Szerző: András Roos

  • Romain Grosjean bemutatja – Barber Motorsports Park

    Romain Grosjean szokásos IndyCar verseny előtti videójában a szimulátoron mutatja be, milyen is a Barber Motorsport Park.

    Grosjean tavaly ezen a helyszínen mutatkozott be, méghozzá egy 10. hellyel.

    A francia versenyző elmondta, hogy a pálya – a szezon eddigi fordulóihoz képest – teljesen más kihívást jelent majd, hiszen sokkal nagyobb tapadással rendelkezik, mint St. Pete, vagy Long Beach.

    A Barber Motorsport Park egy 880 hektáros (360 hektár) versenylétesítmény az alabamai Birminghamben. George W. Barber (róla nevezték el) építtette, és magában foglalja a 230 000 négyzetméteres (21 000 m2) Barber Vintage Motorsport Múzeumot.

    2010 óta az IndyCar Series Alabama Nagydíjának helyszíne. A körrekordot Pato O’Ward tartja, 1:06.8182-el, amit tavaly állított fel.

  • ÓRIÁSI nézettségemelkedés a széria idei versenyein

    A NASCAR és a Speedway Motorsports illetékesei az NBC Sportsnak elmondták, hogy a Cup futamok látogatottsága idén megnőtt.

    Néhány versenyen például minimum öt éve nem látott tömegek gyűltek össze – írja a Jayski.

    A növekedést számos tényező ösztönözte, többek között a versenyek minősége, a NASCAR pályán és azon kívül végrehajtott változásai és az új rajongók.

    A nézettség emelkedés a sportág megnövekedett televíziós közvetítések népszerűségéhez is kapcsolódik.

    Bár a Speedway Motorsports és a NASCAR nem közölt pontos látogatottsági adatokat, mindkét vállalat megjegyezte a rendezvényeiken tapasztalt növekedést.

    A Speedway Motorsports az idei szezon négy futamán – Las Vegas, Atlanta, Circuit of the Americas és Bristol – több mint 20%-os növekedést tapasztalt a látogatottságban Mike Burch operatív igazgató szerint.

    Az idei szezonban többek között a következő pályák látogatottsága emelkedett:

    • A Talladega Superspeedway múlt hétvégi Cup-futamának közönsége 2017 óta a legnagyobb volt a pálya tavaszi versenyén.
    • A Bristolban rendezett salakos versenyen 2017 óta a legnagyobb tömeg volt a pálya tavaszi eseményén.
    • A Martinsville Speedway e havi futamán 2015 óta nem volt ennyi néző a tavaszi versenyen.
    • Az Atlanta Motor Speedway márciusi Cup-futamán 2014 óta nem volt ennyi néző.
    • A Phoenix Raceway tavaszi versenye több mint egy évtized óta először telt házzal zajlott.
    • A Daytona 500 előtt hat nappal jelentették be, hogy a verseny teltházas, ami azt jelenti, hogy az elmúlt évek tekintetében a legkorábban fogytak el a jegyek.
  • Lerasszistázta egy amerikai újságíró Hamlint és a NASCAR-t

    A hét egyik nagy sztorija Denny Hamlin Kyle Larson felé irányuló mémje, és az az utáni felháborodás, és büntetés a NASCAR részéről.

    Az Egyesült Államokban persze nem csitul az ügy, így az egyik legnépszerűbb lapban, a USA Todayben megjelent szubjektív cikk szerint a NASCAR hiába próbálkozik a változással, még mindig nem sikerült előrelépnie érdemben.

    Denny Hamlinnek ennél sokkal okosabbnak kellett volna lennie” – írja a USA Today ujságírója.

    A NASCAR egyik legismertebb versenyzőjének – a 41 éves, háromszoros Daytona 500-győztes és a 23XI Racing csapat társtulajdonosa – tudnia kellett volna, hogy nem szabad rasszista, ázsiai-ellenes mémeket tweetelni.

    Még ha ezzel a barátját és versenytársát, Kyle Larsont akarta is kifigurázni, aki vasárnap a Talladega Superspeedwayen olyan balesetet okozott, amelybe a két 23XI autó is belekeveredett, egy rasszista vicc, amely a káros ázsiai-amerikai-ellenes sztereotípiákat hangsúlyozza, elfogadhatatlan.

    A cikk szerzője szerint akár tudatosan, akár tudatalatt, de Hamlin nem véletlenül használta ezt a mémet.

    Hamlin bármilyen mémet, bármilyen viccet felhasználhatott volna arra, hogy Larsont – aki félig japán, és az egyetlen ázsiai-amerikai versenyző a NASCAR Cup Series-ben – az utolsó körös incidensével kapcsolatban cukkolja.

