Szerző: András Roos

  • Újabb Xfinity sztár mutatkozik be a Cup Seriesben

    Austin Hill ezen a hétvégén debütál a NASCAR Cup Series-ben a Michigan International Speedwayen a Richard Childress Racing színeiben.

    A 28 éves versenyző a 33-as Chevrolet-t fogja vezetni.

    Austin Hill minden sorozatban megmutatta tehetségét, amelyben pályafutása során versenyzett, így nem is lehetnék izgatottabb, hogy egy Cup Series autó volánja mögé ültethetjük” – mondta Richard Childress.

    Erős szezont fut az Xfinity Series-ben, és tudom, hogy ugyanolyan versenyképes és tanulni vágyó lesz a Cup Series autó volánja mögött.”

    Hill kettős feladatot fog ellátni Michiganben, elsődleges szerepe az Xfinity Seriesben a 21-es autó vezetése lesz.. Hill két győzelemmel (Daytona és Atlanta) és több mint 200 vezetett körrel a sorozat legjobb újonca. A bajnokságban jelenleg a hatodik helyen áll.

    Gyerekkorom óta arról álmodok, hogy egy NASCAR Cup Series autót vezethessek, és végre eljön a pillanat, ráadásul egy olyan csapatnál, mint a Richard Childress Racing, amely olyan nagy múltra és sikerekre tekint vissza” – mondta a debütáns.

    Nagyon hálás vagyok, hogy Richard Childress és mindenki az RCR-nél ennyire bízik bennem. Ez egy tanulságos hétvége lesz, az biztos, de a Michigan International Speedwayen már korábban is sikereket értem el, és már alig várom, hogy a NASCAR Cup Series Chevrolet-vel vágjak neki a pálya széles, lendületes kanyarjainak.

    Hill 2014 óta versenyez a NASCAR nemzeti sorozataiban. Több mint 100 indulással és nyolc győzelemmel rendelkezik a sorozatban, és négy teljes szezont töltött a Truck Seriesben, mielőtt csatlakozott a Childresshez és átkerült az Xfinity Seriesbe.

    Michigan logikus helyszín volt Hill számára, hogy a Cup Seriesben debütáljon, mind a csapat, mind a partnerek, valamint Hill korábbi ottani sikerei miatt. Hill 2019-ben nyert egy Truck Series versenyt a pályán.

  • Óriási siker! Magyar versenyző képviseli Európát Monacóban

    Óriási siker! Magyar versenyző képviseli Európát Monacóban

    Tóth Dávid személyében magyar versenyző fogja Európát képviselni a Monaco Sim Racing World Cup-on, melyet október 23-án rendeznek.

    Tóth Dávid 1:33.197-es időt autózott a Tatuus FA 01-es autóval Zandvoortban, amivel állva hagyta a mezőnyt, hiszen másfél tized másodperccel verte el a szimulátoros világ legnagyobb sztárjait.

    A másik delegált magyar versenyző, Pinczés Ádám is szépen teljesített, de sajnos épphogy lemaradt a továbbjutásról.

    Nagyon boldog vagyok, nagyon sokat készültem az eseményre, sok időt beleöltem, és sikerült megtalálni az ideális egyensúlyt, és összerakni egy majdnem hibátlan kört. Első offline eventem lesz, ráadásul Monacoban, úgyhogy nagyon izgatott vagyok – mondta Tóth Dávid.

    Monaco Sim Racing World Cup Eredmény
    Monaco Sim Racing World Cup Eredmény

    A nemzetközi szinten az Arnage Competition színeiben versenyző Tóth egyébként a SIM Liga Summer Cupban is jól szerepel, hiszen vezeti a bajnokságot Leitner Norbert és Simon Tamás előtt.

    A SIM Liga Summer Cup versenyeit keddenként 19:00-tól követhetik a kedves nézők a Racingline.hu YouTube csatornáján, illetve Facebook oldalán, valamint a SIM Liga twitch csatornáján.

