes húz egy merészet, és rögtön a saját autójába ülteti a 18. születésnapját a Holland Nagydíj napján ünneplő tinédzsert, hiszen jó néhány teszten van már túl, jövő héten pedig szabadedzésen is részt vehet. Wolff kijelentésével viszont most már biztosra lehet venni ezt a forgatókönyvet.

    Antonelli 2019-ben került be a Mercedes juniorprogramjába meggyőző gokartos eredményeinek köszönhetően. Formaautós karrierjét 2021-ben kezdte el, tavaly és tavalyelőtt pedig minden olyan sorozatot megnyert, ahol teljes vagy majdnem teljes szezont töltött. Azok után, hogy 2023-ban még a Formula Regionális Európa-bajnokságban szerepelt, a Forma–3-at átugorva idén már az F2-ben indul. Bár csapata, a Prema ezúttal közel sem annyira kiemelkedő, mint a korábbi években, két győzelmet már így is szerzett, és csapattársát, a jövőre a Haasnál szereplő Oliver Bearmant magabiztosan veri.

    Antonellit a jövő héten F1-es közegben is megcsodálhatja a közönség

  • Massa a hungaroringi balesetéről: mások sokkal többet szenvedtek nálam

    Massa a hungaroringi balesetéről: mások sokkal többet szenvedtek nálam

    Felipe Massa bizonyos szempontból szerencsésnek tartja magát a 2009-es Magyar Nagydíj időmérőjén történt balesete kapcsán, és úgy véli, a hozzá közel állók többet szenvedtek nála. A Sauber, a Ferrari és a Williams egykori F1-es versenyzője tagadta, hogy emiatt nem nyert több futamot a sorozatban.

    Napra pontosan 15 évvel ezelőtt rendezték a 2009-es Magyar Nagydíjat, ami egyben az jelenti, hogy csütörtökön volt az időmérő évfordulója. Azé az időmérőé, amelyen Felipe Massa elszenvedte a hungaroringi F1-es hétvégék legsúlyosabb és a sportág történetének egyik legfurcsább balesetét. A 43 éves pilóta ennek kapcsán adott interjút a brazil Motorsport.com-nak.

    Mint ismert, Massa fejét a kvalifikáció második szakaszában eltalálta a Rubens Barrichello autójáról leszakadt rugó, aminek következtében elvesztette az eszméletét, és a Mansell-kanyart átvágva magatehetetlenül csapódott a gumifalba. Ezután a Honvédkórházba szállították, ahol a magyar orvosok két műtétjének köszönhetően megmentették az életét. Két napig mesterséges kómában tartották, majd további egy héttel később hazarepülhetett, Brazíliában pedig több plasztikai beavatkozás várt még rá.

    „Nagyon hálás vagyok, hogy ez az én napom volt, hála istennek – utalt arra, hogy az őrangyalai biztosan vigyáztak rá aznap. – Sokan azt mondják, hogy szerencsétlen [eset] volt, de szerintem, ha megnézzük, mi történt… egyfelől nem volt szerencsém, mert a rugó pont a fejemnél kötött ki. Ugyanakkor nagyon szerencsés is voltam, mert ma itt vagyok, élem az életemet, kiváló egészségben, és boldog vagyok, hogy van családom.”

    Massa a 2009-es idény hátralévő részét kihagyta, hogy a felépülésre koncentráljon, és csak a Brazil Nagydíjon tért vissza a paddockba, majd ő intette le a versenyt. Magára az incidensre egyáltalán nem emlékszik, és meggyőződése, hogy a történtek nem neki okozták a legnagyobb nehézséget, hanem azoknak, akiket a legjobban szeret. Hozzátette, manapság minden probléma nélkül lehet beszélni az esetről, akár családon belül is.

    Felipe Massa bal szeme fölött semmi csont nem maradt

    „A hozzám legközelebb álló emberek, Rafaela [Massa felesége – a szerk.], a szüleim, a testvéreim és a barátaim sokkal többet szenvedtek, mint én – vélekedett. – Ők látták a balesetet, én pedig semmit nem láttam abból, ami történt. Rafaela hat hónapos terhes volt Felipinhóval, aki így szintén nem látott semmit. Ugyanakkor ez nem tabutéma a családban.”

    Vallásos ember lévén Massa egyértelműnek tartja, hogy milyen irányba kell köszönetet mondania, hogy ennyivel megúszta a horrorbukást. „Nagyon hálásak vagyunk Istennek, mert még mindig itt vagyok, és velük élek – folytatta. – Katolikus vagyok, minden nap imádkozom, egészséget kérek magamnak és a családomnak. Bár nem járok gyakran templomba, de amikor ott vagyok, bemegyek, és gyertyát gyújtok, hogy hálát adjak.”

    Massa a 2008-as Brazil Nagydíjon aratta pályafutása utolsó futamgyőzelmét, vagyis a balesete után már egyszer sem ünnepelhetett a dobogó tetején az F1-ben. 2010-ben ugyanakkor három forduló után ő vezette a tabellát, majd pontosan egy évvel a történtek után nyerhetett is volna, de a Ferrari Hockenheimben arra utasította, hogy engedje el Fernando Alonsót. Ez a döntés nagyon fájt neki, de úgy véli, ez is bizonyítja, hogy a balesetnek ebből a szempontból nem volt jelentősége.

