Szerző: András Roos

  • Nem vicceltünk! Danica Patrick tényleg várja a NAGY Őt!

    Április 1-én bohózatként írtuk meg, hogy Danica Patrick a tévé képernyőjén keresi a Nagy Őt. Nos ha nem is a tévében, de tényleg keresi.

    Danica Patrick még az Indy 500 kapcsán – ahol szakértőként dolgozott – volt meginterjúvolva a Fox News amerikai hírcsatornán.

    Patrick elismerte, sokként érte, hogy szingliként kellett belépnie a 40-es éveibe.

    Egy évig volt egy szép kapcsolatom, ami januárban véget ért. Picit nehéz volt érzelmileg feldolgozni, hogy egyedül lépek be a következő évtizedbe” – nyilatkozta Patrick.

    Talán már nem lesz gyerekem se, és hirtelen egyedül találtam magam. Szóval voltak szomorú érzéseim bizonyos értelemben.

    Patrick ugyanakkor elismerte, vannak olyan aspektusai a szingli életnek, amiket élvez.

    Szeretem, hogy spontán tudok lenni, és a barátnőimmel tölthetem az időt, és kirándulhatok.Szóval erre fogok koncentrálni” – jelentette ki Patrick.

    Persze nem tettem le a boldog párkapcsolatokról, és amikor a megfelelő srác felbukkan, akkor tudni fogom, hogy ő a Nagy Ő!

    A korábban IndyCarban és NASCAR-ban is induló versenyzőt arról is kérdezték, hogy vissza vágyik-e a versenypályákra.

    Egyáltalán nem. Nem hiányzik a feszített menetrend, az elvárások szintje, az ítélkezés.

    Soha nem gondoltam a kockázatokra, de így, hogy már kívülről nézem a dolgokat más a helyzet. Láttam, ahogy ezek az autók elindultak az Indy 500-on, és 370-el repesztettek. Kicsit megmosolyogtam a dolgot, hogy milyen őrült voltam, amikor én is ezt csináltam.

  • A Trackhouse főnöke készen áll Denny Hamlin visszavágására

    Ross Chastain elismerte a hibáit, melyeket Gatewayen követett el, azonban Denny Hamlin nem hagyja annyiban a dolgot. Justin Marks készen áll.

    Miután vasárnap agresszív teljesítményt nyújtott, és két embert is kiütött a NASCAR Cup Series futamán, Ross Chastain szerzett néhány ellenséget a pályán.

    A nyolcadik helyezése ellenére az 1-es számú Trackhouse Racing Chevrolet versenyzője elismerte, hogy „szörnyen vezettem”.

    De Chastain csapatának társtulajdonosa, Justin Marks – Pitbull a másik tulajdonos – kicsit másképp vélekedik a dolgokról.

    Bár Chastain vállalta a felelősséget azért, hogy Denny Hamlint és Chase Elliottot is kiütötte Gatewayen, Marks megvédte versenyzője tetteit utána a NASCAR rádiójában.

    Büszke vagyok az agresszivitására” – mondta Marks a SiriusXM NASCAR Radio-nak. „Azt hiszem, talán egy kicsit túlságosan is ostorozta magát a verseny után.”

    Nem akarom, hogy az autók összetörjenek. Mi biztosan nem akarunk ilyet látni. De én csak… nem is tudom. Nem akarom, hogy lelassuljon, vagy hogy elveszítse az agresszivitását, mert mindannyiunk számára izgalmas nézni.

    Persze, hogy izgalmas. De Hamlin a vasárnapi futam után világossá tette, hogy Chastainnek – aki egyike annak a négy versenyzőnek, akik eddig két győzelmet szereztek a szezonban – számítania kell némi visszavágásra a pályán.

    Ez a sport önfegyelmező, és általában akkor kapod vissza a dolgokat, amikor a legkevésbé gyanítod, és amikor a legjobban fáj” – mondta Hamlin vasárnap.

    Marks elismerte, ő szívesen beleáll a drámákba és a viszályokba.

