Szerző: András Roos

  • Majdnem elfújta a szél őket, de Sato és Kanaan vitte az 5. napot

    Tony Kanaan futotta az Indy 500 Fast Friday legjobb négykörös átlagát, miközben Takuma Sato volt a leggyorsabb a szeles időben.

    Ahogy a szél ereje csökkenni kezdett, és a pálya hőmérséklete is csökkent, a 2013-as Indy 500 győztese nekivágott a kvalifikációs szimulációjának, és végül 230,517 mp/h-s átlagot teljesített, amivel megszerezte az első helyet.

    Takuma Sato produkálta a nap leggyorsabb egyéni körét – 232,789 mp/h-val -, de úgy érezte, hogy túl sok leszorítóerőt vettek el tőle, és a 3. körben a 3-as kanyarban vissza kellett vennie a tempóból, így az átlagban csak az 5. lett.

    Sage Karam lett a legjobb a Chevrolet versenyzői közül, csak egy hajszállal megelőzve Pato O’Ward korai, Arrow McLaren SP-Chevy-vel elért eredményét.

    Jimmie Johnson második kvalifikációs szimulációjára akkor került sor, amikor a szél még mindig rendkívül erősen fújt, és a hatodik legjobb átlaggal, 229,093 mérföld/órás átlaggal remekelt, figyelembe véve, hogy az edzés korai szakaszában a falnak csapódott.

    Sato leggyorsabb köre majdnem 1 másodperccel gyorsabb volt Rossiénál, bár nagyon eltérő körülmények között tették meg köreiket.

    Mindeközben figyelemre méltó volt, hogy Kanaan legjobb körével csak a nyolcadik leggyorsabb volt az egykörös tempó tekintetében, azonban konzisztenciájával sikerült kiérdemelnie az első helyet.

    Érdemes kiemelni még Conor Daly-t is, aki elképesztő, 243 mp/h-s sebességet ért el a mérőponton a széllökések miatt, ami átszámítva 393 km/h-t jelent.

  • Jimmie Johnson a falban, de könnyen megúszta

    A pénteki nap hatalmas kihívás elé állítja az Indy 500 mezőnyét, a nagy szél miatt nehéz vezetni az autókat. Johnson még a falat is koccantotta.

    A Fast Friday nagyon nehéz körülményei között, több mint 30 mérföld/órás (50 km/h) széllökésekkel nehezíti meg a kvalfifikációs gyakorlást. – még a tapasztalt veteránok is nehezen teljesítik a négykörös időmérős szimulációs etapot.

    Ahogy a Firestone-ok tapadása eltűnik, nehéz befordítani az autót, a hátsó egyenesben viszont rekordok dőlnek meg, Marcus Ericsson például 242,281 mp/h-val (kb. 390 km/h) ment.

    Johnson maga is 240 mérföld/órás sebességet ért el a hátsó egyenesben az első körén, amelyet 229,058 mérföld/órás átlagsebességgel teljesített.

    Aztán jött az első kanyar és egyszerűen nem fordult be az autó, így a SAFER-korlátnak csapódott. Szerencsére elég jó szögben találta el a falat, így nagy baja nem lett az autónak.

    Próbáltam tanulni” – mondta utána a NASCAR-legenda a Peacocknak. „Óriási széllökések vannak

    „Úgy éreztem, hogy megvan a kanyar. Aztán egyszer csak a falhoz értem. 6 centire lett volna még szükségem.”

  • Nem hagyta ki Hailie Deegan a szezon első forró napját

    Hailie Deegan – édesapjához hasonlóan – imádja az extrém sportokat, így nem volt meglepő, hogy a strandszezon első napján már vízisízett.

    Kezdődik a strandszezon, és két verseny között Hailie Deegan alkalmat – és legfőképp időt – talált arra, hogy hobbijainak hódoljon.

