Szerző: Sebők Máté

  • Verstappen miatt csak egy maradhat? – Wolff tagadta egykori pilótájának elméletét

    Verstappen miatt csak egy maradhat? – Wolff tagadta egykori pilótájának elméletét

    Toto Wolff tagadta Nico Rosberg felvetését, miszerint a következő idény egyfajta „szétlövés” lesz a Mercedesnél George Russell és az újonc Andrea Kimi Antonelli között, mondván, valamelyiküket fel kell áldozni Max Verstappen kedvéért. A csillagos istálló csapatfőnöke elárulta, miért szüneteltetik a holland pilótával, illetve a menedzsmentjével folytatott megbeszéléseket.

    Az Olasz Nagydíj hétvégéjén megtörtént az a bejelentés, amelyre már egy ideje mindenki számított: Andrea Kimi Antonelli fogja váltani a Ferrarihoz távozó Lewis Hamiltont a Mercedesnél, és ő lesz George Russell csapattársa a következő szezonban. Mindez akár izgalmas párosítás is lehet, hiszen a 18 éves versenyzőt generációs tehetségként emlegetik, míg az ifjabbik brit pilóta az évek során számos alkalommal bizonyította már, hogy miért tartozik a mezőny legjobbjai közé.

    Itt a várva várt bejelentés: megvan, ki lesz Hamilton utódja a Mercedesnél

    Szintén közös bennük, hogy mindketten 2025-ig rendelkeznek szerződéssel, és Nico Rosberg szerint könnyen lehet, hogy a következő év végén valamelyikük távozni kényszerül. 2016 világbajnoka ugyanis nem tartja kizártnak, hogy a jövő év egyfajta szétlövés lesz a két versenyző között, és csak az tarthatja meg az ülését, akit a Mercedesnél hosszú távra jobb megoldásnak látnak.

    Nem nehéz kitalálni, hogy a csapat egykori pilótája mire, pontosabban kire alapozza ezt az elméletét. Bár azt mindkét fél megerősítette, hogy Max Verstappen 2025-ben nem lesz a Mercedes pilótája, de 2026-tal kapcsolatban nem hangzott el ilyen állítás. Ha pedig a tendencia folytatódik, a mostani címvédőnek aligha lesz sok kedve a Red Bullnál maradni, pláne annak tudatában, hogy a pletykák szerint a Mercedes sokkal jobban áll az új motor fejlesztésével. Persze hozzá kell tenni, hogy a holland versenyző szerződése 2028-ig szól, de ez aligha lesz akadálya a távozásának. Toto Wolff azonban tagadta korábbi pilótájának felvetését.

    „Hosszú távra tervezünk ezzel a kettőssel. Nagyon fiatal koruk óta tagjai a juniorprogramnak, az pedig egyértelmű, hogy mindig a legjobbakat választjuk – nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Jelen állás szerint [2026-ban is] ez lesz a felállás. Mindig van nyomás: ha az ember minden idők legnagyobbja ellen indul [azonos csapatnál], és legyőzi őt, akkor felvetődik a kérdés, hogy minden idők legnagyobbja továbbra is ennyire jó-e. Ha pedig egy gyerek ellen megy, akkor fordított a helyzet, ami rendben van, és meg kell birkóznia vele.”

    Ugyanakkor az idei év alapján nehéz elhinni, hogy Wolff nem csapna le gondolkozás nélkül Verstappenre, ha lehetősége adódna rá. Korábban ugyanis sokszor hangoztatta, hogy amennyiben a 26 éves versenyző elérhető, ő szívesen látná, és az sem volt titok, hogy voltak tárgyalások, vagy legalábbis tapogatózások a felek között. Ezeknek viszont most ideiglenesen vége.

    Verstappen sokatmondóan reagált Wolff szavaira és a titkos találkozóra

    „Az elmúlt néhány évben folytattunk beszélgetéseket erről, valamikor többször, valamikor kevesebbszer – fogalmazott az osztrák üzletember. – Azonban soha nem jutottunk el arra a pontra, hogy azt mondjuk, »rendben, hogyan hozzuk össze? Szabjunk meg néhány feltételt.« Ezzel párhuzamosan pedig elköteleztük magunkat a pilótáink mellett, hogy a legjobbat nyújtjuk nekik. Ők pedig George és Kimi lesznek. Nem fogok másfelé kacsintgatni, miközben mindent beleadunk, ez az oka, hogy egyelőre szüneteltetjük [a megbeszéléseket Verstappenékkel].”

    Így reagált Hamilton látványos önkritikájára Wolff

  • A McLaren csapatfőnöke elmondta, miért nem alkalmaztak csapatutasítást Norris és Piastri között

    A McLaren csapatfőnöke elmondta, miért nem alkalmaztak csapatutasítást Norris és Piastri között

    Andrea Stella kijelentette, meg fogják nézni, hogy mindkét pilóta betartotta-e a házon belüli szabályokat, amelyeket adott esetben át is alakíthatnak. A McLaren csapatfőnöke elismerte, igenis van esély az egyéni bajnoki címre, ennek ellenére nem mérlegelték a csapatutasítást, melynek révén megcserélhették volna a sorrendet Lando Norris és Oscar Piastri között.

    Bár a McLaren 8 pontra megközelítette a Red Bullt a konstruktőri bajnokságban, és meglepetés lenne, ha Bakuban nem előznének, Lando Norris pedig ugyanennyi egységet hozott Max Verstappenen, a wokingi alakulat számára összességében kihagyott ziccernek számít az Olasz Nagydíj. A Ferrari ugyanis stratégiailag felülmúlta őket Charles Leclerc-rel, ráadásul a két versenyző „rossz” sorrendben ért célba.

