Szerző: András Roos

  • Megjöttek a nézettségi adatok, meglepő emelkedés több helyen

    A hétvége folyamán izgalmas nézettségi verseny alakult ki Amerikában, hiszen a NASCAR Atlantába, az F1 pedig Ausztriába látogatott.

    A NASCAR Cup Series atlantai futama a RACER adatai szerint átlagosan 1,51-es Nielsen nézettséget és 2,626 millió nézőt ért el a kábeles USA Networkön.

    Ez magasabb volt, mint az az 1,47/2,5 millió néző, akik tavaly ugyanezen a hétvégén a már megszűnt NBCSN csatornán nézték ezt a futamot. Az előző heti Road America-i Cup Series közvetítéshez (1,15/1,93 millió) képest is javult a nézettség.

    Az Xfinity Series azonban nem követte ezt a mintát, mivel a szombati atlantai USA-televízió átlagosan 0,51/828 000-en nézte a versenyt, szemben a tavalyi, NBCSN-en sugárzott 0,62/1,1 millióval.

    A Forma-1 folytatta a fantasztikus nézettségi számok sorozatát az ESPN2-es közvetítésével az Osztrák Nagydíjról, amely átlagosan 0,58/1,066 millió nézőt ért el, ami töredékesen magasabb a tavalyi 0,57/980 ezres átlagnál, és mindezt úgy, hogy a 2021-es futamot a sokkal több helyen elérhető ESPN-en adták.

    Ez volt az Osztrák Nagydíjak történetének eddigi legnagyobb amerikai tévés nézettsége, írja az ESPN, hozzátéve, hogy a 11 futamon keresztül elért 1,3 milliós szezonátlag 34%-kal magasabb, mint a 2021-es átlag ugyanebben az időpontban (965 ezer).

    A NASCAR és a Forma-1 részesedése a 18-49-es demóból is majdnem újra megegyezett, az atlantai cup futam átlagosan 480 ezer nézőt ért el ebben a korosztályban, az osztrák F1-es verseny pedig 472 ezret.

    A hat futamból álló Camping World SRX sorozat 4. fordulója Nashville-ből a CBS-en 0,63/981,000-es átlagot hozott, ami töredékesen meghaladta az előző heti 0,61/975K-t, de az első három SRX-versenyhez hasonlóan ez is elmaradt az ezen a hétvégén rendezett tavalyi SRX-futamtól (0,74/1,28m).

    A NASCAR Camping World Truck Series szombaton történelme során először látogatott Mid-Ohio-ba, és átlagosan 0,36/627 000 nézőt hozott az FS1-en, ami szinte semmiben sem változott a Truck legutóbbi szombati, Knoxville-i futamához képest (0,39/625 000).

  • VIDEÓ: Lenyűgözte a McLarent Colton Herta első tesztje

    A McLarent „teljesen lenyűgözte” Colton Herta tesztelési teljesítménye a 2021-es autóval Portimaóban a csapatfőnök, Andreas Seidl szerint.

    Herta a McLaren egy korábbi autóját vezette a portugáliai Portimao-ban – ugyanúgy, ahogy Pato O’Ward 2021 végén Abu-Dhabi-ban.

    Herta a két nap alatt összesen 162 kört tett meg, és Seidl szerint az IndyCar-pilóta erőnléte segített neki abban, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a tesztből.

    Természetesen, amikor ezt a két tesztnapot csináljuk, különböző céljaink vannak” – mondta Seidl. „Elsősorban az, hogy Coltonnak esélyt adjunk arra, hogy hozzászokjon az autóhoz, de aztán a hangsúly a különböző vezetési technikák kidolgozására helyeződött át.

    Például hozzászokni egy Forma-1-es versenyhétvége különböző működési szempontjaihoz – mint például a különböző gumikeverékek összehasonlítása, a különböző üzemanyag-fogyasztások tesztelése, a kvalifikációs körök, a versenyszimulációhoz hasonló etapok -, és azt kell mondanom, hogy a csapatra nagy hatással volt, ahogy Colton kezelte ezeket a kihívásokat a profi hozzáállásával.

