Szerző: Sebők Máté

  • Súlyos büntetést kapott a Mercedes, miután Hamilton feltartotta Sargeantot

    Súlyos büntetést kapott a Mercedes, miután Hamilton feltartotta Sargeantot

    A sportfelügyelők pénzbüntetéssel sújtották a Mercedest, miután Lewis Hamilton veszélyes módon feltartotta Logan Sargeantot a Szaúd-arábiai Nagydíj második szabadedzésén.

    Veszélyes jelenet játszódott le a Szaúd-arábiai Nagydíj második szabadedzésén, még a tréning első szakaszában. Logan Sargeant nagy tempóval érte utol Lewis Hamiltont, aki nem húzódott le az ideális ívről, aminek következtében a Williams pilótájának irányt kellett változtatnia, hogy elkerülje a nagy balesetet. Mindezt megtette, de a manőver szintén nem volt veszélytelen számára.

    Alonsóé lett a legfontosabb edzés, Hamilton veszélyes megmozdulását vizsgálják

    Nem véletlen, hogy az amerikai versenyző kifakadt a rádióban. „Haver, ne már – méltatlankodott. – Ez túl veszélyes.” Az esetet premierplánból végignéző Carlos Sainz szintén nem hagyta szó nélkül a történteket. „Hamilton rendkívül veszélyes volt – mondta versenymérnökének. – Mintha középen lett volna, nem tudtam kikerülni. Sargeant majdnem balesetet szenvedett miatta.”

    Hamiltont szintén rádiózott, amiből kiderült, váratlanul érte, hogy Sargeant feltűnt mögötte. „Nem vettem észre, hogy valaki gyorskörön van – mondta. – Próbáltam kitérni Sainz útjából, és hirtelen ott volt a Williams.” Hamilton ellen mindenesetre vizsgálat indult, de a közvetítés során kiderült, hogy a sportfelügyelők csak a leintés után vizsgálják az esetet.

    Ez meg is történt, és annak rendje és módja szerint meghallgatták a két érintettet, valamint csapataik képviselőit, valamint minden, bizonyítékul szolgáló videót és rádiózást ellenőriztek. Ez alapján megállapították, ami a a nézők számára is nyilvánvaló volt: Ha Sargeant nem változtat irányt, akkor óriási baleset történt volna a két versenyző között, amely különösen a 23 éves pilótára lett volna kifejezetten veszélyes.

    Hamilton ugyanakkor megúszta a lehető legenyhébb büntetési tétellel, amely lényegében nem is büntetés, hiszen csak figyelmeztetést kapott, vagyis a döntéshozók még megrovást sem adtak neki. Az eset ugyanakkor nem maradt érdemi következmények nélkül: a Mercedest 15 ezer euró (közel 6 millió forint) befizetésére kötelezték, miután a rádiózásból egyértelműen kiderült, hogy Hamiltonnak nem szóltak a közeledő autóról.

    Hamiltonnak egyébként nem ez az első ilyen jellegű esete Szaúd-Arábiában. 2021-ben, a Forma–1 történetének első dzsiddai hétvégéjén a harmadik szabadedzésen a 2-es kanyarban Nyikita Mazepint tartotta fel hasonló módon. A sportfelügyelők akkor is hasonló szellemiségben jártak el, de mind a pilótát, mind a csapatot a mostaninál komolyabb mértékben szankcionálták: Hamilton megrovásban részesült, míg a Mercedesnek 25 ezer eurós bírságot róttak ki.

  • Alonsóé lett a legfontosabb edzés, Hamilton veszélyes megmozdulását vizsgálják

    Alonsóé lett a legfontosabb edzés, Hamilton veszélyes megmozdulását vizsgálják

    Fernando Alonso zárta az élen a Szaúd-arábiai Nagydíj második szabadedzését George Russell és Max Verstappen előtt, a Red Bullok viszont remek versenytempót mutattak. Lewis Hamilton veszélyes módon feltartotta Logan Sargeantot, amit később vizsgálnak.

    Magyar idő szerint kora este zajlott a Szaúd-arábiai Nagydíj egyetlen olyan szabadedzése, amely igazán reprezentatív körülmények között zajlott, hiszen a második tréninget az időmérőhöz és a futamhoz hasonlóan villanyfényben tartották. A gyakorlás kezdete az eredeti tervhez képest 10 percet csúszott, mert ellenőrizni kellett a csatornafedeleket, de utána gond nélkül pályára tudtak gurulni a versenyzők.

    A Mario Kart pályán Alonso vált Verstappen legközelebbi üldözőjévé

    Elsőként Oscar Piastri gördült ki a bokszból, aztán szépen sorban jöttek a többiek. A gumiválasztás változatos volt: a legtöbben a közepes abroncsokon kezdtek, de jó néhányan a keményeket választották, a két RB pedig a lágyak mellett voksolt a 31 fokos aszfalton. A levegő hőmérséklete egyébként 25 fokos volt.

    Az első hibát Valtteri Bottas követte el, aki az 1-es kanyarban kiment a bukótérbe. Csapattársa, Csou Kuan-jü 1:31.840 másodperces körrel átmenetileg vezetett, de aztán jött Max Verstappen, és 1:30.447-tel átvette a vezetést. Azonban a címvédő sem sokáig állt az élen, ugyanis Sergio Pérez 2 századdal nála is gyorsabb volt a közepeseken. Mögöttük Fernando Alonso volt a harmadik, 308 ezredes hátrányban.

    Néhány perc múlva Lance Strollnak sikerült beférkőznie a két Red Bull közé, de Alonso ismét gyorsabb volt nála, és 1:29.846-os körrel átvette a vezetést. A kétszeres F1-es világbajnok mögé Charles Leclerc és Lando Norris jött fel 189, illetve 314 ezredes lemaradással.

    Bő 10 perc elteltével Verstappen feljött a második pozícióba, 51 ezreddel lemaradva Alonsótól, de Pérez ismét gyorsabbnak bizonyult nála, ezúttal 1 századdal. Nem sokkal később Lewis Hamilton okozott rendkívül veszélyes jelenetet: a Mercedes versenyzője nem húzódott le Logan Sargeant elől, akinek korrigálnia kellett, hogy ne rohanjon bele a Mercedesbe. A sportfelügyelők a leintés után vizsgálják az esetet.

