Szerző: András Roos

  • Ricky Stenhouse Jr. szerződést hosszabbított, több évig marad a helyén

    Ricky Stenhouse Jr. többéves szerződéshosszabbítást írt alá a JTG Daugherty Racinggel, így továbbra is a 47-es Chevrolet pilótája marad.

    Örömmel jelentjük be, hogy Ricky Stenhouse Jr. visszatér a céghez” – mondta Tad Geschickter társtulajdonos. „Ricky jó munkát végzett a csapatunk számára, a Kroger Racing üzleten belüli aktivitásai során és nagyra becsült partnereink számára.”

    Tovább tanuljuk az új autót és haladunk előre. Idén már vezettünk köröket, szereztünk szakaszpontokat és közel voltunk a győzelemhez.

    Stenhouse, a kétszeres Cup Series-győztes és korábbi Év Újonca, 2020-ban csatlakozott a csapathoz, miután hét évig a Roush Fenway Racingnél versenyzett.

    „Készen állok arra, hogy folytassuk a közös fejlődésünket” – mondta Stenhouse. „Néhány pályán már tettünk néhány előrelépést ezzel az új autóval, és tudjuk, hogy másokon még van mit dolgozni.

    Várom ezt a folyamatot a JTG Daugherty Racingnél dolgozó jó csapattal. Hálás vagyok a partnereinknek, hogy lehetőséget adnak nekünk arra, hogy tovább javítsuk a programunkat. Nagyon elégedett vagyok az első három évvel itt a JTG Daugherty Racingnél.

    Stenhouse a 24. helyen áll a NASCAR Cup Series pontversenyében, öt top 5-ös helyezéssel a háta mögött.

    Stenhouse 16 versenyen keresztül új csúcsot állított fel a top 10-es helyezések számának tekintetében a 47-es rajtszámú csapattal. Legjobb helyezése egy második hely volt a Dover Motor Speedwayen.

  • A 60-as Acuráé a DPi pole Watkins Glenben, szenved a Corvette

    Tom Blomqvist révén a Meyer Shank Racing 60-as rajtszámú Acurája szerezte meg a pole-t a Watkins Gleni 6 óráson, a 10-es WTR-t megelőzve.

    Sokáig Filipe Albuquerque vezette az edzést a WTR Acurával, hiszen több nagyágyú is az utolsó 15 percre hagyta a gyorskörét.

    Így Tom Blomqvist, Kamui Kobayashi és Sebastien Bourdais is csak a végén lépett pályára. Blomqvist azonban egyből robbantott, és négy századdal, 1:29.698-as idővel megdöntötte Albuquerque idejét.

    Sőt ezután még tovább tudott javulni, és végül 1:29.580-al szerezte meg a pole-t riválisa előtt.

    A Cadillacek ehhez képest csak kapkodták a fejüket, bár Bourdais 1 perc 30,048 másodperces idővel pár tizeddel megelőzte a Chip Ganassi Racing csapattársát, Earl Bamber-t.

    Pla 0,920 másodperccel maradt le az első helyről az Action Express Racing Whelen Engineering Cadillacjével, de így is fél másodperccel megelőzte Tristan Vautier-t a JDC Miller MotorSports autójával. Kamui Kobayashi és az Ally 48-as csapatának Cadillac-je végig fékproblémával küzdött, így ők zárták a kategóriát a listán.

    Az LMP2-ben idén már nem először a PR1 Mathiasen Motorsports szerezte meg a pole-t a Watkins Gleni 6 órásra. A csata viszont óriási volt, hiszen a 11-es testvérautó mindössze 1 ezreddel kapott ki az 52-es rajtszámú géptől.

    Mögöttük aztán jött az üresség, hiszen a 20-as High Class Racing csapat már másfél másodperccel lemaradva követi a kettőst. Nagy csalódást okozott a Juan Pablo Montoya fémjelezte Dragonspeed, mely csak a kategória utolsó előtti helyére kvalifikálta magát.

    Az LMP3-as osztályban a FastMD Racing indulhat majd a Watkins Gleni 6 órás első helyéről, megelőzve a MLT Motorsports csapatát, és a CORE Autosportot.

