Szerző: András Roos

  • Montoya magabiztosan lép be a fontos májusi hónapba

    Juan Pablo Montoya duzzad a magabiztosságtól, ami fontos lesz, hiszen májusban két eseményen is meg kell állnia majd a helyét.

    A 46 éves kolumbiai nemrégiben azt is bevallotta, hogy azt hitte, a karrierjének vége a versenyzés ezen formájában.

    Montoya mégis mosollyal és magabiztosan érkezett meg a májusi hónapba, ahol az Indy Road és az Indy 500 versenye várja.

    Tényleg jó helyen vagyok, nagyon elégedett vagyok azzal, amilyen csomagunk van” – mondta a veterán pilóta. „Tavaly nem éreztem magam jól.

    Montoya immár második éve az IMS mindkét májusi futamán – a szombati GMR Nagydíjon és a május 29-i, vasárnapi Indy 500-on – a McLaren csapatában fog indulni. A kolumbiai az előbbin szeretne jól szerepelni, de mint mindig, most is az utóbbira koncentrál.

    A történelemben mindössze 10 versenyző nyert három vagy több „500-as” futamot, és Montoya szeretne közéjük tartozni.

    Első Indy 500-as győzelmét újoncként szerezte 2000-ben a Chip Ganassi Racing színeiben, majd 2015-ben a Team Penske tagjaként szerezte.

    A szeptemberben 47. életévét betöltő Montoyának több ősz hajszála van, mint valaha, de kortársai tudják, hogy még mindig képes győzni.

    Mindig tudod, hogy kemény lesz ellene versenyezni” – mondta Hélio Castroneves, aki a rekordot jelentő ötödik Indy-győzelmére pályázik. „Folyton azt mondja, hogy a fia jobb nála, de ezt nehéz elhinni. Ha jobb, mint az apja, nos, akkor egy szupersztárt fogunk látni, aki születőben van.

    A lényeg: Jó Juan Pablo Montoyának lenni, és azt mondta, hogy egy jó autó az Indyben még jobbá teszi az életét.

    Boldog vagyok, jól érzem magam, és nagyon jó helyen vagyok.”

  • Hamlin még mindig hisz benne, hogy megfordul a szezonja

    Denny Hamlin richmondni futamgyőzelmén kívül gyakorlatilag semmit nem tud felmutatni a Cup Series idei szezonjában, mégis hisz csapatában.

    Hamlinnek az idei 12 versenyen mindössze egyszer került be a top 10-be, azon a bizonyos Richmond Raceway-en rendezett versenyen, ahol a csapat fantasztikus taktikájának köszönhetően nyert.

    Nehéz évünk volt, de sok olyan dolog történt velünk, amit nem tudtunk kontrollálni” – fogadkozott Hamlin. „Határozottan az a helyzet, hogy kicsit lassabban tanuljuk meg a Next Gen autó trükkjeit, mint a többiek.

    Részben az új autó miatt vagyunk ilyen hátul, részben viszont a csapatként elkövetett hibáink és a többiek baleseteibe való belekeveredés miatt nem tudtunk jól teljesíteni.

    Nem sokkal a darlingtoni futam után Chris Gabehart csapatfőnök az NBC Sportsnak azt mondta, sokkal jobb a csapata, mint amit az eredmények mutatnak.

    Meggyőződésem, hogy mi vagyunk a legveszélyesebb 22. helyezett csapat a sportág történetében.

    Bár tisztában van azzal, hogy a csapatnak milyen hullámvölgyeket kellett elviselnie tavasszal, Hamlin visszautasított minden olyan feltételezést, hogy megelégedett volna a status quo-val.

    Természetesen én is úgy gondolom, hogy semmiképpen sem vagyunk egy 22. helyen álló csapat” – mondta Hamlin, aki 42 kört vezetett Darlingtonban, mielőtt Cody Ware-el ütközött.

    Nem fogunk nagyot változtatni. Azt fogjuk kontrollálni amit tudunk, és akkor rendben leszünk.