    „Soha senki nem mondta nekem, hogy nem vagyok ugyanaz – fogalmazott. – A sajtóban persze sokat kritizáltak, mert a balesetem után soha többé nem nyertem futamot az F1-ben. Ugyanakkor többször is közel jártam hozzá. Sajnos Németországban nem sikerült győznöm, azon a futamon, amelyet pontosan egy évvel a balesetem után, 2010. július 25-én rendeztek. Az volt életem egyik legszomorúbb napja. Ezután egy más időszakot éltem meg, mert már nem volt versenyképes autóm, amellyel ugyanúgy harcba szállhattam volna a győzelemért, mint korábban. Nem érzem, hogy bármi is változott volna abban az értelemben, hogy milyen voltam előtte, és milyen vagyok ma. Azt viszont elmondhatom, hogy ma már sokkal jobban tisztelem az életet, mind a sajátomat, mind másokét. Az ember ugyanis soha nem gondolja, hogy bármi megeshet, de amikor mégis megtörténik, sokkal jobban megbecsüli az életet. Én száz százalékig értékelem az enyémet, és minden nap hálás vagyok érte. Remélem, még sok minden áll előttem, hogy továbbra is élvezzem az életet és a vezetést, amelyet szeretek csinálni. Azonban nagy fokú védelemmel és egészséggel, ami a legfontosabb.”

  • Időutazás Montoyával: 2004-es Williams-BMW-jét vezette a kolumbiai (videó)

    Időutazás Montoyával: 2004-es Williams-BMW-jét vezette a kolumbiai (videó)

    Juan Pablo és fia, Sebastian Montoya a Williams 2004-es autóját vezethették Goodwoodban. Előbbi így ismét beülhetett egykori munkaeszközébe, ráadásul még az akkori csapattagok közül is találkozhatott néhánnyal.

    Múlt héten rendezték a 2024-es Goodwoodi Sebességfesztivált, ahol a múlt és a jelen versenygépeit hajtották meg. Ilyenkor többek között a nosztalgiázásé a főszerep, hiszen sokszor előfordul, hogy egy mostani vagy korábbi versenyző az egykori autóját hajthatja meg. Így történt ez Juan Pablo Montoyával is, aki a 20 évvel ezelőtti F1-es kocsiját vezethette.

    Mindez a Williams korábbi részvényesének, illetve igazgatótanácsbeli tagjának, Brad Hollingernek köszönhető. Az amerikai üzletember jelenleg az IndyCarban szereplő, többek között Romain Grosjeant is foglalkoztató Juncos Hollinger Racing társtulajdonosaként tevékenykedik, de ami a mostani téma szempontjából fontosabb, jelenleg ő birtokolja azt az FW26-ost, amelyet Montoya vezethetett.

    A hétszeres Forma–1-es futamgyőztes 2001-től 2004-ig versenyzett a Williamsnél, ezt az autót az utolsó évében vezette. Bár a V10-es motor így is üvöltött, de nyilvánvalóan nem ment a maximumon, már csak azért sem, mert már elszokott ettől a sebességtől. „Mondjuk azt, hogy túl gyors – jellemezte a kocsit. – Nagyon jó, de röhejes módon túl gyors.”

    Persze azért nyilvánvalóan élvezte ezeket a pillanatokat, és ennek hangot is adott. „Lenyűgöző – foglalta össze a 48 esztendős expilóta a volán mögött szerzett élményét. – Brad Hollinger lehetővé tette, hogy vezessük az autóját. Nagyon jó élmény látni sokakat azon srácok közül, akikkel együtt dolgoztam a Williamsnél.”

    Merthogy Montoya számára nemcsak a vezetés miatt volt nosztalgikus ez a hétvége, hanem azért is, mert találkozhatott néhány emberrel azok közül, akik az ő idejében erősítették a Williamst. 2004-ben például nekik is köszöngetően tudott 1:19.525 másodperces kört futni Monzában, ami az átlagsebességet tekintve akkoriban minden idők leggyorsabb körének számított. Másnap aztán nem nyert, Interlagosban viszont igen, így idénybeli egyetlen győzelmével búcsúzott a grove-iaktól, a bajnokságot pedig 58 ponttal az ötödik helyen zárta.

    Ahogyan arra ő is utalt, nemcsak Juan Pablo, hanem fia, Sebastian Montoya is vezethette az FW26-ost. Ahogyan az F1-ben 2010-ben és 2011-ben versenyző Karun Chandhok is, akinek viszont nem ez volt az első élménye a 2004-es Williams volánja mögött, hiszen hat évvel ezelőtt már meghajtotta azt, szintén Goodwoodban.

    Valóra vált álom: ikonikus festésű autót vezethetett Ken Block lánya Goodwoodban (videók)

  • Norris Verstappenről: Ha azt mondja, semmi rosszat nem tett, elveszítette a tiszteletem

    Norris Verstappenről: Ha azt mondja, semmi rosszat nem tett, elveszítette a tiszteletem

    Lando Norris határozott állásfoglalást tett a Max Verstappennel történt ütközésében az Osztrák Nagydíj után, szerinte a hollandot terheli a felelősség, és ha nem ismeri el a hibáját, annak hatása lesz kettőjük viszonyára.