    Aki követi a fiatal hölgyversenyző youtube csatornáját, az tudhatja, hogy nem fél kipróbálni új dolgokat, sőt extrém dolgokat – már ha a vízisízést az extrém sportok közé soroljuk.

    Deegan a hétvégén egyébként ismét autóba fog ülni, hiszen a NASCAR Truck Series Texasba látogat, ahol az All-Star verseny betétfutamaként péntekről szombatra virradó éjszaka tartják majd az aktuális versenyt.

    A 20 éves versenyző idei legjobb eredményét érte el múlt héten Kansasben, ahol 17. lett, de ezen mindenképp szeretne javítani majd Texasban.

  • Hunter-Reay a Ganassi fejlesztőversenyzője lett

    Ryan Hunter-Reay a Ganassi Racing legújabb tagja. A 2012-es IndyCar-bajnok a csapat és a Cadillac közös GTP programjában fog részt venni.

    Hunter-Reay először Sebringben indult a csapat színeiben versenyen, ahol a közben Forma-1-be igazoló Kevin Magnussent helyettesítette.

    A 2023-ra tervezett új Cadillac LMDh/GTP prototípus fejlesztésében fog hathatós szerepet vállalni a 2014-es Indy 500 bajnok.

    Szükség esetén pedig csatlakozni fog a Ganassi versenyzői felállásához már idén is, mint extra DPi endurance pilóta, és betegség vagy sérülés esetén még az is megtörténhet, hogy IndyCar versenyen is láthatjuk majd őt.

    Visszatértem ide Indianapolisba, ahol a Juncos csapattal dolgozom a háttérben, valamint aláírtam egy kicsit kibővített szerepkörre szóló szerződést a Ganassival és az LMDh programmal” – mondta Hunter-Reay a RACER-nek.

    Szóval velük fogok tesztelni, és ha szükségük lesz rám bármilyen endurance versenyen vagy bárhol máshol, itt vagyok nekik, és optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy mit hoz a jövő.

    Hunter-Reay azt mondja, hogy elsődlegesen az IMSA-ra koncentrál, ahol a WeatherTech SportsCar Championshipben szeretne gyökeret verni.

    Sebringben remekül szerepeltünk együtt, nagyon jól összecsiszolódtunk, és amikor felmerült annak a lehetősége, hogy tovább folytassuk a közös munkát, akkor Mike Hull azonnal rábólintott az ötletre.

    Nagyon szeretnék egy lehetőséget, hogy versenyezhessek a szervezettel, különösen az IMSA szériában, szóval ha ez megtörténik, akkor nagyon boldog leszek.

  • Indy 500 időmérő, NASCAR All-Star – íme a hétvégi közvetítések listája

    Bár egy kicsit nyugisabb hétvége elé nézünk, azért most sem fogunk unatkozni, hiszen a NASCAR és az Indy 500 is fontos állomáshoz érkezik.

    IndyCar

    Végre eljött az a két hét, amire minden IndyCar rajongó várt. Most hétvégén rendezik az 106. Indy 500 kvalifikációját, ami azt jelenti, hogy már nem kell sokat aludni a versenyig.

    Ami biztos, hogy már pénteken valósabb képet fogunk kapni az erőviszonyokról, hiszen eddig a legtöbb tesztelés szélárnyékban zajlott, versenybeállításokkal, azonban a pénteki edzésen jönnek a kvalfikációs motorok, és beállítások.

    A tesztek alapján egyelőre jól szerepelt a Ganassi, aminek a legtöbb napon top 10-ben volt mind az 5 autója (Dixon, Johnson, Palou, Ericsson, Kanaan), de a Penskésekre is figyelni kell. Az Andretti Autosport nem villogot, de ez persze nem jelent semmit, fordulhat a kocka a szombati és vasárnapi kvalifikációra.

    A lebonyolításról itt lehet bőven olvasni.

