Szerző: Sebők Máté

  • A Mercedes korábbi trükkjével verne át mindenkit a Red Bull? – Horner reagált a vádakra

    A Mercedes korábbi trükkjével verne át mindenkit a Red Bull? – Horner reagált a vádakra

    George Russell szerint a Red Bull szándékosan visszafogja az autóit annak érdekében, hogy ezt ne a szabályalkotók tegyék meg velük. Christian Horner, a bikások csapatfőnöke mindezt tagadta, egyúttal kicsit odaszúrt a Mercedesnek.

    Brutális fölénnyel kezdte a 2023-as Forma-1-es idényt a Red Bull. Az első három hétvégén mindannyiszor begyűjtötték a pole pozíciót, valamint megszerezték a futamgyőzelmet, és kétszer még a második hely is az övék volt, ráadásul nagyon simán. Ennek tudatában nagyon nehezen képzelhető el, hogy az energiaitalos alakulat ne gyűjtené be mindkét világbajnoki címet.

    A nyitóverseny után George Russell odáig ment, hogy a Red Bull mind a 23 fordulót megnyerheti idén, amire eddig csak akkor volt példa, ha az 1950-től 1960-ig az F1-es vb-be is beleszámító Indy 500-akat nem vesszük figyelembe, de akkor még sokkal rövidebb volt a versenynaptár. A brit pilóta ismét jelentkezett egy olyan kijelentéssel, amely akár vitát is kavarhat.

    „Biztos, hogy visszafogják magukat – utalt a The Chequered Flag című podcastban a Mercedes versenyzője arra, hogy a Red Bull szándékosan nem hozza ki a maximumot az autójából. – Szerintem szinte szégyellik megmutatni a teljes potenciáljukat, mert minél gyorsabbnak tűnnek, a sportág [vezetése] annál inkább megpróbálja visszafogni őket.”

    Bahreinben a Red Bull bevallottan nem ment a maximumon, de ennek hátterében nem a Russell által elmondottak állnak, hanem sokkal inkább a megbízhatóság, amely akkor sem volt tökéletes. Ami a melbourne-i versenyt illeti, Max Verstappen aligha adott bele mindent, miután visszaelőzte Lewis Hamiltont, de még így is belefért neki, hogy egyszer kicsússzon. Az egyszeres futamgyőztes tudni véli, hogy mekkora a különbség a Red Bull és a többiek között.

    „Szerintem vélhetően hét tized előnyük van a mezőny többi részével szemben reálisan – jelentette ki a 25 éves pilóta. – Nem tudom, hogy jelenleg milyen a tempókülönbség, de Maxnak nincs oka arra, hogy nyomja, ahogyan a Red Bullnak sincs. Hogy őszinte legyek, nagyon jó munkát végeztek. Ezt nem lehet elvenni tőlük, nekünk pedig egyértelműen fel kell javulnunk.”

    Bár Russell csupán akkoriban kezdte el a formulaautós versenyzést, így nyilvánvalóan semmi köze nem volt az esethez, pont a Mercedes volt az, amely 2014-ben bevallottan hasonlóan cselekedett, mint amivel most a brit versenyző ellenfelüket gyanúsítja. Akkoriban ugyanis olyan nagy volt a fölényük, hogy letekert motorral mentek, hogy ne változtassanak a szabályokon az ő hátráltatásuk érdekében, amint ez utólag kiderült. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke le is csapta a magas labdát, amikor cáfolta ezt a feltételezést.

    „Ez nagyon kedves tőle. A csapata túlságosan is jól ismeri az ekkora előnyt – célzott a kilenc évvel ezelőtti idényre egy sajtóbeszélgetésen. – Minden futamnak van egyfajta menedzselési része. Mivel ez egy egykiállásos verseny volt, méghozzá egy nagyon korai kerékcserével, természetesen volt egy gumikezelési aspektusa, és láthattuk, hogy Checo [Sergio Pérez – a szerk.] nem lődörgött. Nem utazósebességgel ment, nem hagyott benne hét tizedet körönként, csak mert nem akarta megmutatni [az autó valós tempóját]. Itt biztosan egy kicsit szorosabb volt a mezőny.”

  • Vadonatúj pályán hozna össze egyedülálló hétvégét az F1 vezére

    Vadonatúj pályán hozna össze egyedülálló hétvégét az F1 vezére

    Carmelo Ezpeleta, a MotoGP kereskedelmi jogait birtokló Dorna vezérigazgatója elárulta, az F1-et irányító Stefano Domenicalival együtt tető alá hoznának egy közös nagydíjhétvégét a két sorozatnak. Már a pályát is kiszemelték, de a megvalósításhoz számos felmerülő problémát meg kellene oldani.

    Ami a Forma-1 az autósportnak, az a MotoGP a motorsportnak, avagy egyik a négy-, másik a kétkerekűek csúcskategóriája. A két sorozat eddig nem nagyon érintkezett egymással, olyannyira, hogy azt is igyekeznek elkerülni, hogy egy hétvégén mindkét széria versenygépei pályára menjenek. Mindez logikus, hiszen így lehet maximalizálni a nézőközönséget, illetve az ebből származó bevételt.

    A két vezér azonban azonban azon dolgozik, hogy egy szenzációs esemény keretében tető alá hozzon egy hétvégét, amelyen mind a Forma-1, mind a MotoGP mezőnye szerepet kap. Erről Carmelo Ezpeleta, a kétkerekű sorozat kereskedelmi jogait birtokló Dorna vezérigazgatója beszélt. Az ötlet akkor merült fel, amikor Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója ellátogatott Portimãóba, a MotoGP szezonnyitójának helyszínére.