    Az internet bővelkedik olyan mémválasztékokban, amelyek nem a már amúgy is marginalizált embercsoportokat célozzák, és Hamlin bármelyiket választhatta volna, hogy cukkolja a haverját.

    Az újságíró hozzátette, hogy a NASCAR-nak ismét, és még jobban be kell mutatnia, hogy már túllépett ezen a korszakán.

    Remélhetőleg az empátia, az együttérzés és az emberség erősödik, emellett pedig arról is tájékoztat majd a NASCAR, hogy a rasszizmus és a bigottság hogyan hat az emberekre rendszeresen, és hogyan lehet ellenük küzdeni.

    Remélhetőleg ez arra ösztönzi Hamlint és másokat, hogy mielőtt mondanának valamit, tegyék fel maguknak a kérdést: Ez negatívan befolyásolhat-e egy már diszkriminált embercsoportot, legyen szó faji, fogyatékossági, nemi vagy szexuális orientációról?

    Hamlin talán nem tette fel magának ezt a kérdést, mielőtt hétfőn tweetelte a rasszista mementót. Pedig kellett volna.

     

  • A Tesla 48 000 autót kénytelen visszahívni

    A Tesla mintegy 48 000 Model 3 Performance járművet hív vissza az Egyesült Államokban, egy eléggé aggasztó meghibásodás miatt.

    A hiba pedig nem más, hogy a „Track Mode” üzemmódban nem jelenik meg a sebességmérő, derül ki a pénteken közzétett dokumentumokból – írja a Reuters.

    A visszahívás a 2018 és 2022 közötti modellévek járműveire vonatkozik. A Tesla a hiba elhárítása érdekében egy felhőn keresztüli szoftverfrissítést hajt végre.

    A Tesla szerint egy decemberben kiadott firmware-frissítés véletlenül eltávolította a sebességmérő egységet a felhasználói felületről.

    A National Highway Traffic Safety Administration (Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal) szerint a járművek nem felelnek meg egy személygépjármű biztonsági szabványnak, és ha a sofőrök nem tudják, milyen gyorsan haladnak, az növelheti a baleset kockázatát.

    Az elmúlt egy évben a Tesla több visszahívásra is rákényszerült, többek között az NHTSA nyomására. A Tesla pénteken külön visszahívott egy 2022-es Model X járművet, mert a második soros ülésnél nem volt felszerelve egy tartó.

    A Tesla összesen 10 visszahívási kampányt hajtott végre 2022-ben, amelyek 2,1 millió járművet fednek le – közölte az NHTSA, de egyes járműveket többször is vissza kellet hívni. Ez a Ford Motor után a második legtöbb visszahívott jármű idén.

    Az elektromos autók piacvezető márkája, a Tesla elég sok problémával küzd, nemrég például egy temetőben érzékelt az autó oda nem illő – és nem létező – embereket.

    A cégen belül is hatalmas a felfordulás, hiszen Elon Musk a twitter megvásárláshoz a márka részvényeit használja fedezetnek.

  • Időutazás 2011-ben a Barber Motorsports Parkba

    Will Power indult a pole pozícióból a 2011-es alabamai Indy Grand Prix-n a Barber Motorsport Parkban. Képes volt az élen maradni?

    2011-ben a szezon második versenyét rendezték a Barber Motorsport Parkban. Az időmérőn Will Power volt a leggyorsabb 1:11.4546-os idővel – érdemes lesz összehasonlítani majd az idei pole körrel.

    Hogy a versenyen mi történt? Érdemes visszanézni az egész közvetítést.

  • Dover International Speedway teljes hétvégi menetrend

    A Cup és az Xfinity Series ezen a hétvégén a Dover Motor Speedwayen versenyez. Alex Bowman a tavaszi verseny címvédője Doverben.

    Bowman előtt is a 48-as autó uralta az 1 mérföldes doveri pályát, hiszen Jimmie Johnson 11 győzelmet aratott itt karrierje során.

    Ennek köszönhetően a Hendrick Motorsports rendelkezik a legtöbb első hellyel Doverben, számszerint 21-el. 2013 óta – ez 17 futamot jelent – mindössze három csapat nyert a Monster Mile-on, a Hendrick nyolc trófeája a legtöbb ez idő alatt, őket követi a Joe Gibbs Racing (öt győzelem) és a Stewart-Haas Racing (négy győzelem).

    A bajnoki éllovas Chase Elliott idén még nem rendelkezik győzelemmel, de ő szeretné gyarapítani csapatának illusztris listáját a híre versenypályán.

    Ugyanannyira szeretnék nyerni, mint mindenki más, ha nem jobban” – mondta Elliott, aki a Hendrick Motorsports 9-es számú Chevrolet-jét vezeti. „Mindig nyerni akarok, és mindig azzal az elvárással gurulok ki a pályára, hogy nyerni fogok.

