Szerző: András Roos

  • Nagy repülés az IndyCar betétfutamán, leszakította a kerítést az autó

    A hétvége folyamán több széria is az IndyCar betétfutamaként szerepel Road Americában. Az Indy Lights versenyén óriási baleset történt.

    Christian Bogle volt az érintett, aki az 5-ös kanyarban egyelőre megmagyarázhatatlan okokból lesodródott a pályáról, majd a kerékvető megdobta autóját, és a kerítésben kötött ki.

    Bogle szerencsére jól van, bevitték őt átvizsgálásra, ahol megállapították, hogy nem esett bántódása.

    Nem úgy a Road America-i pályát övező kerítésnek, mely szinte teljesen beszakadt egy bizonyos szakaszon, így a személyzetnek hatalmas, és gyors munkát kell összehozniuk, hogy végezzenek majd a 18:30-kor kezdődő IndyCar versenyre.

    Az Indy Lights futamát egyébként majd csak az IndyCar után fogják letudni, hiszen a tévés közvetítési jogok miatt időben el kell kezdődnie a fő széria versenyének.

  • Kyle Busch Sonomában bedarálta a Truck mezőnyét

    Kyle Busch 62. alkalommal győzedelmeskedett a NASCAR Truck Seriesben, miután a végén vissza tudta verni Zane Smith támadásait.

    Kyle Busch a Sonoma Raceway-en egy két körös, őrült küzdelem után visszaverte Zane Smith erőteljes akcióit, és ezzel megszerezte idei első győzelmét a NASCAR Camping World Truck Series-ben.

    Busch a kaliforniai borvidéken található 1,99 mérföldes pályán rendezett 75 körös versenyen 45 kört vezetett.

    A futamot folyamatos akciók és helycserék jellemezték, illetve fontos szerepet játszott a stratégia is. Az utolsó körökben még a piros zászlót is be kellett lengetni.

    A verseny folyamán folyamatosan faragtuk a beállításon, és egyre jobbá tetettük az autót” – mondta Busch a csapatának a versenyen át tartó munkájáról.

    Ez a Tundra TRD Pro ma fantasztikus volt, és nagyon büszke vagyok, hogy vezethettem. Pár hete Charlotte-ban küszködtünk, de ma nagyon jó volt.

    Busch és Smith mögött Ty Majeski ért célba, aki megnyerte a nyitószakaszt, őt követte Chastain és Busch csapattársa, Chandler Smith.

    Daniel Suarez – aki a sérült, pole-ból induló Carson Hocevar helyére ült be a verseny elején – végül hatodik lett. Ez egy elképesztő futam volt Suarez és a csapat számára, figyelembe véve, hogy a kamion két kört veszített a boxutcában a 11. körben történt vezetőcserével.

    Nagyon mozgalmas futamunk volt” – mondta Suarez, aki elismerte, hogy csalódott volt, hogy két kört veszített egy helyett a sofőrcserével.

    Parker Kligerman, John Hunter Nemechek, Tyler Ankrum és Matt DiBenedetto egészítette ki a top 10-et.

  • Törött a lába, törte az autóját, mégis pole-ban van Hocevar

    Carson Hocevar pályafutása első pole pozícióját szerezte meg majd szépen összetörte az autóját a Sonoma Raceway-en.

    A hétvégi, Sonoma Raceway-en megrendezésre kerülő NASCAR Camping World Truck Series verseny egyik legnagyobb sztorija Carson Hocevar helyzete volt, miután a 19 éves versenyző az utolsó körben balesetet szenvedett a WWT Raceway-en.

    Hocevar, aki megerősítette, hogy a baleset következtében eltört a jobb sípcsontja, pénteken engedélyt kapott a Niece Motorsports versenyautójának vezetésére.

    Szombaton Hocevar úgy döntött, hogy részt vesz a Sonoma Raceway-en megrendezésre kerülő Door Dash 250 kvalifikáción, és mindkét körben hihetetlen időt produkált, amivel megszerezte pályafutása első pole pozícióját a NASCAR Truck Series-ben.

    Azonban… Hocevar valószínűleg nem a mezőny elejéről indul a szombati versenyen, miután alig néhány másodperccel az időmérő vonal átlépése után megpördült, és a 10-es kanyar szalagkorlátjába csapódott.

    Kyle Busch a harmadik helyről indul a szombati Door Dash 250-es futamon. Alex Bowman, John Hunter Nemechek, Grant Enfinger, Hailie Deegan és Stewart Friesen egészítette ki a top10-et.

  • Új szerződés, második hely, és most pole! Rossi formában!

    Alexander Rossi 2019 óta első pole pozícióját szerezte, és épphogy elverte a múlt heti pole embert, Josef Newgardent.