    Őszintén szólva, ez most egy frusztráló időszak, mert annyi minden rosszul alakult. Elég régóta csinálom ezt a sportot ahhoz, hogy tudjam, nagyon ritka, hogy egy csapatnak vagy egy versenyzőnek olyan balszerencséje legyen, mint amilyen nekem volt idén. Elég hihetetlen.

    Denny Hamlin összetört autója Darlingtonban
    Denny Hamlin összetört autója Darlingtonban Fotó: Tim Nwachukwu/Getty Images/NASCAR Media

    A 23XI Racing sem hoz sok örömöt Hamlinnek

    Hamlint a második éve működő 23XI Racing teljesítménye is nyomasztja, amelyben az NBA-legenda Michael Jordan tulajdonostársa. Busch és Wallace 12 futam után a 21., illetve a 24. helyen áll a tabellán.

    Őszintén szólva az első talán hat-hét versenyen eléggé csalódott voltam a teljesítményükkel, és a teljesítményükkel” – magyarázta Hamlin a 23XI-ről.

    Azóta viszont jobban mennek, de hasonlóan szerencsétlenek mint én. Nyilván vannak dolgok, amiken tudunk javítani, de nagyon sok dolog egyszerűen a szerencsén múlik.

    Sajnos a boxutcai személyzet idén elég rossz teljesítményt nyújt. Ezek a srácok nem a mi embereink, hanem a JGR-nek fizetünk ezért a szolgáltatásért, és ez enyhén szólva nem volt kielégítő. Rengeteg beszélgetést folytattunk erről, és arról, hogyan tudnánk javítani rajta.

    Mindenki frusztrált, de hagyjuk, hogy a dolgok maguktól megoldódjanak. Bízom a versenyzőimben, és őszintén szólva, csapatként cserben hagytuk őket a szezon elején.

  • Power nyerte a meglepetésekkel teli időmérőt Indianapolisban

    Olyan nevektől búcsúztunk az időmérő korai szakaszában mint Scott Dixon, Colton Herta, vagy Alexander Rossi. Power pole-ja nem meglepetés.

    Will Power a lehető legjobban kezdte a májusi hónapot, hiszen ő indulhat majd a pole-ból.

    Power karrierje 64. pole pozícióját szerezte meg, és egyre közelebb kerül a legendás Mario Andretti rekordjához.

    Hatalmas megtiszteltetés, hogy ilyen közel vagyok a rekordhoz. Az, hogy olyan nevek között emlegetnek, mint Mario Andretti és A. J. Foyt, hihetetlen érzés” – mondta Power.

    Óriási meglepetésre Conor Daly indulhat majd a negyedik helyről, azok után, hogy egy nehézkes szezonkezdeten van túl. Daly végig gyors volt, és megérdemelten indulhat majd a második sorból.

    Körülötte azonban nagyrészt megszokott arcokkal találkozhatunk majd. A bajnoki éllovas Álex Palou a második, Josef Newgarden pedig a harmadik helyről várhatja majd a szombati rajtot.

    A legjobb hatot a két McLarenes, Pato O’Ward és Félix Rosenqvist zárja.

    Az időmérő első két szakaszában folyamatosan jöttek a meglepetések. Az első csoportból  VeeKay, és Dixon nem tudott továbbmenni, míg a második csoportban az itt mindig jól szereplő Pagenaud, Rossi és Herta volt a három meglepetés kieső.

    Herta a 14., VeeKay a 15., Rossi a 16., Pagenaud a 20., Dixon pedig a 21. helyről várhatja majd a holnapi rajtot.

    Szerintem nagyon nehéz lesz előzni” – jelentette ki Herta. „De mindent meg kell tennünk, hogy holnapra ütőképes legyen az autó. Ha a gép gyors, akkor bárhonnan lehet nyerni.