    Norris néhány korábbi körben is támadást intézett már Verstappen ellen az egyenesek végén, és már akkor is jelentette a rádión a holland agresszív védekezését, aki a féktávon is irányt váltva igyekezett megtartani pozícióját. A 64. körben mindkettőjük defektjével járó ütközés lett Norris próbálkozásának vége, a brit pedig végül a bokszba visszatérve kénytelen is volt feladni a futamot, miközben Verstappen a rá kirótt 10 másodperces büntetéssel együtt is ötödik lett.

    „Csalódott vagyok. Ennél többet nem tudok mondani. Jó verseny volt. Erős és tisztességes csatát vártam, de nem mondanám, hogy végül így lett. Nehéz ezt elfogadni. Részemről hibamentes futam volt, jó munkát végeztem” – mondta Norris a Sky Sportsnak

    Dráma Ausztriában, Russell jött ki győztesen Verstappen és Norris ütközéssel záruló párharcából

    „Van egy szabály, nem szabad [ilyen módon] reagálni a hátul lévő versenyzőre. Ő pedig ezt tette, háromból háromszor. Kétszer sikerült elkerülnöm, de harmadszor nekem jött. Elrontotta a saját versenyét, csakúgy, mint az enyémet. Ennél többet nem tudok tenni, a legjobbamat nyújtottam.”  

    „Nem tudok sokat csinálni. Ha a szabályokat nem tartják be, azzal nem tudok mit kezdeni. Nekem az a munkám, hogy gyorsan vezessek. A magam részéről csak folytatnom kell, amit csinálok. Jó munkát végzek. Elégedett vagyok a csapattal.”  

    A brit szerint Verstappen az, aki magyarázattal tartozik – ha pedig ezt nem teszi meg, annak személyes kapcsolatukra is súlyos hatása lesz a továbbiakban.

    „Nem tudom, attól függ, mit mond. Ha azt állítja, hogy semmi rosszat nem csinált, akkor nagyon is el fogja veszíteni a tiszteletemet. Ha elismeri, hogy kicsit buta volt, nekem jött, és valamilyen szinten meggondolatlan volt, akkor továbbra is tisztelni fogom, de ezzel együtt nehéz megemészteni. A győzelemért harcoltunk. A magam részéről igyekeztem korrekt lenni, ő viszont nem volt az” – szögezte le a McLaren pilótája. 

  • Dráma Ausztriában, Russell jött ki győztesen Verstappen és Norris ütközéssel záruló párharcából

    Dráma Ausztriában, Russell jött ki győztesen Verstappen és Norris ütközéssel záruló párharcából

    George Russell nyerte az Osztrák Nagydíjat Oscar Piastri és Carlos Sainz előtt, miután Max Verstappen és Lando Norris ütköztek az élen. A balesetért a címvédőt találták hibásnak.

    Max Verstappen indulhatott az élről az Osztrák Nagydíjon, miután a sprintkvalifikáció és -futam után az időmérőn is legyőzte a mezőnyt. Mellőle Lando Norris várhatta a piros lámpák kialvását, míg a második sorból George Russell és Carlos Sainz rajtolhattak. Ami a hátsó régiót illeti, Csou Kuan-jü a bokszból kezdte meg a 71 körös viadalt. A gumiválasztás nem volt túl változatos, a keményeken nyitó kínai pilótán kívül mindenki a közepesek mellett tette le a voksát az első etapra.

    Soha nem látott dolog történt az Osztrák Nagydíj időmérőjén, de a végeredmény nem lepett meg senkit

    Verstappen jól jött el, mögötte viszont több csata is kialakult: Norris végül megtartotta második helyét Russell-lel szemben, a másik Mercedest vezető Lewis Hamilton viszont sikerrel járt Sainz ellen, és megelőzte őt a 3-as kanyarban. A rajt legnagyobb vesztese Charles Leclerc volt, akinek az Oscar Piastrival történt ütközés miatt megsérült  az első szárnya, és ki kellett állnia, hogy kicseréljék azt. Az ausztrál versenyzőt nem sokkal később Pérez szorította a kavicságyra.

    A címvédő hamar DRS-távolságon kívülre került, és a McLaren versenyzője is ellépett a Mercedesektől, akik viszont csatázni kezdtek: a 3. körben Hamilton elment Russell mellett, de csak ideiglenesen, ugyanis az ifjabbik brit pilóta az állítható hátsó szárny segítségével visszavette a dobogós pozíciót. Mögöttük Sainz, Pérez és Piastri is 1 másodpercen belül voltak az előttük autózóhoz képest.

    A 6. körben aztán már nem Hamilton volt Russell első számú üldözője, ugyanis Sainz visszaelőzte majdani utódját. Igaz, a hétszeres világbajnok elengedte a Ferrarit, miután vizsgálat alatt állt. A következő körben sikertelenül próbálkozott, ellentétben Piastrival, aki nem túl szokványos, ám annál látványosabb módon a 6-os kanyar külső ívén ment el Pérez mellett, és jött fel a hatodik helyre.