    Időjárás: Szombaton nagy esély van rá a délután folyamán, hogy leszakadjon az ég, alapvetően viszont felhős, meleg időjárás várható. Vasárnap hűvös, felhős, de valószínűleg eső nélküli idő várható.

    NASCAR

    A NASCAR All-Star Race a hétvége sztárfutama, de a Texas Motor Speedwayen rengeteg program lesz ezen a hétvégén.

    A Truck Series pénteken versenyez majd az év kilencedik futamán, míg az Xfinity Series szombat délután a 12. futamát teljesíti majd. Az All-Star „gála” eseményei szombat este kezdődnek, de a nagy show vasárnapra várható.

    Kyle Larson az az ember, akire vasárnap este a Texas Motor Speedwayen figyelni kell.

    A Cup Series címvédője egyben az All-Star Race címvédője is is, és az utolsó két All-Star indulásából mind a kettőt megnyerte, a 2020-as eseményt a 32 futamos eltiltása miatt kihagyta.

    Három egymást követő All-Star-futamon még egyetlen versenyző sem nyert. Larson vasárnap lehet az első, úgy, hogy ráadásul októberben megnyerte a pálya rájátszásbeli futamát.

    Az elmúlt két szezon All-Star futamaiból az adott év későbbi bajnoka is kikerült. Chase Elliott 2020-ban a Bristol Motor Speedwayen jutott el a victory lane-re, mielőtt novemberben megszerezte első Cup-címét.

    A Hendrick Motorsports ráadásul zsinórban harmadik győzelmére hajt az eseményen, ami még egyetlen csapatnak sem sikerült.

    Az All-Star Race lebonyolításáról itt lehet bővebben olvasni.

    A bejutókról, pedig itt van bővebb lista.

    Időjárás: Péteken részben felhős idő, viharos széllökésekkel, a szórványos heves zivatarok kialakulásának esélye nagy, a legmagasabb hőmérséklet 35 fok közelében lesz, és 19% az eső esélye.

    Szombaton részben felhős, majd délután elszigetelt zivatarok, 33 fokos csúcsérték, 31% esélye az esőnek.

    Vasárnap többnyire felhős idő, legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Május 20., péntek

    18:00 – Indy 500 Fast Friday – Az összes autó az időmérős beállításaival tesztelhet (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    22:00 – NASCAR Truck Series Edzés
    22:30 – NASCAR Truck Series IDŐMÉRŐ

    Május 21., szombat

    00:00 – NASCAR Xfinity Series Edzés
    00:30 – NASCAR Xfinity Series IDŐMÉRŐ
    02:30 – NASCAR Truck Series VERSENY (147 kör)
    14:30 – Indy 500 Edzés (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    17:00 – Indy 500 IDŐMÉRŐ (A 13.-33. pozíciókig dőlnek el a rajthelyek, a legjobb 12 bejut a vasárnapi Top 12-be) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    19:30 – NASCAR Xfinity Series VERSENY (167 kör)

    Május 22., vasárnap

    01:00 – NASCAR All-Star Edzés
    01:35 – NASCAR All-Star Open IDŐMÉRŐ
    01:55 – NASCAR All-Star Race IDŐMÉRŐ
    18:30 – Indy 500 Top 12 Edzés (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    22:00 – Indy 500 Top 12 IDŐMÉRŐ (ARENA4+, IndyCar LIVE! – INGYENES)
    23:10 – Indy 500 Firestone Fast Six (A legjobb 6, itt dől el a pole pozíció sorsa) (ARENA4+, IndyCar LIVE! – INGYENES)
    23:30 – NASCAR All-Star Open VERSENY (50 kör) (ARENA4 TV, ARENA4+)

    Május 23., hétfő

    02:00 – NASCAR All-Star Race VERSENY (125 kör) (ARENA4 TV, ARENA4+)

  • Grosjean vitte el a show-t az Indy 500 edzések harmadik napján

    Két korábbi Forma-1-es pilóta, Takuma Sato és Romain Grosjean volt a sztárja – különböző okokból – a csütörtöki edzésnapnak Indianapolisban.