    Vissza a Monaco Sim Racing World Cuphoz. Minden kontinentális kvalifikációról 2-2 pilóta kap lehetőséget arra, hogy részt vegyen a Monacói nagydöntőn.

    Az a 12 versenyző, aki bejutott a Monacóban rendezendő nagydöntőbe október 23-án mérettetheti meg magát egymás ellen.

    Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan milyen pályákon, és melyik autóval fog zajlani a döntő lebonyolítása, de annyi biztos, hogy lesz egy Sprint része a finálénak, illetve egy főverseny is.

    A HUNESZ által delegált magyar versenyző tehát Tóth Dávid lesz, akinek gratulálunk az eredményéhez!

    A kontinentális döntő leggyorsabb köre, Tóth Dávidtól:

  • Nem fékhiba okozta Larson balesetét, egyszerűen hibázott

    A vasárnapi indianapolis versenyen 21 körrel a vége előtt nagyon veszélyes baleset történt, miután Kyle Larson és Ty Dillon ütközött.

    Larson nagy sebességgel haladva ütötte ki Ty Dillont az Indianapolis Motor Speedway 1-es kanyarjában, aminek következtében az 5-ös autó a levegőbe is emelkedett és végül a bukótérben állt meg.

    A NASCAR közösség azt hitte – beleértve az NBC műsorvezetőit is – hogy valamilyen fékhiba történhetett.

    A Fox riportere, Bob Pockrass azonban a Hendrick Motorsports-al beszélve elmondta, hogy a csapat elutasította bármilyen mechanikus hiba lehetőségét

    Utánakérdeztem a Hendrick Motorsportsnál a történteknek, és nem láttak fékhibára utaló jelet Larson autóján a balesetet követően” – írta Bob Pockrass

    Kyle Larson keményen hajtott, amikor az 1-es kanyar kanyarja felé haladt, és úgy tűnt, hogy alig vagy egyáltalán nem tudta kontrollálni a fékeit, így autója Dillon oldalának csapódott.

    Szerencsére mindkét versenyző, viszonylag sértetlenül tudott kiszállni az autójából, és az orvosi kivizsgálás után hazaengedték őket.

    A NASCAR Race Hub legutóbbi epizódjában is szóba került az incidens. Larry McReynolds a csatorna szakértője megerősítette a Team HMS állítását.

    Ez egyszerűen egy vezetői hiba volt” – mondta McReynolds.

    Egyelőre Kyle Larson még nem nyilatkozott az esettel kapcsolatban, bár azt tudni lehet, hogy a 2021-es bajnok az egész verseny alatt panaszkodott a fékeire.

    Az ütközés után Kyle Larson odaszaladt Ty Dillonhoz, aki kiszállt az autójából, hogy beszéljen vele és megnézze, hogy jól van-e.

  • Így reagáltak az IndyCar versenyzők a Piastri saga-ra

    Kísértetiesen hasonló szituációba került Oscar Piastri, mint Álex Palou kb. egy hónappal ezelőtt. Az IndyCar garázsa pedig nem felejt.

    Az Alpine Forma-1-es csapata este jelentette be, hogy a szezon végén az Aston Martinhoz távozó Fernando Alonso helyére Oscar Piastri érkezik majd.

    De ahogy kollégája, Álex Palou néhány héttel ezelőtt, úgy Piastri is azonnal tagadta ezt a hírt, és még a megfogalmazás is kísértetiesen hasonló volt, mint amit a spanyol IndyCar sztár adott ki azután, hogy a Chip Ganassi Racing a beleegyezése nélkül adott ki közleményt.

    Úgy értesültem, hogy az Alpine az én beleegyezésem nélkül adott ki egy közleményt ma késő délután arról, hogy jövőre náluk fogok versenyezni. Ez viszont tévedés, én nem írtam alá az Alpine-nal 2023-ra. Jövőre tehát nem az Alpine versenyzője leszek” – írta Piastri twitterén.

