Az Action Express Racing (AXR) szerződtette a francia Olivier Pla-t az IMSA sportautó bajnokság szezon hátralévő részére.
Tristan Nunez, aki eddig a 31-es rajtszámú autót vezette az idei szezonban, a csapatnál marad a tartalékversenyző szerepkörében.
Pla mind Európában, mind az Egyesült Államokban – ahol korábban a Mazdánál és a Meyer Shank Racingnél dolgozott – rengeteg sportautós tapasztalattal rendelkezik, és a jövő héten Derani mellett a Glickenhauszal versenyez majd Le Mans-ban.
Pla a múlt héten vezette először a 31-es rajtszámú Whelen Engineering Cadillac DPi-V.R-t a Road Atlanta-i tesztelésen.
„Az Action Express Racinghez való csatlakozás nagyon különleges számomra” – mondta Pla. „Sok éven át versenyeztem ellenük, és tudom, milyen jók a pályán. Amit elértek azzal, hogy annyi futamot és bajnokságot nyertek, az önmagáért beszél.”
„Nagy kihívás lesz a szezon közepén érkezni, de készen állok arra, hogy vállaljam ezt a kihívást.”
„A Cadillac DPi-V.R egy fantasztikus autó, és alig várom, hogy versenyezhessek vele. És persze rendkívül boldog és büszke vagyok, hogy egy ilyen nagyszerű versenyzőhöz és baráthoz, Pipo Deranihoz csatlakozhatok csapattársként!”
Gary Nelson, az AXR csapatigazgatója elmondta: „Örülünk, hogy Olivier Pla csatlakozott az AXR csapathoz. Az IMSA DPi osztály idén nagyon versenyképes, és szeretnénk biztosítani, hogy a szezon második felében is erősek legyünk.”
„Tristan nagyszerű munkát végzett a Whelen Engineering Cadillac vezetésével. Az Action Express Racingnél mindannyian nagyszerű kapcsolatot alakítottunk ki Trisztánnal és családjával.”
„Ő egy fiatal versenyző, akinek sok győzelem és bajnoki cím áll a jövőjében. Tristan továbbra is fontos része marad a csapatnak, és nagyra értékeljük, hogy a versenyhétvégéken az ő közreműködésével tudjuk tovább vinni a programunkat.„
Egy tanulmány szerint a Tesla sofőrök 21%-kal kisebb valószínűséggel veszítik el figyelmüket telefonozás miatt vezetés közben.
Azok, akik Tesla elektromos járművet vezetnek, 50%-kal kisebb valószínűséggel törik össze autójukat, mint bármilyen más autót – derül ki egy friss elemzésből.
A tanulmányt a Cambridge Mobile Telematics készítette, egy olyan vállalat, amely járművek millióiról gyűjt telematikai adatokat. A vállalat a kutatás eredményeit az „Insurance Institute for Highway Safety Charging Into an Electrified Future” című konferencián tette közzé.
A tanulmányból kiderült, hogy az elektromos járművek vezetőinek viselkedése és biztonsága megváltozik, amikor elektromos járművüket vezetik, összehasonlítva bármely más járművel.
Az EV-sek sokkal kisebb valószínűséggel törik össze autójukat, mint más járműveket, amelyeket vezetnek. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a márkák között is nagy eltérés van.
Azok, akiknek például Teslájuk van, körülbelül 50%-kal kisebb valószínűséggel törik össze elektromos járművüket, de ez a szám pontosan az ellenkezője azoknak, akik Porsche elektromos sportautót vezetnek.
Az elemzés szerint azok, akik Porschét vezetnek, valójában 55%-kal nagyobb valószínűséggel törik össze autójukat vezetés közben, mint a Teslás sofőrök.
Az eltérés vagy a márkák közötti különbség több okból is eredhet, és ezek közül csak keveset támasztanak alá adatok.
A Cambridge Mobile Telematics által végzett másik felfedezés azt mutatja, hogy a Tesla sofőrök figyelmét 21%-kal kevesebbszer tereli el saját telefonjuk. Egy másik jelentős adat az is, hogy 9%-kal kisebb valószínűséggel hajtottak a megengedett sebességhatár felett.
Bár a vállalat mindezeket az adatokat a Teslát vezetőkről derítette ki, meg kell jegyezni, hogy a Cambridge Mobile Telematics nem próbálta figyelembe venni az EV-gyártó Autopilot (önvezető) rendszerének hatását, amely egy sor ütközéselkerülő funkciót is tartalmaz.
