Szerző: András Roos

  • A NASCAR nézettségi rekordjai busás tévés szerződést eredményezhetnek

    A NASCAR nézettsége 2017 óta a legmagasabb, ami egybeesik Dale Earnhardt Jr. utolsó teljes szezonjával.

    Az erős szezonkezdésnek köszönhetően – amelyet a L.A. Coliseumban megrendezett The Clash bemutató futam (4,3 millió néző), majd a Daytona 500 (9 millió – 2019 óta a legmagasabb) követett, a NASCAR Cup Series átlagos nézettsége 3,7 millió, ami 8%-os növekedést jelent 2021-hez képest.

    Húsvétkor átlagosan 4 millióan kapcsolódtak be a Bristol Dirt versenyre, majd további 4,7 millióan a Talladega Superspeedwayre.

    Képesek voltunk kihasználni egy csomó olyan kiemelt pillanatot, amelyek rendkívüli lendületet adtak az egész szériának” – mondta Brian Herbst, a NASCAR média és produkciókért felelős vezető alelnöke.

    Herbst szerint az FS1-en (az országosan elérhető Fox sportokkal foglalkozó kábelcsatornája) az 50 legnézettebb közvetítés közül 43 a NASCAR-ral kapcsolatos volt.

    Azok az emberek, akik korábban nem nézték a NASCAR-t, most már néznek minket. Rengeteg új nézünk van” – mondta Herbst.

    Lesz-e új közvetítőpartnere a NASCAR-nak?

    A NASCAR számára a nézettségi adatok emelkedése a legjobbkor jön, mivel hamarosan elkezdődnek a tárgyalások a 2024-es új műsorszolgáltatási szerződésről.

    Ezek az egyeztetések jövőre kezdődnek, és a kiindulópont a széles körben ismert évi 800 millió dollár – vagy 10 év alatt 8 milliárd dollár – körüli összeg lehet, amelyet a NASCAR jelenleg a Fox-szal (Fox és FS1) és az NBC-vel (NBC és USA Network) kötött.

    Eddig körülbelül másfél évvel az utolsó szerződés lejárta előtt kötöttük meg a tévés szerződéseinket, mert ezek elég jelentősek mind a hálózatok, mind a NASCAR számára” – magyarázta Herbst.

    A jövő év valószínűleg sűrű lesz, amikor megkezdjük a tárgyalásokat a médiajogi megállapodásokról a Fox-szal és az NBC-vel, valamint bárki mással, aki érdeklődne.

    Jelenleg nagyszerű partnereink vannak a Fox és az NBC személyében. Ami a Foxon és az NBC-n kívül más érdekelt feleket illeti, valószínűleg korai lenne még spekulálni.

    A NASCAR emellett a közvetítések során fokozni fogja a technikai fejlesztéseket, többek között a 2022-es rájátszás során mind a 40 autóban lesznek már fedélzeti kamerák.

  • O’Ward nagyon szeretné, ha a „legjobb barátja” maradna a csapatnál

    Alexander Rossi érkezésével, és Pato O’Ward szerződéshosszabbításával fogynak a helyek a McLarennél. Vajon mi lesz Rosenqvist sorsa?

    Pato O’Ward kiállt a nyomás alatt álló csapattársa, Felix Rosenqvist mellett, mondván, hogy „karrierje alatt soha nem volt még ilyen jó barátja.”

    Rosenqvistnek nehéz szezonja volt a csapattal 2021-ben, de idén megemberelte magát, és az eredmények is elkezdtek megfelelni ennek a fejlődésnek az elmúlt hónapban.

    A pletykák közepette, miszerint Rinus VeeKay az Ed Carpenter Racingtől vagy a Chip Ganassi Racingnél versenyző Álex Palou válthatja Rosenqvistet, a svéd zsinórban négy top 10-es helyezést szállított.

    Nagyon remélem, hogy Felix marad, mert nagyon-nagyon jól dolgozunk együtt” – mondta O’Ward, aki az Indy 500-on bejelentette saját, 2025-ig szóló szerződéshosszabbítását a csapattal.