    Sato, aki az első napot is megnyerte, ismét nagyot repesztett, hiszen 227,519 mérföld/órás sebességet ért el – írja a Motorsport.com.

    A Coyne-autók által a forgalomban mutatott ígéretes teljesítményt megerősítette újonc csapattársa, David Malukas a Coyne with HMD autóval, aki a nap végén harmadik lett. A páros közé a Chip Ganassi Racing-Honda versenyzője, Scott Dixon tudott beférkőzni.

    Érdemes szót ejteni Romain Grosjean-ról, aki többször is közel került a kegyetlen Indianapolisi falhoz.

    Az Andretti Autosport versenyzője nem kevesebb, mint négyszer csúszott a fal felé a 2-es kanyarban és egyszer a 4-es kanyarban, és bár ő nem nagyon idegesítette magát a történéseken, a csapata inkább korán behívta őt a garázsba.

    Grosjean a napot a 23. leggyorsabbként zárta.

    Míg az olyan csapatok, mint a Ganassi és az Andretti a versenyetapokra koncentráltak, a Penske-Chevrolet csapat a kvalifikációs szimulációkat választotta, ami érthető, tekintve, hogy tavaly katasztrofálisan sikerült az időmérőjük.

    Már nem kell sokat aludni, és eljön az Indy 500 pole day.

    Pénteken még tartanak egy egész napos edzést, azonban itt már kvalifikációs módban használhatják motorjaikat a csapatok.

    Szombaton pedig megkezdődik az időmérős folyamat, amely vasárnap, magyar idő szerint késő este a Firestone Fast 6-ben fog kicsúcsosodni, ahol eldől majd, hogy ki indulhat majd az Indy 500 pole pozíciójából.

    A csütörtöki edzésnap végeredménye

  • Kimi Raikkonent idézte Denny Hamlin ivóproblémája

    A NASCAR Cup Series darlingtoni versenye során Hamlin bajba került. Valamikor a verseny alatt nem tudott inni a vizes palackjából.

    Nyilvánvaló, hogy egy NASCAR-autó vezetése fizikai szempontból elég megterhelő munka. Azonban nem arról volt szó, hogy elfogyott a vize, vagy leállt, hanem arról, hogy a szívószál egyszerűen befagyott.

    Úgy tűnik, ez egy visszatérő probléma volt a Hamlin számára. Így érthető módon eléggé bosszús volt a kellemetlenségek miatt.

    Azonban egy ember nyomorúsága számos rajongónak volt táptalaj a poénkodásra. Hamlin ugyanis számos összehasonlítást érdemelt ki a visszavonult Forma-1-es pilótához és korábbi bajnokhoz, Kimi Raikkönenhez.

    A finn versenyző jól ismert a rádiós itókával kapcsolatos üzeneteiről.

    Érdemes megemlíteni, hogy amikor Raikkönen a NASCAR-ban versenyzett, neki is voltak problémái az italosüvegével.

    Az ő esetében egyszerűen kifogyott a víz, mert a palack sokkal kisebb volt, mint amihez ő szokott. Ez a Nationwide Series egyik futamán történt 2011-ben, amikor a NEMCO Motorsports 87-es autóját vezette.

    Visszatérve Denny Hamlin gondjaira, a JGR versenyzője reméli, hogy csapata a probléma végére jár. Az információnk szerint ez már a második alkalom egymás után, hogy ezzel a problémával szembesült.

    Az igazat megvallva, ő az egyetlen versenyző, akinek eddig ilyen problémával kellett szembenéznie a Next Gen érában. Így senki sem tudja, hogy ő csinál-e valamit rosszul, vagy valódi problémáról van szó.

    Talán enyhítheti Denny Hamlin bánatát, hogy egy nehéz év után úgy tűnik, csapata kezd sínre kerülni, hiszen Kurt Busch győzelmet aratott legutóbb Kansasben, és a csapat hibái ellenére Bubba Wallace is bekerült a top 10-be.

