Szerző: András Roos

  • VIDEÓ: A TV lemaradt róla, csak egy néző vette fel a nagy borulást

    Hétvégén mindössze egy versenyt rendeztek a NASCAR-ban, mégsem maradtunk emlékezetes baleset, és borulás nélkül.

    Ha a NASCAR Truck Series-ben stíluspontokat osztanánk, Jessica Friesen lenne a pontversenyben vezető és a sorozat bajnoka, miután a 62-es számú Halmar International Toyota Tundra felborult a hármas kanyarban.

    Az 58. körben Friesen megpördült a hármas kanyarban, éss felborult a Halmar Friesen Racing truck-jával, mindössze pályafutása harmadik NASCAR Camping World Truck Series-indulása során.

    Persze ezt nem lehetett tudni a FOX Sports közvetítését nézve, mivel a verseny közvetítése nem tartalmazott visszajátszást Friesen borulásáról.

    Szerencsére a 21. században ez már nem jelent problémát, hiszen a pálya videós személyzetének köszönhetően láthatjuk az esetet (1:29-től).

  • Gilliland Truck győzelemmel ajándékozta meg édesapját apák napjára

    A hétvége egyetlen versenyét a Knoxville-i salakos pályán rendezték, ahol a NASCAR Truck Series mezőnye mérte össze tudását.

    A NASCAR Camping World Truck Series-ben idén először induló Todd Gilliland nyerte a szombatról vasárnapra virradóra tartott Knoxville-i salakos versenyt.

    Gilliland 10 körrel a vége előtt vette át a vezetést John Hunter Nemechektől, majd a 147. körben történt újraindítás után elhúzott, és 0,945 másodperccel nyert.

    Apák napjának előestéjén, a NASCAR Cup Series-ben szereplő Front Row Motorsportsnál teljes munkaidőben dolgozó versenyző ezúttal édasapja csapatában indult el – és ajándékként szállította a győzelmet David Gilliland számára.

    Ez sokkal szórakoztatóbbá teszi a holnapi napot” – mondta Gilliland, aki vasárnap reggelit és golfozást tervez édesapjával. „A Cup Series kemény, minden egyes héten versenyezni. Millió ember kérdezte már tőlem: ‘Tényleg ezt akarod csinálni az egyetlen szabad hétvégéden?‘”

    Abszolút. Semmi sem veri a versenyzés élményét. Mindenkinek azt mondom, hogy fiatal vagyok, és bárcsak az év minden egyes hetében ezt csinálhatnám…

    A futam megnyerésével Gilliland teljesítette édesapja kívánságát.

    A verseny kezdetekor azt mondtam neki, hogy apák napjára csak ezt a trófeát szeretném” – mondta David Gilliland. „Hazavisszük magunkkal a repülőn.”

    Megint nem jött össze az első Truck győzelem Hocevarnak

    A verseny azonban csak akkor dőlt el, amikor a Carson Hocevar domináns truckja felmondta a szolgálatot.

    A két héttel ezelőtt Gatewayen elszenvedett sípcsonttöréséből még mindig lábadozó Hocevar már az első körben átvette a vezetést a pole-ból induló Derek Kraustól, és nem is adta át, amíg a 66. körben egy újraindítás után tönkre nem ment a motorja.

    Felrobbanok” – kiáltotta Hocevar a csapatrádión, mielőtt a 42-es számú Niece Motorsport versenyautójával megállt volna az 1-es kanyarban. „Nincs olajnyomás – teljesen kiborultam. Hihetetlen!

    Gilliland a 11. különböző győztes a NASCAR Truck Series történetének 11 salakos futamán.

    Zane Smith a harmadik helyen végzett szombaton, őt követte Ty Majeski és Stewart Friesen.

    Kraus, Matt Crafton, Enfinger, Tyler Ankrum és Ben Rhodes egészítette ki a top 10-et. Nemechek visszaszerezte a sorozat vezetését öt ponttal Rhodes előtt.

    Knoxville végeredmény

  • VIDEÓ: Jacques Villeneuve randalírozása a 2011-es montreali futamról

    Jacques Villeneuve-nek nem sokszor volt esélye nyerni hazai pályáján, de amikor volt, akkor is valami közbe jött.

    Így volt ez a 2011-es Xfinity Series montreali versenyén, ahol Jacques Villeneuve a Penske 22-es számú – a mezőny egyik legjobbja – autójába ült be, és nem is volt rossz versenye.

    Sőt! Már csak 30 kör volt hátra, és Jacques Villeneuve az első sorból várhatta az újraindítást, Marcos Ambrose mellől.