    „Azt is jó volt látni, hogy a fizikai felkészültsége lehetővé tette számára, hogy a két nap során végig kitartson, tudván, hogy ez milyen kihívás lehet egy Forma-1-es autóval egy olyan pályán, mint Portimao.”

    Mivel a McLaren még nem döntötte el, hogy ki fog vezetni náluk a kötelező FP1-es újonc edzéseken, Seidl szerint a csapat a 2021-es Portugál Nagydíjon Portimaóban a McLaren versenyzőinek tempójával összehasonlítva próbálja majd megérteni Herta teljesítményét.

    Nyilvánvalóan nagyon nehéz összehasonlítani, mert a körülmények teljesen mások – más gumikat is használunk a Pirellitől, de természetesen a következő napokban a csapat részletesen megvizsgálja az adatokat, hogy kapjunk egy első képet Colton produkciójáról.

    Ez is része lesz az értékelésünknek, hogy melyek lehetnek a következő lehetséges lépések. Mint tudják, a szabályok értelmében idén kétszer kell egy Forma-1-es újoncot az autóba ültetnünk egy az FP1-en.

    Úgy tervezzük, hogy ezt valamikor nyári szünet után tesszük majd meg, szóval még van időnk eldönteni, hogy ezt mikor is tesszük meg ténylegesen, és kit ültetünk az autóba.

  • Grosjean elmondta, miért nehéz az IndyCar-ból a Forma-1-be igazolni

    Romain Grosjean 181-szer állt rajthoz a Forma-1-ben, és már az IndyCar-ban is a második évét húzza, így tudja, mi kell mindkét szériához.

    Amikor az Autoweek magazin az F1 és az IndyCar közötti különbségekről kérdezte Romain Grosjean-t, az Andretti Autosport versenyzője egy fontos dolgot emelt ki.

    A legnagyobb különbség igazából az, hogy az IndyCarban mindenkinek ugyanaz az autója van, míg a Forma-1-ben ez nem így van” – mondta Grosjean.

    Az F1 nagyon más ilyen szempontból. És aztán az IndyCarban rengeteg különböző típusú pálya van, szóval mindegyiken jónak kell lenned. Szerintem ezek jelentik a legnagyobb különbséget.

    Grosjean elismerte, hogy nehéz összehasonlítani a két szériát, de szerinte mindkettő ugyanolyan nagy kihívások elé állítja a versenyzőket.

    Nagyon más ez a széria Európából érkezve. Semmihez nem tudom hasonlítani az ovál versenyzést formaautóval. Nem is szeretem összehasonlítani a Forma-1-et és az IndyCar-t, mert mindkettő nagyon-nagyon különleges a maga szempontjából” – magyarázta Grosjean.

    „Azt hiszem, az IndyCar-pilóták számára a legnagyobb kihívást a mentalitásbeli különbség jelenti az USA és Európa között.”

    Az utóbbi 5-10 évben megannyi Forma-1-es versenyző érkezett az IndyCarba, de ez visszafelé nem így van. Ennek ellenére több jelenlegi IndyCar pilótát is hírbe hoztak a Forma-1-el.

    Őszintén szólva, néhány IndyCar-pilóta van olyan jó, mint néhány Forma-1-es pilóta” – jelentette ki Grosjean. „Azt hiszem, mindkét bajnokságban van néhány nagyon-nagyon tehetséges versenyző. Vannak olyan srácok az IndyCarban, akik határozottan ott lennének a Forma-1 élmezőnyében.

    Colton Herta most éppen a Forma-1-ben tesztel, ami nagyon király. Azt hiszem, az IndyCar-pilóták számára a legnagyobb kihívást a mentalitásbeli különbség jelenti az USA és a Európa között.

    És szerintem ez mindenképpen kihívást jelenthet. De a srácok nagyon gyorsak. Pato O’Ward nagyon gyors, Colton nagyon gyors. Tényleg jó srácok vannak ott. De úgy érzem, hogy inkább a mentalitásban van a különbség, és ez egy kicsit nagyobb kihívás lehet nekik.