    Connor De Phillippi
    Connor De Phillippi BMW M Team RLL Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Szoros csata a GTD Pro első helyéért Watkins Glenben

    A 23 GT3-autóból mindössze 21 ment ki a pályára a kvalifikáción, köszönhetően annak, hogy a Hardpoint és a Gradient csapatoknak újra kellett építeniük a Porsche-t, illetve az Acurát a reggeli FP2-es baleset után.

    Connor De Phillippi a Rahal Letterman Lanigan Racing gyári BMW M4-esével az első körén szenzációs 1 perc 44,755 másodpercet teljesített, és ezzel a GTD Pro élére állt, mindössze 0,048 másodperccel megelőzve Ross Gunn Aston Martinját.

    De Phillippi úgy döntött, hogy ennél jobbat nem tud, és remélte, hogy senki más sem tud, ezért a boxba állt. Gunnnak sem volt több tölténye, így maradt a második. Mögülük indul majd a Risi Competizione Ferrarija.

    A GTD kategóriában a Team Korthoff Motorsports Mercedes AMG GT3 nyert 1:45.077-es idővel, ami a GTD Pro kategóriában a harmadik helyre lett volna elég. Mellőlük a VasserSullivan Lexuas várhatja majd a Watkins Gleni 6 órás rajtját, megelőzve a Turner Motorsport BMW-jét.

    Watkins Glen 6 órás időmérő végeredmény

  • Az IMSA próbálja magyarázni a bizonyítványát

    Az IMSA technikai igazgatója, Matt Kurdock megerősítette, hogy a DPi osztályban pályaspecifikus BoP-t használnak.

    A DPi osztályban a minimális súlykorrekciók sorozatát léptette életbe az utóbbi versenyeken az IMSA. Ez nyugtalanította, és felháborodást keltett több versenyző körében is..

    A szankciós testület technikai igazgatója, Matt Kurdock ugyanakkor megerősítette, hogy pontosan az Acura és a Cadillac kérésére egyfajta pályaspecifikus Balance of Performance-t alkalmaztak.

    Kurdock szerint a cél az, hogy „proaktívan” igazodjanak az egyes pályákon tapasztalható „előre jelzett teljesítményhez”, így kiegyenlítve a két márka közötti különbségeket.

    A Dallara alvázú Cadillacek általában a Long Beach-i és a detroiti utcai pályákon jeleskedtek, ami megmagyarázza az Acurának mindkét versenyen adott 10 kg-os súlycsökkentést, és a Cadillac 15 kg-os súlynövekedését Belle Isle-ben.

    Ugyanígy a Cadillac is 10 kg súlycsökkentést kapott Mid-Ohio-ban, amely pályán korábban az Acura dominált.

    Elég hosszú ideje futtatjuk ezeket az autókat, és van egy tisztességes jegyzetfüzetünk arról, hogy az egyes autók hol jeleskednek, és hol gyengélkednek” – mondta Kurdock a Sportscar365-nek.

    „A 2022-es évadra készülve kaptunk némi visszajelzést az Acurától és a Cadillactől is, hogy az IMSA hajlandó lenne-e megfontolni a pályaspecifikus BoP bevezetését.”

    Kurdock elmondta, hogy az IMSA technikai bizottságának reményei szerint a BoP az év hátralévő részében inkább „stabilizálódik”, és nem feltétlenül az egyes pályákhoz igazodik majd.

    Ahogy Watkins Glenbe megyünk, nyilvánvalóan ez egy olyan pálya volt, ahol a Mazda elég jól szerepelt” – mondta. „A Mazda [már] nincs velünk, és láthattátok, hogy lényegében ugyanazokhoz a súlyokhoz tértünk vissza, mint tavaly.

    Az IMSA azt reméli, hogy túl vagyunk azokon a helyszíneken, ahol ennyire nagy különbség van az autók között, így reméljük, hogy stabilabb BoP-t láthatunk ezeken az autókon az év hátralévő részében.

  • Nikita Mazepin nem kér Amerikából és az IndyCar-ból

    Nikita Mazepin ragaszkodik ahhoz, hogy a közeljövőben vissza fog térni a Forma-1-be, éppen ezért elzárkózik az IndyCar-tól.

    Bár a Haas F1-es csapatától az ukrajnai konfliktus és az abból fakadó nyugati szankciók miatt kirúgták, a 23 éves versenyző ragaszkodik ahhoz, hamarosan visszatér a száguldó cirkuszba.

    Bízom benne, hogy a jövőben lehetséges lesz a visszatérés” – erősítette meg Mazepin a Sport-Express című orosz napilapnak.

