Dover a versenyzők, és a nézők egyik kedvenc pályája. A 80-as években azonban olyat láthatott a közönség ami miatt ma kivonulna a green peace.
A 80-as évek egyik legnépszerűbb bajnoksága volt a Great American Truck Racing, ami meglepő módon még az oválpályákra is ellátogatott.
A sportág 1979-ben ATRA (American Truck Racing Association) néven kezdte meg működését, majd 1982-ben eladták N. Linn Henndershottnak, és ekkor lett a széria neve Great American Truck Racing Circuit.
A versenyeket salakos és aszfaltozott oválokon rendezték, főként az Egyesült Államok keleti részén.
A kezdetben használt teherautók tandem hátsó tengelyű, utcai gumikkal szerelt munkagépek voltak, mégis a Pocono Raceway célegyenesében 241 km/h-s sebességet értek el, és a Texas World Speedway kvalifikációján Charlie Baker 1982. március 21-én 132 mph-s (212 km/h-s) zárt pályarekordot állított fel.
Május 1-én mindig a legendás Ayrton Sennára emlékezünk, mi pedig úgy döntöttünk, hogy megosztjuk veletek IndyCar tesztjének igaz történetét.
1992 decemberében a Forma-1 legendás alakja, Ayrton Senna tesztelt egy Penske IndyCar-t.
Cikkünkben a brazil aznapi mérnöke, Nigel Beresford, valamint Roger Penske emlékeit idézzük fel.
Ayrton Senna tudta, hogy az 1993-as F1-es szezon valószínűleg hatalmas csalódással fog végződni.
McLaren-csapata elvesztette a Honda-motorokat, és a háromszoros világbajnok tudta, hogy a Ford motor erőtlen lesz ősriválisa, Alain Prost Williams-Renault-jával szemben.
Senna mérlegelte a lehetőségeit, és szerette volna megtapasztalni, milyen is valójában egy IndyCar – egy olyan autó, amelyben nincs meg az összes elektronikus kütyü, ami az 1990-es évek elején az F1-es gépeket jellemezte.
Nigel Beresford, aki ma a Formula E-ben szereplő Dragon Racing technikai igazgatója, aznap Senna mérnökeként tevékenykedett, – és elmesélte, mi történt 1992. december 10-én.
„Úgy terveztük, hogy három napig teszteljük a Penske új PC22-esét” – mondta Beresford a Motorsport.com-nak.
„Az elsőt a Firebird Raceway West-en tartottuk volna, egy nagyon rövid, 1,1 mérföldes országúti pályán. Volt egy 1992-es Penske, amit összehasonlító autóként és alapként használhattunk.”
Az utolsó pillanatban kötött megállapodás
Néhány nappal a teszt előtt Emerson Fittipaldi és a Marlboro révén megállapodás született arról, hogy Senna vezetheti a ’92-es autót.
„Ez egy utolsó pillanatban kötött megállapodás volt” – emlékezett vissza Beresford. „Senna szinte teljesen egyedül érkezett.”
„Utoljára az 1991-es Ausztrál Nagydíjon láttam őt Adelaide-ben. Egy évvel később egy ilyen hétköznapi helyen látni valakit, mint ő, elég szürreális volt.”
Senna nagyon jól dolgozott együtt a csapattal Forrás: YouTube/Interview with Roger Penske – Ayrton Senna’s test on F-Indy/Ricardo Legname
A napot Emerson Fittipaldi – a Penske akkori teljes munkaidős versenyzője – kezdte, a hideg pályán.
Egy rövid szünet után azonban már Sennán volt a sor.
„Normális esetben a Forma-1-es versenyzők azonnal tempót diktálnak” – mondta Beresford. „Ayrton kezdetben elég lassú köröket kezdett futni, és ez meglepetés volt.”
„Ebben az autóban szekvenciális sebességváltó volt, és Sennának újra hozzá kellett szoknia a sebességváltó használatához. Időnként eltévedt a sebességfokozatok között. Teljesen leállította az autót, kiválasztotta az első fokozatot, majd újra elindult.”
Ayrton Sennának hozzá kellett szoknia a turbós autó sajátosságaihoz. Miután 14 kört teljesített, 49,5 másodperces legjobb körrel tért vissza a boxba.