    Nagyon jól kijövünk egymással. Jó, ha van valaki, akivel nagyon, nagyon jól kijössz, mert több időt töltök vele, mint a családommal. Szóval fontos, hogy jó legyen a kapcsolat.

    Próbálok segíteni mindenben, amiben tudok, és ő nyilvánvalóan sokkal jobb teljesítményt nyújt, mint tavaly, aminek nagyon örülök.

    Folyton azt mondom neki, hogy még nem álltunk együtt a dobogón. Szerintem az nagyon király lenne.

    Ellenfelek a pályán, legjobb barátok azon kívül
    Ellenfelek a pályán, legjobb barátok azon kívül Fotó: Penske Entertainment: Chris Owens/IndyCar Media

    Eleget tesz Rosenqvist a maradáshoz?

    Detroitban Rossi bejelentése után a csapat elnöke, Taylor Kiel azt mondta, Rosenqvist azt teszi, amit elvárnak tőle.

    Rosenqvist a múlt héten a The Race-nek azt mondta, biztos benne, hogy a jövője a McLarennél lesz, de hogy ez az IndyCarban lesz-e, az még nem derült ki.

    A pletykák szerint átigazolhat a McLaren jövőre indított Formula E programjába, de ha nem sikerül megfelelő utódot találni az IndyCar csapatba, akkor akár maradhat az IndyCar csapatnál is.

    Ennek O’Ward is nagyon örülne.

    Az a különbség, hogy nem csak akkor vagyunk csapattársak, amikor dolgozunk, hanem a pályán kívül is sok időt töltünk együtt, amit nem muszáj, de megteszünk, mert élvezzük egymás társaságát” – tette hozzá O’Ward.

    Egyszerűen csak nagyon-nagyon jó barátok vagyunk. Azt kell mondanom, hogy talán ez a legszorosabb kapcsolat és a legjobb barátság, amit a motorsportban valaha is kialakítottam, mert ő is csak egy a srácok közül, egyszerűen csak egy jó fej srác, akivel jó együtt lenni.

    Szóval nagyon jó a légkör. Nagyon jó a hangulat. Nyilvánvalóan viccelődünk és jól érezzük magunkat.

  • VIDEÓ: Hamilton hátfájásra panaszkodik? Ehhez mit szólt volna?

    A Forma-1-ben óriási beszédtémát jelent az autók pattogása, és az emiatti hátfájás, többek között Lewis Hamilton-nál is.

    Azonban volt egy verseny még a Champ Car érában, ami valószínűleg kiverte volna a biztosítékot az összes jelenlegi Forma-1-es versenyzőnél – nemhogy Lewis Hamiltonnál – , de valószínűleg még az IndyCar mezőny is felhúzná a szemöldökét.

    2005 és 2007 között rendezték a San Jose Grand Prix-t, a kaliforniai San Jose utcáin, és a szervezők az első versenyen egy olyan kihívás elé állították a versenyzőket, amit még egy túraautóban is nehéz lenne felfogni, nemhogy formula autóban.

    Történt ugyanis, hogy 2,3 km hosszú pálya kellős közepén benn volt egy villamossín, melyen szó szerint át kellett ugratniuk a versenyzőknek.

    A versenyhétvégén sok kritikus, köztük több versenyző is, kifogásolta, hogy a pálya túl keskeny, túl göröngyös és veszélyes. Néhányan tréfásan motocross-pályához hasonlították az aszfaltcsíkot.

    A 2006-os versenyre már átalakították a pályát, és kiegyenlítették az út és a villamossín közötti felületi különbségeket, de így is a 2005-ös Champ Car verseny bevonult a történelembe.

    A San Jose Grand Prix tehát háromszor került megrendezésre. A GP „rekordbajnoka” Sebastien Bourdais, aki 2005-ben, és 2006-ban is megnyerte a versenyt.