  • Enyhe nézettség csökkenés az IndyCar-ban és a NASCAR-ban is

    Megkezdődött a versenyzés hónapja, május, és az amerikai nézettség alig változott tavalyhoz képest, bár enyhén csökkenő tendenciát mutatott.

    A NASCAR Cup Series Kansas-i fordulója a ShowBuzzDaily adatai szerint 1,43-as nézettséget és 2,337 millió háztartási nézőt ért el az FS1 csatornán.

    Ez hasonló volt a tavaly ezen a hétvégén futott doveri számokhoz (1,45/2,431 millió), szintén a Fox kábelcsatornán, valamint a múlt héten Darlingtonban (1,45/2,614 millió) az FS1-en.

    A Camping World Truck Series szombat esti kansasi futama az FS1-en átlagosan 0,37/660 000 nézőt ért el, ami nézettségben azonos a múlt heti péntek esti darlingtoni futamhoz képest (0,37/583 000).

    Az ARCA Menards Series szombat délutáni kansasi futama az FS1-en átlagosan 0,26/440 ezer nézőt ért el).

    Az NTT IndyCar Series visszatért az NBC-re, és az indianapolisi épített pályán átlagosan 0,60/998,000 nézőt ragadott meg. A tavalyi Indy GP, amely szintén az ingyenesen fogható NBC-n volt látható, átlagosan 0,64/1,027 millió nézőt hozott.

    Az IMSA versenyét az NBC teljes egészében a Peackock nevű streaming szolgáltatásán sugározta, ezért erről nincsenek adatok.

  • Nem értik a csapatok, miért van ennyi baj a Goodyear gumikkal

    A múlt hétvégi Kansas-ben rendezett versenyen megszámlálhatatlan hátsó defekt történt, és aggódnak emiatt a csapatok. A Goodyear hárít.

    A crew chief-eknek a legtöbb fejtörést az okozza, hogy mi történhet a hétvégi All-Star versenyen a Texas Motor Speedwayen, ahol ugyanazzal a gumikombinációval mennek majd amivel Kansasben futottak.

    A pontversenyt vezető Chase Elliott öt egymást követő top 10-es helyezésből álló sorozatának vége szakadt, amikor a hatodik helyen futott, miután a bal hátsó Goodyear gumija defektet kapott.

    Ez volt a második futam sorozatban, hogy Elliott bal hátsó defekt miatt bukott el egy erős versenyt. Kansasben a 29. helyen végzett, három körrel lemaradva a győztes Kurt Busch mögött.

    Mindig ott van a fejünkben, hogy vajon most fogunk-e defektet kapni, vagy sem” – mondta Alan Gustafson csapatfőnök az NBC Sportsnak a csapat bal hátsó gumijával kapcsolatos problémákról.

    „Darlingtonban is volt ilyen problémánk. Úgy érezzük, megtettük, amit kellett, hogy ez ne fordulhasson elő még egyszer. Nagyon biztonságosan álltunk hozzá a kansasi futamhoz.

    Az összes lekerült guminkat megvizsgáltattuk és szétszedtük a Goodyearrel, és addig a pontig minden rendben volt. A véletlenszerűség mindenképpen nagyon aggasztó.

    Hendrick Motorsportsos csapattársának, William Byronnak szintén eldurrant a bal hátsó Goodyear gumija, miközben az élen haladt.

    Elég sok beállítási különbség volt kettőnk között, így éppen ezért nehéz messzemenő következtetéseket levonni” – mondta Gustafson Elliott és Byron esetéről.

    Szintén nem érti a történteket James Small, Martin Truex Jr. csapatfőnöke.

    A 19-es rajtszámú csapat versenye megváltozott, amikor Truex autóján a 165. körben, a 2. szakasz vége előtt szinténa bal hátsó defekt jelentkezett.

