Szerző: Sebők Máté

  • A magyarok számára rémálomszerű lépéssel észszerűsödne a Forma-1

    A magyarok számára rémálomszerű lépéssel észszerűsödne a Forma-1

    Sajtóértesülések szerint a Forma-1 rávenné Japánt, hogy jövőre márciusban rendezzen futamot, míg Bahrein átkerülne az őszi időszakra. A sportág ezzel próbálná észszerűsíteni a versenynaptárat, de ha összejön a terv, akkor az európai nézőknek zsinórban három hétvégén át kell korán kelniük.

    Az utóbbi években egyre inkább felmerült, hogy a Forma-1 versenynaptára bizonyos pontjait logisztikai tekintetben teljesen észszerűtlen módon alakították ki. A mezőnynek a szezon során többször el kell látogatnia a távol-keleti, illetve ausztráliai régióba, vagy említhetnénk a Kanadai Nagydíjat, amelyet teljesen más időpontban rendeznek, mint az amerikai kontinens másik három futamát.

    Sajtóértesülések szerint a Forma-1 az előbbi szituációt próbálja valamelyest orvosolni 2024-re. A szezonnyitót az idei, illetve az előző két évhez hasonlóan ezúttal is a Közel-Keleten tartanák, de ebben az időszakban csak egy versenyt lehetne ott rendezni, mert jövőre nagyon korán, március 10-én kezdődik a Ramadán. Az első verseny azonban állítólag ezúttal nem Bahreinben, hanem Szaúd-Arábiában lenne március 3-án, a teszt viszont maradna a szigetországban.

    Ezt követően jönne egy szabad hétvége, majd az Ausztrál Nagydíj, egy héttel később pedig a négy év kihagyás után visszatérő Kínai Nagydíj. Luis Vasconcelos, a Grandprix.com újságírója úgy tudja, hogy a Liberty Media szeretné meggyőzni a szuzukai pálya üzemeltetőit, hogy az ősz helyett ezúttal tavasszal rendezzék meg a versenyüket. Amennyiben ez összejön, akkor a Japán Nagydíjat március utolsó napján tartanák, és a három helyszín egy tripla hétvégét alkotna.

    Max Verstappen, Japán Nagydíj
    Japánban tavasszal jóval több a csapadék, mint ősszel (Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool)

    A japán futamot tradicionálisan ősszel szokták tartani. Bár most már nem a közvetlen hajrá része, régen sokáig az volt, sőt, 2001 és 2003 között itt fejezte be a szezont az éppen aktuális mezőny. Az egyetlen Forrma-1-es futam Japánban, amit nem ősszel tartottak, az az 1994-es Csendes-óceániai Nagydíj, az április közepén volt esedékes.

    Bár logisztikailag kétségtelenül észszerűbb lenne, mint a jelenlegi megoldás, azért okozna némi nehézséget. Az európai és így a magyar szurkolóknak például zsinórban háromszor kellene korán kelniük hétvégén, ha élőben akarják látni az eseményeket. A csapatokat szintén kihívás elé állítaná ez a menetrend, hiszen Melbourne-ből Sanghajba 10 óráig tart a repülőút, és az időjárási viszonyok is teljesen mások. Az viszont kétségtelenül előny lenne, hogy a két város között csupán kétórás időeltérés van, Szuzuka pedig közöttük van ilyen tekintetben.

    A csapatok utazó tagjai ráadásul közel egy hónapig nem térhetnének vissza Európába, ami a terhelés mellett azt is jelenti, hogy az új alkatrészek leszállítása igencsak nehézzé válik. Emellett azt is meg kell említeni, hogy Szuzukában a tavasz rendkívül csapadékos évszak, így jelentősen megnő a hétvégét adott esetben ellehetetlenítő eső valószínűsége.

    A beszámoló azt is hozzáteszi, hogy Japán mellett Szingapúr esetében is felmerült az időpontváltás, de az éjszakai futamot rendező városállam végül továbbra is szeptemberben ad otthont a versenynek. Ezt követően két közel-keleti futam jöhet a tavaszról őszre átkerülő Bahreinben, valamint Katarban, Abu-Dzabiba viszont továbbra is csak a szezon végén látogat el a mezőny.

  • A Mercedes főnöke LeBron Jamesszel és Tiger Woods-cal együtt ért fontos mérföldkőhöz

    A Mercedes főnöke LeBron Jamesszel és Tiger Woods-cal együtt ért fontos mérföldkőhöz

    A Forbes beszámolója szerint Toto Wolff dollármilliárdossá vált 2023-ra. A gazdasági szaklap beszámolója szerint ebben a Netflix F1-es dokumentumsorozata is szerepet játszott.

    A Forbes nemrég nyilvánosságra hozta az azokról az emberekről készült statisztikai adatokat, akik az idei évben dollármilliárdodnak mondhatják magukat. A lista új szereplői közül egyvalaki jelenleg is aktívan dolgozik a Forma-1-ben: ő nem más, mint Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, de ami jelen esetben fontosabb, az istálló társtulajdonosa.