    A tervezett kiállások sora a 10. körben kezdődött, amikor Kevin Magnussen a 250. versenyét teljesítő Daniel Ricciardo és Logan Sargeant álltak ki kemény abroncsokért. A következő körben Nico Hülkenberg és Fernando Alonso tették meg ugyanezt. Előbbi közvetlenül csapattársa elé tért vissza, és a dán versenyző a már üzemmeleg gumikon el is vette tőle a pozíciót a 4-es kanyarban. A 36 éves pilóta azonban nem hagyta annyiban, és a következő körben ismét maga mögé utasította az egyszeres dobogóst.

    Hogy Leclerc futama mennyire rémálomszerűen alakult, azt jól szemlélteti, hogy a többiek kerékcseréje után a két Williams között, a tizenkilencedik helyen autózott, és nem tudta megelőzni Alexander Albont. A 17. körben aztán ismét meglátogatta a bokszutcát, és újból közepes abroncsokat kapott. Nem sokkal később legalább Logan Sargeant mellett el tudott menni.

    A 20. körben Fernando Alonso újabb tőle szokatlan hibát követett el, ugyanis a 3-as kanyarban nemes egyszerűséggel felöklelte Csout. Szerencséjükre csak a kerekeik ütköztek össze, így a Sauber versenyzője vissza tudott térni a pályára. A kétszeres F1-es világbajnokot később 10 másodperccel szankcionálták.

    Egy körrel később Hamilton és Pérez, újabb egy kör múlva pedig Russell és Sainz álltak ki friss kemény keverékekért, illetve a 26 esztendős versenyző esetében közepesekért. A kvartettet csak Piastri előzte meg, illetve Pérezt még a Haasok is átugrották. Hamilton és Pérez azonban nem csináltak mindent tökéletesen, ugyanis előbbi a bejáratnál ráment a pályát a bokszutcától elválasztó fehér vonalra, utóbbi túlságosan gyorsan haladt. Ennek következtében mindketten 5 másodperces büntetésben részesültek.

    A 23. körben aztán a versenyt vezető duó is teljesítette első kiállását, így Piastri vette át a vezetést. Két körrel később az ausztrál pilótát is kihívták, így ismét reális sorrend alakult ki az élmezőnyben. Verstappent, pontosabban a Red Bullt viszont elkezdték vizsgálni, mondván, ráengedték a még a saját cseréje előtt álló Norrisra. A címvédő ráadásul a váltásokra kezdett el panaszkodni, ennek ellenére növelte előnyét.

    A futam féltávjához közeledve az élmezőnyben nem változott a sorrend, leszámítva azt, hogy Pérez átment a Haasokon. Hátrébb az Alpine-ok harcoltak, és Esteban Ocon megelőzte Pierre Gaslyt, igaz, csupán a tizenkettedik helyért. Az idősebbik francia pilóta ezután kijelentette a rádióban, hogy csapattársának meg kell előznie az előttük haladó Alonsót.

    Leclerc-nek eközben azt jósolták, hogy még a problémák ellenére is meglehet a pontszerzés. A 34. kör végén ismét kiállt új gumikért, ezúttal megint közepeseket kapott. Nem sokkal később az Alpine-ok megelőzték Alonsót, aki aztán ki is ment a bokszba, letöltve ezzel büntetését. Gasly kis híján Ocont is visszaelőzte, ám utóbbi leterelte őt a pályáról a 4-es kanyarban. A 40. körben aztán folytatódott a két francia versenyző párharca, és ezúttal Gasly jött ki győztesen a kanyarokon át tartó küzdelemből, hogy aztán három körrel később másodszorra is kiálljon. Honfitársa egy körrel később követte őt, miután letört egy nagyobb darab a bal hátsó felfüggesztés környékéről.

    Az élmezőnyből ismét Russell nyitotta meg a második kerékcserék sorát, akinek muszáj volt keményeket kapnia, mivel eddig kizárólag közepes gumikat használt. Egy körrel később Sainz is meglátogatta a bokszutcát sárga oldalfalú abroncsokért, aminek következtében Hamilton és Piastri immáron a harmadik, illetve a negyedik helyet foglalták el. Ebben a pozícióban történt közöttük a helycsere, melynek során az ausztrál versenyző maga mögé utasította a hétszeres világbajnokot.

    Leclerc eközben folyamatosan zárkózott, és az 50. körben már a tizenegyedik pozícióban autózott, az Alpine-ok előtt, ugyanakkor eddigre már Verstappen és Norris is lekörözte őt. Ráadásul Gaslyt ugyanakkor nem zavarta, hogy egy Ferrari van előtte, és elment a monacói versenyző mellett.

    Verstappen körülbelül a 40. kör óta panaszkodott a gumijaira, és az 51. körben érkezett számára a megváltás, amikor a két McLarennel egyetemben kiállt. A Red Bull viszont ezúttal nem hozta a szokásos formáját, és 6,5 másodperc alatt cserélték le a holland versenyző abroncsait, amelyek ráadásul használt közepesek voltak, ellentétben Norriséival. Ha pedig ez nem lenne elég, a kivezető körben el is fékezte magát a 4-es kanyarban, így a következő kör végére már DRS-távolságon belül találta magát a címvédő mögött.