    A baj akkor történt meg, amikor Villeneuve túl nagy lendületet akart átvinni az első kanyaron – ismerős? – és lecsúszott az ívről.

    Ahelyett azonban, hogy lassított volna, és szépen kis ívben visszajött volna a pályára, ő úgy döntött, hogy átszánkázik a füvön, és oldalról beleszáll Marcos Ambrose autójába, ezzel gyakorlatilag pontot téve saját versenyére.

    Ambrose természetesen néhány kanyarral később visszaadta a kölcsönt kanadai kollégájának, és kilökte őt.

    Egyébként ez a verseny Marcos Ambrose szenzációs felzárkózásáról marad híres, hiszen mindezek után meg tudta nyerni a versenyt.

    Jacques Villeneuve végül a 27. helyen lett klasszifikálva.

     

  • A NASCAR-ba vágyik az ausztrál sztár autóversenyző

    Bár sok találgatás szárnyra kapott az utóbbi időben a lehetséges NASCAR versenyzők körül, most az ausztrál Supercars sztárja jelentkezett be.

    Brodie Kostecki – a Repco Supercars Championship teljes idejű versenyzője – a Speedcafe.com információ szerint a Cup Series-ben való esetleges debütálását fontolgatja a 2023-as szezonra.

    A beszámoló szerint a vágy, hogy a NASCAR legmagasabb szintjén versenyezzen, egy nemrégiben tett amerikai útból ered, ahol részt vett az Indianapolis 500-on, valamint a Cup Series első Gatewayi versenyén, a WWT Raceway-en.

    A 24 éves versenyzőnek nem idegen a NASCAR soraiban való versenyzés, hiszen 2013-ban és 2014-ben összesen 16 alkalommal indult a NASCAR K&N Pro Series East – ma már ARCA Menards Series East – sorozatban, és legjobb helyezése egy ötödik hely volt.

    Kostecki útja azt is lehetővé tette, hogy találkozzon néhány régi barátjával a K&N Pro Series-es időkből, köztük a NASCAR Xfinity Seriesben versenyző Josh Berryvel, valamint a Cup Series-es Corey Lajoie-jal és Cole Custerrel.

    A 2022-es Repco Supercars bajnokság 34 futamából 15 után Kostecki a nyolcadik helyen áll a sorozat tabelláján.

  • Közös ügyért dolgozik Bubba Wallace és az NFL egyik legnagyobb sztárja

    Ki gondolta volna, hogy Bubba Wallace és Patrick Mahomes összefognak majd, és egy közös ügyért kezdenek dolgozni?

    A NASCAR-versenyző és az NFL-szupersztár éppen ezt tette az a16z nevű cég tekintetében.

    Az a16z nemrég indította el legújabb kulturális vezetői alapját, amelynek korábbi befektetői között volt többek között Blake Griffin, Pharrell Williams és The Weeknd zenekar is.

    A Cultural Leadership Fund a fekete kulturális influencereket célozza meg olyan területeken, mint a sport, a zene és az üzleti élet.

    Az a16z a mai napig több mint 2,5 millió dollárt adományozott nonprofit szervezeteknek azzal a céllal, hogy javítsa a sokszínűséget a technológiai szektorban.

    A Forbes szerint Wallace a CLF-et „fontos munkának” nevezte. A 23XI Racing versenyzője hozzátette, hogy tanúja volt annak, „milyen erőteljes lehet a reprezentáció a jövő generációinak inspirálására és elkötelezésére”.

    Amióta csak belépett a sportágba, és különösen azóta, hogy csatlakozott jelenlegi csapatához, amelynek Michael Jordan és Denny Hamlin a tulajdonosa, Bubba Wallace több fronton is nagy szószólója a sportág diverzitásának javításának.

    Minden erőfeszítése és az általa elindított és támogatott beszélgetések még nem igazán hozták meg a várt előrelépést, de nem is mentek kárba. Sőt, Wallace a változás folyamatát érzi a jutalomnak, mert az mindig „egy utazás”.

    Azt hiszem, a kultúra változik” – mondta Wallace. „Ez egy utazás. Mert ha van egy válasz, akkor az azt jelenti, hogy van egy célunk, nem hiszem, hogy ennek a folyamatnak valaha is van egy célja.

  • Egyre biztosabb, hogy 2023-ban Chicago utcáin száguld majd a NASCAR

    A NASCAR egyre közelebb kerül egy új chicagói utcai futam bejelentéséhez, amely a források szerint már 2023-ban a naptár része lenne.

    Ez többek között annak is köszönhető, hogy a sorozat a médiajogokkal kapcsolatos tárgyalások felé haladva tovább szeretné frissíteni versenynaptárát.