    A listára összesen 150-en kerültek fel azok közül, akik korábban soha nem voltak rajta. Az osztrák üzletembernek a gazdasági szaklap beszámolója szerint 100 millió dollárra kerekítve pontosan 1 milliárd dollárnyi, azaz közel 350 milliárd forintnyi vagyona van. A sporthoz köthető személyek közül rajta kívül még 11-en csatlakoztak a listára, többek között a Los Angeles Lakers kosárlabdázója, LeBron James, valamint a golfozó Tiger Woods.

    Wolff most már közel 30 éve építi a vagyonát. 1998-ban megalapította a MarchFifteen nevű céget, amely menedzsment-tanácsadással foglalkozik. Hat évvel később létrehozta a Marchsixteen elnevezésű vállalatot, amely már az internetes és a technológiai cégekre koncentrált. Ezzel megalapozta a helyzetét, mielőtt bekerült az F11 világába.

    Toto Wolff, Mercedes
    Wolff felkerült a dollármilliárdosok listájára (Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas)

    2009-ben részesedést vásárolt a Williamsben, és bekerült az igazgatótanácsba. Tulajdonrészét 2016-ban adta el, amikor már régen komoly szerepet vállalt a Mercedesnél. 2013-ban ugyanis kinevezték ügyvezető igazgatónak, később pedig csapatfőnöknek, és ekkor megvásárolta a csapat részvényeinek 30 százalékát. Ami a maradékot illeti, 60 százalékot az anyavállalat, azaz a Daimler birtokolt, 10-et pedig Niki Lauda.

    A háromszoros világbajnok halála után ismét változtak a tulajdonviszonyok, és jelenleg a Daimler, Wolff, valamint az Ineos vegyipari cég is egyaránt egyharmadnyi részesedéssel rendelkezik az F1-es istállóban. Az 51 esztendős üzletember 2020-ban az akkor mély gödörben lévő Aston Martin részvényeiből is vásárolt 1 százaléknyit, és az ára azóta valamelyest emelkedett.

    A Forbes arra is kitért, hogy Wolff bizonyára a Netflixnek is köszönheti, a mostani eredményét. Mindezt arra alapozzák, hogy a 2019 óta futó Drive To Survive (Hajsza a túlélésért) az egész Forma-1-es, így ezáltal a csapatokat is népszerűbbé tette, főleg az Egyesült Államokban. Ennek következtében nyilvánvalóan a részvényárak is megemelkedtek.

  • Elnézést kért az „elfeledett” baleset okozója

    Elnézést kért az „elfeledett” baleset okozója

    Logan Sargeant elnézést kért Nyck de Vriestől, amiért kiütötte őt az Ausztrál Nagydíj hajrájában. A Williams pilótája ugyanakkor nem igazán érti, hogy pontosan mi okozta a súlyos hibát.

    Elképesztő káosz alakult ki az Ausztrál Nagydíj hajrájában, miután másodszorra is újraindították a versenyt. A legnagyobb figyelmet Carlos Sainz és Fernando Alonso, valamint Pierre Gasly és Esteban Ocon ütközése kapta, de rajtuk kívül is kicsúsztak többen, aminek aztán nem lett jelentősége. Ám a hátsó régióban szintén történt egy ütközés, amely kevesebb figyelmet kapott.

    A helyszínt tekintve ráadásul ez volt a legkorábbi incidens, hiszen Logan Sargeant még az 1-es kanyar külső ívének féktávján ment neki az előtte autózó Nyck de Vriesnek, aminek következtében mindkettőjüknek fel kellett adnia a versenyt. Sainz büntetésének ismeretében kissé furcsa módon nem szankcionálták az amerikai versenyző hibáját, aki ennek ellenére bocsánatot kért ellenfelétől.

    „Egyszerűen úgy éreztem, hogy amikor a fékre léptem, semmi sem volt a megfelelő hőmérsékleten – nyilatkozta a Williams újonc pilótája egy sajtóbeszélgetésen. – Csak hozzáértem a fékhez, és azonnal blokkolt mindkét kerék. Elnézést kérek Nycktől. Határozottan furcsa volt, mert úgy éreztem, hogy az előző két rajtnál hasonló helyen fékeztem.”

    Sargeant és De Vries ütközése a videó végén látható

    A futamot háromszor is megszakították piros zászlóval, és ebből kétszer állórajttal indították újra. Sokan úgy vélik, hogy a másodikra semmi szükség nem volt, és a versenyirányítást teszik felelőssé a végén kialakult roncsderbiért. Annak ellenére, hogy ő is rajtavesztett, Sargeant nem bánja, hogy így alakult, hiszen ennek köszönhetően extra tapasztalatot szerzett.

    „Őszintén szólva újoncként nem zavart a lehetőség, hogy háromszor elrajtolhattam egy futamon, mert így tovább dolgozhattam rajta – fogalmazott. – Az utolsó nyilván nem a terv szerint alakult, az biztos. Szinte olyan volt, mint amikor hidegek a fékek, és amikor az ember hozzáér, az első [kerekek] azonnal blokkolnak, és onnantól kezdve nem nagyon lehet mit tenni.”