    Alonso aztán 1:29.560 módosította a legjobb időt, de Verstappen nála is jobb volt 17 ezreddel. Carlos Sainz szintén felülmúlta Pérez addigi legjobbját, a Ferrari pilótája 122 ezreddel maradt  el egykori csapattársától. Ezután a legtöbben bementek a bokszba, hogy felkészüljenek a lágy abroncsokon futott gyorskörre.

    Alonso rögtön jelentősen javított, és 1:28.827-tel visszavette a vezetést. A második helyre Leclerc jött fel 353 ezredes lemaradással, míg az első szektorában nem javító Verstappent Pérez és Stroll is megelőzte. A címvédő aztán javított, és 331 ezredre megközelítette az Aston Martin versenyzőjének idejét.

    Az időmérős szimulációk végén George Russell a negyedik, míg Hamilton a hetedik pozícióba jött fel, sőt, az ifjabbik brit pilóta a következő körében már csak 23 századra volt Alonsótól, így második lett. Merthogy innentől kezdve nem változott a sorrend, hiszen a mezőny tagjai a versenyszimulációra koncentráltak. Alonso 1:28.827 másodperces köre bizonyult a leggyorsabbnak, mögötte Russell, Verstappen, Leclerc, Pérez, Stroll, Sainz, Hamilton, Pierre Gasly és Piastri lett az első tíz sorrendje.

    Ami a versenyszimulációkat illeti, a többség a közepeseken teljesítette az edzés második részét, az élmezőnyből egyedül Leclerc Ferrarijára kerültek fel a lágyak. A köridők alapján a Red Bull ezúttal is kiemelkedik a mezőnyből ezen a téren, de Pérez ezúttal meg tudta közelíteni Verstappent. A hajrában Hamilton megcsúszott, majd jelentette, hogy elment a motorerő, és behajtott a bokszba, de aztán a próbarajtokra visszatért.

    A szaúd-arábiai Nagydíj második szabadedzésének végeredménye

  • Horner szerint mások előnyt akartak szerezni a körülötte kirobbant botrányból

    Horner szerint mások előnyt akartak szerezni a körülötte kirobbant botrányból

    Christian Horner reagált a körülötte kialakult botrány legújabb fejleményeire. A Red Bull csapatfőnöke úgy véli, mások megpróbáltak előnyt szerezni az ügyéből.

    Továbbra sem a pályán zajló események szolgáltatják az elsődleges beszédtémát a Forma–1-es Szaúd-arábiai Nagydíj hétvégéjének kezdetén. Christian Horner, illetve a Red Bull ügyével kapcsolatban ugyanis újabb és újabb fejlemények látnak napvilágot, és egyértelmű, hogy a történetnek még egyáltalán nincs vége.

    A csütörtökön rendezett csapatfőnöki sajtótájékoztató jó lehetőséget biztosított a sajtó jelen lévő munkatársainak, hogy az ő álláspontját is megismerjék. Többek között azzal kapcsolatban, hogy Jos Verstappen, Max édesapja még a bahreini futam után kijelentette, Hornernek mennie kell, különben fennáll a Red Bull szétszakadásának veszélye.

    Robbant a Horner-bomba – Jos Verstappen távozásra szólította fel a Red Bull csapatfőnökét!

    „Nyilvánvalóan tisztában vagyok az elhangzott megjegyzésekkel – nyilatkozta. – Volt egy megbeszélés a futam után, és szerintem mindenki nagyon is a jövőre koncentrál. A csapat nagyon is arra összpontosít, hogy megvédjük a két világbajnoki címet, amelyekért annyira kemények küzdöttünk. A jövőre fókuszálunk, és, ahogyan mondtam, a bahreini verseny után megbeszélésekre került sor, és mindannyian előretekintünk.”

    Az idősebbik Verstappen időzítése azért is tűnik furcsának, mert ezzel csak elterelte a figyelmet fia remek teljesítményéről. Mint ismert, Max Verstappen a pole pozícióból indulva több mint 20 másodperces előnnyel nyerte meg a futamot Sergio Pérez előtt, és begyűjtötte pályafutása ötödik Grand Slamjét. Horner hangsúlyozta, hogy mindenkinek az az érdeke, hogy előretekintsenek.

    „A nagydíj után beszéltem Josszal, és természetesen gratuláltam neki a fia teljesítményéhez – idézte fel. – Szerintem mindannyiunk érdekét szolgálja, hogy megegyeztünk abban, hogy a jövőre koncentrálunk. Közös érdekünk, hogy azt tegyük, ami a legjobb a fiának. Remélhetőleg továbbra is egy nagyon versenyképes autót tudunk neki biztosítani.”

    Meg vannak számlálva a Red Bull szupercsapatának napjai? Verstappen, Newey és Marko is távozhat

    Egyesek szerint Jos Verstappen túlságosan is beleavatkozik fia karrierjébe, és ezzel a Red Bull életébe is, ám Horner erre a felvetésre nem kívánt érdemben állást foglalni. „Édesapja kulcsszerepet játszott Max pályafutásában és abban, hogy eljusson a Forma–1-be – szögezte le. – Jos a maga ura, ahogyan Max is. Nem az én dolgom, hogy az apák és a versenyzők közötti kapcsolatot kommentáljam. Ezek mind egyediek a különböző személyek között.”

    Hornert a bő egy hete lezárult vizsgálat minden vád alól felmentette, ám körülbelül 24 órával később egy ismeretlen személy szétküldte a paddock népének az ügy állítólagos bizonyítékait. Hogy ezzel kapcsolatban milyen beszélgetések zajlottak le, arról Horner már csak a kötelességéből fakadóan sem akar beszélni, azt viszont elmondta, hogy mások ebből akartak profitálni.

    „Azt hiszem, ez egy bonyolult kérdés, mert minden vállalaton belül van egy panaszkezelési folyamat, amely a cégen belül zajlik, és ez az egyének közötti magánügy – válaszolta arra a kérdésre, hogy mit jelent ez az ügy a nagyobb képet nézve. – Ez a vállalat [ebből a szempontból] ugyanolyan, mint a többi. A cég és a másik fél iránti tiszteletből mindannyiunkat ugyanazok a korlátozások kötnek. Tehát, még ha akarnék is beszélni róla, a titoktartási korlátozások miatt nem tehetem meg. Az egyetlen ok, amiért az ügy ekkora figyelmet kapott, hogy kiszivárgott. Ez pedig megpróbáltatás volt, különösen a családom számára, mert minden egy irányba összpontosult. Utána pedig az történt, hogy mások ezt kihasználták, igyekeztek hasznot húzni belőle, és ez talán nem a sportágunk szép oldala. Ez azonban nem az FIA ügye, nem a Forma–1 ügye. Ez egy cég ügye, és ugyanolyan, mint bármelyik másik szervezetnél.”