    Leclerc csodát tett és szívességet adott Verstappennek az Olasz Nagydíjon

    Ez utóbbi elsődleges oka, hogy Oscar Piastri az 1. körben megelőzte csapattársát a Roggia-sikánban, és átvette a vezetést. Az egyéni tabella állását ismerve már ez is meglepő fejlemény volt, de a McLaren később is hagyta volna őket csatázni. Az első bokszkiállás után ugyanis Norrisszal közölték, hogy a „papajaszabályokat” betartva harcolhat az ausztrál versenyzővel, más kérdés, hogy aztán erre nem volt esélye. Hogy mik ezek az előírások? Azon túl, hogy nyilvánvalóan a csapat házon belüli játékszabályairól van szó, Andrea Stella nem adott részletes magyarázatot, azt viszont elmondta, hogy a történtek fényében átalakíthatják.

    „A pilótákkal meg kell majd vizsgálnunk, hogy megértsük az álláspontjukat, és aztán együtt kiértékeljük, hogy teljes mértékben megfeleltek-e a szabályoknak, vagy sem – nyilatkozta a McLaren csapatfőnöke egy sajtóbeszélgetésen. – Levonjuk a levonandó tanulságokat, majd úgy alakítjuk ki a »papajaszabályokat«, hogy a továbbiakban a lehető leghatékonyabban tudjuk hajszolni a konstruktőri és az egyéni bajnokságot. Most ugyanis már abban a helyzetben vagyunk, hogy el kell ismernünk, nemcsak a gyártók pontversenyét kell néznünk, hanem a pilótákét is: a mi autónk teljesítményét és a Red Bull küszködését látva egyértelműen lehetséges [a győzelem]. Ha csapatként mindkettőt el tudjuk érni, akkor az istállónak és Landónak is olyan körülményeket kell teremteni, hogy mindkét címért harcolhassunk.”

    Azonban egyik téren sem hozták ki a maximumot a futamból. Persze stratégiai kérdésekben előfordul, hogy rossz döntés születik, az viszont már vethet fel kérdéseket, hogy Piastrival miért nem adatták át a második helyet Norrisnak, amikor látták, hogy nincs sansza utolérni Leclerc-t. Stella elmondta, hogy ilyesmi még csak fel sem vetődött.

    Piastri elmondta, miért gondolta úgy, hogy Leclerc csak blöfföl a gumipókerben

    „Ezt nem mérlegeltük – válaszolta az olasz szakember az erre vonatkozó kérdésre. – A futam során gondolkodtunk, hogy Landónak más módon adjunk lehetőséget, de a csere nem merült fel, mert próbáltunk minél nagyobb nyomást gyakorolni Leclerc-re, hogy végül problémái legyenek a bal első [gumijával], például egy blokkolás az egyik sikánban.”

    Ez azonban végül nem történt meg, és a monacói pilóta elvitte a győzelmet a hétvége során egyértelműen a legjobb tempót produkáló McLaren elől, míg Piastri maradt Norris előtt. Ennek következtében a brit versenyző 62 pontra csökkentette a hátrányát Verstappen mögött, és ha ilyen ütemben folytatja a különbség lefaragását, akkor az idény végén megelőzi riválisát, de erre egyáltalán nincs garancia.

    Verstappen már a trónfosztásáról beszélt

  • A Ferrari olyat tett Monzában, amire még soha senki nem volt képes

    A Ferrari olyat tett Monzában, amire még soha senki nem volt képes

    A Ferrari a huszadik monzai győzelmét szerezte meg vasárnap, amivel tovább javították saját rekordjukat; Lando Norris még mindig nem tudott pole pozíciót első körös vezetésre váltani; míg Lewis Hamilton a korábbi győzelmek ellenére az elmúlt öt-hat alkalommal kifejezetten gyengén szerepelt az Olasz Nagydíjon saját magához képest. Az F1 hivatalos honlapján megjelent cikk alapján, de azt némileg kiegészítve összegyűjtöttük az elmúlt hétvége statisztikai érdekességeit.

    • A Ferrari győzelmével kijelenthető, hogy az utolsó három futamot három különböző csapat nyerte – és ebben nincs benne a Red Bull, hiszen a maranellóiak mellett a McLarenről és a Mercedesről van szó.

    Leclerc csodát tett és szívességet adott Verstappennek az Olasz Nagydíjon

    • Charles Leclerc Max Verstappen, Lewis Hamilton és Lando Norris után a negyedik olyan versenyző lett a mezőnyben, aki idén egynél több futamon tudott diadalmaskodni.
    • Leclerc győzelme napra pontosan öt évvel azután született meg, hogy 2019-ben először nyert a tifosi előtt.
    • Leclerc zsinórban harmadik dobogóját szerezte meg (bár Spa-Francorchamps-ban ez csak utólag derült ki), ami idén már másodszor sikerül neki. Érdekesség, hogy a Spához, Zandvoorthoz és Monzához hasonlóan Miamiban, Imolában, illetve Monacóban is két harmadik hely után jött a diadal.