    Őszintén szólva, én benne vagyok. Készen állok rá. Úgy értem, Denny épp most ír nekem SMS-t, miközben beszélgetünk” – nyilatkozta Marks.

    Azt hiszem, ebben a sportban sok a beszéd, nem igaz? Sok időt töltünk azzal, hogy elmondjuk mindenkinek, mit fogunk csinálni, és nem sok időt töltünk azzal, hogy meg is csináljuk. Szóval ha játszani akarnak, akkor hajrá. Jó móka lesz…

    Érdemes meghallgatni a Copy That Podcast legutóbbi epizódját, ahol az 500miles.hu csapata kielemezte a múlt heti eseményeket.

  • Simona De Silvestro tiszta lappal tér vissza az IndyCarba

    Simona De Silvestro, aki 2015 után először indul majd épített pályás IndyCar versenyen, azt mondja, hogy a hosszú kihagyás segíthet neki.

    De Silvestro a tavalyi Indy 500-on tért vissza az IndyCarba a Paretta Autosport csapatnál, amely egy teljesen női csapat.

    Idén azonban a csapat tulajdonosa, Beth Paretta úgy döntött, hogy az összegyűjtött pénzből három IndyCar-futamra nevezi be csapatát – Road America ezen a hétvégén, Mid-Ohio júliusban és Nashville augusztusban -, mivel célja, hogy a csapat teljes munkaidős vállalkozássá fejlődjön.

    A jelenlegi IndyCar autó alapvetően ugyanaz amivel 2015-ben versenyzett De Silvestro, de nagyon sok apróság változott változott azóta.

    De Silvestro mégis úgy látja, hogy a közelmúltbeli tapasztalatok hiánya potenciálisan hasznos lehet, mivel több tapasztalt pilóta is nehezen találta meg a neki tetsző épített pályás beállításokat, amikor 2020-ban megjelent az aeroscreen.

    Amikor az autóban ülök, elég hasonló érzés, mert ugyanaz a karosszéria” mondta a 33 éves svájci.

    „De határozottan úgy tűnik, hogy az aeroscreen miatt eléggé megváltozott az autó viselkedése… Ha ránézek az onboardokra, másképp néz ki, mint ahogyan korábban vezettem.

    Hogy őszinte legyek, jelenleg még nem vezettem. Talán egy kicsit túlpörgöm a dolgokat. Azt hiszem, bizonyos értelemben nem fogok emlékezni arra, hogy milyen érzés volt, így tiszta lappal indulhatok, és onnan dolgozhatok.

    Szerintem a többi versenyző megpróbálta visszanyerni azt az érzést, amit korábban az aeroscreen nélkül éreztek. Ebben az értelemben nekem már olyan régen volt, hogy talán remélhetőleg egy kicsit gyorsabban fogok alkalmazkodni hozzá.

    Simona de SIlvestro, Paretta Autosport, IndyCar, 500miles.hu
    A Paretta Autosport Fotó: Joe Skibinski/Penske Entertainment

    Di Silvestro nem számít kiugró eredményre

    Ennek ellenére mérsékli az elvárásait, kiemelve, hogy „egy ideje már nem indultam igazán hosszú versenyen, például IndyCar távú futamon. Tavaly voltam GT-n, ahol azt hiszem, 45 percig voltunk az autóban.”

    Azt hiszem, reálisnak kell lennünk. Még nem teszteltünk. A szezon közepén járunk, ezek a srácok és lányok már a fél szezont futották. Meg kell néznünk, hogy hol állunk.

    „Nagyon várom már, hogy újra IndyCarban ülhessek. Elég keményen fogok hajtani, hogy minél gyorsabban visszarázódjak.”

    Azt hiszem, ha jól végezzük a munkánkat, akkor biztosan versenyképesek lehetünk. Nem hiszem, hogy megnyerhetjük a versenyt, vagy felállhatunk a dobogóra. Szerintem ez nagyon irreális…

    „Jó munkát kell végeznünk, célba kell érnünk, és akkor úgy gondolom, hogy rendben leszünk.”