Az Andretti Autosport újonca, Roman Grosjean sokáig jól teljesített, de a verseny fele után nem sokkal falnak ütközött, és kiesett a versenyből.
Az Indy 500 106. körében a 28-as rajtszámú autó hátulja megcsúszott a 2-es kanyarban, és háttal a SAFER falnak csapódott.
Az egykori Forma-1-es pilóta kapkodta egy picit a levegőt a rádión, amikor bocsánatot kért, de a pályán lévő orvosi központban megvizsgálták és végül sértetlenül megúszta a balesetet.
Az IndyCar Rádiónak Grosjean így nyilatkozott: „Minden rendben, minden rendben, csak csalódott vagyok, hogy így kellett befejeznem. Mi történt? Fogalmam sincs. Az autó hátulja egyszerűen elúszott. Nem tudtam mit csinálni.”
„Két másik versenyző is így járt mind ént [Rinus VeeKay a 39. körben, és Callum Ilottot a 69. körben]. Ez volt az a kanyar, ahol az autóm elég jól ment a verseny során. Szóval nem tudom, mi történt. Nem próbáltam meg semmi extrát” – hitetlenkedett Grosjean.
„Marco (Andretti) mögött voltam, sok üzemanyagot spóroltam, és elégedett voltam az autó egyensúlyával. Szóval nem tudom. Megpróbáljuk majd elemezni és megérteni, és tanulni ebből.”
Arra a kérdésre, hogy élvezte-e az első Indy 500-át, Romain Grosjean így válaszolt: „Jelenleg ez keserédes, mert nem így akartam befejezni a versenyt, tényleg. Szerettem volna egy jó versenyt futni.”
„Nem voltak jók a boxkiállásaink, és nem tudom, mi történt az újraindítási motorbeállításainkkal, de úgy éreztem, hogy nagyon kevés erő volt ekkor az autóban. Szóval nem tudom mi történhetett.”
„Meg kell értenem ezt, meg kell értenünk, mit tudunk jobban csinálni, és meg kell értenem, miért pördültem meg, és erősebben kell visszatérnem jövő héten és az azt követő héten.„
Jimmie Johnson hétszeres NASCAR Cup Series bajnokként, 46 évesen indult először Indy 500-on, és ez lenyűgözte Danica Patrick-et.
Patrick így nyilatkozott: „Először is, gratulálok neki, hogy megpróbálta. Hiszen már nyert, méghozzá nem is keveset, hanem hét NASCAR Cup Series bajnoki címet.”
„Szépen elhajózhatnál a naplementébe, és senkinek egy szava sem lehetne. De ő folytatja, és végül egy teljesen más formulába lépett, ami szerintem bizonyos szempontból nehezebb.”
„Az egy dolog, ha valaki olyasmit csinál, ami kevésbé reaktív, mint például az IndyCarból a stock carba való átállás. De a stock carból, ennyi idősen átmenni az IndyCarba, ahol a dolog lendületes, és teljesen más képességeket igényel, az nem semmi. Annyi minden van benne, ami nagyobb kihívást jelent.”
Patrick dícsérete ellenére sajnos Johnson nehéz napot élt át, hiszen az Indy 500 elejétől fogva hátrafelé csúszott, és a végén még össze is törte az autóját.
Hat körrel a vége előtt Jimmie Johnson elvesztette autója felett az irányítást a 2-es kanyarban, és a falnak csapódott.
Igaz, az a bizonyos kanyar sok versenyzővel kibabrált a 2022-es Indy 500 során, sokan például a széllökéseknek tulajdonították a baleseteket.
Ennek ellenére Johnson elmondhatja magáról – igaz, csak a stratégiának köszönhetően -, hogy vezette az Indy 500-at.
Danica Patrick egyébként idén is szakkommentátori szerepkörben volt jelen az Indy 500-on.
Marcus Ericsson Indy 500-as győzelme 3,1 millió dollárt hozott neki a verseny rekordösszegű, 16 000 200 millió dolláros összdíjazásából.
Ericsson a Chip Ganassi Racing-Hondával lett az első, őt Pato O’Ward Arrow McLaren SP-Chevrolet-je, Tony Kanaan (szintén Ganassi) és Felix Rosenqvist követte a második AMSP-vel.
