Szerző: András Roos

  • Csak saját magát okolhatja Dixon az elbukott győzelemért

    Scott Dixon vállalta a felelősséget a boxban történt gyorshajtásért, amely miatt elvesztette második Indy 500-as győzelmére az esélyt.

    A Chip Ganassi Racing versenyzője, Scott Dixon lett az Indy 500 történetének legtöbb kört vezető rekordtartója, miután a 133. körben megdöntötte Al Unser Sr. 644 körös csúcsát.

    Dixon a harmadik helyen kezdte a napot a listán, és nem sokkal a féltáv előtt előzte meg Ralph dePalma 612-es rekordját.

    Dixon pályafutása során ötödik alkalommal indult a pole-ból, de a 21. helyen végzett – annak ellenére, hogy 95 kört vezetett, a büntetése miatt, amely a nap utolsó tervezett kiállásánál gyűjtött össze, 25 körrel a vége előtt.

    Őszintén szólva ez egyszerűen szívfaggató” – mondta Dixon az NBC-nek. „Nagyon közel lehetett a sebességem a határértékhez, amikor bejöttem a boxba.

    Sajnos blokkoltam a hátsó kerekeimet, aztán mind a négyet, szóval tudtam, hogy közel lesz, és azt hiszem, egy mérföld per órával léphettem túl a megengedett értéket.

    Dixon 2008 óta nem nyert az Indy 500-on, azonban legalább a jövő évig ismét várnia kell majd a következő, második trófeájára.

    Az autó egész nap nagyon jó volt, nagyon jó volt a sebességünk, a csapat elképesztő munkát végzett a stratégiával. Én csak elszúrtam.

    A Ganassi csapatnak még így is fantasztikus napja volt, hiszen 2012 óta először szereztek győzelmet az Indy 500-on, Marcus Ericsson révén.

  • Marcus Ericsson még mindig nem hiszi el, hogy Indy 500-at nyert

    Marcus Ericsson teljesen megérdemelten, fantasztikus teljesítményt nyújtva nyerte meg a 2022-es Indy 500-at.

    Az utolsó kiállások után Marcus Ericsson Félix Rosenqvist és Pato O’Ward mögé jött vissza, de mindkettejüket megelőzte, majd közel 5 másodpercre elhúzott a McLarenes duótól.

    Aztán a 194. körben csapattársa, az Indy 500-on debütáló Jimmie Johnson a 2-es kanyarban a falnak csapódott, és előbb a sárga zászló, majd a piros zászló következett.

    Az újraindítás után már csak két zöld zászlós kör volt hátra, és Ericsson, valamint a mögüle rajtoló O’Ward ádáz csatát vívott a finisig.

    Az utolsó kör első kanyarjában O’Wardnak realisztikus esélye volt megelőzni riválisát, azonban nem merte megkockáztatni a külső íves előzést.

    Így Kenny Brack után ő lett az első svéd Indy 500 győztes.

    Nem tudtam elhinni. Úgy éreztem, hogy soha semmit nem vehetünk biztosra, és nyilvánvalóan még két kör volt hátra. Nagyon imádkoztam, hogy ne legyen újabb sárga, de tudtam, hogy valószínűleg lesz egy” nyilatkozta Ericsson.

    Nehéz volt újra koncentrálni, de tudtam, hogy az autó csodálatos, a 8-as csapat nagyon jó munkát végzett, így tudtam, hogy elég gyorsak leszünk. De még így is nehéz volt, tudod? Mindent meg kellett tennem ott és akkor, hogy magam mögött tartsam őket…

    Nem tudom elhinni. Annyira boldog vagyok.

    Ericsson elmondta, hogy különösen boldog, mert: „A családom itt van, anyukám és apukám, a bátyám, a barátnőm, és Vin, aki egész karrierem során támogatott, és a menedzserem, Eje, és Alex… – ők mind itt vannak ma.

    És… nem tudom elhinni.

  • Hamlin a semmiből nyerte meg élete első Coca-Cola 600-át

    Óriási versenyt futott a NASCAR Cup Series mezőnye a Charlotte Motor Speedwayen, és végül jó lesipuskás módjára Denny Hamlin nyert.

    Magyar idő szerint kicsivel éjfél után kezdődött a NASCAR szezon leghosszabb távú versenye, a Coca-Cola 600.