    Vajon Lewis Hamilton mit szólt volna ehhez a pattogáshoz? Annyi biztos, hogy a történelemben voltak súlyosabb esetek is, mint amit most a Forma-1-es versenyzőknek át kell élniük.

  • Októberben érkezik a WRC új játéka, de csak konzolra

    Októberben érkezik a WRC új játéka, de csak konzolra

    Az évente megjelenő WRC játék nagy változásokon fog átesni, hiszen eddig számozott címmel jelent meg – a legutóbbi a WRC 10 volt.

    A 2022-es szezonban ezt a megnevezést elvetették, helyette egy olyan címet választottak, amely a francia stúdió eddigi hét WRC-játékot készítő tapasztalatainak csúcspontját jelenti – írja a Motorsport.com.

    Ez lesz az utolsó, amelyen dolgoznak, mivel a licenc 2023-ra az Electronic Artshoz kerül.
    Rally1 autók.

    Ahogy az egy hivatalos WRC-játéknál elvárható, a jelenlegi valós szezonban szereplő versenyzők, csapatok és raliversenyek többsége szerepel majd a játékban.

    Ez különösen fontos 2022-ben, mivel a bajnokság bevezette a hibrid Rally1 szabályrendszert. Ez 3,9 kWh-s akkumulátort jelent egy plug-in hibrid rendszerben és egy csővázas alvázat. Eddig három új autót építettek ezen szabályok szerint (Toyota GR Yaris Rally1, Hyundai i20 N Rally1, Ford Puma Rally1).

    Minden eddiginél bővebb pályakínálat

    Az idei szezon WRC-naptárának különlegessége, hogy 2012 óta először visszatér a Rally New Zealand. Eredetileg azonban 2020-ra tervezték, mielőtt a COVID-19 járvány elvetette volna a terveket.

    Ennek eredményeképpen a szakaszokat már a WRC 9 játékhoz fejlesztették ki, majd a WRC 10-ben az 50. évfordulós mód részeként átvették.

    Ugyanez vonatkozik a Rally Japanra is, amelynek szakaszai már a WRC 9 óta jelen vannak, annak ellenére, hogy a szezon későbbi részében nem debütál a valóságban.

    A Svéd Rallyt idén először rendezték meg az Umeå régióban, és ennek eredményeképpen az új játékban a szakaszokat úgy alakították át, hogy megfeleljenek a keskeny, nagy sebességű, havas pályáknak.

    A WRC Generations kilenc másik, a jelenlegi WRC-naptáron kívüli helyszínt is tartalmazni fog. Ezek között várhatóan olyan, a Kylotonn által fejlesztett, már létező szakaszok lesznek, mint Chile, a Wales Rally GB és a belgiumi Ypres. Ez összesen 165 szakaszt jelent majd.

    Rengeteg autó a WRC múltjából és jelenéből

    Hasonló módon a korábbi WRC-specifikációjú járművek is átkerülnek, valamint a bajnokság történelméből származó járművek, összesen 37 úgynevezett legendás autó.

    A kiterjedt karriermód is visszatér, és ismét lehetőséget biztosít a saját csapat létrehozására, amit először a tavalyi WRC 10-ben vezettek be. Ez állítólag „továbbfejlesztett” lesz a korábbi verziókhoz képest, de a pontos részletekről még nem esett szó.

    A festésszerkesztő mostantól lehetővé teszi, hogy online megoszd az alkotásaidat, és az autófejlesztés képességfája állítólag hibrid-specifikus fejlesztéseket is tartalmazni fog.

    Liga mód is lesz, bár papíron ez nagyon hasonlónak hangzik a WRC 10 online csapatjátékához, ahol virtuális raliversenyzőkkel versenyezhettél a különböző kihívásokon.

    A hagyományokkal szakítva a WRC Generations október 13-án lesz elérhető PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X|S-re, de a PC-s verzió ezeket csak egy későbbi, egyelőre meg nem határozott időpontban követi majd.