    Sargeant egyelőre pont nélkül áll három futam után, érdekes módon pont De Vries az egyetlen rajta kívül, aki ugyanezt elmondhatja magáról. A 22 éves versenyző eddigi produkciója ennek ellenére sem mondható katasztrofálisnak, hiszen voltak biztató eredményei. Bahreinben például a tizenkettedik helyen ért célba, Dzsiddában pedig simán bejutott volna a Q2-be, ha körét nem veszik el minimális pályaelhagyás miatt.

  • Kiábrándító nyilatkozat Leclerc-től – a Ferrari-drukkerek aligha lesznek boldogok ennyitől

    Kiábrándító nyilatkozat Leclerc-től – a Ferrari-drukkerek aligha lesznek boldogok ennyitől

    Charles Leclerc kiábrándultan nyilatkozott újabb kiesése után, és elárulta, most már az abszolút minimummal is elégedett lenne. A monacói pilóta ezzel együtt lát némi pozitívumot a melbourne-i hétvégében.

    Katasztrofálisan zárult az Ausztrál Nagydíj hétvégéje a Ferrari szempontjából, ugyanis Charles Leclerc és Carlos Sainz sem szerzett pontot Melbourne-ben. Bár ennek most nem az autó gyengesége volt az oka, attól még tény, hogy a Scuderia az első három futamon mindössze 26 pontot gyűjtött, ami a leggyengébb szezonkezdet a 2010 óta tartó pontrendszerben (függetlenül attól, hogy a leggyorsabb körért járt-e éppen pont).

    Kínos statisztikák mutatják meg, mennyire rosszul kezdett idén a Ferrari

    Leclerc különösen csalódott lehet, hiszen az idény előtt vélhetően abban bízott, hogy érdemben versenybe szállhat a világbajnoki címért. Ehhez képest Ausztráliában önhibájából esett ki, Bahreinben az autó adta meg magát, Szaúd-Arábiában pedig ő volt leghátul a négy élcsapat célba érő pilótái közül, miután már akkor rajtbüntetést kapott. A monacói versenyző kiábrándultan nyilatkozott.

    „Nyilvánvalóan csalódott vagyok, ez az eddigi legrosszabb szezonrajtom – utalt a Ferrarinál töltött éveire, hiszen debütáló évében egyetlen pontot sem gyűjtött az első három versenyen. – Csak hat pontot [szereztem], szóval ez frusztráló. Szerintem ahelyett, hogy hosszú távú célokban gondolkodnék, azt hiszem, az az elsődleges, hogy büntetés, probléma vagy bármi más nélkül fejezzem be a futamot. Aztán lendületbe kerülve meglátjuk, mire van lehetőség.”

    Bár Ausztráliában nem tűnt annyira rossznak a helyzet, és ott inkább a versenyzők, illetve a körülmények voltak okolhatók a kudarcért, nyilvánvaló, hogy az autó sem elég jó. Sainz korábban kijelentette, hogy teljes koncepcióváltásra van szükség, és a korábbi hírek szerint az imolai hétvégére valóban átalakul az SF-23-as. Leclerc kicsit más véleményen van, de a lényeget tekintve ugyanazt gondolja.

    „Én nem mennék annyira messzire, mint Carlos, de ettől még egyértelmű, hogy javítanunk kell az autón – fogalmazott a 25 éves pilóta. – Majd meglátom, mert szerintem nagyon érdekes lehet. Amit ezen a futamon láttunk, hogy elég sok mindenen változtattunk a beállításokat illetően, az, úgy vélem, jó hatással volt a versenytempónkra.”

    Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Ausztrál Nagydíj
    Leclerc pozitívumot is lát a melbourne-i hétvégében (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)

    Leclerc mellett Frédéric Vasseur csapatfőnök is azt gondolja, hogy a Ferrari sokat lépett előre Ausztráliában, és kijelentette, hogy továbbra is pozitív a hangulat a csapatnál. A Tempót tekintve valóban nem tűnt nagynak a lemaradás az Aston Martinhoz és a Mercedeshez képest, de Bakuban kiderül, hogy ez mennyire volt köszönhető a pálya vonalvezetésének.

  • Ellenfele Alonso zseniális hungaroringi védekezését lesné el a jobb eredményekért

    Ellenfele Alonso zseniális hungaroringi védekezését lesné el a jobb eredményekért

    Cunoda Juki elárulta, Fernando Alonso Lewis Hamilton elleni, a 2021-es Magyar Nagydíjon bemutatott védekezéséből igyekszik tanulni. Főnöke, az AlphaTaurit irányító Franz Tost pedig már azt vizionálja, hogy versenyzője idővel a Red Bullhoz kerül.

    A szezon előtt sejteni lehetett, hogy Cunoda Juki számára vízválasztó év következik. A japán pilóta eddig korántsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és mivel a Hondának már nincs annyira erős jelenléte a Forma-1-ben, alighanem semmi nem menthetné meg az F1-es karrierjét, ha rosszul teljesít. Ráadásul előzetesen új csapattársától, Nyck de Vriestől is sokan féltették.