    Sőt, az 55. körben meg is akarta támadni, de végül nem bújt be mellé a 3-as kanyarban. A brit pilóta szerint ugyanakkor ellenfele szabálytalan volt, ugyanis akkor mozdult be, amikor látta, hogy ő is elszánta magát. Verstappen mindeközben meggyőződéssel állította, hogy valami nincs rendben az autóval, ugyanis nincs elég tapadása. Azonban Norris sem volt biztonságban, ugyanis fekete-fehér zászlót kapott pályaelhagyásokért, ami egy utolsó figyelmeztetésnek felel meg.

    Az 59. körben aztán megtörtént az előzés, de Norris szélesre sodródott a 3-as kanyarban, így vissza kellett adnia a pozíciót, ami a 4-es előtt meg is történt. Igaz, a McLaren versenyzője szerint vetélytársa sem volt teljesen szabályos, és ugyanazt ismételte el a rádióban, amit pár perccel korábban mondott.

    A 61. kör végén aztán jött az újabb fordulat, ugyanis Norrist elkezdték vizsgálni pályaelhagyás miatt. Egy körrel később a 24 éves pilóta ismét bevetődött a 3-as kanyarban, és ezúttal Verstappen ment szélesre. Előbbi azt állította, hogy a holland pilótának vissza kell adnia a pozíciót, míg utóbbi szerint a McLaren kiszorította őt.

    A 64. körben Norris megkapta a büntetését, de ez akkor már nem számított: a két versenyző ugyanis kétszer is összeért, és mindezt olyan szerencsétlen módon tették meg, hogy mindketten defektet kaptak. A címvédő valamivel előbb ért be a bokszba, míg a brit versenyzőnek fel kellett adnia a futamot.

    A pályára került törmelék miatt virtuális biztonsági autót rendeltek el, a vezetést pedig Russell vette át. Piastri még előtte megelőzte Sainzot, és 3 másodperces hátrányban vehette üldözőbe a brit pilótát pályafutása első győzelméért. Verstappen még így is az ötödik helyre tért vissza Hamilton mögé, de a sportfelügyelők 10 másodperces büntetést osztottak ki neki az ütközés miatt.

    Innentől kezdve már nem változott az élmezőny sorrendje, így Russell pályafutása során másodszor tudott győzni, míg a dobogóra Piastri és Sainz állhattak fel mellé. Hamilton negyedik lett, míg Verstappen a büntetéssel együtt is megőrizte ötödik pozícióját a szezonbeli legjobb eredményét elérő Hülkenberg előtt. Mögöttük Pérez, Magnussen, Ricciardo és Gasly lett az első tíz sorrendje.

  • A McLaren és a Mercedes után ezúttal a Ferrari végzett az élen a Spanyol Nagydíj időmérője előtt

    A McLaren és a Mercedes után ezúttal a Ferrari végzett az élen a Spanyol Nagydíj időmérője előtt

    Carlos Sainz zárta az első helyen a Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzését, de Lando Norris, Charles Leclerc és Max Verstappen is 1 tizeden belül zárt hozzá képest. A Mercedes szintén nem volt messze.

    Magyar idő szerint szombaton kora délután, a harmadik szabadedzéssel folytatódott a Spanyol Nagydíj hétvégéje a Forma–1-ben. A pénteki szabadedzések Lando Norris, illetve Lewis Hamilton elsőségével zárultak, és a köridők alapján szoros csata volt kilátásban. Igaz, a körülmények kicsit megváltoztak, hiszen az aszfalt hőmérséklete ezúttal csak 42 fokos volt a tréning elején, ami persze továbbra sem alacsony.

    Hamilton az élen a feltámadó Mercedesszel, de meglepetésember is került a második edzés legjobbjai közé

    A bokszutca megnyitása után Hamilton volt az első, aki elhagyta a garázsát, a hétszeres világbajnokot lágy gumikon küldték ki. A Mercedes versenyzője 1:14.178 másodperccel kezdett, ami közel 9 tizeddel volt lassabb, mint a pénteki nap általa futott legjobb köre. Nem sokkal később Max Verstappen is megjelent a pályán, ám a holland pilóta a közepes abroncsokon kezdett, Kevin Magnussen pedig a keményeken nyitott.

    A címvédő a gumihátrány ellenére csak 59 ezreddel bizonyult lassabbnak korábbi riválisánál, miközben egyre inkább benépesült a pálya. Hamilton aztán 1:13.865-re javította az addigi legjobb időt, míg Sergio Pérez feljött a harmadik helyre, de az ő hátránya már 1 másodpercnél is nagyobb volt.

    Bő 10 perc elteltével aztán megérkezett a másik Mercedes, és George RUssell 434 ezreddel felülmúlta csapattársát, szintén a lágyakon. A két Ferrari ugyancsak megelőzte Hamiltont: Carlos Sainz 105, míg Charles Leclerc további 36 ezreddel maradt el az ifjabbik brit versenyzőtől a piros oldalfalú abroncsokon. Utóbbi a rádióban megdicsérte a csapatot, hogy jó munkát végeztek az autóval, és sikerült jelentősen előrelépniük.

    Szűk 20 perc után a McLaren is feliratkozott az eredményjelzőre, sőt, Lando Norris rögtön a második helyre ugrott fel, miután mindössze egyetlen ezreddel felülmúlta a spanyol versenyző idejét, ráadásul mindezt közepeseken.Ezután sokáig nem változott az élmezőny sorrendje, egészen a gyakorlás utolsó harmadáig.