    Lesz Nintendo Switch verzió is, de mivel a WRC 10 csak két hónappal ezelőtt jelent meg az apró hordozható konzolra, így ez várhatóan csak 2023-ban fog megjelenni.

  • 49 autó a watkinsi 6 óráson, Zak Brownék kihagyják az eseményt

    Június 26-án rendezik a szezon harmadik IMSA IMSA Michelin Endurance Cup versenyét, a Watkins Gleni 6 órást.

    Összesen 49 nevezés érkezett a jövő hétvégi Sahlen’s Six Hours of The Glen versenyre, az IMSA Michelin Endurance Cup harmadik fordulójára.

    A Sebringi 12 órás óta először megrendezésre kerülő ötosztályos WeatherTech SportsCar Championship futam rajtrácsán hét DPi és LMP2, 11 LMP3, hét GTD Pro alakulat és 17 GTD autó szerepel.

    Mind az Action Express Racing, mind a JDC-Miller Motorsports úgy döntött, hogy hárompilótás felállást választ a Watkins Gleni 6 órás versenyre Cadillac DPi-V.R-ek számára, így Mike Conway (31-es rajtszám) és Loic Duval (5-ös rajtszám) is visszatér, a 48-as rajtszámú AXR autóban pedig Mike Rockenfeller, Kamui Kobayashi és Jimmie Johnson indul majd.

    Az LMP2-es osztályban viszont nem lesz ott Zak Brown csapata a United Autosport. Az ok rém egyszerű: a csapat nélkülözhetetlen, bronz minősítésű versenyzője, Jim McGuire egy közelgő orvosi beavatkozás miatt nem vehet részt az eseményen.

    Hátműtétre megy” – mondta Richard Dean, a csapat társtulajdonosa a Sportscar365-nek. „Már egy ideje halogatta a műtétet. Azt hiszem, az LMP2-es versenyautó vezetése Sebringben valószínűleg nem segített.

    A GTD Pro-ban Davide Rigon és Daniel Serra a korábban bejelentett Risi Competizione Ferrari 488 GT3 Evo 2020-at kapja meg, míg úgy tűnik, Jack Hawkworth kihagyja második egymást követő versenyét, helye még nem került betöltésre a 14-es számú Vasser Sullivan Lexus RC F GT3-ban Watkins Glenre.

    A GTD osztály Sebring óta a legnagyobb rajtrácsot fogja felvonultatni, számos európai és amerikai indulóval.

    Ott lesz Watkins Glenben az AF Corse 21-es számú és a Cetilar Racing 47-es számú Ferrarija, a Crucial Motorsports és az Inception Racing McLaren 720S GT3-asai, az NTE Sport 42-es számú Lamborghini Huracan GT3 Evo, a Gradient Racing Acura NSX GT3 Evo22, a 99-es számú Hardpoint Porsche 911 GT3 R, valamint a Magnus Racing Aston Martin Vantage GT3-asa.

  • Hamarosan bejelentésre kerülhet a NASCAR 2023-as naptára

    Az NBC Sports információ szerint a NASCAR 6-8 héten belül nyilvánosságra hozhatja a 2023-as Cup Racing naptárat.

    Steve O’Donnell, a NASCAR operatív igazgatója szerdán a SiriusXM NASCAR Radio „The Morning Drive” című műsorában nyilatkozott.

    Dolgozunk néhány izgalmas dolgon” – mondta O’Donnell a jövő évi menetrenddel kapcsolatban.

    Remélhetőleg a következő hat-nyolc hétben be tudunk jelenteni valamit, hogy hol fogunk tartani, és aztán már indulhatunk is a 2023-as évre, és aztán pedig onnan tovább fejlődünk a 2024-es évre és az azt követő időszakra.

    O’Donnell elmondta, hogy a következő szezonra „egy nagy eseményt” is be tudnak iktatni a NASCAR menetrendbe, de részleteket nem árult el.