    A japán versenyző ehhez képest háromszor ért célba a tizenegyedik helyen, de mivel Carlos Sainzot megbüntették az Ausztrál Nagydíjon, Melbourne-ben megszerezte saját maga és csapata szezonbeli első pontját. Mindez kifejezetten erős eredménysornak mondható annak tudatában, hogy az AT04-es messze elmaradt a várakozásoktól, még úgy is, hogy legutóbb nyilvánvalóan óriási szerencséje volt a futam végi káosszal.

    Cunoda Alonso hungaroringi védekezését próbálja eltanulni

    Cunoda viszonylag jó szerepléséből következik, hogy gyakran kell védekeznie az övénél erősebb és gyorsabb autók ellen. Ennek érdekében a legnagyobbaktól próbál ellesni trükköket. Többek között megemlítette Fernando Alonsónak a 2021-es Magyar Nagydíjon nyújtott teljesítményét, amikor körökön keresztül feltartotta a nála jóval gyorsabb Lewis Hamiltont. „Néztem videókat – nyilatkozta az F1 Nation podcastnak. – Csak néztem, ahogyan Alonso ezt csinálta, és rengeteget tanultam.”

    Az idény előtt Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke is elmondta, hogy Cunodának most már teljesítenie kell, hiszen harmadik évét kezdte meg az F1-ben. Az osztrák szakember kifejezetten pozitívan nyilatkozott pilótájáról, a mérnököknek viszont ismét odaszúrt. „Jukinak eddig két rendkívül erős versenye volt – fogalmazott. – Ezzel nagyon elégedett vagyok. Nem az ő hibája, hogy még mindig nem vagyunk versenyképesek.”

    A bemutatkozása előtti évben, 2020-ban az is felmerült, hogy Cunodát azonnal a Red Bullba ültetik, mert a Forma-2-ben kifejezetten ígéretesen szerepelt. Végül kívülről igazoltak valakit Sergio Pérez személyében, amit a japán versenyző eddigi F1-es teljesítményét látva vélhetően nem bántak meg. Tost szerint azonban a 22 éves pilóta előtt még nem zárult be a nagycsapat ajtaja.

    Forma-1, Cunoda Juki, AlphaTauri, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, péntek
    Cunoda viszonylag jól kezdte az idényt (Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool)

    „Csak azt tudom mondani, hogy Juki jó úton halad – jelentette ki. – Minden téren fejlődött. Úgy gondolom, hogy 2024-ben az AlphaTauri színeiben kellene versenyeznie, 2025-ben pedig végre készen áll majd a Red Bullra.” Persze addig még sok minden változhat, de az biztos, hogy jelen pillanatban a legtöbben alighanem nagyon meglepődnének, ha megvalósulna ez a forgatókönyv.

  • Elkeserítő véleményt fogalmazott meg a Ferrariról a volt elnök

    Elkeserítő véleményt fogalmazott meg a Ferrariról a volt elnök

    Luca di Montezemolónak fáj látni a Ferrari mostani szenvedését, ám nem hiszi, hogy a maranellói istálló egyhamar feltámad. Az olasz márka egykori elnöke saját tevékenységét hozta fel példaként.

    Katasztrofális szezonkezdeten van túl a Ferrari. Az első három futamon mindössze 26 pontot szereztek, amelyben az autó rossz teljesítménye és megbízhatósága, valamint a pilóták hibája is benne van. Ennek következtében nemhogy a Red Bull és a Mercedes, de még az Aston Martin is megelőzi őket a konstruktőri bajnokságban, amelynek így csak a negyedik helyét foglalja el.

    Bár a Ferrari az elmúlt években soha nem tudott egész szezonon át harcolni a világbajnoki címért, mindez még a legpesszimistább várakozásokat is alulmúlta. A csapat teljesítményével kapcsolatban Luca di Montezemolo is megszólalt, aki 1991-től 2014-ig a Ferrari elnökeként tevékenykedett, de előtte más pozícióban is a csapatnál dolgozott.

    „Ezzel megforgatják bennem a kést – nyilatkozta az olasz üzletember a La7 televíziós csatornának. – A Ferrari a családommal együtt a legfontosabb dolog az életemben. Fájdalmas számomra, sajnálom, hogy így látom őket. Nem hiszem, hogy ez rövid távú válság, inkább újjáépítésről van szó, a legjobb szakembereket kell összegyűjteni.”

    Luca di Montezemolo
    A szurkolóknak még sokat kell várniuk, ha Montezemolo jóslata valóra válik (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)

    Montezemolo tapasztalatból beszélt, hiszen tudja, milyen egy romokban heverő istállót felépíteni, és a bajnoki címig vezetni. Amikor átvette az elnöki posztot, az F1-es csapat története egyik legrosszabb időszakát élte, de aztán minden fontos posztra megtalálta a megfelelő embert. Ugyanakkor még ezután is idő kellett ahhoz, hogy elkezdődjön a sikerkorszak, és szerinte ez most is így lesz.