„Elmondta, hogy a motor nagyon jól vezethető, és elég nehéznek találta az autót – nem olyan fürge, mint egy sokkal könnyebb F1-es autó -, és hozzátette, hogy nem tudja, milyen fordulatszámot húz, mert a motor hangja annyira más” – tette hozzá Beresford.
„A Firebirdnek van egy közepesen gyors kanyarja, és Senna éppen akkor kezdte el nyomni az autót abban a kanyarban. Érezte az autó súlyát; nem akarta a határig nyomni. Nem ez volt a megfelelő hely és idő erre.
„Látni akarta az autó érzékenységét, ezért lágyabb rugókat tettünk hátra, lecsatlakoztattuk a hátsó kipörgésgátlót, és 20 gallon metanolt adtunk hozzá.”
„Elképesztően gyors”
A háromszoros világbajnok egy másik 10 körös etapot is megtett ugyanezzel a gumiszettel, és 49,09 másodperc alatt érte el a legjobb időt.
„Visszajött a boxba, és azt mondta: ‘Köszönöm szépen, megtanultam, amit tudnom kellett.’ Kiszállt az autóból, és ennyi volt” – folytatta Beresford.
„Senna semmilyen szinten nem okozott csalódást. Egyszerűen elképesztően gyors volt. Emmo legjobb köre 49,7 volt, szemben Senna 49,09-es idejével.
A nap végén Emerson 48,5-öt ment az új Penske-vel, és ez mindössze 0,6 másodperccel volt gyorsabb Sennánál. Ez nagyon jó volt, figyelembe véve, hogy Ayrton egy egyéves autóval, régi gumikon ment.”
„Számomra ez azt jelezte, hogy milyen rendkívüli gyorsan tudott alkalmazkodni és megközelíteni a versenyképes időket.”
Roger Penske ugrott a lehetőségre
A csapat tulajdonosa, Roger Penske egy későbbi interjúban elmondta, hogy hatalmas megtiszteltetésnek tartotta azt, hogy egy ilyen ikon, mint Ayrton Senna beült az egyik autójába.
„Mindenki ott akart lenni” – emlékezett vissza Roger Penske. „Ott volt Emerson Fittipaldi, Paul Tracy, és az autó főtervezője, Nigel Bennett is. Nagyon izgalmas nap volt.”
Az IndyCar történetének legsikeresebb csapatfőnöke elismerte, hogy reális lehetőséget látott Senna leigazolásában.
„Eléggé furcsa helyzetbe került Senna, mert nem volt minden rendben az akkori csapatánál. Szóval le akartuk igazolni őt a szezonra. Külön érdekesség volt, hogy néhány nappal a teszt előtt a Newman-Haas csapat felhívott minket, hogy náluk Mansell fog vezetni.”
„Minden követ megmozgattunk, hogy a mi autónkat vezesse Senna” – jelentette ki Penske.
A legendás csapattulaj arra is visszaemlékezett milyen volt Senna.
„Egyedül érkezett, és mindenkivel nagyon kedves volt. Közösen vacsorázott a versenyzőinkkel. Egyáltalán nem éreztette azt, hogy ő egy sztár lenne.”
„Számomra nagyon fontos, hogy a versenyzőm csapatjátékos legyen, és Senna személyisége pont ilyen volt. Nagyon jól dolgozott együtt a csapattal. Igazán különleges ember volt.”
„Elképesztő lett volna ha sikerül leigazolnunk, de így is elmondhatom, hogy Senna vezette az egyik autómat.”
Az Arrow McLaren SP arra számít, hogy a hosszú távú stratégiájának egy fontos darabját még az Indy 500-as verseny előtt magához kötheti.
Zak Brown csapatfőnök megerősítette, hogy az AMSP-s Pato O’Ward nemsokára aláírja új szerződését, és ezzel véget érhet a szezon eleje tartó se veled se nélküled sztori.
„Patóval remekül állunk” – mondta a McLaren Racing vezérigazgatója a RACER-nek. „Jól megértjük egymást, és még hosszú ideig szeretnénk együtt dolgozni.
„Bár még nem került aláírásra a szerződés de kölcsönös egyetértés van közöttünk. Hamarosan – hetek, nem hónapok múlva – meglesz az új egyezség. Eléggé izgatott vagyok emiatt.”