    Ezért ugyanolyan súlyban vagyok, és jó fizikai állapotban tartottam magam, így ha egy ilyen kihívás adódik, akkor képes leszek kihasználni azt.

    Érdekességként tisztázta, hogy bár a Haas kiszorította magát és édesapja cégét, az Uralkalit is az amerikai csapatból, valójában nem tiltotta el a Forma-1.

    Szeretném megjegyezni, hogy az FIA bizonyos feltételek mellett engedélyezi számomra az indulást” – árulta el Mazepin.

    A sportnak egyesítenie kell az embereket, és a különböző országok sportolóinak képesnek kell lenniük arra, hogy a legjobbakkal versenyezzenek. Engem mindig is az az elv vezérelt, hogy amikor felveszed a sisakot, nincs bőrszíned, vagy nem tartozol egy adott államhoz.

    Ami a pletykákat illeti, hogy esetleg fontolgatja, hogy az IndyCarban térne vissza a versenyzéshez, Mazepin egyértelműen nemleges választ adott.

    Nem érdekel az IndyCar” – jelentette ki határozottan Mazepin. „Természetesen nem tudom megmondani, mi lesz holnap, de egész életemben a Forma-1-be akartam kerülni.

    Eljutottam oda, de ahogy mondani szokták, az étvágyat az evés hozza meg, és nincsenek kétségeim afelől, hogy mire lennék képes egy versenyképes autóban.

  • NASCAR Nashville, Watkinsi 6 órás – íme a hétvégi közvetítések listája

    Egy hét szünet után visszatér a NASCAR, az IMSA pedig az Endurance kupa 3. fordulójához érkezik Watkins Glenben.

    NASCAR

    A NASCAR teljes palettája fel lesz vonultatva Nashville-ben, a zene városában, hiszen a Cup Series mellett az Xfinity Series, és a Truck Series is versenyt rendez a Nashville Superspeedwayen.

    Daniel Suarez érkezik a legnagyobb lendülettel az eseményre, hiszen két héttel ezelőtt Sonomában megszerezte élete első győzelmét.

    A pályán ez lesz a második NASCAR Cup Series futam. 2021-ben Kyle Larson nyert, ezzel befejezve három futamos győzelmi szériáját.

    Larson most teljesen más szituációban van, hiszen 4 futamot kell teljesítenie majd crew chiefje nélkül, és az utóbbi két év egyik legnagyobb formahanyatlásában van.

    A mezőnyben jelenleg két futamgyőztes van, és olyan versenyzőknek nincs győzelme még mint Ryan Blaney, Martin Truex Jr., vagy Kevin Harvick. Erről bővebben a podcastunkban is beszélgettünk.

    IMSA

    Harmadik fordulójához érkezik az IMSA Michelin Endurance kupája. A versenyre természetesen olyan csapatok is érkeznek, akik nem teljesítenek teljes szezont a szériában, így például a 48-as Ally Motorsport Cadillac is visszatér Jimmie Johnsonnal a fedélzeten.

    A Watkins Gleni 6 órás gazdag történelemmel rendelkezik, és általában a versenyzők egyik kedvenc eseménye a naptárban a pálya izgalmas vonalvezetése miatt.

    A DPi bajnokságot jelenleg két Acura uralja. A Meyer Shank Racing 60-as autója az első, a Wayne Taylor Racing 10-es autója a második. Az LMP2-es osztályban a Juan Pablo Montoya fémjelezte Dragonspeed uralja a mezőnyt.

    A GTD Pro kategóriában a Porsche vezet azelőtt a Corvette előtt, amely visszavágásra készül a Le Mans-i csalódás után.

    Természetesen a Watkins Gleni 6 órás versenyen az összes kategória képviselteti majd magát (DPi, LMP2, LMP3, GTD Pro, GTD).