    Az ügy legfrissebb fejleménye, hogy egybehangzó sajtóértesülések szerint a Horner ellen panaszt benyújtó női alkalmazottat a Red Bull felfüggesztette. Az információt nem meglepő módon nem erősítette meg, de nem is cáfolta, ami jelen helyzetben sokatmondó. „Nem nyilatkozhatok olyan dolgokról, amelyek bizalmasak a munkavállaló és a vállalat között” – jelentette ki.

    Fontos döntést hozott a Red Bull a Hornert bepanaszoló munkatárssal kapcsolatban

    Hogy egészen pontosan mi történt, azt továbbra sem lehet tudni, hiszen bár a kiszivárgott dokumentumokat most már mindenki láthatja, egyrészt továbbra sem biztos, hogy ezek valós bizonyítékok, másrészt állítólag nem tartalmaznak mindent. Horner ugyanakkor úgy véli, a képlet rendkívül egyszerű, hiszen felmentették őt.

    „Nyilvánvalóan rendkívül nagy a hírverés az ügy körül – mondta. – Azonban vissza kell térnünk arra az alapra, miszerint panasszal éltek, kivizsgálták és elutasították [a vádakat]. Nyilvánvaló, hogy a média különböző szegmensei nagy érdeklődést mutattak az ügy iránt, különböző okokból. Úgy gondolom, hogy itt az ideje meghúzni a határt.”

  • Fontos döntést hozott a Red Bull a Hornert bepanaszoló munkatárssal kapcsolatban

    Fontos döntést hozott a Red Bull a Hornert bepanaszoló munkatárssal kapcsolatban

    Egybehangzó sajtóértesülések szerint a Red Bull felfüggesztette azt a női alkalmazottját, aki bepanaszolta Christian Horner csapatfőnököt. A döntésnek állítólag a múlt heti, a brit szakembert felmentő döntéshez van köze.

    Újabb fejlemény van Christian Horner botrányával kapcsolatban. Bár a Red Bull ezt nem erősítette meg, a mértékadó nemzetközi médiumok lehozták, úgyhogy lényegében annak is tekinthető, hogy a Red Bull felfüggesztette azt a női alkalmazottját, aki zaklatással vádolta meg Christian Hornert, az istálló csapatfőnökét, és bepanaszolta őt.

    Az ügyre február 5-én derült fény a nyilvánosság számára, ám később kiderült, hogy valójában januárban indult. A hírek arról szóltak, hogy egy női alkalmazott szerint a brit szakember nem megfelelően viselkedett vele szemben. A bikás alakulat független vizsgálatot rendelt el, hogy a végére járjon az egésznek.

    A Red Bull felmentette Hornert a vádak alól

    Pár nappal később Hornert hosszasan faggatta egy ügyvéd, és persze a többi érintettet is kikérdezte. A vizsgálat múlt hét szerdán zárult le, és Hornert minden vád alól felmentette. Egy nappal később azonban egy ismeretlen személy gyakorlatilag az egész paddocknak elküldte a feltételezett bizonyítékok egy részét, így a botrány újabb szikrát kapott.

    Még nincs vége? – valaki szétküldhette a Horner-ügy bizonyítékait a paddockban

    Az elmúlt napokban pedig kiderült, hogy a zaklatási ügy valójában csak egy mellékszála a Red Bullon belül zajló hatalmi harcnak. Jos Verstappen szombaton lemondásra szólította fel Hornert, mondván, ellenkező esetben szétszakadhat a csapat. Azóta pedig az is felmerült, hogy Max Verstappen, Helmut Marko tanácsadó és Adrian Newey technikai főigazgató is elhagyhatja az energiaitalosokat.

    Meg vannak számlálva a Red Bull szupercsapatának napjai? Verstappen, Newey és Marko is távozhat

    Ami a felfüggesztést illeti, a The Times értesülései szerint a döntésnek a korábbi, Hornert felmentő határozathoz van köze. A fejleményekkel kapcsolatban természetesen a Red Bullt is megkeresték, ám a címvéső istálló nem osztott meg érdemi információt. „Egy mindenkori munkavállaló ügyét nem tudjuk kommentálni” – fogalmazott a csapat szóvivője.

    Egy magazin címlapra tette a nőnek fotóját, aki feljelentette Christian Hornert

  • Legutóbbi lépése alapján a Ford továbbra is kitart a Red Bull mellett

    Legutóbbi lépése alapján a Ford továbbra is kitart a Red Bull mellett

    A Ford komoly üzenetértékkel bíró bejelentést tett, ugyanis támogatják a Red Bull F1 Academy-programját. Mindez nem azt a látszatot kelti, hogy a bikásokkal kötött szerződés felbontására törekednének.

    Továbbra sem oldódott meg a Red Bull belviszálya, sőt, az utóbbi napokban még jobban eszkalálódott a helyzet. Jos Verstappen, a címvédő Max édesapja még szombaton távozásra szólította fel Christian Horner csapatfőnököt, azóta pedig olyan híresztelések is felröppentek, hogy ha ez nem történik meg, akkor a holland versenyző, valamint Helmut Marko tanácsadó és Adrian Newey technikai főigazgató is elhagyhatja a bikás alakulatot.

    Ráadásul, ha a sikercsapat széthullásának fenyegetése nem lenne elég, a Red Bullnak a Forddal kötött szerződést is figyelembe kell vennie, hiszen jelen állás szerint 2026-tól technikai partnerek lesznek. Mark Rushbrook, az amerikai óriásvállalat globális igazgatója szűk két héttel Horner zaklatási ügyének kirobbanása után már figyelmeztette a Red Bullt, a teszt után pedig Jim Farley, a Ford Motor Company vezérigazgatója fogalmazott meg nyílt levelet.

    A Ford is azonnali válaszokat vár a Horner-ügyben

    „Mint azt korábban jeleztük, és nem érkezett rá kielégítő válasz, a Ford értékei nem képezik vita tárgyát – szögezte le. – Elengedhetetlen, hogy a versenyzésben meglévő partnereink is osztozzanak [ebben], és őszinte elkötelezettséget mutassanak ugyanezen értékek iránt. A csapatom és én bármikor rendelkezésre állunk, hogy megbeszéljük ezt az ügyet. Továbbra is ragaszkodunk [ehhez], és reménykedünk benne, hogy olyan megoldást találunk, amely mögé mindannyian beállhatunk.”