    Az IndyCar mezőnye persze nem felejt, és twitteren azonnali hatállyal rárepült a témára.

    A bajnokság második helyén álló Marcus Ericsson még Alonso távozása után osztotta meg gondolatait az F1-es pilótakeringővel kapcsolatban, aminek az egyik pontja talán már valóra is válik.

    Nocsak nocsak nocsak” – írta Ericsson, utalva arra, hogy milyen jók voltak a tippjei.

    Félix Rosenqvistnek kétszer kellett lecsekkolnia, hogy nem-e április 1-e van.

    Conor Daly szerint mindenkinek az az álma, hogy az F1-ben vezessen, kivéve amikor nem annál a csapatnál, ahol ő szeretne. Őrületnek tartja ezt az amerikai pilóta.

    A 2013-as Indy 500 bajnok Tony Kanaan, csak egy popcornos emojikat ábrázoló tweettel reagált a helyzetre. Így tett egyébként Romain Grosjean is.

    Végül Pato O’Wardot érdemes még megemlíteni, aki arra kérte Alexát, hogy játsza le neki a De Ja Vu című számot (visszautalva Palou esetére).

  • A kigyulladt autója ellenére is top 10-es lett Chris Buescher

    Tűz, füst, 3 kör hátrány, óriási meleg, de még így is top 10. Ez volt Chris Buescher vasárnapi versenye Indanapolisban.

    Chris Buescher nem úgy nézett ki, mint egy olyan versenyző, aki a top 10-ben végzett vasárnap. Egy hűvös törülközővel tisztította le az arcáról a csöpögő izzadtságot, az overallját pedig a tűzoltókészülék habjának maradványai látszottak az indianapolisi verseny végén.

    Buescher a 13. körben állt ki a boxba, amikor autóját hirtelen lángok és füst borította el. Miután eloltották a tüzet, a csapat mindent megtett, hogy kifújja a pilótafülkéből a füstöt, miközben Buescher küzdött a látással és a légzéssel.

    Nem adtam fel. Ez a csapat ma túl jó versenyautót adott nekem ahhoz, hogy hagyjam, hogy valaki hülyesége ilyen korán kiüssön minket” – mondta Buescher arról, hogy Bubba Wallace ütközése miatt majdnem vége lett a napjának.

    Nem fogom szokásommá tenni, hogy a lángoló autókban maradjak, de dicséret illeti ezt a csapatot, amiért ilyen jó versenyautót hoztak.

    Az 1-es kanyarban nekemjöttek, kiütötték a kipufogót és a rocker boxot (A kipufogót keretező doboz – a szerk.), az autó pedig kigyulladt ami nem volt ideális.

    Wallace elmondta, hogy bocsánatot kért Bueschertől az ütközés miatt.

    Azt hittem, hogy eltaláltam a fékezési pontomat, de a következő pillanatban mégis azt vettem észre, hogy átrepülök a kanyaron” – mondta Wallace. „Nem tudom, hogy a második körben a gumik állapota és a zöld pálya miatt volt-e, de bocsánatot kértem.

    Buescher három kört veszített, amíg a boxutcában ült, hogy a tüzet, amely az autó belsejében, az ajtóban keletkezett, kezeljék.

    Ismétlem, a csapat jó munkát végzett, és minimális időt vesztettünk, majd ahogy mentünk tovább, a látási viszonyok sokkal jobbak lettek” – mondta Buescher.

    Szóval összességében nem volt egy kellemes nap, de végül egy top 10-es helyezést értünk el, szóval büszke vagyok rájuk.

  • A kenguruk földjén folytatódik a SIM Liga iRacing Summer Cup

    A kenguruk földjén folytatódik a SIM Liga iRacing Summer Cup

    Ausztrália leghíresebb pályáján, Bathurstben mérik össze tudásukat a SIM Liga iRacing Summer Cup versenyzői.