    „Elhoztam [Jean] Todtot, [Stefano] Domenicalit, [Ross] Brawnt és [Rory] Byrne-t, [Michael] Schumacher később jött – emlékezett vissza. – Az elején egy komoly válság is volt, de egy jó csapat épült. Még ha vissza is hozunk néhány, különböző nemzetiségű szakembert a piacról, kultúrát kellene létrehozni a cégen belül azokon a területeken, ahol erre szükség van.”

    A Ferrari teljesítménye annak fényében nagy csalódás, hogy az idény kezdete előtt nemcsak az olasz médiából, hanem közvetlenül a tőlük is optimista nyilatkozatok jöttek. Benedetto Vigna vezérigazgató például kijelentette, hogy az SF-23-as soha nem látott tempóval rendelkezik. Montezemolónak nem tetszettek az ilyen jellegű megszólalások, ahogyan az autó sem. „A bemutatón elhangzott diadalmas beszédek nem tűntek helyesnek számomra – jelentette ki. – Olyan autóra számítottam, amely a tavalyinak a továbbfejlesztett változata.”

  • Fontos mérföldkőhöz érkezett a Hungaroring (videó)

    Fontos mérföldkőhöz érkezett a Hungaroring (videó)

    Dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, valamint Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatót tartott a Magyar Nagydíj jövőjéről. Stábunk egy összefoglaló videót készített az eseményről.

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk, kedden sajtótájékoztatót tartottak a Hungaroring jövőjéről dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárnak, valamint Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójának részvételével. Az eseményen kiderült, hogy a Magyar Nagydíj nagyon közel van a 2032-ig történő szerződéshosszabbításhoz, és az ehhez szükséges felújításokról is szó esett.

    Megszületett a döntés, ekkorra fog teljesen megújulni a Hungaroring

    A sajtótájékoztatón stábunk is ott volt, és a szöveges beszámoló mellett egy videót is készítettünk a rendezvényről. Ebben a sajtótájékoztató néhány részletének segítségével összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat, többek között a felújítással kapcsolatos információkat, illetve azt, hogy a pályát motorversenyzésre is alkalmassá tennék.

  • Schumacher, Hamilton vagy Vettel? – Alonso elmondta, melyikük volt a legnagyobb riválisa

    Schumacher, Hamilton vagy Vettel? – Alonso elmondta, melyikük volt a legnagyobb riválisa

    Fernando Alonso interjút adott, amelyben többek között a jövőbeli kilátásairól, a legszebb emlékeiről, valamint a rekordjairól is beszélt. Emellett azt is elárulta, hogy ki volt a legnagyobb riválisa hosszú pályafutása során.

    Szerdán megjelent egy interjú Fernando Alonsóval a Bang & Olufsen nevű, fogyasztói elektronikai termékeket gyártó dán cég YouTube-csatornáján. A beszélgetés során a spanyol pilóta múltja, jelene és jövője is szóba került különböző aspektusokból. A kétszeres F1-es világbajnok többek között a rivalizálásairól, a rekordjairól és a harmadik elsőség esélyéről is beszélt.

    Alonso az idei szezonra igazolt át az Alpine-tól az Aston Martinhoz. A csapatváltás meglehetősen váratlan volt, és sokan azt gondolták, hogy csak egy újabb sikertelen szerződés lesz belőle. Az első három futam azonban minden kétkedőre rácáfolt, hiszen a 41 éves versenyző Bahreinben, Szaúd-Arábiában és Ausztráliában is a harmadik helyen ért célba. A kezdés tehát várakozáson felüli volt, de Alonso idén még nem gondol a bajnoki címre.

    Forma-1, Fernando Alonso, dobogó, Bahreini Nagydíj 2023, futam
    Alonso és az Aston Martin számára várakozáson felül indult az év (Fotó: Aston Martin)

    „Egész biztosan ez a cél, de szerintem jelen pillanatban a földön kell maradnunk – utalt a végső győzelemre. – A csapat számára csak az a cél, hogy jó szezonunk legyen. 2022-ben nagyon szenvedtek, úgyhogy szerintem először kis lépésekben kell haladnunk. Úgy vélem, a 2023-as idény egyszerűen arról szól, hogy javuljunk, és jobban megismerjük az autót egy új projekt kezdetén. Momentán itt tartunk. Remélhetőleg lesznek még dobogóink, futamgyőzelmekért fogunk harcolni, de ahhoz, hogy a bajnokságért küzdjünk, szerintem le kell raknunk a csapat [alapjait], ahogyan mondtam.”

    Alonso hosszú idő után először ül igazán versenyképes autóban. Pályafutása első részében viszont sokáig volt esélye harcolni a győzelmekért, és előbb Michael Schumacherrel, majd Lewis Hamiltonnal, aztán Sebastian Vettellel vívott ádáz csatákat. Felmerül a kérdés, hogy hármuk közül melyiküket tartja a legnagyobb riválisának, és az Aston Martin versenyzője nem változtatott korábbi válaszán.