    1. szakasz

    A pole-ból rajtoló Denny Hamlin jól kapta el a startot, és vezette is a versenyt, de nem sokáig, hiszen Kyle Busch gyorsan átvette tőle a vezetést. Mögöttük Bubba Wallace és Tyler Reddick kezdett el erősen felzárkózni.

    17. körben Ryan Preece megpördült, és mögötte sorban Buescher és Gragson is követte példáját. Preece autója eléggé megsérült, és sokáig szerelték, mindhiába, fel kellett adnia a versenyt.

    Az újrarajt után ismét a 18-as autó állt az élre, azonban szorosan követte őt Wallace Toyotája. 33 kör után megint lengették a sárgát, ezúttal Josh Bilicki volt az, aki a falnak csapta autóját.

    46. körben Daniel Suarez megelőzte Kyle Busch-t azonban a 99-es autó felszorította riválisát, aki így megpördült, de az autónak nem lett nagyobb baja.

    A 49. körben indultak újra, azonban Larson meghúzta a falat, majd közel 10 körrel később Corey LaJoie is, de ő már kicsit keményebben ütközött a SAFER korlátba.

    Folyamatosan jöttek fel a Chevyk és a szakasz vége felé a top10-ben legfőképp ők voltak. 20 körrel az első szakasz vége előtt Elliott, Reddick, Byron volt a sorrend. Utóbbi hátraesett 7 körrel a vége előtt, amikor óriásit driftelt.

    Bár Reddick nagyon jött fel a végén Elliottra, a 9-es autó sofőrje megtartotta első helyét, és megnyerte az első szakaszt.

    2. szakasz

    Chase Elliott jól jött el a második szakasz elején, de a 111. körben Chastain elment mellette.

    125. körben máris jött az újabb sárga, amikor Bubba Wallace autója forgott meg. Közben Kyle Larsonnak folyamatosan hibázott a boxcsapata, és a verseny ezen periódusáig már négyszer kellett visszakászálódnia az utolsó helyről

    146. körben Cindric defektet kapott, összetörte autóját és kiesett.

    A sárga után Blaney 165. körben régi gumival megcsúszott, nekiment a falnak, majd egy körrel később – pont Blaney mellett – Larson már egy picit jobban eldobta, és megpördült.

    A verseny egyébként izgalmas volt, rengeteg szép csatával, és kisebb koccanással.

    Újraindítás után Elliott külső íven lassú volt régi abroncsokon, így a Trackhouse duója elhúzott mellette, Chastain, Suarez sorrendben.

    A 187. körben jött az első igazi nagy dráma, amikor Elliott megpördült, miután Suarez előzése közben a falba csúszott. A 9-es autó felfüggesztése úgy megsérült, hogy fel kellett adnia a küzdelmet.

    Egyből az újraindítás után jött a következő baleset, Ryan Blaney ment le az apronre, autója pedig felvágódott, keresztbe állt és az azt követő baleset pedig vitte magával a fél mezőnyt.

    Brad Keselowski, Kurt Busch, William Byron, Denny Hamlin, Bubba Wallace, Harrison Burton, Noah Gragson, Michael McDowell és Todd Gilliland is belekeveredett az esetbe.

    Blaney, Keselowski, Busch, Wallace és Byron azonnal kiesett a versenyből.

    A szakasz végén Erik Jones, Ross Chastain és Daniel Suarez küzdött a pontokért, és az utóbbi versenyző kaszálta a legnagyobbat, így ő nyerte a 2. szakaszt.

    3. szakasz

    A Toyoták – és Joey Logano – kintmaradtak az előző szakasz végén, mondván ha kijöttek volna, akkor nem maradt volna friss gumijuk a verseny végére.

    220. körben Harvickkal történt egy baleset, és ismét sárga zászlót kellett lengetni. A 4-es autó sofőrjét Ricky Stenhouse Jr. szorította fel a falra, hasonlóképpen, mint ahogyan korábban Suarez tette Kyle Busch-al.

    Ha már a Trackhouse 99-es autójáról beszéltünk, érdemes megemlíteni, hogy ő volt az egyetlen éllovas, aki ezalatt a sárgás periódus alatt meglátogatta a boxutcát – bár nem sokáig maradt a mezőny végén, hiszen mint kés a vajon, jött át a mezőnyön.

    Az élen álló Chastain mögött ekkor Logano és Briscoe csatázott, ami azért volt meglepő, mert a Fordok a verseny korábbi szakaszában nem igazán tündököltek.