    A Red Bull mindenkit elveszíthet – Newey, Verstappen és Marko is távozhat, ha Horner nem mond le

    Ez alapján úgy tűnik, hogy a Fordnál nagyon is komolyan veszik ezt az ügyet, és olyan pletykák is napvilágot láttak, miszerint a legmagasabb szinten tárgyaltak a szerződés esetleges felbontásáról. Azonban hamarosan újból nyilvánosan állást kellett foglalniuk az ügyben, még ha csak közvetetten is, ugyanis ezen a hétvégén indul az F1 Academy, az a betétsorozat, amelyben kizárólag nők versenyeznek.

    Hogy mi köze a kettőnek egymáshoz? Nos, a Ford már korábban elköteleződött a Red Bull F1 Academy-programjának támogatása mellett. A hivatalos bejelentés csütörtökön érkezett, és ebből kiderült, hogy valóban ott lesznek névadó szponzorként. Bár mindez nem zárja ki, hogy a jövőben mégis szerződést bontanak, egyelőre azt üzeni a világnak, hogy továbbra is elszántak a projekt megvalósításával kapcsolatban.

    Emellett ugyanakkor arra is lehetőséget adott, hogy a Ford ismét hangsúlyozza az egyik fontos értékét, a sokszínűség melletti elkötelezettségét. Nem ez az első női bajnokság, amelyet az amerikai cég támogat, hiszen a Rebelle Rally elnevezésű sorozatban is ott vannak, és a NASCAR betétszériájában versenyző Hailie Deegan fejlődését is segítik.

    „A Ford Performance elkötelezett az FIA-val és a versenyek promótereivel való együttműködés mellett, hogy megtaláljuk a módját, hogy több női tehetséget integráljunk a motorsport minden szintjére, a pályán és azon kívül is, és ez egy nagyszerű lehetőség, hogy ezt a munkát az F1 Academy legjobbjaival történő együttműködéssel bővítsük – jelentette ki Rushbrook. – Már más versenysorozatokban, például a Rebelle Rallyban is együttműködtünk olyan versenyzőkkel, mint Hailie Deegan, hogy több nőt hozzunk a motorsport élvonalába. Izgatottan várom, hogy a Red Bull-lal együttműködve pozitív hatást gyakorolhassunk az F1-ben.”

    „A Ford generációkon átívelő történelemmel rendelkező autógyártó – ezek már Julia George-nak, a Red Bull Racing együttműködésekért felelős igazgatójának szavai. – Rendkívül izgalmas üdvözölni őket a Red Bull Ford Academy Programme névadó szponzoraként, és mindez bizonyítja, hogy a nők autósportbeli képviseletének javítására törekednek a pályán és azon kívül is. Az F1 Academy jelentős előrelépésnek számít a női versenyzők számára a motorsport következő szintjére történő fellépés szempontjából, és segít olyan utat mutatni, amely biztosítja nekik a kiteljesedést, és ezt az elkötelezettséget a Ford teljes mértékben támogatja. A Red Bull Ford Academy Programme sikeréhez elengedhetetlen az a technikai szakértelem, amelyet behoznak a partnerségbe.”

  • Hamilton a szokatlan reakciójával szándékosan olajat önt a tűzre a Verstappen-pletykával?

    Hamilton a szokatlan reakciójával szándékosan olajat önt a tűzre a Verstappen-pletykával?

    Lewis Hamilton szerint az ő Ferrarihoz való igazolása megmutatja, hogy akár Max Verstappen is átszerződhet a Mercedeshez, ugyanakkor úgy véli, ennek a holland pilóta szempontjából nem lenne értelme. A hétszeres világbajnok kijelentette, a 2021-ben történteknek nincs jelentőségük ebből a szempontból.

    Miután Jos Verstappen robbantotta az újabb bombát, és gyakorlatilag távozásra szólította fel Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét, fia, Max Verstappen jövője is központi témává vált az F1-es sajtóban. A történtek alapján ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a Red Bull két táborra szakadt: az egyik oldalon a thai tulajdonosi kör és a brit szakember, míg a másikon az osztrák vezetés, Helmut Marko tanácsadó és Verstappenék állnak.

    Meg vannak számlálva a Red Bull szupercsapatának napjai? Verstappen, Newey és Marko is távozhat

    Ezek alapján nem lehet kizárni, hogy ha Hornert nem sikerül eltávolítani az istálló éléről, és magától sem mond le, akkor a többiek hagyják el a bikás alakulatot. Ez esetben a címvédő célpontja a Mercedes lehet, hiszen a Ferrarihoz szerződő Lewis Hamilton ülése jövőre megüresedik. A hétszeres világbajnok szerdán kijelentette, hogy riválisa ott van jelenlegi csapatának célkeresztjében, és úgy véli, az ő példája bizonyítja, hogy van esély Verstappen átigazolására.

    „Az átigazolásom megmutatta, hogy bármi lehetséges, a következő hat hónap pedig nagyon érdekes lesz – nyilatkozta egy sajtóbeszélgetésen. – Nincsenek friss információim. Annyit tudok… Biztos vagyok benne, hogy Max rajta van a listán, de eléggé meg vagyok győződve arról, hogy [a Red Bullhoz] van láncolva, és azt sem látom, hogy az ember miért hagyna ott egy ennyire jó autót.”

    Hamilton megerősítette: a Mercedesnek kell Verstappen

    Utóbbi mondatával Hamilton arra célzott, hogy a botrány ellenére a Red Bull vélhetően nemcsak 2024-ben, hanem 2025-ben is az élen lesz, hiszen a szabályváltozások előtti évben aligha várható nagy változás az erőviszonyokat illetően. Ha viszont a csapat valóban szétszakad, az a 2026-os idényre valóban éreztetheti a hatását, és könnyen lehet, hogy addigra az energiaitalos alakulat már süllyedő hajóvá válik. Ez esetben viszont érdemes lehet megfontolni a 2025-ös váltást, hogy a pilótának és az új csapatának ne a korszakváltás után kelljen összecsiszolódnia.

