Szerző: András Roos

  • Wilson és a DragonSpeed lesz a 33. induló az Indy 500-on

    Az Indianapolis 500 33. és egyben utolsó indulója a 25-ös Chevy, amelyet Stefan Wilson vezet majd a DragonSpeed jóvoltából.

    A Stefan Wilson, Don Cusick és a DragonSpeed vezetője, Elton Julian közötti összefogás gyorsan összejött, mivel a trió a Cusick Motorsport menedzserével, Anders Krohn-nal együtt már napokkal a Long Beach-i futam után elkezdte vizsgálni a lehetőségeiket.

    Hónapokig tartó vívódás után, hogy honnan kerüljön ki a 33. nevezés, a DragonSpeed tulajdonosa, Elton Julian felhívta az IndyCar elnökét, Jay Frye-t, hogy tudassa a sorozatba való visszatérési szándékát.

    Mivel a Cusick Motorsport és Wilson továbbra is aktívan keresték a módját annak, hogy visszatérjenek, a felek összeálltak, és végül megszületett a megállapodás a DragonSpeed, a Cusick Motorsport és az AJ Foyt Racing között – akik az autót fogják szolgáltatni.

    Az gépet a DragonSpeed sportkocsi-csapata fogja felkészíteni, amely megnyerte a 2022-es Daytona-i 24 órás versenyt.

    Ez a lehetőség nagyon sokat jelent nekünk” – jelentette ki Julian Elton, a DragonSpeed főnöke.

    Elmondhatom, hogy nem azért jövünk a Brickyardra, hogy kiegészítsük a mezőnyt – azért vagyunk itt, hogy tanuljunk, és építsünk a 2019-es és 2020-as tapasztalatainkra, valamint Stefan korábbi teljesítményére is.

    Tudom, hogy Don és Stefan osztja az ambícióinkat, és hálás vagyok az AJ Foyt Racingnek és Larry Foyt versenyzői szellemiségének, amiért a felszerelésükkel segítik ezt a törekvést.

    Az Indy 500 verseny hozzáadása az IMSA-kötelezettségeinkhez bonyolult feladat, de a DragonSpeednél mindenki 100 százalékosan készen áll az Indy kihívására.

    Stefan Wilson 2021-ben 33. lett miután korán kiesett a versenyből egy bizarr boxutcai incidens miatt, de idén szeretne visszavágni.

    Néhány hete még úgy tűnt, hogy nem fog összejönni idén a dolog, de végül minden darab összeállt, így még egy esélyt kapunk ezen a csodálatos versenyen” – magyarázta Wilson.

    „Alig várom már, hogy csatlakozzak a Chevy csapathoz, és ebben a hónapban már csokornyakkendőt (A Chevrolet logójára utalva – a szerk.) viselhessek.

    Wilson 2021-es balesete

    https://www.youtube.com/watch?v=4MeFW7LHCMY

  • Ha van verseny, amit érdemes visszanézni a hétvégéről, az EZ

    Az IMSA youtube csatornájának jóvoltából visszanézhető az elejétől a végéig fantasztikus izgalmakat hozó Laguna Seca-i verseny.

    Bár a Laguna Seca-i 2 óra 40 perces versenyen a pálya karakterisztikájának köszönhetően csak a két DPi-nek volt esélye nyerni, így is az utolsó méterekig kérdéses volt az első hely sorsa.

    A verseny során többször is helyet cserélt a Wayne Taylor Racing 10-es, és a Meyer Shank Racing 60-as autója.

    A két autó versenyzői – Ricky Taylor és Filipe Albuquerque a 10-esben, Tom Blomqvist és Oliver Jarvis a 60-as autóban – kiélezett, olykor test-test elleni csatát vívtak, melyben nagy szerepet játszott a lekörözött forgalom is.

    Hátrébb, a GTD Pro kategóriában a Pfaff Motorsports és a Porsche domináns teljesítményét láthattuk Laguna Secában, mögöttük viszont óriási csatározások mentek a dobogós helyekért.

    Végül érdemes megemlíteni a GTD kategóriát is, ahol még az utolsó centiméteren is változott a sorrend.