    „Beszéltem Stefano Domenicalival arról, hogy ugyanazon a hétvégén, ugyanazon a pályán rendezzünk [futamot] az F1-es és a gyorsaságimotoros-világbajnokságban – nyilatkozta a spanyol COPE rádiónak. – Gondolkodunk rajta. Ez Stefano és az én fejemben is megfordult, bár jelenleg ez nem kivitelezhető. Ugyanakkor tanulmányozzuk a lehetőséget.”

    MotoGP, Argentin Nagydíj 2023
    A két vezér egy hétvégére összehozná az F1-et a MotoGP-vel (Fotó: MotoGP Media)

    Hogy miért nem kivitelezhető? Nos, ennek számos oka van. Többek között azzal is kezdeni kell valamit, hogy a két sorozat eseményeit hasonló időpontokban rendezik, ám ezt talán még át lehetne hidalni. A betétszériák helyzete szintén kérdéses, bár abból a szempontból viszonylag egyértelmű, hogy a Forma-2, a Forma-3, illetve a Porsche Szuperkupa nem mindig versenyez az F1-es hétvégéken, míg a Moto2 és a Moto3 versenynaptára megegyezik a MotoGP-ével. Azonban más területeken már sokkal bonyolultabb a helyzet.

    „Tanulmányozzuk majd, mert ez nem valami egyszerű dolog – folytatta a spanyol szakember, majd rátért a megoldandó konkrét gondokra. – Vannak problémák a biztonsággal kapcsolatban, mert a mi [ilyen jellegű] intézkedéseink bizonyos esetekben nem egyeznek meg az övékkel. Szponzori téren is vannak gondok, de tovább gondolkozunk.”

    A spanyol szakember hozzátette, 2027-ig biztosan nem kivitelezhető az ötlet, ugyanis addig van szerződésük a versenyek promótereivel. Az is kiderült, hogy egy olyan pályán valósulhat meg ez a hétvége, amelyet egyik sorozat sem használ. Domenicali nemrég beszélt arról, hogy 2026 után az F1 esetleg Barcelonából Madridba költözhet, ám utcai helyszínről lévén szó, ez további kérdéseket vethet fel.

    „Fontolgatjuk mindezt – szögezte le Ezpeleta a spanyol fővárosban épülő lehetséges új helyszín kapcsán. – Stefano beszélt nekem egy madridi pályáról, én pedig beszéltem a madridi polgármesterrel. Meg kell néznünk, hogy lehetséges-e. Nagyon széles bukóterekre van szükségünk, és ezt nem könnyű [megvalósítani] egy nem épített pályán.”

    A biztonságot, illetve a szponzori megállapodásokat illető aggályok mellett még számos probléma megoldásra vár ahhoz, hogy az ötletből valóság legyen. Ott van például a bokszutca kialakítása, valamint a paddock befogadóképessége, hiszen két csúcskategória mezőnyét is el kellene látnia, ami a vendéglátóegységről is elmondható. Arról pedig nem is beszélve, hogy a motorosok mit kezdenének a Forma-1-es autók által előidézett felgumizódással.

  • Látványosan megújul a Hungaroring, így fog kinézni (videó)

    Látványosan megújul a Hungaroring, így fog kinézni (videó)

    A Hungaroring 2026-ra teljesen megújul, és modernizált állapotban fogadja az F1 mezőnyét. A látványtervekről egy rövid videó is készült.

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a Hungaroring üzemeltetői 2026-ra tervezik teljesen felújítani a pályát. A folyamatok már elkezdődtek, de az igazán látványos változás csak 2024-ben fog elkezdődni, legalábbis a tervek szerint. A modernizálás az egyik előfeltétele annak, hogy a pálya 2026 után is fogadhassa a Forma-1 mezőnyét, de a szerződéshosszabbítás már szinte biztosan meg fog valósulni.

    Megszületett a döntés, ekkorra fog teljesen megújulni a Hungaroring

    A Hungaroring egy rövid videót is készített a látványtervekről. Ebből is kiderül, hogy a három fő átépítendő terület a célegyenes melletti lelátó, a paddock, valamint a főbejárat. A főtribün mintegy 10 ezer ember befogadására lesz képes, emellett 33 kommentátorállás lesz rajta, és teljesen fedett lesz. A médiaközpontot és a versenyirányítás helyszínét szintén fejleszteni fogják, emellett a depót is meghosszabbítják. A szurkolók számára nagyobb területet alakítanak ki, és minden fronton több lehetőséget biztosítani nekik. Az új épületek fenntartható módon épülnek, a vizet pedig újrahasznosítják.

  • Megszületett a döntés, ekkorra fog teljesen megújulni a Hungaroring

    Megszületett a döntés, ekkorra fog teljesen megújulni a Hungaroring

    A Magyar Nagydíj jelenlegi, 2026-ban lejáró szerződést szinte biztos, hogy meghosszabbítják 2032-ig, és 2037-ig is van opciója a pályának, derült ki a Hungaroringen tartott sajtótájékoztatón. Emellett arról is beszámoltak, hogy mikor lesz kész a helyszín várva várt felújítása.

    A Hungaroring kedden sajtótájékoztatót tartott, amelyen ismertették a pálya jövőjét az F1-es szerződést, valamint a felújítási munkálatokat illetően. Az eseményen dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, valamint Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója ismertette a részleteket. A Racingline.hu képviseletében Majer Dániel kollégánk vett részt a sajtótájékoztatón.

    Fontos lépés történt a Magyar Nagydíj szerződéshosszabbítása felé

    Ahogyan arról nemrég mi is beszámoltunk, a kormány döntött arról, hogy támogatja a Magyar Nagydíj szerződésének 2032-ig történő meghosszabbítását, és az ahhoz szükséges munkálatokat. A Hungaroring jelenleg 2026-ig rendelkezik érvényes szerződéssel, ám a felek nagyon közel vannak ahhoz, hogy 2032-ig meghosszabbítsák azt. Gyulay kijelentette, csupán egy-két részleten kell már csak megállapodniuk az aláíráshoz.