    Persze továbbra is benne van a pakliban, hogy ez csak nyomásgyakorlás Hornerre Verstappenék részéről, mindenesetre ha tényleg Hamilton helyén kötne ki, annak bizonyos szempontból meglenne a pikantériája. 2021-ben ugyanis minden idők egyik legkeményebb bajnoki párharcát vívták, aminek során többször is összeütköztek, a végén pedig egy, azóta hivatalosan is hibásnak ítélt döntés kellett a Red Bull versenyzőjének végső győzelméhez. A brit pilóta szerint ugyanakkor ez utóbbi a mostani helyzetben nem számít.

    Itt az újabb jele, hogy Verstappen komolyan fontolgatja a Mercedeshez igazolást

    „Nem mondanám, hogy meglepett, nem – válaszolta arra a kérdésre, hogy mennyire érte váratlanul, hogy a Mercedesnél felmerült Verstappen neve. – Ő egy nagyszerű versenyző. Akkoriban beszéltünk, és abban a pillanatban Max azt tette, amit tennie kellett. Semmi köze nem volt [a hibához]. A sportág szúrt ki velünk, nem az ő hibája volt. Az ő helyében én is pontosan ugyanezt tettem volna, szóval ezzel a részével nincs semmi probléma. Ha az ember egy csapatot vezet, akkor a legjobb versenyzőt akarja, és olyan istállót akar, amely behozza a nézőket, behozza a szponzorokat, és ő is ezek közé tartozik, szóval megértem. Azt mondanám, hogy számára nem lenne értelme, de érdekes lenne látni.”

    Az mindenesetre szokatlan, hogy egy csapat vagy egy versenyző ennyire nyíltan, konkrét nevekkel beszéljen a távozó pilóta lehetséges utódlásáról, nem csak udvariasan dicsérve az illető képességeit. Gyakoribb a ködösítés és a sallangok puffogtatása, ehelyett Hamilton kijelentette: Verstappen szerepel a Mercedes-listáján. Bár nem valószínű, hogy ezzel kizökkenti a címvédőt, azért megpróbálhatja, hiszen a holland közismerten fintorogva foglalkozik a versenyzésen kívüli dolgokkal, és ha a figyelmét elvonják az ehhez hasonló témák, az talán megmutatkozik a pályán is.

    Az esetleges csapatváltásról természetesen Verstappent is megkérdezték, aki ugyan kijelentette, hogy mindenképpen a maradás a szándék, ennek ellenkezőjét sem zárta ki kategorikusan. A címvédő Hamilton átigazolását hozta fel példaként, és azt is megemlítette, hogy a 2026-től kezdődő időszak meglehetősen nagy kérdőjelnek számít, de ennek tudatában írta alá a 2028-ig tartó szerződését.

    Verstappent lerohanta a média, és elmondta, mi kergetné el a Red Bulltól

  • „Undorító” és „egyoldalú” – megszólalt a Horner-botrány főszereplőjének rokona

    „Undorító” és „egyoldalú” – megszólalt a Horner-botrány főszereplőjének rokona

    Egy bennfentes kijelentette, a Red Bullnál felmerült a gyanú, hogy olyasvalaki szivárogtathatta ki a Christian Horner ügyével kapcsolatos bizonyítékokat, aki minimum közel áll az istállóhoz, és tettével ártani akar a csapatfőnöknek. A panaszt benyújtó alkalmazott viszont állítólag nagyon nem boldog az eljárás lefolytatásának módja miatt.

    Továbbra sem csitul a Christian Horner körül kirobbant botrány, sőt, kis túlzással azt is lehet mondani, hogy az ügy árnyékában mellesleg lezajlott a Forma–1 szezonnyitója. Mint ismert, a Red Bull csapatfőnöke ellen belső vizsgálat indult, miután egy női alkalmazott bepanaszolta őt, és ez alapján szerdán megszületett a döntés, hogy felmentik őt.

    Még nincs vége? – valaki szétküldhette a Horner-ügy bizonyítékait a paddockban

    Azóta viszont többször is olajat öntöttek a már kialudni látszó tűzre: csütörtökön valaki kiszivárogtatta az ügynek a továbbra is csak feltételezett bizonyítékait, majd szombaton, már a futam leintése után Jos Verstappen, Max édesapja odáig ment, hogy Hornernek távoznia kell, különben a szétszakadás veszélye fenyegeti az istállót. Ami a szivárogtatást illeti, a Red Bullnál felmerült a gyanú, hogy egy csapaton belüli vagy legalábbis ahhoz nagyon közeli személy szánt szándékkal ártani akar a brit szakembernek.

    Robbant a Horner-bomba – Jos Verstappen távozásra szólította fel a Red Bull csapatfőnökét!

    „A Red Bullnál olyan pletykák keringenek, hogy van egy tégla a soraikban, valaki, aki ártani akar Christiannek – idézi a The Sun a meg nem nevezett forrást. – A szivárogtatás sokkoló volt. Valaki bosszút akar állni Christianen. Ez a személy úgy viselkedett, mintha titokban mozgatná a szálakat. Úgy tűnik, ki lett számítva, hogy a lehető legnagyobb kárt okozzák Christian karrierjében, és mindössze huszonnégy órával az F1-es idény kezdete előtt megalázzák őt. Úgy véli, valaki arra törekszik, hogy szakmai és magánéleti szempontból is tönkretegye őt. A csapat viszont szilárdan Christian mögött áll, és mindenki a közös célért dolgozik.”

    A „mindenki” szó ugyanakkor biztosan nem igaz, ugyanis a panaszt benyújtó alkalmazott – aki egyébként továbbra is a Red Bullnál dolgozik, de a futamra nem utazott el – nagyon nem boldog az eljárás lefolytatásának módja miatt. Legalábbis ezt állítja egy rokona, aki maga is kételkedik abban, hogy ez a vizsgálat valóban teljesen tiszta és független volt.

    „Nekem az a reakcióm erre az egészre, hogy undorító – nyilatkozta a Daily Mailnek. – A Red Bull szavai alapján Christian Hornert tisztázták, de szerintem sok ember nézi ezt a választ, és nem igazán tudja felfogni, mi a mögötte rejlő igazság. Nyilvánvaló, hogy a szivárgások miatt most sem lesz nyugalom. Nem tudtam az üzenetekről, mielőtt a média felkapta volna őket, és fogalmam sincs, hogy ki a felelős a szivárogtatásért. Az ember mindig hisz a sajátjainak, nem igaz? Nem olvastam az üzeneteket, de soha semmilyen kapcsolat nem volt közte és Christian között. Nem beszélget velünk ilyesmiről. Ha az ember olyasvalakinek dolgozik, mint ő, akkor sok olyan információval rendelkezik, amelyet nem szabad nyilvánosságra hozni. Velem biztosan nem beszélt erről.”