  • Az eső ellenére is a NASCAR dominálta a nézettségi háborút

    Az időjárás a múlt hétvégén megnehezítette a NASCAR nézőinek dolgot az USA-ban, de így a NASCAR-t nézték a legtöbben.

    A NASCAR Cup Series doveri futamát 78 kör után eső miatt felfüggesztették, és a ShowBuzzDaily.com adatai szerint az FS1 csatornán a nézettségi átlaga 0,95 Nielsen-pontszámot és 1,487 millió nézőt mutatott.

    A szombati Xfinity Series futam, szintén az FS1-en, átlagosan 0,59/926 000 nézővel a második legnézettebb motorsportverseny volt a hétvégén, és a legutóbbi szombati kábelhálózati közvetítéshez képest (0,53/833K, Richmond) emelkedett.

    Míg a NASCAR a kábeles csatornán volt, addig az NBC teljes motorsport-programkínálattal rendelkezett az ingyenesen fogható hálózatán.

    Az IndyCar Series a vasárnap délutáni barber-i futam 0,59/920 000-es átlagos nézettségével az élen végzett.

    Ez némileg elmaradt az IndyCar legutóbbi, az NBC-n közvetített futamától (Long Beach, 0,64/1,055 millió), de a tavalyi barber-i futamhoz (0,59/914 ezer) képest egy szinten volt.

    Az IMSA WeatherTech SportsCar Championship az IndyCart követte az NBC-n a WeatherTech Raceway Laguna Seca versenypályáról, amely átlagosan 0,30/483 000 nézőt hozott.

    A Charlotte-i NHRA Camping World Drag Racing Series döntője vasárnap este az FS1 csatornán 0,28/480 000-es átlagot hozott, ami némileg magasabb volt az előző heti 0,23/426 000-es értéknél.

    A CBS szombat délutáni ABB Formula E közvetítése Monacóból átlagosan 0,33/473,000-et ért el.

    A 18-49-es demográfiai korosztályban a Cup Series állt az élen 258 000 nézővel, amelyet az IndyCar (193 000), a Supercross (151 000), az NHRA (140 000), az Xfinity (138 000), az IMSA (106 000) és a Formula E (94 000) követett.

  • Matt Kenseth bekerült a NASCAR Hírességek Csarnokába!

    A NASCAR szerdáról csütörtökre virradó hajnalban hirdette ki a 2023-es Hall of Fame osztályt, melyet Matt Kenseth neve fémjelez.

    Bejelentették a NASCAR Hírességek Csarnokának új osztályát, a NASCAR Cup Series bajnok versenyzője, Matt Kenseth, a korábbi crew chief, Kirk Shelmerdine és Hershel McGriff alkotják majd a 2023-as klasszist.

    Matt Kenseth

    Az 50 éves Kenseth 39-szeres győztes volt a NASCAR Cup Series versenyein, és 2003-ban ő szerezte meg a NASCAR Cup Series bajnoki címét.

    Kenseth emellett kétszeres Daytona 500-as bajnok, és 2000-ben a NASCAR Cup Series legjobb újoncának járó címet is elhozta.

    A karrierje nagy részét a Rousch Fenway Racing színeiben töltő versenyző pályafutása során 29 győzelmet aratott a NASCAR Xfinity Series-ben is.

    Kenseth a modern kori hall of fame szavazólapok 69%-át szerezte meg, a legtöbb szavazatot a kitüntetésre esélyesek közül, ami biztosította helyét a csarnokban.

    Soha nem tekintettem előre (a Hírességek Csarnokára), amikor versenyeztem, és soha nem néztem vissza néhány győzelmemre” – mondta Kenseth. „Mindig a következő futam volt a lényeg, és hogy mit tudok jobban csinálni a következő versenyen.

    Nagyon hálás vagyok mindenért, amit a NASCAR értem és a családomért tett.

    Matt Kenseth
    Matt Kenseth Fotó: Sheryll Creekmore/NASCAR Media

    Kirk Shelmerdine

    A 64 éves Shelmerdine a Richard Childress Racingnél Dale Earnhardt csapatfőnökeként dolgozott a versenyző karrierjének fénykorában.

    Pályafutása során 460-szor tevékenykedett a crew chief szerepkörben és ezidő alatt 46 győzelmet és négy bajnoki címet szerzett.