    A NASCAR vezetői, köztük Steve Phelps elnök és Steve O’Donnell COO, a közelmúltban a médiának adott interjúkban utaltak arra, hogy a sorozat egy nagy változáson dolgozik a ’23-as Cup Series menetrendjében, és ez vélhetően a chicagói utcai futam lesz.

    Februárban a Sports Business Journal információira hivatkozva már beszámoltunk róla, hogy a NASCAR továbbra is tárgyalásokat folytat Lori Lightfoot chicagói polgármesterrel, a Chicagói Sportbizottsággal és mást tisztviselőkkel egy utcai futamról.

    Az üzletet még nem ütötték nyélbe, de a források szerint összehangolt tárgyalások folynak, amelyek a jövő évi futam megrendezéséről szóló megállapodás irányába terelik a dolgokat.

    A NASCAR már most kijelentette, hogy a cél az, hogy a nyár végéig bejelentsék a ’23-as menetrendet.

    Az még nem világos, hogy valamelyik támogató sorozat — Xfinity és/vagy Truck — is része lenne-e a versenyhétvégének, illetve hogy melyik helyszín veszítene el futamot a chicagói esemény miatt.

    A NASCAR azonban már elkezdett célozgatni arra, hogy nyitott lehet az országúti pálya elhagyására, és a Road America elnöke, Mike Kertscher nemrég azt mondta, hogy a wisconsini pályának még nincs megállapodása a NASCAR-ral a jövő évre.

    Miután a NASCAR több éven át csak ugyanazokat a helyszíneken versenyzett, 2021-ben elkezdte felrázni a menetrendjét olyan pályákkal, mint a Circuit of the Americas és a Road America, ráadásul Bristolból is salakos pályát csinált.

    Idén egy L.A. Coliseumban rendezett bemutatófutammal egészítették ki a programot.

    A NASCAR igyekszik lenyűgözni a jelenlegi és a leendő műsorszolgáltatókat azzal, hogy megpróbálja megfogni a fiatalabb generációt, és az ehhez vezető úton szükséges a nagyvárosok közelében – vagy ebben az esetben a nagyváros szívében – rendezett futamok.

  • Íme Daniel Suarez első győzelme a fedélzeti kamerájából

    Bár élőben is lehetett követni Suarez szemszögéből a múlt hétvégi sonomai versenyt, annak tudatában, hogy nyert, még érdekesebb a felvétel.

    A NASCAR versenyről-versenyre közvetít youtube csatornáján fedélzeti kamerás felvételeket bizonyos versenyzőktől.

    Ritka azonban az olyan alkalom, amikor egy esélyes, sőt, mint később kiderült győztes versenyző szemszögéből láthatjuk a verseny alakulását.

    Így történt ez Daniel Suarezzel, aki 195. NASCAR Cup Series indulásán szerezte meg élete első győzelmét a Trackhouse Racing 99-es rajtszámú autójában.

    Suarez versenyének több kulcspillanata is volt, többek között az első helyért folytatott harca Chris Buescherrel (17-es autó) és Michael McDowellel (34-es autó). Ez a jelenet például 1:51:10-nél található.

    És természetesen érdemes a verseny vége után az ünneplést is megtekinteni, ahogy a kamerák kereszttüzében Daniel Suarez kiélvezi első futamgyőzelmét.

     

  • Megint változik a súlyozás az IMSA DPi kategóriájában

    Az IMSA negyedik egymást követő versenyen változtatott a Cadillac DPi-V.R súlyán; az Acura ARX-05 is nehezebb lett.

    Az IMSA ismét módosította az Acura ARX-05 és a Cadillac DPi-V.R minimális súlyát a Balance of Performance módosítások legújabb fordulója keretében, a jövő hétvégi Watkins Gleni 6 órás verseny előtt – írja a SportsCar365.

    A csütörtökön kiadott technikai közlemény szerint az Acura mostantól 930 kg-os minimális tömeggel fog futni, ami 10 kg-os növekedést jelent, míg a Cadillac 15 kg-os súlycsökkentést kapott, így 945 kg-ra csökkent, ami nettó 25 kg-os növekedést jelent a Caddyk számára.

    A kiigazításoknak köszönhetően a két DPi autó 15 kg-on belülre került egymáshoz képest.

    Ez a negyedik egymást követő súlykorrekció a Dallara által vezetett Cadillac számára, és az első az ORECA bázisú Acura számára az áprilisi Long Beach-i futam óta, amely akkor 10 kg-os csökkentést jelentetett.

    A BoP további változásai közé tartozik a Ferrari 488 GT3 Evo 2020 minimális súlyának 10 kg-os növelése, valamint a 3 literes üzemanyag-kapacitás növelése.