    A legjobb 12-be fantasztikus teljesítményt nyújtva Callum Illott is bekerült – igaz volt egy kicsúszása ami miatt valószínűleg elvesztette az esélyét a továbbjutásra -, valamint Christian Lundgaardot is érdemes kiemelni.

    Érdemes lesz majd figyelni Romain Grosjean és Graham Rahal csatáját, akik egymás mögül indulnak majd szombaton. A francia versenyző a 10., riválisa pedig a 12. helyről várhatja majd a rajtot.

  • FANTASZTIKUS Indy 500-as órát mutatott be a TAG Hauer

    A TAG Hauer mindig is szoros kapcsolatban állt az autósportokkal, és most egy Alexander Rossi tematikájú Indy 500-as órát adott ki.

    Az Indy 500 első futama óta eltelt 111 év alatt mindössze 10 versenyző nyerte meg elsőre az eseményt.

    Ezzel Alexander Rossi amerikai versenyző igazán előkelő társaságba került, olyan nevek mellé, mint Graham Hill és Juan Pablo Montoya, de Rossi az utolsó újonc, aki a mai napig megnyerte a versenyt.

    A 2016-os történelmi győzelem óta Rossi és Andretti Autosport csapata félelmetes erő a nagy eseményen, valamint az NTT IndyCar Series egyik legnépszerűbb neve.

    A TAG Heuer szoros partnerséget ápol mind Rossival, mind az Indy 500-zal, és a márka az évente megrendezésre kerülő Indianapolis-tematikájú órák tervezésénél Rossival együtt dolgozott az óra kifejlesztésén.

    Az új TAG Heuer Formula 1 Formula 1 Indy 500 2022 Limited Edition a versenyző által a 106. alkalommal, 2022. május 29-én megrendezésre kerülő versenyen viselt sisakhoz igazodó stílusban készült, elegáns és stílusos tisztelgés a világ egyik legrangosabb sporteseménye előtt.

    Az új TAG Heuer Formula 1 Formula 1 Indy 500 2022 Limited Edition a versenyzés egyik legfontosabb eseménye előtt tisztelegve, és az NTT IndyCar Series egyik legizgalmasabb versenyzőjéhez kapcsolódva a márka eddigi egyik legkifinomultabb és legösszetartóbb modellje.

    A TAG Heuer Formula 1 Indy 500 2022 Limited Editionből mindössze 500 példány készül, és az óra már kapható a hivatalos márkakereskedőknél. Az óra fogyasztói ára a sajtótájékoztató időpontjában 2 400 dollár (884 428 Ft) volt.

  • Conor Daly egyszerűen nem tud hozzászokni az Aeroscreenhez

    Conor Daly nem volt boldog ember Barberben. Csapattársa, Rinus VeeKay pole-ból indult és dobogóra állhatott, míg ő csak 19. lett.

    A verseny végére a hangulat tovább romlott, ahogy az ECR duó szezonja egyre jobban szétvált.

    Amikor mindkét versenyző számára minden jól ment, a teljesítménykülönbségek elhanyagolhatóak voltak.

    De a 2022-es idény eddig VeeKay ragyogásáról szólt, aki négy futamból három top 10-es helyezést ért el, és jelenleg a hetedik helyen áll az összetettben, míg Daly még nem tudta feltörni a top 10-et, és a 19. helyen áll a tabellán.

    Nem szeretnék kifogásokat keresni” – mondta Daly a RACER-nek. „Voltak problémáink idén, Texasban poldául jól ment a verseny, amíg nem történt valami, ami nem rajtunk múlott, de St. Pete-ben is mi mentük a leggyorsabb kört, szóval nehéz megmondani.

    Őszintén szólva, ez az egész Aeroscreen-es korszak nagyon-nagyon megnehezítette a dolgomat, mert nem fekszik a vezetési stílusomnak.

    A 2020-as év elején bevezetett 60 kilós Aeroscreen hatalmas előrelépést jelentett a sofőrök biztonsága szempontjából.