    Miután az 1992-es szezont követően elhagyta a boxutcát, Shelmerdine maga is versenyzői karriert kezdett építeni.

    Shelmerdine pilótaként 26 alkalommal indult a NASCAR Cup Series versenyen, valamint 13 alkalommal a NASCAR Xfinity Series-ben és kétszer a NASCAR Camping World Truck Series-ben.

    Shelmerdine a modern kori hall of fame szavazatok 52%-át kapta, ami a második legtöbb szavazatot jelentette.

    Kirk Shelmerdine és Dale Earnhardt legendás 3-as autója
    Kirk Shelmerdine és Dale Earnhardt legendás 3-as autója Fotó: HHP/Harold Hinson/NASCAR Media

    Hershel McGriff

    Hershel McGriff
    Hershel McGriff Fotó: NASCAR Media

    A 94 éves McGriff 29 éven át versenyzett részmunkaidőben a NASCAR Cup Series versenyzőjeként, ami 87 indulást jelent.

    McGriff pályafutása során négy NASCAR Cup Series-győzelmet szerzett, és az 1954-es szezonban a bajnoki tabella hatodik helyén végzett.

    Ezen kívül McGriff 34 győzelmet gyűjtött össze pályafutása során abban a sorozatban, amelyből az ARCA Menards Series West lett a későbbiekben.

    McGriff hihetetlen módon 68 éven át maradt aktív a NASCAR-versenyzésben, hiszen az 1950-es NASCAR Cup Series Southern 500-on (Darlington) futotta első versenyét, és 2018-ban a Tucson Speedway-en futotta utolsó NASCAR-versenyét a West Series-ben.

    McGriff, aki a Pioneer Ballot (Úttörők szavazólapja) Hall of Fame szavazatainak 31%-át kapta, a legtöbb szavazatot kapta a Pioneer Ballot szavazáson.

    Hershel McGriff (04-es autó) a kép elkészültének pillanatában már 36 éve versenyzett
    Hershel McGriff (04-es autó) a kép elkészültének pillanatában (1986) már 36 éve versenyzett Fotó: NASCAR Media

    A rajongók is szavazhattak

    A NASCAR.com-on leadott rajongói szavazatok alkotják a Hírességek Csarnokának szavazásának egy részét.

    Kenseth és Harry Gant volt a két legtöbb modern kori Hall of Fame-jelölt a szurkolói szavazatok alapján, míg A.J. Foyt a Pioneer Ballot szurkolói szavazatai alapján.

    A NASCAR Hírességek Csarnokának 2023-as osztályához a NASCAR-hoz való kiemelkedő hozzájárulásért járó rangos Landmark-díjjal csatlakozik Mike Helton.

    Helton közel öt évtizede teljes mértékben integrálódott a NASCAR sportba. Heltont 2000-ben a NASCAR elnökévé nevezték ki. Helton kulcsszerepet játszott abban, hogy a sportág a 2000-es évek elején a biztonságot javító intézkedéseket vezetett be.

  • Danica Patrick idén is OTT LESZ az Indy 500-on… szakértőként

    Az NBC nem változtat, és Danica Patrick-et, illetve NASCAR szakértőjüket, Dale Earnhardt Jr.-t is bevetik majd az idei Indy 500-on.

    Danica Patrick sorozatban negyedszer lesz szakértő elemző az Indy 500-on, melyet az amerikai NBC televíziós csatorna fog közvetíteni idén május 29-én – írja az IndyCar.com.

    A visszavonult versenyző karrierje során nyolcszor vett részt az Indy 500-on, legjobb eredménye pedig 2005-ben egy negyedik hely volt.

    Utoljára 2018-ban – NASCAR-os karrierje végeztével – tette próbára magát az év autósport eseményén, azonban balesetbe keveredett, és csak a 30. lett.

    A legendás hölgyversenyző mellett ott lesz Dale Earnhardt Jr. is, az autóversenyzés egyik legnépszerűbb személyisége és az NBC Sports motorsport-elemzője.

    Earnhardt az NFL közvetítésekből is megismert Mike Tirico és Danica Patrick mellett fogja elemezni az eseményt.