    F1, Forma-1, rajt, Magyar Nagydíj
    Közel van a 2032-ig tartó szerződéshosszabbítás aláírása (Fotók: Makai Gergely Photography)

    Ezzel jelen állás szerint hazánk futama rendelkezne a leghosszabb szerződéssel az európai versenyek közül, de világviszonylatban is előkelő helyen állna a Hungaroring. A Magyar Nagydíj ráadásul még 2021-ben opciós jogot szerzett a szerződés 2037-ig történő meghosszabbítására. Ilyen hosszú megállapodása csupán Ausztráliának van a jogtulajdonos Liberty Mediával.

    Gyulay azt is elmondta, hogy az előző hosszabbítással 107 milliárd forintot spóroltak a magyar államkasszának. Ennek oka, hogy a jogdíjak rendszerint évente sávosan emelkednek, és az előző indexálással ennyivel többet kellett volna fizetni az F1 tulajdonosának 2027-ig. Azt is hozzátette, hogy a Liberty idén már sokkal keményebben tárgyalna, mivel az F1 népszerűségét látva „nyeregben érzik magukat”.

    A szerződéshosszabbítás legfontosabb feltétele, hogy megvalósuljanak a most már hosszú ideje várt felújítások. A közműhálózattól kezdve egészen bizonyos épületekig sok mindent fel kell újítani, előbbi pedig már meg is kezdődött. Gyulay elmondta, hogy a 3-as és a 6-os kanyar között a gyengeáramú alapépítmény kivitelezési munkálatai folynak, míg az 5-ös és a 12-es között a vízvezetéket építik. Úgy véli, ha sikerül felváltani az elavult rendszert, akkor az újjal 40-50 évig el lehetne látni az igényeket.

    dr. Schmidt Ádám, Gyulay Zsolt, Hungaroring 2023
    Dr. Schmidt Ádám és Gyulay Zsolt (Fotó: TRP Hungary)

    „Kicsit visszatekintve a Hungaroring múltjára, azt tudjuk, hogy 1985. október 1-ére, nyolc hónap alatt szocialista nagyvállalatok rohamtempóban építették ezt az építményt – fogalmazott. – Gyakorlatilag a teljes közmű és az egész infrastruktúra olyan állapotban van, amely közel s távol sem felel meg az FIA követelményeinek. Mondok egy példát: a négyszer tizenkét méteres mélygarázsok helyett hétszer huszonegyesek kellenek az FIA-előírások szerint. Maga a főépület, amely háromszázharminc méter hosszú, közel s távol sem felel meg a követelményeknek.”

    Ami a komolyabb felújítási munkálatokat illeti, Schmidt elárulta, hogy a tervek szerint májusban írják ki a közbeszerzést, és abban bíznak, hogy év végére eredményt tudnak hirdetni. Ha minden rendben megy, akkor 2024 elején megköthetik a szerződést a nyertes céggel, és a 2026-os Magyar Nagydíjat már a felújított létesítményben tartják. Addig azonban a folyni fognak a munkálatok, aminek következtében az F1-es hétvégét leszámítva nem rendeznek versenyt a Hungaroringen, és azt a konstrukciót is meg kell találni, amely a köztes időszakban alkalmassá teszi a pályát a mezőny fogadására.

    Az is kiderült, hogy a főépületet, a paddock épületét, valamint az azzal szemben lévő lelátórészt fogják felújítani, illetve átépíteni. Többek között nőni fog a garázsok mérete, valamint lesz két alagút, a gyalogoshíd pedig eltűnik a jobb láthatóság érdekében. A depót szintén meg kell hosszabbítani, ugyanis az egész versenynaptárt tekintve itt a legkisebb a mérete.

    Látványosan megújul a Hungaroring, így fog kinézni (videó)

    Gyulay azt is elmondta, hogy a Hungaroring idén várhatóan 1 milliárd forintos nyereséggel zár. Az érdeklődés a 2010-es évek hullámvölgye után egyre nagyobb, az idei futamra rekordidő alatt sikerült eladni a jegyeket. Új lelátórészeket viszont már nem tudnak építeni, elsősorban a katasztrófavédelem ellenvetése miatt. A jegyárakon viszont szeretnének növelni, hiszen egy nemrég készült kimutatásból kiderült, hogy Magyarországon a legolcsóbb az átlagos jegyár. A tribün felújítása többek között ezt a célt is szolgálja.

    Hajdúnánás helyett Hungaroring?

    Gyulay megemlítette, hogy a felújítás után a Hungaroring akár motorversenyzésre is alkalmas lehet. Ebből kiindulva felmerül a kérdés, hogy a pálya a jövőben fogadhatja-e akár a MotoGP mezőnyét. Az utóbbi hónapok híreit hallva a Hajdúnánásra tervezett MotoGP-pálya minimum éveket késik, de könnyen lehet, hogy egyáltalán nem fog megépülni. Ebből a szempontból a Hungaroring jól jöhet, és bár Schmidt nem zárta ki ennek a lehetőségét, hangsúlyozta, hogy ettől még nagyon messze vagyunk.

    „Ha a Hungaroringen egy ilyen léptékű fejlesztés megvalósul, akkor azt gondolom, hogy teljesen józan gondolkodást igénylő hozzáállás minden döntéshozó részéről, hogy kerüljön megvizsgálásra, hogy ez a pálya alkalmas lehet-e arra, hogy MotoGP-futat is rendezzen – jelentette ki. – Egyelőre ebben ott tartunk, hogy a mostani felhatalmazás arra szól, hogy vizsgáljuk meg azt, hogy ez a pálya fejleszthető-e úgy, és átalakítható-e úgy, hogy MotoGP-kompatibilis legyen. Ha a műszaki szakemberek azt mondják, hogy alkalmas, és a jogtulajdonos is azt mondja, hogy hozzájárul ahhoz, hogy legyen itt MotoGP-futam, utána van egy háromfős bizottság, ahol az éppen aktuális motorversenyzőket idehívják, és mennek egy tesztkört. Utána nekik van vétójoguk arra vonatkozóan, hogy azt mondják, hogy ők nem szeretnék, hogy itt MotoGP-futam legyen. Azonban nem tartunk itt, jelenleg ott tartunk, hogy indokolt az ilyen volumenű fejlesztésnél, hogy megvizsgáljuk, hogy egyáltalán alkalmas lehet-e a pálya.”