    A pilótafülke tetején való elhelyezése az autó kezelhetőségét is megváltoztatta, mivel a magas és előre helyezett súly ingaként hat kanyarodás, fékezés és kigyorsítás közben a kanyarokban.

    És bár elmondható, hogy ez minden versenyzőt ugyanúgy érint, ez nem jelenti azt, hogy minden pilóta ugyanúgy reagál a hatására.

    A harmadik szezonjába lépve az Aeroscreen továbbra is egy olyan kérdést vet fel Daly vezetési stílusával kapcsolatban, amely továbbra is megválaszolatlan.

    Egyszerűen megváltoztatja azt, ahogyan az autó mechanikusan tapad a pályán, megváltoztatja a gumikra ható erőket; egyszerűen mindent megváltoztat. Ez egy tonnányi súlyt jelent, ami pont középre kerül” – magyarázta Daly.

    És még egyszer mondom, megértem, hogy miért van erre szükség. Nem akarom árnyalni a dolgot. A biztonság, amit nyújt, nagyszerű.

    Én csak elmagyarázom a mögötte álló tudományos tényeket, hogy mit tesz a kezelhetőséggel. Valószínűleg néhány emberre nem volt hatással, másokra pedig borzasztóan hat.

    Daly reménykedik benne, hogy hamarosan vissza tud térni a helyes útra
    Daly reménykedik benne, hogy hamarosan vissza tud térni a helyes útra Fotó: Penske Entertainment: Travis Hinkle/IndyCar Media

    Törés volt Daly karrierjében az Aeroscreen bevezetése

    Conor Daly visszamerengett arra az időszakra, amikor még nem volt Aeroscreen, és jó tempója volt.

    Abban a korszakban, amikor az IndyCarban az újonc évemet kezdtem, rengeteg leszorítóerőnk és tapadásunk volt, és ez tökéletes volt számomra” – emlékezett vissza az Ed Carpenter Racing versenyzője.

    Ha visszatekintek 2016-ra, néhány olyan versenyre, ahol a dobogóért harcoltunk, futamokat vezettünk, az Indy GP-t vezettük, azok olyan autók voltak, amelyeket magabiztosan tudtam vezetni. Imádtam őket.

    A mai autóknak nagyon-nagyon más a leszorítóerő szintje, nagyon-nagyon más a súlyprofilja. És nem mintha nem lettünk volna gyorsak az autóval, mióta megjelent az Aeroscreen. De igen. Azonban nem tudtam megszokni.

    Daly és csapata persze nem adja fel, és próbálják megtalálni a megoldást a versenyző különös problémájára.

    A Chevy-szimulátoron való tesztelés segített abban, hogy javulást találjak, de mindenképpen nehéz helyzetben vagyok, és a mérnököm, Peter Craik keményen dolgozott azon, hogy megpróbálja megadni nekem azt az érzést, amit szeretnék az autótól kapni” – jelentette ki Daly.

    „Azt hiszem, több helyen is jó munkát végeztünk, de egyelőre még nem jöttek azok az eredmények, amelyeket a csapatom megérdemelne.

    A fejlesztések folyamatban vannak, és nagyon bízom a májusi csomagokban, amelyekkel rendelkezünk. Egyszerűen szeretnék újra a pályán lenni, hogy kijussak ebből a szörnyű szezonkezdetből.

  • IndyCar, NASCAR, IMSA – íme a hétvégi közvetítések teljes listája – 19. hét

    Igazi motorsport hétvége lesz az egyesült államokban, hiszen az IndyCar, a NASCAR és az IMSA mezőnye is versenyzik a hétvégén.

    IndyCar

    Az Indianapolis Motor Speedway ezen a hétvégén megnyitja kapuit, de nem még nem az ovál, hanem a pálya 14 kanyaros, 2,439 mérföldes épített pályája az, amely hivatalosan is megnyitja a május hónapot a Brickyardon.

    Rinus VeeKay a címvédője a futamnak. A holland versenyző élete első IndyCar győzelmét szerezte meg a tavalyi Indy GP-n.