    Ekkor ugyanis sorban jöttek a friss lágy abroncsokon futott körök, és szűk 20 perccel a leintés előtt Alexander Albon 1:13.753-mal feljött az ötödik pozícióba. Oscar Piastrinak ellenben egy hiba miatt csak a hetedik pozícióig sikerült javítania, megelőzve a szintén gyorsuló Haasokat. Csapattársa viszont nem rontott, és a hétvége addigi legjobb idejével átvette a vezetést, 388 ezreddel megelőzve Russellt.

    Hamilton aztán ugyancsak gyorsult, de csapattársát is csak 72 ezreddel tudta megelőzni. Nem sokkal később, ahogyan az várható volt, a 26 esztendős pilóta visszavette a második helyet, és 121 ezredre csökkentette lemaradását másik honfitársa mögött. Ezután viszont jött Sainz, aki mindannyiuknál gyorsabb volt, és 1:13.013-mal állt az élre, míg Verstappen tőle 74 ezreddel lemaradva a harmadik pozícióba ugrott fel.

    A címvédő azonban nem sokáig volt harmadik, ugyanis Leclerc hátránya feleannyi volt Sainzhoz képest, mint neki. Ezzel ki is alakult a sorrend, amely elképesztően szoros időmérőt vetít előre: Sainz végzett az élen, 3 századdal megelőzve Norrist, míg Leclerc és Verstappen szintén 1 tizeden belül vannak. Russell 151 ezredes hátránya szintén nem nagy, míg mögötte Hamilton, Pérez, Albon, Fernando Alonso és Piastri lett a sorrend.

  • Megérti az FIA az új F1-es szabályokat övező félelmet

    Megérti az FIA az új F1-es szabályokat övező félelmet

    Nikolasz Tombazisz ugyan jogosnak tartja a 2026-os F1-es szabályokkal kapcsolatos félelmeket, de úgy véli, ezek csak ebben a pillanatban lennének érvényesek. Az FIA együléses bizottságának igazgatója leszögezte, a csapatokkal együtt fejleszteni fogják a koncepciót.

    Csütörtökön bemutatták a 2026-os szabályzat átfogó paramétereit. Ami a legfontosabbakat illeti, az autók tengelytávja, szélessége és súlya is csökken, ezáltal fürgébbek lesznek. Emellett jön az aktív aerodinamika, illetve eltűnik a DRS, ám a hátul lévőnek így is lesz segítsége extra energiafelhasználás formájában.

    Az új előírásokat azonban nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel. Fernando Alonsónak afelől vannak kétségei, hogy a súlycsökkentést valóban meg lehet valósítani, míg George Russell a várhatóan nagyobb végsebesség miatt fejezte ki aggodalmát. A kanyarokban viszont a leszorítóerő-veszteség miatt lassulni fognak a gépek, James Vowles, a Williams csapatfőnöke pedig odáig ment, hogy kijelentette, szerinte csak néhány másodperccel lesznek gyorsabbak a Forma–2-es kocsiknál. Nikolasz Tombazisz reagált az ezzel kapcsolatos aggodalmakra.

    „Úgy gondolom, hogy jogos lehet a félelem, mert az emberek most egy pillanatképet készítenek arról, hogy milyenek a szabályok egy darab papíron, és a látottak alapján tesznek megjegyzéseket – nyilatkozta az FIA együléses bizottságának igazgatója. – Szóval a felvetett problémákkal kapcsolatban nem aggódom. Nyilvánvalóan teljes mértékben arra számítunk, hogy a teljesítményt tekintve teszünk néhány lépést előre, ezért tettük a mércét kezdetben meglehetősen alacsonyra, hogy a csapatokkal együttműködve erre építhessünk.”

    Alonso szerint a 2026-os autókkal lehetetlen célokat tűzött ki magának az F1

    A leszorítóerő-veszteség oka, hogy csökken az autók légellenállása, ami az egyenesekben előnyt, a kanyarokban viszont hátrányt jelent. Ennélfogva az autókra nem lesz jellemző az a kívülről nézve sokszor döbbenetes kanyarsebesség, mint jelenleg, kérdés, hogy valójában mekkora lesz a lassulás. Tombazisz úgy véli, nem kerülnek az F2 közelébe.

    „Valójában elég egyszerű növelni a leszorítóerőt ezeken az autókon, ha a szabályozásban megvan a szabadság, és pontosan ezt a lépést szeretnénk megtenni – magyarázta. – Szóval megértem az észrevételeket. Nem hiszem, hogy aggódnunk kellene amiatt, hogy ezek az autók nem lesznek gyorsabbak az F2-eseknél, vagy bármi ilyesmi. Ez száz százalékig megoldódik majd az utolsó fázisokban.”

    A görög szakember kiemelte, hogy az új szabályzatot kedden viszik a Motorsport Világtanács elé, amely várhatóan a hónap végéig jóváhagyja azt. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy mindent véglegesítettek: a görög szakember hangsúlyozta, hogy a csapatokkal együttműködve év végéig finomhangolásra lesz szükség. „Mondjuk a hónap végén, valamint 2025 elején, amikor a csapatok elkezdhetik az aerodinamikai fejlesztéseket – mert korábban nem kezdhetik el – számítunk elfogadható mennyiségű pluszmunkára” – fogalmazott.