    Mount Panorama (Bathurst)

    A Mount Panorama Circuit egy autóverseny-pálya Bathurstben, Új-Dél-Walesben, Ausztráliában. A pálya a Mount Panorama hegyen található, és leginkább a minden év októberében megrendezésre kerülő Bathurst 1000 autóverseny, valamint a minden év februárjában megrendezésre kerülő Bathurst 12 órás verseny otthona.

    A pálya 6,213 km hosszú utcai pálya, amelyet közútként használnak, amikor nem rendeznek versenyeket, és számos lakóházzal rendelkezik, amelyek csak a pályáról közelíthetők meg.

    A pálya a modern szabványokhoz képest szokatlan kialakítású, a legmagasabb és legalacsonyabb pontjai között 174 m különbség van.

    Nem várható spórolás

    Bathurstben az edzések alapján úgy tűik, hogy nem lesz szükség üzemanyag spórolásra.

    A bajnoki pontverseny nagyon izgalmasan alakul, hiszen három versenyző is fej-fej mellett csatázik a bajnokság élén.

    Bár Spában pole-ból indult Tóth (157 pont), az első versenyt nem tudta megnyerni, igaz, a második, rövidebb futamot behúzta.

    Simon Tamás (150 pont) viszont megszerezte élete első SIM Liga győzelmét, és ezzel közeledett az éllovas Tóthra.

    Közéjük ékelődik be a bajnokságban Leitner Norbert (155 pont), akinek Road Americáról már szintén van egy futamgyőzelme.

    Csapatversenyben a wannaBEE SRT YELLOW vezet 281 ponttal, őket a Race Clutch és az Arnage Competition követi.

    A közvetítés 19:00-kor kezdődik a Racingline.hu YouTube csatornáján, illetve Facebook oldalán, valamint a SIM Liga twitch csatornáján.

    Az A szerverre bejutott versenyzők

    • Simon Tamás
    • Leitner Norbert
    • Tóth Dávid
    • Pinczés Ádám
    • Roós András
    • Szilvási Patrik
    • Zuba Péter
    • Nagy Ádám
    • Nagy Szilárd
    • Szalmási Ádám
    • Hercsel Péter
    • Spiczmüller Richárd
    • Reményi Balázs
    • Bencsik Tímea
    • Ulrich Balázs
    • Győrik Bence
    • Eke Dávid
    • Fecske Tamás
    • Gályár Balázs
    • Németh Mihály
    • Csikós Dominik
    • Henrich Dávid
    • Kovács Gábor
    • Király Levente
    • Ballagi Károly
    • Markovics Péter
    • Zámbó Balázs
    • Oláh Gergely
    • Zizics János
    • Czár Valentin
    • Ulrich Tamás
    • Prém Szabolcs
  • Wallace szerint csak a Fortuna istennőnek köszönhette 5. helyét

    Bubba Wallace úgy érezte, hogy szerencséje volt vasárnap az indianapolisi pályán, miután a versenyen az ötödik helyen végzett.

    Száz százalékos szerencse volt ez az eredmény” – mondta Wallace tréfálkozva.

    A 23XI Racing versenyzője elismerte, hogy a nap elején elkövetett néhány hibát, de a dolgok a verseny későbbi szakaszában a javára fordultak.

    Wallace és a 23-as számú csapat végigküzdötte a napot, hogy versenyben maradjanak a tisztességes helyezésért. Ehhez az is kellett, hogy ne essenek áldozatul az 1-es kanyarban történt baleseteknek, többek között a verseny utolsó újraindításakor.

    Nem volt szép. Becsuktam a szemem a végén, és négy, vagy öt srácot így előztem meg. A következő pillanatban már csak azt vettem észre, hogy hatodikak vagyunk.

    – mondta Wallace.

    Most minden összejött. Lassan-lassan egyre jobb leszek ezekben a dolgokban. A legjobb akarok lenni ezekben a dolgokban, és még rengeteget kell fejlődnöm. Frusztrált vagyok magammal, de örülök, hogy végre megfordult a szerencsénk.