A kétszeres futamgyőztes, aki 2020-ban csatlakozott az AMSP-hez, olyan fizetésemelésre számíthat, amely tükrözi az NTT IndyCar Series élmezőnyében betöltött státuszát, és azt, hogy a meglévő szerződése legalább 2025-ig meghosszabbodik a McLarennél.
Hamarosan fontos döntések születhetnek azzal kapcsolatban is, hogy ki lesz az AMSP harmadik, 2023-ban esedékes teljes munkaidős versenyzője, és egy másik, az IndyCarhoz kapcsolódó, versenyzőt érintő témában is.
Az Andretti Autosport versenyzője, Colton Herta, aki Forma-1-es tesztelési és fejlesztési szerződést kötött a McLaren Racinggel, hamarosan választ kaphat arra a kérdésére, hogy mikor és hol fogja vezetni a tavalyi McLaren MCL35-Mercedest.
„Igen, most már van egy felépített tervünk Colton számára” – mondta Brown. „Ez Andreas Seidlre van bízva, hogy ezt kifelé is kommunikálja, amikor készen áll rá. De igen, van egy pontos elképzelésünk.„
Alexander Rossi rendkívül hálás volt csapatának, amiért az edzésen történt kisiklását követően gyorsan újjáépítették autóját.
Rossi a reggeli edzésen eléggé csúnyán odaverte autóját az utolsó kanyart övező korláthoz, és a sérülés elég nagy volt ahhoz, hogy egy teljesen új hátsó futóművet és egy új motort kelljen beszerelni.
A csapatnak kevesebb mint 2 óra 45 perc állt rendelkezésére, hogy az szerelést elvégezze és az autót beállítsa a kvalifikációra.
Alexander Rossi a kvalifikáció elejétől kezdve keményen dolgozott a 27-es Andretti Autosport szerelőiért.
A Q1-ben az ötödik leggyorsabb volt a 13 autóból álló csoportból, a Q2-ben a harmadik leggyorsabb a 12 autóból álló csatában, majd a Firestone Fast Sixben ötödik lett, 0,3 másodperccel elmaradva Rinus VeeKay pole idejétől.
„Hihetetlen volt” – mondta Rossi a csapata munkájáról. „Azt hiszem, hatan voltak benne, sőt a menedzsment tagjai is részt vettek a munkálatokban… Nagyon nehéz helyzet volt egy motort és egy váltót beszerelni. Szóval igen, nagyon nehéz helyzetbe hoztam őket.
Csodálatos volt, hogy egyáltalán ott lehettem az időmérőn. Nyilvánvalóan tudtuk, hogy az autó egész hétvégén erős volt. A piros gumikon nem voltunk annyira erősek, így a Q1-ben picit találgattunk.
Végső soron, ahhoz képest, ahol két órával ezelőtt voltunk, azt hiszem, mindenki megkönnyebbült és boldog, hogy túljutottunk ezen. Bármilyen eredményt érünk el ezen a hétvégén, az biztos, hogy ezeknek a srácoknak lesz köszönhető.”
Rossi azt is elmondta, miért lett volna olyan nagy katasztrófa, ha nem készül el a 27-es Honda a kvalfikáció kezdetéig.
„Ha nem sikerült volna a kvalifikáció, akkor a 26. helyről rajtolnánk, ami óriási szívás lenne. A jelenlegi autóval nagyon nehéz előzni, akár oválról van szó, akár épített, vagy utcai pályáról. Óriási előny ha az első hatban vagy. Nagyon örülök, köszönöm a srácoknak.„
Végre megszólalt Denny Hamlin a hétközi mém-botránnyal kapcsolatban, aminek következményeként érzékenyítő tréningre kell mennie.
Denny Hamlin elmondta, hogy valakitől üzenetben kapta a mémet, amely Kyle Larson vezetésén gúnyolódott, és ő pedig gondolkodás nélkül kirakta azt twittere.
„Azt gondoltam, hogy nagyon vicces volt” – mondta Hamlin. „Emellett érzéketlen is. Megértem a felháborodást.”
Persze a széria, a média és a NASCAR egyre változó rajongótábora egyből lecsapott a Joe Gibbs Racing versenyzőjére.