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Június 24., péntek

    14:00 — Mazda MX-5 Cup IDŐMÉRŐ
    14:45 — Porsche Carrera Cup IDŐMÉRŐ
    15:30 — Lamborghini Trofeo IDŐMÉRŐ, 1. VERSENY
    15:50 — Lamborghini Trofeo IDŐMÉRŐ, 2. VERSENY
    16:05 — Michelin Pilot Challenge Edzés
    18:20 — Mazda MX-5 Cup, 1. VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    19:25 — Porsche Carrera Cup, 1. VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    20:25 — Lamborghini Trofeo, 1. VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    21:35 — Michelin Pilot Challenge IDŐMÉRŐ
    22:00 — NASCAR Truck Series Edzés
    22:30 — NASCAR Truck Series IDŐMÉRŐ
    22:30 — IMSA WeatherTech SportsCar Championship Edzés
    23:35 — NASCAR Xfinity Series Edzés

    Június 25., szombat

    00:30 — NASCAR Cup Series Edzés
    02:00 — NASCAR Truck Series VERSENY (150 kör)
    14:00 — IMSA WeatherTech SportsCar Championship Edzés
    16:00 — Mazda MX-5 Cup, 2. VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    17:05 — Porsche Carrera Cup, 2. VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    18:00 — NASCAR Xfinity Series IDŐMÉRŐ
    18:10 — Lamborghini Trofeo, 2. VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    19:00 — NASCAR Cup Series IDŐMÉRŐ
    19:20 — IMSA WeatherTech SportsCar Championship IDŐMÉRŐ (IMSA TV – INGYENES)
    21:30 — NASCAR Xfinity Series VERSENY (188 kör)
    21:45 — Michelin Pilot Challenge VERSENY (IMSA TV – INGYENES)

    Június 26., vasárnap

    14:00 — IMSA WeatherTech SportsCar Championship Bemelegítő Edzés
    16:40 — Watkins Gleni 6 órás (IMSA TV – INGYENES)
    21:00 — NASCAR Cup Series VERSENY (300 kör) (ARENA4 TV, ARENA4+)

  • Megmentette az életét a kórház, DeFrancesco ezért adományokat gyűjt

    Devlin DeFrancesco pénzgyűjtési kampányt indított a torontói Sunnybrook Egészségtudományi Központ számára, amely megmentette az életét.

    Az Andretti Autosport 22 éves újonca, DeFrancesco 15 héttel korábban született, kevesebb mint egy kilogrammal, így élete első négy hónapját inkubátorban töltötte a Sunnybrookban, miközben elkerülhetetlenül számos egészségügyi komplikációval kellett megküzdenie.

    Ha nem a Sunnybrookban lettem volna, valószínűleg nem éltem volna túl” – mondta DeFrancesco. „A családom és én örökké hálásak leszünk a Sunnybrook központnak, mert az életem további része nem lett volna lehetséges nélkülük.”

    Most ő és a DeFrancesco család elindította a Racing for the Tiniest Babies (Versenyzés a legkisebb babákért) kezdeményezést, hogy pénzt gyűjtsenek a Sunnybrook DAN Women & Babies programja számára, és ígéretet tettek arra, hogy minden támogatható adományt 250 000 dollárig kiegészítenek.

    A program évente több ezer családot és koraszülött csecsemőt támogat Ontario tartományban.

    A Sunnybrookban évente több mint 4000 csecsemő születik a tartomány minden részéről, köztük számos nagy kockázatú szülés, koraszülött és beteg csecsemő, valamint „mikro-koraszülött”.

    A koraszülések megelőzésén és a koraszülöttek gondozásán át a többszörös szülés összetettségének megértéséig fáradhatatlanul dolgozunk azon, hogy világelső ellátást nyújtsunk a családoknak” – mondta Dr. Eugene Ng, a DAN Women & Babies Program újszülött- és fejlődési gyermekgyógyászatának vezetője.

    Devlin csak egy a program végzőseinek ezernyi példája közül, akik nagy dolgok felé haladnak, és mi nem is lehetnénk büszkébbek.

    DeFrancesco kampánya, amely a #BornFast hashtag-et viseli, segít a kórház legveszélyeztetettebb betegeinek túlélésében és boldogulásában, miközben személyre szabott ellátást nyújt a nagy kockázatú terhességben szenvedő nőknek.

  • Rosenqvist hosszabbított a McLarennel! Hol fog indulni? A fene se tudja!

    A McLaren bejelentette, hogy szerződést hosszbbítottak Félix Rosenqvisttel. Az viszont nem derült ki, hol fog indulni a színeikben.

    Rosenqvist jövőjét a csapatnál találgatások övezték, miután Alexander Rossi az Arrow McLaren SP-hez szerződött Pato O’Ward partnereként, bár az IndyCar-csapat jelenleg egy harmadik autóval is tervez a 2023-as szezonra.