    Az év eleji problémák után tehát úgy tűnik, Wallace csapatában a béke uralkodik.

    Büszke vagyok erre a csapatra. Van még négy versenyünk, hogy bejussunk a rájátszásba. Csak tovább kell folytatnunk a megkezdett munkát.

    Az épített pályák voltak Wallace Achilles-sarka, és ezt ő maga is elismeri. A vasárnapi volt az első alkalom, hogy a Cup Series pályafutása során először végzett az első 10-ben egy ilyen típusú pályán.

    Azért jövünk ide, hogy túléljük” – jelentette ki Wallace. „Próbáljuk meg a legjobbat kihozni magunkból, ne hibázzunk, és csak túléljük a versenyt, és úgy éreztem, hogy ez sikerült is.

  • Palou-ék 19-re lapot húztak, szövetségi bíróságra vinnék az ügyet

    Palou jogi képviselői indítványt nyújtottak be, amelyben azt kérik, hogy az ügyfelük ellen indított pert helyezzék át szövetségi joghatóság alá.

    Az Álex Palou sztori 2022. július 13-án kezdődött, amikor a Ganassi Racing az opciós jogával élve meghosszabbította a szerződését, amelyet Palou letagadott, majd néhány órával később a McLaren bejelentette, hogy leigazolta őt.

    Palou ellen saját csapata Július 27-én indított peres eljárást.

    A pénteken benyújtott Notice of Removal indítvány hétfő reggel jelent meg az ügytáblán, mely indítvány benyújtásának a RACER információ szerint két fő oka van annak.

    Az első az lenne, hogy az ügyet a helyi joghatóság alól egy szövetségi bíró kezébe adják, ami egy spanyol származású versenyző esetében – akit a pert indító Chip Ganassi Racing csapat székhelyén perelnek – azért történhetne, hogy eloszlassanak minden aggályt azzal kapcsolatban, hogy a helyi bíró pártatlan lenne az ügyfelükkel szemben.

    A CGR ügyvédei a pert az Indiana állambeli Marion megyében nyújtották be, ahol a csapat székhelye található.

    Palou ügyvédei azt kérték, hogy az ügyet az Egyesült Államok Indiana déli körzetének Indianapolis-i körzetének kerületi bírósága tárgyalja, amely szintén Marion megyében található, de a szövetségi irányelveket betartva a versenyző ügyvédei remélhetik, hogy a helyi bíróságoknál szimpatikusabbak lesznek az ügyükkel, mint a helyi bíróságok egy külföldi személy és külföldi vállalkozás esetében, amelyet egy hazai és az államban működő vállalat perel be.

    A másik indok a szövetségi bíróságra való áttérés iránti kérelemre az lehet, hogy az eljárás lelassuljon. Mivel a CGR ügyvédei Palou gyors eskü alatt történő meghallgatását sürgetik a bíróságon ezen a héten, és a McLaren Racing és az Arrow McLaren SP-től a tulajdonukban lévő anyagok gyors átadását – feltételezve, hogy Palou aláírt szerződése a McLarennel a kért dokumentumok között van -, a felhívás, hogy megpróbálják szövetségi szintre emelni az ügyet, egy elhúzódó folyamathoz vezethet.

    Mi lesz veled Palou?

    A helyi bíróság és az ügyvédek között tervezett találkozókat és Palou személyes meghallgatását lemondták, amíg a szövetségi kérést kezelik.

    A CGR ügyvédei megtámadhatják a kísérletet azzal, hogy visszahívási kérelmet nyújtanak be, hogy megpróbálják az ügyet az eredeti helyszínen tartani, és 30 napjuk van arra, hogy megpróbálják megakadályozni Palou ügyvédeinek sikerét.

    Ha Palou ügyvédei elérik, hogy az ügyet áthelyezzék a szövetségi bíróságra, a CGR ügyvédeinek újra be kell nyújtaniuk az eredeti előzetes letiltási kérelmet Palou és cége, az ALPA Racing ellen, amint új bírót jelölnek ki.