    Leclerc úgy érzi, nem csupán szerencséje volt

    • A Ferrari a huszadik monzai győzelmét szerezte meg konstruktőrként, amivel először fordult elő, hogy egy gyártó hússzor nyerjen egy adott pályán. A vonatkozó ranglista második helyén egyébként a McLaren áll a tizenöt monacói sikerével.
    • Ez volt Leclerc második győzelme az Olasz Nagydíjon, amivel az örökranglistán utolérte a világbajnokság bevezetése előtt (is) versenyző Luigi Fagiolit és Rudolf Caracciolát, valamint Phil Hillt, John Surteest, Jackie Stewartot, Clay Regazzonit, Niki Laudát, Ayrton Sennát, Damon Hillt, Juan Pablo Montoyát, Fernando Alonsót és Max Verstappent.
    • Ez volt a McLaren első monzai dobogója az emlékezetes 2021-es kettős győzelem óta.
    • A Magyar Nagydíj után másodszor fordul elő az idényben, hogy a McLaren mindkét pilótája pezsgőzhet egy futam után. Ahogyan most, úgy akkor is Oscar Piastri végzett előrébb.

    Piastri elmondta, miért gondolta úgy, hogy Leclerc csak blöfföl a gumipókerben

    • A legutóbbi öt versenyen a McLaren pilótái bizonyultak a legeredményesebbnek, mindketten 85 pontot gyűjtöttek ebben az időszakban.
    • Norris pályafutása ötödik pole pozícióját szerezte meg, de ezek közül egyszer sem az élen fejezte be az első kört.
    • Carlos Sainz zsinórban hetedik (a spielbergi sprintet is beleszámolva nyolcadik) alkalommal zárt a legjobb hatban, de ebből csak egyszer, a Red Bull Ringen állhatott dobogóra.
    • Lewis Hamilton 2018-ban nyert és 2019-ben állt dobogón legutóbb Monzában. Azokat a pályákat figyelembe véve, amelyek ebben az időszakban minden évben részei voltak a versenynaptárnak, ilyesmi csak az Olasz Nagydíj helyszínéről mondható el.
    • Verstappen a legutóbbi négy futamból mindössze egyszer állhatott dobogóra. Ezt már a spái verseny után is ki lehetett jelenteni, azelőtt viszont 2020-ban volt utoljára ilyen rossz időszaka.

    Verstappen már a trónfosztásáról beszélt

    • Ahhoz képest, hogy a címvédő tavaly itt döntötte meg Sebastian Vettel (és bizonyos értelmezések szerint Alberto Ascari) rekordját, és nyerte meg sorozatban a tizedik F1-es futamát, ezúttal csak hatodik lett, 37,932 másodperccel elmaradva a győztes idejétől.

    Kiderült, miért „fújt ébresztőt” Verstappen a monzai futamon

    • Sergio Pérez zsinórban a tizenegyedik alkalommal futott be pontszerzőként Monzában, ami a leghosszabb, jelenleg fennálló sorozat.
    • Alexander Albon a silverstone-i után a monzai fordulóan is „ismételt”, vagyis a tavalyi futam után idén is pontot szerzett.
    • A Williams zsinórban harmadszor gyűjtött pontot az Olasz Nagydíjon, ráadásul mindannyiszor egy kilencedik hellyel. Ilyen téren a csapat legeredményesebb pályájáról van szó a 2022-es idény kezdete óta.
    • A következő fordulót eltiltása miatt kiülni kényszerülő Kevin Magnussen nem kevesebb mint tíz év után ért célba pontszerzőként Monzában.

    Történelmi büntetés az F1-ben, eltiltották az egyik pilótát

  • Az utolsó kanyarban dőlt el a bajnoki csata a pályán, így elkerülték az ennél is nagyobb drámát

    Az utolsó kanyarban dőlt el a bajnoki csata a pályán, így elkerülték az ennél is nagyobb drámát

    Leonardo Fornaroli az utolsó kör utolsó kanyarjában előzte meg Christian Mansellt a Forma–3-as bajnokság monzai zárfordulójának főversenyén, így a pályán megszerezte a bajnoki címet Gabriele Mini előtt. Mint később kiderült, egyébként is övé lett volna a végső győzelem, mivel a Prema versenyzőjét kizárták a versenyből.

    A Forma–1 árnyékában a zárófordulójához érkezett a Forma–3-as bajnokság Monzában. A hétvége előtt még hatan is rendelkeztek matematikai eséllyel a végső győzelemre. Leonardo Fornaroli 129, Gabriele Mini 128, Luke Browning 123, Arvid Lindblad 113, Dino Beganovic 100, míg Christian Mansell 97 pontot gyűjtött az előző kilenc hétvégén. Az első hármasnak tehát saját kezében volt a sorsa.

    Az időmérő, illetve a sprintfutam után viszont már csak négyen maradtak játékban, sőt, matematikailag inkább csak hárman. Fornaroli megszerezte a pole pozíciót, majd a leggyorsabb körrel együtt nyolcadikként ért célba, így 135 egységnél tartott. Mini a kilencedik helyével 130 ponttal várta az főversenyt, míg Browning hatodik lett, így 2 pontra megközelítette a Prema versenyzőjét. Ami az istálló másik két pilótáját illeti, Lindblad nullázott, így csak matematikai esélye maradt, míg Beganovicnak a negyedik helye ellenére annyi sem. Mansell szintén nem szerzett pontot, így ő is kiszállt a csatából.

    Vasárnap Fornaroli jól rajtolt, de az 1. kör végén Alex Dunne a szélárnyékot kihasználva megelőzte. A bajnokság szempontjából azonban így is jól állt, úgy pedig pláne, hogy a 2. körben Sami Meguetounif elvette Minitől a harmadik helyet. Ami pedig mindkét olasz versenyző számára jó hír volt, hogy Browning a 3. körben megpördült az Ascari-sikánban, így lényegében kiszállt a bajnoki küzdelemben.