Erőfeszítéseiért Ericsson az Indy 500 106 éves történetének eddigi legnagyobb győztesnek járó összegét kapta a nyereményalapból. Összehasonlításképpen, 2022 előtt a legnagyobb Indy 500-as nyeremény a 2008-as Indy 500-as versenyen elért 14,4 millió dollár volt.
Idén a versenyzők átlagos nyereménye 485 000 dollár volt.
„Az Indy 500 a világ legnagyobb versenye, és ezek a versenyzők mindent kockára tesznek azért, hogy megihassák a győztesnek járó tejet és megcsókolhatják a híres téglasort” – mondta Roger Penske, az Indianapolis Motor Speedway és az IndyCar tulajdonosa.
„Az idei rekordot jelentő nyereményösszeg tükrözi fáradhatatlan törekvésüket a történelemre és azt a világszínvonalú tehetséget, amelyet minden egyes körükön megmutatnak.”
Újabb jelentős mérföldkő ez a május hónap, hiszen az Indianapolis Motor Speedway három év után először nyitotta meg korlátozások nélkül kapuit a rajongók előtt.
A vasárnapi, Ericsson által megnyert futamon több mint 325 000 néző vett részt a helyszínen, ezzel ez volt a legnagyobb látogatottságú egynapos sportesemény a világon a COVID-19 járvány 2020. márciusi kezdete óta.
A második helyezett Pato O’Ward, az Arrow McLaren SP versenyzője 1 millió dollárt vihetett haza, ami közel egy évtizede a legnagyobb nyereményt jelentette a második helyezett számára.
Johnson az év újonca az Indy 500-on
Annak ellenére, hogy az utolsó körökben kiesett, a NASCAR Cup Series hétszeres bajnoka, Jimmie Johnson érdemelte ki az Indy 500 Év újonca címet, amelyet nem feltétlenül a legmagasabb helyezést elért újonc kap, hanem a versenyzés vezető személyiségei és a média tagjai szavaznak meg.
Az 50 000 dolláros bónusz, amelyet Johnson az Indy RotY-ként kap, azt jelenti, hogy összesen 207 900 dollárt nyert annak ellenére, hogy csak a 28. helyen végzett.
Az Indy 500 nyereményalapja az Indianapolis Motor Speedway és az NTT IndyCar Series díjaiból, valamint egyéb kijelölt és különdíjakból áll.
A díjakat minden évben a Victory Celebration-ön adják át, amelyet idén hétfő este tartottak az Indianapolis belvárosában található JW Marriottban.
A Porsche bemutatta első gyári E-Sport csapatát melyet a Coanda eSports-szal közreműködésben fog működtetni.
Tommy Ostgaard, Mitchell DeJong, Mack Bakkum, Joshua Rogers és Martin Kronke a Porsche eSports gyári versenyzőinek járó rangot is megkapták. Maga a csapat is új nevet kapott: Porsche Coanda eSports Racing Team.
Thomas Laudenbach, a Porsche Motorsport alelnöke a Coandával való partnerséget a márka Penske-vel való együttműködéséhez hasonlította az LMDh autó kapcsán.
„Ahogyan a Penske személyében tökéletes partnerre találtunk az LMDh projektünkhöz, úgy meggyőződésünk, hogy a Coanda, mint az egyik legsikeresebb szimulátoros versenycsapat, a megfelelő választás számunkra” – mondta Laudenbach.
Nagyszerű versenyzőink vannak. Az istállónk győzelmeket és bajnoki címeket gyűjtött össze a 24 Hours of Le Mans Virtual, a Porsche eSports Supercup, a VRS GT iRacing World Championship és az eNASCAR Coca-Cola iRacing Series versenyeken.
„Annak idején barátokként alapítottuk a Coandát, akiknek közös szenvedélyük volt a motorsport és a szimulátoros versenyzés” – mondta Philip Stamm, a Porsche Coanda eSports Racing Team csapatfőnöke.
„Ez a mantra azóta sem változott. Természetesen az évek során valami egészen más dologgá fejlődött az egész.”
„A Porschéval való közreműködés mindannyiunk számára álomszerű.”
A Porsche és a Coanda útjai először a 2020-as virtuális Le Mans-i 24 órás versenyen keresztezték egymást.
A márka azon a versenyen indított felállása a valós gyári pilótáinak és a Coanda szimulátoros versenyzőinek keverékét tartalmazta.