    Ez lesz az új Next Gen autó első tesztje a doveri betonozott felületű pályán, és bár a versenyzők nem tudják pontosan, mire számíthatnak, azt mondják, hogy már nagyon várják a doveri versenyt.

    Ez amúgy is egy nehéz pálya, de ha egy új autóval és korlátozott edzés idővel dobjuk össze, akkor nehéz lesz” – mondta Martin Truex Jr.. „Viszont imádok oda járni, szóval már nagyon várom.

    IDŐJÁRÁS: Az accuweather információ szerint a Cup Series versenyén részben felhős idő, 18 fokos hőmérséklet várható, és 6% esély van arra, hogy leesik az eső.

    NASCAR DOVER MENETREND

    Április 29., péntek

    21:30 – NASCAR Xfinity Series kvalifikáció

    Április 30., szombat

    16:30 – NASCAR Cup Series edzés
    17:15 – NASCAR Cup Series kvalifikáció
    19:30 – NASCAR Xfinity Series verseny (200 kör / 200 mérföld)

    Május 1., vasárnap

    21:00 – NASCAR Cup Series futam (400 kör / 400 mérföld) ARENA4 (TV)

  • 2,5 millióért bárki megveheti ezt az 1988-es Jaguar XJR-9-et

    Az RM Sotheby’s által árult versenyautó megnyerte a 24 órás daytonai versenyt, amely segített a Jaguart a versenyzés csúcsára juttatni.

    Nem gyakran kerül kalapács alá egy ilyen pedigrével rendelkező versenyautó. Még ritkább egy olyan versenyautó, amely megnyerte a világ egyik legrangosabb versenyét.

    Az RM Sotheby’s azonban a valaha készült egyik legfigyelemreméltóbb és legrangosabb sportkocsi eladására készül – írja a Hotcars.com.

    Most éppen egy 1988-as Jaguar XJR-9-es, TWR-J12C-388-as alvázszámú, 1988-as Jaguar XJR-9 szerepel a listájukon.

    Ez az XJR-9 az, amelyik megnyerte az 1990-es Daytona-i 24 órás versenyt, és a Jaguart visszavitte a sportautóversenyzés csúcsára.

    Ennek a legendás versenyautónak a motorházteteje alatt egy 6,0 literes, szívó V12-es motor található, amely hozzájárult ahhoz, hogy ez az autó 240 mérföld/órás végsebességre gyorsuljon, ami a daytonai padka körül rendkívül hasznos lehetett.

    A 388-as alváz az 1988-as szezonban kezdte meg életét, és bár nem nyert futamot, megteremtette az alapot ahhoz, hogy a Jaguar gépezete ismét versenygyőztes legyen a sportautókban

    Az autó az 1989-es szezonban több dobogós helyezést ért el, majd az 1990-es Daytona-i 24 órás versenyen a Jaguar egy mesés 1-2. helyezést ért el.

    Az RM Sotheby’s szerint ez az autó potenciálisan 2,4 millió euróért mehet el, ami átszámítva kicsivel kevesebb, mint 1 milliárd forint. Így aki ezt az autót szeretné megvásárolni, az biztosan nem fogja olcsón megtenni.

    Viszont a Jaguar hosszú történelmének egyik legcsodálatosabb autójának lesz a tulajdonosa.

    És annak ellenére, hogy egy hatalmas V12-es motort hordoz a motorháztető alatt, ez az autó alig 900 kg-ot nyom, köszönhetően a kevlár és szénszálas szerkezetnek.

    Ez egy művészeti alkotás, amely még a versenypályán is képes show-t rendezni.

  • Így néz ki a hétvégi program Laguna Seca-ban

    Negyedik fordulójához érkezik az IMSA Weathertech Sportscar Championship, méghozzá a legendás Laguna Seca-i pályára.

    Hat év óta ez lesz az első alkalom, hogy az IMSA tavasszal versenyez a 11 kanyaros, 2,238 mérföldes országúti pályán, és Daytona óta először az Acura érkezik favoritként a helyszínre.

    Tavaly Filipe Albuquerque és Ricky Taylor nyerte a versenyt a Wayne Taylor Racing 10-es rajtszámú autójával, az előtte lévő két évben pedig a – ma már nem létező – Team Penske Acurái uralták a versenyeket.

    Miután a Meyer Shank Racing Acura nyerte a Daytona-i 24 órás versenyt, nem termett sok babér a márka autóinak Sebringen és Long Beachen a pályák rázós mivolta miatt.

    A Chip Ganassi Racing Cadillacjei dominálták az elmúlt két futamot, Sebringben az Earl Bamber és Alex Lynn által vezetett 02-es számú autó nyert – ők vezetik egyébként a bajnokságot -, míg Long Beachen a Sebastien Bourdais és Renger van der Zande győzött a 01-es testvérautóval.