    O’Donnell elmondta, hogy a sorozat illetékesei hallották a nézők megjegyzéseit, miszerint rotálni kellene az All-Star verseny helszínét, amelyet az elmúlt két évben a Texas Motor Speedwayen rendeztek.

    Nagyobb figyelmet fordítunk erre” – mondta a NASCAR operatív igazgatója. „Szóval ez mindenképpen olyasmi, amiről tárgyalunk (a Speedway Motorsporttal).”

    A következő szezon három időpontja már ismert:

    • A Busch Light Clash visszatér a Los Angeles Memorial Coliseumba február 5-én.
    • A Daytona 500 február 19-én lesz.
    • A szezon ismét a Phoenix Raceway-en ér véget. A Cup bajnoki futamát november 5-én rendezik.

    Annyi biztos, hogy a NASCAR az utóbbi években folyamatosan faragta, és próbálta javítani a versenynaptárát. A tavalyi szezonban Road America megérkezésével egyel több épített, valamint a WWTR idei naptárba illesztésével egyel több rövid ovál érkezett a menetrendbe.

    Ehhez kapcsolódnak majd a Next Gen autókkal kapcsolatos idei tapasztalatok is, így mindenképp érdemes lesz látni, hogy miként fog kinézni a NASCAR Cup Series 2023-as versenynaptára.

  • Palou békeszerződést kötött Ericssonnal, elnézést kért

    A Chip Ganassi Racing versenyzői, Alex Palou és Marcus Ericsson tisztázták a múlt heti Road Americában történt szituációt.

    Az 5-ös kanyarban történt incidens, ahol Ericsson és Palou ütközött – és ami miatt Palounak ki kellett állnia – nagy port kavart a Chip Ganassi Racingen belül

    Az Ericssonra irányuló tüzes megjegyzéseket Palou nem sokkal a boxba való visszatérése után tette, de pár nappal a verseny után elismerte, hogy látva az incidenst rosszul reagálta le a dolgokat.

    Vasárnap nem találkoztunk, de Marcus hétfőn felhívott, és minden rendben van” – mondta Palou a RACER-nek.

    Úgy gondolom, hogy a reakcióm nem volt jó, nyilvánvalóan, ahogy azt mindenki láthatta. Nem mintha lehetne véleményt alkotni róla. A reakcióm egyszerűen elfogadhatatlan volt.

    Normális esetben egy ilyen érintés még egy matricát sem hámoz le az autóról. Szóval nem volt szándékos Marcus részéről, az biztos. Semmi baj nem volt azzal az előzéssel.

    Marcus Ericssonnal vezeti a bajnokságot, Palou pedig az ötödik helyen áll a szezon felénél. Azonban a csapat eddigi egyetlen győzelmét a svéd versenyző aratta, azt viszont az Indy 500-on.

    Éppen itt az ideje, hogy minden a mi irányunkba induljon. Még a szezon elején vagyunk, és tudjuk, hogy megvan a tempónk” – magyarázta Palou.

    Nem igazán aggódom. Nyilván jobban örülnék, ha 50 ponttal vezetnék a bajnokságban, mint így, hogy 50 ponttal vagyok lemaradva.

    Csak el kell kezdenünk nyerni. Háromszor álltunk már dobogón, és ez azt jelenti, hogy az ember teszi a dolgát.

    Palou elsődleges célja, hogy megelőzze a 2022-es év eddigi domináns csapatát, a Team Penske-t.

    „Nagyon jó éve van a Penske csapatnak, hiszen az első nyolc futamból ötöt megnyertek” – mondta. „Ez lenyűgöző, de el fogjuk kapni őket.

  • Newgarden: Csak akkor nyerhetünk, ha konzisztensek maradunk

    A kétszeres IndyCar-bajnok Josef Newgarden szerint el kell kerülniük az idei évére jellemző mindent vagy semmit stratégiát.