  • Exkluzív interjú Sebastian Montoyával – II. rész

    Exkluzív interjú Sebastian Montoyával – II. rész

    Sebastián Montoya is ott volt a Formula Regional European Championship hungaroringi fordulóján, ahol jövőjéről kérdeztük.

    Az 500miles.hu-n megjelent interjúnk első részében Montoya inkább IMSA-s élményeiről mesélt, de természetesen nem tudtunk elmenni szó nélkül jelenlegi és jövőbeli tervei mellett sem.

    Montoya elmondta, hogy leginkább most a formaautózásra koncentrál, de természetesen nem akarja elengedni az endurance kategóriát sem. Arról is kérdeztük, melyik versenyről álmodozik, és melyik Hypercarral versenyezne szívesen.

    Kérdés: Inkább a Hypercar kategóriában nyernél vagy LMP2-ben, de vele együtt?

    Sebastián Montoya: Mindkettő, de inkább vele. Ez egy olyan különleges dolog lenne. Persze, ha versenyezhetnél Le Mans-ban és megnyerném a Hypercart, azzal is egy álmom válna valóra.

    A Porsche például jól is néz ki, ismerek pár embert a Penskétől, akik részt vettek a tervezésben, ezért jó lenne velük együtt nyerni. De inkább apámmal nyernék, az hihetetlen lenne.

    Jelenleg még nincs kapcsolatom semelyik gyártóval. Ha most kérdeznének meg a jövő évről, valószínűleg egy nemet vagy talánt kapnának.

    Ami WEC-et illeti, hihetetlen pályákon mennek az egész világon, míg az IMSA-ban inkább régebbi stílusú helyszínek vannak. Olyanok, amiken nyomni kell, de ha átléped a határt a falban kötsz ki. Nem vagyok biztos benne, melyiket választanám, de jó lenne mindkettőt kipróbálni.

    Kérdés: Melyik Hypercar tetszik a legjobban kinézetre?

    Sebastián Montoya: Még azért nem mondanám meg biztosra, mert nem láttuk rendesen a Ferrarit meg a Lamborghinit sem. Mindenesetre a Porsche érdekesnek tűnik, a Toyotát meg nem szerettem az elején, de azóta az is megtetszett.

    A Peugeot megoldása meg egyedi, egészen úgy néz ki, mint amit a gyerekkorában képzel el az ember. Hogy ez életre kelt, nagyon király, ahogy kinéz. Nem tudom persze, milyen a kezelhetősége, de a látvány nagyon ott van.

    Szóval nem tudnék dönteni, amelyik a leggyorsabb, és akik meghívnak, hogy vezessek náluk. Na az, az néz majd ki számomra a legjobban.

    Társszerző: Jámbor Máté

     

  • Marco Andretti egyre közelebb a NASCAR-os szerepléshez

    Marco Andretti, autóversenyző-legenda Mario Andretti unokája hamarosan bemutatkozhat a NASCAR Xfinity Seriesben.

    Andretti még 2021 nyarán jelentette be, hogy közel áll egy olyan megállapodás véglegesítéséhez, amelynek értelmében a NASCAR Xfinity Series-ben fog részt venni néhány versenyen.

    A pennsylvaniai Nazarethben született versenyző nem hozta nyilvánosságra, hogy melyik szervezetnél fog indulni, és a versenynaptárat sem közölte, és tavaly nyár óta csend uralkodott a sztorival kapcsolatban.

    Miközben jelenleg a Camping World SRX-ben versenyez, Andretti ismét megerősítette szándékát, miszerint szívesen indulna az Xfinity Seriesben.

    Beszélek néhány emberrel az Xfinityről” – mondta Andretti a szombati futama után. „Ha ezekkel a srácokkal együtt tudok versenyezni, talán az Xfinityben is megállom a helyem. Jó móka lenne.

    Marco Andretti karrierje során 250 IndyCar versenyen indult, azonban mindössze két győzelmet szerzett ezidő alatt, és sosem tudta eredményekre váltani a karrierje elején mutatott potenciálját.