    A McLaren a következő szezonra tovább bővíti versenyportfólióját, hiszen a 2022-23-as szezonra átveszi a Mercedes Formula E csapatát.

    A csapat csütörtökön jelentette be, hogy hosszú távú hajtáslánc-szerződést kötött a Nissannal, de azt nem árulta el, hogy mely versenyzők fogják képviselni a csapatot.

    Természetesen így nyílt a kapu Rosenqvist előtt, aki korábban már versenyzett a szériában.

    Nagyon örülök, hogy 2023-ra és azután is a McLarennél maradok” – mondta Rosenqvist.

    Azzal, hogy a csapat a következő szezonban a Formula E-re is terjeszkedik, ez további lehetőségeket biztosít számomra mind az Egyesült Államokban, mind Európában, és alig várom, hogy a következő hetekben bejelenthessem a terveimet.

    Nagyon jól éreztem magam az IndyCarban az Arrow McLaren SP csapatnál, és volt néhány nagyszerű pillanatunk együtt, többek között az idei év elején Texasban megszereztem a pole pozíciót, és az Indy 500-on a 4. helyen értem be.

    Rosenqvist jelenleg a nyolcadik helyen áll az IndyCar tabellán, 90 pontra lemaradva a pontversenyt vezető honfitársától, Marcus Ericssontól.

    Miután két szezon után elhagyta a Formula E-t, Rosenqvist két szezonra csatlakozott a Chip Ganassi Racinghez, és 2020-ban győzelmet aratott Road Americában a leendő csapattársa, O’Ward előtt.

    O’Ward persze kardoskodik Rosenqvist mellett, mondván soha nem volt még ilyen jó csapattársa.

    Nagyon örülök, hogy folytatjuk a kapcsolatunkat Félixszel” – mondta Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója. „Ő egy fantasztikus versenyző, akinek rengeteg tapasztalata van a legkülönbözőbb típusú versenyautókban.

    Mivel mindkét kategóriában bizonyítottan futamgyőztes, fontos volt számunkra, hogy a tehetségét a McLaren Racing családon belül biztosítsuk, miközben a 2023-as terveink véglegesítésén dolgozunk.

  • A Corvette nagy visszavágásra készül a Le Mans-i csalódás után

    A Corvette fantasztikusan ment Le Mans-ban, és nagyrészt részében uralta a versenyt. Végül egyik autójuk sem tudta valóra váltani az álmot.

    A Garcia, Jordan Taylor és Nicky Catsburg által vezetett 63-as autó a verseny korai szakaszában mechnaikai problémába ütközött.

    Majd 6 órával a vége előtt a testvérautót egy LMP2 ütötte ki az első helyről.

    Garcia reméli, hogy a Corvette megbosszulhatja a fájdalmas Le Mans-i vereséget a 2022-es IMSA naptárban szereplő Michelin Endurance Cup harmadik fordulóján, a Watkins Gleni 6 óráson.

    Nyilvánvalóan sokkoló volt” – mondta Garcia a Corvette Le Mans-i kettős kieséséről. „Régen volt már, hogy egy ilyen nagy versenyen, mint ez, kiálltunk. Le Mans mindig kemény mindenki számára, de nem számítottam arra, hogy ez lesz a vége.

    Egyrészt csalódás, másrészt viszont elégedett voltam a teljesítményünkkel. Sajnos a testvérautónak is ki kellett állnia. Itt az ideje, hogy visszavágjunk.

    Bár Garcia óvatosan fogalmaz a Corvette esélyeivel kapcsolatban, azért magabiztosan érkezik Watkins Glenbe.

    Nem tudjuk, hol állunk a többiekkel szemben. Visszatekintve más versenyekre, versenyképesek voltunk, szóval remélem, hogy minden marad a régiben, és képesek leszünk harcolni a győzelemért.

    A Corvette – Garcia és Jordan Taylor révén – tavaly megnyerte a Watkins Gleni 6 órás versenyt szoros csatában a BMW és a Porsche előtt.

    Taylor különleges emlékeket őriz a tavalyi versenyről, hiszen ekkor szerezte meg élete első győzelmét Watkins Glenben.

    A tavalyi futam megnyerése nagy dolog volt” – mondta Taylor. „Mindig is rajta volt apám [Wayne Taylor] bakancslistáján, hogy versenyzőként milyen versenyeket kell megnyernem.