    A brit versenyző közvetett módon balesetet okozott, mivel az őt kikerülni igyekvő pilóták közül néhányan összeütköztek, aminek következtében beküldték a biztonsági autót. A 7. körben aztán újraindult a verseny, és nem sokkal később Fornaroli nagyot hibázott az Ascariban, így visszaesett az ötödik helyre. Mini viszont szintén rontott, amit honfitársa ki tudott használni, és feljött a negyedik pozícióba, de ami ennél is fontosabb volt, hogy bajnoki ellenfele előtt haladt.

    A 10. körben Meguetounif maga mögé utasította Dunne-t így átvette a vezetést, utóbbi mellett ráadásul Mansell is elment. Sőt, a 15., illetve a 16. körben a két bajnokaspiráns is megelőzte az MP Motorsport versenyzőjét, majd Mansellen is átrágták magukat, vagyis már a második, illetve a harmadik pozícióban mentek.

    Két körrel a vége előtt aztán fokozódtak az izgalmak, hiszen Mini a célegyenesben átvette a második helyet. Ezzel még nem örülhetett, akkor viszont már igen, amikor Mansell is visszaelőzte Fornarolit. A Trident pilótája azonban nem adta fel, és az utolsó kör utolsó kanyarjában, a korábban Parabolicának hívott Michele Alboretóban bement az ART versenyzője mellé, aki ugyan lesodródott a pályáról, de összességében szabályosan előzte meg. Ezzel pedig 2 pontot megőrzött, hiszen Mininek már nem volt esélye a futamot megnyerő Meguetounif ellen.

    Nem sokkal később azonban kiderült, hogy az utolsó kanyarban végrehajtott előzés valójában nem a bajnoki címet döntötte el, hanem a még nagyobb drámát akadályozta meg. Minit ugyanis túl alacsony guminyomás miatt utólag kizárták, így az egyébként idén egyetlen futamot sem nyerő honfitársa végül 23 egységnyi előnyben végzett előtte a tabellán. Csapata, a Trident viszont 281 ponttal csak második lett a 352 pontos Prema mögött, de az istállók közötti bajnokság már korábban eldőlt.

  • Kiderült, miért „fújt ébresztőt” Verstappen a monzai futamon

    Kiderült, miért „fújt ébresztőt” Verstappen a monzai futamon

    Max Verstappen szerint vissza kell fordítaniuk a jelenlegi folyamatot, miután autója domináns kocsiból egy „szörnyszülötté” vált. A címvédő azt is elárulta, mire utalt, amikor a háttéremberek ébrenlétéről érdeklődött.

    Max Verstappen immáron zsinórban hatodik alkalommal nem nyert futamot, amire utoljára a 2020-as idényben volt példa. Az Olasz Nagydíj hétvégéje ráadásul kifejezetten rosszul sikerült számára, hiszen az időmérőn csak a hetedik helyet szerezte meg, ami a tavalyi miami kvalifikáció óta a legrosszabb Q3-as szereplése volt, másnap pedig hatodikként ért célba.

    Leclerc csodát tett és szívességet adott Verstappennek az Olasz Nagydíjon

    Mindez hatalmas kontrasztot jelent az év elejéhez képest, amikor még úgy tűnt, hogy a Red Bull hasonló fölényben lesz, mint tavaly. A fejlesztések azonban közel sem váltak be annyira, mint a McLaren, a Ferrari vagy éppen a Mercedes esetében, így most már semmiképpen sem a Red Bull számít az első számú erőnek. Verstappen kijelentette, ezen változtatniuk kell.

    „Mindenki számára elég egyértelmű volt, hogy mit kell tennünk – nyilatkozta a Viaplaynek a futam után. – Most már csak vissza kell fordítanunk [a folyamatot]. Ezt nem könnyű gyorsan megtenni. Aztán, ha rá tudjuk tenni az autóra [a fejlesztéseket], akkor újra vezethetőbbé válik. Tavaly volt egy nagyszerű kocsink, amely minden idők legdominánsabb autója volt, és gyakorlatilag egy szörnyszülötté változtattuk, szóval ezt vissza kell fordítanunk. Nem számít, hogy hány hétig tart. Csak hajtanunk kell, és teljes erőbedobással kell dolgoznunk, nincs kifogás.”

    A verseny közepén Verstappennek volt egy meglehetősen érdekes rádióüzenete. „Felébrednének a háttéremberek? Ez fontos” – üzent versenymérnökén, Gianpiero Lambiasén keresztül. Ezt akkor nem nagyon lehetett mire vélni, de, mint kiderült, ezúttal közel sem amolyan vicceskedő kiszólásról volt szó, mint például a 2020-as 70. Évfordulós Nagydíjon.

    „A futamon viszonylag üres volt az akkumulátorom, miközben Lando [Norrisszal] csatáztam. Aztán egy bizonyos beállításra kellett váltanom. Egy ponton meg kell mondaniuk, hogy mikor mehetek vissza a gyorsabb beállításra. Megkérdeztem, hogy »visszamehetek?«. »Ő, igen, igen, visszamehetsz.« Aztán arra gondoltam, hogy »ez mi? Nektek egész idő alatt rendelkezésre áll az összes adat, pontosan látjátok, mikor tehetem meg ezeket a lépéseket.« Nem nekem kellene megkérdeznem, hogy mikor térhetek vissza. Lehet, hogy a senki földjén vagyunk, de attól még kontrollálni kell a dolgokat, máskülönben otthon is maradhatnék.”