    Mindez főleg biztonsági szempontból kérdéses, hiszen ebben a tekintetben a motorversenyzésben mások az igények, mint a négykerekűeknél. Nem mindegy például a kerékvetők magassága, illetve pozicionálása, valamint a bukóterek szélessége sem. Ez utóbbinál pedig azt is figyelembe kell venni, hogy mindez a lelátók elhelyezkedésére is hatással lenne.

    Hungaroring 2023
    Felmerült, hogy a Hungaroring a MotoGP mezőnyét is fogadja (Fotó: TRP Hungary)

    „A nézőtér is tolódik, mert ha a tizennégyes és az egyes kanyar átalakításra kerülnek, akkor egy akkora bukóteret kellene kialakítani, amely érintené a nézőteret is, főleg a tizennégyesben – mondta Gyulay. – Ami egyébként nem baj, mert pontosan tudjuk, hogy azok a lelátók nagyon régiek és elavultak, tehát ha már megcsináljuk a Hungaroringet, akkor csináljuk meg rendesen természetesen, hogy a pálya kihasználtsága még jobb legyen.”

  • Az F1 versenyigazgatójának fejét követelik az olaszok Sainz büntetése miatt

    Az F1 versenyigazgatójának fejét követelik az olaszok Sainz büntetése miatt

    Az olasz sajtó képviselői nagyon kemény szavakat fogalmaztak meg a Ferrari melbourne-i nullázása után. Abban viszont már kevésbé értettek egyet, hogy ki érdemli meg a legjobban a kritikát.

    A Ferrari a végeredményt tekintve mindenképpen a szezon eddigi legrosszabb hétvégéjén van túl, hiszen pont nélkül zárták az Ausztrál Nagydíjat. Charles Leclerc már a harmadik kanyarban kicsúszott, miután eltalálta Lance Strollt, míg Carlos Sainz a második újraindításnál ment neki Fernando Alonsónak, amiért sokak által vitatott módon megbüntették. Ennek következtében hiába ért célba negyedikként, utána visszasorolták a tizenkettedik pozícióba.

    Ezért kapta Sainz a sokak szerint túl szigorú büntetést

    Az események természetesen Olaszországban is nagy visszhangot váltottak ki. A Ferrarival szemben sokszor kritikus helyi lapok nem meglepő módon kőkemény mondatokkal jelentek meg, ám abban nem volt egyetértés, hogy elsősorban ki, illetve mi képezze a kritika tárgyát. A Corriere della Sera például Niels Wittich versenyigazgatóba rúgott bele, aki továbbította a sportfelügyelőknek Sainz és Alonso esetét.

    „Niels Wittich versenyigazgató nulla pontot kap tőlünk – olvasható a lap hasábjain. – Ő is, akárcsak elődje, Michael Masi, mindent rosszul csinált. Úgy tűnik, minden szempontból takarózni próbál, hogy ne lehessen felelősségre vonni. Az FIA is nullát kap, mert egyáltalán nem mutatnak rugalmasságot a szabályok alkalmazásakor. Valójában egyáltalán nem alkalmazzák megfelelően az előírásokat. Azonnal ki kell rúgniuk Wittichet.”

    Ugyanakkor nemcsak a szervezet, illetve annak alkalmazottja kapott bírálatot a laptól, hanem a Ferrari pilótái is. Kiemelték, hogy mind Sainz, mind Leclerc hibázott, függetlenül attól, hogy mit gondolnak előbbi büntetéséről. „Sainznak a tükörbe kell néznie, de a büntetése túlzó volt. Leclerc az időmérő után frusztrált volt, és egy nappal később már három kanyar után kiesett.”

    Más lapok viszont már kevésbé voltak kritikusak az FIA-val szemben, és sokkal inkább a versenyzőket vették elő. Így tett a La Gazzetta dello Sport is. „Nem akarták a biztonsági autó mögött befejezni egy versenyt a ’22-es monzai blama után – fogalmazott a cikk szerzője. – Leclerc a kavicságyban végezte, mert túlságosan kapkodott, Carlos Sainz pedig sajnos »hibázott« az újraindításnál. Előtte szépen ment előre, és a dobogóért harcolt.”

    Ennél is kritikusabb hangnemet ütött meg a versenyzőkkel szemben a Corriere dello Sport. A lap odáig ment, hogy Sainzcal és Leclerc-rel már nem is annyira elégedettek a maranellói istállónál. Kiemelték, hogy bár a Ferrari SF-23-as nem teljesít jól, a három futam alatt megszerzett mindössze 26 ponthoz ők is bőven hozzájárultak a mostani szereplésükkel.

    „A Ferrari kezdi elveszíteni a türelmét a túlságosan ideges pilótákkal szemben – áll a cikkben. – Leclerc rögtön kiesett, Sainznak pedig volt esélye a dobogóra, de ő maga rontott el mindent. Hibákról kell írni, többes számban, mert nem álltunk meg egy rontásnál. Nem véletlen, hogy a Ferrarinak csak 26 pontja van. Leclerc dühös volt, és le kell nyugodnia. Persze arról nem tehet, hogy a Ferrari túl lassú, de ha így veszít, az csak mindenen tovább ront. A Ferrari megérdemelte [volna] a dobogót, de Sainz mindent eldobott azzal, hogy nekiment Alonsónak.”