    A legendás család sarja 2020-ban futotta utolsó szezonját, bár azóta is elindult két Indy 500-on. 2021-ben 19., 2022-ben pedig 22. lett.

    Jelenleg a Camping World SRX-ben versenyez, amely egy amerikai stock car versenysorozat, amelyet Tony Stewart, Ray Evernham, Sandy Montag és George Pyne alapított.

    A szériában leginkább legendák versenyeznek, olykor kiegészülve a jelen sztárjaival, mint pl. Hélio Castroneves, Josef Newgarden, Chase Elliott, vagy Hailie Deegan.

    Az SRX autókat teljes egészében az alapító Ray Evernham tervezte. A Fury Race Cars szolgál az autók alvázának tervezőjeként és építőjeként. Az autókban Ilmor V8 396-os motorokat használnak, amelyek elsősorban az ARCA Menards sorozatban szerepelnek.

    Ezek a gépek Amerika kevésbé ismert, short ováljain versenyeznek, mint pl. a South Boston Speedway, a Five Flags Speedway, vagy a Nashville Fairgrounds.

    A versenyzők minden forduló előtt véletlenszerű sorsolással kapják meg autójukat.

    Marco Andretti jelenleg a bajnokság második helyén áll, miután a legutóbbi két fordulón második helyezéseket tudott elérni.

  • Megkegyelmezett a NASCAR, NEM kapott büntetést Christopher Bell

    A NASCAR illetékesei nem büntették meg a Christopher Bell 20-as csapatát a boxutcában elvesztett kerék miatt.

    Christopher Bell 20-as rajtszámú Toyota Camryjének bal hátsó kereke nem sokkal azután vált le, hogy elhagyta a pit helyét egy kiállás után, 22 körrel az atlantai futam vége előtt.

    Egy kerék verseny közbeni elvesztése a NASCAR Szabálykönyv 10.5.2.6. szakasza (Nem megfelelően felszerelt gumiabroncs/kerék elvesztése vagy leválása a járműről) alapján gyakran négy futamra szóló felfüggesztést eredményezett a crew chiefek, a kerékcserélő és az emelős számára.

    Scott Miller, a NASCAR versenyügyi alelnöke azonban a SiriusXM NASCAR rádióban kedd reggeli szereplése során elmondta, hogy minden egyes elveszett kerékkel kapcsolatos esetet külön megvizsgálnak, mielőtt biztonsági szabálysértésnek minősítenék.

    Ez mindig egy nehéz döntés számunkra” – mondta Miller a SiriusXM-nek nyilatkozva. „Továbbra is egyenként vizsgáljuk ezeket az eseteket, és a kerék boxutcába gurulásának lehetséges következményeit.”

    Talán egy kicsit szerencsés volt Bell, hiszen elég gyorsan levált a gumija, így nem került a mezőny veszélybe. Ha máshogy történik, lehet, hogy máshogy döntünk.

    Szóval mindig nagyon nehéz dolgunk van, hogy kiválasszuk, mi lépi át a határt és mi nem, és még mindig dolgozunk azon, hogy egy konkrét szabályt kialakítsunk erre.

    A Joe Gibbs Racing és 23XI Racing az atlantai verseny előtt cserélte ki a boxcsapat tagjait a 20-as éa 23-as csapatnál, mindezt annak érdekében, hogy felrázzák a kémiát a két alakulat boxutcájában.

  • VIDEÓ: Íme Colton Herta első Forma-1-es tesztje a McLarennel

    Colton Herta le volt nyűgözve első Forma-1-es köreitől, melyet a McLaren Forma-1-es autójával tett meg a portugáliai Portimão-ban.

    Nagyon szórakoztató volt. Remek két nap volt. Az egész arról szólt, hogy hozzászokjak az autóhoz, amely nyilvánvalóan teljesen más, mint amit eddig vezettem” – magyarázta Herta.

    Kicsit más a vezetési stílus, de a mérnökök nagyon segítőkészek voltak abban, hogy felvegyem a sebességet.