    Túl messzire ment a Horner-botrány? Az F1 és az FIA lépéseket fontolgat

    „Minden nap beszélünk, és természetesen nagyon nem boldog – folytatta. – Úgy gondolja, hogy az egész nagyon egyoldalú, és meghurcolták. A Red Bull vizsgálóbizottsága független? Ki tudja? Az újságokban megírták, hogy Christian meghallgatása tizenkét óra volt. [Az alkalmazott] meghallgatása hány óra volt? Ezt a kérdést nem teszik fel, de ennél sokkal többről van szó.”

    Horner az ügy kirobbanása óta folyamatosan az ártatlanságát hangoztatja, és ez a hétvégén sem történt másképp. Többször is leszögezte, hogy a névtelen forrásból származó feltételezett bizonyítékokra nem fog érdemben reagálni, ehelyett arra koncentrál, hogy a pályán minden rendben menjen, ami meg is történt.

    „Nem fogom kommentálni, hogy milyen indítéka lehetett annak, aki ezt tette – jelentette ki. – Én erre a csapatra, a családomra, a feleségemre és a versenyzésre koncentrálok. Elképesztő családom van, egy elképesztő feleséggel és egy elképesztő csapattal a hátam mögött, és mindenki a csapaton belül. Arra koncentrálok, hogy versenyezzünk, futamokat nyerjünk, és a lehető legjobbamat nyújtsam. Nyilvánvalóan nem volt kellemes, némi nem kívánt figyelem, de most nagyon is az autókon van a hangsúly. Nagyon is arra koncentráltam, ami a pályán történik, és szerintem az eredmény jól mutatja, hogy mire összpontosít az egész csapat. És megyünk tovább.”

    Verstappen beérte, Alonso lehagyta Michael Schumachert az egyedülálló idénynyitón

    Valóban, a pályán minden tökéletesen zajlott a Red Bull szempontjából. Max Verstappen ún. Grand Slammel begyűjtötte a maximálisan megszerezhető pontmennyiséget, és Sergio Pérez második helyével ezt a csapat is elmondhatja magáról. Horner felesége, a korábbi Spice Girls-tag Geri Horner pedig ellátogatott a helyszínre, és látszólag minden rendben van köztük. Rajta kívül Chalerm Yoovidhyával, a Red Bull thai többségi tulajdonosával is lefotózták.

    Át akarta verni a világot a botrányba keveredett Horner és „megalázott” felesége?

    „Hatalmas mértékű támogatást kaptam a csapaton és a családon belül – fogalmazott az 50 éves szakember. – Ez a nap a versenyzésről szólt, az idénykezdetről és arról, hogy a lehető legjobban indítsuk a szezont. A pilóták remekül teljesítettek, ahogyan a csapat is. Ez volt a lehető legjobb kezdés a csapat, a partnereink, a részvényeseink és mindenki számára a csoporton belül.”

    Miután a vizsgálat felmentette Hornert, egyértelmű volt, hogy maradhat a pozíciójában, Az azt követő események viszont adott esetben új helyzetet teremthettek, ám ő továbbra is biztos a dolgában. „Volt egy teljes, hosszadalmas belső eljárás, amelyet egy független ügyvéd végzett el – hangsúlyozta. – A felhozott sérelmet elutasították. Vége, lépjünk tovább!”

  • Még nincs vége? – valaki szétküldhette a Horner-ügy bizonyítékait a paddockban

    Még nincs vége? – valaki szétküldhette a Horner-ügy bizonyítékait a paddockban

    Több csapatfőnöknek, illetve az F1 és az FIA vezetősége mellett számos újságírónak elküldték a Christian Horner ügyéről szóló állítólagos bizonyítékokat. Az ugyanakkor még nem tisztázott, hogy a valódi dokumentumokról van-e szó.

    A Red Bull belső vizsgálata alapján szerdán megszületett az ítélet Christian Horner botrányáról: a bikások csapatfőnökét felmentették a vádak alól, ami azt jelenti, hogy maradhat a pozíciójában. Azonban, ahogyan arra számítani lehetett, az ügy ezzel nem zárult le, ám a vártnál jóval hamarabb jöhet a folytatás, és csak most robbanhat igazán a bomba.

    A Red Bull felmentette Hornert a vádak alól

    Jenna Fryer, az AP riportere ugyanis saját X-oldalán arról számolt be, hogy az ügy részleteit kiszivárogtatták. „A »Christian Horner-bizonyítékokat« tartalmazó Google Drive-meghajtót egy névtelen fiókról több száz újságírónak küldték el e-mailben” – szól a bejegyzés. Mindez már önmagában elég súlyos, de nem sokkal később kiegészítette. „Helyesbítés: az újságírókon kívül a többi csapatfőnöknek, a Liberty Mediának, Stefano Domenicalinak és sok más embernek elküldték. A fájl WhatsApp-üzenetek fotóit és egyéb fotókat tartalmaz.” Később kiderült, hogy az FIA, valamint Jos Verstappen, Max édesapja is ott volt a listán.

    Azt több helyről is megerősítették, hogy az e-mail valóban megérkezett, ám annak tartalmát még senki nem hozta nyilvánosságra. Nem véletlen, hiszen bármi is álljon benne, először meg kell bizonyosodni annak valódiságáról, hiszen annak nagyon súlyos jogi következményei lehetnek, ha valaki tényként közöl valamit, amiről aztán kiderül, hogy nem igaz.

    Erről írt a veterán F1-es tudósító, Joe Saward is, aki szerint nagyon óvatosnak kell lenniük a látottak nyilvánosságra hozatalával, ugyanis ez egy „jogi aknamező”, és úgy véli, ez csak „egy része egy sokkal nagyobb horderejű történetnek”. A brit szakíró azt is hozzátette, hogy csak a történet felét kapták meg, és ha az egész kitudódik, az „nagyon csúnya lesz”.

    Egy másik újságíró, a Sportskeedánál dolgozó Niharika Ghorpade is megnyilvánult az üggyel kapcsolatban. Leszögezte, hogy ő is megkapta az e-mailt, ám ő megkérdőjelezi a fájlok valódiságát, és felvetette, hogy egy olyan alkalmazással készítették, amely hamis üzenetváltásokat tud generálni. Azt is hozzátette, hogy a levélküldő Horner bukását akarja, és kiemelte, hogy az illető minden fontos paddockbeli személy e-mail-címét tudta.