    Az Aston Martin Vantage GT3 1 literrel nagyobb üzemanyag-kapacitást kap, míg a McLaren 720S GT3 2 litert veszít a májusi Mid-Ohio-i verseny óta, amely versenyen utoljára indultak.

    Emellett az Oreca 07 Gibson – az egyetlen LMP2-es osztályban képviselt autó – a hátsó szárnyán is módosításokat végeztek el.

    A Watkins Gleni 6 órás verseny június 26-án kerül megrendezésre, és mind az 5 IMSA kategória ott lesz (DPi, LMP2, LMP3, GTD Pro, GTD).

  • Szinte biztos, hogy Daniel Suarez marad a Trackhouse Racingnél

    Daniel Suarez a múlt hétvége során megszerezte élete első futamgyőzelmét, szerdán pedig csapatának tulajdonosa megnyugtató híreket közölt.

    Már azelőtt, hogy vasárnap megnyerte első NASCAR Cup Series futamát a Sonoma Raceway-en, Daniel Suarez munkahelyének biztonsága nem igazán volt kérdéses a Trackhouse Racingnél.

    Néhány nappal a futam után azonban a csapat elnöke, Ty Norris azt mondta, hogy „100%-os esély” van arra, hogy a 30 éves versenyző újra aláír a csapathoz.

    Suarez nem megy sehova” – mondta Norris szerdán az NBC NASCAR America MotorMouths Peacock című műsorában.

    Norris elmondta, hogy áprilisban kezdte meg a tárgyalásokat Suarez ügynökével, Gustavo Arenasszal, és a Coca-Cola 600 hétvégéjére szóbeli megállapodás született.

    Az a vasárnapi győzelem, őszintén szólva, nem befolyásolta, hogy hosszabbítunk-e vele vagy sem” – mondta Norris. „Már régóta tárgyalásban vagyunk. Ez csak számára volt megerősítés. Már tudja, hogy ott van, ahol lennie kell. Ez az otthona.

    Suarez, aki hatodik teljes idejű Cup-szezonját tölti a NASCAR-ban, a Trackhouse Racinggel kötött kétéves szerződés második évében van. A vasárnapi futam volt Suarez 195. versenye, és élete első győzelme.

    A mexikói versenyző a 17. helyen áll a tabellán, ami megegyezik karrierje legjobb (2019) eredményével.

    Mind Suarez, mind csapattársa, Ross Chastain győzelmek révén – minden valószínűség szerint – bejutott a rájátszásba. Chastain a Circuit of The Americas és a Talladega Superspeedwayen nyert.

  • Megérkezett az iRacing mobilra

    Megérkezett az iRacing mobilra

    Az iRacing új szezonjának kezdetével megérkezett a nagy csinnadrattával beharangozott iRacing mobil társalkalmazás.

    Az iRacing társalkalmazás ingyenesen letölthető az Apple App Store-ból vagy a Google Playről – írja a Traxion.gg.

    Természetesen az alkalmazás és annak funkcióinak használatához szükség van egy aktív iRacing-fiókra és az említett fiók bejelentkezési adataira.

    Az alkalmazásba belépve megjelenik a profilod és a licencek statisztikái. Ha tovább görgetsz, megtalálod a legutóbbi hivatalos versenyeredményeket és egyéb szép részleteket az iRacing karriereddel kapcsolatban.

    Összehasonlíthatod magad a szolgáltatásban szereplő többi iRacerrel, és ha minden egyes licencre külön-külön rákattintasz, grafikus formában láthatod a fejlődésedet.

    Ezeken a részleteken kívül más dolgokat is találsz az applikációban. Láthatod, hogy milyen ligákban versenyzel, milyen hivatalos versenyek következnek, milyen hosted versenyek futnak, és még sok minden mást.

    Hírek, tartalom, fórumok és egyéb lehetőségek várnak rád a legördülő menüben. iRacers emlékeztetőket állíthatsz be bizonyos versenyekre vagy eseményekre.

    Testreszabhatod az élményedet is, kiválaszthatod, hogy melyik oldalra szeretnél bejelentkezni. A tagok bekapcsolhatják a push-értesítéseket is, hogy minden friss iRacing-hírről értesüljenek.

    Sajnos egy fontos funkció még nem található meg az alkalmazásban: Nem lehet jelentkezni versenyekre. Ez azért is lenne fontos funkció a jövőben, hiszen sokszor megesik az emberrel, hogy pont a versenyre ér haza, és akár már az úton be lehetne jelentkezni az adott futamra.

    Mindent egybevetve, ez egy elég fontos alkalmazás, melyet az iracing játékosok biztosan előszeretettel fognak használni.