  • Így fog kinézni Montoya autója Indianapolisban

    Juan Pablo Montoya autója ismerősen fog kinézni az IndyCar Series következő fordulóján, az Indy Road épített pályán.

    A 46 éves kolumbiai ezzel, a május 14-én rendezett épített pályás versennyel fog felkészülni az Indy 500-ra.

    Montoya a 6-os számú Arrow McLaren SP Chevrolet-t fogja vezetni, és autója idén is a tavalyról már jól megszokott piros-fekete, Lucas Oil festésben fog díszelegni

    A 2,439 mérföldes, 14 kanyaros épített pályán rendezett 2021-es versenyen a McLaren versenyzője a 25. helyről indult, és a 21. helyen ért célba.

    Montoya természetesen ott lesz az Indy 500-on is, amelyet már kétszer is megnyert (2000, 2015), és amelyre már korábban bemutatták az ő, illetve a csapat két teljes munkaidős versenyzőjének, Pato O’Ward és Félix Rosenenqvist autódesignját.

  • Herta válthatja a szenvedő Ricciardót a McLarennél

    A McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown elárulta, hogy a csapat dolgozik azon, hogy minél előbb lehetőséget adjon Colton Hertának.

    Ricciardónak nem volt könnyű dolga, mióta a McLarenhez érkezett, hiszen annak ellenére, hogy tavaly megszerezte 2012 óta a csapat első futamgyőzelmét, Lando Norris a versenyek többségén könnyedén előtte végzett.

    Herta néhány hete egy csipkelődő megjegyzésben elárulta, hogy reméli, Norris többször is megveri majd ausztrál kollégáját, hogy megnyissa előtte a Forma-1 ajtaját.

    Ha Ricciardo jól teljesít, akkor valószínűleg nem lesz erre lehetőségem, de remélhetőleg Lando egy kicsit jobban szétrúgja a seggét, és az megnyithatja előttem az utat”mondta, majd tisztázta, hogy nem kíván rosszat a 32 éves versenyzőnek.

    Nyilvánvalóan soha nem kívánnék rosszat senkinek. Nem imádkozom a bukásáért. Ha jól teljesít, nagyszerű neki – megérdemli a helyet.”

    A sajtó szerint már idén jöhet Herta Ricciardo helyére

    Mivel a Forma-1 kezd szélesebb demográfiai rétegeket kiszolgálni, Stefano Domenicali vezérigazgató azt sugallta, hogy szívesen látna egy amerikai pilótát a sportágba, feltéve, hogy az illető rendelkezik a megfelelő sebességgel.

    Joe Saward újságíró pedig legutóbbi blog bejegyzésében azt sugallta, hogy elképzelhető, hogy a McLaren lecseréli Ricciardót, mielőtt jelenlegi szerződése 2023 végén lejár.

    Daniel Ricciardo egy kicsit elveszettnek tűnik a McLarennél, és továbbra is arról szólnak a pletykák, hogy 2024-ben (ha nem korábban) Daniel helyére Colton Herta kerül, az amerikai, aki Zak Brown szerint megnyithatja a Forma-1 kapuit a vállalati Amerika előtt” – írta Saward.

    Meg kell majd néznünk, hogy Hertában minden megvan-e, ami egy F1-es sztárhoz szükséges, de úgy tűnik, a sebességgel nem lesz gond.

    Zak Brown elárulta, hogy a brit csapatnak van egy terve Herta számára, de nem részletezte, hogy ez magában foglalja-e Ricciardo szerződésének idő előtti felbontását.

    Igen, most már van egy tervünk, amit Colton számára” – mondta Brown a RACER-nek.

    Ez (a McLaren csapatfőnökén) Andreas Seidl-en múlik, hogy ezt kifelé kommunikálja, amikor készen áll rá. De igen, van tervünk.

    Ugyanakkor Brown kijelentette, hogy jelenleg Herta számára nincs hely, és megerősítette, hogy a csapat szándékában áll Ricciardo szerződésének végéig kitartani.

    Jelenleg nincs szabad helyünk. Landónak nagyon hosszú távú szerződése van [2025-ig], szóval az az ülés már eldőlt, és természetesen Daniellel is számolunk.