    Kiderült, mikor robbant ki valójában a Horner-botrány, amely egy megbeszélést is félbeszakított

    Hogy a dokumentumok valódiak-e, az alighanem hamarosan kiderül. Ha viszont azok, akkor a következő fontos kérdés, hogy mit tartalmaznak. Mert ha kiderül, hogy Horner esetleg mégis bűnös, a Red Bull pedig ki akarta belőle mosdatni, annak nyilvánvalóan nemcsak az F1-es csapatra, hanem az egész vállalatra nézve rendkívül súlyos következményei lehetnek.

    Wolffnak nem tetszik az eljárás

    Csütörtökön, még a vélt vagy valós szivárogtatás előtt tartották a csapatfőnöki sajtótájékoztatót, ahol természetesen szóba kerültek a Hornerrel kapcsolatos fejlemények. A Mercedest irányító Toto Wolff múlt héten egyértelműen kijelentette, hogy átlátható és gyors eljárásra van szükség a Red Bulltól, máskülönben az egész F1-nek ártanak. Az osztrák üzletember úgy véli, előbbi nem valósult meg maradéktalanul.

    „Én is csak a közleményt olvastam, amely elég egyszerűnek tűnik, azt pedig nem láthatjuk, mi zajlik a színfalak mögött – nyilatkozta. – Van egy hölgy a vállalatban, aki jelzett egy problémát, ezt kivizsgálták, majd a sport kapott egy olyan üzenetet, hogy »minden rendben, utánanéztünk«. Szerintem egy ilyen globális sportnak nagyobb álláthatóságra lenne szüksége egy ennyire vitatott ügyben. Kíváncsi lennék, mi a sport álláspontja erről. Szükségünk lenne egy általános reakcióra a sport részéről, le kellene fektetnünk, hogy egy ilyen helyzetben mi a helyes és mi a helytelen.”

    5 csapatfőnökből egyedül Wolff mondott véleményt Horner zaklatási botrányáról

    Wolff azt is felvetette, hogy a sportág ebből a szempontból nem halad kellő mértékben a korral. „Nem hagyhatjuk a levegőben lógni az ilyen kritikus témákat, mert előbb-utóbb a fejünkre fog nőni – folytatta. – Olykor nagyon szűklátókörűségre vall, ha csak megpróbáljuk elnyomni az ilyen dolgokat – de persze nem állítom, hogy ez történt. Itt kívül állva csak sajtóközleményeket olvasgathatunk. Ez pedig egyáltalán nem tűnik olyan korszerűnek, mint ahogyan a körülöttünk lévő világ működik.”

  • A Mercedesek a leggyorsabbak a második edzésen, Verstappennek továbbra is gondjai voltak

    A Mercedesek a leggyorsabbak a második edzésen, Verstappennek továbbra is gondjai voltak

    Lewis Hamilton zárta az élen a Bahreini Nagydíj második szabadedzésén, megelőzve csapattársát, George Russellt, illetve Fernando Alonsót. Max Verstappen csak hatodikként zárt, de a versenyszimuláció már jobban alakult neki.

    Magyar idő szerint késő délután rendezték a Bahreini Nagydíj egyetlen igazán releváns szabadedzését, hiszen az időmérőhöz és a futamhoz hasonlóan a második gyakorlás is villanyfényben zajlott. A tréning elején a levegő hőmérséklete 17, míg az aszfalté 23 fokos volt, de ez az egy óra során csökkent.

    Ricciardo nyitotta az élen a 2024-es Forma-1-es szezont

    A bokszutca kijáratának megnyitása után Valtteri Bottas vezetésével sorban pályára rajzottak a mezőny tagjai. A gumiválasztás változatos volt: néhány csapat a közepes, mások a lágy gumik mellett döntöttek kezdésnek. A Ferrari az utóbbiak mellett voksolt, ahogyan Sergio Pérez és Lewis Hamilton is.

    Az első köridőt a finn versenyző autózta, a tízszeres F1-es futamgyőztes 1:32.645 másodperc alatt ért körbe a közepeseken. A 34 esztendős pilótát már az elején vizsgálták, mivel felmerült, hogy nem megfelelő módon hagyta el a bokszutcát. Az első próbálkozások után Hamilton 1:30.751-gyel állt az élre, 827 ezreddel megelőzve Charles Leclerc-t.

    George Russell, valamint az Aston Martin versenyzői valamivel később kezdték meg a munkát: Fernando Alonso a második helyen kezdett, 284 ezreddel lemaradva Hamiltontól, míg Lance Stroll ötödikként nyitott. Ami Russellt illeti, ő a középső szektorban elvette az első gyorskörében. Ahogyan az sokszor megesik, Max Verstappen utolsóként hagyta el a garázst, körülbelül 8 perccel az edzés kezdete után.

    Russell aztán feljött a hetedik pozícióba, míg Pérez a harmadikba, 645 ezredes hátrányban Hamiltontól. A mexikói versenyzőt azonban hamarosan Leclerc és Verstappen is megelőzte: előbbi 1:31.171-ig jutott, utóbbi pontosan 1 tizeddel volt lassabb nála. A monacói pilóta egyébként hibázott az utolsó kanyarban.

    18 perc után Verstappen javított, és feljött a harmadik helyre, 1 századdal megelőzve Leclerc-t. A címvédő arra panaszkodott, hogy túlságosan sok levegő megy a sisakjába, ami nyilvánvalóan nem ideális egy pilóta számára. Körülbelül ugyanekkor a Williamsek feljöttek a nyolcadik, illetve kilencedik pozícióba immáron a lágyakon.

    A második lágy gumis etapok során Carlos Sainz 18 ezredes lemaradással feljött a második pozícióba, míg az addig közepeseken lévő Oscar Piastri további 15 ezreddel volt lassabb a Ferrari pilótájánál. Hogy még sok volt az élmezőnyben a tartalék, azt jól mutatja, hogy Nico Hülkenberg mindössze 1 tizeddel maradt el az ausztrál versenyzőtől.

    Hamilton aztán szintén javított, így 1:30.374-es körével 395 ezredre növelte előnyét Sainzcal szemben. Nem sokkal később Verstappen ugyan javított, de sárga utolsó szektora miatt továbbra is 477 ezred volt a lemaradása a hétszeres világbajnokkal szemben. Leclerc viszont csupán Pérezt megelőzve a hetedik helyre jött fel, miután Stroll feltartotta az 1-es kanyarban.