    A GTD Pro-ban az Antonio Garcia és Jordan Taylor által terelgetett 3-as rajtszámú Corvette a Daytonában elszenvedett nehéz rajton túlesve győzött Sebringben, és 30 ponttal vezet Mathieu Jaminet és Matt Campbell 9. számú Pfaff Motorsports Porsche-ja előtt az összetettben.

    Az LMP2 kategória is visszatér Laguna Secában, miután a Long Beach-i fordulón nem vett részt a kategória.

    IDŐJÁRÁS: Az accuweather jelentése szerint napos, 16 fok körüli hőmérséklet várható, és nem lesz eső.

    2022 IMSA LAGUNA SECA

    Április 29., péntek

    17:30-18:10: Porsche Carrera Kupa, 1. edzés
    18:25-19:10: Lamborghini Super Trofeo, 1. edzés
    19:25-20:25: Michelin Pilot Challenge, 1. edzés
    21:25-21:55: Porsche Carrera Cup, 2. edzés
    22:15-23:00: Lamborghini Super Trofeo, 2. edzés
    23:20-00:20: Michelin Pilot Challenge, 2. edzés

    Április 30., szombat

    00:40-01:10: Porsche Carrera Kupa, kvalifikáció
    01:30-03:00: IMSA WeatherTech SportsCar Championship, 1. edzés
    17:00-17:15: Lamborghini Super Trofeo, 1. kvalifikáció
    17:20-17:35: Lamborghini Super Trofeo, 2. kvalifikáció
    17:55-19:40: IMSA WeatherTech SportsCar Championship, 2. edzés
    20:00-20:35: Michelin Pilot Challenge, kvalifikáció
    20:50-21:30: Porsche Carrera Kupa, 1. futam IMSA TV
    21:50-22:30: IMSA WeatherTech SportsCar Championship, kvalifikáció IMSA TV
    22:50-23:40: Lamborhgini Super Trofeo, 1. futam

    Május 1., vasárnap

    01:00-03:00: Michelin Pilot Challenge, futam IMSA TV
    17:00-17:20: IMSA WeatherTech SportsCar Championship bemelegítő edzés
    17:40-18:20: Porsche Carrera Kupa, 2. futam IMSA TV
    18:40-19:30: Lamborhgini Super Trofeo, 2. futam
    21:10-23:50: IMSA WeatherTech SportsCar Championship, futam IMSA TV

     

  • Ez a doveri versenyek egyik LEGBRUTÁLISABB balesete

    Sok nagy esés volt Joey Logano karrierje során, de ez, a 2009-es doveri baleset talán még nála is felkerülne a lista tetejére.

    A doveri verseny 31. körében több autó ütközött a hármas kanyarban, amikor Logano lelassított, hogy elkerülje az ütközést Bobby Labonte-val, Stewart pedig nekiment Logano hátuljának.

    Ennek következtében Logano a pálya füvére került, mielőtt visszacsapódott volna a pályára. Ezt követően Loganónak Reed Sorenson ütközött, majd a hármas kanyar korlátjának ment neki, aminek következtében Logano többször is felborult.

    Logano nem sérült meg, kiszállt a járművéből és beszállt egy mentőautóba. Ellátták, majd kiengedték a pályán lévő egészségügyi központból.

    A versenyt egyébként Jimmie Johnson nyerte.

  • Íme a teljes menetrend a hétvégi barberi versenyre

    Rövidebb szünet után folytatódik az IndyCar Series 2022-es szezonja. A mezőny a Barber Motorsports Park-ba látogat.

    VERSENYTÁV: 90 kör

    GUMIK: Hat szett kemény, négy szett lágy, egy további szett áll rendelkezésre az újoncok számára, amelyet az első edzésen használhatnak.

    PUSH TO PASS: 200 másodperc teljes idő, aktiválásonként maximum 20 másodperc. A funkció körülbelül 60 lóerővel növeli a motor teljesítményét.

    IDŐJÁRÁS: A Wunderground.com szerint 24 fok várható, és 35% esély van arra, hogy a zöld zászlót követően esni fog az eső.

    Barber Motorsports Park program (magyar idő szerint)

    Április 29., péntek

    22:00-23:00: NTT IndyCar Series 1. edzés IndyCar LIVE!

    Április 30., szombat

    16:00-17:00: IndyCar Series 2. edzés IndyCar LIVE!
    19:00-20:15: IndyCar Series kvalifikáció IndyCar LIVE!
    23:20-23:50: IndyCar utolsó edzés IndyCar LIVE!

    Május 1., vasárnap

    19:00: IndyCar Series verseny ARENA4 (TV)