  • Callum Ilott visszatér Road Americán!

    Az IndyCar Series orvosai engedélyezték, hogy az Indy 500-on megsérült Callum Ilott versenyezhessen hétvégén Road America-ban.

    Detroitban Santino Ferrucci ült be a Juncos Hollinger Racing 77-es számú Chevyjébe, azonban a beugró versenyző csak a 21. helyen ért célba.

    Az angol újonc először látogat el a Road Americára, amely pénteken a délutáni edzésen kezdődik majd.

    Miután ki kellett hagynom egy futamot Detroitban, és egy kicsit más szemszögből néztem a versenyzést, boldogan mondhatom, hogy Road Americában újra autóba ülhetek” – mondta Ilott.

    Az IndyCar orvosi csapata ma engedélyt adott, hogy elinduljak a versenyen!

    Az IndyCar nagyon komolyan veszi az ilyen vizsgálatokat, hiszen a múltban történt már olyan eset, hogy valaki sérülten versenyzett, és nagy baj lett belőle (lásd Greg Moore 1999-es halálos balesetét).

    Elég alaposan megvizsgálták a kezemet, és a további sérülések kockázata sokkal kisebb. Még mindig tényező, de a Road America pálya felülete sokkal kevésbé göröngyös, mint Detroité” – magyarázta Ilott.

    Még nem jártam Road Americában, de az egy jó nagy sebességű, szórakoztató pályának tűnik, és elég hosszú is. Van néhány jó előzési zóna, szóval szórakoztató hétvége lesz, sok akcióval.

    Szuperül izgatott vagyok már, hogy újra rajthoz álljak – az Indy GP-n mutatott lendületből kiindulva egy jó hétvégére számíthatunk.

    Ilott az Indy GP időmérőjén 7., míg az esős, kaotikus versenyen a 8. helyet szerezte meg.

  • Jesse Iwuji nyilvánosan bocsánatot kért Ty Gibbstől

    Jesse Iwuji érthetetlen módon a sárga zászlós periódus alatt lökte ki az előtte álló Ty Gibbset, aztán persze nyilvánosan is elnézést kért.

    A 34-es autó sofőrje egyenesen belerohant a Joe Gibbs Racing versenyzőjébe, miközben az 54-es gép a biztonsági autót követte.

    A futam után azonban Iwuji azonnal nyilvánosan bocsánatot kért a Twitteren.

    A mai pályán történt incidenssel kapcsolatban teljes felelősséget vállalok a félreértésért, ami a Ty Gibbsel való ütközésemhez vezetett. Bocsánatot kérek” – írta Iwuji.

    Iwuji egy megjegyzést is mellékelt, amelyben elmagyarázta a körülményeket, amelyek miatt összetörte a 19 éves riválisát

    Szeretnék őszintén bocsánatot kérni az 54-es csapattól a portlandi sárga zászló alatt történt incidensért. Egyáltalán nem volt szándékos” – írta.

    Elmondta, hogy egy félreértés miatt a csapata és a versenyirányítás között, az 1-es kanyar közelében nem értette, hogy Gibbs miért húzódott a külső falhoz.

    Azt feltételezte, hogy a JGR pilótája ezt azért tette, hogy helyet adjon neki az előzéshez, miközben a valóságban csak „nagy ívben akart kanyarodni”.

    2 körös büntetést kaptam, és a verseny után a sorozatigazgatóhoz is el kellett mennem. Még egyszer elnézést kérek az incidensért és az emiatt okozott problémákért” – tette hozzá Iwuji.

    Jesse Iwuji szezonja nem alakul eléggé rózsásan, hiszen az NFL legenda, Emitt Smith által tulajdonolt csapatban a legjobb idei eredménye még így is ez a 26. hely volt Portlandben.

  • Elon Musk és a Tesla éttermet nyit Hollywoodban

    Elon Musk újabb nagy projektbe vágja a fejszéjét, hiszen Tesla éttermet akar nyitni az USA szórakoztató központjában, Hollywoodban.