    A szombati futamra 27-en neveztek, Juan Pablo Montoya először indul ebben a szezonban az Arrow McLaren SP harmadik Dallara-Chevrolet-jével.

    Ez lesz a 8. IndyCar-futam az IMS épített pályán. Az aktív versenyzők közül Will Power és Simon Pagenaud három-három győzelmet aratott, és Scott Dixon valamint Rinus VeeKay is rendelkezik futamgyőzelemmel.

    Időjárás (versenynap): A Wunderground.com szerint 27 fok várható, és 46% az esélye annak, hogy esni fog az eső.

    NASCAR

    A Kansas Speedway készen áll a versenyhétvégére.

    A pénteki nap nem tartogat semmilyen akciót a versenypályán, de a szombati program zsúfolt lesz, hiszen az ARCA Menards Series és a Camping World Truck Series is tart majd futamot. A Cup verseny vasárnap lesz.

    A szezon 13. versenye az utolsó All-Star szünet előtti hétvége, és ezután a mezőny majd 2 hétre átköltözik Charlotte-ba.

    A verseny tavalyi győztese Kyle Busch, aki itt szerezte meg idénybeli első győzelmét 2021-ben, most pedig borzalmasan sikerült darlingtoni hétvége után érkezik az eseményre.

    Érdemes lesz látni, hogy Joey Logano és William Byron múlt hétvégi párbaja folytatódni fog-e majd a Kansas Speedway-en.

    Időjárás (Cup Series versenynap): Elszórtan zivatarok, késő este részben felhős égbolt, 77 fokos csúcsérték, 25% esély az esőre.

    IMSA

    A WeatherTech SportsCar Championship Series mezőnye a Lexus Nagydíj felé veszi az irányt, a Mid-Ohio Sports Car Course-on versenyző négy kategóriában viszonylag egyenlő feltételekkel indulnak majd a csapatok.

    A 2022-es szezon négy futamán keresztül a 16-os rajtszámú Wright Motorsports Porsche 911 GT3R az egyetlen amely két futamgyőzelemmel rendelkizik (GTD). A DPi kategóriában a Meyer Shank Racing, a Wayne Taylor Racing és a Chip Ganassi Racing két csapata nyert már összesítettben.

    A királykategória bajnoki tabelláján az MSR (60-as rajtszám) és a WTR (10-es rajtszám) ARX-05 Acurái holtversenyben állnak az első helyen.

    Időjárás (IMSA WeatherTech SportsCar Championship): A Wunderground.com szerint 23 fok várható, és 24% esély van az esőre.

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Péntek

    14:00 – USF2000 IDŐMÉRŐ
    14:45 – Indy Pro 2000 IDŐMÉRŐ
    15:30 – NTT IndyCar Series edzés (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    15:15 – Michelin Pilot Challenge, 1. edzés
    16:45 – Indy Lights edzés (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    17:45 – USF2000 1. VERSENY
    17:50 – Mazda MX 5 Cup, 1. edzés
    18:45 – NTT IndyCar Series edzés (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    18:45 – Michelin Pilot Challenge, 2. edzés
    20:00 – Indy Lights IDŐMÉRŐ (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    20:05 – Prototype Challenge, 1. edzés
    20:45 – Indy Pro 2000 1. VERSENY
    21:10 – Mazda MX 5 Cup, 2. edzés
    22:00 – IndyCar IDŐMÉRŐ (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    22:00 – IMSA WeatherTech SportsCar Championship, 1. edzés
    23:35 – Indy Lights Grand Prix of Indianapolis 1. VERSENY (35 kör), (IndyCar LIVE!– INGYENES)
    23:50 – Michelin Pilot Challenge IDŐMÉRŐ

