Szerző: András Roos

Delma Cowart volt a NASCAR garázsának legszínesebb figurája, és bár soha nem az eredményeiről volt híres, mindenki imádta őt.

Delma Cowartról nem sokan tudnak a NASCAR fiatalabb nézői közül, de az idősebb, régebbi rajongók biztosan ismerik a nevét.

Ő a széria történetének egyik leguniverzálisabban szeretett személyisége, nem véletlenül az volt a beceneve, hogy „A versenyzés bohóc hercege”.

Az a történet pedig, hogy miként került a NASCAR színterére, még viccesebb.

Sok versenyző azt mondja, hogy a sportág szeretete miatt van itt, sokan a családi hagyományok miatt, de ő egy teljesen más indok miatt választotta ezt a karriert.

„Az az igazság, hogy az összes barátom ment Daytonába egy nagy buliba, de ahhoz, hogy beengedjenek, versenyzőnek kellett lenned. Úgyhogy vettem egy autót és neveztem” – mondta szokásos stílusában Cowart.

Delma egyik első megmozdulása azonban majdnem halálos balesetbe torkollt, amikor telibe találta az 1979-es Daytonai Sportsman versenyen Joe Frasson autóját, akinek azonnal berobbant a benzintankja. Sajnos egy másik versenyző meghalt a balesetben, de szerencsére Cowart és Frasson túlélte az esetet.

A népszerű sofőr szerencsére nem inogott meg ettől a balesettől, és még inkább nagyobb akaraterővel próbálta életben tartani NASCAR karrierjét, ami miatt folyamatosan furcsábbnál furcsább munkákat vállalt el.

Ennek köszönhetően egy idő után elég pénze lett ahhoz, hogy fellépjen a NASCAR Cup Seriesbe.

Fontos volt a NASCAR Cup Series karrier, de a parti fontosabb

Cowart az 1981-es Atlantai versenyen mutatkozott be a NASCAR Cup Seriesben, és ekkor érte el legjobb eredményét is, amikor 18. lett az Atlanta Motor Speedwayen.

1982-ben megpróbálta kvalifikálni magát a Daytona 500-ra – sikerült is neki – és ekkor döntötte el, hogy karrierje nagy részében ő csak a Superspeedway pályákon szeretne majd versenyezni.

Cowart az egyik évben úgy tudott elindulni a Daytona 500-on, és épített Junior Johnson egyik szakemberének egy medencét, aki cserébe épített neki egy motort.

„Manapság nagyon máshogy mennek a dolgok, de akkoriban minden csapat magának építette a motorokat, így csak akkor tudtál versenyezni, ha a megfelelő embereket ismerted” – magyarázta évekkel később Cowart.

A versenyzés bohóc hercege 16-szor próbálta meg kvalifikálni magát a Daytona 500-ra, de csak négyszer sikerült neki véghez vinnie ezt a tettet, de abban biztosak lehetünk, hogy 16-szor óriásit bulizott NASCAR-os barátaival, és isten igazából nem is nagyon érdekelte, hogy sikerül-e bekerülnie a versenyre, vagy sem.

A 80-as években óriási személyiségek versenyeztek a szériában, amely képbe tökéletesen beleillet a partiarcnak számító versenyző.

„Az első évben kibéreltünk egy egész éttermet, és meghívtuk az összes csapatot. Szereztünk zenekart, igaz nekem kellett zongoráznom, mert nem volt elég pénzünk a zongoristára” – mesélte Cowart.

„A bulinak valamikor reggel 5-kor lett vége, és nekem kellett elfuvaroznom az egyik csapattagot. Az egyik szponzoromnak a Caddilacjével mentünk, de mindketten félkómásak voltunk. És természetesen megállított minket a rendőr, mert túl gyorsan hajtottam.”

„Elkezdtünk beszélgetni a versenyről és szerencsémre egy enyhe pénzbüntetéssel elengedett. A csapatom egyik új tagja be volt pánikolva, hogy le fognak csukni, de aztán a csapatfőnököm egyből tudta, hogy ki fogom tudni dumálni magam a dologból.”

A NASCAR változik, és a karakterek elkezdenek kihalni

1992-ben Cowartnak sikerült bekerülnie a Daytona 500-ra, miután a kvalifikációs versenyen annyian kiestek előle, hogy begurult a 13. helyen és bejutott az év legfontosabb eseményére.

„Amikor bejutottunk a versenyre elmentem és felfogadtam egy csapatorvost. Úgy gondoltam, hogy szükségünk van egy csapatorvosra. Úgy gondoltam, hogy szükségünk van rá a fizikai követelmények miatt. Mire specializálódott az orvos? Állatorvos, mert a legénységünkben csak nagykutyák vannak!” – nyilatkozta Cowart.

Legendás buli következett egy Daytona környéki szállodában. „Azt hiszem, vasárnapig, a verseny napjáig nem is jelent meg újra a pályán” – emlékezett vissza rá az 1973-as NASCAR bajnok, Benny Parsons.

Ahogy a sportág óriási növekedésnek indult a 90-es években, az olyan kis csapatok, mint amilyen Delma Coewart csapata is volt, nem tudta tartani a lépést az óriási büdzsével rendelkező istállókkal, és 1993-tól kezdődően egyetlen versenyre sem tudta magát kvalifikálni 1998-as visszavonulásáig.

Persze, ahogy már korábban is leírtuk, nála az sosem volt lényeg, hogy bejusson az 500-ra, hanem csak egy jót akart bulizni.

Például 1996-ban egyetlen gyakorlókört sem tudott megtenni, hiszen egyszerűen nem tudott átmenni az autója a technikai ellenőrzésen.

Végül néhány másodperccel az időlimit lejárta előtt ki tudták gurítani az autót a boxutcába, és részt tudott venni az időmérőn (ha nem ért volna ki, akkor csomagolhattak volna, és mehettek volna haza).

„Imádnám ha egyszer nyerni tudnék. De ehhez mind a 39 előttem lévő autónak ki kéne esnie” – mondta viccesen Cowart.

„Ha megnyerném a Daytona 500-at, akkor először elmennék Disneylandbe, aztán összecsomagolnék, elköszönnék a családomtól, és a barátaimtól, és Jamaicába költöznék, mert ott mindig jó idő van.”

Cowart utolsó versenye

A legendás karakter utolsó próbálkozása 1997-ben az All-Star versenyen volt. Minden csapatot meginvitáltak, hogy a meghívott versenyzők mellé feltöltsék a mezőnyt.

„Mindent tökéletesen csináltunk. Még időben is érkeztünk, ami nálam elég nagy szó. Kimentem a pályára, és felrobbant a motor. Volt egy tartalékmotorom amit évekkel ezelőtt Rusty Wallace-tól vettem, és teljesen más specifikációjú volt mint ami elromlott.”

„A srácok egész álló nap dolgoztak, és végül akkor tudtam beindítani, amikor a pályán már indult volna a verseny. Kimentem a pályára, mentem öt kört de annyira lassúak voltunk, hogy kiintettek minket.”

„Tudtuk, hogy nem lesz sok esélyünk, de ha már ennyit dolgoztak a srácok, akkor nem engedhettem meg magamnak, hogy ne menjek pár kört.”

Delma 1998-ban vonult vissza, és az utolsó beszédében hangzott el a leghíresebb mondata: „Soha nem nyertem versenyt, de mindig jót buliztam.”

Cowart 2021-ben hunyt el, 80 éves korában.