„Tiszteletben tartom a döntésüket. Megértem, hogy mi az álláspont az ilyen típusú történésekkel kapcsolatban” – mondta Hamlin szombaton a Dover Motor Speedwayen.
„Láttam az összefüggést abban ahogy ő vezetett, illetve abban ahogy a nő vezetett a mémben. Nem is gondoltam arra, hogy ez a női ázsiai.
Ez az érzéketlen része a dolognak, igaz? Bárki is alkotta meg, gondolom, egy ázsiai nyelven beszélő nő elé tette a nevét. Gondolom, ezzel gúnyt űz belőle.”
Hamlin tweetje közel hét órán át volt fent, mielőtt törölte volna.
„Határozottan megértem, hogy néhányan sértőnek találhatják” – mondta Hamlin.
Larson megérti Hamlin problémáját
Természetesen Kyle Larson is megszólalt az ügyben, azonban ő nem csinált nagy ügyet belőle.
„Részemről nincs harag” – mondta Larson. „Azt hiszem, miután kitette azonnal rájött, hogy mennyire sértő lehet.”
Larson persze hasonló cipőben járt 2020-ban, amikor egy virtuális versenyen egy feketéket sértő szót mondott ki, azonban ő még az állását is elvesztette, és majdnem a karrierjének is vége lett. Így talán érthető, hogy elnéző volt Hamlinnel szemben
„Személy szerint engem nem sértett meg. Szerintem a NASCAR azt tette, amit tennie kellett, és nagyra értékelem, hogy Denny végigjárta a lépéseket, hogy tanuljon ebből” – mondta a 2021-es bajnok.
„Ez szimplán egy rossz döntés volt a részéről. Azt hiszem, abban a helyzetben, amiben mi vagyunk, nagyon óvatosnak kell lennünk azzal, hogy mit adunk ki a nyilvánosságnak.
Tudom, hogy sokat fog tanulni ebből a következő néhány hétben. Azt hiszem, mindannyian készen állunk arra, hogy túllépjünk rajta, és újra a versenyzésre koncentráljunk.”
Larson szerint Hamlin megtanulta, hogy „több millió más ember van, akit egy ilyen tweet sérthet.„
A Next Level Racing bejelentette, hogy technikai és promóciós partnerséget kötött a Ferrari E-Sport csapatával.
A megállapodás értelmében a Scuderia Ferrari Velas Esports Team a Next Level Racing cockpitjeit fogja használni a professzionális szimulátor versenyeken, de a két márka technikai és promóciós téren is együttműködik majd.
„Igazán hihetetlen, hogy egyesíthetjük erőinket a Ferrarival, a motorsport és a szimulátoros versenyzés globális vezetőjével” – mondta Hess Ghah, a Next Level Racing vezérigazgatója.
A legjobbak legjobbjaival lépünk partnerségre, erősen összpontosítva arra, hogy az elkövetkező években kiépítsünk egy technikai együttműködést a Scuderia Ferrari Velas Esports csapattal, és hogy a szimulátor versenyzést fejlesszük, ezzel is a profi E-Sport-ot a következő szintre emelve.”
A Next Level Racing rendkívül aktív hónapokat tudhat maga mögött, hiszen több szimulátoros terméket is piacra dobott. A legutóbbi példák közé tartozik a Next Level Racing F-GT Elite iRacing Edition cockpit, a Next Level Racing GTElite szimulátor és a magával ragadó Motion Plus platform.
A „több évre” szóló megállapodással a Next Level Racing és az olasz márka „szorosan együttműködik majd a különböző globális szimulátoros versenyprojekteken”. Arról azonban, hogy ezek milyen formában valósulnak meg, még nem hoztak nyilvánosságra konkrét részleteket.
A Ferrari az elmúlt években sikeresen lépett be az E-Sport szintérre saját sorozatával, amelynek győztese a Scuderia Ferrari Velas Esports Team soraiba lépett.
A tavalyi győztes, Kamil Pawlowski nemrég vette át trófeáját a Ferrari Forma-1-es pilótáitól, Charles Leclerc-től és Carlos Sainztól, ezzel is kiemelve a gyártó elkötelezettségét a szimulátoros versenyzés iránt.
A Wayne Taylor Racing magabiztos teljesítménnyel szerezte meg a pole pozíciót az IMSA sportautó bajnokság Laguna Seca-i fordulóján.