    Szombat

    14:05 – USF2000 2. VERSENY
    14:10 – Mazda MX 5 Cup, 1. IDŐMÉRŐ
    15:00 – IMSA WeatherTech SportsCar Championship, 2. Edzés
    15:10 – Indy Pro 2000 2. VERSENY
    16:30 – IndyCar warmup (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    16:45 – ARCA Edzés és Időmérő
    17:00 – NASCAR Truck Edzés
    17:05 – Prototype Challenge, 2. Edzés
    17:15 – USF2000 VERSENY 3
    17:30 – NASCAR Truck Időmérő
    18:10 – Indy Pro 2000 VERSENY 3
    18:10 – Mazda MX 5 Cup, 1. VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    19:05 – Indy Lights Grand Prix of Indianapolis 2. VERSENY (35 kör) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    19:15 – IMSA WeatherTech SportsCar Championship, IDŐMÉRŐ (IMSA TV – INGYENES)
    20:00 – ARCA VERSENY (100 kör)
    20:40 – IMSA Prototype Challenge, Időmérő
    21:05 – IndyCar GMR Grand Prix (85 kör) (ARENA4+)
    22:05 – IMSA Michelin Pilot Challenge, VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    23:00 – NASCAR Cup Edzés
    23:35 – NASCAR Cup IDŐMÉRŐ

    Vasárnap

    02:00 – NASCAR Truck VERSENY (134 kör)
    14:40 – IMSA WeatherTech SportsCar Championship, Bemelegítő Edzés
    15:20 – Prototype Challenge, VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    17:15 – Mazda MX 5 Cup, 2. VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    20:10 – Lexus Grand Prix, Mid-Ohio, IMSA WeatherTech SportsCar Championship, VERSENY (2 óra 40 perc) (IMSA TV – INGYENES)
    21:00 – Cup VERSENY (267 kör) (ARENA4+)

  • Szigorít a széria Romain Grosjean és Graham Rahal miatt

    A Barber Motorsport Parkban történt Graham Rahal és Romain Grosjean közötti heves összecsapást követően szigorít majd az IndyCar.

    Rahal a futam után erős szavakkal illette riválisát, sőt azt is kilátásba helyezte, hogy ha az IndyCar nem bünteti meg Grosjeant, akkor saját kezébe fogja venni a dolgokat.

    Biztosra fogunk menni, és foglalkozni fogunk azzal, amivel foglalkozni kell a Barber után. Meg fogunk bizonyosodni arról, hogy minden versenyző betartja majd a szabályokat” – mondta Jay Frye, az IndyCar elnöke a RACER-nek.

    Az IndyCar versenyirányító csapata úgy döntött, hogy nincs szükség intézkedésre, miután Grosjean kétszer is érintkezett Rahallal ugyanabban a kanyarban. Frye szerint a sorozat nem tudott hibát találni az ügyben, ezért nem szabtak ki büntetést.

    Nehéz a szándékosságot elbírálni egy ilyen esetben, akár az volt, akár nem” – mondta. „Megpróbáltunk nagyon következetesek lenni abban, ahogyan az elmúlt években bíráskodtunk, és nem tervezzük, hogy másképp bíráskodjunk, mint az elmúlt hat-hét évben.

  • Két új pálya is érkezik hamarosan az iRacingbe

    Két új pálya is érkezik hamarosan az iRacingbe

    Fuji és az ausztrál Sandown is szkennelve lett az iRacing által, így valószínűleg a 3. szezonban már letölthetőek lesznek.

    Közeledik az iRacing 2022-es második szezonjának vége. A 2022-es szezon 3. szezonja a jövő hónapban kezdődik majd.

    iRacing a megszokás teremtménye, így egy új tartalmat tartalmazó új build szinte természetes a szezon végén és az új szezon elején.

    Ezzel együtt körülbelül ez az az idő, amikor elkezdenek szivárogtatni néhány információt, és képeket az új tartalmakról.

    Az elmúlt héten három ilyen példa is volt. Az első ilyen a japán Fuji Speedway-t mutatja be.

    A Fuji Speedway az 1960-as évek elején épült, és az 1980-as években az FIA sportkocsi-világbajnokság és a nemzeti szériák használták leginkább.