    Verstappen már a trónfosztásáról beszélt

    Persze ez utóbbit Verstappen egyáltalán nem teheti meg, hiszen a Holland Nagydíjhoz hasonlóan Norris ezúttal is 8 pontot faragott le a hátrányából, ami időarányosan elég ahhoz, hogy év végére megfordítsa az állást. Persze nem lesz mindig pontosan ennyi a különbség, de a jelenlegi tendenciákat látva inkább arra van esély, hogy a két versenyző között nagyobb lesz a differencia. Ami pedig a konstruktőri összetettet illeti, ha minden a papírforma szerint alakul, akkor a következő forduló végén már a McLaren lesz az élen.

  • Zseniális fotó: így „csatlakozott” Leclerc és barátnője csókjához a monacói pilóta kutyája (kép)

    Zseniális fotó: így „csatlakozott” Leclerc és barátnője csókjához a monacói pilóta kutyája (kép)

    Charles Leclerc monai győzelme után remek kép született, amikor a monacói pilóta és barátnője között elcsattant a csók. Ehhez ugyanis kutyája, Leo is „csatlakozott”.

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Charles Leclerc zseniális taktikai húzással nyerte meg a vasárnapi Olasz Nagydíjat. A Ferrari versenyzője az első kiállásoknál még lekövette Lando Norrist – aminek következtében pozíciót vesztett vele szemben –, másodszorra viszont nem jött ki a bokszba, és végül ez bizonyult a nyerő stratégiának.

    Leclerc csodát tett és szívességet adott Verstappennek az Olasz Nagydíjon

    Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a győzelem ünneplése során a 26 éves pilóta találkozott a számára kedves emberekkel, már persze akik jelen voltak. Természetesen nem maradhatott ki barátnője, Alexandra Saint Mleux sem, akivel elcsattant az ilyenkor már-már kötelező csók. Csak éppen Leclerc kutyája, úgy döntött, hogy ő is pusziszkodni akar, így ő is „beszállt”, amit sikerült is megörökíteni.

    Az immáron hétszeres Forma–1-es futamgyőztes 2023 óta alkot egy párt a 22 éves TikTokkerrel, akinek jelenleg több mint 1 millió követője van a népszerű felületen, ahol smink-, illetve divattal kapcsolatos videókat tesz közzé, de gyakran megmutatja kedvenc képzőművészeti alkotásait, legyen szó múzeumi darabról, vagy olyanról, amelyet online talált. Ez sem véletlen, hiszen egy művészeti egyetem hallgatója volt.

    Először 2023 márciusában látták őket együtt, majd Leclerc két hónap múlva erősítette meg, hogy párkapcsolatban él, amivel egyértelművé tette a frigyet. Nem sokkal később aztán már nyilvánosan is mutatkoztak együtt: a tavalyi wimbledoni teniszbajnokságra látogattak ki, majd később Saint Mleux jó néhány versenyre elkísérte barátját.

    Ami az ebet illeti, korábban Lewis Hamilton aratott nagy sikert kutyáival, illetve most már csak kutyájával, Roscoe-val. Néhány hónapja azonban Leclerc bejelentkezett a hétszeres világbajnok „trónjára” ezen a téren, amikor először megosztott egy képet hosszúszőrű tacskójáról, Leóról. Természetesen a közönség imádta, azóta pedig már futamhelyszíneken is lehetett látni.

    Leclerc kimaxolja a cukiságot, Hamilton nyomába lép

  • Hamiltont még meg is büntették a rosszul sikerült időmérője után, ismét kizártak egy versenyzőt

    Hamiltont még meg is büntették a rosszul sikerült időmérője után, ismét kizártak egy versenyzőt

    Lewis Hamiltont háromhelyes rajtbüntetéssel, míg Alexander Albont kizárással sújtották a sportfelügyelők a Holland Nagydíj időmérője után. A hétszeres világbajnok Sergio Pérez feltartása, míg a Williams versenyzője szabálytalan padlólemez miatt kapta a büntetést.

    Bár már órák teltek el a Holland Nagydíj kvalifikációja óta, változott a zandvoorti futam rajtrácsa. Azt már közvetlenül a leintés után lehetett tudni, hogy Lewis Hamiltont vizsgálják, miután még a Q1-ben feltartotta Sergio Pérezt. Az viszont jóval később derült ki, hogy az egyébként remek nyolcadik helyet szerző Alexander Albon autóját szabálytalannak találták.

    Verstappennek megszakadt a hazai sorozata, Norris óriási körrel happolta el előle a pole pozíciót

    A hétszeres világbajnok a 9-es kanyarban volt útban a mexikói pilóta számára, aki úgy reagálta le a történteket, hogy idiótának titulálta ellenfelét. A Mercedes versenyzője ellenben már akkor kijelentette, hogy elég helyet hagyott, és később Sam Collins, az F1 TV technikai elemzője is arra jutott, hogy a hatszoros F1-es futamgyőztesnek bőven lett volna lehetősége az ideális íven maradni.

    A sportfelügyelők azonban másként látták. Azt elismerték, hogy a kivezető körén lévő Hamilton valóban lassított, és eleinte nem volt útban, de megítélésük szerint a 39 éves pilóta a kanyarkijáratnál már visszatért Pérez elé, akadályozva őt a gyorskörében. Ennek következtében háromhelyes rajtbüntetéssel sújtották a pályán tizenkettedik helyen végző versenyzőt. Pérez egyetértett a döntéssel.

    „Mindent megtett, de sajnos rosszkor volt rossz helyen – nyilatkozta még bőven az ítélet megszületése előtt. – A sportfelügyelők idén nagyon szigorúak voltak. Én ennél sokkal rosszabbért kaptam büntetést, úgyhogy arra számítok, hogy sajnos büntetést fog kapni. Szerintem mindent megtett, amit tudott. Vélhetően kicsit több mozgásteret kellene adni ezen a téren, de ez van.”