    „Nehéz egyet kiválasztani, mivel szerintem mindannyian nagyszerű riválisok, illetve remek, tehetséggel megáldott versenyzők voltak – fogalmazott. – Nem tudom, mert amikor bekerültem a sportágba, Michael Schumacher dominálta a futamokat és mindent. Talán mindig is a vele való csatát választanám. Michaellel nagyon különleges volt küzdeni, úgyhogy ezt mondom.”

    fernando Alonso, michael Schumacher, Racingline.hu
    Alonso Schumachert tartja a legnagyobb riválisának (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)

    Alonsónak életkorából adódóan nem a német versenyző, hanem egy korábbi generáció nagy alakja, Ayrton Senna volt a példaképe. Ezért is jelentene számára sokat, ha sikerülne még egy világbajnoki címet szereznie, hiszen a néhai brazil pilótának ez háromszor sikerült. Bár utoljára 2012-ben volt reális esélye erre, a 32-szeres futamgyőztes továbbra sem mondott le a harmadik végső győzelméről.

    „Mindig hiszem, hogy lehetséges, ezért versenyzek továbbra is – felelte az erre vonatkozó kérdésre. – Nyilvánvalóan nagy a kihívás, és le kell küzdeni néhány nehézséget, illetve pár élcsapatot, amelyek a sportág csúcsán vannak. Minden nap arra gondolva versenyzek és edzek, hogy van esély a harmadik világbajnoki címre.”

    Alonso jó néhány rekordot tart, de ezek közül szinte mindegyik részben vagy egészben a pályafutása hosszához kapcsolódik. A kétszeres F1-es világbajnok már a huszadik szezonját tapossa a Forma-1-ben, és mind a futamok számában, mind az első és eddigi utolsó versenye közötti eltelt időt figyelembe véve is neki van a leghosszabb karrierje. Ennek tudatában nem meglepő, hogy a leghosszabb távot is ő tette meg versenyhétvégéken. Azzal viszont tisztában van, hogy a legfontosabb csúcs nem lehet az övé.

    „Olvasom, de nyilván nem ismerem az összes számot – jelentette ki. – Szerintem amikor az ember sok éven át versenyez, akkor nyilván elkezd rekordokat dönteni. Azonban úgy vélem, hogy az egyetlen dolog, ami számít, az a győzelem, és a bajnoki címek rekordjának megdöntése. Jelenleg ez vélhetően elérhetetlen, mert Michaelnek és Hamiltonnak is hét van, őket nem lehet [utolérni]. Végső soron viszont ez a cél.”

    Pályafutása során Alonso hivatalosan hat csapatnál fordult meg, bár a Renault és az Alpine valójában ugyanaz az istálló. A legszebb emlékei nyilvánvalóan az első enstone-i korszakából vannak, de a Ferrarinál is voltak kifejezetten szép időszakai, utána viszont nem kapott versenyképes autót. Nem véletlen, hogy ezen alakulatokon kívül csupán jelenlegi állomáshelyét említette meg ennek kapcsán.

    alonso, racingline.hu
    Alonso az első vb-címét tartja a legszebb emléknek (Fotó: Renault Sport)

    „Úgy vélem, a különböző csapatoknál szerzett emlékeket nagyon meghatározták az akkori eredmények – magyarázta. – A Ferraritól talán az első futamot választom, amelyet megnyertem. Az Aston Martintól nyilván a legutóbbi hétvégét [az interjú a Bahreini és a Szaúd-arábiai Nagydíj között készült – a szerk.], amikor dobogóra álltunk, a Renault-tól pedig a bajnokságot. Szóval nagyon könnyű kiválasztani a hármat.”

    A kettőből érthető okokból az első bajnoki cím jelenti számára a csúcsot, hiszen az egy „valóra vált álom” volt. Ami a második elsőségét illeti, bár hivatalosan azt is Brazíliában nyerte meg, lényegében Szuzukában dőlt el, ahol Schumacher az élről esett ki, Alonso pedig nyert. Bár nem feltétlenül ezért, de a szigetországi helyszín a kedvenc pályája. „A Japánban [lévő] Szuzukát választom, szerintem az a kedvencem a sok tempós kanyar miatt – árulta el. – Összességében Monacót is kedvelem mint hétvégét, mivel sok minden történik a futamon, de a kedvencem Szuzuka.”

    Alonso 2001-es bemutatkozása óta most már bő két évtized telt el, így jó néhány korszakot megélhetett testközelből. Látta, hogy az évek során milyen irányba ment a sportág, így nem véletlen, hogy több dolgot is felsorolt, amikor azt a kérdést kapta, hogy mit jelent számára a Forma-1. Ami biztos, hogy a szurkolók fontos szerepe nem változott.