  • Az 50-es évek életérzését hozza el ez a FANTASZTIKUS kabrió

    1953-ban a Buick az 50. évfordulóját ünnepelte, a marketingkampány középpontjában pedig főszereplőnk, a Skylark Cabrio állt.

    Érdekes, hogy nem kell igazi Skylark-rajongónak lenni ahhoz, hogy az ember élvezze ezt a Buick-sorozatot.

    Az 1953 és 1998 között gyártott modell folyamatosan változott, és végig a vásárlók igényeit tartotta szem előtt – írja az Auto Evolution.

    Van azonban legalább egy klasszikus/modern autókereskedés, amely úgy érzi, hogy az eredeti 1953-as Skylark Convertible modellel soha nem lehet hibázni.

    Ez a kabrió egy letűnt korszakot idéz meg, magabiztossággal, érzékenységgel és – mindenekelőtt – (az akkori időkben) fantasztikus felszereltséggel.

    Ez az autó egy 1953-as Buick Skylark Convertible, amelyet elegáns színekbe öltöztettek, a belső tér pedig „fekete szövetből készült, elektromosan működtethető kabriótető” alá bújtatott.

    Minden – kívülről és belülről egyaránt – igazi ötvenes évekbeli hangulatról árulkodik, és a rengeteg részlettel és bizonyítékkal nem fogunk vitatkozni.

    Ráadásul a motorháztető alatt egy 322ci-es Fireball V8-as motor lakik, amely fénykorában a kornak megfelelő, masszív 188 lóerőt tudott leadni.

    Most már csak „a megfelelő türkizkék motorblokk és szelepfedél-festék” jelzi, hogy minden rendben van és eredeti.

    Az észak-amerikai piacon való létezésének nagy részében a Buickot prémium autómárkaként forgalmazták, amely a GM átlagos autói fölött, de a Cadillac zászlóshajó luxusmárkája alatt értékesített luxusjárműveket.

    Az autó egyébként bárki által megvehető, azonban borsos árat kell fizetni érte, hiszen 99 900 dollárért került eladósorra, ami átszámítva 35 689 075 Ft.

  • A széria sztárjai a Forma-1-et méltatták

    A Forma-1 a hétvége folyamán Miami-ba látogat. Az NBC Sports a NASCAR sztárjait faggatta a széria amerikai népszerűségéről.

    A Forma-1 amerikai népszerűsége közvetlen összefüggésben van a „Drive to Survive” című műsor sikerével, amelynek nemrég indult a negyedik évada a Netflixen.

    De az is kérdéseket vetett fel, hogy az F1 nem telíti-e túl az amerikai piacot (ahol 1992-99 és 2008-11 között nem volt futam).

    Chase Elliott – aki az F1 és a „Drive to Survive” bevallotton nagy rajongója – 2017-ben már eltöltött egy versenyhétvégét vendégként a Belga Nagydíjon.

    Nagyon izgatott vagyok. Nagyon tisztelem az összes versenyzőt és csapatot. Szerintem nagyon jók abban, amit csinálnak”mondta Elliott.

    „Szurkolóként nagyon élvezem a futamokat. Azt hiszem, minden egyes szakágat tisztelned kell, mert mindegyikben más és más stílus kell ahhoz, hogy sikeres legyél.

    Szerintem jó a termékük. Nyilvánvaló, hogy az elmúlt néhány évben nagyon nagy teret nyertek itt az Államokban, ami fantasztikus.

    Talán idővel azok az emberek, akik a Forma-1-et szeretik elkezdik majd nézni a NASCAR-t is, mert itt is nagyon sok tehetséges versenyző és csapat van, akik szintén megérdemlik az elismerést.

    Chase Elliott
    Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media

    Pozitív hatással van a Forma-1 az egész motorsport világra

    Blaney, aki szintén hatalmas rajongója a Forma-1-nek, elmondta, hogy a motorsport világnak nagyon jó hír a sportág népszerűsége az Államokban.

    Imádom az F1-et” – mondta a Team Penske versenyzője. „Lenyűgöznek a különbségek, ami a mi szakágunk, és az övéké között van.

    Néhány évvel ezelőtt lehetőségem volt elmenni egy F1-es futamra Spában, és nagyon-nagyon klassz volt tesközelből látni az ő világukat.