    A gyorséttermi ételek és az autó kultúra közötti kapcsolat mindkettő kialakulásának kezdetéig nyúlik vissza – írja a Washington Post.

    Ahogy a 20. század elején az autósok az Egyesült Államok egyre szélesedő autópálya-hálózatát kezdték használni, a gyorséttermeket kínáló üzletek is megjelentek, hogy kiszolgálják őket.

    Most egy lehetséges új fejezetet írnak az összefonódó történetben: A Tesla egy 0-24-es étkezdét tervez nyitni az egyik töltőállomáshoz csatolva, ahol a felhasználók feltöltik járműveiket, és ebben a hónapban benyújtotta a terveket Los Angelesnek egy 9300 négyzetméteres létesítmény építésére.

    Bár a technológia lehet, hogy a legmodernebb, a mögötte álló ötlet az autósbüfék aranykorához nyúlik vissza, ahol éppúgy lehetett mutogatni az uszonyos, krómozott járművet, mint sajtburgert és sült krumplit enni.

    A Tesla alapítója, Elon Musk tudatában volt ennek a kapcsolatnak, amikor 2018-ban bejelentette a tervet, amelyben egy régimódi „görkorcsolya és rock étterem” kialakítását ígérte a vállalat egyik „szuper-töltő” állomásán.

    A most benyújtott tervekben egy tetőtéri bár, egy autós mozi és egy autósbüfé is szerepel, bár a hangulat inkább tűnik futurisztikusnak, mint retrónak – írja az Electrek elektromos járművekkel foglalkozó híroldal, amely elsőként számolt be róla.

    A létesítmény a hollywoodi Santa Monica Boulevardon épül majd, ahol egy Shakey’s Pizza található. A kialakításban 29 fülke szerepel az autók töltésére, a vendégek pedig várakozás közben étkezhetnek és rövid filmeket nézhetnek.

    Sok minden még nem világos az étteremről, amelynek építését a városnak előbb jóvá kell hagynia, beleértve a menüt és a nyitási dátumot.

  • Roger Penske és Rick Hendrick tette tönkre a sportágat

    Legalábbis egy régi NASCAR tulaj szerint. Tommy Baldwin amely a 2020-as év végéig futtatott csapatot mérges a nagy csapatok tulajdonosaira.

    Egy nemrégiben sugárzott podcastban Tommy Baldwin, a korábbi NASCAR-csapat tulajdonos beszélt sportág hátulütőiről.

    Elmondása szerint nagyon nehéz egy egész szezont összehozni, különösen pénzügyi szempontból. Érdekes módon kritizálta a Hendrick Motorsportsot, a Team Penske-t, a Joe Gibbs Racinget és más nagy csapatokat a NASCAR pénzügyi problémái miatt.

    Rengeteg megbeszélésen voltam, amikor a charter jogokról tárgyaltunk. Leültem Hendrick úrral, Rogerrel (Penske), Richarddal (Childress)… Sok ilyen magas szintű megbeszélésen voltam” mondta a volt NASCAR Baldwin.

    Megértettem, miért jutott a sportágunk elég gyorsan oda, ahová jutott. Hogy hogyan lett túl drága, hiszen ezek a srácok csak egymással versenyeztek.

    Ezek a tulajdonosok az elmúlt 15 évben csak annyit tettek, hogy versenyeztek egymással, hogy versenyeket nyerjenek. Felépítették ezeket a drága központokat, és felvették ezeket az embereket sok pénzért.

    Ezzel ellehetetlenítették az olyan kis csapatokat, mint a miénket.

    Ennek köszönhetően örült, hogy a NASCAR olyan döntéseket hozott az elmúlt 2 évben, amelyekkel megpróbálják közelebb hozni a csapatokat egymáshoz, ami idén már kifizetődni látszik.

    A Next Gen autó és a megújult technikai szabályok bevezetése óta mindenki visszakerült a kiindulópontra.