    Suarez a friss gumikon repesztett, és a szakasz féltávjánál át is vette a vezetést.

    Akkor amikor már azt hittük, hogy jöhetnek a nap első zöld zászlós kiállásai, Gragson eldobta autóját a négyes kanyar kijáratán, és jött a sárga zászlós periódus – a 13. a nap folyamán.

    A csata továbbra is kemény és élvezetes volt, bár inkább a 10. helytől lefele folyt a harc a pozíciókért.

    A szakasz végéig már nem volt változás, Ross Chastain hozta a 3. szegmenst, megelőzve az utolsó pillanatokig harcoló Briscoe-Larson duót.

    4. szakasz

    A szakasz közti kiállásnál Reddick csapata dolgozott a legjobban, így ő várhatta az első helyről az újrarajtot.

    Ugyanitt Logano egyik embere hősies tettet hajtott végre, miután Hamlin ráment a lábára, mégis teljesíteni tudta a 22-es autó kiállását.

    A 8-as autó versenyzője szépen elhúzott a követő bolytól, de aztán Chastain és Larson is felzárkózott rá, valamint a szépen lassan a semmiből feltűnő Custer is a háttérben megbújt.

    67 körrel a vége előtt Truex, Almirola és Jones találkozott össze, melyből utóbbi jött ki rosszabbul, hiszen megsúrolta a falat.

    Néhány perccel később Reddick bal hátsó kereke adta meg magát a célegyenesben, így a 2. helyről kellett kiállni a boxba, szerencséjére azonban a sárga zászlót is belengették, így nem került körhátrányba., azonban a mezőny végére csúszott.

    Az egész éjszaka folyamán gyengélkedő Suarez féle csapat ennél a kiállásnál is hibázott, a 99-es autó így megint pozíciókat veszített annak ellenére, hogy a pályán mutatott tempója még a győzelemre is esélyessé is lenne.

    56 kör volt már csak hátra, amikor ismét újra akarták indítani a versenyt, de nem sikerült, hiszen Justin Haley motorja füstjelekkel jelezte, hogy nincs tovább. Egy körrel később viszont már indult a sor.

    Nem sokáig!

    Daniel Suarez kaotikus estéje úgy ért véget, hogy Chris Buescher fejtetőre állt miatta!

    A Trackhouse versenyzője elmondása szerint túlkormányzottá vált az autója, és a külső íven lévő Briscoe-val összeért, majd ahogy visszapördült a pálya közepére, az érkező Buescher telibe találta őt.

    A 17-es autó a fűre leérve megakadt a saját kerekében, majd többször is megfordult a saját tengelye körül, végül pedig a fejtetőn csúszva megállt. A balesetbe Harrison Burton és Todd Gilliland is belekeveredett.

    Azonnal piros zászlót lengettek, amíg a bennragadó Bueschert kimentették az autójából. Szerencsére a versenyzőnek nem esett bántódása, és csak az autó rossz pozíciója miatt nem tudott kiszállni.

    50 körrel a vége előtt eljött Kyle Larson ideje. A Hendrick Motorsports versenyzője könnyedén hagyta ott Chastaint az első helyért, és így tett mögötte Chase Briscoe is.

    A verseny finisébe érve Chase Briscoe elkezdte levadászni az élen álló Kyle Larsont. Az utolsó 25 kört fél másodpercen belül töltötte egymáshoz képest a két pilóta.

    A versenybíróság már nem volt türelménél, hiszen sem Bell defektjére, sem Almirola falazására nem intették be a sárgát 10 körrel a vége előtt.

    Szerencsére!

    Merthogy Chase Briscoe és Kyle Larson olyan csatát rittyentett a pályára a végén, amire még sokáig fogunk emlékezni. Briscoe 2 körrel a vége előtt egy hasonló előzést próbált meg, mint Bristolban Reddick ellen – hasonló eredménnyel.

    A 14-es autó megpördült, ezúttal azonban a rivális megúszta.

    Természetesen mindenki jött a pitbe, azonban eltérő stratégiákat választottak a versenyzők. Az első négy helyezett (Larson, Chastain, Logano, Stenhouse Jr.) két kereket cserélt, a többiek viszont négyet.

    Ez főszerepet játszott a következő pillanatokban. Austin Dillon kilőtt a rajt után négy új abroncsával, és már átvette a vezetést, amikor ő, Larson és Chastain összeért, amiből ismét baleset lett.