    Sok a hasonlóság a működésükben, de sok a különbség is, szóval szerintem ez nagyszerű. Király, hogy jönnek Miamiba, és én abszolút nem érzem azt, hogy egy nem kívánt riválist jelentenének a NACAR-nak. Nem fog ártani a sportágunknak. Szerintem ez mindenhol segíti majd a motorsportot

    Míg a NASCAR számára nem lát konkurenciát a Forma-1-ben, Kevin Harvick szerint egy másik szakág, az IndyCar pórul járhat a száguldó cirkusz amerikai népszerűsége miatt.

    Harvick elmondta, hogy megpróbálta felvetni a témát az IndyCar illetékeseivel.

    Nagyon kompetitív széria az IndyCar. Felvetettem nekik ezt a kérdést, de csak legyintettek rám, még beszélni sem akartak róla” – panaszkodott Harvick.

    Korábban megírtuk, hogy Alexander Rossi is így érzi ezt, és az IndyCar nagy riválisának tekinti a Forma-1-et az Államokban.

    Közvetlen riválisunk a Forma-1, ha az amerikai piaci részesedést nézzük… Ez olyasvalami, amivel tisztában kell lennünk, és mindenképpen folytatnunk kell a fejlesztést és a tervezést a sorozat, a versenyzői személyiségek, a csapatok és a képviselet tekintetében egyaránt.

  • A sajtó szerint Kirkwood válthatja a távozó Rossit 2023-ban

    Michael Andrettinek 2021 novemberéig opciós joga volt Kyle Kirkwood leigazolására, azonban akkor kicsúszott a tehetség a kezei közül.

    Ennek az opciós jognak köszönhetően az Indy Lights bajnoka nem tudott tárgyalni más IndyCar csapattulajdonosokkal 2021. november 1-jéig.

    Addigra 19 versenyzőt már hivatalosan is bejelentettek. Így amikor Andretti próbálkozása az Alfa Romeo Racing ORLEN csapat megvásárlásával meghiúsult – ami azt jelenti, hogy az F1-be készülő Colton Herta miatt nem üresedett meg egy hely -, Kirkwoodnak kevés lehetősége maradt.

    A 23 éves floridai egyéves szerződést írt alá végül az AJ Foyt Racinggel, mivel nem akarta magát túl sokáig lekötni egy olyan csapathoz, ahol rengeteg a kérdőjel.

    Igen, elég vicces volt, ahogy minden történt. Tudtam, hogy vannak más ajánlatai is” – mondta Larry Foyt csapatelnök az IndyStarnak a Barberben. „Reálisan láttuk, hogy hol tartunk csapatként, és hogy valószínűleg ugródeszka leszünk számára.

    Több sorozatbeli forrás szerint a tervek szerint Kirkwood 2023-ban az Andretti Autosporthoz szerződik, és minden bizonnyal Alexander Rossi helyére érkezik, aki pedig az Arrow McLaren SP-hez távozhat.

    Amikor az IndyStarnak adott exkluzív interjújában Foytot megkérték, hogy erősítse meg a hírt, így válaszolt: „Hagyom, hogy Kyle válaszoljon majd ezekre a kérdésekre.

    Kirkwood azonban kijelentette, hogy jelenleg csak a szezonra szeretne koncentrálni, és nem volt hajlandó válaszolni a szerződésével kapcsolatos kérdésekre.

    Nem szeretnék nagyon belekeveredni ezekbe a kérdésekbe. Nem akarom, hogy ez megzavarja a szezonomat. Sokat kell bizonyítanom, mert három futamon vagyok túl és csak egy jó eredményt értünk el.

    Ezt kell folytatnunk, hogy bizonyíthassak, mert senki nem kockáztathatja meg a leigazolásomat egyetlen teljesítményem alapján.

    Andretti azonban készen áll arra, hogy ezt a kockázatot vállalja. Kirkwoodnak „egy ideje” már van egy megállapodása az Andretti Autosporttal, több sorozatbeli forrás szerint.

    A 2023-as felállásunk kiértékelés alatt áll. Jelenleg az előttünk álló hónapra és az Indianapolis Motor Speedwayen sorra kerülő versenyekre koncentrálunk” – mondta szűkszavúan az indy Star kérdésére az Andretti képviselője.