    Ha a NASCAR célja az volt, hogy kiszámíthatatlanná tegye a versenyeket, akkor ez sikerült. Azzal, hogy a sportág sokkal szigorúbban felügyeli a technikai szabályokat, mindenkinek lábujjhegyen kell végigmennie a futamokon.

    A legkisebb rendellenesség is katasztrófát jelenthet bármelyik csapat és versenyző számára.

    Idén a 15 futamból 11 győztes avathattunk, és olyan csapatok emelkedtek fel a semmiből mint a Trackhouse Racing.

  • Az Indy 500 győztese is kipróbálná magát a NASCAR-ban

    Marcus Ericsson elismerte, hogy fél szemmel már ő is a NASCAR-ba vágyik a Trackhouse bejelentését követően.

    A Trackhouse Racing – a Justin Marks és Pitbull tulajdonában lévő NASCAR Cup Series csapat – többé-kevésbé a szezon eddigi legérdekesebb története. A csapat már két futamot nyert Ross Chastainnel a volán mögött, és nem is akarnak egyhamar lassítani.

    Ez a szándékuk, hogy sikeresek legyenek és hullámokat verjenek a sportágban, még inkább bebetonozódott, miután bejelentették a Project 91-et.

    Ennek keretében egyes versenyeken nemzetközi szinten is elismert versenyzőket indítanának, hogy a saját márkájukat és természetesen a NASCAR márkáját nemzetközi szinten is népszerűsítsék.

    A Project 91 első versenyzője Kimi Raikkönen lesz, aki Watkin Glensben fog versenyezni.

    De vajon egy másik volt Forma-1-es pilótát, egy bizonyos Marcus Ericssont, aki nemrég megnyerte az INDY 500-at, is láthatunk a Project 91-ben?

    Szívesen részt vennék benne. Csodálatos lenne, ha lehetőséget kapnék, hogy kipróbálhassam, és részt vehessek egy versenyen. Az szuper menő lenne” – mondta Ericsson izgatottam.

    Amióta Amerikába jöttem, megpróbáltam átélni az igazi amerikai versenyzési kúltúrát. Imádom az IndyCart. A NASCAR hatalmas itt. Ez szuper klassz lenne, és mindenképp érdekelne.

    Persze ez egy sok képletes egyenlet, hiszen amellett, hogy Justin Marksnak, és a Trackhous-nak fel kell kérnie Ericssont a versenyzésre, még a Ganassinak is igent kell mondania a projektre.

  • Power magabiztos győzelmet aratott Detroitban

    Will Power már a verseny korai szakaszában átvette a vezetést csapattársától, és egészen a verseny végéig nem engedti ki azt kezéből.

    A rajt után Josef Newgarden könnyedén váltotta pole pozícióját a korai vezetésre, míg Simon Pagenaud és Helio Castroneves is elhúzott Takuma Sato mellett.

    Mögöttük Pato O’Ward és Colton Herta haladt, míg Alexander Rossi azonnal elkezdte áthámozni magát a mezőnyön szeletelni a mezőnyön.

    Rossi aztán a 4. körben kiállt a boxba, hogy lecserélje a piros, lágyabb gumijait, és háromkiállásos stratégiával vágjon neki a versenynek.

    A másik versenyző, aki az első körökben megindult, Will Power volt, aki a 16. helyről indult a keményebb abroncsokon, de az 5. körre már a top 10-ben találta magát.

    A 7. körre már elkezdtek szenvedni lágyabb gumin lévő versenyzők, és visszaestek a mezőnyben. Többen is megpróbálták sokáig húzni ezeken az abroncsokon, de már ekkor látszott, hogy ez az elnyújtott első etapos stratégia nem lesz kifizetődő.

    Power a 10. körben megelőzte O’Wardot a negyedik, Castronevest a harmadik, Pagenaud-t pedig a második helyért az egymást követő körökben. Végül a szenvedő Newgardentől a 14. körben vette át a vezetést.