    „Ez nagyon érdekes, mert amikor a Forma-1-re gondolok, sok minden [eszembe jut] – mondta. – Nyilván ott van a motor, az erő, a garázsban folyó dolgok, a szerelők felől hallatszódó zaj, az általuk használt eszközök és a szurkolók is. A rajongók kulcsfontosságú részei a sportágnak. Amikor az ember vezet, nagy a kontraszt, mert akkor minden csendes, és egyedül van a kocsiban. Magára van utalva, csak a mérnökével kommunikál a rádión, és olyan, mintha a világ megállna erre az időre, másfél órára. Nagy a kontraszt aközött, hogy mit gondolunk az F1-ről, és hogyan érzékeljük azt, illetve aközött, amikor vezetek. Ez teljesen más érzés.”

    Bizonyára sokan kíváncsiak arra, hogy egy versenyző mit csinál a futam rajtja előtt, hogyan készül fel a rajtra. Természetesen mindenkinél más a módszer, Alonso pedig most valamelyest betekintést nyújtott a sajátjába. A 101-szeres dobogós azt is hozzátette, hogy a rengeteg utazást igyekszik hasznosan tölteni, hogy a teste minél inkább regenerálódjon.

    „A futam előtt sokat beszélgetek a mérnökeimmel, illetve a csapatommal – kezdte a választ. – Felkészülök a stratégiából, illetve a verseny alatt meghozandó döntésekből: milyen gumikat fogok kapni a kiállásoknál, minden ilyesmi. Utána kicsit ellazulok vagy zenét hallgatok, ha utazom. Folyamatosan utazunk a világ körül, kéthetente van egy futam a földgolyó különböző részein. Szóval az utazások idejét arra használom, hogy igazán kipihenjem magam.”

    Alighanem az is sokakat érdekel, hogy Alonso milyen zenéket szokott hallgatni. Ezen a ponton viszont lehet, hogy többeknek csalódást okoz, ugyanis a spanyol pilóta nem nevezett meg konkrét számot vagy előadót, hanem kijelentette, hogy lényegében mindenevő. „Változó – foglalta össze egy szóban a helyzetet. – Nagyon rugalmas vagyok, nem az a srác, aki csupán egyetlen típusú zenét hallgat. Meghallgatok bármit, az adott pillanat határozza meg, és ez rendben van számomra.”

    Ami a jövőt illeti, nyilvánvalóan már nincs sok hátra Alonso pályafutásából. Barátnője – akivel azóta szakítottak, de az interjút még ő készítette vele – nemrég elmondta, hogy szerinte 2024 lesz az utolsó szezonja a Forma-1-ben, utána visszavonul. A 41 esztendős versenyző ezzel kapcsolatban elárulta, hogy korábban nem tervezett ennyi időn át a sportágban maradni, most viszont még mindig késznek érzi magát a legnagyobb célokért folyó harcra.

    Drámai változás történt Alonso magánéletében

    „Amikor a Forma-1-ben kezdtem, az volt az elképzelésem, hogy hét vagy nyolc évig [leszek itt] – emlékezett vissza. – Utána megnyertem a két bajnokságot, és arra gondoltam, hogy további egy vagy két évig versenyzek, aztán abbahagyom. Most pedig abban a helyzetben találom magam, hogy enyém a leghosszabb pályafutás a Forma-1-ben. Még mindig friss és motivált vagyok, és továbbra is minden egyes napot élvezek. Reggel felébredek, és boldoggá tesz, amit csinálok. Szóval szerintem van még pár évem, és a jövőben remélhetőleg harcban leszek a bajnoki címért.

  • Korrigálta a nevetség tárgyává vált megoldását az egyik amerikai helyszín

    Korrigálta a nevetség tárgyává vált megoldását az egyik amerikai helyszín

    Valódi víz kerül a Miami Nagydíj helyszínének műkikötőjébe, adták hírül a szervezők. A tavalyi futamhétvégén a legtöbben gúnyosan fogadták ezt a fajta megoldást, még az egyik helyszíni riporter is kifigurázta.

    A Miami Nagydíj tavaly debütált a versenynaptárban. A futamról Charles Leclerc pole pozíciója, illetve Max Verstappen futamgyőzelme mellett leginkább Pierre Gasly és Lando Norris balesete, valamint a két Mercedes csatája maradt emlékezetes. A helyszín több kritikát is kapott: a pilóták a pálya egyik részével nem voltak megelégedve, míg a szurkolók közül sokaknál kiverte a biztosítékot az elképesztő celebparádé.

    Amit szintén nem fogadott jól a közönség, ám a reakció sokkal inkább gúnyolódás, mintsem felháborodás volt, az a pálya melletti műkikötő. Mindez azért merült fel egyáltalán, mert az eredeti tervekkel ellentétben a mezőny tagjai nem a tengerparton, hanem annál jóval beljebb, a Miami Dolphins amerikaifutball-csapatának otthont adó Hard Rock Stadium mellett versenyeztek.

    A szervezők azonban most a közösségi médiában közölték, hogy bár a műkikötő megmarad, ezúttal már kevésbé lesz erőltetett és sokak számára röhejes, mert valódi víz lesz benne. Bár mindez nem minden rajongót elégített ki, hiszen a hozzászólók között akadt, aki paródiának titulálta ezt a döntést, az idei évben vélhetően már nem kap ekkora figyelmet ez a részlet.