    Bár a helyi bíróság helyt adott a CGR azon kérésének, hogy a panaszt titkosítani kell, nincs garancia arra, hogy egy szövetségi bíró ugyanezt tenné.

    Bár a beadvány olyan megfogalmazásokat tartalmaz, amelyek arra utalnak, hogy a CGR arra kívánja kényszeríteni Palou-t, hogy a csapatánál versenyezzen, a csapat úgy tudja, hogy a Palou-val kötött 2023-as szerződését akarja az egyetlen érvényes szerződésnek tekinteni, amely felváltja a McLaren Racinggel a 2023-as évre aláírt szerződést.

    A törvény értelmében Palou-t sem a CGR, sem a McLaren, sem bármelyik csapat nem kényszerítheti arra, hogy az autóit vezesse.

    Palou ügyvédei azt is elárulták, hogy a CGR-től rágalmazás miatt kártérítést követelhetnek.

  • Kérhetek egy kis üzemanyagot? Ez történt a SIM Liga Spái futamán

    Kérhetek egy kis üzemanyagot? Ez történt a SIM Liga Spái futamán

    Új győztest avatott a SIM Liga Simon Tamás személyében, de a fő szempont megint az volt, hogy ki tud több üzemanyagot megspórolni.

    A mezőny Road America után a Spái Endurance pályára látogatott, aminek az az érdekessége, hogy a boxutca egészen az Eau Rouge-ig elhúzódik. Ez így egy perc feletti veszteséget jelent kiállásonként.

    Emiatt történhetett meg, hogy bár a mezőny nagyon lassú tempót autózott az első versenyen, mégis jobban megérte ez a stratégia, mintha ki kellett volna jönni a boxba.

    Na de na szaladjunk ennyire előre. Az időmérőn ismét BMW dominanciát láthatott a közönség, a bajnoki éllovas Tóth Dávid sorozatban másodszor is megszerezte a pole-t, Simon Tamás, Leitner Norbert, és Arnage-os csapattársa, Pinczés Ádám előtt.

    Érdekességet jelentett, hogy az első 6 helyről a három élcsapat versenyzői indulhattak, hiszen Simon csapattársa, Zuba Péter lett az ötödik, Leitner csapattársa, Roós András pedig a hatodik.

    Az első verseny rajtjához mindenki gurulva érkezett, hiszen minden csepp megspórolt üzemanyag sokat számított.

    Már az első körtől kezdve látható volt ez, hiszen vonatozott a mezőny. A tempót Tóth Dávid diktálta, ami számára nem volt jó hír, hiszen ilyenkor az fogyasztja a legtöbb üzemanyagot aki elől megy, a mögötte érkezők viszont a szélárnyék hatás miatt kedvezményt élveznek.

    Simon és Zuba elhúz a bajnoki riválisok mellett
    Simon és Zuba elhúz a bajnoki riválisok mellett Fotó: Bodnár Boglárka

    Az eleinte 6-os boly szépen lassan négyessé morzsolódott (Tóth, Zuba, Simon, Leitner), majd az utolsó néhány körben kisebb meglepetésre a Tóth és Leitner is leszakadt, így a futamgyőzelem sorsa a Race Clutch csapattársai közt dőlt el.

    Itt végül Simon került ki győztesen, így ő vitte el a futamgyőzelmet, Zuba, Tóth, Leitner és a jól spóroló Roós előtt.

    Drámai rajt után sima Tóth győzelem

    Amilyen jól végződött számukra az első verseny, olyan rosszul indult a második, hiszen a rajtnál összeütközött a két csapattárs, és így Zuba csak a 12., Simon pedig a 7. lett.

    Elől Szilvási Patrik uralta a mezőnyt, és szép előnyt épített ki, mögötte viszont sajnálatos eset történt, hiszen megint két csapattárs akadt össze a második-harmadik helyen. A wannaBEE istálló tagjai voltak ezúttal a főszereplők.