  • Helyretették Verstappen apját, több tiszteletet kellene mutatnia

    Helyretették Verstappen apját, több tiszteletet kellene mutatnia

    Johnny Herbert úgy véli, Jos Verstappen goromba volt Sergio Pérezzel a Szaúd-arábiai Nagydíj leintése után. Az F1-es expilóta, illetve szakértő több tiszteletet követel Max Verstappen édesapjáról a mexikói pilóta irányába.

    A Szaúd-arábiai Nagydíj után többek között attól volt hangos a Forma-1-es sajtó, hogy Jos Verstappen, Max édesapja hogy viselkedett a futamot megnyerő Sergio Pérezzel szemben. Az élő adásban annyit lehetett látni, hogy a holland expilóta faarccal nézi végig azt, ahogyan a mexikói versenyző a csapattagokkal ünnepel, és annak ellenére sem gratulál neki, hogy közvetlenül mellettük áll.

    Tévesen vádolják Verstappen apját

    A később nyilvánosságra került felvételek némileg árnyalják a képet, ugyanis ezekből kiderült, hogy közvetlenül az élő adásban látottak után lepacsizott az immáron 5-szörös futamgyőztessel, ugyanakkor tény, hogy akkor sem ő volt a kezdeményező fél, hanem Pérez nyújtotta neki a kezét. Ahogyan sokaknak, úgy Johnny Herbertnek sem tetszett ez a viselkedés.

    „Goromba volt, de felteszem, Jostól erre számíthat az ember – jelentette ki a Lift the Lid podcastban a korábbi F1-es versenyző, aki tavalyig a Sky Sports szakértőjeként tevékenykedett. – Mondhatta volna, hogy »szép volt«, és átkarolhatta volna, vagy ilyesmi. Természetesen szenvedélyes abban a tekintetben, hogy azt akarja, hogy a fia a lehető legtöbb futamot nyerje.”

    Az idősebbik Verstappen mindig is a kemény stílusáról volt ismert, főleg azóta, hogy a fia elkezdett versenyezni. Maxot gyerekkora óta ebben a szellemiségben nevelte, és miután utóbbi bekerült a Forma-1-be, gyakran szúrt oda keményen az ellenfeleknek vagy a rosszabb időszakban akár a Red Bullnak is. Herbert azonban úgy véli, néha magában tarthatná az érzéseit.

    „Kedvelem Jost, de van benne egy kis élesség [Pérez] felé – folytatta a brit expilóta, aki egyébként pont Verstappen helyére igazolt a Benettonhoz 1994 végén. – Ez a frusztrációnak a jele, amit nem mindig kell kimutatnia a világnak, és nem hiszem, hogy annyira udvariatlannak kellene lennie Checóval szemben. Legyen tisztelettudó!”

    Johnny Herbert
    Herbert több tiszteletet vár (Fotó: Magyar Gábor)

    Jos Verstappen dühe ráadásul nem is volt annyira indokolt, mert bár tény, hogy fia kikapott csapattársától, a kontextust nézve ez egyáltalán nem szégyen, tekintve, hogy ő a tizenötödik helyről indult. Ennek ellenére a hírek szerint az ifjabbik Verstappen is dühös volt a verseny után, és azóta arról lehet hallani, hogy egyre jobban éleződik a feszültség a Red Bullon belül.

  • Hamilton a visszavonuláson gondolkozik?

    Hamilton a visszavonuláson gondolkozik?

    Lewis Hamilton egy Instagram-bejegyzésben kijelentette, hogy többször is azon gondolkozik, hogy abbahagyja. Bár az nem egyértelmű, hogy mire célzott, de minden bizonnyal a Forma-1-es pályafutását értette ez alatt.

    Lewis Hamiltonnak nem indult jól az idei szezonja. A hétszeres világbajnoknak az első két futamon nemhogy a győzelemre, de még a dobogóra sem volt reális esélye. A Red Bullok teljesen más szintet képviselnek, Fernando Alonso révén az Aston Martin is gyorsabbnak tűnik a Mercedesnél, és Szaúd-Arábiában csapattársa, George Russell is jobban teljesített nála.

    Azok után, hogy tavaly megszakadt a makulátlan szériája, és pályafutása során először nem nyert futamot és pole pozíciót sem szerzett, úgy tűnik, hogy a brit pilóta zsinórban a második évében mondhat le nagyon hamar a nyolcadik vb-címről. Ennek következményei már most látszanak, hiszen a Bahreini Nagydíj után elkezdett repedezni a Mercedesnek az összetartásra épülő imázsa.

    Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, péntek
    Hamilton, illetve a Mercedes nem kezdte jól a szezont (Fotó: LAT Images/Mercedes)

    A 38 éves versenyző a szahíri futam után erősen arra célzott, hogy tavaly a mérnökök nem hallgattak rá, pedig ő tudja, hogy mi lett volna a megoldás a problémák kiküszöbölésére. A dzsiddai hétvége előtt pedig érkezett a hír, hogy hét év után szakított fizioterapeutájával és egyben sokszor lelki támaszával, Angela Cullennel. Ami biztos, hogy a döntést Hamilton hozta meg, az pedig már csak szóbeszéd, hogy a felek nem a legszebb körülmények között váltak el.

    A Mercedes versenyzője ráadásul még nem hosszabbította meg idén lejáró szerződését a Mercedesszel, pedig korábban mindkét fél azt hangsúlyozta, hogy ez lényegében csak formalitás. Az szinte biztos, hogy a szezonrajt nem hozta közelebb az esetleges bejelentést, és többen már azt fejtegették, hogy Hamiltonnak máshova kellene igazolnia, vagy vissza kellene vonulnia. Bár nem egyértelműsítette, de vélhetően ő is erre célzott az Instagram-bejegyzésében.