    2 perccel a tréning fele után Russell átvette a második helyet Sainztól, miután 206 ezreddel volt lassabb Hamiltonnál, míg Stroll csapattársát megelőzve a hetedik helyre ugrott fel. Egészen addig, amíg Alonso is feltette a második szett lágyat, amellyel feljött a harmadik pozícióba, 8 századdal elmaradva Russelltől. Verstappenhez hasonlóan a spanyol pilóta is sárga utolsó szektort autózott.

    Ekkor ki is alakult a végeredmény, hiszen a későbbiekben mindenki versenyszimulációt teljesített. Hamilton, Russell és Alonso mögött Sainz, Piastri, Verstappen, Hülkenberg, Stroll, Leclerc és Pérez lett az első tíz sorrendje. A mezőny második feléből Lando Norrist kell megemlíteni, aki nem teljesített értékelhető egykörös szimulációt, és 2,234 másodperces hátrányban a huszadik, utolsó helyen zárt, de ez nyilvánvalóan nem a valós teljesítménye. Ami a versenyszimulációkat illeti, a legjobb köröket a várakozásoknak megfelelően Verstappen futotta, de az idők alapján szoros lehet a csata az élmezőnyben.

    A Bahreini Nagydíj második szabadedzésének végeredménye

  • Horner szerint az ellene zajló vizsgálat csak összekovácsolja a Red Bullt

    Horner szerint az ellene zajló vizsgálat csak összekovácsolja a Red Bullt

    Christian Horner kijelentette, tagadja az ellene felhozott vádakat, ugyanakkor tiszteletben tartja, hogy van egy folyamat, amelyen keresztül kell mennie. A Red Bull csapatfőnöke úgy véli, az ügy még jobban összekovácsolta az istállót.

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk, csütörtökön este lezajlott a Red Bull bemutatója. Az eseményt nem élőben vették fel, ugyanis a BBC-n nagyon hamar megjelent egy hosszabb cikk az eseményről, valamint Christian Hornernek, a bikások csapatfőnökének szavait is idézték. Ez utóbbi azért fontos, mert a brit szakember a botrány kirobbanása óta először állt a sajtó elé.

    Még Hornerrel mutatkozott be a címvédő Red Bull 20. F1-es autója

    Mint ismert, Hornert a Red Bull egyik, vélhetően középvezetői pozíciót betöltő női alkalmazottja panaszolta be nem megfelelő viselkedés miatt, de ennél bővebb részleteket nem ismerünk. Annak ellenére, hogy belső vizsgálat indult ellene, ott volt a bemutatón, ahol persze nem erről volt szó. A sajtó azonban nyilvánvalóan leginkább ezzel foglalkozott.

    „Először is nyilvánvalóan tagadom a felhozott vádakat – nyilatkozta az 50 éves szakember. – Azonban benne vagyok egy folyamatban, és ezt teljes mértékben tiszteletben tartom. Természetesen ez megzavarja a csapatot, de a csapat nagyon együtt van.” Horner hozzátette, hogy most már a felkészülésre koncentrálnak, ahogyan az ilyenkor lenni szokott.

    Az elmúlt másfél héten arról ment a találgatás, hogy vajon mi lehet az ügy hátterében. Felmerült, hogy Hornert az osztrák tulajdonosi kör nem támogatja, viszont a thai részvényesek igen. Ő azonban nem utalt olyasmire, hogy ezen a téren szakadás lenne a cégen belül. „Egy csapat vagyunk – szögezte le. – A részvényesek hihetetlen mértékben támogatják az istállót.”

    Horner, Newey, Wache, RB20 bemutató
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images for Red Bull Racing) /

    Horner jelen állás szerint a huszadik évét fogja megkezdeni a Red Bull csapatfőnökeként. Ezzel egyébként több ideje van egyazon istálló élén, mint a másik kilenc kollégája együttvéve. A brit szakember arról is megkérdezték, hogy továbbra is saját magát tartja-e a megfelelő embernek a pozícióra. „Teljes mértékben – felelte. – Már húsz éve csinálom, és efelől nincsenek kétségeim.”

    Horner később is leszögezte, hogy hisz a saját ártatlanságában, és ha nem lenne magabiztos a saját igazát illetően, akkor nem lenne ott az eseményen. Ilyen esetekben felmerülhet a kérdés, hogy egy ilyen botrány mennyire zavarja meg az érintett csapat munkatársait, és lehet-e komoly hatása a Red Bullra, de a csapatfőnök szerint inkább összekovácsolja őket az ügy.

    „Nézzék, azt hiszem, a bizonytalanság pillanatában ez összehozza a csapatot – vélekedett. – Még soha nem láttam az istállót ennyire egyben vagy ennyire támogatónak, mint most. Mindenki egy dologra koncentrál, ami az autó teljesítménye: hogyan menjünk ki a pályára, és védjük meg mindkét címet, amiért keményen dolgoztunk az elmúlt években. Mindenki az autóba fektette [az energiáját].”

    Hetekbe is telhet, mire Horner sorsáról döntenek

    Egy ilyen ügyben bizonyára számos vállalat hozná meg azt a döntést, hogy az érintett vezetőt a kimeneteltől függetlenül háttérbe szorítják, amíg nem születik végleges eredmény. A Red Bullnál viszont nem ez történt, hiszen Horner ott volt a bemutatón. Ahogyan az várható volt, a brit szakember ezzel kapcsolatban is kapott kérdést.

    „Ez nagyon egyértelmű – kezdte a választ. – A Red Bull azon az állásponton van, hogy ez a szokásos ügymenet. Természetesen vannak vádak, és van egy folyamat, amelyet a Red Bull lefolytat, és ezt a folyamatot kívülről is igazolták. Ugyanakkor nyilvánvalóan van egy elvégzendő munka, és én teljes mértékben tagadom a felhozott vádakat, és továbbra is maradok a szerepkörömben.”

    A Hornerrel együtt jelen lévő sajtófőnök szinte végig hagyta, hogy az esemény a maga medrében folyjon, egy kérdésnél viszont közbeavatkozott. Az egyik újságíró afelől érdeklődött, hogy ajánlottak-e valamilyen alkut a csapatfőnököt bepanaszoló alkalmazottnak. „Ezt ne folytassuk tovább” – hangzott a válasz.