Az Acura által épített autók már az edzéseken is gyorsak voltak, és az első két edzést a Wayne Raylor Racing 10-es autója vitte el – annak ellenére, hogy sokszor óriási forgalom volt a pályán.
Nem történt meglepetés tehát azáltal, hogy Ricky Taylor és Oliver Jarvis révén az Acura autói rajtolhatnak majd az élről a vasárnapi Laguna Seca-i versenyen.
A Wayne Taylor Racing versenyzője 1:13.924-es idővel szerezte meg a pole-t, amivel kicsit kevesebb, mint egy tizeddel megelőzte Jarvist, a 60-as rajtszámú Meyer Shank Racing Acura ARX-05-ban.
Ez volt Taylor második IMSA WeatherTech SportsCar Championship pole-ja a szezonban, miután a Daytona-i 24 órás kvalifikációs versenyén is ez a csapat szerezte meg az első helyet.
A második sorban a Ganassi kéd Cadillac-je következik, elől a 02-es mögűle pedig a 01-es autó. JDC-Miller Motorsports 5-ös rajtszámú Cadillacje lett az ötödik, megelőzve Tristan Nunez 31-es Action Express Racing Cadillacjét.
Az LMP2-ben a PR1/Mathiasen Motorsports bérelte ki az első sort, itt a Steven Thomas vezette a 11-es számú Oreca 07 Gibson várhatja majd az első helyről a vasárnapi versenyt Laguna Seca-ban.
Porsche pole a GTD Pro-ban, Mercedes első hely a GTD-ben
Mathieu Jaminet szerezte meg a 9-es számú Pfaff Motorsports Porschéval a GTD Pro osztály pole pozícióját Laguna Secában, megelőzve Dani Juncadellát és Alex Riberast.
A Porsche gyári pilótája 1:23.142-es idővel, 0,022 másodperccel előzte meg Juncadellát, aki a 79-es számú WeatherTech Racing Mercedes-AMG GT3 Evo-t vezette.
Riberas, aki a 15 perces edzés nagy részében az első helyen állt, végül a harmadik lett a Heart of Racing Aston Martin Vantage GT3-mal, amely sorozatban második kategóriagyőzelmére pályázik.
A GTD osztályban a Winward Racing Mercedes szerezte meg az első rajthelyet, miután az utolsó pillanatokban a lista élére ugrott a csapat.
A GTD Pro bajnokságban vezető, 3-as rajtszámú Chevrolet Corvette C8.R GTD amely Laguna Secában 20 kg többletsúlyt cipel, a 13. helyre kvalifikálta a 20 autóból álló GTD Pro/GTD mezőny összesített mezőnyében.
Óriási meglepetésre az RFK Racing versenyzője, Chris Buescher indulhat majd vasárnap a doveri pole pozícióból.
Chris Buescher indulhat az élről Doverben, mellőle pedig a héten az újságok címlapjára kerülő Denny Hamlin rajtolhat majd.
A top 10-ben 3 Hendrickes autó is megtalálható. Kyle Larson és Chase Elliott kibérelte a második sort, a tavaly tavaszi doveri győztes, Alex Bowman pedig a 6. helyről rajtolhat majd.
Csapattársuk William Byron nem vehetett részt az időmérőn, mivel az edzésen falnak ment, és emiatt megsérült az autója.
Tovább folytatódott a Trackhouse Racing nagyszerű szereplése is, hiszen míg a Hendrick Motorsports a második, ők a negyedik sort foglalhatják majd el vasárnap.
Bubba Wallace is nagyszerűen szerepelt, hiszen a 9. pozíciót szerezte meg, mellőle pedig Kyle Busch indulhat majd.
A verseny szokás szerint vasárnap, 21:00-kor kezdődik majd.
A NASCAR csütörtökön mutatta be a május 22-i NASCAR All-Star verseny formátumát, melyet a Texas Motor Speedway-en rendeznek.
Az eseményen a kvalifikációban lesz egy boxutcai elem, és az All-Star Race szakaszgyőzteseit a verseny utolsó szakaszában előkelő rajtpozíciókkal jutalmazzák, amelynek győztese 1 millió dollárt kap.