    Alon viszont ennél is rosszabbul járt, ugyanis a thai pilótát kizárták az időmérőről. A sportfelügyelőknek ebben a a kérdésben nem volt más választásuk, hiszen az autó nem felelt meg a technikai szabályzatban található 3.5.1-es cikkely a) pontjának, amely a padlólemez méretére vonatkozik. A Williams képviselői nem vitatták, hogy az FIA mérései szabálytalan értéket jeleztek, de azzal érveltek, hogy a csapat eszközei mást jeleztek. A döntéshozók ugyanakkor leszögezték, hogy előbbi a releváns, így diszkvalifikálták a kétszeres F1-es dobogóst. A grose-i alakulat így katasztrofális kvalifikációt zárt, hiszen Logan Sargeant el sem tudott indulni a harmadik szabadedzésen elszenvedett balesete után.

    A sportfelügyelők korábban egy harmadik büntetést is kiosztottak, de ennek nem volt hatása a rajtrács sorrendjére. Nico Hülkenberget azért vizsgálták, mert még a harmadik szabadedzésen sérült autóval tért vissza a bokszba. Mindezt veszélyesnek titulálták, de kiemelték, hogy egyrészt viszonylag közel volt a bejárathoz, amikor balesetet szenvedett, másrészt a pilóta nem láthatja teljesen az autó állapotát, ezért a Haast részesítették megrovásban.

  • Norris nagy csatára számít Verstappen ellen, aki nem akart a győzelemről beszélni

    Norris nagy csatára számít Verstappen ellen, aki nem akart a győzelemről beszélni

    Lando Norris elárulta, számára égig simán alakult a Holland Nagydíj időmérője, bár a körülmények nem könnyítették meg a dolgukat. Ez utóbbira Max Verstappen és Oscar Piastri is kitért: előbbi elégedetten értékelt, utóbbi kevésbé.

    Nem hozott meglepetést a Holland Nagydíj időmérője, legalábbis ami a pole pozíciót megszerző pilóta személyét illeti: Lando Norris remek körrel bizonyult a leggyorsabbnak, 356 ezreddel megelőzve a hazai pályán másodikként záró Max Verstappent. A címvédő ezzel megfosztotta a McLarent a teljes első sortól, hiszen a harmadik Oscar Piastri lett.

    Verstappennek megszakadt a hazai sorozata, Norris óriási körrel happolta el előle a pole pozíciót

    Norris idei harmadik, pályafutása negyedik rajtelsőségét érte el. „Csodálatos ez a nap, jó visszatérni [az élre], és a pole-ból rajtolni – nyilatkozta a leintés utáni interjúk során. – Jó kör volt, hogy őszinte legyek. Végig simán ment az időmérő, és összeraktam néhány jó kört, főleg ami az utolsót illeti, amely mindig a legfontosabb. A csapat nagyszerű munkát végzett, elégedett vagyok a mai nappal.”

    A McLaren minden helyzetben jól viselkedett, de csak látszólag volt könnyű vezetni az autót. „Szerintem azért nehezebb, mint amilyennek tűnik – reagált Norris a felvetésre. – A panaszkodás oka, hogy nem volt könnyű odakint, soha nem lehetett tudni, hogy mire érdemes számítani, mennyivel jobban lehet nyomni, hol vannak a határok. Persze végső soron ez a mi munkánk. Nem volt könnyű, de komfortosan éreztem magam, az autó lenyűgöző volt. Hosszú idő után először kaptam némi fejlesztést a kocsira, és minden remekül működött, úgyhogy nagy köszönet jár a csapatnak.”

    A brit versenyző idén Montmelóban és a Hungaroringen rajtolhatott az élről, de mindkétszer elvesztette a vezetést az első métereken. Ebből a szempontból jó hír számára, hogy Zandvoortban jóval közelebb van az első kanyar, másfelől viszont Verstappentől jó szereplésre számít. „Izgatott vagyok a holnapi nappal kapcsolatban – jelentette ki. – Biztosan kemény lesz, Max egész hétvégén gyors volt. Ma elkaptuk őket, de így is második, és jó csatára készül, pláne a hazai futamán. Szóval nagyon várom már.”

    Verstappen ugyan igencsak kikapott ellenfelétől, de a második hellyel elégedett lehet. „Az egész időmérőn hiányzott egy kis tempó – kezdte. – Megpróbáltam a lehető legjobbat nyújtani, és természetesen nagyon örülök, hogy az első sorban lehetek. A szél miatt nagyon trükkösek voltak a körülmények. Folyamatosak voltak a széllökések, úgyhogy minden egyes körben más volt az érzet, ezért nem igazán lehetett kialakítani egy referenciát. Boldog vagyok a második hellyel, szerintem a tegnapi nap után ez jó eredmény.”

    A címvédő sokszor látványosan küzdött az autóval a pálya egyes részein, ami nyilvánvalóan nem könnyítette meg a dolgát. „Nem a legkönnyebb most a vezetés, de csak a tizenegyes és a tizenkettes kanyarok voltak kicsit nehezek, a kör többi része viszonylag jó volt – magyarázta. – Meglátjuk, remélhetőleg holnap rendben lesz a kocsi.”

    Verstappen először kapott ki hazai időmérőjén, és a győzelmek tekintetében is makulátlan aránnyal rendelkezett a hétvége előtt. A holland pilóta ugyanakkor óvatosan fogalmazott ezzel kapcsolatban. „Ez egy jó célkitűzés, de amikor az embernek több mint három tized a lemaradása az időmérőn, akkor úgy vélem, reálisnak kell lennünk – szögezte le. – Egyszerűen megpróbálom a legtöbbet kihozni a holnapi futamból.”