    Miután a tavalyi évben megérkezett a helyszínre a mezőny és velük együtt a tudósítók a közösségi médiában hamar elterjedt a műkikötő, és számos mém készült belőle. Mások viszont nem a vicces oldalát fogták meg a jelenségnek: két amerikai drukker például kifejezetten szégyenkezett a műkikötő miatt: az egyikük a Twitteren bocsánatot kért a világtól, a másikuk pedig szomorúnak nevezte mindezt, és hangsúlyozta, hogy ez nem adja vissza, hogy ők kik is valójában.

    Ám nemcsak a rajongók űztek gúnyt a megoldásból, hanem például a Sky Sports riportere, Craig Slater is, aki maga mutatta meg, hogy a víz egyáltalán nem valódi. Először csak ráugrott a felületre, hogy demonstrálja, hogy a látvány csal, de itt nem állt meg. Ezt követően ugyanis lefeküdt a padlóra, és hátúszást imitált, már amennyire az lehetséges volt.

    Craig Slater kifigurázta a miami műkikötőt

    Az idei Miami Nagydíjat egy héttel a bakui forduló után, május 5-e és 7-e között rendezik. A műkikötőre vonatkozó információ mellett a szervezők azt is bejelentették, hogy a pálya mellett privát pihenőházakat hoztak létre a rajongóknak, ahol egy helyi séf szolgálja fel őket. Persze ezen a ponton is megjegyezték, hogy a lehetőség valójában nem a szurkolóknak, hanem a tehetős embereknek szól.

  • Bokszmeccsre hívná ki Toto Wolffot egy másik csapat vezére

    Bokszmeccsre hívná ki Toto Wolffot egy másik csapat vezére

    Zak Brown érdekes kijelentést tett csapata idei első pontszerzése után. A McLaren Racing vezérigazgatója a Red Bull csapatfőnökével, Christian Hornerrel versenyezni, míg a Mercedest irányító Toto Wolff-fal bokszolni akar.

    Bár kellett hozzá a futam végi hatalmas kavarodás és káosz, a McLaren kettős pontszerzéssel zárta az Ausztrál Nagydíjat. Lando Norris és Oscar Piastri egyaránt először gyűjtött egységet az idény során, az ausztrál pilóta pedig egyben pályafutása során is először végzett az első tízben az F1-ben újoncról lévén szó. Főnökük örömében szokatlan kijelentéseket tett.

    Zak Brown a Sky Sportsnak nyilatkozott a leintés után. A McLaren Racing vezérigazgatója alighanem úgy volt vele, hogy ha már az autók révén esélyük sincs kihívniuk a Red Bullt és a Mercedest, legalább a két csapatfőnökkel mérkőzzön meg. Az amerikai üzletember más-más területen intézett kihívást Christian Horner, illetve Toto Wolff felé.

    „Beszéltünk arról, hogy Christiannel versenyezzek Silverstone-ban, mert korábban versenyeztem Christian ellen” – fogalmazott Brown, utalva arra, hogy mindketten autóversenyzőként kezdték karrierjüket, és két éven át valóban ugyanabban a mezőnyben versenyeztek. Az biztos, hogy sokan kíváncsiak lennének egy ilyen jellegű párharcra a Brit Nagydíj helyszínén.

    Forma-1, Zak Brown, Christian Horner, USA Nagydíj 2022, péntek
    Brown versenyezne Hornerrel (Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool)

    Hozzá kell tenni, hogy Horner és Brown valóban versenyeztek együtt, hiszen 1994-ben és 1995-ben mindketten a Brit Forma-3-as bajnokságban szerepeltek. Ugyanakkor előbbi az A-, míg utóbbi a B-kategóriában indult, vagyis a feltételek nem voltak azonosak számukra, ráadásul Brown mindkét évben csupán pár futamot teljesített. 1996-ban aztán más-más irányt vett a pályafutásuk.

    Bár egykor Wolff is kipróbálta magát az autóversenyzésben, Brown őt egészen más területen hívná ki. Az amerikai üzletember már azt is eltervezte, hogy a novemberi Las Vegas-i Nagydíj hétvégéjén kerülne sor erre a mérkőzésre. „Totóval beszéltem erről, majd meglátjuk, benne van-e a dologban – fogalmazott. – Amikor Vegasba megyünk… Miről híres Vegas? Egy kis bokszmeccs? Készen állok.”

    Egyelőre Wolff és Horner sem reagált nyilvánosan a szokatlan kihívásra, és utóbbit tényleg nehéz is komolyan venni. A jelek szerint azonban nem vált kibékíthetetlenné a viszony a Red Bull és a McLaren vezére között a tavalyi költségplafonbotrány után. Mint ismert, októberben kiderült, hogy a bikások 2021-ben átlépték a limitet, és ennek kapcsán Brown csalással vádolta meg őket, ami Hornernek egyáltalán nem nyerte el a tetszését.