    A szezon 8. versenyén Josef Newgarden megszerezte idei harmadik győzelmét, és ezzel feljött a bajnokság harmadik helyére, 32 ponttal lemaradva az élen álló Marcus Ericssontól (Chip Ganassi Racing-Honda).

    A 2017-es és 2019-es bajnok azonban figyelmeztetett, hogy a harmadik bajnoki cím megszerzéséhez sokkal egyenletesebb teljesítményre lesz szüksége, mint a szezon eddigi részében. Három győzelmén és egy negyedik helyezésén kívül Newgarden nem szerzett több top 10-es eredményt, legrosszabja pedig az Indy GP-n elért 25. helye volt.

    Kicsit túlságosan hullámzó volt számunkra eddig a szezon”mondta a kétszeres bajnok. „Talán úgy tudom jellemezni, hogy vagy túl jól vagyunk lakva, vagy éhen halunk.

    Azt hiszem, eddig a pontig valóban megvolt a lehetőségünk négy vagy öt győzelemre. Szóval a lehetséges ötből háromszor nyertünk, mondjuk úgy. A többin viszont túlságosan is hátul végeztünk.

    A Team Penske pilótája elismerte, hogy olyan szituációban találták magukat, amiben eddig szinte még soha.

    Konzisztensebbnek kell lennünk. Ez egy kicsit abnormális helyzet számunkra” – magyarázta Newgarden.

    Úgy érzem, hogy eléggé konzisztens csapat vagyunk, szóval nem fogok ezen agyalni, hogy miért zajlott eddig így a szezon. Néha az ember belekerül ezekbe a kis mikrotrendekbe, amikor nincs meg az a konzisztencia, amire szükségünk lenne.

    Még néhány futamot meg kell nyernünk, mielőtt véget ér az év, mert a szezon első része így alakult… De a győzelmeknél fontosabb az egyenletes teljesítmény.

    Annyi a dolgunk, hogy a pályán maradjunk, keményen dolgozzunk, pozitívak maradjunk. Nagyon erős csapatunk van, és a Chevyvel is meg vagyunk elégedve. Minden rendben van.

  • Road America bejött az IndyCarnak, stagnál az F1 és a NASCAR nézettség

    Miután 2 héttel ezelőtt mélypontra került az IndyCar amerikai nézettsége, Road America az idei harmadik legjobb nézettséget hozta.

    Az NBC közvetítése a Road America-i IndyCar-fordulóról 0,69-es Nielsen-értékelést és 1,087 millió háztartási nézőt ért el a Racer.com információ szerint.

    Az NBC Sports jelentése szerint azok a nézők, akik a Peacockon streamelték a versenyt, 1,110 millió nézőre emelték a teljes nézettséget, ami megegyezik az esemény 2019-es rekordjával.

    Eddig az IndyCar szezonja átlagosan 1,721 millió nézőt ért el az NBC Sports platformjain (NBC, Peacock, USA Network), ami 2017 óta (1,760 millió; ABC/NBCSN) a legnézettebb szezonkezdet az első nyolc futamon alatt.

    A Peacock streaminggel megtámogatva az IndyCar szezonja átlagosan 60 900 nézőt vonz (AMA) az NBC szerint. A múlt hónapban rendezett Indy 500 volt minden idők legtöbbet streamelt IndyCar-futama, 218 800 nézővel.

    Stagnál a NASCAR és az F1 nézettség

    A NASCAR a múlt hétvégi sonomai versenye az FS1 kábelcsatornán volt látható, a Cup Series vasárnapi futama átlagosan 1,30-as nézettséget és 2,235 millió nézőt ért el.

    Ez elmaradt a tavalyi sonomai futam 1,49/2,494 milliós nézettségétől, amelyet szintén az FS1 közvetített. Az előző héten a World Wide Technology Raceway-en az FS1-en közvetített Cup-futam átlagosan 1,47/2,502 millió nézőt hozott.

    A Forma-1-ben az Azerbajdzsáni Nagydíj esetében is visszaesés volt az előző évhez képest, amelyet a NASCAR sonomai versenyéhez hasonlóan 2021-ben egy héttel korábban rendeztek meg.