    Bár a két nap arra szolgált, hogy Herta a saját tempójában dolgozhassa fel a az új inputokat, a lassú fejlődési ráta nem szerepelt a kaliforniai tervei között.

    Nehéz úgy beszállni egy versenyautóba, hogy nem vezetsz a lehető leggyorsabban, amilyen gyorsan csak tudsz” – mondta Herta.

    Szóval igazából ez volt a célom, amikor idejöttem, hogy akklimatizálódjak, felvegyem a sebességet, és tényleg megnézzem, mire vagyok képes a ebben az autóban.

    Gyönyörűen kezelhető volt. Délután picit finomítottunk az autón, ami ettől még jobban feküdt nekem. Jó volt látni, hogy milyenek ezek az autók, és hogy milyen fizikai különbségek vannak az IndyCarhoz képest.

    Herta azt mondja, hogy sokat tanult első F1-es kiruccanása során, és van még mit dolgoznia, amikor a következő tesztre az év későbbi szakaszában kerül sor.

    Azonnal kényelmesen éreztem magam” – tette hozzá a McLaren fiatalja. „A legnagyobb dolog egy kör összerakása volt. Úgy éreztem, hogy körülbelül a nap közepén eljutottam a határig, de ez csak a különálló kanyarok összerakása volt.

    A második nap végére elég magabiztos voltam a körök összerakásában, alacsony üzemanyagszint, magas üzemanyagszint, és minden, ami a kettő között van. És ez eltartott egy darabig.

    Fantasztikus volt. Ha problémád van egy kanyarban, akkor egy ujjmozdulattal tudod állítani az autót. Tényleg nagyon kényelmesen éreztem magam, és éreztem a határt; talán még a konzisztencián tudok majd javítani. Ennek az ideje is eljön majd, de úgy éreztem, hogy közel voltam hozzá.

  • BALHÉ Ganassiéknál, Palou aláírt a McLarenhez élő szerződése ellenére

    A Ganassi Racing bejelentette, hogy 2023-ra meghosszabbították Álex Palou szerződését – csakhogy ő erről nem is tudott.

    Érdekes estén van túl a Chip Ganassi Racing, a McLaren Racing és Álex Palou.

    A 2021-es IndyCar bajnok szerződésében ugyanis volt egy kitétel, miszerint a csapat 2023-ig meghosszabbíthatja a szerződését a versenyző beleegyezése nélkül is.

    Alex pályafutása magáért beszél” – mondta Chip Ganassi, aki a RACER-nek adott interjújában megerősítette a 2023-as felállást. „Ő már bizonyított azzal, hogy bajnok lett és a világ egyik legjobb versenyzője. Nagyon izgatottak vagyunk, hogy folytathatjuk a közös munkát.

    A csapat közleményében volt egy Palou idézet is, amit most azért nem közlünk, mert a spanyol versenyző néhány perccel később ezt írta ki twitterére:

    Nemrég értesültem a médiából, hogy ma délután a Chip Ganassi Racing a jóváhagyásom nélkül kiadott egy sajtóközleményt, amelyben bejelentette, hogy 2023-ban a CGR-nél fogok versenyezni. Még meglepőbb volt, hogy a CGR közleménye tartalmazott egy „idézetet”, amely nem tőlem származik.

    Nem én hagytam jóvá ezt a sajtóközleményt, és nem én írtam vagy hagytam jóvá ezt az idézetet. Mint arról nemrégiben tájékoztattam a CGR-t, személyes okokból kifolyólag 2022 után nem szándékozom a csapatnál folytatni a karrieremet.

    A ma esti sajnálatos eseményektől eltekintve, nagy tisztelettel tekintek a CGR csapatára, és alig várom, hogy együtt fejezzük be a szezont.

    Néhány órával később jött a bejelentés, miszerint Palou közben aláírt a McLaren programjához, bár azt még – hasonlóan Felix Rosenqvist szerződéséhez – nem jelentették be, hogy melyik szériában fog indulni.