A csapat 2020-ban megnyerte a versenyt, 2021-ben pedig második lett, ami megalapozta a mai bejelentést.
„Az, hogy a Coanda is szerepel a hivatalos csapatnévben, természetes, és szemmel láthatóan aláhúzza a partnerséget” – mondta Marco Ujhasi, a Porsche Motorsport E-Sportért felelős vezetője.
„A professzionális struktúrákkal, a világ legjobb versenyzőivel és a Coanda teljes csomagjával nem is tudnánk elképzelni jobb partnert a jövőnkhöz a virtuális motorsportban.„
Max Verstappen azt mondja, soha nem fogja üldözni a Monaco-Indy 500-Le Mans triple crown-t, mert nem akarja kockáztatni az életét.
Az idei Monacói Nagydíj ismét egy napon zajlott az Indy 500-zal, ami miatt az F1 első három helyezettjét megkérdezték arról, hogy a jövőben esetleg versenybe szállnának-e a triple crown elnyeréséért.
Verstappen és csapattársa, a Red Bull Racing versenyzője, Sergio Perez – aki vasárnap Monacóban győzött – is megszerezte már a három verseny közül az egyik győzelmet, így már csak az Indy 500 és a Le Mans-i 24 órás van hátra.
Verstappen ugyanakkor azt mondja, nem fog az elismerésre pályázni.
„Nem vágyom a triple crown-ra, legalábbis az Indy 500-ra nem” – mondta Verstappen. „Nagyra értékelem, amit csinálnak. Őrület, amit véghez visznek…”
„Nagyon tisztelem, amit ott elérnek, de nekem, nincs szükségem arra, hogy ott kockáztassam az életemet, és potenciálisan megsérüljek, a lábam, vagy bármi… egyszerűen nem éri meg.”
Verstappen ugyanakkor nem zárta ki a Le Mans-i indulás lehetőségét.
„Talán Le Mans szóba jöhet. Szeretem az endurance versenyeket, szóval valószínűleg részt fogok venni néhányon, remélhetőleg hamarosan, de számomra nem jelent sokat a triple crown.”
A Sauber korábbi Forma-1-es pilótája, Marcus Ericsson nyert az Indy 500 idei kiadásán, és ezzel csatlakozott a közelmúltban győzedelmeskedő múltbéli F1-esversenyzők csoportjához – Takuma Satohoz (2-szeres győztes), Alexander Rossihoz és Juan Pablo Montoyához (2-szeres győztes).
Kimi Raikkönen közelgő visszatérése sokakat meglepett, de talán nem közelítette meg azt a szintet, mint amit anno Montoya bejelentése.
Montoya 16 évvel ezelőtt, a 2006-os szezon közepén döntött úgy, hogy elege van, és a 2007-es szezontól a NASCAR-ban fog versenyezni.
Mivel Montoya McLaren-es időszakának vége nem sokat segített az Forma-1-es hírnevének, 2007-re teljes munkaidős NASCAR-szerződést kötött régi CART-munkáltatójával, a Ganassival.
A McLaren azonnal parkolópályára tette őt az F1-es szezon hátralévő részére, ami azt jelenti, hogy Montoya utolsó Forma-1-es szereplése egy csapattársával, Raikkönennel való ütközés volt az Indianapolis Nagydíj első kanyarjában.
A szerződéses viták miatt még három hónapot kellett várni arra, hogy Montoyát a McLaren valóban elengedje, és megkezdje NASCAR-kalandját.
Montoya hét teljes szezont töltött el a NASCAR Cup Series-ben, így elég jól fel tudja mérni azt, mire lesz szüksége Raikkönennek a NASCAR premier kategóriájában.
Juan Pablo Montoya 2013-ban, utolsó szezonjában Fotó: NASCAR via Getty Images
Hogy fog teljesíteni Kimi? Montoya szerint jól!
Míg Montoya általános megítélése az volt, hogy régi csapattársa jól fog szerepelni, addig a konkrétabb pontjai arról szóltak, hogy Raikkönen meglepődhet, hogy milyen lassúak az autók – és hogy milyen sok – kisebb, nagyobb – ütközése lesz a versenyen.
A The Race kérdésére, hogy mi okozhatja régi csapattársának a legnagyobb kihívást, Montoya azt válaszolta: „Az, hogy mennyi lökhárítód marad a verseny végére.”