    Rossi a korai első kiállásának köszönhetően a hatodik helyre jött fel, és a 16. körben Newgarden mellett is elment, hogy megszerezze az ötödik helyet.

    Kevés sárga, sima Power győzelem

    Bár sok incidens volt, sárga zászlós periódus nélkül lezajlott végül a futam. Graham Rahal már a 3. körben kiesett a versenyből, miután a 2-es kanyar falának csapódott, Castroneves 20 kör után elektromos hiba miatt adta fel a versenyt, Kyle Kirkwood pedig a 48. körben a kivezető körén törte össze autóját.

    Power a 35. körben Dixon és Palou előtt vezetett 8,5 másodperccel. A 37. körben Rossi lőtávolságon belülre került Palou-hoz, és a következő néhány körben az Andretti versenyzője át is hámozta magát a Ganassi duóján.

    Az élen álló Penske az 50. körben jött ki piros gumikért, végül 16 másodperccel jött ki Rossi elé. Bár az előny folyamatosan olvadt, de Power kontroll alatt tartotta a versenyt, és végül 1 másodperces előnnyel nyert riválisa előtt.

    Az utolsó körben történt a verseny egyetlen nagyobbnak mondható incidense, miután Rinus VeeKay a 7. helyről a falba állt, és kiesett.

    Power és Rossi mellett még Scott Dixon állhatott fel a dobogóra az Indy 500-as csalódását követően.

    Még rossz stratégián is negyedik tudott lenni Josef Newgarden, akit O’Ward, Palou, Ericsson, Herta, Pagenaud és Rosenqvist követett a top 10-ben.

    Végeredmény

  • Milliárdokat öl az elektromos autói fejlesztésébe a FORD

    A Ford 6200 munkahelyet teremt az amerikai Michiganben, Missouriban és Ohio államokban, mivel több elektromos jármű gyártására készül.

    A vállalat csütörtökön közölte, hogy 3,7 milliárd dollárt fektet be új munkavállalók felvételébe a három államban 2026-ig.

    Emellett mintegy 3000 ideiglenes alkalmazottat teljes munkaidős státuszba helyez át, fizetésemeléssel és juttatásokkal – közölte a vállalat.

    A munkahelybővítések részei a Ford azon tervének, hogy 2026-ra világszerte évi kétmillió elektromos autó gyártsanak le.

    A dollármilliárdokra részben azért van szükség, mert a Ford alábecsülte az elektromos járművek iránti keresletet – mondta Kumar Galhotra, a Ford Blue, a vállalat belsőégésű járműveket gyártó részlegének elnöke.

    Amint a Ford megnyitotta az elektromos F-150-re vonatkozó elővásárlásokat, azonnal elkezdte tervezni az ezeket gyártó Dearborn-i üzem bővítését, mondta Galhotra.

    Az elővásárlások mennyisége sokkal nagyobb volt, mint az általunk betervezett gyártási kapacitás” – mondta a Ford fejese. „Ez volt az első alkalom a pályafutásom során, hogy már azelőtt bővítettük az üzemet, hogy az megépült volna.

    A Ford áprilisban közölte, hogy az év elején 3,1 milliárd dollárt veszített, részben a félvezető chipek hiánya miatt, de a Rivian elektromos járművekkel foglalkozó startup cégbe történt nagy befektetése miatt is.

    Más autógyártókhoz hasonlóan a Ford is azon kapta magát, hogy mind a belsőégésű, mind az elektromos járművek gyártásához értő dolgozókat vesz fel, ahogy az iparág átáll az akkumulátoros autók fejlesztésére – mondta Kristin Dziczek, a chicagói Federal Reserve Bank of Chicago politikai tanácsadója.

    Az autógyártók sok elektromos járműalkatrészt, például tengelyeket és elektromos motorokat gyártanak Észak-Amerikában, hogy elkerüljék a világjárvány okozta ellátási lánc megszakadását a tengerentúlon, ami egyelőre új munkahelyeket teremt, mondta Dziczek.