    A McLaren közleménye így szólt: „¡Hola Alex! A McLaren Racing üdvözli az IndyCar bajnokát, Alex Palou-t a pilótafelállásában 2023-tól, mivel a csapat folytatja a tehetségek építését az összes versenysorozatában. A teljes versenyzői felállásunkat az összes versenysorozatban a hamarosan meg fogjuk megerősíteni.

    Ezt Palou is megerősítette twitterén és így reagált: „Izgatottan osztom meg veletek ezt a jóhírt, és alig várom a jövőt a McLarennél.

  • Exkluzív interjú Sebastián Montoyával – I. rész

    Sebastián Montoya sűrű időszakon van túl. Amellett, hogy állandó résztvevője Formula Regional EU sorozatnak, az IMSA-ban is indult.

    Az 500miles.hu stábja ott volt az International GT Open hungaroringi állomásán, melyen a Formula Regional European Championship mezőnye is részt vett. Ebben a mezőnyben pedig ott volt Sebastián Montoya is.

    A mindössze 17 éves Montoya ebben a szériában a 10. helyen áll 44 ponttal, a legjobb eredménye pedig egy 4. hely volt a szezonban.

    Számunkra azonban érdekesebb, hogy Montoya idén már kétszer is elindult az IMSA Sportautó bajnokság két fordulóján is, Sebringben és Watkins Glenben is, édesapjával, Juan Pablo Montoyával egy csapatban, a Dragonspeednél.

    Lássuk exkluzív interjúnkat Sebastián Montoyával.

    Kérdés: Hogy tetszett az IMSÁ-ban versenyezni két futam erejéig?

    Sebastián Montoya: Nagyon jó móka volt. Sebring egy valóra vált álom volt, nem igazán tudtam még a verseny után sem felfogni az egészet. Számomra nagyszerű volt, hogy a második helyről az élre álltam, és utána Henrik [Hedman] is nagyszerű munkát végzett a volán mögött.

    Az első körben csak arra tudtam gondolni, hogy ne ütközzek, mert egy hosszú versenyről van szó. De nagyon élveztem, gyorsak voltunk, bár a befejezés csalódást keltő volt.

    Aztán jött Watkins Glen. Az a pálya is nagyon király, sok gyors kanyarral. Kicsit olyan, mint amikoz az új F1 22-t vezeted először, és ráeszmélsz, mekkora a tempó. Na, pont olyan volt, csak élőben.

    Nagyon élvezem az ilyesmit, ez jó tapasztalat nekem és megtanulok vele bizonyos leckéket.

    Sebastián Montoya Dragonspeed
    Sebastián Montoya a Dragonspeed csapatával indult Sebringen és Watkins Glenben Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    K: Pilótaként mi a legnagyobb különbség a prototípusok és a formaautók között?

    SM: Nagyon különböző. Az LMP2-ben sokkal nagyobb a motorerő és a tapadás, de ugye teljesen fedett a pilótafülke, sosem engeded le a sisakrostélyt, amit itt mindig meg kell tenni. Van néhány fontos különbség, de mindkettő tetszik: a formaautó mozgékonyabb, de nehéz, míg a prototípusoknál egy kicsit lazábbak a dolgok.

    Sokkal később lehet fékezni, aztán máris újra a gázon vagy. A gumik mások, így sokkal agresszívabb lehet az ember. Teljesen más a kettő vezetési stílusa, de rettenetesen élvezem.

    K: Azt is megfontolnád, hogy átnyergelj teljes mértékben az endurance szakághoz?

    SM: Nem, szívem szerint örökké a formaautóknál maradnék, de legalábbis, amíg lehetőségem van rá. Persze részmunkaidőben szívesen kipróbálom magam továbbra is hosszabb versenyeken, ez nagyon érdekes számomra.

    Az a jó Daytonában és Le Mans-ban, hogy nem a csapattársad ellen kell menni, hanem vele együtt. Minél jobb a csapattársad, annál jobb lesz az autó, és ezáltal te is. teljesen más közeg, mint a formaautóknál.

    A Montoya család jól teljesít az IMSA-ban, igaz Sebringben az első helyet bukták el szomorú körülmények között
    Balról jobbra: Juan Pablo Montoya, Sebastián Montoya, Henrik Hedman Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    K: Hogyan sikerült ezt megbeszélni, amikor pont az apád csúszott ki az autóval?