    Piastri a Q3 első körei után még a második helyen állt, ám Verstappen a legvégén megelőzte őt.„Egyszerűen nem végeztem elég jó munkát – mondta önkritikusan. – Szerintem a kör első fele elég jó volt, a másodikban pedig nem volt meg az, amire szükségem lett volna. Az autó nagyon gyors volt ezen a hétvégén, ezért kicsit csalódott vagyok, hogy nem végeztem előrébb, de továbbra is jó versenyautó van alattunk, amellyel sok pontot lehet szerezni, és ez remélhetőleg holnap sikerülni fog.”

    Piastri elégedett a McLaren fejlesztéseivel, bár hozzátette, a szeles körülmények miatt nem biztos, hogy ebből a szempontból mérvadó ez a hétvége. „Szerintem úgy viselkedik, ahogyan arra számítottunk, és mindig jó, amikor valami új dolog kerül a kocsira – ecsetelte. – Nem most a legjobbak a körülmények ahhoz, hogy megállapítsuk, mennyire hatékonyak [az újítások], de ha valami gyorsabbá teszi az autót, annak örülök.”

    Hogy mire lehet számítani tőle a versenyen? Az ausztrál versenyző óvatos optimizmussal felelt. „Ez egy másik kérdés – vélekedett. – A hosszú etapon jónak tűnt a tempó, és a legutóbbi hétvégéken elég gyors voltam. Bízunk benne, hogy jó napunk lesz holnap, jól rajtolok, és ha lehetséges, akkor javítok a pozíciómon.”

  • Verstappennek megszakadt a hazai sorozata, Norris óriási körrel happolta el előle a pole pozíciót

    Verstappennek megszakadt a hazai sorozata, Norris óriási körrel happolta el előle a pole pozíciót

    Lando Norris nagy előnnyel szerezte meg a pole pozíciót a Holland Nagydíj időmérőjén Max Verstappen és Oscar Piastri előtt. Carlos Sainz és Lewis Hamilton már a Q2-ben kiestek, a hétszeres világbajnok ellen ráadásul vizsgálat is indult.

    Felhős, de száraz időjárási körülmények kezdődött meg a Holland Nagydíj időmérője Zandvoortban. A legrelevánsabb második szabadedzés alapján előzetesen a Mercedesek és a McLarenek pilótái tűntek a legesélyesebbnek a pole pozícióra. A harmadik gyakorláson ebből a szempontból nem lettünk okosabbak, hiszen az esőben zajlott, ráadásul Logan Sargeant balesete miatt hosszú ideig piros zászló volt érvényben.

    Az esőben hatalmas baleset tette értelmetlenné az F1 utolsó edzését

    Nico Hülkenberg és Csou Kuan-jü vezetésével a mezőny tagjai kirajzottak a pályára. Az első mért kört a német versenyző autózta, a Haas pilótája 1:13.062 másodperccel kezdett. Az első próbálkozások után 1:11.375-tel Lewis Hamilton állt az élre, mindössze 2 ezreddel megelőzve Lando Norrist, és további 164-gyel Oscar Piastrit. Max Verstappen azonban valamivel később iratkozott fel az eredményjelzőre: a holland pilóta 18 ezreddel maradt el a hétszeres világbajnoktól. Utóbbi viszont konfliktushelyzetbe keveredett, miután Sergio Pérez utolérte őt. A Red Bull versenyzője idiótának nevezte ellenfelét, aki azonban kijelentette, bőven kitért az útjából. Ennek ellenére a sportfelügyelők vizsgálatot indítottak az ügyben.

    Az utolsó próbálkozások előtt a két RB, a két Sauber, valamint az idő nélküli Sargeant állt kiesésre, de Carlos Sainz sem nyugodhatott meg, hiszen 2 perccel a Q1 vége előtt mindössze a tizenötödik pozíciót foglalta el. A Ferrari versenyzője azonban a friss lágyakon annyit javított, hogy ideiglenesen átvette a vezetést. Végül Pérez és George Russell is megelőzte, előbbi 1:11.06-tal zárt az élen. Cunoda Júki szintén megmenekült a kieséstől, ellentétben Daniel Ricciardóval. Az ausztrál versenyző mögött Valtteri Bottas és Csou lett a sorrend, Sargeant autóját pedig nem tudták időben helyrehozni.

    A Q2-ben a két Ferrari hagyta el a garázst először: Charles Leclerc 1:11.665-tel kezdett, 17 századdal felülmúlva csapattársát. Később aztán benépesült a pálya, és Piastri 1,160 másodperccel bizonyult gyorsabbnak a monacói versenyzőnél. Norris viszont 9 ezreddel még őt is felülmúlta, míg Russell 56 ezredet kapott honfitársától. Mögöttük Verstappennek és Hamiltonnak már nagyobb volt a lemaradása, míg Leclerc feljött a hatodik helyre.

    A hajrá felé közeledve Kevin Magnussen, Pierre Gasly, Cunoda, Hülkenberg és Alexander Albon álltak kieső helyeken. A francia s a thai versenyző azonban eleget tudtak javítani, így meglepetésre Sainz és Hamilton kerültek a tizenegyedik, illetve a tizenkettedik helyre. Mögöttük Cunoda, Hülkenberg és Magnussen lett a sorrend. Az élen nem változott a helyzet, miután az első négyes nem jött ki, bár Verstappent többen is megelőzték.