    A pályát 2000-ben a vásárolta fel a Toyota Motor Corporation, és közel 30 év kihagyás után 2007-ben adott otthont a Forma-1-es Japán Nagydíjnak, a Honda tulajdonában lévő Suzuka helyett.

    Mindössze kétszer rendeztek rajta F1-es nagydíjat, majd 2009-től a Japán Nagydíj visszatért Szuzukába – bár az utóbbi két eseményt törölni kellett.

    A Fuji Speedway rendelkezik az egyik leghosszabb egyenessel az ismert pályák között, melynek hossza 1,475 km.

    A másik helyszín az Ausztráliában található Sandown International Raceway mely kisebb nagyobb kihagyásokkal 1962 óta rendez Supercars versenyeket.

    A pálya az iRacing és a Supercars sorozat megállapodásának következő mérföldköve, miután a mostani szezonban csatlakozott a platformhoz Winton, korábban pedig már vezethettek a virtuális versenyzők Bathurstben, Phillip Island-en és az Oran Parkban is.

    A harmadik nagy bejelentést egyelőre homály fedi, miután az iRacing csak egy piciny részét mutatta be az autónak. Vajon melyik jármű érkezhet majd a platformra? Jöhetnek a tippek!

  • BRUTÁLIS baleset, szinte átszakította az épületet ez a Tesla

    A múlt héten az USA beli Columbus-ban történt brutális autóbalesetről készült új videófelvételek alapján csoda, hogy senki sem sérült meg súlyosan.

    A Tesla típusú jármű a hatóságok szerint körülbelül 70 km/h sebességgel áthajtott a piros lámpán, miközben gyalogosok, autók és buszok haladtak át a közeli High Streeten egy munkanapon ebédidőben.

    Az új felvételek azt is mutatják, hogy ha az autó nem ütközött volna egy acél tartóoszlopnak a Kongresszusi Központban, miután áthaladt egy üvegfalon (00:20-nál), akkor továbbhaladhatott volna a létesítmény belsejében, ami éppen több rendezvénynek, többek között egy junior röplabda-bajnokságnak adott otthont.

    A rendőrségi jelentésekből nem derül ki, hogy az „Autopilot”, a Tesla önvezető funkciója játszott-e bármilyen szerepet a balesetben – vagy hogy megkérdezték-e a sofőrt, hogy be volt-e kapcsolva akkor.

    A sofőr elmondta a rendőrségnek, hogy az autó elvesztette a fékezési képességét, miközben a 315-ös úton haladt, és nem akart megállni, miután kilépett a belvárosból a Vine Streetre.

    A videót a Greater Columbus Convention Authority-től szerezte meg a dispatch.com az Ohio Public Records Act (Ohioi Közhírközlési Törvény) kérés útján.

  • Hogyan lett Romain Grosjean a sportág rosszfiúja?

    Romain Grosjean csak a korábbi Forma-1-es rosszfiú hírnevét nem tudja levetkőzni, vagy jogosak a versenyzőtársak kritikái?

    A tavalyi szezon egy álom volt Romain Grosjean számára, aki az USA-ba költözött, és az NTT IndyCar Series-ben indult. Az F1-ben eltöltött egy évtized után a veterán újraindíthatta karrierjét.

    Tiszta lappal indulhatott, hogy újra megtalálja a vezetés iránti szeretetét. A második esélyével Grosjean gyorsan a sportág rajongói kedvencévé vált.

    Az utolsó F1-es versenyén, Bahreinben történt ijesztő balesete után Grosjean egy új esélyt kapott.

    Az IndyCar mélységét, egyenlőségét és sokszínűségét már a kezdetektől fogva észrevette. Megfiatalodott, és megszállottan igyekezett mindent megtanulni és befogadni, mint „újonc” a sorozatban.

    Az IndyCar által a szezon kezdete előtt végzett globális rajongói felmérésen Grosjeant választották az IndyCar legnépszerűbb versenyzőjének.