    „Vannak napok, amikor arra gondolok, hogy abbahagyom – kezdte, majd egy motivációs beszédet intézett a követőihez. – Amikor ilyesmit kezdek el érezni, mélyre ások magamban, és emlékeztetem magam, hogy egy küldetésem van. Akár tudatában vagytok, akár nem, nektek is küldetésetek van. Mindannyian hajszolunk valamit. Valamilyen álmot vagy célt, amely jobb emberré tesz minket, teljesebbé teszi az életünket, és önmagunkra büszkévé tesz minket. Néha úgy érezzük, hogy lehetetlen elérnünk. Elérhetjük. El fogjuk érni. Tudom, hogy velem vagytok, érzem a szeretetet és a támogatást, és tudom, hogy tízszeresen küldöm vissza nektek. Megcsináljuk.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

    Nemrég volt a tizedik évfordulója annak, hogy Hamilton a 2013-as Ausztrál Nagydíjon debütált a Mercedes színeiben, ennek kapcsán egy hosszabb interjú jelent meg vele. Ennek a vége felé a hétszeres világbajnok méltatja csapatát, és nem csupán a múltját, hanem a jelenét is. Bár messzemenő következtetéseket egy ilyenből nem érdemes levonni, de ez nem arra utal, hogy távozni akarna.

    „Ha úgy érzem, hogy nincsenek kihívások előttem, vagy nem fejlődök, akkor az ember elkezd gondolkozni a következő lépésén – fogalmazott. – Én pedig ebben a tíz évben nem éreztem ilyet. Úgy érzem, hogy az egész csapat fejlődik, új emberek érkeznek, új struktúrákat vezetnek be, új célokat tűznek ki. Úgy érzem, hogy a megfelelő csapat állt rendelkezésemre a fejlődéshez, nemcsak pilótaként, hanem emberként is. Lehetőséget kaptam arra, hogy önmagam lehessek, és ezt a Mercedes is elfogadta.”

  • 50 százalékban nőkből álló csapat érkezhet a Forma-1-be

    50 százalékban nőkből álló csapat érkezhet a Forma-1-be

    Formula Equal néven indítana egy, vélhetően Szaúd-Arábiában székelő csapatot az egykori F1-es csapatfőnök, aki 50 százalékban nőket akar foglalkoztatni, lehetőség szerint a pilótákat is beleértve. Egy másik jelentkezőről újabb részletek derültek ki.

    Az FIA nemrég hivatalosan is megnyitotta a jelentkezési lehetőséget a Forma-1-be vágyó csapatok számára. Olyan istállók érdeklődését várják, amelyek 2025 és 2027 között terveznek debütálni a sorozatban. Az elmúlt hónapokban az Andretti volt a figyelem középpontjában, az ázsiai illetőségű Panthera neve már évek óta fel-felbukkan a sajtóban, és a Forma-2-ből, illetve Forma-3-ból ismert Hitech is ott van a jelöltek között.

    Az elmúlt napokban azonban egy új név is megjelent. A kezdeményezés élén Craig Pollock, az egykori BAR istálló alapítója, illetve első csapatfőnöke, valamint Jacques Villeneuve korábbi menedzsere áll. A brit üzletember egy több szempontból is egyedi csapat létrehozását tervezi, és mivel egyre jobban szivárognak az információk, úgy döntött, hogy a sajtó elé áll.

    Szaúd-Arábia, szaúdi, Verstappen, Domenicali, f1
    Pálya után F1-es csapatuk is lehet a szaúdiaknak (Fotó: Mark Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool)

    „Jelenleg nem vagyok abban a helyzetben, hogy teljesen nyíltan beszéljek erről – nyilatkozta a CNN-nek. – Erre a közeljövőben fog fény derülni. Ezt az alapoktól kezdve, egy, a Perzsa-öbölben levő államban kell felépíteni, és ezt is akarjuk tenni. Ez egy hosszú távú projekt. Ha ez sikerül, akkor ez lesz az első olyan Forma-1-es csapat, amely valóban Európán kívül található.”

    Bár Pollock nem mondta ki, ez a Perzsa-öbölben lévő állam szinte biztosan Szaúd-Arábiát jelenti. Mindez illeszkedik a közel-keleti ország vezetésének elképzeléséhez is, hiszen állítólag saját F1-es istállót szeretnének. Egyes hírek szerint már a csapat központja is megvan: a csapat bázisa az ország északkeleti részén található Neomban lenne. Akár igaz ez az információ, akár nem, az biztos, hogy ez lenne az első Európán kívüli székhellyel rendelkező F1-es istálló.

    Pollockék természetesen nem most kezdték el felépíteni a projektet. A Formula Equal Holdings Ltd. nevű vállalatot már 2018-ban létrehozta, de az információk megosztását nagyon óvatosan kezelte, hogy lehetőleg semmi ne szivárogjon ki a tervekről. És hogy miért éppen Formula Equal? Nos, az istálló a központjának helyszínén kívül más szempontból is különleges célt fogalmazott meg.

    „Ez már majdnem négy éve tart, egy vadonatúj Forma-1-es csapat felépítésén dolgozunk – jelentette ki. – Az ambíciónk, hogy lehetőségeket és karrierutakat adjunk és hozzunk létre nőknek, hogy eljussanak a motorsport csúcsára. A koncepció és az ötlet az, hogy próbáljunk építeni egy olyan Forma-1-es csapatot, amelynek a fele férfiakból, a másik fele nőkből áll. Ezt elképesztően nehéz megtenni, ha van egy létező Forma-1-es csapatod, és sokkal könnyebb, ha tiszta lappal indulsz.”

    A nagyközönség számára a legérdekesebb kérdés nyilvánvalóan a pilóta személye. Forma-1-es hétvégén mindössze öt nő indult valaha, közülük ketten jutottak el legalább egy futamig, és Lella Lombardi révén összesen fél pontot szereztek, azt is egy halálos baleset miatti idő előtti megszakítás következtében. Ami a versenyzőt illeti, Pollock egyelőre nem tud ígéretet tenni, hogy biztosan lesz női pilóta, de ez nem csak erről szól.