    Az időmérőt a folyamatosan közelgő eső jellemezte, ami végül rányomta a bélyegét az egész eseményre, hiszen eszerint taktikáztak végig a versenyzők

    Alexander Rossi végül 1:44.8656-os körével szerezte meg a pole pozíciót a Penskés Josef Newgardent mindössze 1 tizeddel megelőzve.

    Elég őrület belegondolni, hogy ilyen régen voltam pole-ban” – mondta Rossi. „Az Andrettis srácok egy hónapja jól teljesítenek, és ez most is folytatoódott. Nagyon büszke vagyok a srácokra és a csapatra.

    Rossi és Newgarden egy teljesen más dimenzióban autóztak, mivel a harmadik helyet megszerző Álex Palou már fél másodperccel lassabb volt náluk. A top 5-be még Marcus Ericsson és Colton Herta fért be.

    A Firestone Fast 12-ben már rögtön az elején történt egy incidens, miután a sérüléséből visszatérő Callum Illott az utolsó kanyarba a gumifalba csapódott, így piros zsászlót kellett lengetni.

    A kvalifikáció nagy csalódása Will Power volt, aki a 15. helyről rajtolhat majd a vasárnapi versenyen.

    Simona De Silvestro versenyzői természete nem engedte, hogy pozitívumokat találjon a több mint fél évtized óta első IndyCar utcai pályás kvalifikációján.

    Borzalmas” – mondta a Paretta Autosport versenyzője a teljesítményéről, amely a 27. helyhez volt elengendő. „Nem igazán használtam jól a gumit. Ezt még elemeznem kell.

  • Újabb rekord kapujában a Hendrick Motorsports

    A Hendrick Motorsports eddig 99 902 mérföldnyi kört vezettet a NASCAR Cup Series-ben, tehát Sonomában átléphetik 100 000 mérföldes határt.

    Természetesen senki sem garantálhatja, hogy a Hendrick Motorsport mind a 98 mérföldet vezetni fogja.

    Főleg úgy, hogy a Joe Gibbs Racing, a Team Penske, a 23XI Racing, a Stewart-Haas Racing és a Trackhouse Racing is jobban teljesített az elmúlt hetekben, mint a legendás csapat.

    Kyle Larsonnak, William Byronnak, Alex Bowmannek és Chase Elliottnak gondoskodnia kell arról, hogy legalább egyikük vezesse a versenyt. Amíg ők együtt dolgoznak, addig van esély arra, hogy a HMS elérje a mérföldkövet.

    A legrosszabb forgatókönyv szerint az alakulat nem fogja elérni a 100.000-es határt ezen a hétvégén. A pozitívum, hogy a csapat közelebb kerül a határhoz, és végül átlépik azt. Ha Sonomában nem tudják elérni, akkor is rengeteg futam van még hátra a szezonból.

    Egy biztos, a Hendrick Motorsports így vagy úgy, de idén eléri a 100 000 mérföldes határt. Akár most hétvégén Sonomában, akár jövő hétvégén Nashville-ben, ez a mérföldkő mindenképpen le fog dőlni.

    Inkább csak az a kérdés, hogy mikor, mint az, hogy elérik-e. Igaz, az is kérdéses, hogy a Hendrick Motorsports négy versenyzője közül melyik lesz az, aki áttöri.

    Bár mind a négyen megpróbálnak majd hozzájárulni a sikerhez, a megtiszteltetés csak egy embernek juthat.

  • Hailie Deegan még mindig bízik abban, hogy szintet léphet

    Hailie Deegan a sonomai verseny előtt beszélt az idei évéről, és arról, hogy mennyi esélyt lát az idei Xfinity bemutatkozásra.

    Deegan, aki második teljes évének felénél jár az NCWTS-ben a David Gilliland Racinggel, eddig küzdelmes évet teljesít, hiszen a 23 futamból álló versenynaptár első 11 fordulójában mindössze egy top 15-ös eredményt ért el.

    Deegan 2021 augusztusában nyilatkozta le, hogy 2022-ben a NASCAR Xfinity Series-ben való debütálás a célja, a NASCAR Camping World Truck Series-ben való teljes szereplés mellett, annak ellenére, hogy semmilyen konkrétumot vagy részletet nem tudott.

    Alig egy évvel később még mindig az a kérdés, hogy vajon a Truck Series egyetlen női versenyzője vajon mikor léphet fel a következő lépcsőfokra.

    Deegan elmondta, hogy minden azon múlik, milyen szponzorokat tud összegyűjteni.

    Nehéz megpróbálni a szezon közepén finanszírozást szerezni, vagy megpróbálni kitalálni a dolgokat egy esetleges év végi szerződéshez ilyen helyzetekben” – mondta Deegan szerdán.

    Még mindig dolgozunk rajta, és próbáljuk megtenni, amit tudunk, de jelenleg még semmi sincs kőbe vésve. Az egész csak egyfajta nézelődés, hogy mit tudunk esetleg tenni a jövőben.