    A Q3 első próbálkozásai után Norris 1:10.074-gyel állt az élre, 119 ezreddel megelőzve Piastrit, míg mögöttük Verstappen, Russell, Leclerc és Gasly volt a sorrend, a többiek pedig még nem mentek ki a pályára. A szakasz közepén csak a két Aston Martin volt a pályán: Fernando Alonso az ötödik, míg Lance Stroll a hetedik pozícióba jött fel.

    A hajrában aztán az élmezőny minden tagja javított, de Norris 1:09.673-as köre kiemelkedőnek bizonyult, és 356 ezreddel verte meg a mezőnyt. Verstappennek ugyan megszakadt a hazai pole-sorozata, hiszen az elmúlt három évben egyaránt elsőként kezdhette meg a zandvoorti versenyt, de az első sorral elégedett lehet, míg Piastri a harmadik helyre csúszott. Mögöttük Russell, Pérez, Leclerc, Alonso, Albon, Stroll és Gasly lett a sorrend.

    A Holland Nagydíj időmérőjének végeredménye

  • Briatore „túl olcsónak” nevezte Newey-t, és beolvasott az Alpine előző vezetőségeinek

    Briatore „túl olcsónak” nevezte Newey-t, és beolvasott az Alpine előző vezetőségeinek

    Flavio Briatore azzal viccelődött, hogy a Red Bulltól távozó Adrian Newey a számára túl olcsó, majd kijelentette, egy fecske mérnöki szinten sem csinál nyarat. Az Alpine tanácsadójaként dolgozó korábbi csapatfőnök úgy véli, a francia istállónak rossz vezetői voltak az elmúlt években.

    Bár informálisan valójában soha nem tűnt el igazán, hivatalosan csak nemrég tért vissza a Forma–1 körforgásába Flavio Briatore, a Benetton és a Renault egykori csapatfőnöke. Az olasz üzletember tanácsadói szerepet tölt be ezen istállók jogutódjánál, az Alpine-nál. Mindeközben pedig kendőzetlenül kimondja a véleményét, ahogyan ez a Holland Nagydíj hétvégéjén is történt.

    Tényleg megtörtént: korábbi tönkretevőjét hívta segítségül az Alpine

    Briatore nyilvánvalóan azzal tudná a leginkább berúgni az ajtót, ha egy igazán nagy nevet csábítana el. Ez Carlos Sainz esetében nem sikerült, Adrian Newey, a Red Bulltól távozó korábbi technikai főigazgató neve pedig fel sem merült, ennek ellenére megkérdezték tőle, hogy megkörnyékezte-e a brit szakembert. „Ő kicsoda? – kérdezett vissza nyilvánvalóan viccből egy sajtóbeszélgetésen. – Nekem ő túl olcsó.”

    „Totális szarban vagyunk” – így hívta vissza a kétes hírű megmentőt a makacs Renault-vezér

    Persze a humoros megjegyzés mellett komoly, racionális gondolat húzódik. Az Alpine szörnyen kezdte a szezont, ráadásul a mérnöki csapatukból többen is távoztak. Azóta leigazolták David Sanchezt, aki az ügyvezető technikai igazgatói pozíciót tölti be, de persze egy fecske nem csinál nyarat. Ez pedig Briatore szerint mindenkire igaz.

    A McLarennél tett rövid kitérő után a szenvedő Alpine-nál kötött ki a Ferrari korábbi mérnöke

    „Az ember ott van a piacon, benne van az üzletben, és beszél másokkal a visszatérésről – fogalmazott. – Legyen az a motorsport, egy étterem vagy a szórakoztatóipar, benne kell lenni az üzletben, az Alpine pedig kicsit a periférián volt. Az Alpine-ról már senki nem beszélt. Most ott vagyunk, megvan a pénzügyi háttér, megvan az elnök támogatása, és egy nagy csoport áll mögöttünk. Ha szembejön velünk egy jó lehetőség, akkor persze élünk vele, de csak akkor, ha az jó a csapatnak, mert ez nem az egóról szól. Ezt vagy azt a mérnököt hiába hoznánk el, [önmagában] egy ember nem változtatja meg az istálló [működését], erre vannak jó példák. Rengetegszer előfordul, hogy az emberek mindent megvesznek, megvásárolják a jövőt, hogy nyerjenek, és bármit megszereznek, amit akarnak, csak vásárolnak, vásárolnak és vásárolnak, de az eredmény nem igazán arányos ezzel.”

    Biratore érkezésének eddigi talán legnagyobb horderejű híre, hogy Bruno Famin helyét Oliver Oakes vette át a csapatfőnöki székben. Amióta Cyril Abiteboulnak 2020 végén megköszönték a munkát, azóta előbb Marcin Budkowski látta el a vezetői feladatokat, majd Otmar Szafnauer és Famin következett. A 74 esztendős üzletember szerint egyikük sem végzett jó munkát.

    Három F1-es pilótánál is fiatalabb csapatfőnök veszi át az Alpine irányítását

    „Lényegében nem volt menedzsment – jelentette ki. – Szerintem ez volt az Alpine problémája. Azt gondolom, hogy egy ponton rossz menedzsereket választottak. Úgy vélem, a rossz vezetők listája elég hosszú volt, a jókról pedig nincs lista. Az enstone-i alakulatot pedig nem könnyű menedzselni. Ez egy nagycsapat, egy nagy szörnyeteg. Az embernek ott kell lennie. Egy olyan istállót, mint az Alpine, nagyon nehéz Párizsból vagy máshonnan irányítani. Szükség van a napi jelenlétre.”

    Nem is a csapat felélesztése, hanem a felszámolása miatt hívta vissza Briatorét a Renault?