    Azt hiszem, ez volt az egyetlen hosszútávú verseny, amit még nem nyert meg. Megnyerte Daytonát, Sebringet, Petit Le Mans-t és Le Mans-t, szóval a híres Hat Órást mindig is emlegette.

    Nagyon különleges volt, és reméljük idén meg tudjuk majd ismételni a győzelmet.

  • A Forma-1 nézettsége vitte a prímet az USA-ban

    Megérkeztek az amerikai nézettségi adatok, a Forma-1 pedig örülhetett, hiszen mérsékelt növekedést mutatott a nézettsége Bakuhoz képest.

    Múlt hétvégén kiéhezve ültek le a Forma-1-es közvetítés elé az amerikai motorsport rajongók, hiszen sem az IMSA Sportautó bajnokság, sem a NASCAR Cup Series, sem az IndyCar nem rendezett futamot.

    Így a Forma-1 volt az egyetlen premier kategóriás verseny, amelyet amerikai televízió közvetített.

    Az F1 Kanadai Nagydíját vasárnap élőben közvetítette az ABC, és a Racer információi szerint 0,78-as Nielsen nézettséget és 1,380 millió nézőt ért el.

    Ez szerény javulást jelentett a 0,60/1,056 millió nézőhöz képest, amely tavaly ezen a hétvégén a Francia GP-t nézte az ESPN-en.

    Az idei átlag azonban tartalmazza a verseny előtti 90 perces felvezető műsort is. Maga a verseny közvetítése átlagosan 1,7 millió nézőt hozott, ami az ABC/ESPN szerint a legnagyobb nézettséget jelenti a kanadai GP-k történetében, és felülmúlja a FOX-on 2007-ben látott 1,5 milliós eddigi rekord nézettséget ugyanezen a versenyen.

    Kilenc futam alatt az ESPN/ABC átlagosan 1,3 millióan nézték az F1-et ebben a szezonban, ami 39 százalékos növekedést jelent a 2021-es év első kilenc futamához képest (950 ezer).

    A Camping World Truck Series volt az egyetlen nemzeti NASCAR-osztály, amely a múlt hétvégén futott versenyt szombat este Knoxville-ben. Az FS1 közvetítése 0,39/625 ezres átlagot hozott, ami elmaradt az előző szombati 0,44/777 ezres sonomai eredménytől.

  • Jimmie Johnson cáfolja, hogy 2023-ban csak az oválokon indulna

    Jelenleg a 2022-es IndyCar-szezon közepén járunk, és Jimmie Johnson egyetlen jó eredményét egy oválon, Texasban érte el, amikor 6. lett.

    Azonban felröppentek olyan pletykák, amelyek szerint visszatérhet a részmunkaidős menetrendhez. Azzal a különbséggel, hogy most csak az ovál futamokon indulna. Ez szöges ellentétben állt a tavalyi évvel, amikor csak az utcai futamokon indult.

    A versenyző azonban ragaszkodott ahhoz, hogy egyelőre még nincsenek tervek az asztalon. A NASCAR Cup Series hétszeres bajnoka szerint még nem folytak megbeszélések.

    Igaz, mivel az IndyCar még a szezon közepén jár, van ideje elgondolkodni a jövőjén. Jimmie Johnson egyelőre egyszerűen csak a szezon hátralévő részére szeretne koncentrálni.

    Mint már említettük, ebben a szezonban gyakran küszködött, alig tudott a Top 20-ba kerülni. A Texas Motor Speedwayen azonban karrierje legjobb 6. helyét szerezte meg.

    A NASCAR-veterán azonban tudja, hogy mélyre kell ásnia ahhoz, hogy meggyőzze a Chip Ganassi Racinget, hogy szerződést adjanak neki.

    Amikor Johnsont arról kérdezték, gondolkozott-e csak ovál programon, ezt válaszolta: „Ez nem szerepelt semmilyen megbeszélésemben vagy gondolatmenetemben.

    Az interjúban Johnson azt is kifejtette, hogy mindenképpen szeretne elindulni a Le Mans-i 24 órás versenyen, ahol a Hendrick Motorsports színeiben állhatna rajthoz.

    Ennek a lefixálására azonban várnia kell még, hiszen amíg nem jelenik meg a 2023-as versenynaptár, addig nem tud leszerződni a Hendrick Motorsports-al a Le Mans-i 24 órásra.