    Csodálatos érzés volt” – mondta Grosjean. „Mindössze egy év után az IndyCarban a legnépszerűbb versenyzőnek lenni egészen hihetetlen.

    Míg a rajongók nagyon megkedvelték az Andretti Autosport 28-as számú gépének pilótáját, a versenytársai nem éppen így gondolják.

    A barberi, Graham Rahallal történt koccanása váltott ki heves vitákat a paddockban. A Barber Motorsport Parkban rendezett verseny utolsó köreiben Grosjean nem egyszer, hanem kétszer is nekicsapódott Rahal 15-ös számú Hondájának oldalának, miközben a pályán harcoltak a pozícióért.

    Rahal rádión közölte a csapatával: „Ez a fickó egy punk! Szándékosan jött nekem!”

    Ezeket az gondolatokkal az NBC kommentátorcsapata – amely korábbi IndyCar-pilótákból áll – is egyetértett.

    A futam után Rahal nem fogta vissza magát a korábbi F1-es pilóta megítélésében.

    „Tudtam, hogy Romain ezt fogja csinálni. Már figyelmeztettek előre, hogy ő ilyen” – mondta dühösen Rahal. „Csak azért vagyok frusztrált, mert nem ez az első eset. St. Pete-ben mindenkinek nekiment, akinek csak tudott. Idejöttünk, és nekiment Rossinak, nekiment Hertának, és nekem. Ez már túl sok!

    Grosjean „jó, kemény versenyzésnek” nevezte az incidenseket, de úgy tűnik, egyedül van ezekkel a gondolatokkal.

    Rahal szerint több versenyző is egyetért abban, hogy a francia versenyző túl agresszív a pályán.

    https://www.youtube.com/watch?v=RE_6NmMyUjw

    Grosjean nem tudja levetkőzni F1-es hírnevét?

    Grosjean a múlt hétvégén Miamiban volt a nagydíj versenynagyköveteként. Amikor a média a Rahallal folytatott csatájáról faggatta, nem sok mindent tudott mondani.

    „Egyszerűen minél több pontot akartam gyűjteni.”

    Könnyen megérthető, hogy ez a mentalitás egyeseket rosszul érinthet, de attól, hogy valaki hagyja az egészet, és inkább nem próbálkozik előzéssel, nem lesz izgalmas egy verseny.

    Grosjean becsületére legyen mondva, hogy F1-es pályafutása során tíz dobogós helyezéssel rendelkezik. A 179 rajtja során azonban majdnem kétszer annyi bukás történt.

    A Belga Nagydíjon történt többautós ütközése miatt Grosjean 2012-ben egy futamra szóló eltiltást kapott. Abban az évben Szuzukában Mark Webberrel is összeütközött. A Red Bull pilótája úgy jellemezte Grosjeant, hogy őrült”.

    Az IndyCar szurkolótábora lassan kezdi megismerni azt a hírnevet, ami Grosjeané volt az F1-ben.

    A nagy kérdés az, hogy az Andretti pilótája a szezon előrehaladtával képes lesz-e visszavenni az agresszivitásából. Mármint, ha egyáltalán hajlandó erre. Grosjean nem lát semmi rosszat abban, ahogyan vezet, és eddig az IndyCar illetékesei egyetértenek vele.

    Talán ha/amikor Grosjeant megbüntetik a pályán elkövetett tetteiért, talán tisztábban versenyez majd a versenytársaival.

    Egyelőre azonban továbbra is a maga módján fog versenyezni, miközben tovább üldözi majd első IndyCar győzelmét. Bár más versenyzők talán nem értékelik agresszív természetét (a pályán), a rajongók számára biztosan szórakoztató.

    A nézők már régóta várják az IndyCar következő gazemberét. Maga a sorozat is megpróbálta beépíteni az „Indy Rivals” témát, hogy drámát generáljon.

    Sokan úgy gondolták, hogy az ideális „rosszfiú” Alexander Rossi lehet, de csapattársa minden bizonnyal bedobta a nevét a kalapba.