    Larson még olcsón megúszta, egy megpördüléssel, Dillon és Chastain viszont csúnyán összetörte autóját. Így járt Joey Logano, Cole Custer és Aric Almirola is.

    A balesetet Hamlin és Kyle Busch úszta meg a legjobban, bár Chastain is próbálkozott még a törött autójával, de az újraindításnál egyből hátraesett, és végül 15. lett.

    A 18-as és a 11-es autó fej-fej mellett küzdött a célvonalig, de végül Denny Hamlin nyerte a Coca-Cola 600-at, csapattársa előtt.

    A Joe Gibbs Racing versenyzője idén másodszor nyert – Richmond után – karrierjében pedig először tudott győzedelmeskedni a Coca-Cola 600-on.

    A top 10-be még Kyle Busch, Kevin Harvick, Chase Briscoe, Christopher Bell, Tyler Reddick, Ricky Stenhouse Jr., Michael McDowell, Kyle Larson és Alex Bowman fért be.

    A verseny maratoni hosszúságú volt, hiszen több, mint 5 órán keresztül tartott.

  • Csinos pankrátorhölgy indítja útjára majd a Coca-Cola 600-at

    A WWE csillaga, Lacey Evans lesz a Coca-Cola 600 Grand Marshall-ja, azaz az ő utasítására fogják bedurrantani a versenyzők a motorokat.

    Természetesen Evans nem csak a pankrációs tehetségéről híres, hiszen a tengerészgyalogság veteránja, katonai rendőrtisztként szolgált a Különleges Reagáló Csoportnál.

    19 éves korában vonult be, és öt évig szolgált. 19 éves korában ismerkedett meg a profi pankrációval, amikor a tengerészgyalogságnál volt, egy törzsőrmester révén.

    Nem fogom befogni a számat, amíg el nem alszom. Izgatott vagyok.” – írta Evans twitterén.

    A verseny előtt még óriási show várja a kilátogató nézőket, hiszen a legendás rock együttes, a Lynyrd Skynyrd fog fellépni, amiből remélhetőleg a nemzetközi közvetítésen is láthatunk majd részleteket.

    A Coca-Cola 600 éjfélkor kezdődik majd, és mind az ARENA4-en, mind az ARENA4+-on látható lesz.

  • Chip Ganassi ennél már nem is lehetne magabiztosabb

    Chip Ganassi azt mondja, annyira jól érzi magát, amennyire csak egy csapattulajdonos érezheti magát a 106. Indy 500 előtt.

    Ugyanakkor reális marad, hiszen annak ellenére, hogy az elmúlt két évben vitathatatlanul a legjobb autóval rendelkezett az Indy 500-on, a Ganassi utolsó Indy 500-as győzelme – az eddigi 4-ből – 2012-re datálódik vissza.

    Ennek ellenére, mivel versenyzői az első (Scott Dixon), a második (Álex Palou), az ötödik (Marcus Ericsson), a hatodik (Tony Kanaan) és a 12. (az Indy 500-as újonc Jimmie Johnson) helyről indulnak, ez lehet a csapat eddigi legnagyobb esélye arra, hogy az ötödik 500-as koronát is megszerezze.

    Ilyenkor mindig kísértésbe esik az ember, és talán túl magabiztossá is válik” – mondta Chip Ganassi „De azt kell mondanom, hogy valószínűleg annyira jól érzem magam, amennyire bármelyik autótulajdonos érezheti magát az Indy 500 előtt.

    Természetesen teljesítenünk kell, mert a munka java még hátravan. De meglepődnék, ha bárki is magabiztosabb lenne most nálunk. Úgy gondolom, hogy az autónk jó, és a versenyzőink remek munkát végeznek.

    Arra a kérdésre, hogy azt mondaná-e, hogy ezt a versenyt csak ők tudják elveszíteni: „Ezt nektek kell eldöntenetek. Nem is tudom. Egyáltalán nem ilyen szempontból tekintek rá.

    Majd így folytatta Ganassi: „Próbálok visszaemlékezni, hogy mikor volt utoljára olyan csapat, amelynek sok autója volt, ami így versenyképes volt. Nyilván Roger-nek volt három, Andrettinek talán az évek során volt néhány.