    Egy kör volt hátra a szakaszból, úgyhogy nagyon szerencsétlenek voltunk” – siránkozott Small. „Minden remekül alakult addig. Mi is nagyon konzervatívak voltunk. Sok dolog kombinációja lehet a dolog.

    Nem vagyok gumimester, szóval nem tudom, hogy mi a megoldás” – jelentette ki Small a Goodyear gumiproblémákról. „Tudom, hogy valószínűleg azt fogja mondani majd, hogy túl agresszívak vagyunk (a guminyomást illetően).

    Mi nem is gondoljuk, hogy agresszívek lennénk. Egész nap rendben voltunk, soha nem volt problémánk, remekül néztünk ki, aztán egyszer csak egy megtörtént a baj. Semmi árulkodó jel nem volt.

    Nem tudom, hogy ez egy gyártási hiba-e. Nyilvánvalóan ezt is ki fogjuk vizsgálni a csapatok között.

    Chase Elliott defektje Kansas-ben
    Chase Elliott defektje Kansas-ben Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media

    A Goodyear hárít

    Greg Stucker, a Goodyear versenyabroncsok értékesítéséért felelős igazgatója a vasárnapi futam alatt kijelentette, nem náluk van a hiba.

    Úgy gondoljuk, hogy mi megfelelő gumikat szállítunk a csapatoknak. Tekintettel arra, amit az abroncsok tervezéséről és az általunk használt anyagokról tudunk… a teherbíró képessége, a teljesítménye, a szükséges tapadás megvan, szóval úgy érezzük, hogy megfelel.

    Meg kell néznünk, hogy mit csinálnak rosszul a csapatok, akik defektet kapnak.

    Nem mindenkinek voltak problémái. Kyle Busch a harmadik helyen végzett, és nem volt bal hátsó problémája.

    Megtanultuk a leckét Vegasban az edzésen, amikor ott összetörtük magunkat” – mondta Busch, aki bal hátsó defektje után ütközött. „Azóta nem mentünk ilyen agresszív beállítással.

  • Csak a papírhajók tudtak menni tegnap az Indy 500 edzésén

    Az eső miatt törölni kellett a 106. Indy 500 második edzését, így egy teljes nap kiesik a mezőny gyakorlási menetrendjéből.

    A tegnapi ragyogó napsütéses idő után ma borongós, hűvös időjárás fogadta a versenyzőket.

    Nem sokkal a tervezett déli kezdés előtt Indianapolis környékére érkező záporok megakadályozták, hogy az autók köröket tegyenek meg. 2016. május 17-e óta ez az első első alkalom, amikor elmaradt egy teljes edzésnap.

    Az edzéstervet nem bővítik, mivel a következő két napra esőmentesnek tűnik az időjárás.

    A jövő hétfői kétórás edzést egy órával eltolták, hogy a vasárnapi Top 12-es kvalifikáción és a Firestone Fast Six-en részt vevő csapatoknak több idejük legyen átállni a versenymotorokra.

    Azok a csapatok, amelyek szombaton, május 21-én a 13-33. helyekre kvalifikálták magukat, vasárnap nem fognak körözni a 2,5 mérföldes oválon, és aznap bőven lesz idejük a motorcserére.

    A napot a csapatok többsége játékkal ütötte el, a McLaren versenyzői például papírhajókat úsztattak a pit roadon.

    Az edzés csütörtökön délután folytatódik.

    Indy 500 eheti edzésnapjai

    Csütörtök

    18:00-00:00 – Edzés

    Péntek

    18:00-00:00 – Kvalifikációs edzés

    Szombat

    15:00-16:30 – Edzés
    18:00-23:50 – Indy 500 időmérő a 13-33. pozícióért

    Vasárnap

    18:30-20:00 – Top 12 Edzés
    22:00 – Top 12 Időmérő
    23:10 – Firestone Fast Six