A tavalyi versenyt Kyle Larson nyerte. Ez már a második év, hogy a versenyt Texasban rendezik meg.
Íme az All-Star Race részletei:
All-Star kvalifikáció
A nyitó kör a hagyományos egyautós, egykörös formátumban fog zajlani, az aktuális 2022-es tulajdonosi pontok fordított sorrendjében.
A kvalifikáció leggyorsabb nyolc versenyzője jut tovább a háromfordulós, fej-fej melletti kieséses szakaszba.
A kieséses szakaszban két autót állítanak egymás melletti boxutcában, a boxutca végénél.
A riasztás hangjára mindkét szerelőcsapat csinál egy négykerékcserés kiállást, majd az autó ahogy leért a földre, indulhat a pályára (sebességkorlátozás nélkül).
Az első autó, amelyik visszaér a rajt/célvonalra, továbbjut a következő körbe.
Az utolsó páros a pole pozícióért versenyez.
Fotó: NASCAR Media
NASCAR Open
A NASCAR Open közvetlenül a NASCAR All-Star Race előtt kerül megrendezésre, és három szakaszból áll (20 kör / 20 kör / 10 kör).
Minden szakasz győztese, valamint a szurkolói szavazás győztese továbbjut a NASCAR All-Star Race-re.
A szurkolók a NASCAR.com weboldalon szavazhatnak kedvenc versenyzőjükre, aki nem kvalifikálta magát a NASCAR All-Star Race-re.
Fotó: NASCAR Media
Az All-Star verseny formátuma
A verseny négy szakaszból áll: az első három 25 körös, a negyedik és egyben utolsó pedig egy 50 körös verseny lesz az 1 millió dolláros díjért.
Az új formátum komoly ösztönzést jelentett, hiszen ha valaki megnyeri az első három szakasz bármelyikét, vagy a 2. és 3. szakasz közötti szünetben a boxutca-versenyt akkor nagy előnybe kerülhet.
1. szakasz (25 kör): Az 1. szakasz győztese a pole pozícióból indul az utolsó szakaszon, amennyiben a 2. és 3. szakaszon a 15. vagy annál jobb helyen végez.
2. szakasz (25 kör): A 2. szakasz győztese a második helyről indul az utolsó szakaszon, amennyiben a 3. szakaszon a 15. vagy annál jobb helyen végez.
Speciális szakaszszünet (boxkiállási verseny): Minden csapatnak meg kell állnia a boxban, és mind a négy kereket le kell cserélnie.
Az a csapat, amelyik a legrövidebb időt tölti a boxutcában (kerékcsere, boxba be/kiállás), megnyeri a legjobb boxcsapat díját, és a versenyző a negyedik helyen indul az utolsó szakaszon, amennyiben a 3. szakaszon a 15. vagy jobb helyen végez.
3. szakasz (25 kör): A 3. szakasz győztese a harmadik helyen indul az utolsó szakaszon.
4. szakasz (50 kör): Ha az utolsó szakasz 15-25. köre között sárga zászlót kell lengetni, a szokásos versenyeljárás lesz érvényben. Ha ez idő alatt nem történik sárga zászlós periódus, akkor a versenybíróság manuálisan belengeti a sárgát. A 4. szakasz győztese 1 millió dollárt kap.
Fotó: NASCAR Media
All-Star versenyzők
A NASCAR All-Star versenyen visszatérő, már biztos rajtpozíciót szerzett (Talladegán után) versenyzők a következők:
AJ Allmendinger
Aric Almirola
Christopher Bell
Ryan Blaney
Alex Bowman
Chase Briscoe
Kurt Busch
Kyle Busch
William Byron
Ross Chastain
Chase Elliott
Denny Hamlin
Kevin Harvick,
Brad Keselowski
Kyle Larson
Joey Logano
Michael McDowell
Martin Truex Jr.
Bubba Wallace.
A NASCAR All-Star Race-en a következő versenyzők vehetnek részt:
Azok a Cup Series versenyzők, akik 2021-ben vagy 2022-ben pontdíjas futamgyőzelmet szereztek.
Korábbi NASCAR All-Star Race győztesek, akik ebben a szezonban teljes munkaidőben versenyeznek.
Korábbi NASCAR Cup Series bajnokok, akik ebben a szezonban teljes munkaidőben versenyeznek.