    Embed from Getty Images

    Lella Lombardi, az egyetlen nő, aki pontot szerzett az F1-ben

    „Szerintem ez fantasztikus lenne – fogalmazott. – A valóság viszont az, hogy a Forma-1-es pilótafülkéhez bizonyos számú pontot kell szerezni a szuperlicencre. Nem tehetem a kezem a szívemre, és mondhatok igent, de nagyon rajta tartjuk a szemünket. A nők érdekében remélem, hogy így lesz. Ez azonban nemcsak arról szól, hogy a nők Forma-1-es autót vezessenek, hanem arról is, hogy az egész csapatban, akár az igazgatótanácsi szintig is [képviseltessék magukat]. Ha ez sikerül, akkor egy, a nemek közötti egyenlőséget biztosító csapat jön létre.”

    Egyelőre nincs a láthatáron olyan nő, aki pár év múlva eljuthat a Forma-1-ig, és Pollockék is tisztában vannak vele, hogy rengeteget kell tenniük azért, hogy ez a cél is megvalósuljon. „Tudjuk, hogy az akadémiai rendszerektől kell indulunk, és fel kell építenünk az egészet, mert jelenleg nincs nincs elég nő, akik megfelelnek a Forma-1-es szintnek, miközben ki is kell érdemelniük a helyüket” – szögezte le.

    Jöhet a Mercedes új B-csapata?

    Időközben a Hitechről is újabb részletek derültek ki. A RacingNews365.com információi szerint a jelenleg a Forma-2-ben és a Forma-3-ban szereplő istálló 2026-ban csatlakozna a mezőnyhöz H26 néven. Ennek érdekében már most elkezdték a szélcsatornás teszteléseket a 2022-es, illetve 2023-as modellekkel. Ennek nyilvánvalóan nem lesz relevanciája, de a cél az, hogy a 2026-os szabályok kiadása előtt ellenőrizzék az adatokat.

    Sőt, már az F1-es karosszéria tervezését is megkezdték az ismert töréstesztek és terhelési tényezők alapján. Mindezt a Mercedes korábbi létesítményében, így könnyen lehet, hogy szoros lesz a kapcsolat a csillagos istállóval, amennyiben persze megvalósul a debütálás. A 60 fős személyzet – melynek létszáma állítólag hamarosan emelkedni fog – jelenleg két silverstone-i egységben, a Hitech korábbi bázisán dolgozik. A terv egy 40 hektáros terület felépítése Bicesterben, amire a hírek szerint már megkapták az engedélyt.

    Jüri Vips
    A Hitech jelenleg az utánpótlás-sorozatokban szerepel (Fotó: Bryn Lennon – Formula 1/Formula Motorsport Limited via Getty Images/FIA Formula 2)

    A projekt vezetője Dave Greenwood, a Ferrari volt teljesítménymérnöke, aki az F1 mellett a WEC-ben is rendelkezik tapasztalattal. A technikai igazgató a korábban Renault-nál, a Red Bullnál és a Caterhamnél is dolgozó Mark Smith, míg a főtervező a szintén egykori Renault- és Red Bull-mérnök Keith Barclay. Ami a pénzügyeket illeti, Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint egy ilyen projekt elindításához legalább 1 milliárd dollár szükséges. Az istállót korábban finanszírozó Dmitrij Mazepin, az F1-ben 2021-ben szereplő Nyikita édesapja még az orosz-ukrán háború előtt szakított Oliver Oakes csapatfőnökkel, viszont időközben sikerült megszerezniük egy emirátusi olajvállalat támogatását.

  • Betegsége után ezúttal más szempontból volt nehéz útja Verstappennek

    Betegsége után ezúttal más szempontból volt nehéz útja Verstappennek

    Max Verstappen magángépe nem kevesebb mint hat alkalommal szállt le, mielőtt megérkezett Victoria államba, ahol az Ausztrál Nagydíjnak otthont adó Melbourne található. A holland pilóta szeretne javítani az ottani rossz eredménysorán.

    A Forma-1-es pilóták élete általában jóval könnyebb, ha utazásról van szó, legalábbis ami annak minőségét illeti. Sokan magángéppel járnak-kelnek a világban, de akik nem, azok is nyilvánvalóan az üzleti osztályon utaznak, ami egyrészt nagyobb kényelmet jelent, másrészt előtte és utána kevesebb időt töltenek a repülőtéren, mint ahogyan azt mi megszokhattuk.

    Max Verstappennel azonban most más volt a helyzet. Az F1-es mezőny tagjai az elmúlt napokban utaztak el Melbourne-be, ahol a hétvégén az Ausztrál Nagydíjat rendezik. A pilóták többsége ezúttal a turistajárat üzleti osztályát választotta, amely a legnagyobb repülőterekről közvetlen utazást biztosít Melbourne-be. A kétszeres világbajnokot azonban túl sokan felismernék, így neki maradt a magángép.

    Mindez azonban rengeteg megállással járt a tankolás miatt. Elsőre hihetetlennek hangzik, de egy Twitter-oldal kizárólag abból a célból jött létre, hogy a teljesen nyilvános nemzetközi repülési adatok alapján kövesse a címvédő légi útját. Az itt közölt információkból kiindulva a holland pilóta gépének nem kevesebb mint hat leszállást kellett végrehajtania, nem számítva azt, amikor elérte a végső célpontot.

    Max Verstappen, Red Bull
    Verstappen gépe számos alkalommal leszállt útközben (Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool)

    Verstappen hétfőn kora délután, a bejegyzés tanúsága szerint 1 óra környékén indult el a nizzai repülőtérről. Először Törökországban állt meg, majd kétszer a Közel-Keleten szállt le, hogy aztán egy nagyobb lélegzetvételű utat követően egy indonéz szigeten is leszálljon. Utána a szintén Indonéziában található Jáva szigete következett, majd még Ausztráliában is megállt, hogy aztán magyar idő szerint kedden délelőtt megérkezzen Victoria államba, ahol Melbourne is található.