    De még mindig futnunk kell a versenyt, még mindig be kell mennünk a boxba és ki kell jönnünk onnan, még mindig túl kell esnünk a rajton, és az újraindításokon… Még hosszú út áll előttünk. De ismétlem, olyan jól érezzük magunkat, amennyire csak lehet.

  • Jimmie Johnson inspirálja a NASCAR versenyzőit

    Jimmie Johnson élete első Indy 500-ra készül, miközben a NASCAR mezőnyét ezzel is inspirálja a hétvégi Coca-Cola 600-on.

    Akiknek vasárnap délután Chase Elliottal lesz találkozójuk, készüljenek fel. Johnson korábbi NASCAR csapattársa biztosan a tv előtt fog ülni, és szurkolni fog hősének.

    Megpróbálok lépést tartani, amennyire csak tudok; általában nagyon zsúfolt a média események miatt a versenynapunk” – mondta Elliott.

    Megpróbálok lépést tartani vele. Remélhetőleg Jimmie sokáig versenyben lesz, és ha igen, akkor lehet, hogy elkések egy-két kötelezettségről, ha Jimmie vezeti az Indy 500-at a végéhez közeledve.

    Elliott egyike a NASCAR-garázsban sokaknak, akik az IndyCar legnagyobb futamának televíziós közvetítését figyelik majd.

    A Charlotte Motor Speedway általában egy nagy nézősereggé alakul, a futamot a hátsó egyenesben lévő óriási kivetítőn is közvetítik.

    Nagyon izgatott vagyok” – mondta Elliott Johnsonról. „Azt hiszem, hogy van esélye a győzelemre.

    Kurt Busch sokáig Jimmie Johnson legnagyobb riválisa volt a NASCAR-ban, most azonban az egyik legnagyobb szurkolója lesz.

    Busch 2014-ben duplázott, hiszen elindult az Indy 500-on, majd Charlotte-ba repült, ahol részt vett a Coca-Cola 600-on is.

    Szurkolok neki nagyon. Küldtem neki néhány SMS-t, ahol tanácsokat adtam neki” – mondta Busch. „És természetesen drukkolunk neki, és én is figyelni fogom.

    Johnson a 12. helyről indul első Indianapolis 500-as versenyén. A NASCAR-ban négyszeres győztes a Brickyardon.

    Ryan Blaney bizonyos mértékig támogatni fogja Johnsont. A Team Penske versenyzőjeként Blaney tudja, hogy Roger Penske számára mennyire fontos Indianapolis.

    Mindenképpen gondoskodom arról, hogy minél többet nézzem, amennyit csak tudok” – mondta Blaney. „Általában a nagy részét meg lehet nézni, mielőtt még a versenyzői bemutatásokra kerülne sor, meg ilyesmik. Alig várom, hogy megnézzem.

    Nyilvánvaló, hogy a Penske srácok – Scott , Josef , és Will – után Jimmie-nek fogok szurkolni. De Jimmie-nek fogok szurkolni, mert szerintem ez igazán különleges lesz számára, és úgy tűnik, ahogy vele beszéltem, nagyon jól érzi magát.

  • Verstappen autója a 30-as évek Monacójában? IGEN!

    Verstappen autója a 30-as évek Monacójában? IGEN!

    Monaco 1929-es létrehozása óta lényegében változatlan maradt, de maga a régi monacói pálya nagyon másképp néz ki, mint manapság.

    Az első Monacói Nagydíjra 1929. április 14-én került sor, és a verseny végül a második világháború előtti Európa-bajnokság része lett.

    A pálya megkapta II Lajos herceg hivatalos jóváhagyását és Louis Chiron monacói Grand Prix-versenyző támogatását. Chiron úgy vélte, hogy Monaco domborzati adottságai alkalmasak egy versenypálya kialakítására.

    A verseny jelentősége a nehéz kezdetek után gyorsan nőtt. A „Grands Prix”-nek nevezett versenyek nagy száma miatt az AIACR hivatalosan is elismerte az egyes nemzeti autóklubok legfontosabb versenyét Nemzetközi Nagydíjként, vagy Grandes Épreuves-ként, és 1933-ban Monaco a francia, belga, olasz és spanyol Nagydíjak mellett ilyen rangot kapott.

    Nos most megnézhetjük, mit tudna egy mai Forma-1-es autó a 30-as évek monacói utcáin. Az autó pedig nem más, mint Max Verstappen 2022-es Red Bullja.