„Amikor formula autóból jössz, akkor könnyen elfelejted, hogy itt bizony ha bezárod az ajtót, akkor a mögötted lévő nem fogja elvenni a gázt. Egyszerűen átgázolnak majd rajtad!”
A NASCAR Cup Series futamok általában három-négy órán át tartanak, de Montoya szerint Raikkönen számára ez egyáltalán nem jelent majd problémát.
„Az autók fizikailag nem okoznak nagy megterhelést. Picit meleg van bennük, de maga a vezetés nem jelent majd fizikai problémát neki. Szerintem rendben lesz” – mondta Montoya.
„Biztos vagyok benne, hogy jól fog menni. Valószínűleg nagyon fogja élvezni az egészet. Viszont azt gondolom, hogy meg fog lepődni az autók lassúságán” – jelentette ki nevetve Montoya.
„Amikor úgy érzed, hogy az autó potenciáljának 30%-ánál tartasz, az minden, ami benne van.”
Raikkönen a nemzetközi pilóták számára részmunkaidőben harmadik autót indító Trackhouse csapattal fog rajthoz állni a NASCAR Cup Seriesben az augusztusban megrendezésre kerülő Watkins Glen-i versenyen.
Kimi Raikkonen a Trackhouse Racing színeiben tér vissza a NASCAR világába Fotó: Trackhouse Racing
Montoya szerint az ovál egy teljesen más kávéház
A 2007-es Forma-1-es bajnok nyitva hagyta az ajtót a további NASCAR szereplések előtt.
Montoya elmondta, ha Raikkönen ki szeretné próbálni a Cup autót oválon, az már sokkal nehezebb lenne számára, mint egy épített pálya.
„Az ovál egy teljesen más dolog, mert rengeteg technikát, sok tudást kell gyorsan megtanulni, és meg kell barátkozni azzal, hogy az autó egy bizonyos módon mozog, és tudni kell, hogy meddig lehet csúszni, mielőtt az autó ténylegesen kipördül” – magyarázta Montoya.
Watkins Glen kedves helyszín a kolumbiai számára, hiszen itt szerezte pályafutása két NASCAR győzelmének egyikét 2010-ben (a másikat Sonomában szerezte újoncévében, 2007-ben).
Összességében a legerősebb szezonja a 2009-es győzelem nélküli idénye volt, amelyben az konzisztenciája segített neki kvalifikálni magát az akkor még Chase néven ismert rájátszásra. Végül a bajnoki összetettben a 8. helyen végzett.
Bár a 2013-as évben is nagyszerű teljesítmény nyújtott Montoya – Richmondban és Doverben is közel került a győzelemhez – a Ganassi 2014-re lecserélte őt Kyle Larsonra.
Ennek hatására visszatért az együléses autókhoz, majd a Penske színeiben meglepetésszerűen visszatért az IndyCarba, ami egy második Indianapolis 500-as győzelmet és egy utolsó futamon elbukott bajnoki címet hozott neki 2015-ben, később pedig egy IMSA SportsCar bajnoki címet a Penske Acura programjával.
Montoya az idei szezonban az Arrow McLaren SP-vel indult az Indy 500-on, ahol végül nehéz kvalifikációt követően áthámozta magát a mezőnyön, és a 11. helyen végzett.
A kolumbiai versenyző ezen kívül az IMSA sportautó bajnokság P2-es kategóriájában is teljes szezont fut a DragonSpeed színeiben, akikkel a legutóbbi, Mid-Ohio-i futamot meg is nyerte.
Chris Buescher óriási balesetet szenvedett, miután a 346. körben a Daniel Suarezzel történt ütközése után autója többször is felborult.
Buescher szerencsére épségben szállt ki autójából.
A közelharc akkor kezdődött, amikor a top 10-ben autózó Daniel Suarez szorult helyzetbe került a 4-es kanyarban és megpördült.
Buescher 17-es rajtszámú RFK Racing Mustangja pedig Suarez megpördülő autójáról pattant le.
A borulást az okozta, hogy az autó abroncsa a kocsi alá szorult, és gyakorlatilag rámpaként a levegőbe repítette.
Buescher autója ötször fordult meg tengelye körül, mielőtt a tetején állt meg.
„Ez semmiképpen sem ideális” – nyilatkozta humorosan Buescher. „Holnap egy kicsit fájni fognak a porcikáim. Nagyon régen voltam már fejjel lefelé.”