    Ricciardo durván visszaszólt Villeneuve-nek a kritikája után

  • Ricciardo durván visszaszólt Villeneuve-nek a kritikája után

    Ricciardo durván visszaszólt Villeneuve-nek a kritikája után

    Daniel Ricciardo szezonbeli legjobb szombati időmérős helyezése után nem hagyta szó nélkül Jacques Villeneuve vele szemben megfogalmazott kritikáját, és melegebb éghajlatra küldte a kanadai exversenyzőt. Az ausztrál pilóta kijelentette, Montrealban jobban érezte magát, mint általában.

    Jacques Villeneuve a Sky Sports szakértői csapatát erősíti a Kanadai Nagydíj hétvégéjén, és ha vasárnap meg sem szólalna, már akkor is lenne egy emlékezetes performansza. Pénteken ugyanis élesen bírálta Daniel Ricciardo teljesítményét, aki szerinte öt éve csak kifogásokat gyárt, és úgy véli, a nyolcszoros F1-es futamgyőztesnek már nincs helye a sportágban.

    A kritika alanya előbb a pályán adott csattanós választ, hiszen az időmérőn megszerezte az ötödik helyet, mindössze 178 ezreddel lemaradva a pole pozíciót begyűjtő George Russelltől és a vele azonos idővel végző Max Verstappentől. Ezzel az idei legjobb kvalifikációs eredményét produkálta, legalábbis ami a szombati, normál időmérőket illeti, hiszen a miami sprintkvalifikáción negyedik lett. Ricciardo azonban nem elégedett meg ennyivel, és szóban is visszavágott Villeneuve-nek.

    „Még mindig nem tudom, mit mondott – nyilatkozta a leintés után. – Azt hallottam, hogy sz*rságot beszélt. Azonban mindig ezt teszi. Szerintem túl sokszor verte be a fejét. Nem tudom, hogy jégkorongozik-e, vagy ilyesmi. Nem fogok rá időt szánni. Az összes ilyen ember bekaphatja. Többet is mondanék, de nem baj, magunk mögött hagyjuk őket.”

    Ez lesz Ricciardo célja a soron következő futamokon

    A 34 esztendős versenyző azért nem bírta ki, és végül ennél többet is mondott, amivel újabb kemény üzenetet fogalmazott meg az 1997-es világbajnoknak. „Nem fogok rá időt szakítani – jelentette ki. – A legjobb ötben [végeztem]. Egész hétvégén gyors voltam. Kevesebb mint két tizeddel maradtam le a pole-ról. Szóval egyél sz*rt!”

    Ricciardo ötödik helyét nemcsak Villeneuve megszólalására lehet válaszként értelmezni, hanem arra is, hogy az RB szerződést hosszabbított csapattársával, Cunoda Júkival. Kétségtelen, hogy a japán versenyző az esetek többségében gyorsabb volt nála, miközben ő maga felvetette, hogy a pályán kívüli marketingtevékenységek talán túl sokat vesznek ki belőle. Most mindenesetre jobb állapotban vágott neki a hétvégének, mint általában.

    „Megkérdőjeleztem, hogy mit csinálok rosszul a pályán kívül, vagy talán túl sok időt szánok az ilyen emberekre, és amire eljutok a verseny napjáig, már kicsit laposabb vagyok – magyarázta. – Ennek a hétvégének úgy vágtam neki, hogy kicsit könnyedebbnek éreztem magam, éhes és boldog voltam, és készen álltam arra, hogy néhány embernek azt mondjam, hogy »b*szd meg!«.”

    Leclerc nem kért a Ferrari szájba rágott nyilatkozatából

  • Alonso és Verstappen sem szerény, ezt nem tudná kezelni a Red Bull

    Alonso és Verstappen sem szerény, ezt nem tudná kezelni a Red Bull

    Helmut Marko megerősítette, felmerült, hogy esetleg Fernando Alonso legyen Max Verstappen csapattársa a Red Bullnál, ám úgy véli, ez problémákat szült volna. A bikások tanácsadója szerint a két versenyző nem illene össze, többek között azért, mert „egyikük sem túl szerény”.

    Max Verstappen és Fernando Alonso a jelenlegi Forma–1-es mezőny második és harmadik legeredményesebb pilótája, emellett ők jelentik az aktív világbajnokok kétharmadát. A semleges szurkolók alighanem sok mindent megadnának azért, hogy egy csapatnál lássák őket versenyezni, hiszen előbbi pályafutása csúcsán van, utóbbi pedig az előző két, rosszul sikerült hétvége ellenére szintén magas polcon van.

    Mindez már aligha fog megvalósulni, hiszen Alonso nemrég hosszabbított az Aston Martinnal, és ugyan ezt már sokszor lehetett gondolni, de most már tényleg valószínű, hogy ez az utolsó szerződése. Ugyanakkor a spanyol pilótával kapcsolatban többször is felmerült, hogy esetleg a Red Bullhoz igazoljon, ám ez egyszer sem valósult meg.