    Bárcsak tudnék válaszolni, mert én magam is szeretnék válaszokat, de egyelőre semmi.

    Legalábbis egyelőre úgy tűnik, hogy – hacsak nem érkezik az utolsó pillanatban egy szponzoráció – Deegan esetleges debütálása a NASCAR Xfinity Series-ben 2023-ig várat majd magára.

  • Engedményt kap a NASCAR versenyző, mert koronavírusos volt

    Buescher továbbra is versenyben marad a NASCAR rájátszásáért, annak ellenére, hogy nem tudott elindulni Gatewayen betegsége miatt.

    A NASCAR jóváhagyta Chris Buescher számára a rájátszásba jutáshoz kötelező indulási ráta alóli mentességet, ami lehetővé teszi számára, hogy akár részt vehessen majd a NASCAR rájátszásában – írja a CBS Sports.

    Buescher kihagyta a múlt heti versenyt Gatewayben, miután a COVID-19 tesztje pozitív lett.

    Az RFK Racing a múlt héten jelentette be, hogy Buescher nem fog versenyezni a World Wide Technology Raceway-en, miután pozitív lett a COVID-19 tesztje.

    A sofőrnek ez volt az első olyan versenye, amelyet 2016-os első, teljes munkaidős szezonja óta kihagyott a Cup Seriesben.

    Buescher helyett a NASCAR Camping World Truck Series sztárja, Zane Smith vezette a 17-es rajtszámú autót, és a kiváló 17. helyen végzett a Cup Series debütálásán.

    Bob Pockrass beszámolója szerint a 17-es autó pilótája vasárnap a Sonoma Raceway-en tér vissza a mezőnybe.

    Várható volt, hogy Buescher felmentést kap a kötelezettség alól, mivel a NASCAR általában nagyvonalúan adta meg a felmentést a sérülés vagy betegség miatt kihagyott versenyzőknek, mióta 2014-ben bevezették a jelenlegi rájátszási formátumot.

    Korábban Jimmie Johnson és Austin Dillon 2020-ban, valamint Corey LaJoie 2021-ben kapott playoff-mentességet a COVID miatt.

    Bár Buescher így rájátszásra jogosult marad, a verseny kihagyása jelentősen megnehezítette a NASCAR rájátszásba vezető útját.

    A Gateway előtt az RFK Racing versenyzője a 21. helyen állt a pontversenyben, 75 ponttal lemaradva a rájátszásba jutásért járó utolsó helyhez szükséges határvonaltól.

    Most Buescher a 24. helyre esett vissza, és 104 ponttal van lemaradva Tyler Reddicktől a kiesőhelyen.

  • IndyCar Road America, NASCAR Sonoma – íme a hétvégi közvetítések listája

    Egy utolsó nagy hajrá, mielőtt mindkettő széria szünetre vonul. A NASCAR idén másodszor vonul épített pályára.

    IndyCar

    Legendás pályára látogat az IndyCar mezőnye. Korábbi nevén Elkhart Lake, 1955-ben nyitotta meg kapuit, Amerika legnagyobb formula autós szériáját viszont csak 2016 óta látja vendégül (bár korábbi iterációi 1982 óta versenyeztek itt kisebb nagyobb kihagyásokkal.)

    Tavaly Álex Palou nyerte a Road America-i versenyt, miután Josef Newgarden sebességváltója drámai módon megadta magát a verseny végén, azok után, hogy a verseny nagy részében vezetett.

    Newgarden nem csak a tavalyi, de a detroiti stratégiai blama miatt is szeretne visszavágni, de természetesen figyelni kell majd a bajnokság éllovasára, Will Powerre is, aki bombaformában érkezik meg wisconsini helyszínre.

    NASCAR

    Idén másodszor látogat el épített pályás helyszínre a NASCAR mezőnye – COTA után. Hétvégén versenyzik majd a Truck Series mezőnye, és természetesen a Cup Series versenyzői is.

    Érdemes kiemelni, hogy a széria visszatér a régi, jól megszokott vonalvezetésre, azaz visszatér a „Chute”.

    A verseny címvédője Kyle Larson, aki a 2020-as elmaradt verseny után 2021-ben domináns győzelmet aratott, hiszen a futamgyőzelem mellett mindkét szakaszt megnyerte.

    Larson olyan dologra készül, amire utoljára Jeff Gordon volt képes itt Sonomában (1998-1999-ben), azaz, hogy egymás után két futamot megnyerjen a kaliforniai helyszínen.