  • Romain Grosjean ígéri, hogy türelmes lesz első Indy 500-án

    A korábbi Forma-1-es pilóta Romain Grosjean azt mondja, megpróbál türelmes lenni élete első Indianapolis 500-as versenyén.

    A 36 éves Indy 500 újoncnak a mai verseny mindössze a 3. oválfutama lesz. Tavaly a Gateway 1,25 mérföldes World Wide Technology Raceway-en debütált, idén márciusban pedig a Texas Motor Speedway-en teljesítette második ovál kihívását.

    Annak ellenére azonban, hogy az edzéseken többször is kacérkodott a Speedway körüli falakkal, Grosjean a kilencedik helyre kvalifikálta magát.

    A Motorsport.com kérdésére, hogy van-e konkrét stratégiája a futam rajtjára, így válaszolt: „Nem. Meg kell néznem a korábbi rajtokról készült videókat. Remek dolog kívülről indulni, hiszen ha ügyesen lavírozol, akkor sok helyet nyerhetsz!

    De ha túlságosan felcsúszol az 1-es kanyarban, akkor negyed mérföldet tettél meg, és 199,75-öt hagytál ki. Szóval jobb, ha ezt elkerülöd!

    Szóval türelmesnek kell lennem, hosszútávú terveket kell szőnöm a versenyen, és mindent úgy kell csinálnom, ahogy előre megbeszéltünk” – jelentette ki Grosjean.

    A francia versenyző mögött persze az IndyCar egyik legsikeresebb és legtapasztaltabb csapata áll, így abban is bízhat, hogy a futam közben lesz kire támaszkodnia.

    Remélem kapok némi segítséget a srácoktól is – újonc vagyok odakint, így valószínűleg ők adnak majd információkat a versenyre” – mondta Grosjean.

    Ha ez túl sok, akkor megmondom nekik, hogy túl sok, ha pedig nem elég, akkor ők tarthatnak a csúcson mindenben, amiben a csúcson lehetek.

    Arra a kérdésre, hogy érzi-e a nyomást Grosjean így válaszolt: „Ez 200 kör , a dolgok nagyon gyorsan alakulhatnak úgy, ahogy akarod vagy pont ellenkezőleg.

    Nagyon büszke vagyok, hogy én vagyok a legjobb Andrettis versenyző, nagyon büszke vagyok, hogy az összes csapattársam elől rajtolhatok.

    Ez nyilvánvalóan valami különleges dolog. Nagyon büszke vagyok a versenymérnökömre, Olivier-re [Boisson], hiszen legfőképp neki köszönhetjük ezt a rajtpozíciót.

    Örülök, hogy követett engem az Andrettihez [a Dale Coyne Racingtől]. Nagyszerű a kapcsolatom vele, és megbízunk egymásban. Ez nagyon fontos.

  • Hamlin a Coca-Cola 600 pole-ban, Larson kihagyta az időmérőt

    Éjjel zajlott le a NASCAR Cup Series Coca-Cola 600 időmérője, amelyet Denny Hamlin nyert meg, és az összes Toyota gyors volt.

    A Toyota pilótái szerezték meg az első négy helyet a Coca-Cola 600 szombat esti kvalifikációján, a pole pozíciót pedig Denny Hamlin szerezte meg.

    Hamlin pole-sebessége 183,680 mph (29,399 mp) volt. Ez a második alkalom, hogy Hamlin a NASCAR leghosszabb futamán vezetheti a mezőnyt a zöld zászlóhoz, és ez a 34. pole pozíciója a NASCAR Cup Series pályafutása során.

    Ez egy nagyszerű nap volt” – mondta Hamlin. „A végeredmény valószínűleg a tökéletes forgatókönyv, hogy ideális napom legyen.

    Kurt Busch csatlakozik főnökéhez az első sorban. Mögülük Christopher Bell és Kyle Busch indulhat majd.

    William Byron az ötödik (182,927 mph), Austin Cindric a hatodik (182,303 mph), Bubba Wallace pedig a hetedik (182,291 mph) rajtkockából indul.

    Tyler Reddick a nyolcadik (182,199 mph), Alex Bowman pedig a kilencedik (182,168 mph) rajtkockából indul. A top 10-be még Michael McDowell (181,087 mph) fért be.

    Ryan Blaney a 11., Chase Elliott a 13., Martin Truex Jr. a 14., Kevin Harvick pedig a 18. helyről indul. Hátrébb Ross Chastain a 22., Joey Logano pedig a 23. helyről indul.