    Legutóbb tavaly és idén is felröppent a pletyka, hogy a kétszeres F1-es világbajnok adott esetben Verstappen csapattársa lesz, és Helmut Marko elismerte, hogy náluk is felmerült ez a forgatókönyv, de végül elvetették. „Voltak beszélgetések – nyilatkozta a Red Bull tanácsadója a Formel1.de-nek. –Azonban Max számára nagyon fontos a harmonikus munkakörnyezet, és úgy gondolom, Alonsóval valószínűleg nem ez lett volna a helyzet.”

    Feleslegesen nyelte be élete legrosszabb F1-es eredményét Alonso

    Verstappen és Alonso köztudottan jó viszonyt ápolnak, és ennek már jó néhány alkalommal hangot is adtak. Ugyanakkor könnyen lehet, hogy az osztrák szakembernek igaza van, hiszen számtalanszor bebizonyosodott, hogy egy barátság is tönkremehet, ha a két érintett egyazon istállónál versenyez. Nem beszélve arról, hogy Alonsónak már jó néhány csapattársával volt konfliktusa, azt pedig aligha tűrné, hogy a Red Bull Verstappent favorizálja vele szemben. Marko ugyanakkor más szempontokat is megemlített.

    „Nem, szerintem egy csapat számára ez nagyon nehéz lenne – válaszolta arra a kérdésre, hogy hogyan működne a két versenyző párosa. – Alonso lenne a legidősebb világbajnok az istállónál, Max a legfiatalabb, és generációk választják el őket egymástól. Nem hiszem, hogy Alonso versenyez szimulátoron, vagy egy nagydíj után azonnal beül egy szimulátorba a repülőn. Szóval két ellentétes személyiség. Mindketten nagyon jó versenyzők és személyiségek is, de amikor arról van szó, hogy ki a gyorsabb, egyikük sem túl szerény. Ezt pedig nagyon nehéz lenne pozitív irányba terelnie a csapatnak.”

    Az tehát szinte biztos, hogy Verstappen és Alonso az F1-ben nem lesznek csapattársak, mindez azonban közel sem jelenti azt, hogy máshol sem. Olyannyira, hogy az elmúlt néhány évben már többször is hangot adtak annak, hogy szívesen indulnának együtt a Le Mans-i 24 órás viadalon, amelyet a most 42 éves versenyző egyébként már kétszer is megnyert.

    Verstappen őszinte bírálatot mondott a Red Bull teljesítményéről

  • Megbüntették Piastrit, Norris és a Ferrarik eggyel előrébb kerülnek a rajtrácson

    Megbüntették Piastrit, Norris és a Ferrarik eggyel előrébb kerülnek a rajtrácson

    Oscar Piastrit három hellyel hátrasorolták az Emilia-romagnai Nagydíj rajtrácsán Kevin Magnussen feltartása miatt. Az ausztrál versenyző így a második helyett az ötödik pozícióból indul, míg csapattársa, Lando Norris, valamint a két Ferrari eggyel előrébb lép.

    Max Verstappent ezúttal sem lehetett legyőzni normál időmérőn (a sanghaji sprintkvalifikáción kikapott), amivel Ayrton Senna és Alain Prost rekordját is beállította. A két McLaren azonban nagyon közel volt a címvédőhöz, Oscar Piastri csupán 74 ezredet kapott tőle. Később azonban kiderült, hogy akkor is a holland pilóta indulna a pole-ból, ha a 23 éves versenyző megverte volna.

    Verstappen az imolai pole-lal beállította Senna legnagyobb fennmaradt rekordját

    Piastri ugyanis három rajthelyes büntetést kapott, ami nem is annyira meglepő annak, aki látta a Q1 hajráját. A kétszeres F1-es dobogós ugyanis a Tamburello-sikánban látványosan feltartotta Kevin Magnussent a dán pilóta utolsónak szánt gyorskörén, akinek kicsit korrigálnia is kellett, majd kénytelen volt elvenni a gázt, és beletörődni abba, hogy a tizennyolcadik helyen kiesett. (Az esetet erre a linkre kattintva lehet megtekinteni.)

    Mindez persze nem volt releváns Piastri elbírálása során, ahogyan az sem menthette fel, hogy a hibát valójában nem ő, hanem versenymérnöke követte el. Tom Stallard ugyanis arról magyarázott pilótájának, hogy milyen deltaidőre van szükség, amikor észbe kapott, és szólt neki, hogy figyeljen Magnussenre. Ekkor azonban már késő volt, és mindkét versenyző szempontjából megtörtént a baj.

    A sportfelügyelők szintén ezt a körülményt emelik ki az FIA által közzétett dokumentumban, és hozzátették, hogy más versenyzők esetében a mérnök időben szólt, és el tudták kerülni a feltartást. Éppen ezért ugyan elfogadták azt az érvelést, hogy a pálya kialakítsa miatt Piastri csak az utolsó pillanatban vette észre Magnussent, utána pedig próbált gyorsítani, hogy elmenjen az útból, ez nem jelentett felmentést számára.

    Piastri így a második helyett az ötödik helyről fogja megkezdeni az imolai futamot. A McLaren viszont csapatként csak két pozíciót bukott, hiszen eredeti pozícióját csapattársa, Lando Norris örökölte meg, vagyis ő fog Verstappen mellől, az első sorból nekivágni a viadalnak. A Ferrari szintén örülhet, hiszen így Charles Leclerc a harmadik helyre jön előre, míg a második sort Carlos Sainz egészíti ki.