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Június 10., péntek

    15:45 — Indy Pro 2000 edzés
    18:15 — Indy Pro 2000 IDŐMÉRŐ
    21:30 — Indy Lights 1. edzés (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    22:25 — IndyCar 1. edzés (IndyCar LIVE! – INGYENES)

    Június 11., szombat

    00:05 — NASCAR Camping World Truck Series edzés
    15:00 — Indy Pro 2000 IDŐMÉRŐ
    15:45 — Indy Lights 2. edzés (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    16:45 — IndyCar 2. edzés  (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    19:00 — Indy Lights IDŐMÉRŐ (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    19:05 — NASCAR Camping World Truck Series IDŐMÉRŐ
    19:45 — IndyCar IDŐMÉRŐ (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    21:15 — Indy Pro 2000, 1. VERSENY
    22:30 — NASCAR Cup Series edzés
    23:30 NASCAR Cup Series IDŐMÉRŐ

    Június 12., vasárnap

    01:20 — IndyCar 3. edzés (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    01:30 — NASCAR Truck Series VERSENY (140 kör)
    15:30 — Indy Pro 2000, VERSENY 2
    16:40 — Indy Lights VERSENY (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    18:30 — IndyCar Grand Prix at Road America (55 kör) (ARENA4+)
    22:00 — NASCAR Cup Series VERSENY (190 kör) (ARENA4+)

  • Kemény testedzéssel készül Lindsay Brewer második idei versenyére

    Hétvégén rendezik az Indy Pro 2000-es szezon újabb fordulóját Road American, az IndyCar betétfutamaként, ahol ott lesz ismét Lindsay Brewer is.

    Brewer Indianapolisban teljesítette első teljes hétvégéjét, és fantasztikus versenyzést mutatott be élete első Indy Pro 2000-es futamán, aminek köszönhetően a káoszt kikerülve végül a 8. lett.

    Road America persze teljesen más kihívást fog jelenteni a fiatal versenyzőhölgynek, hiszen egy hosszú, dimbes-dombos pályáról van szó.

    Itt a versenyhétvége! Éppen Road America felé tartunk, hogy a Road to Indy Indy Pro 2000-es versenyén induljunk a hétvégén a Exclusive Motorsporttal. Gyerünk!” – írta instagramján Brewer.

    Persze nem lazsált a két verseny közötti szünetben sem a sofőr, és keményen edzett az eseményre való felkészülésként.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lindsay Brewer (@lindsaymariebrewer) által megosztott bejegyzés

  • A Cadillac bemutatta 2023-as GTP autóját – GALÉRIA, VIDEÓ

    A Cadillac Racing lerántotta a leplet a 2023-as új prototípusáról, amely a bajnoki címvédő DPi-V.R-t váltja majd az IMSA-ban.

    A „Project GTP Hypercar” névre keresztelt autó számos hasonlóságot és különbséget mutat a jelenlegi DPi-vel.

    Bár jelenleg a Project GTP Hypercar elnevezést használják a jármű leírására, a közeljövőben egy dedikált nevet is dedikálnak majd az autónak.

    A jelenlegi DPi-V.R-hez hasonlóan a GTP-t is az olasz Dallara vállalat építi. Emellett egy vadonatúj, dupla vezérműtengelyes, 5,5 literes, szívó V8-as motorral rendelkezik, amely ugyanolyan lökettérfogatú, mint a DPi-V.R-ben található motorok.

    A motorok várhatóan a GM Racing családon belül készülnek majd. Ez változást jelentene a DPi-V.R-hez képest, amely az Earnhardt Childress Racinget használja az erőforrásokat előkészítésére és támogatására.

    Az 5,5 literes V8-ashoz kapcsolt IMSA-specifikus energia-visszanyerő rendszerrel együtt a 680 lóerős GTP a márka első hibrid prototípusaként szolgál majd.

    A Project GTP Hypercar a forma és a funkció egyedülálló találkozása, és a Cadillac jövőbeli teljesítményesztétikáját mutatja be” – mondta Chris Mikalauskas, a Cadillac vezető külső kreatív tervezője.

    Még rengeteg minden vár ránk, a közelgő versenyautótól kezdve a lenyűgöző sorozatgyártású járművekig.”

    Az IMSA sorozat mellett a Ganassi Racing a WEC-be is teljes nevezéssel érkezik 2023-ban, illetve részt vesznek majd az azévi Le Mans-i 24 órás versenyen is.

    Megtiszteltetés egy olyan ikonikus amerikai márkával, mint a Cadillac, az összesített Le Mans-i győzelemért versenyezni” – mondta Laura Wontrop Klauser, a GM sportautóversenyzésért felelős vezetője.

    Az egész csapat izgatottan várja, hogy tovább építsük a Cadillac versenyzői örökségét azzal, hogy nemzetközi szinten és a világ legkeményebb versenyén a legjobbakkal versenyezhetünk.

    A Dallara első Cadillac GTP-it a tervek szerint a hét végére szállítja ki a gyári csapatoknak. Az autó első tesztjeit pedig a nyár későbbi részében tartják majd.