„A csapat nagyon szép munkát végzett. Nagyszerű sebességünk volt, és megvolt az esélyünk, csak nem jöttek össze a dolgok.”
A NASCAR szerint nagyjából öt percbe telt, mire Buescher ki tudott mászni a fejjel lefele lévő autójából.
„Nagyra értékelem, hogy segítettek nekem, és újra visszaállították az autót a megfelelő irányba, szóval köszönöm mindenkinek, aki dolgozott azon, hogy kiszedjenek” – mondta Buescher.
„Jó érzés volt, amikor végre ki tudtam szállni. A vér egy kicsit a fejembe szökött. Azt hiszem, kihúzhattam volna az öveket és egyből a földre eshettem volna az autóban, de úgy gondoltam, inkább várok.”
A baleset csalódást keltő véget vetett egy olyan futamnak, ahol Buescher és a 17-es rajtszámú RFK Racing csapat jó tempót mutatott.
Miután a 18. körben történt megpördüléséből talpra állt, Buescher egész este a top 10-ben futott, és a harmadik szakasz végén elért helyezésével pontokat szerzett. Végül a sok kieső miatt még így is a 26. helyen végzett a vasárnap esti Coca-Cola 600-on.
„Nagyon büszke vagyok a csapatomra Jó versenyautónk volt. Végig az első 10-ben autóztunk, de sajnos az ilyen szituációk előfordulnak. Nem rajtunk múlott” – jelentette ki az RFK Racing versenyzője.
Tony Kanaan nem tudja, hogy fog-e még valaha versenyezni az Indianapolis Motor Speedway-en, és az Indy 500-on.
Ha a vasárnapi Indy 500-as verseny mégis a hattyúdalának bizonyul, a 2013-as futam győztese azt mondja, semmit sem hagyott az asztalon.
„Büszke vagyok” – mondta, miután harmadik lett a Chip Ganassi Racinggel. „Ez a hely mindig lenyűgöz engem. Ez egy nagyszerű érzés. Mindent ott hagytam a pályán.”
Kanaan egészen a futam végéig harcban volt a győzelemért, de nem tudott választ találni Marcus Ericssonra és Pato O’Wardra a kétkörös verseny végi sprintben. A boxba visszatérve azonban bevallotta, hogy sokkal tágabb szemmel nézi a versenyt.
„Nagyon érzelmes voltam a levezető körben, amikor a csapattal beszélgettem” – mondta Kanaan. „Tudom, hogy a napjaim meg vannak számlálva. Van egy tervem – azt hiszem, a jövő év valószínűleg tényleg az utolsó lesz, ha sikerül megvalósítanom. Jelen állás szerint ez volt az utolsó.”
Kanaan utoljára 2019-ben versenyzett teljes munkaidőben IndyCarral, de azóta is versenyszerűen vezet. Ha jön egy újabb lehetőség az Indyben, azt mondja, készen áll majd rá.
„Annyira béna, hogy az emberek azt gondolják, 47 évesen már öregek vagyunk, nem tudunk már vezetni” – mondta Kanaan. „Ez baromság. Készen állok rá, hogy újra nekivágjak.”
„Még mindig elég sokat versenyzek. Idén 23 futamon veszek részt; több versenyen, mint amikor az IndyCarban voltam.”
„Nem érzem úgy, hogy itt az ideje visszavonulnom. Úgy értem, tudom, hogy még mindig tudok vezetni. Persze van ez a dolog, amiről az emberek szeretnek beszélni, a kor, a kor és a kor és a kor, de azt hiszem, elég jó formában vagyok. Addig fogom csinálni, amíg csak lehetőségem adódik rá.”
Habár Kanaan szeretne visszatérni, egy kitétele mindenképp lesz a jövő évi versenyen.
„Nyilvánvaló, hogy csak akkor jövök vissza, ha lehet esélyem a győzelemre. Nem akarok csak azért itt lenni, hogy részt vegyek az Indy 500-on. Ezt már rengetegszer megtettem, szóval ha van még egy esélyem – és valós, győzelmi esélyem -, akkor megpróbáljuk.”
Kanaan harmadik helye az ötödik top 3-as eredménye volt a Brickyardon 21 indulásból, és a legjobb helyezése a kilenc évvel ezelőtti győzelme óta.