    SM: Nyilván nagyon csalódott voltam, de nem tudsz sokat tenni így kívülről. Persze mindig ott van a „ha”, de ilyenkor ez téged is magával ránt, de megtörténik az ilyen. Eleinte persze dühös voltam, de ez van, ezt kell szeretni.

    Nehéz verseny volt, 49 autóval a pályán, szóval valami ilyesminek előbb-utóbb történnie kell. Egészen addig nagyon tiszta versenyünk volt, addig túléltük.

    K: Jó, hogy egy családtag is van a csapatban?

    SM: Igen, mert az apám engem tanított mindig, bármi kétségem merülne is fel, rögtön fordulhatok hozzá. Mivel ugyanazt az autót vezetjük, eléggé egyszerű megbeszélni a dolgokat. Például, ha változtatunk valamin, akkor meg tudja mondani, mi lesz a különbség, és amikor kipróbálom, akkor már tudom, mire számítsak. Ha nem azt éreztem, akkor pedig meg tudjuk beszélni a különbségeket az elvárás és a valóság között.

    Interjúnk második részét a Racingline.hu oldalon olvashatjátok el szerdán.

    Társszerző: Jámbor Máté

  • BRÉKING! Tyler Reddick a 23XI Racingnél folytatja

    Tyler Reddick 2024-től kezdve a Denny Hamlin és Michael Jordan tulajdonában álló 23XI Racingnél folytatja pályafutását.

    Reddick jelenlegi csapat a Richard Childress Racing érdekes közleményben reagált a hírre.

    Büszkék vagyunk arra, amit Tyler Reddickkel közösen elértünk. Jelenleg arra koncentrálunk, hogy 2022-ben és 2023-ban bajnokságot nyerjünk együtt. Hozzá kell tennünk, hogy ennek a bejelentésnek az időpontja nem is lehetett volna rosszabb.

    Jordan Bianchi NASCAR újságíró szerint a 23XI nem részletezte, hogy felvesz-e egy harmadik teljes munkaidős csapatot, vagy hogy Reddick az egyik jelenlegi versenyzőt vált-e majd a csapatnál, csak azt, hogy Reddick csatlakozik a szervezethez.

    Így Bubba Wallace és Kurt Busch sorsa kérdőjeles.

    „Tyler az egyik legkeresettebb fiatal versenyző, és minden idei versenyen versenyképes volt”mondta Denny Hamlin, a csapat társtulajdonosa. „A pályán végzett munkája önmagáért beszél, és fantasztikusan fogja kiegészíteni a csapatunkat 2024-ben.”

    „A csapat az első versenyünk óta sokat fejlődött, és Tyler szerződtetése egy nagyszerű következő lépés számunkra, hogy az elkövetkező években is versenyképesek maradjunk.”

    Bár a bejelentési időpontja a 23XI elnöke szerint is picit furcsa, de nem különösebben aggasztja ez a csapatot.

    Egy versenyző bejelentése több mint egy évvel azelőtt, hogy a 23XI-vel versenyezne, egy kicsit példátlan, de Tyler volt az a versenyző, akit szerettünk volna, és nem akartuk elszalasztani a lehetőséget, hogy a csapatunkhoz hozzuk” – mondta Steve Lauletta, a 23XI csapat elnöke.

    Tyler Reddick idén többször is harcolt az első helyért, és végül 2 fordulóval ezelőtt Road Americán szerezte meg élete első győzelmét.

    Nagyon örülök, hogy csatlakozhatok ehhez a csapathoz, és alig várom, hogy hogyan tudok hozzájárulni a csapat fejlődéséhez” – mondta Tyler Reddick.

    A 23XI az alatt a kevesebb, mint két teljes szezon alatt, amit a garázsban töltöttek, rengeteg mindent elért, és alig várom, hogy részese legyek ennek a további sikernek. Addig is a jelenlegi csapatomra, a futamgyőzelmekre és a versenyképességre koncentrálok.