    Ami a pályát illeti, Verstappen eddig nem volt túlságosan sikeres az Albert Parkban. Mindössze egyszer, 2019-ben állhatott fel a dobogóra, amikor a senki földjén autózva, a két Mercedes mögött és a Ferrarik előtt a harmadik helyen végzett. Ezt leszámítva viszont inkább rossz emlékek fűzik a pályához: 2015-ös F1-es debütálásakor feladta a futamot, 2018-ban csúnyán megpördült, míg tavaly a második helyről esett ki, és került 46 pontos hátrányba Charles Leclerc-rel szemben.

    „Csak kiegyensúlyozottnak kell lennünk – nyilatkozta a 25 éves versenyző. – Igaz, a versenyzés szempontjából [Melbourne] nem volt túl kegyes hozzánk az évek során.” A helyszín egyébként a Red Bullnak sem annyira kedves, hiszen mindössze egyszer, 2011-ben arattak itt győzelmet még Sebastian Vettel révén. A német versenyző ekkor, valamint 2010-ben és 2013-ban is pole-ból indulhatott, de utóbbi kettőt nem tudta diadalra váltani.

  • A Mercedes után a Ferrarinál is belátták, hogy kudarcot vallottak

    A Mercedes után a Ferrarinál is belátták, hogy kudarcot vallottak

    Sajtóértesülések szerint a Ferrari jelentősen átalakítja az autóját az Emilia Romagna Nagydíjra. Az SF-23-ason állítólag a padlólemez, a hátsó felfüggesztés és az oldalszekrények kialakítása is változik.

    A Ferrari nagy reményekkel vágott neki az idei szezonnak, Benedetto Vigna vezérigazgató még azt is kijelentette, hogy az SF-23-as „soha nem látott sebességre” képes. A Scuderia egyértelműen azzal a céllal gurult pályára Bahreinben, hogy harcba szálljon a világbajnoki címért, és 16 év után hazavigyék az egyéni elsőségért járó trófeát Maranellóba.

    Ennek tudatában a teszt, valamint az első két futamhétvége óriási arculcsapást jelentett a vörös istálló számára. Bahreinben még Charles Leclerc kieséséig úgy tűnt, hogy bár a Red Bullhoz képest hatalmas a lemaradásuk, a második erőt jelentik a mezőnyben. Szaúd-Arábiában viszont ennél is rosszabb volt a helyzet, hiszen az Aston Martin és a Mercedes is jobb versenytempót produkált.

    Carlos Sainz, Charles Leclerc, Ferrari
    A Ferrari csak a negyedik erő volt Szaúd-Arábiában (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)

    A Motorsport.com olasz kiadásánál úgy értesültek, hogy a Ferrarit jelentős mértékben át fogják alakítani az Emilia Romagna Nagydíjra, vagyis a szezon hatodik fordulójára. Az eredeti tervek szerint egyébként a negyedik, április végén rendezendő bakui hétvégére jött volna a fejlesztési csomag, de belátták, hogy az új alkatrészek nem készülnének el időben.

    A maranellói alakulat ezzel lényegében belátta, hogy az SF-23-as nem egy versenyképes konstrukció, az ő szintjükön semmiképpen sem. Korábban hasonló következtetésre jutottak a Mercedesnél, akik egyébként szintén az Azeri Nagydíjra tervezik átalakítani a W14-est. Ennélfogva érdekes lesz látni, hogy hogyan alakul át az erősorrend a Red Bull mögött.

    Merthogy az olasz szaklap azt is megemlíti, hogy a Ferrari elsősorban nem a bikásokat vette célba, alighanem azt elérhetetlennek tartják az idei évre. Sokkal inkább azt szeretnék elérni, hogy stabilizálják a második helyüket a konstruktőrök között. A dzsiddai futam nagyon rosszul nézett ki ebből a szempontból, hiszen olyasmire a 2020-as idényt leszámítva régen volt példa, hogy a Scuderia ne legyen ott az első három között. Három éve pedig egyértelműen a motorbotrány következményei miatt kerültek hátrányba, most viszont nincs ilyen jellegű mentségük.

    Na de mit is takarnak az említett újítások? Nos, a portál cikke szerint az imolai hétvégére új padlólemezt építenek, valamint a hátsó felfüggesztésen és az oldalszekrények kialakításán is változtatnak. Utóbbinál nem a Red Bull jelentősen alávágott verziója felé mennek, de az is biztos, hogy a saját, szintén extrémnek mondható változatukat sem fogják megtartani.

    A Ferrarinak elsősorban a pattogás okoz gondot (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)

    Ezek a változtatások pedig azt a célt szolgálják, hogy a Ferrari ne küzdjön annyira a pattogással, mint jelenleg. Bár a mérnökök nagy hangsúlyt fektettek az aerodinamikai hatékonyságra, a jelek szerint ezzel a jelenséggel túl keveset foglalkoztak, így a Ferrarinál most meg kell emelni a hasmagasságot a sérülés elkerülése érdekében, ami jelentős leszorítóerő-veszteséghez vezet. Ráadásul a gumik a szűk működési tartomány miatt kifejezetten gyorsan kopnak. Maranellóban azonban továbbra is úgy gondolják, hogy nagy a potenciál az autóban, és bíznak benne, hogy a valóságban is ki tudják hozni belőle a szélcsatornában látott teljesítményt. Ennek érdekében pedig az eredeti elképzelés szerint nem fokozatosan fejlesztenek, hanem egy nagyobb csomaggal állnak elő Imolában. Ez igencsak nagy kiadással jár, ami a költségplafon miatt fontos.