    Spiczmüller Richárd az öreg és nehezen kezelhető Fordot nagyszerűen tartotta a második helyen, azonban egy szerencsétlen féktáv után csapattársa, Nagy Szilárd kilökte őt a pályáról. Nagy később Szilvásival is összekoccant, így végül ő 11., Spiczmüller pedig a 17. lett.

    Spiczmüller hősiesen tartotta magát a gyengécske Forddal
    Spiczmüller hősiesen tartotta magát a gyengécske Forddal Fotó: Bodnár Boglárka

    A második futamon már nem nagyon kellett spórolni, így Tóth nyomhatta neki, és bizony, nyomta is!

    Az Arnage Competition pilótája magabiztosan nyert nagy riválisát, Leitner Norbertet megelőzve, Pinczés Ádám pedig idei első dobogóját szerezte meg. A top 5-be még Roós és Szilvási fértek be.

    Simon jól zárkózott az incidens után, és az utolsó körökben Nagy Ádámmal csatázott, de ebből a fiatal versenyző került ki győztesen, így megszerezte a 6. helyet.

    Simon így is elnyerte az MVP-nek járó díjat, így övé lett a Samsung Odyssey által felajánlott Samsung 980 500GB M.2 SSD.

    Következik Mount Panorama (Bathurst) augusztus 2-án.

    Az első forduló összefoglalója

  • Kimi Räikkönen a szurkolóinak: Készüljetek fel a show-ra!

    Finnországban a helyi televíziós csatorna megkezdte Räikkönen Cup Series debütálásának a promózását, így interjút is készítettek vele.

    A NASCAR Cup Series közvetítésének jogai a Viaplay televíziós vállalatnál vannak, ők pedig egy sajtótájékoztató keretén belül interjúvolták meg a 2007-es Forma-1-es világbajnokot.

    Räikkönen már a Trackhouse-os felszerelésében jelent meg, és augusztus végén fog bemutatkozni a Cup Seriesben a már említett csapat színeiben, Watkins Glenben.

    A finn versenyzőt arról kérdezték, hogy mit tudna elmondani azoknak a Cup Series-ről, akik először néznek majd NASCAR versenyt.

    Nehéz megmondani. A NASCAR elég lazán kezeli a dolgokat”mondta mosolyogva Räikkönen.

    „Nos, manapság az autók sokkal modernebbek, sokkal inkább GT-autók, mint korábban, amennyire én tudom, és elég jól vezethetőek.

    Régebben mentem egy tesztet a (Sprint) Cup Series autóval egy épített pályán, és lehet, hogy úgy néznek ki, mintha egy pajtából jöttek volna ki, de elég jól megépítettek már akkor is, és most már megfelelő váltójuk is van.

    Ettől függetlenül az egész szériában a régi vágású versenyzési mód a jellemző.

    Räikkönen természetesen arról is beszélt, milyen lesz Watkins Glenben bemutatkozni a Cup Series autóval, és mire számít a versenyen.

    „Az egész inkább egy show műsorra hajaz, úgyhogy talán erre érdemes felkészülni a nézőknek”

    – magyarázta Räikkönen.

    Az oválon még durvább a helyzet. Nem tudom mi lesz Watkins Glenben, de az oválon – ahol már versenyeztem korábban – arról szólt az egész, hogy megpróbálod túlélni a futam első felét, aztán a végén elkezdesz versenyezni.

    Nyilvánvalóan sok a baleset, és különösen az oválon nagyon nehéz túlélni, ha egy ütközés van előtted. Akkoriban legalábbis az volt a játék lényege, hogy megpróbáltál kimaradni minden nagyobb bajból, aztán az utolsó 30-20 körben elkezdtél rendesen versenyezni.

    A finnek egyébként gőzerővel készülnek az eseményre, hiszen egy teljes tévéstábot küldenek majd az augusztus 21-én rendezendő versenyre.

    A közreműködésért köszönet Teemu Toikka-nak!