    Brad Keselowski megpördült a 4-es kanyarban a kvalifikációs körén, és a mezőny végéről indul majd. Szerencsére Keselowski nem ütközött semmivel a megpördülés során.

    Kyle Larson nem indult a kvalifikáción, miután az edzésen a falnak csapta az autóját. Larson – a Coca-Cola 600 címvédője – szintén a mezőny végéről indul majd.

    Corey LaJoie volt a másik, aki nem tudott részt venni az időmérőn, hiszen ő is összetörte autóját az edzésen.

    Végeredmény

  • Indy 500: Castroneves csalódás? Palou győzelem? Szerkesztőségi tippek

    Már csak egyet kell aludni, és jön a 106. Indy 500. A szerkesztőségünkben nem volt nagy egyetértés arról, hogy ki fogja nyerni a versenyt.

    Ami biztos, hogy a véleményütközés jó, még akkor is, ha egy szerkesztőségen belül történik.

    Valakinek csak igaza lesz, nemigaz?

    Roós András főszerkesztő mellett Módos János, Molnár Dávid, Jámbor Máté, és – talán a tippjéből is majd kiderül – a helyi Montoya fan klub elnöke, és nem mellesleg társoldalunk, a Racingline.hu főszerkesztője Vámosi Péter is tippelt az Indy 500 történéseire.

    Természetesen nem maradhattak ki IndyCar szakértőink sem, az ARENA4 IndyCar kommentátorait, Baski Dávidot, és Varga Ákost is megkérdeztük, ők mit várnak az Indy 500-tól.

    Indy 500 tippek

    Roós András

    Győztes: Scott Dixon
    Legjobb újonc: Jimmie Johnson
    Legnagyobb meglepetés: Sage Karam
    Legnagyobb csalódás: Hélio Castroneves
    Sárga/piros zászlók száma: 1/0
    Egyéb megjegyzés: Ez lesz az Indy 500 történetének leggyorsabb futama a kevés sárga és a nagy sebességek miatt 🚗💨

    Módos János

    Győztes: Alex Palou
    Legjobb újonc: Christian Lundgaard
    Legnagyobb meglepetés: Juan Pablo Montoya
    Legnagyobb csalódás: Alexander Rossi
    Sárga/piros zászlók száma: 7/0
    Egyéb megjegyzés: Sok lesz a baleset 💥💥💥

    Molnár Dávid

    Győztes: Scott McLaughlin
    Legjobb újonc: Jimmie Johnson
    Legnagyobb meglepetés: Felix Rosenqvist
    Legnagyobb csalódás: Helio Castroneves
    Sárga/piros zászlók száma: 5/0
    Egyéb megjegyzés: Az Arena4-es közvetítésben elhangzik a „sárga sárgát szül” életbölcsesség 🟨🟨🟨

    Jámbor Máté

    Győztes: 🇦🇺 Will Power
    Legjobb újonc: 🇩🇰 Christian Lundgaard
    Legnagyobb meglepetés: 🇸🇪 Felix Rosenqvist
    Legnagyobb csalódás: 🇺🇸 Colton Herta
    Sárga/piros zászlók száma: 5/0

    Vámosi Péter

    Győztes: Juan Pablo Montoya
    Legjobb újonc: Jimmie Johnson
    Legnagyobb meglepetés: Callum Ilott
    Legnagyobb csalódás: Ericsson’s fault
    Sárga/piros zászlók száma: 4/0
    Egyéb megjegyzés: Baski Dávid bemondja, hogy további hírekért goto 500miles.hu 😆

    Baski Dávid

    Győztes: Will Power
    Legjobb újonc: David Malukas
    Legnagyobb meglepetés: Jimmie Johnson
    Legnagyobb csalódás: Lundgaard
    Sárga/piros zászlók száma: 3/0
    Egyéb megjegyzés: Valamilyen vadállat megakasztja a versenyt is 🦊

    Varga Ákos

    Győztes: Álex Palou
    Legjobb újonc: Jimmie Johnson
    Legnagyobb meglepetés: Marcus Ericsson
    Legnagyobb csalódás: Team Penske
    Sárga/piros zászlók száma: 4/1
    Egyéb megjegyzés: Korszakváltást láthatunk majd az élen zárók átlagéletkorában 👶

    Ti mit tippeltek a versenyre? Írjátok le facebookon, vagy twitteren a véleményeteket!