    Az ESPN közvetítése 0,48/832 000-es átlagot ért el, míg tavaly ugyanezen a csatornán 0,61/956 ezret, amikor egy órával később kezdődött a futam.

    Az idei bakui számok még így is a tavalyi évad átlaga felett tartják a szezon átlagát: Nyolc futam alatt az F1 1,3 millió nézőt tudhat magáénak az ABC és az ESPN csatornákon, ami 39 százalékos növekedés a 2021-es év első nyolc futamához képest (946e).

    Az F1 továbbra is az élen áll a nagy hármas között a 18-49 éves korosztály százalékos közönségarányát tekintve 380 000 nézővel, szemben a NASCAR 467 000 és az IndyCar 208 000 nézőjével.

    A NASCAR Camping World Truck Series szombat esti sonomai futama 0,44/777,000-es átlagot ért el az FS1-en, ami az előző szombat délutáni WWTR futamhoz (0,45/663,000) képest magasabb nézettséget jelentett.

    A Le Mans-i 24 órás futam közvetítése a Motor Trend-en szombaton 9:30-kor kezdődő 8,5 órás nyitó részre átlagosan 122 000 néző volt kíváncsi, majd a 18:00-kor kezdődő 12 órás második részre 81 000 néző. A vasárnapi záró 4,5 órás rész átlagosan 118 000 nézőt vonzott.

  • A legendás család női versenyzővel tér vissza Pikes Peak-re

    Loni Unser a Pikes Peak International Hill Climb 100. futamán, június 26-án szeretné bővíteni illusztris családja rekordját.

    Unser, aki márciusban a World Racing League (WRL) versenyen a 701-es rajtszámú Hagerty Porsche Cayman fedélzetén győzelmet aratott, egy másik Porsche autóba ül át.

    A versenyző a 92-es Hagerty/Yokohama/Mobil 1/Pep Boys Porsche Cayman GT4 Clubsport fedélzetére száll, hogy a Porsche Pikes Peak Trophy divízióban versenyezzen.

    A debütálásával Unser negyedik generációja indul a hegyen.

    Az Unser név szinte egyet jelent a Pikes Peak-versennyel, hiszen a család először 1926-ban indult a versenyen Louis és Joe Unser révén. Louis 1934-ben pályarekordot állított fel.

    A familia további sikereket ért el, mivel Al Sr., Bobby, Al Jr. és Robb Unser is nekivágott a kihívásnak.

    1958 és 1962 között minden évben egy ők szerezték meg a győzelmet, Bobby pedig új rekordokat állított fel.

    1997-ben Louis és Bobby is bekerült a Pikes Peak Hall of Fame-be, legutóbb pedig Al Sr. csatlakozott hozzájuk 2020-ban.

    Bár Unser idén az egyetlen nő a kategóriájában, nem ő a család első női tagja, aki nekivág a Pikes Peaknek. Jeri Unser – Bobby lánya – 1998-ban az év újonca lett, majd 2003-ban megnyerte az elektromos autók szakágát.

    A Pikes Peak egy teljesen más verseny, mint bármi más, amit valaha is csináltam, és nem is lehetnék izgatottabb, hogy a lehető legtöbbet kihozzam ebből a lehetőségből” – mondta Loni Unser, aki a Round 3 Racinggel rendszeresen versenyez a WRL versenyeken.

    Természetesen ez egy igazán különleges hely a családunk számára, és nagyon hálás vagyok, hogy ebben a hónapban elindulhatok majd ezen a legendás futamon.

    Tudom, hogy rövid idő alatt rengeteget fogok tanulni, de remélem, hogy a családomtól kapott felkészülés és tippek kifizetődnek!

    A PPIHC eseménysorozata június 21-én, kedden kezdődik meg az edzésekkel és a kvalifikációval, majd június 26-án, vasárnap fejeződik be a versennyel.